Ellenőr, 1873. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1873-01-15 / 11. szám

Előfizetési árak Egész ém . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre . . 5 fxt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „­­ Egy hónapra . 1 „ 80 a Egyes szám ára 10 krajczári. Szerkesztési iroda. Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem V­álalkotünk. Minden értesitő szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el 11. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn 8 ünnepre következő napon. Budapest, szerda január 15. 1873. A lapot illető reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: P­e­s­ten, nádor-utcaa 6. szám. (Légrády testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, Kálviny-utc­a 9. sz. alá intézendők. V. évfolyam. TÁVIRATOK. Bécs, január 14. A „W. Abendp.“ megerősíti a párisi „Solr“ azon hírét, hogy Andrássy gróf Beust gróf válaszának Gramont her­­czeggel történt közlése alkal­mával a maga részéről is egy iratot intézett Apponyi gróf pá­risi osztrák-magyar követhez, melyben az 1870-ks háború ki­törését megelőzött események­ről nyilatkozott s felhatalmazta a követet, hogy ezen iratot sze­mélyesen közölje Thierssel s tu­dassa vele, miszerint azt alkal­milag használhatja. Zágráb, jan. 14. (Az Ellenőr távirata ) Az ogulini határőrezred közgyűlése elhatározta, hogy Jegyzőkönyveinek horvát nyelven szerkesztését lép­teti életbe, továbbá kimondotta, hogy a határvi­déki erdők vételárát belföldi hitelintézetekben he­lyezi el. London, jan. 14. A „Daily­ Telegraf“ Gramontnak egy újabb communiquéjét hozza, mely c­áfolatot helyez kilátásba Beust gróf válaszára s melyben Gramont ismételve ki­jelenti, hogy Ausztria a megtörtént had­üzenet után is anyagi támogatást ígért F­rancziaországnak. London, jan. 14. Viktória angol királyné meg fogja látogatni Eugenia császárnét. London, jan. 14. A vörös herczeg nem lakik Camden­ Houseban, hanem a napot ott töltvén, este rendszerint ide tér vissza. Közte s a császárné és a többi bonapartisták közt éles ellentét áll fen a császári herczeg jövő állását illetőleg. London, jan. 14. Lowe pénzügyminiszter visz­­szautasította a maláta adó eltörlése tárgyában hozzá intézett kérvényt s kijelentette, hogy az idei nagy­szerű fölöslegek előleges vélelmezése illustrius. Páris, jan. 14. Mac-Mahon tábornagy nem fogja Versaillest elhagyni.­­ A 3- as bizottság tegnapi ülésében Larcy elnök az első albizottság­nak Thierssel tartott értekezéséről tett jelentést. Ez értekezés részletei titokban tartatnak mindad­dig, míg csak egyetértésre nem jut a bizottság Thierssel, ki mára kérte magához a bizottságot. Berlin, jan. 14. A birodalmi kanc­ellár tvja­­vaslatot terjesztett a szövetségi tanács elé a kerü­leti és községi képviseletre, valamint a községi ta­nácsosok választására vonatkozólag Elsasss Lotha­­ringiában. — A kerületi képviselet a korábbi de­­partementiális tanácsok, és a járási képviselet a korábbi arrondissementi tanácsok mintájára lenne összealkotva. A kerületi és járási tanácsoknak még ez év folytán össze kell ülniök. Berlin, jan. 14. A király Königsmark grófot nevezte földmivelési miniszterré Selchow helyébe, kinek lemondását elfogadta. Róma, jan. 14. A hadügyminiszter egy tábor­nokot és három tisztet küldött Chislehurstba, hogy Napóleon temetésén az olasz hadsereget képvi­seljék. Brüssel, jan. 14. A lapok állítják, hogy a kormány megtagadta a grand luxemburgi