Ellenőr, 1872. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

1872-06-04 / 128. szám

t kész lenne azt állítani, hogy a nép szabad meg­választottja. Ha megválasztatik. De mi semmiképen fel nem adjuk azon reményt, hogy mindennek da­czára megbukik mind a két miniszter s mind a három Bittó. Kezeskedik erről Pozsony város s Pozsony megye választó­polgárságának becsületes­sége, hazafisága s önérzete. .n. — „Szabad a vásár“ czím alatt Írja a ,,Szombati lapok. “ Berlinben, mint olvasóink tudják, miután Né­metország hadseregei egy szerencsés hadjáratban 5000 millió frank készpénzt szereztek meg az ál­lamnak, végre elhatározták, hogy a birodalmi par­­lament számára egy országházat fognak építeni. Bármilyen legyen is ezen országház, egy oly stá­tusnak, a­melynek 5000 millió frank készpénze van, nem kell szükségképen arra nézni, hogy vál­jon valamivel drágább vagy olcsóbb lesz-e, sőt ha az építésnél néhány ezer tallér egyik vagy másik szemes embernek ujjaira ragad is, ez sem volna oly nagy szerencsétlenség, melyet a német biroda­­lom financziális állapota meg nem birna De a közpénzek iránt szigorú ellenőrség, a közerkölcsiség szempontjából indulva ki, az eljá­rás, mely ott követtetik olyan, mely minden rész­leteiben a nyilvánosság előtt történvén, képessé tesz mindenkit azt­­megbírálhatni és kizár minden gyanút a közpénzek kezelését illetőleg. Ugyanis már a múlt évben bel- és külföldi lapokban csőd hirdettetett és Európa, sőt az egész világ építészei felhivattak tervek benyújtására. Ezen felszólítás következtében beadatott 104 terv. Ezen tervek be­érkezvén nem a minisztériumban zárt ajtók mel­lett tanácskozó egykét miniszter vagy egy két miniszteri hivatalnok által bontatnak fel, hanem egy bel- és külföldi szakférfiakból alakult esküdt­szék megbirálása alá bocsáttatnak. Ezen esküdt­szék most hivatott össze Berlinben............Bis­marck herczeg elnöklete alatt. így jár el Bismarck herczeg a közvagyon kezelése körül, Austro-Ge­­rolsteinban az máskép megy. Itt felvesznek 24 millió írt kölcsönt állítólag első rendben a Duna szabályozására, a Dunahíd megváltására és más két híd építésére és második rendben a főváros szépítésére, ha t. i. még valami felülmarad, vagy a szabályozásnál nyert telkek eladásából bevéte­tett, így rendeli a törvény. A közmunkatanács azonban, melynek költségei felmennek annyira, mintegy némely minisztériumé, elhatározó, a mi­nisztérium helybenhagyja, (az országgyűléssel nem törődik senki) hogy ezen kölcsönök egyharmadát meghaladó részét egy boulevard építésére fordít­ják, mert igen nagy fontosságú dolog az, hogy midőn a nagy urak a városligetbe mennek ko­csizni, akkor ne szűk és ronda, hanem nagy és széles utczákon menjenek keresztül. Ezen boule­vard építése azután, mely talán egy pár száz millió frtnyi kiadást veend igénybe, kiadatik egy consortiumnak, de nem nyilvános csőd útján, nem hivatnak meg bel­ sem külföldi vállalkozók aján­latok megtételére, sőt a közmunkatanács, mely zárt ajtókkal tanácskozik (ő tudja miért) minden más consortiumnak versenyzését lehetetlenné teszi, így jár el a kormány Austro-Gerolsteinban. Az or­­szággyűlési többség az egész kérdést renden ta­lálja, legalább senki eziránt kifogást nem tesz és az ha ellenzék részéről létetik, nincsen reá eset, hogy még csak tárgyalásra is bocsáttassák, hanem egy­szerűen leszavaztatik. Hasonlítsa ezt össze, kinek ilyen dolgokra kedve van az imént leírt németországi eljárással és ha rendjén találják és Magyarország népe az így eljáró kormányt a küszöbön álló választások­nál helyében megerősíti, nekünk semmi mondani­valónk nincs. Csak arra figyelmeztetjük, hogy gondolják meg, hogy talán Bismarck úr is tud kormányozni úgy mint Lónyay úr, nagyobb bő­ségben tartja az állam finánczait, mint Kerká­poly úr, sőt még azt is mernök állítani, ámbár ezt már csak kétkedve, hogy ő legalább is olyan státusférfi, mint Tóth Vilmos úr. És ha mégis, ő jónak és helyesnek találja az olyan eljárást, mint fentebb leírtuk és mint mi az országgyűléstől többször kívántuk, mégis csak megérdemli, hogy gondolkodjanak felette.