Ellenőr, 1872. június (4. évfolyam, 126-150. szám)
1872-06-04 / 128. szám
t kész lenne azt állítani, hogy a nép szabad megválasztottja. Ha megválasztatik. De mi semmiképen fel nem adjuk azon reményt, hogy mindennek daczára megbukik mind a két miniszter s mind a három Bittó. Kezeskedik erről Pozsony város s Pozsony megye választópolgárságának becsületessége, hazafisága s önérzete. .n. — „Szabad a vásár“ czím alatt Írja a ,,Szombati lapok. “ Berlinben, mint olvasóink tudják, miután Németország hadseregei egy szerencsés hadjáratban 5000 millió frank készpénzt szereztek meg az államnak, végre elhatározták, hogy a birodalmi parlament számára egy országházat fognak építeni. Bármilyen legyen is ezen országház, egy oly státusnak, amelynek 5000 millió frank készpénze van, nem kell szükségképen arra nézni, hogy váljon valamivel drágább vagy olcsóbb lesz-e, sőt ha az építésnél néhány ezer tallér egyik vagy másik szemes embernek ujjaira ragad is, ez sem volna oly nagy szerencsétlenség, melyet a német birodalom financziális állapota meg nem birna De a közpénzek iránt szigorú ellenőrség, a közerkölcsiség szempontjából indulva ki, az eljárás, mely ott követtetik olyan, mely minden részleteiben a nyilvánosság előtt történvén, képessé tesz mindenkit aztmegbírálhatni és kizár minden gyanút a közpénzek kezelését illetőleg. Ugyanis már a múlt évben bel- és külföldi lapokban csőd hirdettetett és Európa, sőt az egész világ építészei felhivattak tervek benyújtására. Ezen felszólítás következtében beadatott 104 terv. Ezen tervek beérkezvén nem a minisztériumban zárt ajtók mellett tanácskozó egykét miniszter vagy egy két miniszteri hivatalnok által bontatnak fel, hanem egy bel- és külföldi szakférfiakból alakult esküdtszék megbirálása alá bocsáttatnak. Ezen esküdtszék most hivatott össze Berlinben............Bismarck herczeg elnöklete alatt. így jár el Bismarck herczeg a közvagyon kezelése körül, Austro-Gerolsteinban az máskép megy. Itt felvesznek 24 millió írt kölcsönt állítólag első rendben a Duna szabályozására, a Dunahíd megváltására és más két híd építésére és második rendben a főváros szépítésére, ha t. i. még valami felülmarad, vagy a szabályozásnál nyert telkek eladásából bevétetett, így rendeli a törvény. A közmunkatanács azonban, melynek költségei felmennek annyira, mintegy némely minisztériumé, elhatározó, a minisztérium helybenhagyja, (az országgyűléssel nem törődik senki) hogy ezen kölcsönök egyharmadát meghaladó részét egy boulevard építésére fordítják, mert igen nagy fontosságú dolog az, hogy midőn a nagy urak a városligetbe mennek kocsizni, akkor ne szűk és ronda, hanem nagy és széles utczákon menjenek keresztül. Ezen boulevard építése azután, mely talán egy pár száz millió frtnyi kiadást veend igénybe, kiadatik egy consortiumnak, de nem nyilvános csőd útján, nem hivatnak meg bel sem külföldi vállalkozók ajánlatok megtételére, sőt a közmunkatanács, mely zárt ajtókkal tanácskozik (ő tudja miért) minden más consortiumnak versenyzését lehetetlenné teszi, így jár el a kormány Austro-Gerolsteinban. Az országgyűlési többség az egész kérdést renden találja, legalább senki eziránt kifogást nem tesz és az ha ellenzék részéről létetik, nincsen reá eset, hogy még csak tárgyalásra is bocsáttassák, hanem egyszerűen leszavaztatik. Hasonlítsa ezt össze, kinek ilyen dolgokra kedve van az imént leírt németországi eljárással és ha rendjén találják és Magyarország népe az így eljáró kormányt a küszöbön álló választásoknál helyében megerősíti, nekünk semmi mondanivalónk nincs. Csak arra figyelmeztetjük, hogy gondolják meg, hogy talán Bismarck úr is tud kormányozni úgy mint Lónyay úr, nagyobb bőségben tartja az állam finánczait, mint Kerkápoly úr, sőt még azt is mernök állítani, ámbár ezt már csak kétkedve, hogy ő legalább is olyan státusférfi, mint Tóth Vilmos úr. És ha mégis, ő jónak és helyesnek találja az olyan eljárást, mint fentebb leírtuk és mint mi az országgyűléstől többször kívántuk, mégis csak megérdemli, hogy gondolkodjanak felette.