Ellenőr, 1873. december (5. évfolyam, 285-313. szám)
1873-12-08 / 292. szám
Előfizetési árak Egész évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . . „ 80 » Egyes szám ára 10 krajczár-Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utczan. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 292. szám. POLITIKAI NAPILAP. Budapest, hétfő, deczember 8. 1873. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. &s.es. (Légrády testvéreik irodájában). Kiadóhivatal: Előfizethetni helyben és posta utján, két sas-utcza 14. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. V. évfolyam. ZSudajicsfi lap inapol. NEMZETI SZÍNHÁZ. Hétfőn, deci. 8-án. A krakói barátok. Színmű 5 felvonásban. ,írta Rákosy Jenő. Kezdete 7 órakor. VÁR -SZÍNHÁZ. Tündérlak Magyarországban. Vígjáték dalokkal és tánczcsal, 2 felvonásban. Újonnan kidolgozta N. Zenéjét szerzette Ellenbogen Adolf. Budapest, deczember 8. Őfelsége nem fogadta el a Szlávy cabinet lemondását. Kerkápoly és Tisza Lajos miniszter urak lemondása azonban elfogadtatott. Ez a tegnapi esemény. Mit jelent voltaképen, azt még nem láthatni. Azt-e, hogy a Szlávy-minisztérium kifoltozásától kell várnunk hazánk pénzügyi és mindenügyi „ínségeinek“ enyhítését? Vagy azt, hogy az alatt, míg Diogenes kormányelnökünk „embert“ keres, ki szíves legyen Kerkápoly sorsára vállalkozni: tán talál egy egész cabinetet is? Hogy mi haszon várható a krízis permanenssé tételéből, arra nézve idézzük a „Pester Lloyd“ tegnapi vezérczikkének némely részeit, melyek után némi kíváncsiságot érzünk. laptársunk holnapi vezérczikke irányában. Hogy a király nem fogadta el a kabinet lemondását, arra okul szolgálhatott a tény, miszerint a minisztérium nem bukott meg a képviselőházban egyetlen nagy kérdés feletti szavazás alkalmával sem. Ő felsége hallhatott arról, hogy miniszterei megbuktak a pénzügyi bizottság előtt, de hallhatott arról is, hogy a Deák-kör mennyire kitünteti ragaszkodását Szlávy kormányelnökségéhez. A fejedelmi elhatározás tehát teljesen alkotmányszerű és parlamentáris. Sajnos, hogy a minisztérium eljárásáról egyiket sem mondhatjuk. Mert hát mi jogon és minő értelemmel maradhat meg az eddigi minisztérium még akkor is, midőn a pénz- és közlekedésügyi miniszterek lemondása elfogadtatott? Hiszen Kerkápoly sem bukott meg a képviselőház szavazata által, sőt egyenesen a legodózasabb kérdés — a kölcsön — felett is nagy többség által jön támogatva; miért kellett hát neki — a cabinet legtehetségesebb tagjának és nagy szónokának — elmenni, társai nélkül? Vagy tán az a budget, s az egész rosz kormányzat csak a távozó két miniszter kizárólagos szakmájába tart ott, s nem az egész cabinet rész ügyét képezi ? Várjon mit mondana egy angol kormányelnök az ideához, hogy ő és kabinetje túlélje pénzügyminiszterét és az egész budget halomra döntését ? Az ilyen ötlethez csak Magyarország alkotmányos és parlamentáris életében juthat a kormányelnöki önérzet! Száz szónak is egy a vége, nézzük türelemmel, hogy ugyan mi lesz ennek a kormányzati rebusznak megfejtése. Az ..Ellenőr“ szerkesztőjéhez. Kedves barátom! Ha ma képviselő vagyok, a házban legközelebb kínálkozott alkalommal mondom el mindazt, amit ide leírok. Nem mondom el a felsőházban, mert habár minden magyar emberhez intézhetők ugyan ezen szavak, de különösen azon pártnak szól, amelynek tagja vagyok, s amely pártnak alig van egy-két tagja a főrendek közt. Legczélszerűbbnek gondoltam tehát, hozzád fordulván, lapodnak szánni közleményemet, mert csakis ezen az után reményem, hogy leginkább fog azok tudomására jutni, akikhez intézve van, t. i. balközépi barátaimhoz. úgy vagyok meggyőződve, hogy a különféle összeműködő okok szülte jelenlegi bajokat