Ellenőr, 1873. december (5. évfolyam, 285-313. szám)

1873-12-31 / 313. szám

komolyabb leve, hogy megtért. A magyar Epikur, míg ő gyönyörre képes, s az érveket ereje meg­­birja, kevesebb helyen emlegeti szóval, mikor arra képtelen, már csak a melle kívánja, többször eresz­­kedik a rajzolásába, így óhajt a valóért kárpót­lást szerezni a képzetemben, igy lesz e tekintetben mindig egyhangúbb s egy bizonyos kis körre szo­­rítkozóbb. És a­mint ezt az életben is igen sokszor tapasztaljuk, a kifejezésben az öreg emberek szo­kásaként nem válogat, neki különben sem vala hajlama ehhez, de vastag cynismussal nevén nevezi a gyermeket. Jól esik neki, ha nevetést és bosz­­szankodást kelthet: világosan hirdeti ezt ama ka­tonás tette, hogy Ovidius „szerelmi könyveit“ lefor­dítva, a legérzékibb nyelven Fábián Júliának ajánlja és küldi, a ki azokat megbotránkozással vette, s­­ e megbotránkozás miatt még zugolódik és méltatlankodik. J) Kora siet előre, ő a sírhoz, de pajkossága nem szűnik, hanem izmosodik, s minden törek­vése az, hogy a fiatalokkal kiállja a versenyt. Még fiának is nem apja, de könnyelmű pajtása, ki ka­landjairól mesél, ki dicsekedve mondja el, hogy külföldi utazgatása alkalmával, mikor Londonba szándékozott, két ragyogó szemtől Hágán marasz­­talott, ki portáshoz illő pontossággal kézbesíti fia szerelmes leveleit, ut meg uj lángjában vigasztal­­gatja, hogy hiszen nem csak ő szenved Ámortól, magának is volt sebeiben elég része; de családi életéről, nőjéről mindössze egyszer emlékszik meg. E hallgatás félremagyarázhatlan bizonysága annak, hogy tűzhelye nem nyújtott számára elegendő bol­dogságot: nője vagy ön­maga volt-e ok, bizonyta­lan bizonyos csak annyi, hogy örömest kalandozott a házon kívü­l, hogy fiának is mintegy szemrehá­nyással említi meg, mikor az egyik Sztáray le­ányba beleszeret s azt apjának megírja, miért sie­tett megházasodni, most üde virágot szakaszthatna; más ízben pedig bölcs tanácsokat osztogat a nők meghódítására, az elvek kizsákmányolására ser­kenti, de a tulság veszélyeitől nem óvja; s ha azt a tanok sikere iránt kétely szállja meg, legott meggyőzi saját életéből merített érdekes példákkal, esetekkel. Gróf Gvadányihoz és Aranka Györgyhöz irt levelei hasonlókép elégszer ki-kicsapnak e térre: — hiába ő mindig ugyanaz, sohasem ta­gadja meg magát, neki legnagyobb szentje — Epikur, s­­ annak­­ godaadóbb hive. Alig jellemezheti valami találóban, mint a következő töredék, mely önképírása, s elveinek összefoglalása. Fiatal test mellett nem szégyen hevülni, Dávid is csak attól tudott melegülni. • Utáltam mindenkor az irigy véneket, Tehetetlenségből vált komor szenteket; Mint Anakreonnak ifjúság Csengéje Kedves énnekem is, öröm zsemetéje Tőlem nem rontatik durva kárpálással A muktasin felül rég idő hányással. Szeretem ősz hajam rózsákkal fonatni Nyájas Úrainktól pajtásnak hivatni, Köztük vig ebédszél józan tréfálásban Mulatságról való könyv gunyolásban Újra megifjadván, bám elfelejteni Szoktam, s néha mégis jó leczkét hinteni, így folyjon életem, s a halál elérvén, Siromhoz pajtásim­brus rózsákkal térvén Vigadó sor után Írják egy márványra ! Kies mulatással készült a zsákmányra, Nem félt a haláltól, szerette hazáját Hazugság, csalárdság nem mocskolták száját Kevélységtől távol fiának jó atyja, Barátihoz hiv volt, azt élte mutatja, Nagyra nem mehetett, mert mászni nem tudott, S hazafiságáról soha sem alkudott. Sokféle kínjait férfisággal vitte Az ijesztő mesét, nevette, nem hitte. Vándorló, tetemét tisztelés egy énekkel Hadd vigadjon hamva szal­adó versekkel 12) Bizonyosan, e kép után bővebb illustratio fölös­leges ; annyira Fekete Jánosra vallanak az idézett sorok­, nogy lumucuai. ..1* I *1 v«iB! —iui—i—i—«. ^öv­iemmel kisérte rögtön rája ösmerhet. Azért fejtegetésünk végéhez sietünk. A mily könnyű vérű és gondatlan volt e magyar Epikur a tréfa közben, olyan volt komoly ügyben is; épen az legelevenebb bizonysága, hogy ez iker tulajdonság jellemében feküdt. Hazájához vonzódott, azt szerette igazán, de felvirágoztatásáról csak akkor gondolkozott, mikor már anyagilag megtört és igy nem segíthetett. Minden terve csak álom maradt, csak jámbor szán­dék, noha meg kell