* A vásárok mindenféle nemei. Mint olvasóink tudják, a vásároknak többféle nemei vannak, így pl. áruvásár, marhavásár és lélekvásár stb. Az áruvásáron megvesszük azt, amire a háztartásnál szükségünk van, a lélekvásáron veszszük az országgyűlési többséget. Kérdés, melyik vásáron vették emezt: „Marosvásárhely, 1872. márcz. 6. Keserves, de meg kell lenni. Tudod, hogy kénytelen valék lemondani a képviselőségről, mert a kormány ahoz kötött rá egy feltételt, melytől függ minden vagyonom. Ők nem tárták meg, de közelebbről ismét reményem volt. Ma kaptam egy intést, mely szerint az ígéret bizonyosan teljesül, ha nem fogok beszélni vasárnap, ellenkező esetben soha. Parancsolj, mit tegyek. Berzenczey László, s. k.“ A pesti központi választmány reclamationális tárgyalásai. A pestvárosi központi választmány vasárnap reggel kezdette meg a reclamationális tárgyalásokat, melyek érdekesebb részleteiről alább szólunk. A mai ülésben kitüzetett már a választás határnapja is és pedig június 19-ére. A választási helyek a következők: belváros — városház tanácsterme; Terézváros — terézvárosi iskola (a terézvárosi templom mögött); Lipótváros — redout; Józsefváros — lovarda; Ferenczváros — köztelek. A választási elnökök megválasztására nézve Királyi Pál indítványozta, hogy részrehajlatlan és e végből más kerülethez tartozó egyének választassanak meg. Dobos József az indítványt melegen pártolta. Ellene szóltak: Molnár Endre, Simon Flórent, Havas Ignácz és Szentkirályi Mór. — A bizottság nem fogadta el Királyi indítványát. A reclamationális tárgyalásoknál úgy vettük észre, hogy a döntő súly az adókönyvekre van fektetve, és ezenkívül semmi más igazolást el nem fogadnak. Legelsőben azok ügyét tárgyalják, kiktől a szavazati jegyet megtagadták. Ezek személyesen megjelenvén, beadják panaszukat, s azt rögtön tárgyalás alá veszik. Legvégül fogják tárgyalni azok ügyét, kiknek szavazati joga ellen egy vagy más okból kifogások történtek. Az egyes fölmerült esetek alkalmából az elvi megállapodások a következők voltak: Oly birtok után, melynek vétele telekkönyvi átírással nem igazolható, vagy melyre a történt részletfizetések érvénye a későbben teljesítendő kötelezettségektől feltételeztetik, választói igazolvány nem adatik. — Iparosok, ha azon körülményt, hogy állandóan egy legénynyel dolgoznak, adójukkal (10 frt 50 kr.) igazolni nem képesek, nem választóképesek. — Ha valaki egy évnél rövidebb idő előtt kezdette meg üzletét vagy iparát, ezityen nem választó, kivéve, ha kimutatja, hogy más városból költözött át, hol a törvény által kívánt föltételeknek megfelelt. — A kisválasztói igazolványát elveszti, új igazolványt nem kap, nehogy ily módon a már is történő visszaélések előmozdítassanak. Ha az illetők, kik választási jegyüket elvesztették, azt bejelentik, külön lajstromban fognak felvétetni s folyton szem előtt tartatni, hogy igy a visszaélés, ha netán történnék, megakadályozható legyen. Minthogy a központi bizottság értésére esett, hogy többen két választókerületbe is beíratták magukat, egy bizottság küldetett ki, mely a lajstromokat szigorú vizsgálat tárgyává fogja tenni. Hogy a bizottság nem mért egyenlő mértékkel, az mindjárt ki fog tűnni, ha idézünk néhány esetet. A bizottság előtt megjelent Pál Károly belvárosi lakos, előadván, hogy ő máj. 28-án este jött haza Olaszhonból; előbb is megjöhetett volna, hogy az őt megillető választási jogával éljen, azonban a vonat késvén, ő magát az összeíró bizottság előtt nem jelenthette. Kéri választói igazolványának kiadatását. — A bizottság nem akarván praecedenst fölállítani oly esetekben, melyekben a választók az összeíró bizottságnál — bármely okból is — nem jelentkeztek, kérvényezőt elutasítja. — Több jelentkező, mint Tomsits István belvárosi, Pilz Jakab terézvárosi, Fröhlich Salamon és Roth Izrael mert — daczára, hogy két legénynyel dolgoznak, — jövedelmi adójuk a bizottság által megállapított 10 frt 50 kvnyi cenzust nem éri el, elutasittattak. — Monori József egy általa 900 frtért vett házhely után fizet ugyan adót, azonban mert még csak 500 frt fizetett