vasútvo­nal átengedését a német kormánynak. LEGÚJABB POSTA. Napoleon temetése holnap azaz 15-ke reggelére van kitűzve. A temetés egész egyszerűen fog végbe menni s a koporsó a chislehursti katho­­likus Mária templom egyik kriptájába fog ideig­lenesen elhelyeztetni, melyet egy kath. előkelő angol család bocsátott Eugénia rendelkezésére. Thiers 11-én Párisba rándult s magához hivatta a rendőrfőnököt, hihetőleg, hogy megtudja tőle, mily benyomást tett a párisiakra Napóleon halála. A rendőrfőnök ez alkalommal előmutatta Thiersnek a gyászkeretben megjelent bonapartista lapokat is, melyek számtalan példányban nyomattak a az ország minden községébe ingyen megküldettek. E lapok czikkei mind megannyi forradalmi mani­­festumokat tartalmaztak. Thiers miután átfutotta őket, állítólag oda nyilatkozott, hogy szükségtelen e lapok hangja mi­att nyugtalankodni s nem kell fontosságot kölcsö­nözni nevetséges fanfarom­adjaiknak Ehez hozzátet­te volna még Thiers, hogy „a bonapartista párt most csak hulla, melyet nem kell galva­nisalni. A vidéki lapok közül a „Courrier du Pas­­de-Calais“, továbbá az „Union bretonne“ az „Ind. de l’Aube“ és a „Mess. de Midi“ követték csak párisi­ kollégáik példáját , jelentek meg fekete sze­­gélylyel._______________________________________ Bérlet 209 szám. Nozassod­ Sadali fia, Pest,­szerdán jan. 15. Delila. Dráma 8 felv, 6 képben. Irta Feuillet Octave. Kezdete 8 órakor. Nagy bérlet 59. szám. Kis bérlet. 11. szám Budai várszínház. Buda, szerdán, jan. 15. Az amerikai. A nemzeti színház által 100 arany pályadijjal jutalmazott eredeti népszínmű 8 szak., dalokkal. Irta Szigligeti.Zen . szerzette Állaga Géza. Kezdete 7 órakor. Budapest január 14. Tizenegy hava már, hogy az ország a trójaiak kiváncsis­ága és aggodalmával vette körű azt a falovat, mely az osztrák nem­zeti fánkkal folytatott kormány alkudozáso­kat keltette a közönség fürkésző tekintete elől. Ipar és kereskedelem lázas izgatottság­—--------­— A baloldali kör mai értekezletén folytatta a budget tárgyalását. — Illetékes helyről vesszük a követ­kező sorokat: A magyar kir. közoktatásügyi miniszter, — hogy azon panaszoknak, egyéni felszólamlásoknak, követelményeknek és óhajtásoknak, melyek a népoktatási törvény végrehajtása körül egyfelől a sajtóban, másfelől feliratokban és kér­vényekben nyilvánulnak, — alapossága vagy alap­talansága iránt tisztába jöjjön: egy szakértőkből álló bizottságot szándékozik összehívni, mely azon kérdést tárgyalná, váljon szemben a felemlitett körülményekkel, szükséges e immár, hogy az 1868. 38-ik t. ez. revisió alá vétessék, és ha igen, jele­­sen a törvénynek mely szakaszai volnának azok, melyeknek revisiója ezidő szerint már elodázhat­­lannak mutatkozik.­­ A 34-es küldöttség második albi­zottsága Szentkirályi Mór elnöklete alatt ma dél­előtt ülést tartott. A tanács hatásköre és szakok szerinti felosztása iránt tanácskoztak, s G­e­r - l­ó­c­z­y tanácsost megbízták, hogy egy munkála­tot készítsen és terjeszsze azt az albizottság elé. Útmutatásul kimondá az albizottság, hogy a de­­czentralisatiót kívánja szem előtt tartani s a le­gal várta a kérdés megoldását, melynek huzavonája minden uj hajnal hasadtával nagyobb és nagyobb nyomorba taszitá. Pénz- és hitelviszonyaink egy háború kínjait él­ték át ez idő alatt. S végre, midőn lánczra vert és megbénított forgalmi életünk a 4 és fél milliónyi dotatió által némi tápot nyerve,­­azon kedvező hitben kezdé ringatni magát, hogy