Ellenőr, 1873. december (5. évfolyam, 285-313. szám)
1873-12-31 / 313. szám
komolyabb leve, hogy megtért. A magyar Epikur, míg ő gyönyörre képes, s az érveket ereje megbirja, kevesebb helyen emlegeti szóval, mikor arra képtelen, már csak a melle kívánja, többször ereszkedik a rajzolásába, így óhajt a valóért kárpótlást szerezni a képzetemben, igy lesz e tekintetben mindig egyhangúbb s egy bizonyos kis körre szorítkozóbb. És amint ezt az életben is igen sokszor tapasztaljuk, a kifejezésben az öreg emberek szokásaként nem válogat, neki különben sem vala hajlama ehhez, de vastag cynismussal nevén nevezi a gyermeket. Jól esik neki, ha nevetést és boszszankodást kelthet: világosan hirdeti ezt ama katonás tette, hogy Ovidius „szerelmi könyveit“ lefordítva, a legérzékibb nyelven Fábián Júliának ajánlja és küldi, a ki azokat megbotránkozással vette, s e megbotránkozás miatt még zugolódik és méltatlankodik. J) Kora siet előre, ő a sírhoz, de pajkossága nem szűnik, hanem izmosodik, s minden törekvése az, hogy a fiatalokkal kiállja a versenyt. Még fiának is nem apja, de könnyelmű pajtása, ki kalandjairól mesél, ki dicsekedve mondja el, hogy külföldi utazgatása alkalmával, mikor Londonba szándékozott, két ragyogó szemtől Hágán marasztalott, ki portáshoz illő pontossággal kézbesíti fia szerelmes leveleit, ut meg uj lángjában vigasztalgatja, hogy hiszen nem csak ő szenved Ámortól, magának is volt sebeiben elég része; de családi életéről, nőjéről mindössze egyszer emlékszik meg. E hallgatás félremagyarázhatlan bizonysága annak, hogy tűzhelye nem nyújtott számára elegendő boldogságot: nője vagy önmaga volt-e ok, bizonytalan bizonyos csak annyi, hogy örömest kalandozott a házon kívül, hogy fiának is mintegy szemrehányással említi meg, mikor az egyik Sztáray leányba beleszeret s azt apjának megírja, miért sietett megházasodni, most üde virágot szakaszthatna; más ízben pedig bölcs tanácsokat osztogat a nők meghódítására, az elvek kizsákmányolására serkenti, de a tulság veszélyeitől nem óvja; s ha azt a tanok sikere iránt kétely szállja meg, legott meggyőzi saját életéből merített érdekes példákkal, esetekkel. Gróf Gvadányihoz és Aranka Györgyhöz irt levelei hasonlókép elégszer ki-kicsapnak e térre: — hiába ő mindig ugyanaz, sohasem tagadja meg magát, neki legnagyobb szentje — Epikur, s annak godaadóbb hive. Alig jellemezheti valami találóban, mint a következő töredék, mely önképírása, s elveinek összefoglalása. Fiatal test mellett nem szégyen hevülni, Dávid is csak attól tudott melegülni. • Utáltam mindenkor az irigy véneket, Tehetetlenségből vált komor szenteket; Mint Anakreonnak ifjúság Csengéje Kedves énnekem is, öröm zsemetéje Tőlem nem rontatik durva kárpálással A muktasin felül rég idő hányással. Szeretem ősz hajam rózsákkal fonatni Nyájas Úrainktól pajtásnak hivatni, Köztük vig ebédszél józan tréfálásban Mulatságról való könyv gunyolásban Újra megifjadván, bám elfelejteni Szoktam, s néha mégis jó leczkét hinteni, így folyjon életem, s a halál elérvén, Siromhoz pajtásimbrus rózsákkal térvén Vigadó sor után Írják egy márványra ! Kies mulatással készült a zsákmányra, Nem félt a haláltól, szerette hazáját Hazugság, csalárdság nem mocskolták száját Kevélységtől távol fiának jó atyja, Barátihoz hiv volt, azt élte mutatja, Nagyra nem mehetett, mert mászni nem tudott, S hazafiságáról soha sem alkudott. Sokféle kínjait férfisággal vitte Az ijesztő mesét, nevette, nem hitte. Vándorló, tetemét tisztelés egy énekkel Hadd vigadjon hamva szaladó versekkel 12) Bizonyosan, e kép után bővebb illustratio fölösleges ; annyira Fekete Jánosra vallanak az idézett sorok, nogy lumucuai. ..1* I *1 v«iB! —iui—i—i—«. ^öviemmel kisérte rögtön rája ösmerhet. Azért fejtegetésünk végéhez sietünk. A mily könnyű vérű és gondatlan volt e magyar Epikur a tréfa közben, olyan volt komoly ügyben is; épen az legelevenebb bizonysága, hogy ez iker tulajdonság jellemében feküdt. Hazájához vonzódott, azt szerette igazán, de felvirágoztatásáról csak akkor gondolkozott, mikor már anyagilag megtört és igy nem segíthetett. Minden terve csak álom maradt, csak jámbor szándék, noha meg kell