Ellenőr, 1874. január (6. évfolyam, 1-31. szám)
1874-01-01 / 1. szám
Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre ... 10 „ — „ Egy hónapra . 1 n 80 „ Fgyee számára 10 ferajeasár. Szerkesztési iroda: I { и <] n p e s i r ii. nildoriitzca 1 5. e *. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 1. szám POLITIKAI NAPILAP, Budapest, csütörtök, január 1. 1874. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza é sas. (Légrády testvérel irodájában). Kiadó-hivatal: Előfizethetni helyben és posta utján, két sas-utcza 14. sz. a.p szétküldésére vonatkozó reklamációk Légrády testvérek irodájába (nádor-uteza 6. sz ) intézendők. II. évfolyam A tisztelt közönséghez. Eddigi előfizetőink kényelmére ismét szétküldtük a bérmentes postautaltarcBigoltat, melyeket az ,,Ellenőr“ előfizetői bélyegmentesen használhatnak akár féléves akár évnegyedes előfizetéseknél. A félévi előfizetések megtorlódása sok munkát adván a posta- és kiadóhivataloknak, kérjük a t. közönséget, méltóztassék megrendeléseit, s illetőleg azoknak megújítását minél korábban tenni meg, nehogy az előfizetési késedelem fennakadást okozzon a lap vételében. Az ,,Ellenőr“ ára, mint eddig: Егу évre................................20 forint — kr. Félévre..........................................10 „ — kr. Negyedévre........................... 50 kr. Egy hóra ................................ 1 ,, 80 kr. Az előfizetést — postai úton vagy szemtélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadóhivatala (Pesten, kétsas-utcza, 14. sz.) Százalék a könyvárusi úton történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRATOK Bécs, decz. 31. (Eredeti sürgöny.) A ,,N. Fr. Presse“ értesül, hogy a Pesten tartott minisztertanácsok eredményei mindkét részre kielégítek volnának ; a mindkét birodalom között évek óta fellévő kérdésekre nézve a katonai elszállásolást és nyugdíjazást illetőleg, elvi megállapodás czéloztatott. — Gróf Paar, a pápa rendkívüli követe, Rómába utazott. Bécs, decz. 31. A bankok osztalékai és zárfizetései alkalmából az orsz. biztosok informáltatnak az iránt, hogy a társulatok igazgatóit tartozó felelősségükre figyelmeztesst. Bécs, decz. 31. (Eredeti sürgöny.) Lembergből táviratozzék a „N. Fr. Presse“ enek: a tartományközségekben a ruthenek és zsidók petitiót írtak alá az országgyűléshez, a kerületi képviseleteknek a politikai hatóságok alá leendő helyezése iránt. Zágráb, decz. 31. (Tartománygyűlés.) Joanovic interpellate ad be: váljon szándékában áll-e a kormánynak, Syrmia megyében előforduló aggodalmat gerjesztő tulajdonbiztonság veszélyeztetése ellen erélyes lépéseket tenni. — Zivkovic megnyugtatóig válaszolt. — Áttérve a napirendre, a bék és osztályfőnök felelősségéről szólójavaslat a második felolvasás után, a bizottság javaslata szerint elfogadtatott. Végül a bírák hatásköréről szólójavaslat, első felolvasás után, elfogadtatott Prága, decz. 31. (Eredeti sürgöny.) Rieger és РйЬеку négy kerület által felhivatnak, hogy magukat a Club többségének alávessék. — Pokrok erre válaszol, ha új választások által más többség alkottatnék, úgy Rieger és Placky mindenesetre alávetnék magukat, noha ők az országgyűlésen meg nem jelennének, hanem a politikai térről egészen visszavonulnának. Prága, decz. 31. (Eredeti sürgöny.) A „Bohemia“ jelenti, hogy Novikoff