Ellenőr, 1873. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1873-02-05 / 29. szám

Előfizetési árak Egén ám . . 20 írt. — kr. I Évnegyedre . . 5 írt. — kr. Fném . . . 10 „ — „ [ Egy hónapra . 1­9­80 a Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési Iroda, Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit nem ködünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem ▼álklkosnnk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 29. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. Budapest, szerda, február 5. 1873. A lapot illető reclamátiók Légrády testvérek Irodájába (nádor-utcza 6. ex.) intézendők. Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza. 6. az­ (Légrády testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, Kálriny-utcza 9. n. alá intézendők. V. évfolyam. TÁVIRATOK. Zágráb, febr. 4. (Az,,Ellenőr“ távirata.) Kőrös megye nagybirtoksa curiája nationa­­listákat választott a megyei képviseletbe. Krcivoj helyett Rajzner, károlyvári főszol­gabíró, neveztetett ki ideiglenes zágrábi alispánnak. Páris, febr. 4. (Az „Ellenőr“ távirata.) Wolowski egy egyetemes postaszerződés kötésének tervével foglalkozik s közelebb Bécsbe készül rándulni, hogy tervének ki­dolgozását ottan megkezdje. Bécs, febr. 4. A reichsrath mai ülésében Horst honvédelmi miniszter felelt Tomasczuk inter­p­ellát­iój­ára, melyet a katholikus és keleti vallási­ kispapok iránt követett eljárás különbözőségére vonatkozólag tett s kijelentette, hogy a kormány legtávolabbról sem akar különbségeket léptetni életbe a honvédelmi törvények alkalmazásában s hogy az ez érdemben netalán fenforgó kételyeket eloszlása, megfelelő felvilágosítást intézett az alan­tas közegekhez. — Roser indokolja azon javasla­tát, melyet a vasúti szerencsétlenségek elhárítása czéljából hozandó törvényes határozatok tárgyában tett s ajánlja, léptessék életbe egy vasútrendőri törvény, rakassanak le mindenfelé kettős­einek s különíttessék el teljesen a személy- és vagyonfor­­galom. E javaslat egy külön kilenczes bizottsághoz utasíttatott, s aztán folytattatok a részletes vita a munkabér bírói letiltásának lehetősége fölött. Bécs, febr. 4. Prágából távírják a Pressének, hogy a tőzsdetanács cseh többsége a „Zalozsna“ mind a 400 képviselőjét behívta vidékről, hogy a közgyűlés alkalmával ismét a csehek számára biztosítsák a többséget a 70 tényleges tőzsdeláto­­gatóval szemben, s hogy Skreischowskyt ismét beválaszszák a tőzsdetanácsba. Bécs, febr. 4. Az „Abendp.“ mai számában koholmánynak mondja a krakói „Kráj“ azon hírét, hogy az igazságügyér utasítást küldött a krakói és lembergi főállamügyészeknek azon magatartást illetőleg,amelyet a galicziai sajtóban észlelhető iz­gatással szemben a választási reform tárgyában­­ kelljen szemek előtt tartaniok. London, febr. 4 Még mindig számos tudósítás érkezik a tengeren tegnapelőtt történt szerencsét­lenségekről. Bern, sepr. 4. A pápai nuntius a pápa leve­lét nyitotta át a szövetségtanácsnak, melyben Mermillod genfi főpap, mint apostoli vikárius e kan­ton egyházi igazgatásával bizatik meg s rendes megyés püspöki jogokkal ruháztatik fel. Pétervár, febr. 4. Az itteni lapok egyhangú­lag megerősítik, hogy az orosz és angol kormány között teljes egyetértés jött létre Oroszország kö­zép ázsiai politikája fölött, mely egyedül a béke fentartására és szilárdítására irányul. Konstantinápoly, febr. 4. A szultán távirati után, mily részvétét fejezte ki az orosz uralkodó­ház előtt Helene nagyherczegnő