adnunk, álomnak szép, szándéknak nemes. Tagadhatatlan az — írja az „Erdélyi nyelvmivelő-társaság“-hoz, melynek tagjai közé lépett évenkinti 20 rajnai forinttal — hogy a nemzetnek szükséges is, illendő is hosszas álmából felébredni, s a többi európai népek példáját ősi nyelve pallérozásában követni: mindazonáltal nem ítélném jónak, hogy a tudomány s mesterségbeli szók, melyeket a görögök magokévá tettek, és a melyek tőlök a tudományokkal és mesterségekkel együtt a rómaiakra, ezen győzedelmes nép által pedig a most élő nyelvekre hároltattak, megmagyarosittatnának; mert ezen cselekedetünk által ') Galánthai gróf Fekete János magyar munkái. II. k. s) Néhai Galanthai gróf Fekete János magyar munkái I kötet 51-52, haszontalan időt vesztenének, és a jövevénynek nyelvünk tanulását nehezítenénk. Szintúgy a hibák kipótolását talán azon feltámadandó nagy írókra kellene bízni, akiknek halhatatlan munkái által szoktak egyedül a virágzó nyelvek díszes kellemetességre jutni................Távol legyen azonban tőlem, hogy egy jó nyelvmester és szótár kiadását hasznosnak nem tartanám. Csak itten is azt kívánnám, hogy midőn magunk közt az országként találandó hibákat vagyis különbségeket megorvosolni igyekszünk, mindegyik, mind másik könyvnek alkotásában az legyen a legfőbb pont, hogy az idegeneknek a magyar nyelv megtanulását teljes erővel könnyebbítsük. Ugyan a végre bátorkodom a nagyérdemű társaságnak azt is ajánlani, hogy dicső munkáit a görög s deák úgynevezett classicus autorok fordításán kezdené . . . *) Jeles és hasznos azután a hazánk történeti egybenszedése, és szép rendben, tiszta nyelven leendő együgyű leirása, mert valóban egyik a legnagyobb panaszok között, melyekkel bennünket az idegenek terhelnek, az, hogy még eddig hazánk történeti annak rendi szerint le nem írattak. A leirás helyes foganatosíthatására a következőleg nyilatkozik: Valamint a pénz minden ebbeli dolognak kútfeje, legelőre is szükséges volna, hat egymásra következendő esztendőre, mindenikére húszezer forintot rendelni s ezen költséggel a megjegyzendő személyekből álló társaságot hazánk vizsgálására utaztatni; tudniillik három a régi hagyományokat vagyis antiquitásokat jól értőt, szint annyit, akik a természet vizsgálásában magokat gyakorolták; három földmérőt, akik egyszersmind mindenféle részében a lerajzolásnak különösen kitanulva volnának, három hazánk történeteivel ismerős oly főirót, akik mind a kötött, mind a kötetlen beszédben igazi magasságra hozták a magyar írást vagyis stílust. Ezen így egybe költ tizenkét ember, azon esztendőnként való 20.000 forinttal hat esztendeig járna benne a hazánkban, s minden feljegyzésre méltót összeszedne s azután jeles munkáját kiadná. Tudom, hogy az idegenek az ily hasznos könyv fordításával nem késnének; de arról is meg vagyok győződve, hogy sok más országbeli tudósok nagy urak, mint most Olaszországot, hazánkat látogatnák s nevezetes pénzt is körünkbe hoznának. Az indítvány az akkori időre gondolva, elég szépen hangzott, de kivitelére senki sem gondolt: Fekete Jánost sorsa mostohasága hátráltatta. Maga később Magyarok Történeti czím alatt Gibbon példája után meg akarta írni történetünket, de Szekér Joachim „Magyar Históriája“ azalatt megjelent, s ő felhagyott a munkával. Készen levő két szakasza versei második kötetében található, s keveset ért. Feketében történetírásra nem volt meg a szükséges erő, s igaz bíráskodás, komoly ítélet. Ám nem a történetírásra, de minden hoszszabb műre alkalmatlannak mutatkozik természete. Ovidius „Szerelmi könyvei nem teljesek, Voltaire „Orleánsi szüze“ alig lehetett egyéb, mint töredék, bár azt mondja róla, hogy lefordította Ariostoból csak két énekig jutott. Hova lettek e fordítások, alig gyanítható. Ovidius „Szerelmi könyveiből“ néhány elégia versei közt fordul elő, az „Orleánsi szüzet“ az Érd nyelvmivelő társaságnak küldte" Oviddal együtt, de Ariostóról ezt nem említi. Most mind a három munka lappang valahol. Az akadémia birtokába csak két kötet magyar , egy kötet franczia verse került a Bacsányi iratok közt, hihetőleg a „Magyar Minerva“ számára küldve és fogadva el, mert a magyar kézirat