* A vásárok mindenféle nemei. Mint olvasóink tudják, a vásároknak többféle nemei vannak, így pl. áruvásár, marhavásár és lélekvá­­sár stb. Az áruvásáron megvesszük azt, a­mire a háztartásnál szükségünk van, a lélekvásáron vesz­­szük az országgyűlési többséget. Kérdés, melyik vásáron vették emezt: „Marosvásárhely, 1872. márcz. 6. Keserves, de meg kell lenni. Tudod, hogy kénytelen valék lemondani a képviselőségről, mert a kormány ahoz kötött rá egy feltételt, mely­től függ minden vagyonom. Ők nem tárták meg, de közelebbről ismét reményem volt. Ma kaptam egy intést, mely szerint az ígé­ret bizonyosan teljesül, ha nem fogok beszélni vasárnap, ellenkező esetben soha. Parancsolj, mit tegyek. Berzenczey László, s. k.“ A pesti központi választmány reclamationális tárgyalásai. A pestvárosi központi választmány vasárnap reggel kezdette meg a reclamationális tárgyaláso­kat, melyek érdekesebb részleteiről alább szólunk. A mai ülésben kitüzetett már a választás ha­tárnapja is és pedig június 19-ére. A választási helyek a következők: belvá­ros — városház tanácsterme; Terézváros — terézvárosi iskola (a terézvárosi templom mögött); Lipótváros — redout; Józsefváros — lovarda; Ferenczváros — köztelek. A választási elnökök megválasztására nézve Királyi Pál indítványozta, hogy részrehajlatlan és e végből más kerülethez tartozó egyének válasz­tassanak meg. Dobos József az indítványt melegen pártolta. Ellene szóltak: Molnár Endre, Simon Flórent, Havas Ignácz és Szentkirályi Mór. — A bizottság nem fogadta el Királyi indítványát. A reclamationális tárgyalásoknál úgy vettük észre, hogy a döntő súly az adókönyvekre van fektetve, és ezenkívül semmi más igazolást el nem fogadnak. Legelsőben azok ügyét tárgyalják, kik­től a szavazati jegyet megtagadták. Ezek szemé­lyesen megjelenvén, beadják panaszukat, s azt rögtön tárgyalás alá veszik. Legvégül fogják tár­gyalni azok ügyét, kiknek szavazati joga ellen egy vagy más okból kifogások történtek. Az egyes fölmerült esetek alkalmából az elvi megállapodások a következők voltak: Oly birtok után, melynek vétele telekkönyvi átírással nem igazolható, vagy melyre a történt részletfizetések érvénye a későbben teljesítendő kötelezettségektől feltételeztetik, választói igazol­vány nem adatik. — Iparosok, ha azon körül­ményt, hogy állandóan egy legénynyel dolgoznak, adójukkal (10 frt 50 kr.) igazolni nem képesek, nem választóképesek. — Ha valaki egy évnél rö­­videbb idő előtt kezdette meg üzletét vagy ipa­rát, e­­zityen nem választó, kivéve, ha kimutatja, hogy más városból költözött át, hol a törvény ál­tal kívánt föltételeknek megfelelt. — A kisválasz­­tói igazolványát elveszti, új igazolványt nem kap, nehogy ily módon a már is történő visszaélések előmozdítassanak. Ha az illetők, kik választási jegyüket elvesztették, azt bejelentik, külön laj­stromban fognak felvétetni s folyton szem előtt tartatni, hogy igy a visszaélés, ha netán történnék, megakadályozható legyen.­­ Minthogy a központi bizottság értésére esett, hogy többen két választó­­kerületbe is beíratták magukat, egy bizottság kül­detett ki, mely a lajstromokat szigorú vizsgálat tárgyává fogja tenni. Hogy a bizottság nem mért egyenlő mérték­kel, az mindjárt ki fog tűnni, ha idézünk néhány esetet. A bizottság előtt megjelent Pál Károly bel­városi lakos, előadván, hogy ő máj. 28-án este jött haza Olaszhonból; előbb is megjöhetett volna, hogy az őt megillető választási jogával éljen, azonban a vonat késvén, ő magát az összeíró bizottság előtt nem jelenthette. Kéri választói igazolványának ki­adatását. — A bizottság nem akarván praecedenst fölállítani oly esetekben, melyekben a választók az összeíró bizottságnál — bármely okból is — nem jelentkeztek, kérvényezőt elutasítja. — Több je­lentkező, mint Tomsits István belvárosi, Pilz Jakab terézvárosi, Fröhlich Salamon és Roth Izrael mert — daczára, hogy két legénynyel dolgoznak, — jö­vedelmi adójuk a bizottság által megállapított 10 frt 50 kvnyi c­e­n­z­u­s­t nem éri el, elutasittattak. — M­o­n­o­r­i József egy általa 900 frtért vett ház­hely után fizet ugyan adót, azonban mert még csak 500 frt fizetett