halála fölött. Bérlet 227. szám. Idemasodt Sasmnl­ásB. Budapest, szerda, február 5. Egy nő, ki az ablakon kiugrik. Vigjáték népdalokkal és tánczczal 2 felvonásban. Seribe után magyar színpadra alkalmazta Somoski Ferencz. Kezdete 7 órakor. Miklósi színháza. Budapest, szerda, febr. 5. Fényes álarczos bál. Kezdete 7 órakor. Nagybérlet 70. szám. Kisbérlet 6. szám’ XT Arass­ínHáz. Budapest, szerda, febr. 5. Dalos Pista. Eredeti népszínmű 3. felv. dalokkal. Irta Szigligeti. Zené­jét szerzette Doppler K. Kezdete 7 órakor Az incompatibilitás kérdése a képviselőházban. A Gyakran megtörténik meleg, derült nyári napokon, hogy egyszerre felkerekedik a láthatáron egy felhő, az ég elborul, a villámok czikáznak, a zápor megered, né­hány perc­ múlva azonban ismét vége min­dennek, a nap újra kisüt, a zivatar elvonult és a jég megtisztult. Ily múlékony természettüneményt jut­tatott eszünkbe azon vita, mely tegnap és ma folyt a képviselőházban az incompatibi­litás kérdéséről. Tisza Kálmán egy mó­­dosítványt tett a pénzügyi bizottság egyik határozati javaslatához, a ház túlnyomó többsége helyesléssel fogadta a módosítvány eszméjét, erre neki áll tíz vagy tizenkét képviselő és a felüllicitálási buzgalomtól elragadtatva, benyújt egy határozati javas­latot, mely messze túllő a czélon és csinál vele igen szép fiaskót a­nélkül, hogy a ki­tűzött czélnak csak egy részecskéjét is el­érhette volna. Ha a dolgot kissé hidegebb vérrel te­kintjük, lehetetlen elzárkóznunk azon meg­győződés elől, hogy b. Perényi Zsigmond képviselő úrnak határozati javaslata, mely az incompatibilitás kérdését csak amúgy ke­délyesen, en famille kettévágta volna, első­­­sorban az ellenzék felültetésére és arra volt számítva, hogy ezen meglepetés segélyével a jelenlegi kormánynak, ezen kérdés alkalmából valóban alig indokolható kelle­metlenség és zavar okoztassék. Az ellenzéknek semmi szüksége nincs arra, hogy az incompatibilitás tárgyában elfoglalt álláspontját mentegetni iparkodjék azon korántsem találó e­élzások ellen, me­lyekkel Perényi képviselő úr mai beszédé­ben, midőn javaslatát visszavonta, a balkö­zépet illetni czélszerűnek látta. Azon köte­lesség, hogy a képviselőház függetlensége meg­­óvássérty és átalában a képviselői összeférhet­­lenség eszméje, legelőször és azóta is mindig az ellenzék padjairól lett hangsúlyozva, a jobb­oldal nem követte el azon politikai ildom­­talanságot, hogy a házban felszólalt volna az eszme ellen, de gyakorlatilag eddig csak annyit lendített rajta, hogy a múlt ország­gyűlés végnapjaiban, a választási törvényja­vaslat feletti vitá­ legzajosabb pereteiben a belügyminiszter által egy törvényjavaslatot nyújtatott be, mely felett a ház riadó ha­hotája mondta ki az ítéletet. Ha most egy látszólag bámulatosan szabadelvű javaslat épen azon frac­ió által nyújtatik be, váratlanul, minden előleges megbeszélés nélkül, melynek látható feje a múlt évben épen a kormány élén állt, azon kormány élén, melynek egyik tagja — és pedig kétség kívül a minisztertanács hatá­rozata alapján készítette ama nevetséges tör­vényjavaslatot, akkor az ellenzéknek legalább egyik árnyalata megint kénytelen volt ma­gát azon kellemetlen helyzetben érezni, melyet e lapok ( .e.) jegyű czikkirója egyik közelebbi alkalommal L­ó­n­y­a­y Menyhért gróf beszédének ismertetésekor jelzett, hogy tudniillik megnézze ne csak azt, mi mon­datik? de azt is, ki mondja? és mi­ért mondja? Annál inkább kötelessége volt ezt tenni, mert a szóban forgó határozati javaslat