sajtó alá van rendezve Bacsányi által. Én czikkeim írásában Gyulai és Franki szivesséfjeiről e kéziratot használtam.. Köszönet érte, Tfekete János 1803 ban halt el, s porai Fóthon nyugosznak, fiában a családnak magva szakadt. Hihetőleg ez az oka, hogy versei mindeddig meg nem jelentek, ámbár megérdemelnének egy válogatott kiadást, mert ha szerzőjök nem nagy költő is, de hamisítatlan, kidomborvadott alak, mi amaz időből ritkaság. A kézirat tiszta, de nem eredeti, azonban gondos, s a szerző felügyelete alatt készülhetett, czíme pedig később, valószínűleg a Bacsányihoz küldés alkalmából íratott rája. Závodszky Károly. 68, 70, 75. 1. lósné szül. gr. Teleky Polixéna; özv. gr. Esztergerházi Dénesné, szül. gr. Haller Cecil; özv. gr. Korniss Károlyné, szül. Haller Anna grófnő; Auersbberg Charlotte herczegné, szül. Szapáry grófnő; Karageorgevits Persida herczegné, a volt szerb fejedelem neje; Vidats Jánosné;Grali ich staedten-Schacherl Mária, pesti nagykereskedőné, ki 112 évet élt; ifj. gróf Nádasdy Ferenczné szül. Zichy Ilona özv.Beregszászy Pálné, ki Debreczenben 11,000 irtot hagyott jótékony czélra; Kauser Lipótné, ki szintén nevezetes hagyományokat tett, stb. Röviden fölemlítjük a külföld nevezetes hallottjait is. Csak a legismertebb neveket írjuk e jegyzékbe. Az uralkodók közül meghalt: János száz király és Sidi Mahomed marokkói szultán. Az elűzött uralkodók közül: III. Napoleon Lajos és Károly, s Braunschweig elkergetett fejedelme. Az uralkodó családok tagjaiból: Helene Pawlowna orosz nagyherczegné, született würtembergi herczegnő; Mária Auguszta brazíliai császárné; Paulina herczegnő, a würtembergi királyné anyja; Bourbon Mária Anunciata, a két Sicilia herczegnője; Adalbert porosz herczeg; Erzsébet özvegy porosz királyné. Meghalt Ferencz császár és magyar király özvegye is: Karolina Auguszta koronás magyar királyné. A tudomány, irodalom és művészetek elhunyt jelesei közé tartoznak: Thales Bernárd franczia költő és író, ki Petőfit is fordító németből francziára ; lord Bulwer, a nálunk is ismert angol regényíró; Francesco Dall’ Ongara, híres olasz hazafi, költő és irodalomtörténész; Lehmann, a berlini „Magazin“ szerkesztője; Segur Fülöp, a franczia akadémia tagja s az utolsó tábornok I. Napoleon orosz hadjáratából; James Henry Coffin, amerikai mathematicus és csillagász; Thierry Amadé, franczia tudós, a magyar Akadémia külföldi tagja, ki Attiláról is jeles munkát irt; Macready Vilmos Károly, kitűnő angol tragikai színész; Stuart Mill, a legkitűnőbb angol államférfiak és politikai írók egyike; Lebrun franczia költő és drámaíró; Raumer Frigyes német történet búvár s akadémiánk tagja; Rose Gusztáv, berlini egyetemi tanár s hírneves geológ; Philaréte Chasles, franczia irodalomtörténész; Saint- Marc Girardin, a politika és franczia irodalom terén egyaránt kiváló; Nelaton, nagyhírű franczia orvos; Wilhelm Károly, a „Wacht am Rhein“ szerzője; Czermák János, a gégetükrészet föltalálója, lipcsei tanár, az 50-es években pedig a pesti egyetem tanára; Benedix Roderich német vígjátékíró; Mülbach Lujza, német regényírónő; Gaborian Emil, franczia regényíró Landseer Edwin kitűnő angol festő; Feydeau Ernő franczia regényíró; Braton de Los Herreros spanyol drámaíró; Fedcsenko Alexis orosz utazó; Agaziz Lajos természettudós Amerikában; Liebig Justus a vegytani tudomány kitűnősége s müncheni tanár; Menzel Farkas, német történetíró; Guerazzi az olaszok kitűnő írója, s híres republicanus. Az államférfiak és politikai téren szereplők közül: Morales, a bolíviai köztársaság elnöke ; gr. Bernstroff Adalbert német követ Londonban ! Chasseloup - Laubat marquis, több ízben franczia miniszter; Blaznovatz szerb miniszterelnök ; Pouyer-Quertier franczia pénzügyér; Rigault de Genouilly, III. Napóleon utolsó tengerészeti minisztere; Bodelschwing egykori porosz pénzügyér; Ratazzi Orbán több ízben olasz miniszter; Odilon Barrot, franczia államférfiú ; 0rszag a párisi spanyol nagykövet ; Zamoyski László gr. a lengyel emigratió feje; Daud Kasa, török közmunka miniszter; Bixio Nino, egyike Garibaldi legvitézebb társának; Luka Vukolevits, herezegovinai volt vajda és agitátor