adnunk, álomnak szép, szán­déknak nemes. Tagadhatatlan az — írja az „Er­délyi nyelvmivelő-társaság“-hoz, melynek tagjai közé lépett évenkinti 20 rajnai forinttal — hogy a nemzetnek szükséges is, illendő is hosszas ál­mából felébredni, s a többi európai népek példáját ősi nyelve pallérozásában követni: mindazonáltal nem ítélném jónak, hogy a tudomány s mesterség­beli szók, melyeket a görögök magokévá tettek, és a melyek tőlök a tudományokkal és mestersé­gekkel együtt a rómaiakra, ezen győzedelmes nép által pedig a most élő nyelvekre hároltattak, meg­­magyarosittatnának; mert ezen cselekedetünk által ') Galánthai gróf Fekete János magyar munkái. II. k. s) Néhai Galanthai gróf Fekete János magyar munkái I kötet 51-52­­, haszontalan időt vesztenének, és a jövevénynek nyelvünk tanulását nehezítenénk. Szintúgy a hibák kipótolását talán azon feltámadandó nagy írókra kellene bízni, akiknek halhatatlan munkái által szoktak egyedül a virágzó nyelvek díszes kelleme­tességre jutni................Távol legyen azonban tő­lem, hogy egy jó nyelvmester és szótár kiadását hasznosnak nem tartanám. Csak itten is azt kíván­nám, hogy midőn magunk közt az országként találandó hibákat vagyis különbségeket megorvo­solni igyekszünk, mind­egyik, mind másik könyv­nek alkotásában az legyen a legfőbb pont, hogy az idegeneknek a magyar nyelv megtanulását teljes erővel könnyebbítsü­k. Ugyan a végre bátor­kodom a nagyérdemű társaságnak azt is ajánlani, hogy dicső munkáit a görög s deák úgynevezett classicus autorok fordításán kezdené . . . *) Jeles és hasznos azután a hazánk történeti egybenszedése, és szép rendben, tiszta nyelven leendő együgyű leirása, mert valóban egyik a legnagyobb panaszok között, melyekkel bennünket az idegenek terhelnek, az, hogy még eddig hazánk történeti annak rendi szerint le nem írattak. A leirás helyes foganatosíthatására a következőleg nyilatkozik: Valamint a pénz minden ebbeli dolognak kútfeje, legelőre is szükséges volna, hat egymásra következendő esztendőre, mindenikére húszezer forintot rendelni s ezen költséggel a megjegyzendő személyekből álló társaságot hazánk vizsgálására utaztatni; tudniillik három a régi hagyományokat vagyis antiquitásokat jól értőt, szint annyit, a­kik a természet vizsgálásában magokat gyakorolták; három földmérőt, a­kik egyszersmind mindenféle részében a lerajzolásnak különösen kitanulva vol­nának, három hazánk történeteivel ismerős oly főirót, a­kik mind a kötött, mind a kötetlen be­szédben igazi magasságra hozták a magyar írást vagyis stílust. Ezen így egybe költ tizenkét ember, azon esztendőnként való 20.000 forinttal hat esz­tendeig járna benne a hazánkban, s minden fel­jegyzésre méltót összeszedne s azután jeles mun­káját kiadná. Tudom, hogy az idegenek az ily hasznos könyv fordításával nem késnének­; de arról is meg vagyok győződve, hogy sok más or­szágbeli tudósok nagy urak, mint most Olaszorszá­got, hazánkat látogatnák s nevezetes pénzt is körünkbe hoznának. Az indítvány az akkori időre gondolva, elég szépen hangzott, de kivitelére senki sem gondolt: Fekete Jánost sorsa mostohasága hátráltatta. Maga később Magyarok Történeti czím alatt Gib­bon példája után meg akarta írni történetünket, de Szekér Joachim „Magyar Históriája“ azalatt megjelent, s ő felhagyott a munkával. Készen levő két szakasza versei második kötetében található, s keveset ért. Feketében történetírásra nem volt meg a szükséges erő, s igaz bíráskodás, komoly ítélet. Ám nem a történetírásra, de minden hosz­­szabb műre alkalmatlannak mutatkozik természete. Ovidius „Szerelmi könyvei nem teljesek, Voltaire „Orleánsi szüze“ alig lehetett egyéb, mint töredék, bár azt mondja róla, hogy lefordította Ariostoból csak két énekig jutott. Hova lettek e fordítások, alig gyanítható. Ovidius „Szerelmi könyveiből“ néhány elégia versei közt fordul elő, az „Orleánsi szüzet“ az Érd­ nyelvmi­velő társaságnak küldte" Oviddal együtt, de Ariostóról ezt nem említi. Most mind a három munka lappang valahol. Az akadémia birtokába csak két kötet magyar , egy kötet franczia verse került a Bacsányi iratok közt, hihetőleg a „Magyar Minerva“ számára küldve és fogadva el, mert a magyar kézirat sajtó alá van rendezve Bacsányi által. Én czikkeim írásában Gyulai és Franki szi­vesséfjeiről e kéziratot használtam.. Köszönet érte, Tfekete János 1803 ban halt el, s porai Fóthon nyugosznak, fiában a családnak magva szakadt. Hihetőleg ez az oka, hogy versei mindeddig meg nem jelentek, ámbár megérdemelnének egy válogatott kiadást, mert ha szerzőjök nem nagy költő is, de hamisítatlan, kidomborvadott alak, mi amaz időből ritkaság. A kézirat tiszta, de nem eredeti, azonban gondos, s a szerző felügyelete alatt készülhetett, czíme pedig később, valószínűleg a Bacsányihoz küldés alkalmából íratott rája. Závodszky Károly. 