Ellenőr, 1874. február (6. évfolyam, 32-58. szám)
1874-02-14 / 44. szám
Makó kérvényéből kiemeljük a következő pontokat: Makó város közönségének is elég indoka van arra, hogy felszólaljon, — mert Csanádmegye Csongrádmegyébe bekebeleztetni s a megye székhelye Szegedre áttétetni inditványoztatván a kormány által, — a törvényjavaslat indokolásában az mondatik, hogy az igazságszolgáltatási stb kerületek is a közigazgatási alapra lesznek fektetendők. Ezen törvényjavaslat tehát kettős veszély hírnöke Makó város közönségére, elsősorban elvesztvén megyei központját, — elvesztené egyszersmind törvényszékét is, ami megtörténvén, gátat, vetne városunk emelkedésének, — sőt az ipar, kereskedés, gazdászat és közművelődés, mely ezen hivatalok összpontulásában üremli t meltyül, visszatörpül és megsemmisül, s elbénittatik egy életerős izom, mely szegény hazánk felvirágzására jelentékeny tényezővé fejlődött. Hivatkozunk elsőbben is a köztudomásra, miszerint a megyei önkormányzat iránti érdekeltség országszerte nagyszerű lankadásnak indult. Csanád megyében azonban Makó város polgárai mindig élénk részvéttel voltak a megye közélet iránt s életet adtak a megyének, — ezen érdekeltséget emelte azon körülmény, hogy helyben könnyebb alkalom volt alkotmányos jogaik gyakorlatára. De ha a megye székhelye Szegedre idegen törvényhatóság területére tétetnék át, megnehezül a joggyakorlata, elzsibbad az élet, lesz megye nevezet, de nem lesznek, akik a jogokat gyakorolják; az érdekeltség a közügyek iránt, ami egyedül biztosítja egy nemzet életét, lassanként elhal. Továbbá ellentétbe jön a törvényjavaslat kitűzött czéljával reánk nézve, mert a javaslat azon területeket, melyek természetes akadályok hegylánczó folyóviz által vannak elválasztva, akarja egyesíteni, és igy Makó várost, illetve egész Csanádmegyét, mely eddig nem volt természetes akadályok által gátolva megyei székhelyéhez eljutni, — a törvényjavaslat egyik része a Maros és Tisza folyamokkal, másik részen járhatlan rétség és a Tisza folyammal zárolja el székhelyétől. Végre a természetes igazsággal összeférhetetlennek találjuk azt, hogy az egyesítendő Csongrád- Csanád megye mind népesség, mind területre nézve ai részben a Tiszán innen, és 1/4 részben a Tiszán túl terveztetvén, ennek daczára a 3/4 rész vándoroljon a Tiszán túl megállapított megyei székhelyre. Sőt nemzetgazdászati szempontból sem helyeselhetjük, hogy néhány város mesterséges összpontosítás által emeltessék, míg többek, melyekben a szükséges feltételek megvannak, a nemzet vagyonosodásához tényleg járulni, az emelkedés előnyeitől megfosztassanak, annyival inkább hogy a meglevő emelkedés leromboltassék. Szóljon mellettünk az egyenes adó magasodása 1867 ik évtől a folyó évig. Az 1867-ik évi 98,759 frt 70 krról 1873-ban 127,908 frt 71 krra emelkedvén adónk, 28,910 frt 43 krral fizetünk többet, mint hat évvel előbb. Miből jelentékeny különbözet tűnvén ki az 1867-ik évi és 1873-ik évi adózási képesség között, ugyanez következtethető a közvetett adókra nézve is — s miután a föld- és házadó alap nem változott,: ez azt bizonyítja, hogy ezen haladás egyedüli alapja a megyei központi székes törvényszék által előidézett ipar, kereskedelmi forgalom és culturál fejlődésben rejlik, s Makó város népe a hazára nézve olyan, mint a szorgalmas méhsereg a jó gazdának, hogy gyűjt ott, ahol más nem talál, s nemzeti vagyonná emeli azt, ami nélküle mint értéktelen anyag semmi jelentőséggel nem bír. De megbíráljuk a törvényjavaslatot, nem látjuk az ígért megtakarítások eredményét biztosítottnak, és épen nem találunk országos érdeket, melylyel védeni lehessen a megye székhelyének Szegedre, való áttételét, mert Szeged nem adhatja vissza az államnak azon jövedelmet, melyet Makó város hanyatlásával elveszítene. Még nagyobb aggályt keltett városunk közönségében a belügyminiszter úr indokolása, hogy a közigazgatás rendezését követi az igazságszolgáltatási kerületek rendezése, s Makó város következetesen törvényszékét is elveszthetné. Kötelességünknek tartjuk kijelenteni, hogy Makó város törvényszék nélkül holt községgé lenne kárhoztatva, mert a vállalkozási szellem, az üzlet, pénz és általában a műveit osztályt képező s a szaktudományokat képviselő egyének a törvényszék biztositó szárnyai alatt csoportosulnak. Ennek köszönhetjük hogy virágzó két pénzintézetünk