Konstantínápolyba, Ignatieff pedig Londonba megy, mint követ. Madrid, decz. 30. Egy utabbi értekezés Castelar és Salmeron között a további tárgyalások végképeni megszüntetését szülte. — A kormány elhatározta, hogy a cortes előtt határozottsággal fel fog lépni — Az összes felkelők által okozott károkat 200 millió reálra teszik. — A Karlisták által csupán Navarra tartományban tett erőszakolások a 20 milliót meghaladják. Madrid, decz. 31. Castellar és Salmeron közti tárgyalás megszakadt. Berlin, decz. 31 A birodalmi tanács febr. 12 ére összehivatik ugyanaz egyidejűleg elnapoltatik. Haaga, decz. 30. Kelet nélküli hivatalos táviratok Singkel-ből jelentik, hogy a hollandi csapatok az erősen elsánczolt Kraton-t heves küzdelem után elfoglalták, mely alkalommal 8 halottat és 78 sebesültet vesztettek. — A csapatok erélyesen küzdöttek, az ellenség vesztesége jelentékeny. Van Swieten altábornagy, mint a távirat jelenti, a szultánhoz intézett iratára még választ nem kapott. — A főparancsnok hadi élelem és szerek gyűjtésére eltávozott. — Az ellenséges vezérek részint megverettek, részint ártalmatlanokká tétettek. — Az idő kedvező, a cholera szünőfélben van. Pulo-Penangból egy mai hivatalos távirat jelenti, hogy a 26-iki ütközet eredményteljes volt. A hollandi csapatok 16 halottat és 60 sebesültet vesztettek. — Pedir kormányzója Kratont 1500 emberrel megerősité. — A főparancsnoktól a szultánhoz intézett levelekkel ellátott küldöncz elfogatott, és az iratok megsemmisittettek, mielőtt a szultán kezeibe jutottak volna. Páris, decz. 31. (Zárlat.) 3°/0 járadék 58.37. 4V °/,járadék 83.75. Olasz járadék 61.95. Credit mod. 321.— Lombard 375.—. Allamvasp. 757.—. Koronajószági záloglevelek —.—. Ausztriai kötvények —.—. 1871-iki kölcsön 31.40. 1872-iki kölcsön 93.47. fék, hogy adminisztratív és pénzügyi függetlenséget nyerjen Eliasz-Lotharingia, s egyenrangúvá emeltessék a többi szövetséges állammal; végül pedig, hogy a kerületi tanácsok által hangoztatott kívánalmak teljesedésbe menjenek. — Vilmos császár, orvosi tanács következtében, nem fogad új év napján; s a szerencse kivánatokat a császárné fogja meghallgatni s viszonozni. — A pápa legközelebb egy katholikus küldöttséget fogadott s egy belga szenátor ez alkalommal 100,000 franknyi péterfillért tett le zsámolyához. A szent atya ennek folytán nagyon megdicsérte a Belgiumot, honnan ily takaros összeg került „Kristkindl”-re. — Páriából azt újságolják az „Ind. Beígérnek,hogy Thiers javasolta a baloldalnak: szavazzák meg inkább az excsászárnővel kötött szerződést, mert annak elvetése által a kormány két bonapartista tagját kiszorítanák a cabinetből s utat nyitnának belé d’Audiffret- Pasquiernek Ezt Thiers nagyobb bajnak tartaná. A municzipális törvényjavaslattal szemben követendő ellenzéki eljárás megállapítása végett, ma estére nagy közös értekezlet volt kitűzve. Az értekezlet Thiersnél volt megtartandó, s a baloldal minden árnyalatának képviselve kellett lennie. — A községi tanácsok rendezéséről szóló javaslatot most tárgyalja a franczia kabinet, s mint írják, véleménykülönbség merült fel tagjai között a szavazati jog kiterjesztését illetőleg. — A német pénzverdékben sietve készítik az új birodalmi ezüst pénzeket, melyek legelőször is Dél-Németországban, s az éjszaki tartományokban jönnek