Ellenőr, 1874. március (6. évfolyam, 59-89. szám)

1874-03-19 / 77. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 fil. — kr. Évnegyedre . . 5 fil. — kr Félévre . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 r 80 „ Egyen­szám­­ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utc*a 6. a*. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 77. szám. Budapest, csütörtök, márczius 19. 1874. II. évfolyam. POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza B. -as. (Légrádi testvérek irodájában). Kiadó-hivatal: Előfizethetni helyben és posta utján, nádor-uteza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-uteza 6. sz.) intézendők. Az „Ellenőr“ ára mint eddig: Egy évre................................20 forint — kr. Félévre.........................................10 „ — kr. Negyedévre ...... 5 „ — kr. Egy hóra..................................1 ?­­80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. ________________________________ TÁVIRATOK, Bécs, márcz. 18. (A képviselőház ülése) A katasztrális hivatalok rendszerítéséről szóló tör­vényjavaslat a költségvetési bizottsághoz utasíttatott. Az egyházi jövedelmeknek járulékairól a vallás­alaphoz szóló törvényjavaslat 4. §-a Scharschmidt módosítványával elfogadtatott, mely szerint a bete­gek ápolására fordított jövedelem ne adóztassák meg. Az 5 — 8. §. vita nélkül változatlanul elfo­gadtatott. A 9. §. Breszl módosítványával elfogad­tatott, mely magasabb százalékot kíván behozatni. Krzeczanowitz az alsóbb százalékot pártolja és indítványozza, hogy az a birtok 3°/0-át felől ne múlhassa. Kronawetter Brestel indítványa mellett szól. Az előadó az ülés rövid szünetelése után kinyilatkoztatja, hogy a felekezeti bizottság eredeti indítványaihoz ragaszkodik. Glaser igazságügyér kijelenti, hogy a kormány a 10. §. kihagyatásába beleegyez, de nem járulhat Brestel és Krzeczano­witz módosítványaihoz. Erre a 9 szakasz az ere­deti szövegezésben elfogadtatott, a 10 §. pedig elvettetett. A további szakaszok majdnem vita nélkül a bizottsági indítványok értelmében elfo­gadtattak. Erre Kaminski, Dworski és Rainer szer­­int a páter megválasztatásai (ez utóbbié csak csak hosszabb vita után) igazoltattak. Legköze­lebbi ülés pénteken. Napirenden van a költségvetés tárgyalása. Velencze, márczius 18. Lipót bajor herczeg és Gizella herczegné, kik a legszorosabb incognitóban utaznak, ma ide megérkeztek. Versailles, márczius 17. A nemzetgyűlés az új adótörvényre vonatkozólag beadott különféle módo­­sítványokat tárgyalta. Az importált füstölt hús 4 centimmeli megadóztatása jóváhagyatott. Továbbá egy módosítvány elfogadtatott, mely e tehervona­­tokkal szállított transito-árukat a megadóztatás alól felmenti. Egy javaslat, mely szerint a követek na­pidíja és a hivatalnokok fizetése bizonyos levonás­sal terheltessék, nagy többséggel elvettetett. Egy képviselő kérdése folytán, mely adókat hoz a kormányjavaslatba? — az al­államtitkár a pénzügy­miniszter részére időt kér, hogy erre nézve meg­állapodás történhessék. Utolsó posta. — Napoleon Lajos herczeg következő beszédet mondott a nagykárusítás ü­nnepén viszo­nozván Padua herczeg üdvözletét. „Herczeg úr, uraim! Midőn önök ma itt összegyűltek, a császár emléke iránti hűség érzelmének engedelmeskedtek, s ezért mindenek előtt köszönetet mondok önöknek. A közérzület megboszulta e nagy emlékezet ellen szórt rágalmai­at, s a császárt valódi vonásaiban látja. Önök az ország legkülönbözőbb részéről jöt­tek, bizonyságot tehetnek mellette; uralkodása nem volt egyébb folytonos gondosságnál mindenek ja­váért; utolsó napja Francziország földén, a hősies­ség és lemondás napja volt. Az önök jelenléte kö­zöttem, a hozzám nagy számban