nemcsak az első kérdésre nem adott kielégítő választ, hanem a második és har­madik kérdésre is kissé furcsa és kétes világot vetett azon körülmény, hogy Ló­­nyay gróf látván a hangulatot, kereken elutasított magától minden solidaritást cse­kély számú, de kipróbált hűségű fegyver­hordozóinak cselek­ményével és merevebben ellene nyilatkozott, mint maga a kormány, mely pedig mégis közelebbről van ez ügy­ben érdekelve. Mi nem hisszük, hogy valakinek eszébe jusson a balközépen feltétlenül és makacsul ellenezni mindazt, a­mi azon oldalról vagy helyesebben mondva azon forrásból szár­mazik, sőt ellenkezőleg meg vagyunk győ­ződve, hogy correct alakban és utógondolat nélkül indítványozott minden helyes eszmét beható tanácskozás alá vesz és ha czélsze­­rűségéről meggyőződik, támogatni is fog, de csalatkozik, a­ki arra számít, hogy fur­fangos meglepetések által kelepczébe kerít­heti és letérítheti a maga elé szigorúan ki­szabott iránytól. A balközép nem ismeri hi­vatásának a jelen kormány támogatását minden áron, de alig hisszük, hogy valaha kezét fogja nyújtani pusztán pillanatnyi kellemetlenségek előidézésére számított apró kötekedésekhez, különösen, ha oly oldalról származnak, melynek irányához szomorú ta­pasztalatokon okulva még sokkal kevesebb bizalmat érez, mint a jelenlegi új kormá­nyéhoz. Lesznek nagy, elvi kérdések sző­nyegen és pedig nem sokára — akkor na­gyon fogunk örülni, ha a jobboldal egy ré­szével együtt szavazhatunk és ha kilátás lesz reá, hogy az 1867. óta felavatott kor­mánypolitika valamely elvi kérdésben ve­reséget szenvedene, meg lehet győződve mindenki, hogy a balközép­ párt nem fog pajzsul szolgálni a kormányra s az eddigi kormány­politikára mért csapások elhárí­tásában. Az egész ország ismeri álláspontunkat az incompatibilitási kérdésben. Nekünk ép úgy szívünkön fekszik, mint bárkinek a képviselői függetlenség, de ezt törvény ál­tal kell kimondani és biztosíttatni és nem szabad a miniszteri tetszésre bízni. Főleg nem bízhatjuk azt egyszerű és csak egy országgyűlésre nézve kötelező, sőt tetszés szerint mindennap akár egy szavazat­nyi mesterkélt többség által is megváltoz­tatható határozattal a kormányra, midőn tudjuk, hogy volt már Magyarországon kormányelnök, ki minden eszköz felhasz­nálásával segítette a képviselői székekbe a nevét viselő frac­ió által annyira perkor­­restált hivatalnok sereget és ki bizonyára nem tartana nehéznek egy ily határozatot egy szép reggelen, midőn czéljai épen úgy kívánnák egyszerűen leszavaztatni és helyé­re annak ellenkezőjét állítatni. , Tisza Kálmán módosítványának elfoga­dásával az elv a ház roppant többsége által szentesíttetett. Meg vagyunk győződve, hogy pártunk országgyűlési tagjai sem — arról pedig biztosíthatunk mindenkit, hogy az ellenzéki sajtó nem fog hanyag lenni a kormány erélyes sürgetésében, hogy az ige mielőbb testté váljék. A baloldali kör f. hr. 5-dikén szerdán d. n. 5 órakor értekezletet fog tartani. Buffet: „A képviselőház elnöke és neje szívesen lát­ják X. képviselő urat február és martius havak­ban minden szerdán este.“ Ez jó nyitás, mely kedélyessé is válhatik, ha igenlőleg fejtetnék meg a többek által felvetett s általam tolmácsolt kérdés, hogy az elnök és neje által tett szíves meghívások folytán részt vehetnek azon estélyekben a képviselők nejei is. A kormány elnök ebédeket ad és ugyancsak jól tradtálhatja vendégeit, ha azon magas kedvből ítélhetünk, melylyel Buda erős várából jönnek haza az illetők — pártkülönbség nélkül. Megjegyzendő azonban, hogy a 48-as párt tagjai e részben is kivételt képeznek.