forgalomba. — Fournier, Francziaország volt képviselője az olasz udvarnál, bemutatta visszahívó levelét az olasz királynak, külön kihallgatáson. — A franczia nemzetgyűlés elé törvényjavaslatot terjesztett be a hadügyér, melynek értelmében az Orleans herczegek a franczia hadseregbe végleg beiktattatnak. A hollandiak sikeres ütközetet vívtak ismét az azsiai hadak ellen. Noii(i&peHfí! HtKinlapok. Csütörtökön, jan. én. NEMZETI SZÍNHÁZ. Bánk bán. Eredeti nagy opera 3 felvonásban. Irta Egressy Béni. Zenéjét szerzette Erkel Ferencz. VÁR - SZÍNHÁZ. A király házasodik. Eredeti vígjáték 3 felvonásban. Irta Tóth Kálmán. Utolsó posta. — Eliasz-Lotharingiában nagy tevékenységet fejt ki a német kormány apparátus által támogatott úgynevezett német-nemzeti párt, hogy a birodalmi gyűlésbe hívei választassanak meg. Reményük, hogy tevékenységüknek legalább némi sikere lesz, s még pedig annál több alappal, mert jelöltjeiket a liberális elvek nymbuszával veszik körül, míg a franczia párt nem bírja a maga candidatusait az ultramontán-reactió kezeszennyétől megtisztítani. Bergmann Gusztáv német párti jelölt igen fogós programmot adott ki-Sajnálkozik a megtörtént annexio felett, jobb szeretne franczia lenni, de beletörődik a dolgok új rendjébe is. Kiánya azonban, hogy a jelenlegi dictatura megszűn Boldog új évet! Ha valaha, úgy most kívánhatjuk ezt minden jó embernek s főleg a szegény hazának, mert hogy az elmúlt év a legboldogtalanabbak közé tartozott, melyek egy állam életében, béke idején előfordulhatnak, azt keserűen érzi mindenki. S a viszonyos kívánságok teljesülése nem is lehetetlen, ha senki sem hanyagolja el kötelességét polgártársai és a közügy iránt. A becsületes akaratok erős munkássága és a tiszta szándékok csüggedetlen közreműködése előtt szétfoszolnak az akadályok, elenyésznek a veszélyek s újra éled az önbizalom, mely nélkül a legnemesebb czélt sem érhetni el soha. Tehát nem az összedugott kezek, hanem a lelkiismeretes tevékenység szerencséjét, kívánjuk ez ország minden szülöttének, hogy a magyar névnek ne csak múltjára legyünk büszkék, hanem jövőjének is biztosítsuk a haladó világ elismerését. Ez üdvös tevékenységre adjon áldást a gondviselés mindnyájunk hazaszeretetének s akkor nem hiába kívántunk egymásnak és nemzetünknek boldog uj évet. Egy év, 1873. „Journalismus nagy szó. Annak a nagy órának, mit világnak nevezünk, sorsteljes mutatója, mint egy nagy tükör ég és föld között függő, melyben a világ képét, a mint az naponkint változik, naponkint szemléljük.“ És annyival is inkább ha Szemere Bertalan e hasonlata, mert a kép, melyet valamely nemzet haladása vagy hanyatlásáról a hírlapi tükör naponkint felfog, elmosódik az örökké változó képek egymásutánja által. Csak a hírlapíró feladata egy és ugyanaz: nem búcsúzhatik el attól a 313 tükörlaptól, melyeket vaskos évfolyam alakjában ad át a múltnak és vele a feledésnek, szótalan hidegséggel, hanem megilletődéssel veszi elő a krónikaíró tollat, hogy egy mély pillantást vessen a betűk ama néma életébe, hova lelkének hevét, szenvedélyeit, érzelmeit és gondolatait lefektette — egykor ő is. Hisz a mi velő, vér és hús volt az emberek sokadalmának ama lüktetésében, mit nemzeti életnek nevezünk, ma már a történelemé. Vésővel fog-e működni, hogy megörökítse az évet, mint az emelkedés egy hatalmas tényezőjét a