le a vételárból, visszautasittatott. Megjelent Koch Adolf hentesmester, ki üzlete után 48 frtnyi adót fizet, azonban adókönyve nincs rendben az adóhivatal hibájából. Mátyus igen éles szavakkal ostorozta az adóhivatalban előforduló rendetlenségeket s azok okáért kérvényezőtől a szavazás jogát elvonni helyesnek nem tartja, kéri az igazolvány kiadatását. Erre a t. bizottsági tagok, valószínűleg Mátyás plaidoyer-je folytán az ez esetben hozandó határozatot felfüggeszték, állítólag, hogy kérvényező adókönyve rendbe hozassék, valószínűleg azonban azért, hogy kérvényező politikai nézete fölött tisztába jöjjenek. Miután ez megtörtént, — kérvényező a jobboldal híve — az igazolvány neki kiadatott. A következő eset ismét elvi kérdés volt. Ugyanis Papp Imre uradalmi titkár állandóan a pesti Józsefvárosban lakik. Elment, hogy szavazati jegyét kivegye, de állítólag elégtelen bizonyítékai miatt a választók sorába föl nem vétetett. Jelentkező azt állítja : becsületszavával kezeskedik érte, hogy magát a reklamálók jegyzőkönyvébe íratta, neve azonban sehol sem fordul elő. Hosszas replika után szavazásra került a kérdés, mely alkalommal a szavazatok egyenlők lévén, elnök szavazata a jelentkezőre kedvezőleg döntött, így tehát jegye kiadatott. Jelentkezik Hets Ignácz nyugdíjazott gazdatiszt, kinek nyugdija 800 frt. Azon documentum azonban, melylyel e nyugdijat kitüntette, a bizottság által elengedőnek nem tartatván reclamáló elutasittatott. Azonban Fekete János lipótvárosi postahivatalnoknak, ki csak 600 frt fizetést és 200 frt lakbért húz, daczára Haris ellenzésének, a szavazati jegy kiadatott ! Ez aztán következetesség.* A mai tárgyalások alkalmával folytattatott a tegnapi elutasítás, a legnagyobb következetességgel. A 10 frt 50 krt nem mint bizonyítékot, de mint alapot tekintették, daczára, hogy folyton az ellenkezőt hangoztatták, így visszautasittatott Lach Ferencz terézvárosi lakatosmester, ki hiteles okmánynyal bizonyitá, hogy 1863 óta folytonosan 8 segéddel dolgozik. Azonba 1871-re nem lévén kivetve az adója, ami különben az adóhivatali főnöknek már fentebb jelzett rendszeretetéröl tanúskodik — kérvényével elutasították. — Egy ur egy bizonyos Meintner Lajos jegyét akarta kivenni, azt állitván, hogy a beteg s el nem jöhet. A bizottság az illetőnek megjegyzé, hogy Meintnert hozza el kocsin a városház kapujáig, hol is személyének identitását bebizonyítván s qualifikátióját kimutatván, a szavjegy számára ki fog állíttatni. A következő eset a központi bizottság részrehajlatlanságát ismét a legtündöklőbb fényben mutatja. Ugyanis Kubinyi Dezső, az északkeleti vasút hivatalnoka 1440 frt fizetéssel (440 frtnyi lakbér leszámítva) nem kapott szavazati jegyet azért, mert azon bizonyítvány, melyet K. felmutatott, egyedül Ivánka Imre vezérigazgató által volt aláírva. — Hogy ezen esethez egy kis illustrátiót szolgáltassunk, a sorrendtől eltérünk egy kissé, s egy későbbi esetet említünk fel : Devitsch Ignácz, igazságügyminiszteri segédfogalmazó, ki 610 frt fizetést és 200 frt lakbért húz fizetésül, szavazati jegyét késedelem nélkül átvehette. Goszmann Ferencz terézvárosi lakos azért utasitatott vissza az összeíró bizottság által, mert a múlt évben nem lett reá kivetve adó. Kérvényező késznek nyilatkozik a megelőző évhez hasonló nagyságú adót fizetni, csak jogával élhessen. — Elutasittatott. — Weinzierl Károly 600 írttal, és 24 ölnyi tűzifa járandósággal nyugdíjazott hivatalnok elutasittatott azon okból, mert azon időben midőn nyugdíjaztatott, a fát 2 frt 30 krért adták , így a 24 öl fa ma is csak 2 frt 30 krjával számítható be, nem pedig annak mai ára szerint. A délutáni tárgyalások alkalmával érdekesebb esetek nem igen adták elő magukat. P. Szathmáry Károlynak a szavazati jegy kiadatott, miután még nyomatékosabb bizonyítékokat bírt fölhozni, mint az Athenäum bizonyítványát. Scherz Adolf galicziai születésű, távirdai hivatalnok 1866 óta él Magyarországban, de nem honosíttatott szavazati jegyét mindazáltal megkapta. Ily következeteséggel ment ez mindvégig. A lefolyt