68, 70, 75. 1. lósné szül. gr. Teleky Polixéna; özv. gr. Eszter­­g­er­házi Dénesné, szül. gr. Haller Cecil; özv. gr. Kor­ni­ss Károlyné, szül. Haller Anna grófnő; Auers­bberg Charlotte h­erczegné, szül. Szapáry grófnő; Karageorgevits Persida herczegné, a volt szerb fejedelem neje; Vidats Jánosné;G­ra­li ich staed­ten-Schacherl Mária, pesti nagyke­­reskedőné, ki 112 évet élt; ifj. gróf Nádasdy Ferenczné szül. Zichy Ilona özv.Beregszászy Pálné, ki Debreczenben 11,000 irtot hagyott jótékony czélra; Ka­user Lipótné, ki szintén nevezetes ha­gyományokat­ tett, stb. Röviden fölemlítjük a külföld nevezetes­ hallottjait is. Csak a legismertebb neveket írjuk e jegyzékbe. Az uralkodók közül meghalt: J­á­n­o­s száz király és S­i­d­i Mahomed marokkói szultán. Az elűzött uralkodók közül: III. N­a­p­o­l­e­o­n Lajos és Károly, s Braunschweig elkergetett fejedelme. Az uralkodó családok tagjaiból: Helene Pawlowna orosz nagyherczegné, született wü­rtem­­bergi herczegnő; Mária Auguszta brazíliai császár­né; Paulina herczegnő, a würtembergi királyné anyja; Bourbon Mária Anunciata, a két Sicilia herczegnője; Adalbert porosz herczeg; Erzsébet özvegy porosz királyné. Meghalt Ferencz császár és magyar király özvegye is: K­a­r­ol­in­a A­ugu­s­z­t­a koronás m­agyar királyn­é. A tudomány, irodalom és művészetek elhunyt jelesei közé tartoznak: Thales Bernárd franczia költő és író, ki Petőfit is fordító németből fran­­cziára ; lord Bu­lwer, a nálunk is ismert angol regényíró; Francesco Dall’ Ongara, híres olasz hazafi, költő és irodalom­történész; L­ehmann, a berlini „Magazin“ szerkesztője; Segur Fülöp, a franczia akadémia tagja s az utolsó tábornok I. Napoleon orosz hadjáratából; James Henry Cof­fin, amerikai mathematicus és csillagász; Thier­ry Amadé, franczia tudós, a magyar Akadémia külföldi tagja, ki Attiláról is jeles munkát irt; Macready Vilmos Károly, kitűnő angol tragikai színész; Stuart­ Mill, a legkitűnőbb angol állam­férfiak és politikai írók egyike; Lebrun franczia költő és drámaíró; Raumer Frigyes német tör­ténet búvár s akadémiánk tagja; Rose Gusztáv, berlini egyetemi tanár s hírneves geológ; Phila­­réte C­has­les, franczia irodalom­történész; Saint- Marc Girardi­n, a politika és franczia irodalom terén egyaránt kiváló; Nelaton, nagyhírű fran­czia orvos; Wi­lhelm Károly, a „Wacht am Rhein“ szerzője; Czermák János, a gégetükré­­szet föltalálója, lipcsei tanár, az 50-es években pedig a pesti egyetem tanára; Benedix Rode­­rich német vígjátékíró; Mülbach Lujza, német regényírónő; Gaborian Emil, franczia regényíró Landseer Edwin kitűnő angol festő; F­e­y­­­d­e­a­u Ernő franczia regényíró; Braton de Los Herreros spanyol drámaíró; Fedcsenko Alexis orosz utazó; Agaziz Lajos természettudós Amerikában; Liebig Justus a vegytani tudo­mány kitűnősége s müncheni tanár; Menzel Farkas, német történetíró; Guerazzi az olaszok kitűnő írója, s híres republicanus. Az államférfiak és politikai téren sze­replők közül: Morales, a bolíviai köztársaság elnöke ; gr. B­e­r­n­s­t­r­o­f­f Adalbert német követ Londonban ! Chasseloup - Laubat marquis, több ízben franczia miniszter; Blaznovatz szerb miniszterelnök ; P­o­u­y­e­r-Quertier franczia pénzügyér; Riga­ult de Genouilly, III. Napóleon utolsó tengerészeti minisztere; Bodelschwing egykori porosz pénzügyér; Ratazzi Orbán több ízben olasz miniszter; Odilon Barrot, franczia államférfiú ; 0r­s­z­a­g a párisi spanyol nagykövet ; Zamoyski László gr. a lengyel emigratió feje; D­a­u­d Kasa, török közmunka miniszter; B­i­x­i­o Nino, egyike Garibaldi legvitézebb társának; Lu­ka Vukolevits, herezegovinai