van, —melyek évenkint 4—5 millió pénzforgalmat eszközölnek s szorgalmas népünk a kedvező alkalmat felhasználva 78,939 hold talajú terület fekvéssel összesen 14.844,717 frt 98 kr. kereskedelmi forgalmat képes kifejteni, és nemcsak a kézi, hanem a gazdászati, gyáripar is virágzásnak indult. A városunkban lévő könyvnyomda hírlap útján is terjeszti a hasznos ismereteket. Ezeken felül nagy fontosságúak: a makói távirda évi 11,556 sürgönye. — A makói m. kir. adóhivatalnál eladott bélyeg értéke évi 36,229 frt 60 kr. — A makói adóhivatal által 1019 ügylet után kirovott 54,073 frt 34 kr. — s még 1766 db. illeték-kiszabás alatt lévő ügylet utáni bevételek, melyek közvetlen az állampénztárban jövedelmeznek. A számadatok eéggé meggyőzhetik a mélyen tisztelt képviselő házat, hogy Makó város közönsége az államháztartáshoz köz adóban oly tekintélyes összeggel járul, hogy joggal kívánhatja, érdekének figyelemre méltatását s meggyőzhették arról, hogy melőzésével az állam pénztára szenvedne. Nem mulaszthatjuk el annak felemlítését sem, hogy a belügyminiszter úr által beadott törvényjavaslat az 1848. utáni kényuralom korszakára embertet vissza, amikor Makó Békés megyébe osztatván be, Gyulára kényteleníttettek járni polgáraink a törvény kiszolggáltatásért, azon időszakra visszaemlékezni pedig hasonló beosztási terv miatt a legnyugodtabb polgárokat is méltó zúgolódásra költi fel, mert nem ismerhetvén fel a javaslatban az állam érdekét, igenis látjuk azt, hogy minden magasabb czél nélkül áldoztatnék fel s épen oly mostoha gyermekévé lett magyar városunk a magyar kormánynak, mint volt az osztrák kényuralomnak. Jogosultnak véljük kérelmünket, mert az államnak terhére lenni épen nem akarunk, sőt határozottan hazánk javára irányoztuk érveinket, s az előadottakból az is látható, hogy városunk a magyar műveit középosztályt emelni lévén hivatva, a törvényhozás méltányló figyelmét reményljüik. Kelt Makón, 1874-ik évi január hó 28-án tartott városi közgyűlésből. Juhász István, polgárnagy, ve. gazdálkodás a fő segítő eszköz — először is ön — magukon kell kezdeni, minden megyéből elég két követ, a többi úgy is csak masina, olyan mint a szekérbe az ötödik kerék, silentiáriusok és voltizálók, ingyen húzzák a léningot, ezen casztrálás által nagy összeg gazdálkodtatik meg. Másodszor a nemzeti bankot az ország birtoka alapján rögtön föl kell állítani, s pénzt forgalomba ereszteni, legyen pénz, — a pénz lelke minden — ha pénz van, a földeinket miveltethetjük, melyeknek most egy negyed része vetetlen pallagba áll. Harmadszor a hivatal sereget apasztani kell s többi hivatalnokok fizetéseit a régi lábra kell viszszaállitani, a drágaság miatt, az isten, a termést nem szaporította, eszerint a mi jövedelmünk nem hogy nőtt volna, hanem a szűk terméketlenség miatt apadt; a háromszáz írton felül levő nyugdijak egy negyed részét le kell apasztani, (gazdálkodni kell) a pénztőzséreket nagyba meg kell adóztatni, ezek úgy is munka nélkül jutnak a kamathoz, nem mint mi véres verítékkel keresett dolog által. Negyedszer, de rögtön a városi főispánokat, kiket a nép spiczlik gyanánt tekint, el kell ereszteni, az érdemes polgármesterek mint eddig, ezután is elviszik a város kormányát; tanfelügyelőkre nincs szükség — vannak direktorok — elég okos ember nevelődött ezek kormánya alatt, ezután is nevelődni fog (gazdálkodni kell), úgy az állami brancsra sincs szükség — ezek csak lézengnek, itt nálunk is vagy kettő lopja a napot nagy fizetéssel. — Az adóbehajtást a megyének kell átadni; ott a jegyző, falusi biró, a szolgabiró felügyelete alatt hadd teljesítsék e kötelességet, akkor nem kerül öt hat millióba, ez által a goromba jelenlegi arczátlan adóhajtóktól, mint csaló, lopó, naplopóktól mentve leszünk. Ötödször, a földszabályozáshoz rögtön hozzá kell fogni, de nem oly nagy hibóval, mint azt exminiszter úr kidolgozta, — egyszerűbben -szerintem csakis két fő teendője van az országos bizotmánynak, először az osztályok felállítása felett való őrködés, melybe a községi választmány legjobban útba igazíthatja, csak is ők tudják, hány minőségű föld létezik a határban; második a tiszta jövedelem meghatározása — ez a fő — a többi a biztos, ügyvezető és községi választmány teendője; a szabályozás által sokat nyerünk; a változott mivelési ágak magok osztályába való sorozása által, mind az adó