két nap alatt mindössze 27 igazolvány adatott ki. — A képviselő választásnál Pesten a következő urak fognak hivatalosan működni. A belvárosban: elnök Várady Károly, helyettese Kléh István ; jegyzők Viola Imre, Bartha László, Biró Antal és Gunszt József. — A lipótvárosban: elnök Haris György, helyettes Simon Flórent, jegyzők Havas Pál, Andreánszky Zsigmond és Kún Gyula. — A Terézvárosban: elnök Balassa István, helyettesek Dobos Ferencz, Schwager Adolf és Schmiedlechner Károly, jegyzők: reggeli 8-tól d. u. - ig Horvát János, Sztreiny Sándor és Horovitz Béla; d. u. - től esti 9-ig Megó Sándor, Horváth Gyula, és Szegszárdy Zsigmond; esti 9-től reggeli 6 ig Horváth János, Sztreiny Sándor és Horovitz Béla; reggeli 6-tól déli 12 ig Megó Sándor, Horváth Gyula és Szegszárdy Zsigmond; 12-től esti 5-ig Havas Pál, Kun Gyula és Barth László; 5 órától a választás befejezéséig Viola Imre, Biró Antal és Gunszt József. — A Józsefvárosban: elnök Szentkirályi Mór, helyettes Xantus János jegyzők: Horváth István, Major István, Weichardt Alajoss Sipócz László. — A Ferenczvárosban : elnök: Morócz István helyettes Nasztl Mór; jegyzők: Csendics Gyula, Rózsa Péter, Rudy Nándor és Pohl Ferencz. A Józsefvárosban tehát Szentkirályi Mór megmaradt választási elnöknek is, míg a Terézvárosra nézve Beliczay Imrét, ki az összeírás elnöke volt, mellőzték. Azt mondják, hogy a jobboldal nem volt vele megelégedve az összeírásoknál. A választások előtt. A pest-belvárosi ellenzék ma este tartott közgyűlést Elnök : Irányi Dániel a gyűlést megnyitván, elmondja, miszerint a belvárosi ellenzék nagy része Szemere Miklóst, az érdemekben megőszült hazafit és költőt kívánta a belváros képviselőjéül. Sokan ugyan Kossuth Lajos által óhajtják magukat képviseltetni, mivel azon meggyőződésben vannak, hogy csak e név van hivatva a belvárosi ellenzéket győzelemre vezetni. (Éljenzés.) — Fölkéri azonban a párt jegyzőjét, hogy a választmány eddigi működéséről jelentést tegyen. Krenedics jegyző hoszabb jelentésében előadja, hogy eddigi működésének ideje alatt igen jelentékeny számú választópolgárnál a legnagyobb lelkesedést tapasztalta. Ezek legnagyobb része azonban csakis Kossuth Lajosra ígérkezett szavazni, míg Szemere fölléptetése által szónok véleménye szerint csak egy — nem jelentéktelen ugyan, de minden esetre csak — kisebbségre tehetnénk szert. Hosszasan fejtegeti szónok a 67-es kiegyezés sok rész oldalait, a 48-as honvédek szégyenét, midőn az országgyűlés jelenlegi többsége tőlük a morális elégtételt is megtagadta, s midőn ugyancsak 1867-ben a király s királyné voltak az elsők, kik a nemzet által nekik felajánlott koronázási ajándékot a honvédek számára ajánlották vissza, mig mindezek ellenében a hazaárulók dús subventiókban részesítettek. Ily s hasonló eltérések után szónok az elnök többszöri felszólítására kijelenti, hogy 674 szavazatra számolhat az ellenzék, ha Kossuth nevét írja zászlajára, amit ő szívből óhajt. (Helyeslés). Csernátony Lajos azok közé sorolja magát, kik azon meggyőződésben vannak, hogy Deák ellen csakis egy név állítható fel, s e név Kossuth. (Zajos helyeslés.) E nézetet már rég nyilatkoztatta ki. Azonban Kossuth neve — igy folytatja szónok — nekünk oly kincs, mint az ellenpártnak Deáké és e nevet, uraira, nevetségessé tenni nem szabad. Mert ha Kossuth nevét kitűzzük, és a többség nem lesz mellettünk, úgy ezáltal csak újabb fogantyút adunk elleneinknek arra, miszerint hangosan kikürtöljék : „Íme, így áll a belvárosban a jobboldal diadala Kossuthtal“ szemben is. Én nem ámítom magamat azzal, hogy többségben vagyunk, hisz különben ez nem is ezélünk. Hanem igen azt akarjuk megmutatni a világnak, hogy Deákot nem választja meg a belváros egyhangúlag, hanem igenis van egy jelentékeny, számbavehető ellenzék. Állítsunk föl egy magyar, egy becsületes, tisztelt nevet, és uraim ezen qualifikátiónak megfelel Szemere Miklós! (Éljenzés.) Szól még ezután Helfy Ignácz, csatlakozván Szemere jelöltségéhez. — Ily értelemben nyilatkoznak Simonyi Antal, Végh Endre és Dobos József. Végre elnök szavazás alá bocsátja a kérdést, mely alkalommal igen nagy majoritással Szemere Miklós jelöltsége fogadtatott el. A kisebbség tizenhét emberből állott. A gyűlés zajos „éljen Szemere“ kiáltások közt oszlott szét.