orvosolni, a magyar nemzetnek lehetőséget teremteni arra, hogy ezekből kigázoljon, főleg a mi kezünkben van. Mert mindazon a balközépre részben ráfogott részben pedig valósággal kebelében létező differencziák daczára, sokkal tömörebben fennálló pártot képez az ma, mint a tényleg fennálló parlamenti többség, nevezzük azt Deák- vagy kormánypártnak. A kérdés szerintem egyszerűen az, hogy meg tudjuk-e választani a kellő eszközt arra, hogy ezen előnyünket a nemzet és a haza érdekében érvényesíthessük. Reményem, hogy igen. Reményem pedig főleg azért, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy e pártnak nemcsak vezérférfiai, de minden egyes tagja, amint hogy kész volt eddig minden kérdésben és mindig a tiszta, önérdek nélküli hazaszeretet által vezéreltetve teljesíteni kötelességét, teljesíteni fogja tudni azt ma is, noha — s ezt bevallom— -a nehéz elhatározások nagy napja viradt ránk. Hasonló az ország mai helyzete az olyan helyzettel, amelyben külellenség, fegyverrel kezében közeledik és megtámadni készül. Nem néznék ez esetben, mi elvi harcz volt köztünk, két nagy párt közt, nem kérdenék azt, hogy mit hajlandó a többségben levő párt engedni annak fejében, hogy mi készek vagyunk részt venni a haza védelmében és megmentésében, hanem kérdezzük azt, hogy mi a teendő, hogy és mikép menthetjük meg a nemzetet, hazánkat a végelpusztulástól. A különbség abban rejlik csak, hogy nem külellenségtől kell tartanunk. Az ellenség benn van, a hazában; nincsen rend, nincsen pénz, sőt hitelünk is elveszett jó részt. Ezen segíteni kell, mégpedig haladéktalanul. Félre kell tenni a párttusát utógondolat nélkül, őszintén, nyíltan és férfiasan bevallani, hogy az adott viszonyok közt és veszélyekkel szemben szövetkezünk a volt Deák-párttal, elismerjük a közjogi alapot, s akarjuk egész erőnket arra felhasználni kizárólag, hogy financziánkat rendbe hozzuk, hitelünket, mely elveszett, visszaszerezzük s oly adminisztrácziót és igazságszolgáltatást hozzunk létre, amely az idegent ne riaszsza el innen, a magyar emberben pedig ne kiüthessen példátlan elhanyagoltsága miatt kivándorlási óhajt és hajlamot. Ne akarjuk az oly eszmék és intézmények létrehozatalát, amelyek, ha még oly népszerűek és eddig a közvélemény kedvenceinek voltak nevezhetők, anyagi erőnket meghaladják s az elfogadott alap vívmányain túl mennek. Nyerjük meg,egy részről, a nemzet osztatlan bizalmát azzal, hogy mindenekelőtt a rend behozatalát írjuk zászlónkra programoiul, s honosítsuk meg azt; a fejedelem bizalmát pedig, más részről, azzal, hogy őszintén és utógondolat nélkül lépünk a meglevő alapra; szerezzük vissza a pénzvilág bizalmát egészséges parlamentáris pártalakulással és államháztartásunk rendezésével s a lajtán túli országok népeit nyugtassuk meg azzal , hogy az ő érdekeiket is mindig szem előtt tartani, lényeges pontnak tekintjük programmunkban. Ne akarjuk az önálló magyar bankot kierőltetni; nem időszerű az ma; elkésett ügy és nem is lenne politikus eljárás az adott helyzetben. Nem mi vagyunk okai annak, hogy nem jöhetett létre, de ne ámítsuk azzal az országot, hogy képesek vagyunk létesíteni azt. De igenis biztosítsuk financziális szükségletünket s gyakoroljunk befolyást, hogy ez ügy az adott alapon, mindkét félre nézve lehetőleg legkielégítőbb alakban, intéztessék el a nemzeti bankkal. Ne ámítsunk másokat, és ne ámítsuk magunkat, hanem a kényszerhelyzetet felismerve nyíltan valljuk be, mit lehet tenni és mit nem lehet tenni. A bukófélben levő kormánynak is az volt a baja, hogy meg volt ugyan győződve arról, hogy nem fogja már most létesíthetni a m. n. bankot, de mégis mindig szeretett volna úgy tűnni fel, mintha komolyan akarná és szándékában lenne e