le a vételárból, visszautasittatott. Megjelent Koch Adolf hentesmester, ki üz­lete után 48 frtnyi adót fizet, azonban adóköny­­ve nincs rendben az adóhivatal hibájából. M­á­­tyus igen éles szavakkal ostorozta az adóhiva­talban előforduló rendetlenségeket s azok okáért kérvényezőtől a szavazás jogát elvonni helyesnek nem tartja, kéri az igazolvány kiadatását. Erre a t. bizottsági tagok, valószínűleg Mátyás plai­­doyer-je folytán az ez esetben hozandó határoza­tot felfüggeszték, állítólag, hogy kérvényező adó­könyve rendbe hozassék, valószínűleg azonban azért, hogy kérvényező politikai nézete fölött tisz­tába jöjjenek. Miután ez megtörtént, — kérvé­nyező a jobboldal híve — az igazolvány neki ki­adatott. A következő eset ismét elvi kérdés volt. Ugyanis Papp Imre uradalmi titkár állandóan a pesti Józsefvárosban lakik. Elment, hogy sza­vazati jegyét kivegye, de állítólag elégtelen bi­zonyítékai miatt a választók sorába föl nem véte­tett. Jelentkező azt állítja : becsületszavával ke­zeskedik érte, hogy magát a reklamálók jegyző­könyvébe íratta, neve azonban sehol sem fordul elő. Hosszas replika után szavazásra került a kérdés, mely alkalommal a szavazatok egyenlők lévén, elnök szavazata a jelentkezőre kedvezőleg döntött, így tehát jegye kiadatott. Jelentkezik Hets Ignácz nyugdíjazott gazda­tiszt, kinek nyugdija 800 frt. Azon documentum azonban, melylyel e nyugdijat kitüntette, a bizott­ság által elengedőnek nem tartatván reclamáló el­­utasittatott. Azonban Fekete János lipótvárosi pos­tahivatalnoknak, ki csak 600 frt fizetést és 200 frt lakbért húz, daczára Haris ellenzésének, a szavazati jegy kiadatott ! Ez aztán következe­tesség.* A mai tárgyalások alkalmával folytattatott a tegnapi elutasítás, a legnagyobb következetesség­gel. A 10 frt 50 krt nem mint bizonyítékot, de mint alapot tekintették, daczára, hogy folyton az ellenkezőt hangoztatták, így visszautasittatott Lach Ferencz terézvárosi lakatosmester, ki hiteles ok­mánynyal bizonyitá, hogy 1863 óta folytonosan 8 segéddel dolgozik. Azonba 1871-re nem lévén kivetve az adója, a­mi különben az adóhivatali főnöknek már fentebb jelzett rendszeretetéröl ta­núskodik — kérvényével elutasították. — Egy ur egy bizonyos Meintner Lajos jegyét akarta ki­venni, azt állitván, hogy a beteg s el nem jöhet. A bizottság az illetőnek megjegyzé, hogy Meint­­nert hozza el kocsin a városház kapujáig, hol is személyének identitását bebizonyítván s qualifiká­­tióját kimutatván, a szav­­jegy számára ki fog állíttatni. A következő eset a központi bizottság rész­­rehajlatlanságát ismét a legtündöklőbb fényben mutatja. Ugyanis Kubinyi Dezső, az északkeleti vasút hivatalnoka 1440 frt fizetéssel (440 frtnyi lakbér leszámítva) nem kapott szavazati jegyet azért, mert azon bizonyítvány, melyet K. felmu­tatott, egyedül Ivánka Imre vezérigazgató által volt aláírva. — Hogy ezen esethez egy kis illus­­trátiót szolgáltassunk, a sorrendtől eltérünk egy kissé, s egy későbbi esetet említünk fel : Devitsch Ignácz, igazságügyminiszteri segédfogalmazó, ki 6­10 frt fizetést és 200 frt lakbért húz fizetésül, szavazati jegyét késedelem nélkül átvehette. Goszmann Ferencz terézvárosi lakos azért utasitatott vissza az összeíró bizottság által, mert a múlt évben nem lett reá kivetve adó. Kérvénye­ző késznek nyilatkozik a megelőző évhez hasonló nagyságú adót fizetni, csak jogával élhessen. — Elutasittatott. — Weinzierl Károly 600 írttal, és 24 ölnyi tűzifa járandósággal nyugdíjazott hiva­talnok elutasittatott azon okból, mert azon időben midőn nyugdíjaztatott, a fát 2 frt 30 krért adták , így a 24 öl fa ma is csak 2 frt 30 krjával számítható be, nem pedig annak mai ára szerint. A délutáni tárgyalások alkalmával érdeke­sebb esetek nem igen adták elő magukat. P. Szathmáry Károlynak a szavazati jegy kia­datott, miután még nyomatékosabb bizonyítéko­kat bírt fölhozni, mint az Athenäum bizonyítvá­nyát. Scherz Adolf galicziai születésű, távirdai hivatalnok 1866 óta él Magyarországban, d­e nem honosíttatott szavazati jegyét mindaz­­által megkapta. Ily következeteséggel ment ez mindvégig. A lefolyt