a kormány ez ügyet, melynek elodázgatá­sa egyértelmű az enyészettel, a­milyen-olyan alakban meg fogja oldani, a bécsi bank egy 15 okmányt tartalmazó fü­zetet hoz át közre, melyeket lehetetlen a keserűség érzete nélkül végig­olvasni. Annyi gyengeség, annyi habozás és oly nagyfokú tájékozatlanság is ki ezeknek minden sorából kormányunk részéről, hogy szinte Horn Ede módjára késztetve varunk az okmányok hitelességén kétkedni. Egy souverain állam végrehajtó hatalma oly meghunyászkodott alázatossággal beszél egy pénzintézet főnökéhez, mint a tönkre jutott adós uzsorás hitelezőjéhez, kitől alamizsnaké­pen néhány fillérért könyörög. 1872. évi február 21-én utasíta a ház a magyar pénzügyminisztert a bankkérdés rendezés­ére és a kormány csak 42 nap lefo­lyása után intézte az első jegyzéket, a válasz vétele után ismét 73 nap múlva a másodi­kat m­igy tovább, tehát a kérdés égető voltát tekintve oly hanyag lassúsággal, melyre mentséget a létező viszonyokból meríteni képtelenség. Az alkudozások siralmasságát élén­­kebb ecsettel alig lehetne rajzolni, mint ez az okmányokban feltalálható s a kormány kapkodó és tájékozatlan modorát leghívebben visszatükrözi a jegyzékfüzet. Az első jegyzék­ben még a feltételekkel sincs tisztában, melyek a bankkal való tárgyalás alapjául szolgáltak volna , majd jegyzékről jegyzékre új és új álláspontot foglal el, s mindegyre kisiklik lábai alól a talaj, s utóvégre a kínos vajúdás egy reszketeg köszönettel ér véget, melyben az utolsó másfél milliónyi könyöradományért hálálkodik. Őszintén megváltjuk, hogy nekünk szé­­gyenükr futotta el arczunkat ezek olvasása alkalmával, mert habár pártunknak a bank­kérdésben elfoglalt határozott álláspontjára ez által az események nyomták rá a he­lyeslés bélyegét, mind­azáltal politikai tőkét faragni az országnak porba aláztatásából erkölcs-politikai jellemünk nem engedi. Bátran hivatkozhatnánk Ghyczynek határozati javaslatára, melyet a többség Tréfort javaslata kedvéért elejtett. Mennyi tömérdek csalódástól, szellemi és anyagi vereség és károsodástól mentette volna meg az országot ama határozat, mely azon alapeszmén sarkalt, hogy a kormány a monarchia másik államával kezdje meg haladéktalanul az egyeszkedést, és egy ön­álló szilárd érczalapú jegybankrendszer meghonosítása iránt még a múlt országgyű­lés folyama alatt terjeszszen elő törvény­­javaslatot ? De hát a megtörténtet többé meg nem történtté tenni nem lehet, ha mindjárt a legszebb phraziscsokorral és mézesmázos ki­térő szavakkal fogja is a kormány Horn in­terpelláte­ának élét, melyet e tárgyban a mai ülés folyama alatt benyújtott, meg­­tompítani akarni. Egyet azonban az ország meghurczolt érdeke parancsoló szükséggé tesz a kormányra nézve, s ez, hogy a kér­dést, melyen az ország jóléte forog koc­­­kán, a nemzet hangosan nyilvánuló kívá­nalmainak megfelelőleg, valahára minden más kérdés háttérbe szorításával megoldja. S hiszszük, hogy a törvényhozás egy hatá­rozat által nem fog késni a kormányt e részben felelősségének öntudatára ébresz­teni, s egyúttal a bankkal való alkudo­zásra nézve megkötött kezeit feloldozni. Ketőleg gyors és olcsó közigazgatási beosztást kíván. Berlin, jan. 11. (S­a­j­á­t t e v e t e z ő n k t­ő­l.) Napóleon halálának hire a lehető legnagyobb egykedvűséggel fogadtatott. A legtöbben felkiálta­­nak : Der Mann war für uns eine grosse Null.