stb. Bécs nevezetes elhunytjai közt vannak : gr. Bellegarde Ágost altábornagy; Schwarzenberg Eleonóra herczegnő , Fürstenberg Miksa herczeg ; b. Burger, első és utolsó tengerészeti miniszter Schmerling alatt; hg. Schwarzenberg Edmund tábornagy ; Fichtner Károly színész ; b. Kübeck volt osztrák-magyar követ a pápai széknél; végül itt említjük meg Hackmann Jenő dalmát metropolitát. A hivatalos lapból: Özvegy Hassenfratz Jánosné aradi lakos Teréz, Andor, János és Ferencz nevű kiskorú gyermekei vezetéknevüknek „Halmay“-ra és Zajacsek Béla udvardi lakos vezetéknevének „Szent-Györgyi“-re kért átváltoztatása megengedtetett. A fiumei m. kir. tengerészeti hatóság a kereskedelmi tengerészethez a következőket nevezte ki hajókapitányokká : Franciscovich Lukát Costrenából, Vranich Mátyást Costrenából. Hajóhadnagyokká pedig : Pasquan Mátyást Martinschizzából. Preinrich Maximot Furthból. *) Ugyanaz. II. k. 1—2. 11. HÍREK. — Deczember 30 — Az irodalmi és művészeti estély, melyet id. Ábrányi Kornél rendezett tegnap este a redout kisebb termében, minden tekintetben jól sikerült. Közönség, (mégpedig igen választékos) annyi gyűlt össze, mennyi csak elfért, a műsor változatos, a közreműködők mind a mi művészi itthonunk legkiválóbbjai. Maga Ábrányi úr felolvasása nyitotta meg az estélyt. Azt fejtegette, hogy a nemzetiségnek egyforma jogosultsága van irodalomban és zenében. A népies zenéből kell következetesen kifejteni a mű nevét. E tekintetben a magyar népdalok rithmusa, gondolati tömörsége és változatossága nagyon alkalmas a műtköltészetre, s Wagner Richárd (ki ezen tan egyik legszerencsésebb hirdetője) is azt mondta a magyar zene felől, hogy hivatva van a kimerült és elsatnyult cosmopolita zenébe fölfrissítő elemeket önteni. E felolvasás képezte az estély nyitányát, s természetes, hogy ezután a mi zenét halottunk, az mind magyar volt, s Liszt kitűnően illustrálta és demonstrálta a felolvasás eszméit, fölidézve Mosonyi szellemét is, ki a magyar zenét oly nagy erővel művelte. Különben, hogy sorrendet tartsunk, a felolvasás után Liszt és Gobbi ültek a zongorához, s eljátszák ez utóbbi egyik hangulat gazdag és költői -ünnepi előjátékát.“ Aztán Jókainé szavalta Eötvöstől „A zászlótartót“ az ő folyton csengő hangján, s a kifejezések ama művészi öszhangjával, mely oly sajátszerű tulajdona. Nagyné Benza Ida asszony pedig Mihalovich Ödöntől énekelt zongorakiséret mellett két csinos és érzelmes dalt elegáns egyszerűséggel, s oly hatással mint koncertekben dalok csak ritkán keltenek. Most Liszt egymaga ült a zongorához. Amit játszott, mind eredeti szerzemény volt. Először Mosonyitól mutatott be egy költői alkotást, melyet kevesen ismernek, mert az elhunyt zeneköltő nem tudott divatos lenni a salonok zongorázó világában, s hangversenytermekben csak kiválóbb alkalmakkor emlékeznek meg róla. A zenedarab czíme „Pusztai élet“, s Liszt hatalmasan mutatta be. Aztán Ábrányitól játszta a „Köny és mosoly“ czímű magyar nocturnét, végre pedig Mosonyi „Szép Ilonkája“ fölött saját magától egy átiratot. Hogy legvégül tapsvihar következett, azt fölösleges megyjegyezni. Az osztrák miniszterek, ha Auersperg, De Pretis és Horst, ma reggel visszautaztak Bécsbe. Gr. Andrássy külügyér és Albrecht főherczeg pedig ma reggel Budapestre érkeztek. — A bibornok-primás ma a fővárosba érkezett, s mint a „M. Á.“ irja, a király és királynénál audentián fog megjelenni. — Medgyaszay István, a szab. dunagőzhajózási társulat forgalmi igazgatója, a hajózási téli iskola részére 400 frtot ajándékozott. — A statistikai tanácsról, Keleti Károly úrtól, az orsz. statistikai hivatal főnökétől a következő nyilatkozatot kaptuk: Tisztelt Szerkesztő úr! A „Reformot“ idézve közöl az „Ellenőr“ f. hó 29-ről némely adatokat a statisztikai tanács tagjairól.Miután a ,,Reform“-ban kikerülte figyelmemet ez észrevétel, kérem szíveskedjék a következőket saját lapjában közzétenni. A stat. hivatal vidéki kültagjai oly intézmény, mely még Gór éve minisztersége alatt csakis kísérletül léptetett életbe. Az eredeti 12 tag közül, ma már csak 9 létezik. Egyrészök azonnal lemondott, mihelyt komoly munkát követeltünk tőlük