volt vajda és agitátor stb. B­é­c­s nevezetes­ elhunytjai közt vannak : gr. Bellegarde Ágost altábornagy; Schwarzenberg Eleonóra herczegnő , Fürstenberg Miksa herczeg ; b. Burger, első és utolsó tengerészeti miniszter Schmerling alatt; hg. Schwarzenberg Edmund tá­bornagy ; Fichtner Károly színész ; b. Kübeck volt osztrák-magyar követ a pápai széknél; végül itt említjük meg Hackmann Jenő dalmát metropo­­litát. A hivatalos lapból: Özvegy Hassenfratz Já­­nosné aradi lakos Teréz, Andor, János és Ferencz nevű kiskorú gyermekei vezetéknevüknek „Halmay“-ra és Z­a­­j­a­c­s­e­k Béla udvardi lakos vezetéknevének „Szent-Györ­­gyi“-re kért átváltoztatása megengedtetett. A fiumei m. kir. tengerészeti hatóság a kereskedelmi tengerészethez a következőket nevezte ki hajókapitá­nyokká : Franciscovich Lukát Costrenából, V­r­a­n­i­c­h Mátyást Costrenából. Hajóhadnagyokká pedig : P­a­s­q­u­a­n Mátyást Martinschizzából. P­r­e­i­n­r­i­c­h Maximot Furthból. *) Ugyanaz. II. k. 1—2. 11. HÍREK. — Deczember 30 — Az irodalmi és művészeti estély, melyet id. Ábrányi Kornél rendezett tegnap este a redout kisebb termében, minden tekintetben jól sikerült. Közönség, (még­pedig igen választékos) annyi gyűlt össze, mennyi csak elfért, a műsor vál­tozatos, a közreműködők mind a mi művészi itt­­honunk legkiválóbbjai. Maga Ábrányi úr felolva­sása nyitotta meg az estélyt. Azt fejtegette, hogy a nemzetiségnek egyforma jogosultsága van iroda­lomban és zenében. A népies zenéből kell követ­kezetesen kifejteni a mű­ n­evét. E tekintetben a ma­gyar népdalok rithmusa, gondolati tömörsége és változatossága nagyon alkalmas a műtköltészetre, s Wagner Richárd (ki ezen tan egyik legszeren­csésebb hirdetője) is azt mondta a magyar zene felől, hogy hivatva van a kimerült és elsatnyult cosmopolita zenébe fölfrissítő elemeket önteni. E felolvasás képezte az estély nyitányát, s termé­szetes, hogy ezután a mi zenét halottunk, az mind magyar volt, s Liszt kitűnően illustrálta és de­monstrálta a felolvasás eszméit, fölidézve Mosonyi szellemét is, ki a magyar zenét oly nagy erővel művelte. Különben, hogy sorrendet tartsunk, a felolvasás után Liszt és Gobbi ültek a zon­gorához, s eljátszák ez utóbbi egyik hangulat gazdag és költői -ünnepi előjátékát.“ Aztán Jó­­kainé szavalta Eötvöstől „A zászlótartót“ az ő folyton csengő hangján, s a kifejezések ama mű­vészi öszhangjával, mely oly sajátszerű­ tulajdona. Nagyné­ B­enza Ida asszony pedig Mihalovich Ödöntől énekelt zongorakiséret mellett két csinos és érzelmes dalt elegáns egyszerűséggel, s oly hatással min­t konc­ertekben dalok csak ritkán keltenek. Most Liszt egymaga ült a zongorához. A­mit játszott, mind eredeti szerzemény volt. Először Mosonyitól mutatott be egy költői alkotást, melyet kevesen ismernek, mert az elhunyt zeneköltő nem tudott divatos lenni a salonok zongorázó világában, s hangverseny­termekben csak kiválóbb alkalmakkor emlékeznek meg róla. A zenedarab czíme „Pusztai élet“, s Liszt hatalmasan mutatta be. Aztán Ábrányitól játszta a „Köny és mosoly“ czímű­ magyar nocturnét, végre pedig Mosonyi „Szép Ilonkája“ fölött saját magától egy átiratot. Hogy legvégül tapsvihar következett, azt fölösleges megyjegyezni.­­ Az osztrák miniszterek, ha Auer­sperg, De Pretis és Horst, ma reggel visszautaz­tak Bécsbe. Gr. Andrássy külügyér és Albrecht fő­­herczeg pedig ma reggel Budapestre érkeztek. — A bibornok-primás ma a fővárosba érkezett, s mint a „M. Á.“ irja, a király és ki­rálynénál audentián fog megjelenni. — Medgyaszay István, a szab. duna­­gőzhajózási társulat forgalmi igazgatója, a hajózási téli iskola részére 400 frtot ajándékozott. — A statistikai tanácsról, Keleti Ká­roly úrtól, az orsz. statistikai hivatal főnökétől a következő nyilatkozatot kaptuk: Tisztelt Szer­kesztő úr! A „Reformot“ idézve közöl az „El­lenőr“ f. hó 29-ről némely adatokat a statisz­tikai tanács tagjairól.Miután a ,,Reform“-ban kikerülte figyelmemet ez észrevétel, kérem szíves­kedjék a következőket saját lapjában közzétenni. A stat. hivatal vidéki kültagjai oly intézmény, mely még Gór éve minisztersége alatt csakis kí­sérletül léptetett életbe. Az eredeti 12 tag közül, ma már csak 9 létezik. Egyrészök