két nap alatt mindössze 27 igazolvány adatott ki. — A képviselő választásnál Pes­te­n a következő urak fognak hivatalosan működni. A belvárosban: elnök Várady Károly, helyettese Kléh István ; jegyzők Viola Imre, Bartha László, Biró Antal és Gunszt József. — A lipótvárosban: elnök Haris György, helyettes Simon Flórent, jegy­zők Havas Pál, Andreánszky Zsigmond és Kún Gyula. — A Terézvárosban: elnök Balassa István, helyettesek Dobos Ferencz, Schwager Adolf és Schmied­­lechner Károly, jegyzők: reggeli 8-tól d. u. - ig Horvát János, Sztreiny Sándor és Horovitz Béla; d. u. - től esti 9-ig Megó Sándor, Horváth Gyula, és Szegszárdy Zsigmond; esti 9-től reggeli 6 ig Horváth János, Sztreiny Sándor és Horovitz Béla; reggeli 6-tól déli 12 ig Megó Sándor, Horváth Gyula és Szegszárdy Zsigmond; 12-től esti 5-ig Ha­vas Pál, Kun Gyula és Barth László; 5 órától a választás befejezéséig Viola Imre, Biró Antal és Gunszt József. — A Józsefvárosban: elnök Szent­­királyi Mór, helyettes Xantus János jegyzők: Hor­váth István, Major István, Weichardt Alajos­­s Si­­pócz László. — A Ferenczvárosban : elnök: Morócz István helyettes Nasztl Mór; jegyzők: Csendics Gyula, Rózsa Péter, Rudy Nándor és Pohl Ferencz. A Józsefvárosban tehát Szentkirályi Mór megmaradt választási elnöknek is, míg a Terézvá­rosr­a nézve Beliczay Imrét, ki az összeírás el­nöke volt, mellőzték. Azt mondják, hogy a jobb­oldal nem volt vele megelégedve az összeírásoknál. A választások előtt.­ ­ A pest-belvárosi ellenzék ma este tartott közgyűlést Elnök : Irányi Dániel a gyűlést megnyitván, elmondja, miszerint a belvá­rosi ellenzék nagy része S­z­e­m­e­r­e Miklóst, az érdemekben megőszült hazafit és költőt kívánta a belváros képviselőjéül. Sokan ugyan Kossuth Lajos által óhajtják magukat képviseltetni, mivel azon meggyőződésben vannak, hogy csak e név van hivatva a belvárosi ellenzéket győzelemre ve­zetni. (Éljenzés.) — Fölkéri azonban a párt jegy­zőjét, hogy a választmány eddigi működéséről je­lentést tegyen. Krenedics jegyző hoszabb jelentésében előadja, hogy eddigi működésének ideje alatt igen jelentékeny számú választó­polgárnál a legnagyobb lelkesedést tapasztalta. Ezek legnagyobb része azon­ban csakis Kossuth Lajosra ígérkezett szavazni, míg S­z­e­m­e­r­e fölléptetése által szónok véleménye szerint csak egy — nem jelentéktelen ugyan, de minden esetre csak — kisebbségre tehetnénk szert. Hosszasan fejtegeti szónok a 67-es kiegyezés sok rész oldalait, a 48-as honvédek szégyenét, midőn az országgyűlés jelenlegi többsége tőlük a morális elégtételt is megtagadta, s midőn ugyan­csak 1867-ben a király s királyné voltak az elsők, kik a nemzet által nekik felajánlott koronázási ajándékot a honvédek számára ajánlották vissza, mig mindezek ellenében a hazaárulók dús sub­­ventiókban részesítettek. Ily s hasonló eltérések után szónok az elnök többszöri felszólítására ki­jelenti, hogy 674 szavazatra számolhat az ellen­zék, ha Kossuth nevét írja zászlajára, a­mit ő szívből óhajt. (Helyeslés). Csernátony Lajos azok közé sorolja ma­gát, kik azon meggyőződésben vannak, hogy Deák ellen csakis egy név állítható fel, s e név Kos­suth. (Zajos helyeslés.) E nézetet már rég nyilat­koztatta ki. Azonban Kossuth neve — igy foly­tatja szónok — nekünk oly kincs, mint az ellen­pártnak Deáké és e nevet, uraira, nevetségessé tenni nem szabad. Mert ha Kossuth nevét kitűz­zük, és a többség nem lesz mellettünk, úgy ez­által csak újabb fogantyút adunk elleneinknek arra, miszerint hangosan kikürtöljék : „Íme, így áll a belvárosban a jobboldal diadala Kossuthtal“ szemben is. Én nem ámítom magamat azzal, hogy többségben vagyunk, hisz különben ez nem is ezé­lünk. Hanem igen azt akarjuk megmutatni a vi­lágnak, hogy Deákot nem választja meg a belvá­ros egyhangúlag, hanem igenis van egy jelenté­keny, számbavehető ellenzék. Állítsunk föl egy magyar, egy becsületes, tisztelt nevet, és uraim ezen qualifikátiónak megfelel Szemere Miklós! (Éljenzés.) Szól még ezután Helfy Ignácz, csatla­kozván Szemere jelöltségéhez. — Ily értelemben nyilatkoznak Simon­yi Antal, Végh Endre és Dobos József. Végre elnök szavazás alá bocsátja a kérdést, mely alkalommal igen nagy majoritással Szem­ere Miklós jelöltsége fogadtatott el. A kisebbség tizenhét emberből állott. A gyűlés zajos „éljen Szemere“ kiáltások közt oszlott szét.