* — Szabolcs megye kisvárdai kerületében Bárczay Ödönt kiáltották ki nagy lelkesedéssel képviselőjelöltnek. — Nyitra megyében Vágujhelyen a baloldali választók Plachy Tamást léptették fel képviselőjelöltnek. — Trencsén megyében a baloldal erősen szervezkedik. Eddig két jelöltünk van felléptetve: a zsolnai kerületben Pongrácz Lajos, a baáni kerületben Andaházy Pál. — Tolna megye színi kerületében az ellenzék jelöltje Hammersberg Jenő, a ki már programmját is szétküldötte, melyet holnap fogunk ismertetni.* — Clementisz Gábor fényes fogadtatása Bogláron biztosítékul szolgálhat aziránt, hogy ellenében gróf Festetich Pál még annyi költekezés mellett sem fog diadalra vergődni. * — A rigyiczai kerület deákpártja elhatározta, hogy Somssich Pált ismételt vonakodása daczára is megválasztja képviselőül. — A kapuvári kerületben a baloldal Hollós Lászlót léptette fel képviselőjelöltül, ki a kerületbe már el is utazott. * — A „Pesti Napló“-ból vesszük át a következő levelet: , Ó-Buda, május 31. (Ügyetlen jelvények.) Gróf Apponyi Albert a szentendrei kerület képviselőjelöltje roppant ügyetlenséget követett el az által, hogy kettős (apostoli) kereszttel ellátott zászlókat tűzetett ki. Valódi jó érzelmű kath. férfiak figyelmeztették a grófot, hogy e tisztán katholikus jellegű zászlók részvért szülnek oly kerületben, melynek választói nagy részt zsidó, protestáns és görög-keleti, de a nemes gróf makacsul ragaszkodik a katholikus jelvényhez és úgy látszik, megfeledkezett arról, amit atyja a „Naplóban mondott, hogy a katholikus párt soha sem fog ellenkezésbe jönni a Deákpárt elveivel. Mi a szentendrei választókerület deákpárti választói megbíztunk abban, a mit követjelöltünk atyja a leendő kath. pártról mondott és nem haboztunk egy oly jelöltet pártolni, ki egészben véve a Deákpárt hívének vallja magát és csak a kath. kérdésben van más meggyőződésben, mint mi, azonban azon körülmény, hogy jelvényéül is az apostoli kettős keresztet választotta és igy a kath. érdeket az országos elé helyezi, sokakat rettent vissza a szavazástól. Ez ügyetlen eljárás által pártunk e kerületben roppant sokat veszített. Sc. * Esztergom, jun. 1. Míg múlt vasárnap a kormánypárt „menetnek csúfolt kis csoportja alig feltűnve szállinkázott végig az utczákon, addig május 3- án az ünnepies szint öltött, fellobogózott városban a baloldal megszámlálhatlan nép részvéte mellett tarta meg díszes keresztülvonulását. A menetet nemzeti vállszalag díszítette, lovasok nagy csoportja vezette, követve a lobogók nagy száma körül összesereglett baloldaliaknak véget nem érő tömegétől, kik egy sziv s lélekkel a balpárt törekvését, s jelenlévő, szeretve tiszt, követjelöltünket: Érzi Károlyt élteték. Az ott lévő két zenekar által játszott nemzeti dalok ünnepélyes hangja, s viharos éljenzések közt vonult végig a menet a városon, minek megtörténtével a kerek templom előtti téren állapodott meg, hol követjelöltünk tartó lelkes beszédét, különösen kiemelve a baloldal erélyét a nép szavazatának megmentésében. Érti Károlynak szűnni nem akaró éljenzéssel bezárt beszéde után pártunk főbb emberei emeltek szót, mindannyian éljenzés közt hagyva el a szónoki emelvényt, így végződött be az ünnepélyes menet, s mint a rosz világ beszéli, — én ugyan nem hallottam, — midőn a jobboldali követjelölt látta, hogy menetünk a nagy szám miatt még az igen nagy főtéren sem fért el, tudja isten miért, azt kezdte danolni hogy: „Bús az idő, hús vagyok én magam is !“ ... A „Reforméban mindennek daczára azt olvassuk, hogy a jobboldal távirója „az esztergomi deákpárt győzelmét fogja tudatni.