növelődik, mind a költség kijön — mind az adóztatás igazságos alapra fektettetik — igaz, hogy a mivelési ág változtatói húzzák a kurtábbat, de ha adózunk — adózzunk igazságosan birtokunk után, — az adózást pedig a mivelési ág változott napjától kell kezdeni, ez az igazság. Hatodszor a katonaságot nem kell csökkenteni s apasztani, állás az — melytől nem irtódzik a mai ifjuság, hanem önként vagy bele — ez tartja fen az egyensúst a külországokkal, csak is rendesen kell őket a hazában elhelyezni, azaz minden városban, a néphez mérve, egy ötödrészt kell szállásolni, nem értem a nép nyakára, hanem kaszárnyákba, ha előre tudja a város, hogy ennyi katonát kap, könnyen gondolkodik kaszárnyáról; van épület heverőbe elég, de örömest is építenek kaszárnyákat, mert a katonaság által csakis nyerünk. Először bátorságba tudjuk magunkat s vagyonunkat és hazánkat lenni, másodszor pénzforgás jön létre a katonaság által a városban ; teszem egy városban szállásoljanak 5000 katonát, ezek mindennap egyre másra 20 krt költenek; egy pár holnap, vagy év alatt szép összeg jön forgalomba, még pedig az alsóbb osztály között, melyből aztán könyen fizetheti adóját, így lesz pénz — lesz lélek, mely az embert élteti — ehez istentől egy kis áldás, csak is középszerű termés, félig meddig ki leszünk segítve. De így bátran reánk illik azon közmondás: koldus népnek rongyos a gazdája, (gazdálkodni kell). Jó volna a dohánymonopóliumot is eltörölni, termeszszen mindenki szabadon, gazdálkodjon birtokába tetszése szerint, fizessen mindenki, ki dohányzik, egy forintot dohányzási adót. Ezt mindenki örömest teljesiti s a kormánynak tiszta jövedelme leend; a kormány és nép is megszabadul a sok gyűlölt finácztól. Főzzön pálinkát szabadon a nép, a szolgabiró vagy községi jegyző s biró vesse ki reájok az accist — igy is — úgy is követtetik el csalás, de igy a finánszok többet lopnak, ez már bebizonyított tény. Ha a nép csak egy keveset, legalább adót fizethet belőle, így is a kormány haszna, nem a finánezé. Az uzsorát el kell törülni, ez fosztja meg a népet vagyonától — ezáltal lesz az ország gyenge, mert az uzsorások sohase védik meg az államot, királyt, az országot, ha hogy veszedelem fenyegeti, hanem mindég a vagyonnal biró nép, ki vágyókat, királyát és becsületét, nemzetiségét félti. Tisztelt szerkeztető úr, itt nálunk a nép hite ez; ennél fogva az isten megőrzi a hazát és nemzetet. Isten önnel, Szathmárt febr. 3-án 1874. Somogyi Sándor polgár. VD É K. Eredeti levél. Tisztelt szerkesztető ur! A haza eladósodásának a Deákpárt az oka, ez a néphite; e nagy bűnért előbb-utóbb számot kér a nép azoktól, kik most félre húzódván, a balpárttól várják a szabaditást; azért rajta érdemes honatyák, nem kell elcsüggedni, segíteni kell, még nincs minden elveszt Nulla dies sine linea; ez az osztrák parlamentarismus nyelvén annyit jelent, hogy nincs nap, melyen a kormány törvényjavaslatot ne terjesztene a képviselőház elé. Alig néhány napja a négy felekezeti s a nyolc vasút kiépítéséről szóló törvény benyújtásának, a holnapi ülésre már ismét négy törvényjavaslat előterjesztése van megígérve, az adó reformjáról. E törvény egyes részei a következők: 1) a házadó, 2) jövedelmi adó, 3) százalék és 4) a személyes kereseti adónemek Ugyancsak a holnapi ülésben lép az igazságügyminiszter egy javaslattal elő, mely a közigazgatási törvényszékekre vonatkozik. A közlekedésügy miniszterének, legutóbbi a vasútvonalak kiépítéséről szóló törvényjavaslata az osztrák képviselők némely körében élénk visszatetszést szült. A mai contentek között azon tartományok képviselői vannak, melyeknek nem juttatott a kormány vasútvonalat. Az elégedetlenség szitei a szeier és a karintiai tartomány atyák, mégpedig azért, mivel a tartománygyűlés által ajánlt vasútvonalak kiépítését a kereskedelmi miniszter nem vette fel tervezetébe. A forrongó mozgalom e méltatlanságért interpelláczió alakjában fog kitörni. A párt clubbokból az a hír, hogy a haladók, az albizottságok mellőztével, az összes vasúti javaslatokra egy 36 tagból álló bizottság választását indítványozzák. A haladó pártiak, az állam és egyház közti viszonyok szabályozásával készen vannak, s a kötelező polgári házasság javaslatát is bevégezték. A munkások petícziója holnap jő tárgyalás alá, melyre egy külön bizottság választása fog a haladópártiak részéről