kérdést megoldani. Ne kérdezzük azt, tehet-e ily lépést egy egy párt, hanem valljuk be, hogy nem is tehet egyebet ennél, ha a haza és nemzet felé tornyosuló veszélyt elhárítani kötelességének ismeri. De nem csak valóban aggasztó financziális helyzetünk, hanem administrationális viszonyaink is parancsolják, hogy egyesüljünk mindazok, akik közös összeműködéssel remélünk jobb financiális helyzetet előidézhetni és helyes administrate teremteni. Parancsolja ezt más is. Nem szabad oly alakulást összetett kézzel néznünk, (jobban mondva bomlást,) amely végeredményben a parlamentáris alkotmány lehetőségét és az ez iránti hitet teheti kétségessé ; s amelyben oly anormális helyzet áll elő, hogy a többség nem a többség, a kisebbség pedig az oly eszmék létesítését akarja erőltetni, a melyeknek először nincs többségök, továbbá a státusjogi kiegyezései jöhetnek ellentétbe, tehát az uralkodó által — és méltán — nem is engedményeztetnének s elvégre ha engedményeztetnének is, erőnkhöz mértek nem volnának és tehetetlenségünkön buknának meg ! De van e mellett még egy fontos tekintet s ez a monarchia külügyi politikája. E politikának iránya nem csak a monarchiának s az uralkodónak, hanem Magyarországnak érdekével is egy és azonos, ez a politika Európa érdekében és azzal párhuzamban halad, ez a józan liberalismus programtnja minden ultramontan reactionarius és lagitimisticus teadencziákkal szemben. E politikát teljes erőnkkel támogatni,, az ezen politika sikerét magyar szempontból javunkra, fejlődésünkre felhasználni elsősorban kötelességünk. Támogatnunk kell azt , támogatnunk kell jelenlegi megtestesült képviselőjét, — nem azért mert Andrásy — hanem azért mert a politikája jó, s ezt csak úgy lehet, ha egy compact erős nagy párt létezik a magyar parlamentben, amely teljes súlyával teszi azt. Csakis e politika oldhatta fel a balközépet merev opponálásának kötelességétől, és nyújtotta az alkalmat arra, hogy a siker után, s az európai alakulásokkal szemben,amelyekre az o. m. monarchiának ezen politikája kétségtelen nagy befolyást gyakorolt, kezet adhasson a balközép azon pártnak, amely pártnál jobban vélte megcsinálhatni a kiegyezést, de amelynek programmja a létesülhetés bizonytalanságán már túl esett, állandó jelleget nyert, szentesítve lett a nemzet több izbeni szavazásával, és a külpolitika vívmányai által biztosíttatott. — Ez azon tér, amelyre állnunk kell, ha a haza javára működni akarunk, nem pedig öszszetett kézzel tétlenül vesztegelnünk oly téren, amelyen alig használhatunk hazánknak a jelen veszélyben. Keglevich Béla: * Tisztelt barátommal annyira egyetértettem, éveken át, a legnagyobb kérdésekben, mind a nemzeti önkormányzatra megkívántató jogok érvényesítésének módja és ideje iránt, mind a hazánk politikai helyzetét módosító európai átalakulások alkalmi hordererének felfogásában, hogy meg vagyok győződve végezélünk egységéről most is, midőn nézetkülönbség van köztünk némely nem lényegtelen fogalmakra nézve. Ezen nézetkülönbséget kifejteni most nincs sem elég terem sem elég időm; egyébiránt megvallom azt is, hogy a válság iránti tekintetből kerülöm is ez idő szerint a polemizálást mert nem szeretnék legkisebb okot is szolgáltatni arra, hogy a két nagy párt szabadelvű egyesülésének általam is óhajtott ügye sikerre ne vezéreltetthe Beére oly után és modorban is, amelyet én nem tartok ugyan czélirányosnak, de amelyre nézve tán tisztábban látnak az enyémtől eltérő nézetben levő tisztelt barátaim. Beérem tehát az egyszerű jelzéssel, miszerint a bankügyre vonatkozólag s némileg a gr. Andrásy Gyula külügyéri állásának tarthatósági feltételeit illetőleg is, más véleményben vagyok, mint amilyent gr. Keglevich Béla tisztelt barátom