“ S mig az angol sajtóról halljuk, hogy ott sok részvénynyilatkozat jelent meg az excsászár elhuny­téról, addig az itteni sajtó csak igen röviden em­lékezett meg róla, s a rövid czikkek pár soraiban is többnyire nem kedvező véleményt olvastunk. Végre nem egytől hallottuk, hogy reá nézve ugyan tökéletesen közönyös Napóleon halála, de kívánta volna, hogy a volt franczia uralkodó utolsó perc­ei lehető keserűek lettek legyen. Bár­mily közönyösen tekintsünk is azonban ma e halálra, lehetetlen, hogy eszünkbe ne jussa­nak mind­azon tettek, melyekkel ez ember annyi romlását eszközölte, lehetetlen, hogy ismét eszünk­be ne jusson ez eset által a világ múlandósága. Mily hatást, mily zavart, mily feltűnést oko­zott volna e halál csak három évvel ezelőtt, és most? Ép úgy eszünkbe juthat az eszmék rokonságánál fogva. Ha valaki négy évvel eze­őtt előre jósolta volna meg a franczia köztársaság rövid idő múlva való létrejöttét és fennállását, csak kevés hívőre akadt volna. Mennyire kételkednek még most is, hogy a franczia köztársaság állandóan életben ma­rad-e ? S ki tudja 4—5 vagy tíz év múlva fogunk-e legkevésbbé is csodálkozni azon, ha ezen vagy azon állam szintén a köztársasági formát fogja el­fogadni ? Hiába tagadja bárki is, a 19-dik században mégis a találmányok, a meglepetések korszakát éljük. S valóban Napóleon halálának híte teljesen elhomályosul azon parl­amenti események mellett, melyek jelenleg a porosz országgyűlésen lefolynak. Figyelemmel kísérem nemcsak a porosz, ha­nem a külföldi sajtót is, s azt hiszem, a túlnyomó többség már az új év pár napjaiban is csalódott. Új évi levelem alkalmával őszinte szívből ki­­kívántam, hogy Poroszországban a fennhangon hir­detett reformok mielőbb teljesülnének, de beval­lon­ őszintén, hogy én és velem együtt annyi sok más, azok egy részének oly gyors bekövetkezését nem vártuk, nem mertük remélni. Megvallom őszintén, hogy igen kellemesen csalódtam, s bár sokat olvastam és hallottam a porosz kormány teendő erélyes intézkedéseiről az egyházi kérdésben, a tegnapelőtti országgyűlésen Fáik kultusminiszter által beterjesztett törvényja­vaslatok szabadelvű várakozásaimat ha nem is múlják felül, de teljesen kielégítik. De vájjon mi voltunk az egyedüliek? A képviselőház tagjai bár a minisztériummal folytonos közlekedésben állanak, annyira meg vol­tak általában lepve, hatva a hallottaktól, hogy a ház idő előtt oszlott szét. Pedig tulajdonkép nem mondott rájk semmi újat, hallottuk ezt sokszor, vitatkoztunk felette számtalanszor. De midőn ugyanezen dolgokat hall­juk a hatalom élén álló férfiútól, ugyanakkor, mi­dőn a lefolyt miniszterkrízis a legnagyobb aggoda­lommal lepte meg még az úgynevezett beavatott köröket is, midőn ugyanazon miniszter nemcsak szavakkal, hanem oly törvényjavaslatokkal lép elő, melyek szerinte az összes minisztérium egyhangú nézetét képviselik, mely javaslatok nézetem szerint magukban foglalják mindannak alapját, mit minden önállóan szabadelvű s hogy Roon szavaival éljek, a becsületes politikusok légiója óhajt, ugyanakkor lehetetlen, hogy örömünket ne fejezzük ki eme váratlan fordulat felett. A kultusminiszter h­angsúlyozó beszédében, miként teljes erélylyel akarják az egyházi ügyeket rendezni, hogy végre az államnak békéje legyen. Holnapra halasztván a lefolyt országgyűlés beszédeinek taglalásába ereszkedni, röviden közlöm a törvényjavaslatok lényegét. Az első a papok kiképzésével és alkalmazá­sával foglalkozik. S a törvényben gondolkodva van, hogy a papság, mely tulajdonkép a nép nevelői