nemzeti nagyság és civilisatió felé; avagy a kritika palctáját rántja elő, hogy a politikai és társadalmi rugók sekélyes egymásra hatásából ítéljen a közélet — elevenek és holtak fölött: az a részrehajlatlan történeti igazság dolga, nem a jelené. Mi csak összegezzük a nevezetesebb mozzanatokat, hogy saját lelkiismeretes meggyőződésünk szerint vonjuk ki belőle a tanulságot a jövő év számára. Meddőbb törvényhozási évet aligha mutat fel Magyarország történelme, mint az 1873-ikit. Ha egy tényekben és az állami élet sokféle ágának fejlesztésében gazdag múlt állott volna a nemzet háta mögött, az országgyűlés terméketlenségének oda se néznénk. De a döczögős közigazgatás reformjait a magánjogi törvénykezés codificatióját, a fő és középtanodák reformját a gyökeres adóreformokkal, a közmunkaügy szervezését, a katonai elszállásolás rendezését mind egytől egyig buzgón sóvárogtatták a mindennapi élet kirívó bajai; anélkül, hogy a közóhaj részesült volna az ősz Simon szerencséjében és láthatta, megtapogathatta volna a végigért és várva várt üdvözítőt. De ha meddő és száraz volt a törvényhozói tevékenység, nem lehet ugyanazt mondani a parlamenti életre. Itt talán felettébb sok is volt az izgékonyság, az erjedési hajlam, egyet azonban tagadni nem lehet, hogy voltak kimagasló, történelmi fontosságú mozzanatai. Az elkésett 1873-ik budget-vitákkal indult meg a parlamenti év, az 1874-ik évinek megszavazásával folyt és ugyancsak ennek utólagos revideálásával végződött be. Hosszas és beható tárgyalások rostáján ment keresztül az 1873-ik évi költségvetés, s e január 18-ától márczius 11-éig tartó vitáknak meg volt azon szenvedőleges jótékonyságuk, hogy a nemzet ijedezve jutott tudomására, mily vulcanicus pénzügyi helyzet fölött tánczol. A közvélemény lázas felháborodása a rosz rendszer változását s a lanyha kormány elejtését sürgette, mert csak egy egészséges pénzügyi programm erős kormányától várt radicális javulást fogyatékos hitelünk és szédillékeny államháztartásunk tekintetében. Azonban az 1874-iki budget újólagos átvizsgálása is csak a régi rendszer régi embereit találta a kormányrúdon. Hogy e budget mégis nevezetes marad, azt nem a megtakarítások csekély összegének köszönheti, hanem azon tüneménynek, hogy hézagos parlamenti életünkben ez az első budget, melyet nem az indemnyuik száraz tarlójáról szedeget föl a képviselőház, hanem szabályszerű budget-szavazás útján. A pénzügyi sáfárkodás nyomorúságos voltát különben legkézzelfoghatóbbá tette azon két kölcsön, melyekkel a jövő nemzedékek kezét is lebékázták. A januári 54 milliós kölcsön volt az első, mely világos lett a hazafias józanság előtt, hogy lejtőn gurulunk a bukás mélysége felé. Nem anynyira az összeg, mely fölvétetett és nem annyira a deficitek, melyeknek fedezésére fölvették, mint a szomorú felocsudás hitelünk azon veresége folytán, hogy a londoni tőzsdén daczára a piaci pénzbőségének és a kamatláb leszállításának, a magyar kölcsön megbukott, tette aggodalmas töprengés tárgyává egész állami életünket. A 154 milliós ezüstkölcsön igazi nevén, „kényszerkölcsön“ volt a második, mely java részben idézte elő azon forrongást a parlament összes pártjaiban, mely csaknem válságra vezetett a jobboldalnál és volt oka némi részben azon Ghyczy-féle töredék alakulásának, mely uj jelszó, uj programm, uj