és nem is lett ujjal pótolva. A megmaradt tagoknak, közigazgatási szervezetünkben nem lévén megfelelő hatáskörük azon munkávaljbizattak meg, melyet egyedul mucinauaiuk tiltcovetöttek, ugyanis illető megyéjek statistika-topographiai leirása, vagyis monographiás készítése. Ily munka nem lehet rövid idő feladata. A kültagok közül egyik elkészült vele és Pozsonymegye monográfiája meg is jelent, így készül Somogy megyéé, bár még kéziratát nem ismerem, így Győré, melyből már a 21-ik nyomatott is beküldetett. Fehérmegyéről az ottani gazdasági egyesület adott ki ily monográfiát, miben a statistikai hivatal pénzzel is segítette, noha ezt az egylet nem látta szükségesnek megemlíteni s a mely körül a hivatal kültagja is közreműködött. A fiumei kültag számos becses dolgozatot küldött be, melyek egy része sajtó alatt van. A borsodmegyei a szőlészeti statisztikát állította össze. Több tag az igaz nem dolgozott vagy nem a kellő irányban s ez még 1873. márczius 8-án sürgettetett meg olykép, hogy ha munkálkodásának elfogadható jelét nem adja, 400 frtnyi évdija be fog szüntettetni. Egy rész adott kielégítő választ, a másik nem s ezen másik részének évdija ez év végével meg is szüntettetik. — így állunk e „luxuskiadással“, melylyel ismét csak az illető kormányzati ágnak előbbvitele volt czélozva s melyre nézve rögtön azért nem lehetett változtatást tenni, mert némi tapasztalást akartam szerezni, remélve egyébiránt, hogy a statistikára vonatkozó s régen kész törvényjavaslat — ha ugyan az orszszággyűlés valamikor ráér tárgyalására — amúgy is véget vet e teljesen be nem vált intézménynek. A statisztikai tanács tagjait illetőleg kötelességem megjegyezni, hogy mindenkép üdvös, annak idején elég szorgalmas, de a hivatal által közigazgatási szervezetünk jelességénél fogva az adatgyűjtéssel utól nem érhető működése teljesen ingyenes. A stat. hivatalnak tiszteletdíjban részesülő tagja csak három van. Egyik napról napra állandóan működik a hivatalban, sőt önálló osztályt vezet; a másik nincs a hivatalos órákhoz kötve, akadémikus is, sőt e szaknak tanára volt, hanem rendkívüli munkálkodásával igenis lelkiismeretesen szolgálta meg mindeddig 600 forintos tiszteletdíját. A harmadik végül hírneves, legrégibb statistikusunk, kire talán rá lehetne fogni, hogy múlt érdemeiért hozza 500 írtnyi tiszteletdíját. „Sheridan“-t,a szellemdús ötletek és mulatságos helyzetek ez ügyes vígjátékát adták elő tegnap a nemzeti színpadon, egészen telt ház előtt. A czímszerepet Lendvay játszotta jókedvűn, könnyűden s folytonos hatás közt. A többi szerepekben Molnárné, ki kellemes Zsuzsanna volt, Náday, Szigeti, Komáromi és Sánta tetszettek legjobban. Paulayné (a herczegnő) most is kimért, patheticus volt, mint annyi sok szerepben mindig. Lendvay föllépte ezúttal egy kis szünidő előtti búcsúzás volt. Még mindig nem oly egészséges, hogy egész szenvedéllyel átadhatná magát a színpadnak. Pár nap múlva tehát elmegy rövid időre a lindewiesei gyógyhelyre, honnan hogy a legjobb egészségben és mielőbb visszatérjen, mindnyájan óhajtjuk. — Uj seprő jól söpör. Budapest új tiszti főorvosa, dr. Patrubány Gerő és Havas Pál tanácsnok tegnap délben megjelentek a Rókuskórházban, hol a betegeknek épen széthordás alatt levő étkeit a folyosókon, a körszobában s végre a a konyhában megszemlélték és megizleték. A tiszti orvos nem volt megelégedve a leves s főzelék minőségével, a húsféléket pedig az adagok mennyiségére nézve, amely irányban mérték-próbát is tett, nem találta kielégítőnek. Mily kifejezést használjunk az üzérkedés jellemzésére, mely a betegek rovására történik? — Kérdi a „P. Napló“, mely megmegjegyzi, hogy a Rókus-kórház dolgairól már hosszabb idő óta megdöbbentő hírek szárnyalnak. — Furcsa újév napja lesz a főváros összes tisztviselőinek, tanárainak s mind azoknak, kik városi pénztárból húzzák fizetésüket. Nem kapják ki havi illetéküket, mert a számvevőség elkésett a fizetések utalványozásáról szóló javaslatokkal, maga a költségvetés nem lévén kész. Körülbelül két hétig kell várni most a januári fizetésre, ami alkalmasint emlékezetessé fogja tenni sokak előtt a fővárosok egyesülését követő