soraiban látok pártunk figyelmébe ajánlva. Csernátony. Hallatszik, hogy tegnap conservatív értekezlet volt. Kik, hol és mily eredménynyel tartották — nem tudjuk. Ghyczy Kálmán megérkezett tegnap este. A mai rövid ülésen nem volt jelen , s úgy tudjuk, hogy megválasztatásának igazolása előtt nem is lesz jelen a Házban. Hol fog ülni ? Kérdik sokan. Megmondjuk. Azon a helyen, a melyet eddig Tóth Kálmán foglalt el, az akadémiai olvasókör tegnap választmányi ülést tartott, melyben a társulati költségvetés előirányozva jön. — A tagok száma már meghaladja a 150-et. Ghyczy Kálmán beszéde választóihoz 1873. deczember 6. lett újbóli megválasztatása alkalmával. Tisztelt választók ! Küldöttségük díszes felhívása folytán tisztelettel jelenek meg önök előtt a végett, hogy — amint e helyen már többször tevém, — most is újra ismét kifejezzem köszönetemet kegyességükért, melylyel elhalmoznak. Midőn ezt teszem, érzem szükségét annak, hogy újabban elmondjam önök előtt indokát azon tettemnek, mely ismételt megválasztásomra adott alkalmat, hazánk állapotának vázlatából merített tényekkel indokoljam ezen sz. kir. város képviselőjének díszes állásáról történt lemondásomat, s jelezzem egyszersmind a czélt, melynek elérésére az országgyűlésen, mint önök újabban megválasztott képviselője, innentől törekedni kívánok. Hazánk állapota főleg azon téren, melyen úgy a családok, mint az államok fennállásának s jólétének alapja nyugszik, a pénzügyi téren, lehető legsúlyosabb. Állami háztartásunk azon idő óta, melyben arról magunk rendelkezünk, évről évre aggasztóbb mérvben indult romlásnak; többet, sokkal többet költöttünk évenként annál, amit az állam rendes jövedelmeiképen bevettünk: bevételeink ezen hiányainak fedezésére értékesítettük az államnak minden értékpapírjait; felhasználtuk itt ott levő, nem csekély összegű aktív követeléseit, eladtunk némely kisebb állami javakat, elfogyasztottuk, fenékig kimérhettük állami pénztáraink készleteit, fenntartottuk, részben felemeltük a létezett adókat, s mindez elégséges nem lévén a hiányok fedezésére, évről évre nagyobb, sok milliókra terjedő kölcsönöket vettünk fel, s ezeknek felvétele után is úgy állunk most, hogy 31 millió forintnyi újabb kölcsön vételére van szükségünk a végett, hogy a már végéhez közeledő I. 1873-ik évben minden állami kötelezettségeinknek eleget tehessünk, — a jövő 1874. esztendőt pedig a tett előleges számítás szerint, legalább 44 millió forintnak kölcsönvétele lesz e czélra újra ismét szükséges. Pénzügyeinknek, állami háztartásunknak ily módon történt folytatásával oda jutottunk, ahova az államnak, úgymint minden családnak jutnia kell, mely évenként folytonosan többet költ jövedelménél, s e mellett még rohamosan indít meg erejét, meghaladó vállalatokat. Állami pénztáraink kimerültek, hitelünk világszerte megromlott, nem czélszerű vagy halasztható kiadásokra vállalkozván a múlt években, ezeknek terhei miatt most már az államnak, egyes vidékeknek s polgártársainknak égető szükségleteit sem elégíthetjük ki. Az országot nagy mérvben sújtó elemi csapások, s a kitört hallatlan pénzválság, még inkább nehezítették a helyzetet és pénzügyérünk ez évben már Európaszerte házalni volt ismételve kénytelen a végett, hogy szép szóért zálogért egyszer-másszor megszerezze azon többi kevesebb millió forintot, melyeknek néhány nap alatti megszerzésére okvetlenül szüksége volt, hogy bezárni ne legyen kénytelen az állam pénztárait, s megtagadni ne legyen kénytelen az állam rendes és kötelezett fizetéseit. Ily szorultság oka annak is, hogy most legközelebb az országgyűlés a folyó 1873-ik és jövő 1874-ik évi említett hiányoknak fedezésére oly 76 millió frtnyi kölcsönt volt kénytelen megszavazni, mely