“ . . . No ez a távirat az idén alig fog Pestre érkezni!............. Csakhogy hiába, a jobboldalnak az a szokása van, hogy ha elfelhősödött egüben egy kis elévedt napsugarat pillantanak meg, akkor egész világgal el akarják hitetni, hogy az ellenzékből már hírmondó sincs . Épen úgy tesznek, mint az a kisgyerek, aki egy fületlen gombot talált, s mindenkinek azt mondta, hogy most már lesz ám kabátja, mert már van hozzája — gomb ! . . Ilyen gomb a jobboldalnak esztergomi maroknyi pártja, mely gomb mellé a kabáthoz való posztót csak 10 év múlva fogják szőni azon gyárban, melyet húsz év múlva építenek ama kőből, mit majd soha napján fejtenek az isten tudja mikor felfedezendő bányából. így áll itt a kormánypárt, s vele szemben biztos győzelemnek örvend az ellenzék, s erről meggyőzhetett volna a »Reform«-nak rövidlátó levelezője is, ha megtekintette volna űrnapján tartott menetünket, s ha hallotta volna, hogy este mint hangzott szerte: „Igaz honfi, népszerető kell nekünk, Éljen a mi baloldali követünk!“ közbe-közbe pedig az is ott volt, hogy : „Alá is it, meg fel is it! Fuss el jobboldali Pissuth !“ .. A választás napjául f. hó 17-ike tűzetett ki, s a balpárt győzelméről ugyanekkor tudósítani fogja a szerkesztő urat Meglepő. A Hon vasárnapi számának egy terjedelmesebb közléséből veszszük át a következő részeket : „Alulírott, mint a pestvidéki kir. törvényszék mellett ez ideig működő királyi alügyész — a kir. főügyész ur ő méltóságának folyó évi 3470 sz. alatt kelt rendeletével oda utasitattam, hogy f. hó 25-ig Kalocsára menvén, — a kir. ügyészi teendőket vegyem át. Ezen rendelet következtében folyó hó 25-én Kalocsán meg is jelentem, hol eddig soha életemben nem voltam, s igy itt senkit nem is ismertem. Folyó hó 29-én egy régebben Kalocsán lakó egyénnel találkozván, — délután 6 és 7 óra közt — arra szólhattam fel , mennék vele az érsek kertjébe sétálni, mely — úgymond — a közönség részére nyitva tartatik. Ezen felhívás következtében el is mentünk, azonban pár lépést téve a kertben, két pappal találkozónk, ki mindkettő egyformán, fekete reverendában volt. Közülök a magasabb így szólított meg : „Kicsoda ön ?“ Erre én nevemet megmondtam. „Nem tudja ön, válaszol, a másik, hogy aki az érsek kertjébe jön, az az érseknek köszönni tartozik?“ Ezen nyilatkozat után mindjárt gondoltam, hogy magához az érsekhez van szerencsém, s igy szóltam kalapomat megemelintve: „bocsásson meg excellentiad, nem volt szerencsém ismerni.“ —Erre ő azt mondá: „nohát marad ki a kertből.“ Újólag bocsánatot kértem , mondám, hogy nem ismertem: — mire ő újólag a legnagyobb szenvedé lyy e 1, emberi hanghoz nem is hasonlítható hangon, kétszer háromszor ismételte: marsch! marsch! Kimegyek, mondom én, mert excellentiadnak joga van kertjéből bárkit is kiküldeni. Mentem kifelé, s daczára annak, hogy az érsek úr ezt kiabálta utánam: goromba pimasz! nem szóltam semmit, — nem pedig azért, mert durva emberekkel szóba ereszkedni nem szeretek. Sajnos, hogy nincs más elégtételem a fönebbi F. . . . F. . . . Így vetik el a vihar magvait. »Egy adat a pest-belvárosi összeíráshoz“ czímmel olvassuk a Honban : Miután azon eljárás, melyet velem szemben a belvárosi összeíró bizottság követni kegyeskedett, tudtam és akaratomon kívül, a napi sajtóba is átszivárgott, szükségesnek látom ez esetet, elferdítések kikerülése szempontjából is, a kellő világításba helyezni. Sokoldalú elfoglaltatásom miatt, csak az utolsó nap délutánján értem reá behatásomról gondoskodni ; ekkor is, szombaton 9 órakor csak az Athenaeum épületében a határnap lejártára tettek figyelmessé. Visszatérni s egyéb okmányokat előkeresni már késő volt; de különben is, először szerintem írónak legméltóbb qualificatió, ha szellemi tőkéjének jövedelmét mutatja föl, másfelől épen az Athenaeum I. igazgatója biztosított, hogy a »Pesti II.