Ők nem jelennek meg ez ebé­dekre s ez elmaradást nem is tudatják, a mi lehet szörnyű elvhűség, de semmi esetben sem nevelt­­ség. Mi persze azt hisszük, hogy a haza iránti hűséggel nem incompatibilis az udvarias­ság sem, hanem hát mi azon balközéphez tarto­zunk, melyet hiában térítget Helfy Ignácz a saját bölcsességének útjára. Igaz, hogy Sim­ony­i Er­nő nem irtózott elmenni Buda királyi várába is , nem féltette patriotizmusának hőségét az ottani hűsítők és édességek hatalmától sem, hanem hát r­óla is megmondta már C­s­a­n­á­d­y Sándor, hogy „Ernő puh­ul.“ * A tegnapi bál sem vitte jégre a korcsolyá­zókat, s ebben van egyedüli vigaszuk a fagy ki­maradásáért. Olyan népes, fényes és szép társasá­got mint a­mely ma reggeli hat óráig mulatozott együtt, ritkán és kevés helyen láthatni. Némelyek úgy találták, hogy kissé „vegyes" volt. Annál jobb. Mentői több osztályból alakul egy nagy tömeg mi­veit szelleme, annál jobb minden osztályra s az egész országra nézve. S bár többször lenne ily „vegyes“ tömegünk De bajunk épen az, hogy nehezen jön össze s akkor is sok orrfintorgatást kelt, mintha bizony Itália és Francziaország társa­dalmi életének élvezetességét nem képezné épen a tény, miszerint osztályaik mivelt részei­nek vegyüléséből áll minden mulatságuk. — Megyjegyzendő, hogy ez olyan magyaros tánézés volt a milyen csak kell s a csárdás nem hagyta magát Strausz előtt sem, a mit egyébiránt nem azért jegyzünk meg, mintha mi szivesen nem látnék a keringőt és polkát is. A gyönyörű bálnak gróf Károlyi Pistáné volt az illetékes házi­asszonya. Ma Há­z­m­á­n képviselő úr egy indítványt tett s a szavazásnál egyedül állott fel mellette. A többség ellene nevetett. „Irodai szükségletek.“ A találós mesék iránt fogékony közön­ségnek hálás anyagot szolgáltathat a bud­­getnek ama rovata, mely „irodai s­z­ü­k­­ségletek“ ékes vezetéknevet visel. Mi a patvart fogyaszthat el e tág köpeny alatt, 297,050 forintnyi tekintélyes összeg erejéig, a központi igazgatás gépezetének katlanja? Papirost, tintát, fűtést aligha, hacsak az adomabeli falusi költségvetést nem fogadta el kormányunk mintául, melyben „tintára fölment őt hordó bor, papírra tíz zsák bú­za“ szúrt szemet a szűrös atyafiaknak. Már hiába, a mi egyenes ösvényen ha­ladó észjárásunk sehogy sem képes termé­szetesnek találni oly irodai fogyasz­tást, mely statistikai összehasonlítások foly­tán, valami falánk szörnyre enged követ­keztetni. A honvédelmi miniszter 43000 forintot kér előirányzatában irodai tengely­kenőcsre, a­mely összeg viszonyítva a 46000-nyi elintézett ügydarab számához, átlag körülbelül 90 kr. ára toll, tinta és fűtésnek megemésztését jelezi egy-egy ügy­darabra , míg a pénzügyminiszter 107,100 forintnyi előirányzata, a múlt év­ben befolyt 76000nyi ügydarabot véve ala­pul, már átlag egy-egy ügydarabot­­­art 41 kmnyi irodai töltelékkel lát el. A többi minisztériumok ügydarabjainak összegéről nincsenek adataink. De hát iz­­lek­tetőül elég tökéletesen ennyi is. , Körvonalaiban első bepillantásra ily árnyképet tüntet fel a budgetnek e rovata, azonban benn a miniszteri bureankban az irodai szükségletek felhasználásának módja egészen sajátságos, s csak ez teszi fölfog­­hatóvá, hogy ily nagy összegek halasztat­nak el bevételeinkből e rovat révén. Korántsem merő irodai költségeket szá­mít el e rovat terhére az egyes miniszté­riumok könyvelő osztálya, hanem az irodai rövid árukon­ kívül, mindazon