indítványoztatni . A felekezeti-, igazoló- és pénzügyi bizottságok nagy szorgalommal működnek. A felekezeti bizottság, teljes egyetértésben a kormánynyal már elvégezte teendőit, az igazoló bizottságot, a nagy földbirtokosok választásának verificációja foglalkoztatja, mig a törvénykezési osztály, a törvényesitési kényszer eltörlésével s a telekkönyvi rendszer revízióján tanácskozik. — A pénzügyi bizottság működését, a kereskedelmi s honvédelmi minisztériumok előirányzott összegeinek nagy mérvű levonási jellemzik. — Rauscher bibornok. Vasárnap egy pásztorlevelet fog a szószékről olvasni. Rauscher bibornok részéről ez nem az első eset, évenként szokta azt ismételgetni. A pásztorlevél már készen van, s ő eminencziája Leibjournáljának, a Volksfreundnak, szerencséje is volt abba bepillantani, arról azt írni, hogy ő eminencziája, ez idén is, a kor erkölcstelensége s a törekvések istentelensége ellen fog engedelmes nyájának dorgatóriumot tartani. Egészben az a legmulatságosabb, hogy a pásztorlevél végén, az „istentelen“ világ jobb útra térését egyhamar nem is reményli. KÜLFÖLD. február 13-án. Németország. Még a franczia-porosz háború alkalmával elnyűtt Benedetti féle leleplezésektől sem nyughatik a „Germania“ s ha már Olaszországgal nem tudta összeveszíteni Bismarckot, legalább Belgiumot szeretné tőle elidegeníteni. A Benedettiféle leleplezések tudvalevőleg arra vonatkoztak, hogy Bismarck az 1866-iki háború alatt Napóleon császárnak Belgiumnak Francziaországhoz való annectálását ajánlotta fel, ha viszont beleegyezik az éjszak német szövetség megalakításába. A francziaporosz háború folyama alatt tette közzé ez ajánlatot Benedetti, hogy Belgium is felriasztassék Poroszország ellen. Bismarck akkor aztán közzétette az eredeti szerződési javaslat szövegét autographicus másolatban, s kitűnt, hogy az a Benedetti kezeírása volt, s így hát Belgium bekebelezésének terve franczia részről merült fel. Benedetti erre azt válaszolta a lapokban, hogy igen is ő írta a javaslatot, de Bismarck mondta tollába, s Francziaországon senki nem gondolt Belgium annectálására. — S ezzel a dolog nagyja abban maradt De felmelegítő e napokban a „Germania“ újra s Benedetti utolsó válaszára támaszkodva, felveti, hogy e dolog még nincs tisztába hozva. — No, tisztába hozta a „Nordd. Alig. Ztg.“ kijelentvén egyszersmind, hogy a császár életében az iránta való kímélet tartóztatta vissza a német kormányt, hogy már régen nem adta elő a valódi tényállást. A valódi tényállás pedig az, hogy az idézett szerződési tervezet egyenesen a császár utasítására jött létre, mely utasítás 1866 augusztus 16 áról kelt. Ennek következtében aug. 23-ikán Benedetti átnyújta a sajátkezűleg írt szerződési tervezetét, mely azonban glossákkal s beszúrásokkal volt ellátva s ezek Napóleon és Roucer kezeirása voltak. S ép a glossák és beszúrások vonatkoznak igen határozottan Belgium bekebelezésére, a mire tehát nagyon is gondoltak Francziaországon. Az eredeti okmányok a német külügyi hivatal archívumában őriztetnek , amely körülmény a „Germaniát“ ismét elüti a viszálycsinálás örömétől. Olaszország, Scialoja s vele együtt az elemi oktatásról szóló törvényjavaslat bukása igen kellemetlenül hatott a nemzet nagy többségére, mely az oktatás kötelezett voltának törvénybe iktatásában egyikét látta — és méltán — azon törvényhozási intézkedéseknek, melyek az ország szervezkedésének múlhatatlanul szükségesek. E javaslat bukásában a haladás megakasztását látja a nemzet előre törekvő része, s annál fájdalmasabban veszi, mert itt a haladásnak nem annyira elvi, mint inkább financziális akadályok gördültek útjába. Az új közoktatási törvény új kiadásokat rótt volna az ország úgyis eléggé megterhelt vállaira, s ez okozta leginkább, hogy a képviselőház szigorú gazdálkodási programja alapján megválasztott tagjai — amilyenek pedig igen sokan vannak, nem merték az új teher megszavazásáért magukra vállalni a felelősséget, bár elvben helyeselték az új törvény tendentiáját. És valószínűleg hosszú idő fog letelni, míg az ország pénzügyi helyzete megengedi hogy e javaslat újból felvetessék, addig pedig marad a régi kerékvágásban minden nagy örömére a clericalis lapoknak, melyek nem is készek ujjongásba törni ki a sötétség uralmának ezen nem remélt meghosszabbítása felett. Valóban szomorú dolog midőn majdnem mindenütt azt