« minden munkatársa kapott választási jegyet hasonlóan kiállított bizonyítványokra, jóval kisebb összeget tartalmazókra is. Siettem tehát bizonyítványommal s benyújtom az elnöknek. Várady Károly úrnak. Megvallom, eszembe sem jutott, hogy ő, kinek becses ismeretségével körülbelől 18—20 év óta dicserhetem, kinek tudomása lehet róla, hogy tíz éven át akadémiai tanár voltam, hogy 20 év óta vagy 50 — 60 kötetnyi könyvet írtam; egy kissé bölcsészeti tudor is vagyok, az elmúlt országgyűlésen képviselősködtem, végre Somlyón és Váczon ház- és földbirtokos, Pesten adófizető és nemes ember vagyok, — mondom eszembe sem jutott, hogy Várady urat egyszerre rövidlátás és sötét feledékenység lepje meg. De megtörtént. Azt vete ellen, hogy nincs bizonyítva, ki fizeti a fölmutatott jövedelemről az adót ? Én azt hiszem, hogy a mi — szépen tisztított adórendszerünknél fogva — az Athenaeum is és én is. De azt nem sejtettem, hogy Pest belvárosának összeíró bizottsága egyszersmind az adó tisztázására is ki van küldve; a törvényben sincs erről szó sem, különben adóokmányaimmal állok elő. De Várady ur szavazásra bocsátá a dolgot s telivér jobboldali társaival leszavaztatott. Bizony, nem az én szégyenemre. Én magamhoz illőnek nem találtam a bizottság előtt perpatvarkodni. — Egész szerénységgel csak annyit jegyeztem meg, hogy azt hiszem a jövedelem-kimutatás mellé elég azon köztudomású dolog, hogy az 1869—72-ki országgyűlésen igazolt képviselő voltam. Erre az elnök úr azt felelte, hogy „ez igazolás lehetett jogosulatlan is.“ És ez az, mire I. Várady Károly úrnak egy megjegyzéssel szolgálok. Ha ő ilyen megjegyzést mert tenni, akkor vagy a törvényhozást gyanúsította, vagy engemet. Miután az elsőt józanul föl nem tehetem róla, a másodikat kell nyíltan és határozottan viszszautasítanom. Egyébiránt reclamatiómat bejelentettem s jövőre tudni fogom, minő az a hírhedt jobboldali inteligentia, melylyel a belvárosi választó a választási urnáknál találkozik. Szathmáry Károly, megtámadásra, mint ezt az olvasó közönségnek hírlap utján tudomására juttatni. Kelt Kalocsán, 1872. május 30. Bakos János, köz- és váltóügyvéd s királyi alügyész. A kalocsai érsek ismeretes mint nagy műveltségű és rendkívül udvarias ember. Ezt nem csak hit után, de saját tapasztalásunkból is állíthatjuk. Annyival inkább megdöbbentő tehát azon kertscéna, melyet a szereplők egyike a sértett fél — irt le a Hon tegnapi számában. Mi nem vesziszük át ezen közleményt egész terjedelmében beadjuk azon részét, mely a száraz tény elbeszélésére szorítkozik. S tesszük ezt a reményben, hogy a kalocsai érvek értesíteni fogja a bámuló közönséget az indokról, mely által olyan eljárásra ragadtató magát, hogy — feltéve Bakos ur előadásának cáfolatlanul maradását — az ember akaratlanul is eljutna a sejtelemhez, miszerint a főpapi szelídség csak felszín,mely alatt teljesen vadindulatok lappanganak, s az érsek udvarias modora csak simaság, melynek selyme alatt igen nyers természet rejlik. Mi ugyan hajlandók vagyunk hinni, hogy a kalocsai érsek olyan valamit látott vagy vélt látni Bakon ur magaviseletében, melyet maga irányában szándékos sértésre magyarázhatott; s nem is tartózkodunk ugyan kimondani, hogy a kir. alügyész ur előadásában van bizonyos hang és fordulat (az általunk elhagyott részekben) mely túl megy a jogosult méltatlankodás határain s némileg provocáló természetet gyanittat az illetőben : de bár miként álljon is a dolog egy Haynald érseknek sohasem kellene megfeledkezni a saját tudományossága és miveit hite iránti tartozásról. Szerkesztő: Páris, május 31. (Saját levelezőnktől.) Az uj hadi törvények tervezetét elvégre tárgyalás alá vette a nemzetgyűlés. Mi fogja magát véglegesen e javaslatból kinőni, most, az általános viták folyama alatt, nehéz volna megmondani. A ház mérsékelt republikánus pártja Chanzy tábornok vezérnöksége alatt a tervezet pártfogását határozta el , ellenben a radikális republikánus párt, kivált mert az új törvények szerint a tényleges hadi szolgálat a rendes seregnél öt év leendne, s ezt sokalja, visszautasítását mondta ki. Be kell várnunk a háznak végleges határozatát e nagyfontosságú kérdésben, melytől a jelen megrendített állambiztonsági viszonyok között Francziaország jövője függ ; sajnos, hogy e kérdésnél is, mint annyi másnál, konstatálnunk kell ama kiapadhatlan gyűlöletet, mely a pártokat egymás megbuktatására vezérli még akkor is, midőn mindnyájuk léte vagy nem létéről van szó. Nem térek itt át az elkeseredett, vak