divatárukat is, melyeket a minisztériumok luxusa és túl­­kiadási hajlamai okoztak, de melyeket mind­­azáltal sem hivatalos fejtörés, sem találé­konyság a költségvetés többi rovatainak ke­retébe beszorítani nem képes. Ama jóféle gazdálkodás mellett, mely a minisztériumokban károssá vált, gyakran megesik ugyanis, hogy majd a jutalmazási, majd a napdíjasok rovata, a sokfelé, de terv és czél nélkül, tett osztogatások folytán, mihamar kong az ürességtől, úgy hogy midőn aztán valódi érdem és állami czél igényli az illető rovat dotátióját, vagy mi­kor egy fülig adósodott kegyenczet kell ki­rántani a hínárból, nincs más mód, mint az irodai szükségletek nyúlósságához fordulni, s a kiadást e rovat terhére elszámítolni. A pénzügyi bizottság szintén észrevette, hogy az irodai szükségletek rovata kényel­mes takaróul szolgál a megtagadott vire­ment kijátszására. S azért kimondja, misze­rint „jövőre részletezve vétesse­nek fel e költségek az előirányza­tokba, és pedig elkülönítve a személyes kiadásokat a dologiaktól, a dijnokok fizeté­sét az irodai egyéb kiadásoktól és ezek is egyes nemeik szerint: fűtés, világítás és egyéb szükségletek vétessenek fel.“ Ez meg­nyugtatásul szolgálhat a jövőre, de nem menti fel a képviselőket azon kötelezettség alól, hogy e költségeket illő mértékekre szállítsák le még most. Azon törlések, mi­ket e nemben a pénzügyi bizottság tett, oly csekélyek, hogy a Kormány azokat szá­mításba vette már az előirányzat megtéte­lénél. Régi praxisa már az a minisztérium­nak, hogy busásan többet kér, mint a­meny­­nyinek a megszavazását reméli. Csakhogy a még ily módon megajánlott összeg is jóval felül­múlja a tényleges szükségletet, mert hát e gazdálkodási rendszer mellett jut is, ma­rad is. Ezen aranjuezi boldog napoknak azon­ban egyszer valahára véget kell vetni, ha az országot tönkrejuttatni nem akarjuk.­­ A Deákkör tegnapi érteke­zletén L­u­­kács Béla felszólalt, hogy az állami számszék ellen a képv­iselőház mai ülésében igaztalan reeri­­minatiók történtek, minthogy a számszék előter­­jeszti a min. elnökségnek a kívánt jelentéseket. A min. elnök megjegyezte, hogy ez még a volt el­nökség alatt történhetett, neki erről nincs tudomá­sa, de utána fog nézni, és a szerint majd jelentést tesz a háznak. Budapest, február 4. Egy politikai író a múlt századbeli dip­lomatákat „nemzetközi méregkeve­rő­k“ epithetonnal tisztelte meg. S csakugyan akkori tudományuk és ténykedésük nem állt egyébből, mint titkos fondorlatok és csel­­szövények szövéséből, hogy a népek szabad­ságát és haladási hajlamait járomba ver­jék. Minden szavuk, minden eszközük és minden tettök a politika ama kátéjából volt merítve, mely az erkölcsi világrendet a sza­badalmazott corruptió fegyvereivel véli fel­­tarthatónak, és erényt kovácsol a bűnből. Nem csoda, ha e rendszer magvaiból egye­dül a szolgaiasság és nyomor burjánzott fel Európában, és a gondolkodó közvélemény részéről csupán megvetést és utálatot aratott. A XIX. század diplomáciája egészben már nemesebb, eszközeiben és czéljaiban vá­­logatósabb s az okulás és javulás útjára tért; annál inkább feltűnő tehát soraiban az Oly fattyukihajtás, mely hiúsági ösztöne és vak szenvedélyeitől elkapatva, nem átal­­ja magát gyarló leleplezései által gúnyul és csúfságul a világ piaczára dobni. Ha hírvágy és feltűnési viszketeg fur­dalta Gramont­aget, jobb módját nem ejthette, mint az által, hogy a nyilatkoza­tok szelével telitett diplomatia tömlőjének szelentyűjét kinyitá; de ha