tapasztalni, hogy a pénzügyi kalamitásokat mindig és legelői az államok culturális feladatai s törekvése érzik meg. Azon hírek ellenében, melyek az olasz és német kormány között állítólag újból felmerült egyenetlenségek felől ismét szállingózni kezdtek, döntő erejű s minden további sebesgetést elnémítő cáfolatul szolgálhat Lannoy berlini olasz követ hivatalos jelentése. E jelentés szerint Lannoy, amint a Lamarmera-Bismarck ügyre vonatkozó olasz képviselőházi incidensről táviratilag értesült, utasításához képest azonnal Bismarckhoz sietett s közölte vele az incidens lefolyását. A német birodalmi kancellár legnagyobb megelégedéssel vette az értesítést, s melegelismeréssel nyilatkozott nemcsak az olasz külügyér rokonszenves és tapintatos nyilatkozatáról, hanem egyátalán az egész vita lefolyásáról. Különösen hálás köszönetet mondott Visconti Venestának, hogy az ő (Bismarck) személye iránt oly igazán barátilag viselte magát, valamint kifejezést adott meggyőződésének, hogy a sajnálatra méltó Lamarmora féle ügy, nem hogy megzavarná az olasz német barátságos viszonyt, de sőt lehetőleg még bensőbbé teszi. Bismarck ez alkalmat még annak kijelentésére is felhasználta, miszerint ő soha sem mondott volt olyasmit, mintha az olasz archívumokba akadnának okmányok, melyek az olasz kormányt nem épen a legfényesebb világításba helyeznék. Nem, ő csak azt mondotta s egyenesen Lamarmorára vonatkozva, hogy ha erről az államférfiról könyvet akarna írni, találhatna okmányokat a levéltárakban, melyek Lamarmora diplomácziai működéséről nem a legfényesebb bizonyítványt szolgáltatnának. Hiszi, hogy az önvédelem hevében kiejtett azon szavait nem tartalmaztak semmit, ami az olaszok susceptibilitását felkelthetné. — Ez röviden összefoglalva Lannoy jelentése, mely amint tudomásra jutott legjobb benyomást tett a politikai körökben, s Visconti Venusta még aznap meglátogatta Kendell római német követet s az előidézett jó hatást elismerő köszönettel tudatta vele. — A Lamarmora Bismarckféle ügy egyébiránt még koránt sincs befejezve. Mint mai (febr. 13.) lapok egyik táviratában olvasható, már Usedom is beleszól a „Nordd. Alig. Ztg.“ hasábjain s Lamarmora által közlött jegyzékére megjegyzi, hogy ezen jegyzék részletei épen nem voltak meg a német kormány által helybehagyva; csupán az alapeszmék voltak olyanok, melyekről fehtehette, hogy kormányának véleményét tolmácsolják, az elhatározás, a jegyzék szövege és alakja azonban egészen az ő (Usedom) műve. Kifejti ezután hogy Magyarország akkori lázítása, a népjogon alapuló hadi előny volt, melyet különben Olaszország és Francziaország 1859-ben a maguk részére is kizsákmányoltak, bízható tapasztalatokból kiindulva nálunk is meghonosíthassa azokat. És helyesen, mert minél kedvezőtlenebbek természettel valamely ország belviszonyai az emberievékenység egy meghatározott ágának, mint a kereskedelmi, ipar vagy mezei gazdászat, emelésére vagy kiművelődésére, annál jogosabban igényelhetni az emberi elmétől, hogy tanácscsal és segélylyel álljon elő, miszerint a természeti kellékek hiánya legalább részben pótolva legyen a meglevő eszközök lehető legjobb alkalmazása által. Ama legjobb eszközök és fejlődési irányok ismeretét azonban, ha már megszereztetett, csupán oktatás útján lehet valamennyi érdekeltek köztulajdonává tenni. Az ipar terén adott oktatás például ott lesz szükségképen legbehatóbb, legpontosab, s ott kell azt legjoban művelni, hol a közvetlen szemléletből s gyakorlatból eredő tapasztalás még hiányzik. Ezek azon okok, melyek kiválóan szükségessé teszik, hogy oly kiválóan mezei gazdászattal foglalkozó államban, mint hazánk a kézműves és iparos oskolák meghonosíttassanak, hogy a kézműves és iparos népesség oktatására a lehető legnagyobb gond fordíttassék. Azonban valamint a kézművesek és iparosok művelése nem hagyható,, egészen az illetők magánerejére, úgy azok sem várhatnak mindent a kormánytól. A munkának terhe itt közös vállon nyugoszik. Horváth Ignácz is így fogja fel a kérdést. Munkája két részre oszlik. Az elsőben azon dolgokat tárgyalja, melyek általános érdeküek; a másodikban a szorosabb értelemben való szakismertetéseket adja. Egyik is, másik is terjedelmes, mert Horváth Ignácz a külföldön mindenütt szíves előzékenységgel fogadtatott, úgy az idegenek, mint a hazafiak részéről készséges támogatásban