érkező feliratok, bizonyítják, mennyire aggódik Francziaország jövő sorsa felől: a rendet meg Magenta herczegének atyám dicsősége és szerencsétlensége bajtár­­sának kardja oltalmazza. Lojalitása megbíz­ható biztosítékul szolgál, hogy a rábízott örököt nem hagyja a pártok i­egrohanásainak kitéve. De az anyagi rend még nem biztosság. A jövő isme­retlen, az érdekek megrettennek tőle, a szenvedé­lyek visszaélhetnek vele. Ebből szülemlett az érzés, melynek jönök viszhangját hozzák meg nekem, mely ellenállhatlan erővel ragadja magával a vé­leményt a népre hivatkozás egyenes útja felé, hogy végleges kormánynak vettessék meg alapja. A nép­szavazás : ez az üdv, ez a jog; az erő hatalomra jutván, s megnyitván újra az országnak a hosszú biztosság aeráját, egy nagy nemzeti párt keletke­zik, győzők és legyőzöttek nélkül, mely fölülemel­kedik minden párton, hogy kiengesztelje va­lamennyit. A szabad nyilatkozásra felhitt Fran­cziaország, várjon Ill­ik Napóleon fiára fogja-e szemét vetni? E gondolat kevesebb kevélysé­get ébreszt bennem, mint bizalmatlanságot erőmben. A császártól megtanultam, mily súlylyal nehezül az uralkodás terhe, még az öreg vállakra is és mennyire szükséges ily magas küldetés teljesíté­sére, az önbizalom s a kötelesség érzete. Ez a bizalom adja meg majd nekem is azt, a­mi ifjú­ságomban hiányzik Leggyöngédebb és leghálásabb kötelékkel fűzve anyámhoz, ernyedetlenül fogok dolgozni, hogy haladásomban megelőzzem az éve­ket. Ha majd itt az óra, és más kormánynak ad többséget a nép szavazata, én tisztelettel meghaj­­lom az ország határozata előtt. S ha az urnából nyolc­adszor is a Napóleonok neve merül fel: kész vagyok elfogadni a felelősséget, mit a nemzet szavazata rám ruház. Ez gondolatom : köszönöm, hogy meghallgatásáért oly hosszú utat tettek. Vigyék meg a távollevőknek emlékemet; Franczia­­országnak gyermeke fogadalmát, bátorságom és életem az övé. Isten őrködjék felette s adja vissza jólétét, nagyságát!“ — Az „Osservatore Romano“ szerint, a sommorostrói győzelem alkalmától, két elsőrangú európai udvar szerencsét kivánt volna Don Carlos­­nak. Az „Osservatore“ még a czimet is tudja, me­lyet ez udvarok használtak: „Don Carlos de Bour­bon, Roi d’Espagne.“ Az első udvart csak ki le­hetne sütni, ha a vaticant is udvarszámba vesz­­szük, hanem a másik? — D’A­urna­le herczeg londoni útjából visz­szatérőben ma Brüszszelbe volt érkezendő, s tisz­teletére udvari ebéd volt tervezve holnapra. — Ma c-M­a­h­o­n­t előlegesen értesítették Ghislehurstből, hogy a császári herczeg dicsérőleg fog róla megemlékezni a nagykorúság ünnepén mondandó beszédében. (úgy történt.) — Keratry indítványát Gambetta vád alá helyezését illetőleg a jobbközép nem fogja pár­tolni, kizárólag a jobboldalnak engedvén át erodi­­ásus dicsőséget. Az indítvány e szerint tehát elve­tettnek tekinthető már is. — Ledin-Ros­­­inról az a hír, hogy az igazolása körül felmerülő vitá­ban szót fog emelni. Valószínűleg az assembléeban elfoglalandó álláspontját fogja körvonalazni, mint azt választása előtt a baloldal küldötteinek meg­­rta, hogy a megválasztásának tulajdonított értelem élét vegye. Budapesti szinlapok. Csütörtökön, márcz. 