első újévet. Ez az újévi nap a legdrágább fővárosi embernek, a gratulátiók ezernyi váltsága közt. A Budapesten építendő magyar dalmű színház tervezete iránt a kormány által felszólított építészek részéről 1874-ik évi január hó 15-ig kitűzött határidő lejártával benyújtandó tervvázlatoknak bizottságilag (jury) minden irányban szakszerűleg leendő megbírálására báró Podmaniczky Frigyes urnak, a fővárosi közmunkák tanácsa alelnökének elnöklete alatt a belügyminisztérium részéről Ribáry József miniszteri tanácsos, a közmunka és közlekedési minisztérium részéről Rochlitz Gyula, a magyar királyi államvasutak főfelügyelője, a fővárosi közmunkák tanácsa részéről Szumrák Pál, a főváros részéről Gerlóczy Károly alpolgármester, az országos képzőművészeti tanács részéről Pulszky Ferencz, a magyar nemzeti színház részéről Szigligeti Ede id. igazgató, a magyar mérnök- és építész-egylet részéről Weber Antal építész urak küldettek ki, illetőleg választottak meg. — Dóczi Lajost, külügyminiszteri titkárt, ki a magyar irodalmat is jó eredménynyel műveli, mint a „P. L.“ irja, ugyane minisztériumnál osztálytanácsosnak nevezik ki. — Halálozások. Szántó Ferencz, az első hazai takarékpénztár régi érdemes tisztviselője, elhunyt tegnap. — Özv. Szirmay Ádámné szül. Gyttrky Johanna urhölgy meghalt Budapesten 81 éves korában, s holttestét Zemplénbe, a tolcsvai családi sírboltba szállították. — Postarablás. A Kistelekre indított majsai postát megint kirabolták Kömpöcz pusztán. A kocsis szövetkezett két czimborával s egész nyugodtan bontogatták föl a leveleket, aztán a lovat elcsapták, mely visszament a kisteleki postához s ekkép hírvivő lett. Azonnal pandúrok indultak nyomozni, s ezek el is fogták a postakocsist, ki eleintén hazudozott ugyan, de nemsokára megmutatta, hová ásták el a pénzt. Eddig mintegy 700 frt került meg. Borzasztó tettről imák Adonyból egy helybeli német lapnak. Egy a fővárosban szolgáló szegény leány az ünnepeket otthon akarván tölteni, a hosszú útra gyalog indult. Ercsinél azonban két ismeretlen megtámadta, elvette 8 frtnyi pénzét, s a csekély ajándékokat, miket haza vitt. Sírva ment tovább, mikor ismét egy férfi csatlakozott hozzá, ki részvéttel kérdezte baja felől, s mikor a lány elmondta, azt kérdé: „ráismerne-e a rablókra, ha találkozna velük?“ A lány azt mondta, hogy még tíz év múlva is megismerné. Erre az ismeretlen füttyentett, s a két rabló egyszerre előugrott. A szerencsétlen lányt a fához kötözték, s kiszúrták mind a két szemét. A megvakított lányra késő este akadtak rá, s bevitték a faluba. Nem tudjuk, mennyi igaz a rémséges történetből. Meglehet csak arra való gyártmány, hogy bécsi lapokba jusson, s az illető forrás megszerzése által a közlő lap hire is terjedjen. — Gyilkosság. Madocsán egy B. János nevű ember e hó 28-án éjjel, meggyilkolta apját, anyját, aztán pedig magát végezte ki. — Hivatalától felfüggeszté a főpolgármester Rábaközi Gellértet, a köztisztasági felügyelőt, ki ellen a józsefvárosi kerületi elöljáróság sikkasztási vádat emelt s a fegyelmi bizottság a vétkességet ki is derité. Az utczatisztitás felügyelete a főváros ezen sine curája most a gazdasági hivatalra van bizva. — Jótékonyság. Szögyény-Marich László, Fehérmegye főispánja a Vináron állítandó községi iskola építéséhez 100 frtot és 5000 db téglát adományozott. — Sorsolások. A lipótvárosi templom építésére 1865. évben felvett 100,000 frtos kölcsön visszafizetése iránt tegnap délelőtt tartatott a városháza tanácstermében a 8. sorsolás, melynél a következő 10 db. 1000 frtos kötvény sorsoltatott ki: 3, 4, 11. és 19. számú az első magy. átalános biztosító társulat, 27. 