azonnal lemon­dott, mihelyt komoly munkát követeltünk tőlük és nem is lett ujjal pótolva. A megmaradt tagoknak, közigazgatási szervezetünkben nem lévén megfelelő hatáskörük azon munkávaljbizattak meg, melyet egye­dul mucin­auaiuk tiltco­vetöttek, ugyanis illető me­­gyéjek statistika-topographiai leirása, vagyis mo­­nographiás készítése. Ily munka nem lehet rövid idő feladata. A kültagok közül egyik elkészült vele és Pozsonym­­egye monográfiája meg is jelent, így készül Somogy megyéé, bár még kéziratát nem ismerem, így Győré, melyből már a 21-ik nyomatott is beküldetett. Fehérmegyéről az ottani gazdasági egyesület adott ki ily monográfiát, miben a statistikai hivatal pénzzel is segítette, noha ezt az egylet nem látta szükségesnek meg­említeni s a mely körül a hivatal kültagja is közreműködött. A fiumei kültag számos becses dolgozatot küldött be, melyek egy része sajtó alatt van. A borsodmegyei a szőlészeti statisztikát állította össze. Több tag az igaz nem dolgozott vagy nem a kellő irányban s ez még 1873. már­­czius 8-án sürgettetett meg olykép, hogy ha mun­kálkodásának elfogadható jelét nem adja, 400 frtnyi évdija be fog szüntettetni. Egy rész adott kielégítő választ, a másik nem s ezen másik részének évdija ez év végével meg is szüntettetik. — így állunk e „luxuskiadással“, melylyel ismét csak az illető kormányzati ágnak előbbvitele volt czélozva s melyre nézve rögtön azért nem lehetett változtatást tenni, mert némi tapasztalást akartam szerezni, remélve egyébiránt, hogy a statistikára vonatkozó s régen kész törvényjavaslat — ha ugyan az orszszággyűlés valamikor ráér tárgya­lására — amúgy is véget vet e teljesen be nem vált intézménynek.­­ A statisztikai tanács tagjait illetőleg kötelességem megjegyezni, hogy mindenkép üdvös, annak idején elég szorgalmas, de a hivatal által közigazgatási szervezetünk je­lességénél fogva az adatgyűjtéssel utól nem érhető működése teljesen ingyenes. A stat. hivatalnak tiszteletdíjban részesülő tagja csak három van. Egyik napról napra állandóan működik a hivatal­ban, sőt önálló osztályt vezet; a másik nincs a hivatalos órákhoz kötve, akadémikus is, sőt e szaknak tanára volt, hanem rendkívüli munkálko­dásával igenis lelkiismeretesen szolgálta meg mind­eddig 600 forintos tiszteletdíját. A harmadik végül hírneves, legrégibb statistikusunk, kire talán rá lehetne fogni, hogy múlt érdemeiért hozza 500 írtnyi tiszteletdíját. „Sherid­an“-t,a szellemdús ötletek és mulat­ságos helyzetek ez ügyes vígjátékát adták elő teg­nap a nemzeti színpadon, egészen telt ház előtt. A czímszerepet Lendvay játszotta jókedvűn, könnyű­den s folytonos hatás közt. A többi szerepekben Molnárné, ki kellemes Zsuzsanna volt, Náday, Szi­geti, Komáromi és Sánta tetszettek legjobban. Paulayné (a herczegnő) most is kimért, patheticus volt, mint annyi sok szerepben mindig. Lendvay föllépte ezúttal egy kis szünidő előtti búcsúzás volt. Még mindig nem oly egészséges, hogy egész szen­vedéllyel átadhatná magát a színpadnak. Pár nap múlva tehát elmegy rövid időre a lindewiesei gyógy­helyre, honnan hogy a legjobb egészségben és mielőbb visszatérjen, mindnyájan óhajtjuk. — Uj seprő jól söpör. Budapest új tiszti főorvosa, dr. Patrubány Gerő és Havas Pál tanácsnok tegnap délben megjelentek a Rókus­­kórházban, hol a betegeknek épen széthordás alatt levő étkeit a folyosókon, a körszobában s végre a a konyhában megszemlélték és megizleték. A tiszti orvos nem volt megelégedve a leves s főzelék minőségével, a húsféléket pedig az adagok mennyi­ségére nézve, a­mely irányban mérték-próbát is tett, nem találta kielégítőnek. Mily kifejezést hasz­náljunk az üzérkedés jellemzésére, mely a betegek rovására történik? — Kérdi a „P. Napló“, mely megmegjegyzi, hogy a Rókus-kórház dolgairól már hosszabb idő óta megdöbbentő hírek szár­nyalnak. — Furcsa újév napja lesz a főváros összes tisztviselőinek, tanárainak s mind azoknak, kik városi pénztárból húzzák fizetésüket. Nem kapják ki havi illetéküket, mert a számvevőség elkésett a fizetések utalványozásáról szóló javas­latokkal, maga a költségvetés nem lévén kész. Körülbelül két hétig kell várni most a januári fizetésre, a­mi alkalmasint emlékezetessé fogja tenni sokak előtt a fővárosok egyesülését követő első újévet. Ez az újévi nap a legdrágább fővárosi embernek, a gratulátiók ezernyi váltsága közt.