kifakadásokra, gyanusítás és sértegetésekre, mikkel bonapartista a republikánusokat, legitimista az orleánistákat s viszont illeték egymást az uj hadi törvények tárgyalása alkalmából; igy volt ez kezdettől, végét csupán a jelen nemzetgyűlés feloszlásától remélhetjük s a majdan összeülendő alkotmányozó nemzetgyűléstől, mely a republikai államformát véglegesen magáévá teendi. Annál inkább ki kell emelnem a tárgyalások eddigi folyamából a döntő tényt, melynek tételét eddig is gyanítottuk, de mi iránt bizonyosok mégsem valánk: legitimisták és orleanisták ép oly nagyon, ép oly elkeseredett szívóssággal gyűlölik egymást, mint akár republikánusok a bukott imperializmus pajtásait. E bizonyosságot Aumale hgnek második fellépése a házban, mely még szerencsétlenebbnek mondható első szereplésénél, hozta meg. Aumale hvg.de soha nem szavazó képviselő, ki mindannyiszor vadászaton van, midőn őszintén kellene nyilatkoznia hazája életkérdéseiben, alkalmasnak vele hallatni szavát a haditörvények tárgyalása alkalmával ; az ok mert ő is katona, tiszti rangját már bölcsőjében viselte! Meglehet hogy e tábornoknak valóban vannak nézetei a hadsereg újjászervezése tekintetében, de beszédében, melyet egy óra hosszant tartott, mitől sem óvakodott inkább, mint e nézeteit megismertetni. Beszélt az üresben annyira, hogy szinte saját bérencz lapjai sem képesek a herczegi képviselő katonai véleményéről valamit referálni s ennek hiányában a mai „J. de Paris“ elégans, nyúlánk termete, finom, eszes feje szemlélődő s jóakaró szemei, katonai magatartása, végig gombolt öltönye s vörös érdemszalagjáról, melyet felül enged látni a gombolt kabát s több eféle bárgyuságokról beszél, úgy mint akármely szolga szokott parancsolójáról szólani. A trónkövetelő! Valóban trónkövetelői beszédet volt czélja a herczegnek tartani, midőn a nagy kérdésben melyhez hazája minden érdekei kötvék, csupán azért lépett fel, hogy semmit ne mondjon. Hogyan is léphetne ő fel hasznos reformokkal, melyek talán ő vagy ama pártot ellene ingerelhetnék? Nem sokkal czélhoz vezetőbb ennél a pártok mindegyikének szépeket mondani, hízelegni? Soha sem tartalmazott beszéd annyi hízelgést, mint e követelőé. De a hízelgéseknek épen ellenkező hatásuk volt, mint melyet a hg tőlük várt. Nagyravágyása, melylyel saját számlájára s a többi követelők mellőzésével lépett fel, ezeket szembeötlően nyugtalanítja. Dühös maga az orleanista párt, mely reményét eddig a fusióhoz köté, midőn látja, hogy terve az egyik alkudó túlkapásai kizáró nagyravágyása miatt lehetetlenittetik s dühében a mai „G. de France“ e párt közlönye ezeket írja: „Annak hogy valószínűleg felette sokat hitt nyerni ügyében. Csalatkozott, szavai megmutaták, miszerint a polikai téren nem sok hadászati ügyességgel bir . . Bizton elragadtatott s nem érté meg, hogy kivált a katonai kérdés az, melyet nem kell vala felhasználnia kiáltványa közzétételére. Ő előbb hg s csak aztán tábornok, s mint herczegnek kötelességei vannak a franczia ház feje irányában.“ A legitimista „Union“ még sokkal keményebb, s kérlelhetlenül gyalázza a csalót, ki nyíltan s most már csupán személyes érdekében lép fel. „A mi ítéletünk az egész ház ítélete. Tudjuk ezt, s kimondjuk. Aumale hy épen ellenkező benyomást tett a pártokra, mint melyet várt . . . Ha a hg ismerni akarja ügyességének végleges eredményét, csupán a képviselőkhöz kell fordulnia, kik e napon késznek nyilatkoztak a jobboldallal szövetkezni, ama hű jobboldallal, mely nem ismeri a csalások könnyű mesterségét. . . . Nincs többé leshely, minden kötelesség körülirt, s ha a közvélemény kibékítésének, mint reméljük, be kell következnie, a cselszövényeken kívül, melyek csupán nagyravágyás és hűtlenség esztelen új vállalataira adnak kilátást, — kellend bekövetkeznie “ Idézni akartuk az indignatio e szavait, miket a legitimistaság védelmezőjéből csikar ki a herczeg, kivel szövetkezést álmodott, s ki által most hűtlenül megcsalatott; mert e szavak egy egész revelatio, melyek azt mutatják, hogy a republika ellenségei között oly meghasonlás létezik, mely