közé tartozik, nemzeti szellemben neveltessék. A papi növeldék feloszlattatnak s a fiatal lelkésznövendékek a nyilvános gymnasiumokat és egyetemeket kötelesek látogatni. A lelkészek alkal­mazásánál az állam főfelügyeleti joga fenntartatik s az állam törvényeivel és rendeleteivel ellentétbe lépő papság előbb pénzbeli büntetéssel, utóbb hiva­tali felfüggesztéssel büntettetik. Végre teljes szigorral szabályoztatak az egy­házi testületek, melyek mint minden más társulat teljesen az állam törvényeinek vettetnek alá s ugyanily erélylyel szabályoztatik a kilépés stb. E javaslatok oly fontosak és egyszersmind oly részletesen vannak kidolgozva ; az­ állam jogai annyira szemmel tartva, miként nem ajánlhatjuk eléggé azoknak olvasását. y. r. A jezsuiták és,védelmezőik. (Vége.) A többször említett breve, mely által XIV. Kelemen „a rendet eltörli minden országban és örökre“, Dominus ac Redemptor noster czimen is­meretes, közlöm kivonatban. „A bekezdés után Kelemen átalánosságban feldicsérvén a vallásos társulatokat, azon megczá­­folhatatlan princípiumot állítja fel, »hogy az egy­ház, melytől azok felavatásukat nyerték, azokat meg is semmisítheti, mihelyest tapasztalja, hogy a szerzetes rendek eredetök egészséges forrásától eltávoztak.“ Felemlíti a breve Innocencius tilal­mát a negyedik lateranumi conciliumon, mely X. Gergely által az uj zárdatestületekre nézve meg­­uyittatott, és a kárt, mely ezeknek túlságos sza­porításából az egyházra háramlik. Ezután a bre­ve az átalános szabályt néhány egyes példák ál­tal támogatja és felemlíti a templariusokat, a re­formált conventualistákat, a szent Ambrus szerze­tét stb., végre a jezsuitákat, kik időről-időre a szentszék által eltöröltettek. A pápák, mondja a breve, kik azon rendeket eltörölték, azon eljárás­nál oly eszközöket használtak, melyeket legczél­­szerűbbeknek gondoltak az egyenetlenség elfojtá­sára és a pártgyűlölség kikerülésére. Ők nem a juridikus eljárást, mely lassúságánál fogva ily válság alkalmával veszélyessé válhatnék, hanem a rövid summás eljárást választották, és egyedül az eszélyesség szabályaihoz tartották, magukat. Ezt ők apostoli teljhatalmuknál fogva jogosan tehet­ték, melylyel Krisztus vicariusait felruházta, kik­nek az egyház javáért meg van engedve e szent társulatokat feloszlatni s nekik minden védelmet és feleselést megtiltani.“ „Miután Kelemen átalánosságban ezeket előre­bocsátotta, speciál:ter rá jön a jezsuitákra. Felem­líti s megdicséri az alapító czélját, az eredeti institutiót, megemlíti azon kegyeket, amelyekkel a pápák őket elhalmozták. De egyszersmind ezek tartalmából világosan kitetszik, hogy majdnem mindjárt a szerzet bölcsőjénél, annak keblében a féltékenység s visszavonás magvai csíráztak ki/ melyek őket nemcsak bensőleg megrongálták, hanem egyúttal az egész világgal háborúságba keverték.” „Itt elsorolja Kelemen nagy számát az ezen viszszavonást jelző apostoli okmányoknak, keresz­tül megy a főbb­ pontokban a jezsuiták történetén, és kimutatja, hogy a nevezett rendben a vallási szakadás, a háborúság, a lázadás princípiuma személyesítve, s hogy annak keblében a Krisztus által érvényesített béke és egyetértés legkonokabb ellensége megtestesülve volt. Kitetszik a breveből hogy ezen átkos rend a többi vallásos társulatok­kal, a világi klérussal, az akadémiák, universitások és collegiumokkal is, melyek ezen rendet állama­ikba bevették, örökös czivakodásban élt*’­ „Ezért valáliak azon