19. NEMZETI SZÍNHÁZ. Faust. Opera 5 felvonásban. Goethe után Írták: Barbier és Carré. Fordította Ormai Ferencz. Zenéjét szerzette Gounod. Személyek: Faust, tudor — — Ell­nger M'­phistopheles — — Odry L. Margaréta — — Tannerné Valentin, bátyja — — Malecky Wagner, ) . ,— Ormai Siebel, ’ ) tannIók - Nádayné Mártha — — Bacsó Luiza VÁR -­SZINHÁZ. Az idegesek-Vígjáték 3 felvonásban. Sardou után fordította Feleki . Budapest, márczius 18. □ „A coalitio lét­re j­ö­n , mert lét­re kell jönnie“ — mondá vasárnap egy jobboldali laptársunk, — és pártunkhoz fordulva, kéri azt, kövessen el mindent, hogy az mentül előbb meg is történjék, mert — úgymond — épen pártunkon és vezérférfiain áll az. — Maga részéről ellen­ben úgy járt el, hogy az létre n­e jö­hessen. Egész kereken kimondja, hogy e vé­gett nekik semmi tenni valójuk nem volt; kellett tenni valamit, de csak nekünk. Pe­dig ismerhetné azon német közmondást „Zum Zanken braucht man zweie“ — hát még a coalitiohoz hogyne kivántatnék kettőnek a hozzájárulása. Mondta ugyan az a lap, hogy pár­tunknak nem kell „capitulálni“, — de azért erre irányult mégis egész czikkének iránya, amely elejétől végig egy nekünk szánt, sőt nyíltan hozzánk intézett oktatás akart len­ni; — valóban pedig egy körmönfont so­­phismákból álló prókátori irálygyakorlat volt az egész. A Deák-párt megkötött kezekkel és vál­­toztathatlan iránynyal indul a coalitiónak — mondá ő. Ha tehát mégis azt kívánta, hogy vele menjünk — mi egyéb ez a capi­­tulatiónál? hiszen épen az irány az, melyen változtatni kell, mert az eredmény mutatja, hogy a­melyet a többség eddig követett, rész volt. Sajátságos ötlet segítségül hívni valakit és azt kivánni aztán tőle, hogy a verembe essék ő is. Sajnáljuk, hogy oly térre vitte t. laptár­sunk a vitát, a­melyre lépni legkevésbbé időszerű, s jónak látta most is előállani pártja fényes napjainak azon stereotip mon­datával, hogy kétszeri általános választá­soknál vereséget szenvedtünk, és így érjük be a szerencsével, miszerint mégis beléphe­tünk a kormányba, csak adjuk meg magun­kat alázatosan a discretion. Laptársunk épen oly jól tudja, mint magunk, miként jöttek azon választások létre; talán mellőzhetjük tehát az ebbeli polémiát. — De midőn a mindennemű erő­szakolásokkal összealkotott többséget eléri annak természetes következménye, — mi­dőn maga érzi, hogy leszorított politikai ellenfelei nélkül üdvösen tovább nem vezet­heti a közügyeket, akkor azt kívárni, hogy azon ellenfelei jöjjenek segítségére, de ők is csak ugyanazt tegyék, a­mit maguk tettek; ez valóban nem egyéb, mint oly együ­gyűségre számítás, mely sze­rint pártunk a kormányra jutást mint ön­álló czélt tekintve, az alkalmat megragadja, hogy magát a követett rész irány része­sévé tegye, és semmi jót nem eszközölvén, nem sokára mi is ott legyünk, a­hol most ők vannak. Hogy a mi vezérférfiainknak valamely „arcanum triplicatum“ volna birtokukban, a­melyet csak zsebekben kell a bársony­székekre magokkal vinniök, mikép azonnal minden bajon segítve legyen, ezt laptársunk sem hiszi. Mi jót vár tehát belépésöktől, ha azt akarja, hogy csak úgy menjen a do­log velük is, mint eddig ment nélkülök, sőt eltompítsák azon önérzetüket is, mely­ből erejük áll, s a­mely nélkül tehetetle­nekké válnának a coalitio fontos feladatai­nak megoldására is ? Még ha egyszer meg is jön annak ide­je, hogy a közjogi kérdések tárgyalás alá vézessenek, ez csak úgy történhetik — mondja ő — ha azok iránt a nemzet újó­lag megkérdeztetnék, és a balközéptől talán semmi sincsen épen most távolabb, mintsem egy ilyen hivatkozást kivánni a nemzetre. Hát 1865—1867-ben szabad volt a nemzet m­egkérdeztetése nélkül tenni, a mihez most a nélkül szólni sem szabad ? — És a­mi e hivatkozást illeti, igaz, mi nem sürgetjük azt, de biztosítjuk laptár­sunkat, hogy attól nem félünk se most, se soha. — Alig hiszszük, hogy ő is úgy van vele .... Eredeti azon okoskodás is, hogy ha a coalitióra való felhívás a jobb oldaltól ere­­dett volna — akkor mi jogosítva lehetnénk feltételeket szabni. — Mely oldalról és ki­nek ajka ejtette ki a szót először — mi fü­gg attól? A felhívás a coalitióra nem jöhet azon párttól, mely nincs meg­bízva kormányalakítással. — Ez kivül áll minden kérdésen. Mi láthattuk