részesült, amazok közül különösen kiemeli Kleinfeller müncheni ipartanodai igazgatót, emezek közül a de Gerando-családot. A munka történelmi bevezetéssel nyílik meg, melyben a szerző vázlatosan, de mégis elég bőven ismerteti a bajor ipariskolák keletkezését. A korszak, melybe Bajorország első kézműves iskolája esett, az 1793-as esztendő. A felállítás ezen ideje, a politikai viharok, melyek a következő két évtized alatt nyűgöt felül Németországra zúdultak, a világrendűő tusák, melyek az államok és kormányok érdekeltségét egész másfelé vonzották, mintsem a közoktatásügyhöz: mindez nem volt képes a mondott intézetek fejlődésére haladó irányban hatni. Innen magyarázható ki, hogy ama kornak kormányközegei egészen 1815 végéig e tárgyban tökéletesen némák maradtak. Ez időtől fokozatosan fejlődött az iparos és kézműves iskolai tanügy. Horváth e fejlődést 1793-tól 1836-ig, s 1836-tól megint 1864-ig két hosszú fejezetben beszéli el. 1864-dik évi május 14-én egy királyi rendelet az egész kérdést véglegesen megoldotta. Az újból létrehozott 1864-ks szervezeti terv alapvonalaiban ez: Mint alsó lépcsői a kézművességre irányzott kiképzésnek, közvetlenül csatlakoznak a népiskolához. 1- szer, a kézművesi továbbképző iskolák; 2- szer, a kézműves-iskolák. A felsőbb technikai pálya számára pedig közvetlen a latin iskolához csatlakoznak a reálgymnasiumok, melyeknek kizárólagos rendeltetésük volna a műegyetemre, melyben a technikai oktatás tetőpontját éri el, előkészíteni. Horváth Ignácz az előbbi intézeteket bőven rajzolja. A kézművesi továbbképző iskolák azon tanonczok és segédek számára alapíttattak, kik nincsenek oly helyzetben, hogy a kézműves iskolába járhassanak, az oktatás itt a vasárnapi és ünnepi esték mellett a hétköznapi estékre is kiterjeszkedik. A kézműves iskolák rendeltetése, szoros kapcsolatban a népiskolákhoz, megfelelő átalános műveltséget s elméleti előkészültséget nyújtani a kézművességre lépőknek. Tanfolyamuk összesen három évet foglal magában. A két első év feladata oly módon van megállapítva, hogy teljesen befejező legyen, hogy a második évből kilépő tanulók a szükséges elméleti ismeretekből, amik iparbeli pályájukra vonatkoznak, bizonyos, lehetőleg kikerekített egészet vigyenek magukkal. Ellenben a harmadik évfolyamban oktatás tekintetében elnéznek a kis kézművesek szükségletétől s oly tanulókat képeznek, kik az iparos osztályt megillető korlátok közt bizonyos felsőbb technikai képzettségre törekszenek. Végre következnek az alsó szakiskolák és műszaki közép- vagy ipartanodák, miket vázlatokban ismertet a tudós fiatal tanár. Ez egyszerű könyvismertetésnek nem lehet czélja vitába ereszkedni az egyes pontok és intézetek felett paedagogiai és kulturális szempontból, mi itt egyedül figyelmeztetni akartuk az érdeklődő közönséget ez adatokban gazdag munkára. — A magyar Themis negyedik évfolyamának 7-ik száma a következő változatos tartalommal megjelent: A magyar közjegyzői törvényjavaslat. Rupp Zsigmondtól. VI. Szemle, A jogi bizottság tárgyalásai. Egy panaszhang a birói karból. Egyéni nézetek a semmitőszék és a legfőbb itélőszék egyes jelentőségű határozatai felett. Pokorny Jenő Ármintól. I. A legfőbb itélőszék részletes ügykimutatása. A budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék ügykimutatása. Vegyes közlemények. Egyleti hírek. Különfélék. Kivonat a „Budapesti Közlöny“-ből. — „Erdélyi Muzeum“ czimmel az érd. muzeum-egylet igazgató választmánya megbízásából Finály Henrik, az egylet titkára havi folyóiratot szerkeszt, mely Kolozsvárott jelenik meg s előfizetési ára egész évre 1 frt 15 kr. Az első szám igen tartalmas kis füzet. Az első czikkben a szerkesztő bemutatja magát az olvasó közönségnek. Második czikke bírálatos ismertetés M. Philippson „Heinrich IV. und Philip III. Die Begründung der französischen Übermacht in Europa“ czímű munkájáról, miből egyúttal IV. Henrik diplomatiájáról szóló mutatványt közöl. Harmadik czikke a legfigyelemreméltóbb észrevételeket tartalmaz Petőfi összes műveinek kritikájához, egyszersmind a költői munkák kritikai kiadásának tervezetet is ad. Tervezete általában helyeselhető, s igen sok becses jegyzettel van kisérve. Mintegy figyelmeztetésül Petőfi még lappangó műveire vonatkozólag hátha feleletet kapunk, átveszszük a következő kérdéseit: Hol maradtak az „alex an d r inusi versek“ Petőfi katona korából melyekre ő maga egy helyen öngunynyal czéloz? Hát a „Zöld Marczból “ nem marad volna fel egy árva betű is? Hát a „Csillagtalan éjek“-ből, amelyeket az 1846-ks Pesti divatlap tavaszuta 30- án emlit fel? Legvégül pedig még rejtelmesebb, sőt szörnyű kérdést : „Petőfi Sándor ismét nagyobb kiterjedésű költeményt ir ezen sokat ígérő czim alatt: „A pokol titkai“? A ki nem hiszi, olvashatja a Pesti divatlap 1844. őszhó 20 sz. a. 44. 