* — Szabolcs megye kisvárdai kerü­letében Bárczay Ödönt kiáltották ki nagy lel­kesedéssel képviselőjelöltnek. — Nyitra megyében Vágujhelyen a baloldali választók Plachy Tamást léptették fel kép­vi­s­előj­elöltnek. — Trencsén megyében a baloldal erő­sen szervezkedik. Eddig két jelöltünk van fellép­tet­ve­: a z­s­o­l­n­a­i kerületben Pongrácz Lajos, a baáni kerületben Andaházy Pál. — Tolna megye színi kerületében az ellenzék jelöltje Hammersberg Jenő, a ki már pro­­grammját is szétküldötte, melyet holnap fogunk ismertetni.* — Clementisz Gábor fényes fogadta­tása Bogláron biztosítékul szolgálhat aziránt, hogy ellenében gróf Festetich Pál még annyi költeke­zés mellett sem fog diadalra vergődni. * — A rigyiczai kerület deákpártja elhatá­rozta, hogy Somss­ich Pált ismételt vonakodása daczára is megválasztja képviselőül. — A kapuvári kerületben a baloldal Hollós Lászlót léptette fel képviselőjelöltül, ki a kerületbe már el is utazott. * — A „Pesti Napló“-ból vesszük át a következő levelet: , Ó-Buda, május 31. (Ügyetlen jelvények.) Gróf Apponyi Albert a szent­endrei kerület képviselőjelöltje roppant ügyetlenséget követett el az által, hogy kettős (apostoli) kereszttel ellátott zászlókat tűzetett ki. Valódi jó érzelmű kath. férfiak figyelmeztették a grófot, hogy e tisztán katholikus jellegű zászlók rész­vért szülnek oly kerületben, melynek választói nagy részt zsidó, protestáns és görög-keleti, de a nemes gróf ma­kacsul ragaszkodik a katholikus jelvényhez és úgy látszik, megfeledkezett arról, a­mit atyja a „Napló­ban mondott, hogy a katholikus párt soha sem fog ellenkezésbe jönni a Deákpárt el­veivel. Mi a szentendrei választókerület deákpárti választói megbíztunk abban, a mit követjelöltünk atyja a leendő kath. pártról mondott és nem ha­boztunk egy oly jelöltet pártolni, ki egészben véve a Deákpárt hívének vallja magát és csak a kath. kérdésben van más meggyőződésben, mint mi, azonban azon körülmény, hogy jelvényéül is az apostoli kettős keresztet választotta és igy a kath. érdeket az országos elé helyezi, sokakat rettent vissza a szavazástól. Ez ügyetlen eljárás által pártunk e kerületben roppant sokat veszí­tett. Sc­. * Esztergom, jun. 1. Míg múlt vasárnap a kormánypárt „menet­nek csúfolt kis csoportja alig feltűnve szállinká­­zott végig az utczákon, addig május 3- án az ünnepies szint öltött, fellobogózott városban a bal­oldal megszámlálhatlan nép részvéte mellett tarta meg díszes keresztülvonulását. A menetet nemzeti vállszalag díszítette, lo­vasok nagy csoportja vezette, követve a lobogók nagy­ száma körül összesereglett baloldaliaknak véget nem érő tömegétől, kik egy sziv s lélekkel a balpárt törekvését, s jelenlévő, szeretve tiszt, követjelöltünket: Érzi Károlyt élteték. Az ott lévő két zenekar által játszott nemzeti dalok ünnepélyes hangja, s viharos éljenzések közt vonult végig a menet a városon, minek megtörténtével a kerek templom előtti téren állapodott meg, hol követje­löltünk tartó lelkes beszédét, különösen kiemelve a baloldal erélyét a nép szavazatának megmenté­sében. Érti Károlynak szűnni nem akaró éljenzéssel bezárt beszéde után pártunk főbb emberei emeltek szót, mindannyian éljenzés közt hagyva el a szó­noki emelvényt, így végződött be az ünnepélyes menet, s mint a rosz világ beszéli, — én ugyan nem hal­lottam, — midőn a jobboldali követjelölt látta, hogy menetünk a nagy szám miatt még az igen nagy főtéren sem fért el, tudja isten miért, azt kezdte danolni hogy: „Bús az idő, hús vagyok én magam is !“ ... A „Reforméban mindennek daczára azt ol­vassuk, hogy a jobboldal távirója „az esztergomi deákpárt győzelmét fogja tudatni.