egyúttal a na­­poleonidák hanyatló csillagát vélte leleplezé­sei által fénykörrel körül övezni, számítá­saiban nagyon tünékeny tényezőket vett fel alapul. Előbbi leleplezései érdemek szerint vol­tak méltatva lapunkban. Azonban az európa­­szerte szenvedett fiasco nem hagyta nyu­godni Gramontot, minden áron helyre akarta ütni a csorbát, s legújabban a „Con­­stitutionel“ hasábjain ront elkeseredésében rozsdás dárdájával névtelenül az egész vi­lágnak, főkép pedig a mit sem ártott Ma­gyarországnak. Régi fegyvere az a gyávaságnak és szájhősködésnek, hogy midőn ereje és bá­torsága cserben hagyja, s barátai, henczegése miatt pirulva vonulnak vissza, az i­n­s­i­n­u­a­­atio kétes sikerű eszközeit ragadja meg életre-halálra, így tesz Gramont is. Neki rendkívül zokon esett, hogy mi­dőn Ausztriát és Beustot pelengérre akarta állítani nyilatkozataival, hogy a franczia caesarismus becsületét helyre üsse, s talán egy-két babérlombot maga számára is el­­kaparithasson, a koszorút Magyarország és Andrássy részére ítélte oda Európa közvé­leményének ítélő széke. Az a minden oldal­ról becsmérelt, minden oldalról üldözött maroknyi magyar nép a leghevesebb gyűlölet tárgya a nagy diplomata előtt, mert a negyedfél századon át táplált német ellenségeskedés daczára, politikai éleslá­tása és érettsége rögtön észrevette az ör­vényt, mely felé az államférfi­ iskola kivá­ló kapacitásai a derék franczia népet terel­ték. Az egész magyar nemzet, mint egy hatalmas vető, tiltakozott minden beavat­kozás ellen abba a harczba, melyet a sér­tett büszkeség, és a felfuvalkodott dicsvágy készakarva előidézett. Ez fáj, nagyon fáj Gramontnak. S mi, kik rendszeres czéltáblái vagyunk a­ legildomtalanabb és legméltatlanabb meg­támadásoknak, napirendre tértünk volna akkor is, ha a diplomata az epéjét mind kiöntötte volna is ránk, feltéve hogy mint egy lovagias nemzet fiához illik, nyílt érve­ket, nyílt vádakat dob arczunkba. De Gramont e határt egy rágalmazó közön­séges modorában lépte át, midőn a nemzet és fej­edelme közé a gyanúsítás vetőgé­pével a bizalmatlanság konkolyát igyekszik elhinteni. Szerinte Magyarország elszakadási vágyakat táplál, s ezt adandó alkalom­mal érvényesíteni el nem mulasztja. Maga Napóleon figyelmeztette erre a királyt, ki azóta nem bízik a magyarokban. Egy szenvedések által kipróbált nem­zet részéről ily nyomorult rágalmakkal szemben, minőket egy diplomatiai plety­kákon élősködő herczeg nem szégyel a világ elé tálalni, egyetlen egy óvszer van — a méltóságos megvetés. Miként tartják fenn országijainkat? A buda­fehérvári országúton alkalmazott úr­­mesterek miként gazdálkodnak az ország pénzével, arról meggyőz mindenkit azon tény, melyet előso­rolunk s a melyre c­áfolatot igen szivesen foga­dunk el. A múlt őszszel tömérdek napszám fordittatott arra, hogy az országút melleti árkok kiásattassa­­nak, illetőleg mélyittessenek. A tél beáltáig e nagy és költséges munka Budától Tétényig nagyobbára befejeztetett. Most azonban a hanyag átkészités kö­vetkeztében lábmagasságra nőtt sár, az országút­ról lehuzatott s ezzel a nagy költséggel kiásott árkok színig behuzattak. Az olvadó hó- és eső­víz a tavasz beálltával nem folyhat el a beteme­tett vízárkokba, természetes, hogy az árkok újra nagy költséggel ki fognak ásatni. S ez így megy évről évre. A buda­fehérvári országos köutnak igen jó alapja van, oly jó, melyet kevés erővel de egy kis jóakarattal könnyen jókarban lehet tartani. S vajjon mi oka lehet annak, hogy ezen országút különösen