1. Most már borzadva kérdjük: Vahot Imre adá-e csak, vagy volt valami benne? . . . Vannak azonban a jegyzetek között tévesek is, így hogy csak egyet említsünk, panaszkodik s méltán a felett, hogy a magyar klasszikusokat egyetemeinken nem fejtegetik, s igy folytatja: Madách Imre ember-tragédiájával csak e folyó félévben kezdte meg a jobb időket Szász Béla. Ez adat hibás, mert mihelyt Greguss Ágost a pesti egyetemre kineveztetett, előadásait Arany kisebb költeményeinek fejtegetésével kezdte meg, s Madáchot hasonlókép még az első időben fejtegette; azóta is minden évben tart előadásokat magyar — Az iparos oktatás Bajorhonban tekintettel honi viszonyainkra. Toldalék: A Poroszhonban 1870-ig fenállott ipartanodák átalakítására és újabb szervezetűek felállítására vonatkozó rendeletek. A vallás és közoktatási m. k. miniszter megbízásából előterjeszti Horváth Ignácz műegyetemi ny. r. tanár. Budapesten, Lampel Róbert, 1874. Bolti ára 2 frt. Horváth Ignácz könyve becses tanügyi adatokat foglal magában, melyeket a szerző külföldön gyűjtött. B. Eötvös József ugyanis 1870 ben az alsóbb szakiskolák és ipartanodák meglátogatása és tanulmányozása végett kiküldte, hogy igy megklasszikusainkról: Suum cuique. A folyóiratot a legmelegebben ajánljuk. — Frankin-társulat kiadásában legújabban megjelentek: 1. Tiz év Magyarország legujabb történetéből 1840—1849. Irta Kerékgyártó Árpád. I. és II. osztály Ára a két osztálynak 3 frt. — 2. Népszerű szőlészeti és borászati kézikönyv. Vegytani és köztapasztalok nyomán irta dr. Perlaky Mihály, számos fametszvénynyel Ára 1 frt. 50 kr. 3. Öt hét léghajón. Utazás Afrikában. Jules Verne cinq semaines en ballon czimü műve után. Ára 1 frt 20 kr. 4. Magyar levelező. Elméleti gyakorlati vezérkönyv a közéletben előforduló mindennemű levelek helyes szerkesztésére. Szerkesztette Tóth Lajos köz- és váltó-ügyvéd. Nyolczadik, újból átdolgozott s a legújabb hazai törvényekhez és rendeletekhez alkalmazott kiadás Ára 2 frt 60 kr.— Jókai Mór munkái. Népszerű kiadás. A kőszívű ember fiai. Regény 3 kötetben. Ára egy kötetnek 50 krajczár. — Kis nemzeti muzeum. Csokonai Vitéz Mihály válogatott versei. Ára 50 kr. Franklin élete, irta Miguet. A hetedik eredeti kiadás után francziából fordította de Gerandó Attila. — 7. Magyar-német és német-magyar zsebszótár. Irta Tipray János. 2 kötet. Ara egyegy kötetnek 50 kr.8. Döntvénytár. A magyar kir. curia semmitőszéki és legfőbb itélőszéki osztályainak elvi jelentőségű határozatai. Gyűjtötték dr. Dárdai Sándor, Szeniczey Gusztáv, dr. Galla József és Zlinszk Imre. IX. folyam. Ára 2 frt. 1 9. Az 1873. évi törvények úgy az azok életbeléptetése s végrehajtása tárgyában kibocsátott ministeri rendeletek gyűjteménye. Hivatalos adatok után közli Szeniczey Gusztáv, nyug. kir. váltó-feltörvényszéki biró. VI. kötet. II. füzet. Ára fűzve 80 krajczár. A hivatalos lapból. Magyar belügyminiszterem előterjesztése folytán a vezetése alatti minisztériumhoz Odor Rudolf és Peőcz Elek titkárokat valóságos osztálytanácsosokká, dr. Faschó-Moys Sándor titkárt tiszteletbeli osztálytanácsossá, Walheim János és Grünwald Bernát tiszteletbeli titkárokat pedig valóságos miniszteri titkárokká kinevezem. Kelt Bécsben, 1874. évi febr. hó 10. Ferencz József, s. k Gr. Szapáry Gyula, s. k. A belügyminisztériumhoz Urszényi Dezső tiszteletbeli fogalmazó valóságos fogalmazóvá neveztetett ki. A közoktatási miniszter Magyar György bodrogszerdahelyi községi iskolai tanítót a csörgői állami elemi népiskolához egyelőre ideiglenes minőségben tanítóvá nevezte ki. Az igazságügyminiszter a belényesi királyi járásbírósághoz végrehajtóvá Cosma Mihály belényesi aljegyzőt nevezte ki. Az aradi pénzügyigazgatóság Zoltán Béla gyakornokot az erdőhegyi adóhivatalhoz VII-ed osztályú tisztté nevezte ki. HÍREK: Február 13. — A volt határőrvidéki politikai pörök egyre szaporodnak a helybeli fegyíző