“ . . . No ez a távirat az idén alig fog Pestre érkezni!............. Csakhogy hiába, a jobboldalnak az a szokása van, hogy ha elfelhősödött egüben egy kis el­évedt nap­sugarat pillantanak meg, akkor egész világgal el akarják hitetni, hogy az ellenzékből már hírmondó sincs­ . Épen úgy tesznek, mint az a kis­gye­rek, aki egy fületlen gombot talált, s mindenkinek azt mondta, hogy most már lesz ám kabátja, mert már van hozzája — gomb ! . . Ilyen gomb a jobb­oldalnak esztergomi maroknyi pártja, mely gomb mellé a kabáthoz való posztót csak 10 év múlva fogják szőni azon gyárban, melyet húsz év múlva építenek ama kőből, mit majd soha napján fejte­nek az isten tudja mikor felfedezendő bányából. így áll itt a kormány­párt, s vele szemben biztos győzelemnek örvend az ellenzék, s erről meggyőzhetett volna a »Reform«-nak rövidlátó le­velezője is, ha megtekintette volna űrnapján tar­tott menetünket, s ha hallotta volna, hogy este mint hangzott szerte: „Igaz honfi, népszerető kell nekünk, Éljen a mi baloldali követünk!“ közbe-közbe pedig az is ott volt, hogy : „Alá is it, meg fel is it! Fuss el jobboldali Pissuth !“ .. A választás napjául f. hó 17-ike tűzetett ki, s a balpárt győzelméről ugyanekkor tudósítani fogja a szerkesztő urat Meglepő. A H­o­n vasárnapi számának egy terjedel­mesebb közléséből veszszük át a következő ré­szeket : „Alulírott, mint a pestvidéki kir. törvény­szék mellett ez ideig működő királyi alügyész — a kir. főügyész ur ő méltóságának folyó évi 3470 sz. alatt kelt rendeletével oda utasitattam, hogy f. hó 25-ig Kalocsára menvén, — a kir. ügyészi teendőket vegyem át. Ezen rendelet következtében folyó hó 25-én Kalocsán meg is jelentem, hol eddig soha éle­temben nem voltam, s igy itt senkit nem is is­mertem. Folyó hó 29-én egy régebben Kalocsán lakó egyénnel találkozván, — délután 6 és 7 óra közt — arra szólhattam fel , mennék vele az érsek kertjébe sétálni, mely — úgymond — a közönség részére nyitva tartatik. Ezen felhívás következtében el is mentünk, azonban pár lépést téve a kertben, két pappal találkozónk, ki mindkettő egyformán, fekete re­verendában volt. Közülök a magasabb így szólított meg : „Kicsoda ön ?“ Erre én nevemet megmondtam. „Nem tudja ön, válaszol, a másik, hogy a­ki az érsek kertjébe jön, az az érseknek köszönni tartozik?“ Ezen nyilatkozat után mindjárt gondoltam, hogy magához az érsekhez van szerencsém, s igy szóltam kalapomat megemelintve: „bocsásson meg excellentiad, nem volt szerencsém ismerni.“ —Erre ő azt mondá: „nohát marad­ ki a kertbő­l.“ Újólag bocsánatot kértem , mondám, hogy nem ismertem: — mire ő újólag a legnagyobb s­ze­n­ve­dé l­y­­­y e 1, emberi hanghoz nem is hasonlítható hangon, kétszer há­romszor ismételte: marsch! marsch! Kimegyek, mondom én, mert excellentiadnak joga van kertjéből bárkit is kiküldeni. Mentem ki­felé, s daczára annak, hogy az érsek úr ezt kia­bálta utánam: goromba pimasz! nem szóltam semmit, — nem pedig azért, mert durva emberekkel szóba ereszkedni nem szeretek. Sajnos, hogy nincs más elégtételem a fönebbi F. . . . F. . . . Így vetik el a vihar magvait. »Egy adat a pe­st-belvá­ro­si össze­íráshoz“ czímmel olvassuk a Honban : Miután azon eljárás, melyet velem szemben a belvárosi összeíró bizottság követni kegyeskedett, tudtam és akaratomon kívül, a napi sajtóba is át­szivárgott, szükségesnek látom ez esetet, elferdíté­­sek kikerülése szempontjából is, a kellő világításba helyezni. Sok­oldalú elfoglaltatásom miatt, csak az utolsó nap délutánján értem reá beh­atásomról gon­doskodni ; ekkor is, szombaton 9 órakor csak az Athenaeum épületében a határnap lejártára tettek figyelmessé. Visszatérni s egyéb okmányokat előke­resni már késő volt; de különben is, először sze­rintem írónak legméltóbb qualificatió, ha szellemi tőkéjének jövedelmét mutatja föl, másfelől épen az Athenaeum I. igazgatója biztosított, hogy a »Pesti II.