Budán, Albertfalván, Promontoron s azután Tétényig csaknem járhatatlan ? hol üres szekerek erős sorházi lovakkal elakadnak s nem ritkán feldőlnek; hol már terhes szekerekkel köz­lekedni alig lehetséges, mit bizonyit az is, hogy ezen vidékről azelőtt százával jöttek a szénával, szalmával, szénnel terhelt szekerek a fővárosba, most pedig elvétve érkezik egy, s ez is útközben vagy elakad vagy feldől, s kénytelen lévén ter­hétől szabadulni, bármi áron eladja áruját a hely­színén. Erre a felelet igen egyszerű de annál szo­­morítóbb. Az út szándékosan elrontatik. Hogy miért, ime elmondjuk. Ezelőtt az út­készí­téshez szükségelt kavics a budaeörsi bányákból az útmester felügyelete alatt szállítatott vállalkozó ,által az utakra, a kavics rész volt, útkészítésre alkalmatlan. A múlt ősszel igen jó fekete kavics bő menynyiségben hozatott s minden­ki örült e kavicsnak, melyből a legjobb utat várta. S mily csalódás érte a jóhiszemű közönséget! Az út soha ily rész még nem volt, sok helyen már az alapkövek is keresztül vannak vágva. Az ősz és tél folytán e kavicscsaal csak ott készítte­tett az út, hol azelőtt is tűrhető volt, a rész ma­m­át érintetlenül, még az oly gödrök, melyekből a kerék ki nem látszik, mai napig is betöltetlenül tátongnak. De hogy a kavics felhasználtassék, az az útkaparók által a lábnyi mélységű híg sárba lapá­tokkal szétszóratott, hogy ott nyomtalanul eltűnjék. Mindezen visszás és káros eljárás által az czéloztatik eléretni, miszerint a közbenjárók nélkül hozatott jó kavics rosznak, a régi rosz mészkő pe­dig jónak ismertessék el, és igy ismét a régi szál­lítási mód hozassék be, melyből némelyeknek szép jövedelem kínálkozik. Bár honnét jöjjön is ezen vádakra c­áfolat, lapunkban annak szívesen fogunk tért engedni. A zenekedvelők egyletének terme a mai délelőtti órákban érdekes látványt nyújtott. Ott ült az elnöki székben, Báró Sennyey Pál­­né, mellette a másodelnök Tisza Kálmánná, alelnökök Gyömrőy Vilmosné, Kralo­­vánszky Istvánné, tiszteletbeli elnök báró Eötvös Józsefné. Első pillanatra tudjuk, hogy az „Országos magyar kisdedvédő egye­sület“ központi bizottságának üléséről van szó, melynek fő tárgyát az osztályok megalakítása, ille­tőleg a jelenlevő tagoknak kívánságukhoz képest a négy különböző, u. m. statistikai és pedagógiai, továbbá terjesztő, gyűjtő és vagyonkezelő osz­tályba leendő beosztása képezte. Ez foganatosítta­tott is. A meg nem jelent tagok miként beosztá­sára nézve az elnökség intézkedik. Ezután küldöttség bízatott meg báró Seny­­nyey Pálné vezetése alatt, a mely özv. grf. Bat­thyányi Lajosnénak adja tudtul, hogy a múlt gyűlés alkalmával egyik tiszteletbeli elnöknek megválasztatott, s keressék fel ennek elvállalására. A küldöttség tagjaiul az elnök indítványára az ülésben jelen volt következő tagok választottak meg: Bónis Sámuelné, Korányi Frigyesné, Hollán Ernőn­é, Várady Gáborné. A legközelebbi ülés mácz. 2. délelőtt Héra­kor leend. Az osztályok is megkezdik működésü­ket, mihelyt a beosztás megtörténik. Ott láttuk a nagy számban megjelent bizottsági tagok kö­zött: gr. Andrássy Aladárnét, gr. Zichy Pál Fe­­rencznét, Veres Páláét, gr. Karácsonyi Guidónét, Győrffy Gyulánét, Ivánka Imrénét, Ruprecht De­­midoffnét, Szitányi Adolfnét, Tü­rr Istvánt, P. Szathmáry Károlyt, Várady Gábort, Oláh Gyulát, Ballagi Mórt, Kármán Lajost, Máday Izidort, Sztu­­pa Györgyöt, Röser Miklóst stb. Átalában a tanácskozás egész folyama élénk és lélekemelő, míg a társadalom mondhatni minden

Next