­­ A Budapesten építendő magyar dalmű színház tervezete iránt a kormány által fel­szólított építészek részéről 1874-ik évi január hó 15-ig kitűzött határidő lejártával benyújtandó terv­vázlatoknak bizottságilag (jury) minden irányban szakszerűleg leendő megbírálására báró Podmaniczky Frigyes urnak, a fővárosi közmunkák tanácsa al­­elnökének elnöklete alatt a belügyminisztérium részéről Ribáry József miniszteri tanácsos, a köz­munka és közlekedési minisztérium részéről Roch­­litz Gyula, a magyar királyi államvasutak főfel­ügyelője, a fővárosi közmunkák tanácsa részéről Szumrák Pál, a főváros részéről Gerlóczy Károly alpolgármester, az országos képzőművészeti tanács részéről Pulszky Ferencz, a magyar nemzeti szín­ház részéről Szigligeti Ede id. igazgató, a magyar mérnök- és építész-egylet részéről Weber Antal építész urak küldettek ki, illetőleg választottak meg. — Dóczi Lajost, külügyminiszteri titkárt, ki a magyar irodalmat is jó eredménynyel műveli, mint a „P. L.“ irja, ugyane minisztériumnál osz­tálytanácsosnak nevezik ki. — Halálozások. Szántó Ferencz, az első hazai takarékpénztár régi érdemes tisztvise­lője, elhunyt tegnap. — Özv. Szirmay Ádámné szül. Gyttrky Johanna urhölgy meghalt Budapesten 81 éves korában, s holttestét Zemplénbe, a tolcs­­vai családi sírboltba szállították. — Postarablás. A Kistelekre indított majsai postát megint kirabolták Kömpöcz pusztán. A kocsis szövetkezett két czimborával s egész nyugodtan bontogatták föl a leveleket, aztán a lovat elcsapták, mely visszament a kisteleki postá­hoz s ekkép hírvivő lett. Azonnal pandúrok indul­tak nyomozni, s ezek el is fogták a postakocsist, ki eleintén hazudozott ugyan, de nemsokára meg­mutatta, hová ásták el a pénzt. Eddig mintegy 700 frt került meg. Borzasz­tó tettről imák Adonyból egy helybeli német lapnak. Egy a fővárosban szolgáló szegény leány az ünnepeket otthon akarván tölteni, a hosszú útra gyalog indult. Ercsinél azonban két ismeretlen megtámadta, elvette 8 frtnyi pénzét, s a csekély ajándékokat, miket haza vitt. Sírva ment tovább, mikor ismét egy férfi csatlakozott hozzá, ki részvéttel kérdezte baja felől, s mikor a lány elmondta, azt kérdé: „ráismerne-e a rablókra, ha találkozna velük?“ A lány azt mondta, hogy még tíz év múlva is megismerné. Erre az ismeretlen füttyentett, s a két rabló egyszerre előugrott. A szerencsétlen lányt a fához kötözték, s kiszúrták mind a két szemét. A megvakított lányra késő este akadtak rá, s bevitték a faluba. Nem tudjuk, mennyi igaz a rémséges történetből. Meglehet csak arra való gyártmány, hogy bécsi lapokba jusson, s az illető forrás megszerzése által a közlő lap hire is terjedjen. — Gyilkosság. Madocsán egy B. János nevű ember e hó 28-án éjjel, meggyilkolta apját, anyját, aztán pedig magát végezte ki. — Hivatalától felfüggeszté a főpol­gármester Rábaközi Gellértet, a köztisztasági fel­ügyelőt, ki ellen a józsefvárosi kerületi elöljáróság sikkasztási vádat emelt s a fegyelmi bizottság a vétkességet ki is derité. Az utczatisztitás felügye­lete a főváros ezen sine curája most a gazdasági hivatalra van bizva. — Jótékonyság. Szögyény-Marich László, Fehérmegye főispánja a Vináron állítandó községi iskola építéséhez 100 frtot és 5000 db téglát ado­mányozott. — Sorsolások. A lipótvárosi templom épí­tésére 1865. évben felvett 100,000 frtos kölcsön visszafizetése iránt tegnap délelőtt tartatott a vá­rosháza tanácstermében a 8. sorsolás, melynél a következő 10 db. 1000 frtos kötvény sorsoltatott ki: 3, 4, 11. és 19. számú az első magy. átalános biztosító társulat, 27. 