kamatlábára nézve is igen terhes, de következéseiben még sokkal veszélyesebb lehet; s nekem fájdalom! azt kell mégis mondanom, hogy hagyján lenne, ha ezzel már most végképen bezárva volna hazánk pénzügyi zavarainak, szorultságának hosszú sora ; de ha ámítani nem akarjuk magunkat, be kell vallanunk, hogy ha állami háztartásunkat gyökeresen nem javítjuk, az innentől következő években is folyvást nagy pénztári hiányokkal, nagy pénzügyi calamitásokkal kellene küzdenünk, aminek vége minden emberi számítás szerint s igen rövid idő alatt nem lehet más, mint az országnak fizetési képtelensége, pénzügyi bukása és igy állami megsemmisülése is, mert valamint egyes család nem állhat fenn, ha jövedelméből, keresményéből magát fenntartani nem képes úgy állam sem lehet azon ország, mely állami kiadásait fedezni, állami kötelezettségeit teljesíteni képtelen. Ki, mi az oka az ország ezen sajnálatos állapotának? engedjék meg, hogy e kérdésekre csak némely általános vonásokkal felelhessek én, ki évek előtt belátván már nagy veszélyeit azon iránynak, melyet a kormány és országgyűlés az állami háztartás kezelésében követnek, elleneztem azt, mint önök képviselője, minden lehető alkalommal, nyilatkoztam ellene önök előtt az országgyűlések folyamáról a múlt években tett jelentéseimben ; felszólaltam ellene a képviselőház elé egy alkalommal csupán e czélból beterjesztett különvéleményben is, és saját hibámul csak tehetségem gyengeségét ismerhetem el, mely kellő időben kellő hatást nem volt képes gyakorolni az országgyűlésen, és egybenmásban téves remények alapján többször téves véleményre vezethetett engem is. Midőn 1867. esztendőben a nemzet átvette belügyeinek kormányát, érezte az országgyűlés, de értette az egész nemzet is nagy elmaradásunkat azon állástól, melyet más kedvezőbb viszonyok között élt nemzetek a szellemi képzettség, rendezett belállapotok, s anyagi jólét terén elfoglalnak; általános volt a vágy, az óhajtás, úgy az országgyűlésen, mint a nemzetnél, helyrehozni, mielőbb helyhelyrehozni a múlt idők nagy mulasztásait, rendezni a közigazgatást, s az igazságszolgáltatást, tökéletesíteni a népnevelést, a tanügyet minden ágaiban, előmozdítani az ipar, földművelés és kereskedés mai viszonyai között nélkülözhetetlen vasúti és egyéb közlekedési eszközök létesítése által a nemzetgazdaság, a közjólét fejlődését a Duna árjai ellen biztosítani, egy előre törekvő nemzethez méltó nagy fővárossá emelni az ország szívét Budapestet, megvetni a honvédségi intézmény felállítása és folytonos fejlesztése által egy hazai hadseregnek alapját, s mindezek által felemelni hazánkat azon színvonalra, melyet más jól rendezett, művelt, gazdag, államok elfoglalnak. Lehetett-e ennél üdvösebb, dicsőbb czért kitűzni a magyar törvényhozás feladatául? Bizonyosan nem. A hiba a kivitelben követtetett el, az e végre alkalmazott eszközök hiányosságában rejlik. Nem tagadhatjuk, néhány év előtt még kisebb-nagyobb mérvben túlbecsültük mindnyájan nemzetünk anyagi és szellemi erejét, s e hitben hazaszeretet és vidéki érdekek által ösztönözve, mielőbb, egyszerre, rögtön és hozzá még díszesen is létesíteni akartuk mindazt, ami a haza, vagy egyes vidékek érdekében kívánatosnak látszott, s amit más nagyobb nemzetek is csak hosszú évek során érhettek el; s ez óhajtás hevétől elragadva, nem egyszer rohamosan intéztük el azt, amit higgadtabb megfontolás mellett lassabban, de jobban végezhettünk volna be. Így történt azután, hogy közigazgatásunk a központon alapjában hibás maradt, a rideg bureaukratiai rendszer elmaradhatatlan következéseként több minisztériumban felesleges munkával, s közegekkel túlterhelve lett, a vidéken is költségesebb mint volt, és mégsem felel