örökös sérelmek és vá­dak, melyek a szerzet ellen folytonosan felhozattak és néhány igazhitű fejedelmek tekintélyével támo­­gattattak, úgy hogy el lehet mondani, hogy nincs oly erős vád, mely e szerzet ellen a béke és nyu­galom folytonos felzavarása miatt fel ne hozatott volna.” „Hasztalan volt az apostoli szentszék min­den törekvése, hogy ezen zajgást elnémítsa, mert újra kezdődött mindenütt a legélénkebb s leghe­vesebb vád a rend tana ellen, mely többek által azzal vádoltatok, hogy az orthodox hittel és a jó erkölcsökkel homlokegyenest ellentétben áll. Ezer vád emeltetett a rend magaviselete ellen, hogy a világi javakat szerfelett szomjazza, és hogy az államok világi ügyeibe minduntalan beavat­kozik.“ „VII. Orbántól kezdve XIV. Benedekig 12 pápa adott ki számos rendeleteket, brevéket és bullákat, hogy ezen rendellenségeket elhárítsák és megtiltották legszigorúbban a rendnek kereske­déssel és világi ügyekkel foglalkozni. Egyenetlen­séget és lázadást támasztani Európában, Ázsiában és Amerikában a püspökök és a többi vallásos szerzetek ellen. Megtiltották azonkivül nekik azon babonás vallásos szertartásokat, melyek pogány­ságra mutatnak, s melyeket ők az egyház által jóváhagyott cultus helyébe tettek. Megtiltottak ne­kik bizonyos erkölcstelen és botrányos tanokat, — melyeket a szentszék elkárhoztatott — használni, és más terhes visszaéléseket elkövetni, melyek gyakor zavarokat idéztek elő több kath. or­szágban, és keserű üldözéseket vontak az egy­házra, több ázsiai és európai tartományok­ban.“ „De mindezen intézkedések sikertelenek va­­lának, melyre nézve XII. Innocens kénytelen volt megtiltani a szerzetnek, hogy új noviciusokat vehes­sen fel. XIII. Innocens ugyanazon büntetéssel fe­nyegette őket. XIV. Benedek a rendet a legszigo­rúbb vizsgálatnak vetette alá. XIII. Kelemen azon irat állal, mely tőle kicsikartatott, helyeslését mondta ki a szerzet felett, de a keresztyén népek és kor­mányoknál a fenyegető zaj és vádak a legfőbb fokozatot érték el és épen azon fejedelmek, kiknek örökölt kegyelete és jótékonysága a szerzet irá­nyában ismeretes volt, kénytelenek voltak a jezsu­itákat államaikból kitiltani, és az egyház fejét a társulat átalános eltörlésére felkérni. Mielőtt a pá­pa ezen kívánatba beleegyezett, a fenforgó ügyet körültekintő, alapos vizsgálat tárgyává tette, mi­közben azon elterjedt véleményt veszi vizsgálata tárgyául, hogy a tridenti zsinat a jezsuita­ társula­tot Ün­nepélyes modorban helyesellte és megerő­­sitette.“ „Miután a breve ezen állítás alaptalanságát kimutatja, azzal végzi, hogy a jezsuita társulat eltörlése szükséges és elkerülhetetlen s kimondja azt, midőn ezen nevezetes szavakat használja: „Lehetetlen hogy az egyház valódi és állandó békében éljen, mindaddig, mig a jezsuita szerzet fenáll“ stb. A keresztyén egyetértésre és békére s egy­más iránti szeretetre inti a népeket, s végzi, a jezsuitákra czélozva, Jakab apostol III. 14—18. versével: „Hogyha keserű irigység és harag van szivetekben, ne dicsekedjetek azzal és ne hazu­­dozzatok az igazság ellen, mert nem isteni bölcses­ség az, hanem földi és ördögi, stb. Ezen eltörlő pápai breve egy kissé másképen hangzik, mint Hajnald­ur jezsuiták mellett tartott dicsbeszédje. Már engedje meg ő excellentiája, hogy a pápát a jezsuiták viselt dolgai s erkölcsisége megítélésében illetékesebb bírónak tartjuk, mint őt annyival inkább, mert a breve sokkal inkább megfelel a históriai igazságnak, a