párt, tehát csupa merő szakadár eszmék révén véli megvalósítani az egységes pártokat, nem e földre és legkevésbé a parlament keretébe való tanát, így tett Mózestől kezdve, Jézus és Mohameden folytatva és az ó-katholikus Döllingeren végezve, valamennyi nagy és kis valláspróféta, és hála a gondviselésnek mai napság már legalább néhány ezer schismaticus és eretnek felekezetben válogathat a paradicsomra áhítozók raja. A kényszerkölcsönnel és az ország pénzügyi nyomorúságával kapcsolatos viszonyok meghozták az év végével a kormányválságot is. Csakhogy éretlenebb alakban, mint a rendszerváltozás és erős kormány után eredő közvélemény óhajtotta. A kormányzat két bűnbakot dobott engesztelő áldozatul a nemzetnek, mintha bizony csak Kerkapoly és Tisza miniszterek személye iránt táplált különös ellenszenv lett volna oka az országszerte hangosan nyilvánuló panaszoknak és nem a végrehajtó hatalom rendszeretlenségét és tehetetlenségét kárhoztattuk volna halálra. Hogy az ország nyert volna ez inkább pogány korbeli, mint parlamenti szokás érvényesülésével, erre nézve szabad legyen a kétkedést áthárítani a jövő évre. Közügyeink hanyatlásában, a parlamenti és kormányválság izgatott hosszadalmasságában és a sokoldalú nyomor özönében rejlik természetes nyitja, hogy a népképviseleti rendszer iránt titkos elégedetlenség kapott lábra és a felelős kormányzat iránt is megingott a bizalom. Innen a körülmény, hogy némelyek elérkezettnek hitték az időt aláaknázni a democrat eszméknek e roppant vérkeresztségben nyert megtestesülését. De fellépésök túl korai volt, mert a népképviseleti kormányforma az általános csüggedés és bomlás közepett is mutat fel oly jelenségeket, melyek kiállják az életrevalóság tűzpróbáját. A parlament ütötte az országon a pénzügyi sebeket, a többség ellenőrzési jogának hiányos teljesítése által, de ugyan a parlamenti többség, politikai rendszerének határain belül, magáévá tette a kisebbség éveken át hangsúlyozott takarékossági elveit, s megindult aztán a parlament kebelében az üdvös mozgalom, hogy az önmaga által ütött sebeket behegessze. Nem mondjuk ezzel, hogy a takarékosság felé megtett a jobboldali elfogultság minden czélravezető lépést, mert az intézmények reformálása ferde előítélet és gyászos önzés legyőzését teszi még szükségessé, hanem igenis merjük állítani, hogy a Pulszky pere által, Zsedényire czélozva, „agglegényi politikádnak csúfolt takarékosság olyféle értelmezése, mely a tősgyökeres és nemzeti létünket biztosító „kedvencz“ intézmények feláldozását tűzte ki, visszatetszést szült a nemzet magyar zömében. Az escompte-bank halvaszületett ügyének tárgyalása is megörökített egy mozzanatot parlamenti évkönyveinkben, mely bizonyságot fog tenni arról, hogy népképviseleti kormányformánál az elhintett mag nem hull sziklára, hogy mint az absolutismus bureauinál elhordja a szél, hanem lassú eskázás által ugyan, de mégis kikés előbbutóbb. Nem arra czélozunk, hogy e bank által Ausztriában keltett vihar ellen az országgyűlés egyhangúságában nyilvánult népfelség öntött a kormány cselekvésébe erélyt , mert hisz nézetünk ma is az, mi akkor volt, hogy hasonló viharon keresztül átvitorlázhattunk volna az önálló nemzeti bank ügyével is. Mi e parlamenti mozzanatból az összeférhetetlenség elvének diadalát emeljük ki. Néhány évi szakadatlan