és láttuk is azon részély­ek tornyurulását, melyek elle­nében csak az erők jóakaratú coalitiója se­gíthet, s mert előreláttuk az ország ezen válságainak bekövetkezését. Kötelességünk­nek tarthattuk és tartottuk is nyilváníta­ni nézetünket a fenyegető bajok elhárításá­nak és megszüntetésének lehetséges módjá­ról, de pártunk utoljára is csak annyit te­hetett és tett, hogy álláspontját tisztázta a közérdek megmentésére, ha ennek kormá­nyosaitól arra felhivatik. Ne kívánja tehát laptársunk lehetet­lenné tenni reánk nézve, a­mit még tovább­ra is oly nagyon óhajt, a­mibe egyedüli re­ményét veti — a coalitiót­ — és ha való­ban hiszi, hogy hazánkat csak a Parlamen­tarismus — ezt pedig csak a coalitió ment­heti meg, akkor ne csak mondja, de maga is tegye, a­mivel a vasárnapi vezérczikkét berekeszté. „És valóban mindannyian annyit vétettünk a Parlamentarismus ellen, hogy semmi bűnhődés nem látszhatik reánk nézve súlyosnak, a­melylyel azt ismét jóvá tehetjük — és a mint a dolgok állanak, azt egyedül csak a coalitió­­val menthetjük meg.“ Szlávy kormányelnök ur a Tisza Kálmán­nál történt értekezések eredménytelensége után felszólította G­h­éc­z­y Kálmánt a kormányba lé­pésre s midőn tőle tagadó választ nyert, hasonló ajánlattal kereste fel báró Sennyey Pált, de nem lévén szerencsésebb itt sem: kötelességének ismerte megújítani a király előtt a kabinet lekö­szönésének elfogadása iránti kérelmét, a­mi most már meg is történt. Ezen tények eléggé jelzik a sokoldalú válság egész komolyságát, s hírlapírói kötelességünké te­szik, hogy a helyzet lázas természetével szemben elnapoljuk mindazon részletek megvitatását, melyek a coalitio létesítésére intézett lépések meghiú­sulásából kivonhatók. Erre lesz idő akkor is, mi­dőn az uj kabinet megalakul s a kedélyek ha nem is megnyugtatva, de legalább nyugodtabbak lesznek. Különben is a balközép tagjainak s igy la­punknak is csak az lehet, ez idő szerint, a feladata, hogy a dolog menetét és fejlődését éber figyelemmel, de egyszersmind a legnagyobb higgadt­sággal vegye szemügyre s ne engedje magát kiza­vartatni ezen óvatos ki­járásából semmiféle szenvedély vagy csel által, bár­mely irányban. Ezen maga­tartást megőrzeni nem is lehet nehéz azon balkö­zép tagjaira nézve, kik nem az izgalom, hanem a rend szellemét óhajtják terjeszteni s a kiknek po­litikai álláspontját tisztán láthatja a nemzet a Ti­sza Kálmán által és oly hazafiasan mint önérzete­sen tett legújabb nyilatkozatból is. Az ország ösz­­szes érdeke forog veszedelemben, s a­ki ezt nem érzi vagy játszik vele, az buta vagy gonosz. A „Pesti Napló“ esti lapja szerint Bittó úr, a képviselőház elnöke, tegnap hosszasan ta­nácskozott Szlávy kormányelnök úrral, ma pedig — mint ma este halljuk — kihallgatáson volt a királynál. Ebből a Deákkörben azt következ­tették némelyek, hogy az új kabinet alakítására Bittó urat bízza meg ő felsége. Mi e következte­tést tévesnek tartjuk,­­ ha még­is helyesnek bizo­nyulna, ebből a helyzet válságos elemeinek növeke­dését igen, de kereskedését nem várhatnék. Sőt nem is teszszük fel Bittó úrról, hogy olyan fel­adatra vállalkozzék, s melyre hogy nem bír a vi­szonyok által igényelt kellékekkel, éreznie kell a közvélemény megkérdezése nélkül. Nevezetes a Deákkör azon határozata, mi­szerint ezentúl egyhangúlag fog támogatni mind­en jövendő minisztériumot.Ez minden esetre szükséges lesz egy olyan helyzetben, a­melynek komor feladataira nem akart egy gyengélkedő kormány tagja lenni sem egy Ghyczy sem egy Sennyey, bárha egy Tisza Kálmánnal szö­vetkezve, hajlandó lett volna egy erős kor­mány tagja lenni mind Ghyczy minden esetre és Sennyey is valószínűleg. De hát miért nem akar kormányelnök lenni sem