29. sz. a pesti hazai első takarékpénztár, 61. sz. a kalocsai érseki káptalan, 70. sz. a cs. k. szabadalmazott osztrák hitelintézet, 86. sz. a budai takarékpénztár és 91. sz. Hugmayer Károly tulajdona. — Ezen sorsjegyek a fővárosi lételhivatalnál azonnal kifizettetnek. Ezen kölcsön után még 20 van kisorsolatlan s törlesztésük két húzásban 1875. december végével be leszfejezve. — 1874. évi január 2-án délelőtt 10 órakor a volt pestvárosi 3 milliós 11 órakor az 5 milliós kölcsön kötvényei fognak kisorsoltatok — A fővárosi iparosok körében újév napján családi estély lesz, melyen a kör tagjain kivül ezek által bemutatott vendégeket is szívesen látnak. — A chóléra áldozatai után gyámoltalanul maradtak segélyezéséről a hivatalos lap következőket tesz közhírré: Szabolcs megye alispánjának jelentése szerint a cholerában elhunytak után maradt özvegyek és árvák ellátására 5915 frt 47 kr könyöradomány gyüjtetett, mely takarékpénztárilag kezeltetik. Doboka megye közgyűlésében a cholerában elhunytak után maradt vagyontalan özvegyek és árvák mikénti ellátása iránti tárgyalások alkalmával főispán báró Bánffy Dániel 150 írttal, gr. Bánffy György 100 írttal, gr. Wass Samu 50 írttal, Pattantyús Jakab 50 írttal járultak e szerencsétlenek felsegéléséhez. Csongrád megyében őrgróf Pallavicini Alfonz uradalmában a cholera után elárvultak ellátására a megyei főispán rendelkezése alá bocsáttatott 1000 frt. Csongrád város polgármesterének gondoskodása folytán pedig 19 vagyontalan árva helyeztetett el jobb módú egyéneknél. — A fővárosi tanügyi bizottság szombaton este tartotta Békey Imre tanácsnok elnöklete alatt alakuló ülését, melyből a következőket jelentjük. A reáltanodák szervezése küszöbön lévén, a bizottság a vízivárosi és józsefvárosi reáltanodák igazgatóit, mint szakférfiakat, tanácskozásaihoz meghívni határozta, dr. Ney már úgyis rendes tagja e bizottságnak. A tervezett Berzsenyi utczai néptanoda és medve-utczai (viziváros) polgári iskola építése ügyében Gönczy Pál és Molnár Aladár bízattak meg a felügyelettel; a józsefvárosi alreáltanoda kiegészítése elhatároztatván, a negyedik osztály már a jövő évben fog megnyittatni; szintúgy a zergentezai ráltanoda; végül elhatároztatott, hogy a polgári iskolák tanárai a reáltanodas tanárokkal egyenlő fizetésben fognak részesittetni. — A pesti jótékony nőegylet a f. é. deczember 14-től 1874. évi január hó 10-ig terjedő 4 hétre, méltó háziszegények között leendő kiosztásra összesen 784 frt 30 krt o. é. utalványozott, és pedig hetenkénti részesülésben állóknak 486 frt 10 krt, és egyszer mindenkorra segélyezetteknek 298 frt 20 krt. — Ez alkalommal a választmányi nők 47 új vizsgálatról is tettek jelentést. Vádlott beismeri — de csak részben — a felsorol tárgyak ellopását, melyeket, mint mondja, ő Budán Kohn Salamon zsibárusnak, Budán Schallinger Samu vaskereskedőnek eladott. De Kohn Salamon égre-földre esküdözik, hogy sohasem látta Reinthalert, sohasem vett tőle semmit! Reinthaler viszont szemébe mondja neki, hogy két ízben vitt hozzá több tárgyat (ólmot, vonalzót, ritkítót stb.) és hogy Kohn azokat mindkét ízben megvette. Kohnnak két leánya szintén vett Reinthalertól két ízben hasonnemű tárgyakat, amit ezek el is ismernek. Reinthaler azt mondta nekik, hogy szolga a nyomdában és ezen hasznavehetetlenné vált szerek az övék. Schallinger tagadja, hogy vádlottól vásárolt volna valaha valamit; egyszer megjelent ugyan Reinthaler boltjában, de neje nem vette meg tőle a kínált holmit. A kir. ügyész (Rakovszky) indítványozza, hogy Reinthaler Lipót lopásbűnténye miatt 1 évi börtönre és kártérítésre, Kohn Salamon gyanús áruk vétele miatt 6 heti fogságra ítéltessék. A többi vádlott mentessék föl bizonyítékok hiányából. A törvényszék (elnök: Sebestyén, birák : Frenreisz, Kádár) káros megesketése után Reinthalert 1 évi börtönre, Kohn Salamont 50 frt. birságra vagy 10 napi fogságra, Kohn Karolinát és Eugéniát, egyenkint 25 frt bírságra vagy 5 napi fogságra, mindnyájokat egyetemleges kártérítésre ítéli. Schallingert és nejét csak bizonyítékok elégtelenségéből menti fel. Valamennyi vádolt bejelenti a felebbezést. Törvényszéki csarnok. (Tolvaj a nyomdában.) Buschmann Ferencz nyomdatulajdonos (úri utcza 6. szám) panaszt emelt egyik munkája Reinthaler Lipót ellen, hogy ez tőle 480 frt értékű szerszámot s egyéb nyomdakellékeket eltolvajlott. CSARNOK. Egy boldogtalan újév éjszakája — Jean Paultól — Uj év éjfélén öreg ember állt ablakánál s hosszú kétségbeesés tekintetévelmeredt fel a mozdulatlan örökké viruló égre, s le a csendes, tiszta, fehér földre, hol senki mint ő oly örömtelen s álmatlan nem vala. Mert sírja közel