erőlködésre volt szüksége az ellenzéknek, hogy a szédelgés korszakában meglazult közerkölcsiség mételye ellen elfogadtassa a többséggel az incompatibilitást, legalább elvben. És e talaj mivelése a parlament tekintélyének szempontjából mégsem volt teljesen meddő, mert a „collisio officiorum“ felszólalásra bírta a parlamenti többség vezérét is, sőt többet annál, mert alkalmat nyújtott neki a „függetlenebb és józanabb“ politica szükségének bevallására. Elvi horderejét tekintve azonban, valamennyi között legszebb az 1873. év parlamenti aerájában azon jelenség, mely az állam és egyház közötti viszony szabadelvű rendezését hozta felszínre. A vallásszabadság és polgári házasság behozataláról szóló Iványi-féle határozati javaslat elfogadásával tüntette ki a ház többsége azon szabadelvű irányt, melyben a kérdést megoldani óhajtja. A Schopper-féle csalhatatlansági viszketeg aztán ismét alkalmat szolgáltatott az ellenzéknek, hogy Lüke Géza interpellációja által az állam és egyház közötti viszony alvásnak indult kérdését fölmelegítse. És Schoppernek főpapi botrányhajhászatáért hálával tartozik a magyar parlament, mert eredetileg neki köszönheti azon nagy szabású programmot, melyet Deák Ferencz június 28-án tartott beszéde rejt. Az „Ellenőr“ még akkor hevenyében jegyezte meg, hogy e beszéd „szellemi örökség gyanánt marad fel pártjának és az országnak, és hivatkozás fog történni hosszú éveken át.“ E programmot a képviselőház pártkülönbség nélkül impozáns többséggel vallotta sajátjának, s azóta oly viszhangra talált széles e hazában, hgy e kérdés elaltatása többé semmiféle szín alatt sem sikerülhet bármely pártnak is. Haynald politicai színezetű halotti beszéde Bartakovics fölött, Simor kenetteljes körleveleinek államellenes dörgedelme, az alpapság meghamisított szavazatai mind megsemmisülnek e beszéd-programmal szemközt, melyet elfogadott a közvélemény — egyhangúlag. Látható tehát, hogy elvi mozzanatokban nem volt szűk a tavalyi esztendő parlamentarizmusa. Annál soványabb volt aztán a tényleges eredményekben. A határőrvidék polgárosításának és a horvát kérdés megoldásának tényén kívül semmi kézzelfogható. A határőrvidéki polgárosítás sikerét is nagyon kétségessé tette az ügyetlen kormányzat, mely eddigelé a nemzetiségi agyrém elmérgesedésén kívül egyebet nem igen képes felmutatni. A horvát kérdés megoldása fölött szintén korai volna az öröm. Ránk nézve csak az öntudat lehet megnyugtató, hogy a 2.200.000 forintnyi beligazgatási átalánytól való eltéréssel, súlyos anyagi áldozatok árán tettük meg tartalék gondolat nélkül a kibékülést. Tartós lesz-e a kiegyezés, az most rajtuk áll, egy azonban bizonyos, hogy mélyebben nem nyúlunk sem az elvi sem az anyagi áldozatok zsebébe. Általában a parlamenti siker hiányának, a többség érdemleges részén kívül, legfőbb oka a gyönge kormány, mely sem elég erő, sem elég tapintattal, sem életképes programmal, sem helyes ügybeosztással nem bírt, hogy a parlamentet vezethette volna. Még ami a takarékosság érdekében is történt, nem a kormány kezdeményezése, hanem a pénzügyi bizottság bizalmatlansági zamatú határozatai által létesült. A városi főispánság intézményének eltörlése ép úgy meglepte a kormányt, mint vidéki korteseit. Ez az egyetlen lépés, melyet a helyes közigazgatás szempontjából előhaladásképen jegyezhetünk