meg az irányában méltán formálható igényeknek, nem képes a közérdekeltséget, mely az önkormányzatnak alapja, fentartani. Igazságszolgáltatásunk költsége talán háromszor is nagyobb, mint volt az előtt, anélkül, hogy az általában gyorsabbá és legalább az említett irányban jobbá is változott volna. Nevezetesen, néhány millióval öregbítettük a népnevelés s tanügy évi költségeit, helyesen tettük ezt; de vájjon helyes irányban is tettük-e mindenkor ? azt fejtegetni nem ezen alkalomra tartozik. Emeltünk néhány szükséges középületet, de oly fényűzéssel, melyet csak gazdag államok pénztárai bíznak meg. Amennyiben az államnak valóságos terhére esik, aránylag nem nagy, de mégis mintegy 3 millió forintnyi költséggel .utczákat sajátítottunk ki Pesten, hogy kisszerű épületeik helyett, széles utak mellett vállalkozók által paloták emeltessenek , s a helyesen megváltott lánczhíddal együtt 3 híd lesz innentül a Dunán Budapestnél, melyek közül, épen azért mert három, egyik sem lesz jövedelmező. A honvédség intézménye évenkint már mintegy 9 millió forintnyi költséget igényel — s végre jól kidolgozott tervek, kellő számítás nélkül a jövedelmi viszonyokról, az eredmény által alaptalanoknak bizonyult nagy reményekkel építtettünk az állam által vasutakat sok millió forintnyi költséggel; engedélyeztünk részvénytársulatoknak számos és közbe-közbe oly vasutakat is, melyeknek létesítését kizárólag csak a vidéki érdek indokolja; engedélyeztük ezen vasutakat azon reményben, hogy jövedelmeik az állam terheltetése nélkül fedezni fogják kiadásaikat oly kötelezéssel, hogy az azokba beruházott több száz milliónyi tőkék kamatját a vállalkozóknak az állam biztosítja, s az állam által épített vasutak a felépítésükre kölcsön vett tőkepénzeknek kamatját nem hozzák be, a vasúti részvénytársulatoknak pedig kamatbiztosítás fejében az idén is s a jövő évben is 12—14 millió forintot kell fizetnünk. De nem folytatom tovább e szomorú kép festését, amelyhez tartozó minden részleteket különben sem sorolhatnám fel ; de azt nem hallgathatom el, miszerint az, hogy mindezek így s nem óvatosabban, nem czélszerűbben, nem jobban történtek, elkerülhető lett volna az 1867-ik esztendei kiegyezés fennállása mellett is. A mi e képen történt, mindaz saját hibánk, amelyben kétségen kívül legfőbb része a kormánynak s az országgyűlési többségnek van, de többé-kevésbbé része van abban az országgyűlés, az ország minden pártjának is. Ez lévén a tényállás, szemrehányásokba, reeriminatiókba nem fogok bocsátkozni; nem ellenzem, sőt kívánom, hogy azok, ha vannak, kiket a törvényhozás rendeleteinek foganatosításában vétkes mulasztás vagy épen bűn vádja terhel, szigorúan feleletre vonattassanak; de miután magán a létező bajon nem a múlt idők hibáinak meddő elpanaszolásával, hanem következményeik elhárítására irányzott őszinte törekvéssel lehet csak segíteni: azt tartom a törvényhozás és nemzet fő feladatának hogy mindenekelőtt az ország pénzügye a bukástól s ezzel hazánk államisága megmentessék és helyes s erélyes intézkedések által újból megszilárdíttassék. Lehetséges-e ez ? Nem tenném fel e kérdést, ha megoldását egyátalában lehetetlennek tartanám.Nehéz igen nehéz feladat az kétségtelenül, de bizonyosan egyetért velem abban is az országnak minden polgára, ki szereti hazáját, hogy e feladatot meg kell minden áron s tökéletesen meg kell oldani, s ez a törvényhozás és a nemzet elhatározott szilárd akarata mellett ez idő szerint még sikerülhet is ; de soknemű, különféle öszhangzó, nagy fontosságú törvényhozási intézkedéseket igényel állami életünk csaknem minden ágaiban. Vakmerőség lenne tőlem, ha a bölcseség és politikai belátás azon fokát tulajdonítanám magamnak, hogy én mindezen