volt hozzá, az aggkor hava takarta el csak, s nem az ifjúság zöldje, s a nagy gazdag életből nem hozott magával egyebet tévedésnél, bűnnél, betegségnél; roncsolt testet, sivár lelket, keblet méreggel és vénséget megbánással tele: —egyebet semmit. Szép ifjú napjai ma kísértetekként fordultak vissza s oda vonszolták a derült reggelre, mikor atyja először állt rá az élet választó útjára, mely jobbra, az erény sugárzó pályáján tág, csendes vidékre vezet, tele fénynyel, aratással és angyalokkal; s mely balra a bűn vakondjárására von le, sötét üregbe, hol méreg csepeg, kigyó sziszeg s vastag fekete párázatok fojtanak. Ah! keblén függtek a kigyók, s a méregcseppek nyelvén, és megtudta hol van. Eszméletlenül s kimondhatatlan szorongással kiáltott a nagy égre : ad vissza ifjúságomat! Oh, atyám állíts a választó útra megint, hogy másfelé váltsak! De apja és ifjúsága rég oda von. Bolygó tüzeket látott tánczolni az ingoványokon s kialudni a temetőföldjén, és mondá: ezek balgatag napjaim. Csillagot látott lefutni az égről, csillogni estében, s szétmállani a földön: „Az én vagyok, szólt vérző szive, s a bűnbánás kigyófogai mélyebbre marták sebeit. Lobogó képzelődésében álomjárók kusztak-osontak a háztetőkön és a szélmalom fenyegetve emelte szétzúzására karjait és a puszta halottas házban egy magára maradt vár lassanként az ő vonásait öltötte fel. E vonaglás közepette, hirtelen alá csörgedezett az újév, zenéje a toronyból, mint templomi ének a távolban. Szelidebb érzés fogta el — körültekintett a láthatáron, a kerek föld felett és ifjúkori barátaira gondolt, akik most jobbak, s boldogabbak nálánál, tanítói a földnek, boldog gyermekek apjai s megáldott emberek és mondásók én is miként ti, száraz szemmel átszunyadhatnám ez első éjszakát, ha akartam volna, ah, boldog lehetnék én is, ha a ti újévi kívánságaitok, számlásaitok szerint cselekedtem volna, drága szüleim. Lázas visszaemlékezésében ifjú korára, úgy tetszett neki, mintha az a vár ott a halottasházban felkelne, s a babona által, mely jövendőt s szellemeket lát újév éjjelén, élő ifjúvá lett, ki a capitoliumi szép fiú állásában tövist húz ki testéből, és hajdani viruló alakját keservesen nézte a káprázatban. Nem nézhette tovább, eltakarta szemeit, forró könnyei csak úgy szakadtak a hóba, halkan, kétségbeesve, eszméletlenül nyöszörgött: jöjj csak vissza ifjúságom,, jöjj vissza! És visszajött, mert csak álma volt ily iszonyú az újév éjjelén; még ifjú volt. Csak eltévelyedései nem voltak álom; de hálát adott istennek, hogy még ifjan visszafordulhat a bőn mocskos ösvényén, s megtérhet a napsugara útra, mely az aratások tiszta földére vezet. Fordulj vissza te is, ifjú olvasó, ha vele bolyongasz tévutakon! E rettentő álom birád lesz jövőre, de ha majdan keservesen kiáltoznál: jöjj vissza, szép ifjúság! — nem térne vissza többé. A virágok nyelve. Irta Stahl. I. (Falun történt és egy szép vidéken.) A háttérben egy csinos lak állott, melyet a falombok és folyondárok félig eltakartak. A ház megött egy virágos rét, erdő és gyümölcsös volt, a ház előtt egy szép kert. Egy gyermek, egy kis leányka futkározott a réten. A mezei virágok és a fűszálak elkezdtek fecsegni. — Hitemre — mondák a virágok — e leányka sokkal kedvesebb mint mi. — És gyöngédebb, tették hozzá a fűszálak. — És szebb — mondá a százszorszép. — És kellemesebb — mondá a gyöngyvirág. — És élénkebb — mondá a csillagvirág. — És vidámabb — mondá a madárlórom. — És élénkebb szinü — mondá a kökörcsiny. — És hajlékonyabb — mondá a séf. — Ezerszerte szeretetreméltóbb — mondá a nefelejts. — És már is jobb — mondá a rezeda. — Egy élő gyöngy — mondá a harmatcsepp. — Egy kis bolygó tűz — mondá a kék liliom. — Olyan a szája, mint a rózsabimbó — mondá a vadrózsa. — Igazatok van — mondá a réten keresztülfolyó patak. Egy ifjú leány sétált a kertben. A virágok beszélni kezdtek: — Szép kisasszony— mondák — sokkal szebb vagy mint mi. — Sokkal üdébb vagy — mondá a májusi rózsa. — És pirosabb — mondá a gránát-rózsa. — És fehérebb — mondá a liliom. — Kedvesebb és szelidebb — mondá a fehér jázmin. — És bájosabb — mondá a kertész által ide ültetett réti liliom. II.