jelenkori tapasz­talásnak, mint a kalocsai érsek panegyrise, II. Fridrik és Katalin czárnő pártolása s nálunk né­hány obscurus mágnás tüntetésszerű kedvezése az istentelen szerzet irányában. A tudomány és sza­badelvű haladás fejedelmei egyhangúlag elitélték a jezsuitákat. Hajnald ur, szemben a most idézett pápai brevével, azt mondja védbeszédjében, hogy Mária Terézia rendelete nem volt abrogationális törvény és igy a régibb törvények érv­énye máig is fenáll. Valóban megáll az ember esze, midőn egy nagy revü érseket hall ily tiszteletlenül nyilatkoz­ni a pápai brevéről. Úgy látszik, Hajnald úr a róm. kath. theologia legegyszerűbb tanát sem is­meri. Azt tudnia kellene ő excellentiájának, hogy a pápának teljes joga volt a jezsuita szerzetet el­­törleni, s azon eltörlés jogilag és tettlegesen dön­tő volt és érvényes a szerzetre, habár a világ minden fejedelme, kormánya és szerzete ellenezte, volna is ezen eltörlést, s a kormánynak s törvény­­hozásnak nem az eltörlés jogossága vagy jogta­lansága feletti­­­vita, hanem egyedül az eltörlött szerzet vagyona feletti intézkedés j­oga maradt fen. A jezeuda-szerzet azon tagjait, kik a pápai brevével daczolva Porosz- és Muszkaországban folytatták működésüket, nem lehet más szempont­ból tekinteni, mint engedetlen pártütőket, szem­telen lázadókat s­zakmerő revoltalálat. az őket védő pátronusokat egy kath. főpapnak szintén ezen rubrikába kell sorolni, mint a kik daczolta a pápával, a lázadó facérok fogták pár­ját. És igy a Fridrik, Katalin és Pálra hivatkozás nem hogy mentségére, sőt elkárhoztatására szolgál a szerzetnek, mert ezen engedetlenség, ezen eskü­­s­gés, ezen pártütés örökös szégyenfolt marad a szerzeten. Magyarországnak , országgyűlésének, ki­rályának, ismétlem, az eltörlés ellenzésére, vagy szentesítésére nem volt semmi joga. Ez egészen a pápa hatásköréhez tartozik. A magyar ország­­gyűlésnek csak a szerzet vagyonának hováfordí­­tásáról lehetett és lehet szó­lni, miután az eltör­lés óta erről nem rendelkezett, ezen intézkedési jog jelenleg is fennáll. Az intézkedés Mária Terézia korától fogva elmaradt; egyébiránt itt a szerzet eltörlését senki kétségbe nem vonta, a jezsuitákat tettleg eltörlöt­­teknek tekintette s a jezsuiták bejövetelét vissza­állításuk után az országgyűlés intézkedésétől füg­­gesztette fel.­­ Ezen visszaállításról s a bejöveteli engedély megadásáról itt szó sem lehetett 48 előtt, még megpendíteni sem merészelte ez eszmét a rend egy patronusa sem, pedig akadtak ily cso­dabogarak a főpapok és mágnások között a ne­vezett korszakban is. Becsempészések csak azon rémkorban történhetett meg, midőn a muszka in­­vasio és az árulás által eltapodott nemzetnek nem volt szava saját ügye elintézésében. Az országgyűlés, ha arczal akarja csapni a morált s szakítani akar végképen a czivilisatióval, beveheti a fekete csuhás bandát, visszaadhatja jó­szágait, országgyűlési szavazattal ruházhatja fel őket, de mindaddig míg ez meg nem történt, elég őket közigazgatási úton kikergetni az országból, hová a nemzet, az ország egyedüli jogos gazdája engedelme nélkül szemtelenül betolakodtak. Az 1773-ban tőlük elvett jószágokra nézve pedig itt lenne valahára az ideje országgyűlésileg intézkedni, s miután ezen jószágok nagy része a protestánsoktól századok folytán rabló módon vé­tetett el, a­mint alább kimutatjuk, nagyon méltá­nyos, hogy a protestánsok is részesüljenek a jószá­gok haszonélvezetében iskolák és