föl, hacsak némi gúnynyal haladásnak nem veszszük, hogy a merev centralisátió a virilis megyék, a híres választási törvény szabadalmazott találmányosát , Tóth Vilmost márczius 5-iki kelettel visszaadták a magánconcerteknek. A 21-es bizottság kiküldése szintén bizalmatlanság a kormányzat rendszere iránt. . Hogy mi nem történt a kormány élhetetlensége folytán, azt nem soroljuk el, mert még egy hasábba kerülne. Elég baj, hogy az adók igazságtalan rendszerének alapos átalakítása helyett, a szapora perlekedés és takaros termés reményében rávette pártját a személyes kereseti, jövedelmi, ház, bélyeg és illetékadó fölemelésére. E jövedelmi ágak fokozásának nem mindenike ellen lehet kifogást tenni rendes viszonyok közt, de a mi rendkívüli viszonyaink között sok szó fér azon oldalról, hogy ez adók fokozása nem combinative történt meg, s az adók rendszerének megváltoztatása által okvetlenül módosítást fog kelleni tenni ez adókban is, ami kérdésessé teszi a fokozás igazságos voltát vagy most, vagy jövőben. Leghatározottabb jelét adta kormányunk tehetetlenségének a bankkérdés körül. Annyi látás-futás, bankbiztosok felmálházása, jegyzékváltás eredménye gyanánt mindössze néhány szegénységi bizonyítványnyal pirta meg a nemzet arczulatát. Az osztrák nemzeti bank 15 okmányból álló füzete januárban és a közgyűlés határozata novemberben meggyalázták a nemzet szuverainitását, de azért a Szlávy-kormány zsebre rakta mindkettőt és Horn Ede interpellátiója csakúgy elhangzott a pusztában, mint Simonyi Ernőé. Nemzeti politikája a kormánynak halavány volt, mint általában a pártté is, melynek tövén sarjadt. Előbb a fogarasvidéki, zarándmegyei és alsó-magyarországi botrányok iskoláját kellett átszenvednünk, hol megcsufolták zászlónkat, elvetették az állami nyelvet és pecséteket s csak akkor serkent tettekre a kormány. A vasutak magyarosodásával ott vagyunk, a hol voltunk s 1874-ben ismét csak írott malasztnak bizonyul be a magyar nyelv hivatalos jellege. Készséggel elismerjük azonban Zichy József gr. miniszteri érdemeit a posták és távírdák magyarosodása tekintetében, valamint Szende Béla rendeletének azon magyaros irányát is, hogy a magyar nyelvet tökéletesen nem bíró tiszteket a honvédségi előléptetések kedvezményéből kizárta. Igazságot szolgáltatott ez év azon közmondásnak is, hogy a baj soha sem jár egyedül. A kormányzat múlékonyabb természetű, mert egészséges parlamenti élet által kiköszörülhető bajaihoz az elemi csapások sora járult. Kolera, rosztermés, váltóláz és az ezeket tetéző hitelviség, melyet a nemzetgazdászati válság jellegével biró krach idézett elő, mind ellenünk esküdtek. S hogy a parlamenti, kormányzati, pénzügyi, nemzetgazdászati válságok és az elemi csapások együttes hatása, mily siralmas képet tud teremteni, tanúja az egész ország politikai, társadalmi és családi életét átömlő gyász. Az ínséges vidékek népe, a choleraárvák sokasága, az iparos nyugvó szerszámai, a kereskedő üres boltja és az őstermelő óriás adóhátralékai képezik jelenleg azon sötét kép egyes mozaikdarabjait, melyet Magyarországnak hívunk. De hát végig nyargalt már rajtunk a tatárpusztítások és töröksarczolások kora is, ne csüggedjünk, a magyarok istene majd csak megengedi kihevernünk 1874-ben mindazt, mivel 1873 és előző évei megvertek, ügy legyen ! Verhovay Gyula.