törvényszéknél. Dr. Csukássy Károly királyi alügyésznél, kit a határvidéki vizsgálatokra nézve az ügyészség bízott meg, öt ilyen fenyitő per van. Ezek felségsértés, hűtlenség vagy izgatás vádját tartalmazván, a törvény értelmében az egész ország területéről kizárólagosan a helybeli fenyitő törvényszék elé tartoznak. Megjött már Babes országgyűlési képviselő pőre is, a pancsovai képviselőválasztásnál elkövetett izgatásainak emez epilogja, melynél a vizsgálatot már befejezte a pancsovai törvényszék s most periratokat véleményadás végett küldte föl. Ha pótvizsgálatra nem lesz szükség, a végtárgyalás nemsokára megtörténik. Az említett öt per vádlottjai közül kettő: Radin és Athanasievics fogva van Pancsován. Elvi jelentősége van a királyi táblán ma kihirdetett egyik ítéletnek. E szerint a katonakötelezettség teljesítése ellen elkövetett vétségekben kizárólagosan a törvényszékek az illetékesek, nem pedig a fenyítő járásbíróságok. A szerb egyházi congressus márczius hóban fog Karloviczra egybehivatni. E tudósítás szerint a congressus feladata lesz megválasztani a patriarchát, mely a tény után a gyűlés elnapoltatik, hogy a püspöki synodusnak adjon helyet, a congressusi javaslatok fölötti nyilatkozhatás végett. A lánczhíd múlt évi jövedelme összesen 612,266 frt 9/2 kr. volt, a kiadás pedig 88,017 frt 63 kr. eszerint a tiszta jövedelem 524,248 frt 46/2 kr. Ehez járul még a propellerek közlekedéséből a lánczhidat illető quóta ami 58,404 frt 30 kr volt, tehát a lánczhíd összes jövedelme 582,662 frt 76 Va kr. A propeller-társulat bevétele a lefolyt évben 99,376 frt 6 kr. volt. Ezek szerint tehát Budapest lakossága 1873 ban az egyik partról a másikra való közlekedésért összesen 770,046 frt 45 V2 krt fizetett, ami elég szép adó. — Halálozások. Szabadságharczunk egyik derék bajnoka, Nagy Jenő volt honvédezredes hunyt el tegnap Újpesten 61 éves korában. A régi bajtársak bizonyára mély megilletődéssel értesülnek a derék katona elhunytéról, s nagy részvéttel fogadja e hírt minden ismerőse is, kiknek őszinte becsülését mindig bírta a szerény, munkás férfiú. Noha sokat beszélhetett volna, mindig hallgatott érdemeiről, nem is hivatkozott azokra, hanem teljesíté példásan kis működési körében teendőjét, mint a budai lóvonatú vasút pénztárnoka. És ez egyszerű körben tűnt ki leginkább szilárdsága és férfiassága. Temetése holnap, szombaton d. u. 3 órakor lesz Újpesten, Deák-utcza, 500 sz. Bizonyára nagy azok száma, kik a végtisztességre el fognak menni. — Hartl Ferencz, a temesvári kath. főgymnásium igazgatója és az ottani kegyes tanitó-rendi társház főnöke, ki 30 év óta működött Temesvárott, f. hó 11-én, élete 60. évében elhunyt. — Rajky Zsigmond, jelespomologus, egykor a kapornaki járásbirája és Zalamegye táblabirója e napokban elhunyt s vasárnap temették el Felső-Rajkón. — Doria Lőrincz, Szegszárd egyik előkelő polgár meghalt e hó 7-én, 75 éves korában. A földtani társulat tegnapelőtti ülésén Adler Károly bányamérnök nagyon érdekesen értekezett a magyarországi bányászatról, vagyis inkább ennek folytonos hanyatlásáról. Erdélyben, különösen Hunyad megyében az egykor oly virágzó bányák a legsiralmasabb állapotba jutottak. A természet adta kincsek parlagon hevernek, vagy csakértelem nélkül kezeltetnek. A mivelés alatt levő bányák is csak úgy kezeltetnek, hogy ily módon az ércztartalomnak alig 5 perczentje értékesíttetik. A selmeczi bányászakadémia egy ideig, és pedig hosszasan el volt hanyagolva, most ugyan meglátszik az erőlködés, de úgy látszik, nem sok haszna van az erőlködésnek, mert a selmeczi bányász akadémián alig van 40 hallgató most is. A bányászok még csak megteszik kötelességüket, hanem a kohászat a gyarló. Világostól Károlyfehérvárig 26 mfld. hosszú területen nem kevesebb mint 36 réztelep hever. Régi aknákban, tárnákban, ezekben néha hegyformában jön elő a roppant érez, mely századok óta parlagon hever. De mert az előállítás nálunk iszonyú költségbe kerül, abba kelle hagyni a jövedelmezetlen ércztermelést. Van pedig e kövek közt olyan is, melyben 20 — 30 perczent rézanyag van . E nagyérdekű értekezés befejezte után Krenner József szólott az újbányai pharmacosideritről. Ez legújabban fedeztetett föl Újbányán, és leginkább egy trachit bánya üregeiben fordul elő Színe majdnem a smaragd színével versenyez. Szabó megjegyzi, hogy az épen most em .