« minden munkatársa kapott választási jegyet hasonlóan kiállított bizonyítványokra, jóval kisebb összeget tartalmazókra is. Siettem tehát bizonyít­ványommal s benyújtom az elnöknek­­. Várady Károly úrnak. Megvallom, eszembe sem jutott, hogy ő, ki­nek becses ismeretségével körülbelől 18—20 év óta dicserhetem, kinek tudomása lehet róla, hogy tíz éven át akadémiai tanár voltam, hogy 20 év óta vagy 50 — 60 kötetnyi könyvet írtam; egy kissé bölcsészeti tudor is vagyok, az elmúlt or­szággyűlésen képviselősködtem, végre Somlyón és Váczon ház- és földbirtokos, Pesten adófizető és nemes ember vagyok, — mondom eszembe sem ju­tott, hogy Várady urat egyszerre rövidlátás és sötét feledékenység lepje meg. De megtörtént. Azt vete ellen, hogy nincs bizonyítva, ki fizeti a fölmutatott jövedelemről az adót ? Én azt hiszem, hogy a mi — szépen tisztí­tott adórendszerünknél fogva — az Athenaeum is és én is. De azt nem sejtettem, hogy Pest belváro­sának összeíró bizottsága egyszersmind az adó tisztázására is ki van küldve; a törvényben sincs erről szó sem, különben adóokmányaimmal állok elő. De Várady ur szavazásra bocsátá a dolgot s telivér jobboldali társaival leszavaztatott. Bizony, nem az én szégyenemre. Én m­agamhoz illőnek nem találtam a bizott­ság előtt perpatvarkodni. — Egész szerénységgel csak annyit jegyeztem meg, hogy azt hiszem a jövedelem-kimutatás mellé elég azon köztudomású dolog, hogy az 1869—72-ki országgyűlésen igazolt képviselő voltam. Erre az elnök úr azt felelte, hogy „ez iga­zolás lehetett jogosulatlan is.“ És ez az, mire I. Várady Károly úrnak egy megjegyzéssel szolgálok. Ha ő ilyen megjegyzést mert tenni, akkor vagy a törvényhozást gyanúsí­totta, vagy engemet. Miután az elsőt józanul föl nem tehetem ró­la, a másodikat kell nyíltan és határozottan visz­­szautasítanom. Egyébiránt reclamatiómat bejelentettem s jövőre tudni fogom, minő az a hírhedt jobb­oldali i­n­t­el­­­ige­n­t­i­a, melylyel a belvárosi választó a választási urnáknál találkozik.­­ Szathmáry Károly, megtámadásra, mint ezt az olvasó közönség­nek hírlap utján tudomására juttatni. Kelt Kalocsán, 1872. május 30. Bakos János, köz- és váltóügy­véd s ki­rályi alügyész.­ A kalocsai érsek ismeretes mint nagy mű­veltségű és rendkívül udvarias ember. Ezt nem csak hit után, de saját tapasztalásunkból is ál­líthatjuk. Annyival inkább megdöbbentő tehát azon kert­­s­c­é­n­a, melyet a szereplők egyike a sér­tett fél — irt le a H­o­n tegnapi számában. Mi nem vesz­i­szük át ezen közleményt egész terjedelmében bead­­juk azon részét, mely a száraz tény elbeszélésére szo­rítkozik. S tesszük ezt a reményben, hogy a kalocsai érvek értesíteni fogja a bámuló közönséget az indok­ról, mely által olyan eljárásra ragadtató magát, hogy — feltéve Bakos ur előadásának c­áfolatla­­nul maradását — az ember akaratlanul is eljutna a sejtelemhez, miszerint a főpapi szelídség csak felszín,mely alatt teljesen vadindulatok lappanga­­nak, s az érsek udvarias modora csak simaság, melynek selyme alatt igen nyers természet rejlik. Mi ugyan hajlandók vagyunk hinni, hogy a ka­locsai érsek olyan valamit látott vagy vélt látni Bakon ur magaviseletében, melyet maga irányá­ban szá­ndékos sértésre magyarázhatott; s nem is tartózkodunk ugyan kimondani, hogy a kir. al­ügyész ur előadásában van bizonyos hang és fordulat (az általunk elhagyott részekben) mely túl megy a jogosult méltatlankodás határain s némileg provocáló természetet gyanittat az il­letőben : de bár miként álljon is a dolog egy Haynald érseknek sohasem kellene megfeled­kezni a saját tudományossága és miveit hite irán­ti tartozásról. Szerkesztő: Páris, május 31. (Saját level­ezőnktől.) Az uj hadi törvények tervezetét elvégre tár­gyalás alá vette a nemzetgyűlés. Mi fogja magát véglegesen e javaslatból kinőni, most, az­ általános viták folyama alatt, nehéz volna megmondani. A ház mérsékelt republikánus pártja Chanzy tá­bornok vezérnöksége alatt a tervezet pártfogását határozta el , ellenben a radikális republikánus párt, kivált mert az új törvények szerint a tény­leges hadi szolgálat a rendes seregnél öt év leend­­ne, s ezt sokalja, visszautasítását mondta ki. Be kell várnunk a háznak végleges határo­zatát e nagyfontosságú kérdésben, melytől a jelen megrendített állambiztonsági viszonyok között Fran­­­cziaország jövője függ ; sajnos, hogy e kérdés­nél is, mint annyi másnál, konstatálnunk kell ama kiapadhatlan gyűlöletet, mely a pártokat egymás megbuktatására vezérli még akkor is, midőn mind­nyájuk léte vagy nem létéről van szó. Nem térek itt át az elkeseredett, vak