törvényhozási intézkedéseket kijelölni, tervezni képes vagyok; de némelyeket azok közül azért, hogy képet adjam önök előtt a teendők nagyságának, mégis átalánosságban meg kell említenem. Azon kötelezettségeket, melyeket hitelezőink s azok irányában vállaltunk fel, kik az állam biztosítása mellett kezdették meg vállalataikat, kétségen kívül pontosan kell teljesítenünk; teljesítenünk kell azon kötelességeket is, melyeket az osztrák állam irányában, jól vagy roszul, de egyoldalúlag most immár fel nem bontható nemzetközi szerződések alapján felvállaltunk. E téren is azonban lehet kellően ellenőrizni a vállalkozóknak ügykezelését és munkálatait. Nem áll semmi útjában annak, hogy a magyar delegatio, melynek tagjait az országgyűlés szabadon választja, az évről évre megajánltatni szokott s az ő egyetemes ellenzése ellen meg nem állapítható közösügyi költségeknek a valódi szükség mérvére leendő mérséklését eszközölje, amint ezt egyszermásszor már eddig is részben legalább eszközölhette volna; de, éspedig az osztrák delegáció határozott kívonatának ellenére tenni elmulasztotta, sőt néhány év múlva a védelmi rendszer némely részletei iránt is újabb egyezkedésre leendvén alkalom, előbb is talán, de akkor még inkább lehetséges lesz állami pénztárunk terheinek könnyítésére hatni ezen irányban is. Közigazgatásunkat lehet egyszerűsíteni, czélszerűbben rendezni a központon s a vidéken is. Igazságszolgáltatásunk költségeit lehet a fennálló renszernek javításával apasztani. A honvédségi intézményt nem lehet, nem szabad elejtenünk, de lehet fejlesztését lassítani, és épen azáltal biztosítani ezen becses intézmény fennállását, hogy költségeinek pénzügyeink jelen állapotához mérve terhes nagysága által annak fentartása egyátalában lehetetlenné ne tétessék. Lehet itt-ott több évek sorára felosztani a megkezdett beruházásoknak végrehajtását , de mindenesetre fel kell hagynunk egy időre, ha mindjárt nélkülözéssel jár is, minden oly beruházásokkal, melyek halaszthatók és úgy az elkerülhetlenekben,mint az állam rendes kiadásaiban,kerülve minden fényűzést s mellőzhető költségeket,csak a valóban szükséges kiadásokra szorítkozzanak, s ennek biztosítása végett mielőbb rendeznünk a jelenleg kellően még nem szabályozott államszámviteli ügyet. Meg kell kezdenünk, ami főképen szükséges s amit mégis oly régen halogatunk, az adók reformját, hogy azoknak terhe igazságos felosztásuk által könnyítessék; meg kell ezt kezdenünk haladéktalanul, mert foganatosítása nem csak nehéz, hanem különösen a földadóra nézve hosszabb időt is igényel. Meg kell hazánk jogainak és érdekeinek szemben tartásával oldanunk a fenforgó kérdések között legfontosabbak s legnehezebbek egyikét: a bankkérdést. A jegybankok nem képezik ugyan azon minden bajt orvosoló panacaeát, melyet némelyek azokban feltalálhatni vélnek, üdvösek csak úgy lehetnek, ha czélszerűen rendezve biztos alapokra fektettetnek. Nem lehet szándékunk a bankkérdést az osztrák állam népei ellen ellenséges indulattal megoldani, önmagunkat sértenők meg saját fegyverünkkel, ha ezt tenni kivánánk, de elvitázhatlan jogunk van és legfőbb érdekeink követelik, hogy mi is közvetlenül élvezzük s biztosítsuk magunknak egy oly hitelintézményi rendszer jótékonyságát mely a nemzetgazdaság jelenkori fejlődése mellett annak nélkülözhetlen kellékét, támaszát képezi. A kölcsönök, melyeket felvettünk, a kötelezések, a vasúti s más vállalkozók irányában felvállaltunk, habár az illető vállalatok reményeink ellenére nem fedezik is a beléjök fektetett tőkék kamatait, mégsem képezik egész nagyságukban fogyasztását a nemzet vagyonának, mert léteznek helyettük ezen kölcsönök és tőkék legnagyobb részének reájuk fordításával fak, más