tanítók segélye­zésére. Visszatérve Haynald úr beszédére, azon állí­tásával, hogy a jezsuiták Kelemen által nem jogo­san törültettek el és ennélfogva az interregnum alatt sem szűntek meg létezni, érsek úr nem áll egyedül, már a 18-ik században találkoztak a püs­pökök, sőt a kardinálisok között is, kik az eltörlő breve jogosságát s érvényét tagadták, de ezen fő­papok az orthodox római kath. írók által az eret­nekek közé soroztattak. Hogy Haynald úr a breve érvényességét nem ismeri el, az kitetszik beszéde szelleméből, külön­ben mikép hivatkoznék Fridrikrre, Katalin és Pál czárokra, kiket a pápával szemben feldicsér, hogy a lázadó szerzetet pártolták, sőt még azon komikus állítást is koczkáztatja, hogy Pál előbb állította vissza jogaiba a rendet, semmint a pápa az abro­­gatiót visszavonta volna. Ugyan magyarázza meg, érsek úr, hogy me­lyik zsinat hatalmazza föl a szakadár orosz czáro­­kat, hogy egy római kath. szerzetet jogukban legyen visszaállítani. Ily állítással Luther sem mert volna fellépni. A­mint mondom, találkoztak főpa­pok, ilye­n volt Baumont Kristóf, párisi érsek, és kardinálok, mint például Antonelli. Ezen két fő­papra szoktak hivatkozni a jezsuiták s a jezsuitá­kat védő írók. Gioberti azt mondja Antonelliről, miután a párisi érseknek kiosztotta a magáét­: „soha hazu­gabb, mocskosabb és méltatlanabb szavak nem in­­dokították el a bíbort, mint a melyekkel ezen bí­­bornok a brevéről szól.” Gioberti közli Cretinat Joli, a rend apolo­­gistiája után Antonelli hirhedett pasquilját, mely­ben a pápát és a brevét megtámadja. Én is ere­detiben közlöm. „Le monde impartial—mondja Antonelli — convient de l’injustice de ces actes. Pour moi, je prononce sans crainte de metromper, que le breve ne la (t. i. a társaságot) detruit. C’est nul, invalide et inique et par consequence la Companie de Jesus n, est pas detruite.” Hajnald úr más szavakkal ugyanezt fejezi ki, mert’ különben nem vitatná a királyi rendelet érvénytelenségét, szerinte az eltörlést csak a ma­gyar országgyűlés mondhatta ki jogosan, erre a pápai, breve nem volt elég. A három több­ször ne­vezett uralkodóra hivatkozás is ezen felfogásra mutat, különben egy jogosan eltörlött szerzetet nem venne védelmébe. Antonelli „infam trafic“-nak mondja a kor­mányoknak a pápával­ levelezésé . Hajnald úr az eltörlést az udvarok intrigyájának rója fel. Antonelli azt mondja : „Clement XIV. s’atri­bue un pouvoir tel qu‘aucun Papé ne s‘ est ja­mais attribué“. Hajnald úr az országgyűlés jogára hivatkozik az eltörlő breve ellen, s ennélfogva ő is kétségbevonja a pápa jogát. Antonelli azzal végzi: „Ces raisons suffisent pour prouver, que ce brevé est nul et de nulle va­­leur, et par consequent, que la prétendue supres­­sion des jesuítes, est injuste, et n‘a produit nul effet.“ Hajnalb­an szintén vitatja a breve érvény­telenségét, midőn a lázadó szerzet létezését vi­tatja az eltörléssel szemben. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése jan. 14-én. Elnök: Bittó István. Jegyzők: Szeniczey, Kis, Tombor. A miniszterek közül jelen vannak: Pauler, Trefort, Wenckheim, Zichy. Szeniczei Ödön jegyző olvassa a múlt ülés jegy­zőkönyvét, mely észrevétel nélkül h­itelesíttetik. Elnök jelenti, hogy Máday Sándor jogaras vidéki felsőkerületi képviselő választása ellen kérvény adatott be. Máday vá­lasztása az állandó igazoló bizottság megbírálása alá lévén terjesztve, ennek jelentése után fog e kérvény iránt intés.

Next