kifakadásokra, gyanu­­sítás és sértegetésekre, mikkel bonapartista a re­publikánusokat, legitimista az orleánistákat s vi­szont illeték egymást az uj hadi törvények tárgya­lása alkalmából; igy volt ez kezdettől, végét csu­pán a jelen nemzetgyűlés feloszlásától remélhetjük s a majdan összeülendő alkotmányozó nemzetgyű­léstől, mely a republikai államformát véglegesen magáévá teendi. Annál inkább ki kell emelnem a tárgyalá­sok eddigi folyamából a döntő tényt, melynek té­telét eddig is gyanítottuk, de mi iránt bizonyosok még­sem valánk: legitimisták és orleanisták ép oly nagyon, ép oly elkeseredett szívóssággal gyű­lölik egymást, mint akár republikánusok a bukott imperializmus pajtásait. E bizonyosságot Aumale hgnek második fel­lépése a házban, mely még szerencsétlenebbnek mondható első szereplésénél, hozta meg. Aumale hvg.d­e soha nem szavazó képviselő, ki mindannyiszor vadászaton van, midőn őszintén kellene nyilatkoznia hazája életkérdéseiben, al­kalmasnak vele hallatni szavát a haditörvények tárgyalása alkalmával ; az ok mert ő is katona, tiszti rangját már bölcsőjében viselte! Meglehet hogy e tábornoknak valóban vannak nézetei a hadsereg újjászervezése tekintetében, de beszé­dében, melyet egy óra hosszant tartott, mitől sem óvakodott inkább, mint e nézeteit megismertetni. Beszélt az üresben annyira, hogy szinte saját bérencz lapjai sem képesek a herczegi képviselő katonai véleményéről valamit referálni s ennek hiányában a mai „J. de Paris“ elégans, nyúlánk termete, finom, eszes feje szemlélődő s jóakaró szemei, katonai magatartása, végig gom­bolt öltönye s vörös érdemszalagjáról, melyet felül enged látni a gombolt kabát s több eféle bárgyuságokról beszél, úgy mint akármely szolga szokott parancsolójáról szólani. A trónkövetelő! Valóban trónkövetelői be­szédet volt czélja a herczegnek tartani, midőn a nagy kérdésben melyhez hazája minden érdekei kötvék, csupán azért lépett fel, hogy semmit ne mondjon. Hogyan is léphetne ő fel hasznos refor­mokkal, melyek talán ő vagy ama pártot ellene ingerelhetnék? Nem sokkal czélhoz vezetőbb en­nél a pártok mindegyikének szépeket mondani, hízelegni? Soha sem tartalmazott beszéd annyi hízelgést, mint e követelőé. De a hízelgéseknek épen ellenkező hatásuk volt, mint melyet a hg tőlük várt. Nagyravá­­gyása, melylyel saját számlájára s a többi köve­telők mellőzésével lépett fel, ezeket szembeöt­lően nyugtalanítja. Dühös maga az orleanista párt, mely remé­nyét eddig a fusióhoz köté, midőn látja, hogy terve az egyik alkudó túlkapásai kizáró nagyra­­vágyása miatt lehetetlenittetik s dühében a mai „G. de France“ e párt közlönye ezeket írja: „Annak hogy valószínűleg felette sokat hitt nyerni ügyében. Csalatkozott, szavai megmutaták, miszerint a polikai téren nem sok hadászati ügyes­séggel bir . . Bizton elragadtatott s nem érté meg, hogy kivált a katonai kérdés az, melyet nem kell vala felhasználnia kiáltványa közzétételére. Ő előbb hg s csak aztán tábornok, s mint her­czegnek kötelességei vannak a fran­­czia ház feje irányában.“ A legitimista „Union“ még sokkal kemé­nyebb, s kérlelhetlenül gyalázza a csalót, ki nyíl­tan s most már csupán személyes érdekében lép fel. „A mi ítéletünk az egész ház ítélete. Tud­juk ezt, s kimondjuk. Aumale hy épen ellenkező benyomást tett a pártokra, mint melyet várt . . . Ha a hg ismerni akarja ügyességének végleges eredményét, csupán a képviselőkhöz kell fordul­nia, kik e napon késznek nyilatkoztak a jobbol­dallal szövetkezni, ama hű jobboldallal, mely nem ismeri a csalások könnyű mesterségét. . . . Nincs többé leshely, minden kötelesség kö­rülirt, s ha a közvélemény kibékítésének, mint reméljük, be kell következnie, a cselszövényeken kívül, melyek csupán nagyravágyás és hűtlenség esztelen új vállalataira adnak kilátást, — kellend bekövetkeznie “ Idézni akartuk az indignatio e szavait, miket a legitimistaság védelmezőjéből csikar ki a herczeg, kivel szövetkezést álmodott, s ki által most hűt­lenül megcsalatott; mert e szavak egy egész re­­velatio, melyek azt mutatják, hogy a republika ellenségei között oly meghasonlás létezik, mely

Next