29. sz. a pesti hazai első takarékpénztár, 61. sz. a kalocsai érseki káptalan, 70. sz. a cs. k. szabadalmazott osztrák hitelintézet, 86. sz. a budai takarékpénztár és 91. sz. Hugma­­yer Károly tulajdona. — Ezen sorsjegyek a fővá­rosi lételhivatalnál azonnal kifizettetnek. Ezen kölcsön után még 20 van kisorsolatlan s törleszté­sük két húzásban 1875. december végével be lesz­­fejezve. — 1874. évi január 2-án délelőtt 10 óra­kor a volt pestvárosi 3 milliós 11 órakor az 5 milliós kölcsön kötvényei fognak kisorsoltatok — A fővárosi iparosok körében újév napján családi estély lesz, melyen a kör tagjain kivül ezek által bemutatott vendégeket is szívesen látnak. — A ch­óléra áldozatai után gyámol­talanul maradtak segélyezéséről a hivatalos lap következőket tesz közhírré: Szabolcs megye alis­pánjának jelentése szerint a cholerában elhunytak után maradt özvegyek és árvák ellátására 5915 frt 47 kr könyöradomány gyüjtetett, mely takarék­­pénztárilag kezeltetik. Doboka megye közgyűlésében a cholerában elhunytak után maradt vagyontalan özvegyek és árvák mikénti ellátása iránti tárgya­lások alkalmával főispán báró Bánffy Dániel 150 írttal, gr. Bánffy György 100 írttal, gr. Wass Samu 50 írttal, Pattantyús Jakab 50 írttal járul­tak e szerencsétlenek felsegéléséhez. Csongrád me­­gyében őrgróf Pallavicini Alfonz uradalmában a cholera után elárvultak ellátására a megyei főispán rendelkezése alá bocsáttatott 1000 frt. Csongrád város polgármesterének gondoskodása folytán pe­dig 19 vagyontalan árva helyeztetett el jobb módú egyéneknél. — A fővárosi tanügyi bizottság szombaton este tartotta Békey Imre tanácsnok elnöklete alatt alakuló ülését, melyből a követke­zőket jelentjük. A reáltanodák szervezése küszöbön lévén, a bizottság a vízivárosi és józsefvárosi reál­tanodák igazgatóit, mint szakférfiakat, tanácskozá­saihoz meghívni határozta, dr. Ney már úgyis rendes tagja e bizottságnak. A tervezett Berzsenyi utczai néptanoda és medve-utczai (viziváros) polgári iskola építése ügyében Gönczy Pál és Molnár Ala­dár bízattak meg a felügyelettel; a józsefvárosi al­­reáltanoda kiegészítése elhatároztatván, a negyedik osztály már a jövő évben fog megnyittatni; szintúgy a zerge­ntezai ráltanoda; végül elhatároztatott, hogy a polgári iskolák tanárai a reáltanodas ta­nárokkal egyenlő fizetésben fognak részesittetni. — A pesti jótékony nőegylet a f. é. deczember 14-től 1874. évi január hó 10-ig terjedő 4 hétre, méltó háziszegények között leen­dő kiosztásra összesen 784 frt 30 krt o. é. utalvá­nyozott, és pedig hetenkénti részesülésben állóknak 486 frt 10 krt, és egyszer mindenkorra segélyezet­teknek 298 frt 20 krt. — Ez alkalommal a vá­lasztmányi nők 47 új vizsgálatról is tettek jelentést. Vádlott beismeri — de csak részben — a felsorol tárgyak ellopását, melyeket, mint mondja, ő­ Bu­­dán Kohn Salamon zsibárusnak, Budán Schallinger Samu vaskereskedőnek eladott. De Kohn Salamon égre-földre esküdözik, hogy sohasem látta Rein­­thalert, sohasem vett tőle semmit! Reinthaler vi­szont szemébe mondja neki, hogy két ízben vitt hozzá több tárgyat (ólmot, vonalzót, ritkítót stb.) és hogy Kohn azokat mindkét ízben megvette. Kohnnak két leánya szintén vett Reinthalertól két ízben hasonnemű tárgyakat, amit ezek el is ismer­nek. Reinthaler azt mondta nekik, hogy szolga a nyomdában és ezen hasznavehetetlenné vált szerek az övék. Schallinger tagadja, hogy vádlottól vá­sárolt volna valaha valamit; egyszer megjelent ugyan Reinthaler boltjában, de neje nem vette meg tőle a kínált holmit. A kir. ügyész (Rakovszky) indítványozza, hogy Reinthaler Lipót lopás­­bűnté­nye miatt 1 évi börtönre és kártérítésre, Kohn Salamon gyanús áruk vétele miatt 6 heti fogságra ítéltessék. A többi vádlott mentessék föl bizonyíté­kok hiányából. A törvényszék (elnök: Sebestyén, birák : Frenreisz, Kádár) káros megesketése után Reinthalert 1 évi börtönre, Kohn Salamont 50 frt. birságra vagy 10 napi fogságra, Kohn Karolinát és Eugéniát, egyenkint 25 frt bírságra vagy 5 napi fogságra, mindnyájokat egyetemleges kártérítésre ítéli. Schallingert és nejét csak bizonyítékok elég­telenségéből menti fel. Valamennyi vád­olt bejelenti a felebbezést. Törvényszéki csarnok. (Tolvaj a nyomdá­ban.) Buschmann Ferencz nyomdatulajdonos (úri utcza 6. szám) panaszt emelt egyik munkája Reinthaler Lipót ellen, hogy ez tőle 480 frt értékű szerszámot s egyéb nyomdakellékeket eltolvajlott. CSARNOK. Egy boldogtalan újév­ éjszakája — Jean Paultól — Uj év éjfélén öreg ember állt ablakánál s hosszú kétségbeesés tekintetével­­meredt fel a mozdulatlan örökké viruló égre, s le a csendes, tiszta, fehér földre, hol senki mint ő oly örömtelen s álmatlan nem vala. Mert sírja közel volt hozzá, az aggkor hava takarta el csak, s nem az ifjúság zöldje, s a nagy gazdag életből nem hozott magá­val egyebet tévedésnél, bűnnél, betegségnél; roncsolt testet, sivár lelket, keblet méreggel és vénséget meg­bánással tele: —­egyebet semmit. Szép ifjú napjai ma kísértetekként fordultak vissza s oda vonszolták a derült reggelre, mikor atyja először állt rá az élet választó útjára, mely jobbra, az erény sugárzó pályáján tág, csendes vidékre vezet, tele fénynyel, aratással és angyalokkal; s mely balra a bűn vakondjárására von le, sötét üregbe, hol méreg csepeg, kigyó sziszeg s vastag fekete párázatok fojtanak. Ah! keblén függtek a kigyók, s a méreg­­cseppek nyelvén, és megtudta hol van. Eszméletlenül s kimondhatatlan szorongással kiáltott a nagy égre : ad vissza ifjúságomat! Oh, atyám állíts a választó útra megint, hogy másfelé váltsak! De apja és ifjúsága rég oda von. Bolygó tüzeket látott tánczolni az ingoványokon s kialudni a temetőföldjén, és mondá: ezek balgatag napjaim. Csillagot látott lefutni az égről, csillogni estében, s szétmállani a földön: „Az én vagyok, szólt vérző szive, s a bűnbánás kigyófogai mélyebbre marták sebeit. Lobogó képzelődésében álomjárók kusztak-oson­­tak a háztetőkön és a szélmalom fenyegetve emelte szétzúzására karjait és a puszta halottas házban egy magára maradt vár lassanként az ő vonásait öltötte fel. E vonaglás közepette, hirtelen alá csörgede­­zett az újév, zenéje a toronyból, mint templomi ének a távolban. Szelidebb érzés fogta el — körül­tekintett a láthatáron, a kerek föld felett és ifjúkori barátaira gondolt, akik most jobbak, s boldogab­bak nálánál, tanítói a földnek, boldog gyermekek apjai s megáldott emberek és mondás­ók én is miként ti, száraz szemmel át­szunyadhatnám ez első éjszakát, ha akartam volna, ah, boldog lehet­nék én is, ha a ti újévi kívánságaitok, s­zámlásai­tok szerint cselekedtem volna, drága szüleim. Lázas visszaemlékezésében ifjú korára, úgy tetszett neki, mintha az a vár ott a halottasházban felkelne, s a babona által, mely jövendőt s szel­lemeket lát újév éjjelén, élő ifjúvá lett, ki a capi­­toliumi szép fiú állásában tövist húz ki testéből, és hajdani viruló alakját keservesen nézte a káp­­rázatban. Nem nézhette tovább, eltakarta szemeit, forró könnyei csak úgy szakadtak a hóba, halkan, két­ségbeesve, eszméletlenül nyöszörgött: jöjj csak vissza ifjúságom,, jöjj vissza! És visszajött, mert csak álma volt ily iszo­nyú az újév éjjelén; még ifjú volt. Csak eltévelye­dései nem voltak álom; de hálát adott istennek, hogy még ifjan visszafordulhat a bőn mocskos ösvényén, s megtérhet a napsugara útra, mely az aratások tiszta földére vezet. Fordulj vissza te is, ifjú olvasó, ha vele bo­­lyongasz tévutakon! E rettentő álom birád lesz jövőre, de ha majdan keservesen kiáltoznál: jöjj vissza, szép ifjúság! — nem térne vissza többé. A virágok nyelve. Irta Stahl. I. (Falun történt és egy szép vidéken.) A háttérben egy csinos lak állott, melyet a falombok és folyondárok félig eltakartak. A ház megött egy virágos rét, erdő és gyümölcsös volt, a ház előtt egy szép kert. Egy gyermek, egy kis leányka futkározott a réten. A mezei virágok és a fűszálak elkezdtek fe­csegni. — Hitemre — mondák a virágok — e leányka sokkal kedvesebb mint mi. — És gyöngédebb, tették hozzá a fűszálak. — És szebb — mondá a százszorszép. — És kellemesebb — mondá a gyöngyvirág. — És élénkebb — mondá a csillagvirág. — És vidámabb — mondá a madárlórom. — És élénkebb szinü — mondá a kökör­csiny. — És hajlékonyabb — mondá a séf. — Ezerszerte szeretetreméltóbb — mondá a nefelejts. — És már is jobb — mondá a rezeda. — Egy élő gyöngy — mondá a harmatcsepp. — Egy kis bolygó tűz — mondá a kék liliom. — Olyan a szája, mint a rózsabimbó — mondá a vadrózsa. — Igazatok van — mondá a réten keresztül­folyó patak. Egy ifjú leány sétált a kertben. A virágok beszélni kezdtek: — Szép kis­asszony— mondák — sokkal szebb vagy mint mi. — Sokkal üdébb vagy — mondá a májusi rózsa. — És pirosabb — mondá a gránát-rózsa. — És fehérebb — mondá a liliom. — Kedvesebb és szelidebb — mondá a fehér jázmin. — És bájosabb — mondá a kertész által ide ültetett réti liliom. II.

Next