Ghyczy, sem Sennyey? töprenkednek sokan. Azért mert a Tisza Kálmán feltételeinek el nem fogadása után nem lehet számítniuk a coalitio létesülésére, e nélkül pedig nem lehetett a helyzet által követelt erős és biza­­lomgerjesztő kabinet alakítására kilátásuk. Na de vállalkozik erre majd más, mert hát ezen­túl minden jövendő kabinetet támogatni fog az a jobboldal, a­mely a mindenki által becsült, átalá­­nosan kedvelt, valóban önzetlen és minden g’­sch­üfteléstől tiszta Szlávy József kormányát támogatni sem nem tudta, sem nem akarta. Credat Judaeus! Egyébiránt majd meglátjuk úgy — júli­us felé.­­ Simon­yi Lajos bárónak a baloldali kör tegnapi értekezletén mondott nyilatkozatáról a „Pesti Napló”ban a következő tudósítást olvassuk: Simonyi Lajos Móricz ellenében megjegyzi, hogy szerinte a coalició elvi programm-változ­atás, a párt tagjainak megválasztása pedig más Pro­gramm alapj­a történt; e tekintetben hivatkozik Ghyczy eljárására és azon tényre, hogy épen a párt részéről sürgettetett a lemondás azok elle­nében, kik Ghyczy pártjához családkoznak; fenn­tartja nézetét és a mandátum letevését tar­ja a legkorre­tebb eljárásnak. Simonyi nyilatkozata nagy helyesléssel fogadtatott. Hasonló tudósítást adnak némely más jobb­oldali lapok is. Részünkről ezek ellenében csak annak kijelentésére szorítkozunk, hogy az idézett és ahhoz hasonló tudósítások szándékosan vagy szándéktalanul, de teljesen elferdítették­­. Simonyi Lajos nyilatkozatát, a­ki határozottan kimondotta, hogy a coalitiót szükségesnek tartja és abban pár­tunk részéről a Tisza Kálmán által követett eljá­rás szerint és határok közt elvfeladást legkevésbé sem lát. Egyébiránt úgy hisszük, maga igen tisz­telt barátnők is helyén fogja látni a kérdésbeni ferde tudósítások ellenében tiltakozását kijelenteni. A „Pester Lloyd“ mai vezérczikke követ­kezőleg végződik: „A jelen pillanatban kétszeresen sürgős szük­ség, végre valahára egy vagy más módon ismét teljes számú minisztériumot hozni létre, mert ettől fog függni, hogy a Deákpárt magát gyorsan össze­szedje és most már mint compact többség az új kabinetet talpra állítsa. A párt dissidens elemei ismételve kijelentették, hogy oppositiójuk csak a coalitió ellen irányul és hogy minden kabinetet támogatni fognak, mely feltétlenül a kiegyezés alap­ján áll. No­s hát ma már többé nincs mit attól tartani, hogy az új kabinet egyöntetűségét a köz­jogi ellenzék valamely eleme zavarja, és azok, kik csupán ezen veszélytől irtód­tak, most már bizonyosan örömmel és teljes számmal fognak a régi zászló alá visszatérni, hogy bebizonyítsák, hogy egy erős homogén kormányt nem­csak ó­h­a­j­­tanak, hanem azt lehetségessé is tudják tenni.“ Hát ugyan a coalitio teremtette azon d­i­s­­sidenseket, kik a coalitionális kisérlet e­l­­tti években áskálódtak egymás ellen a jobboldalon? ” A középpárti kör ma délelőtt értekezle­tet tartott, melynek eredménye az, hogy a kör he­­lyeslőleg vette tudomásul Ghyczy Kálmán elhatá­rozását, mely szerint nem lép be a kabinetbe, mire Szlávy kormányelnök által felhivatott. Ghyczy Kálmán délután tudatta e határozatot a minisz­terelnökkel. A „Pester Corresponded“ a középpárti kör értekezletéről ezeket írja: Ghyczy előadta a tár­gyalások folyamát, s körvonalazta a saját állás­pontját , aztán nyilatkozásra hívta fel a párt tagjait. A többség helyeselte Ghyczy eljárását, mások ismét a kabinetbe lépés mellet nyilatkoztak, s a un­io törekvések elősegítését óhajtották volna; nevezetesen Ivánka Imre érvelt a Sasió mellett. Regiszr­áljuk e helyütt azt a garantírozatlan hírt is, hogy Ivánka Imre a párthatározat miatt in­díttatva érzi magát mandátumát letenni, miután a közzéppárt külön álláspontját most már nem tartja sem jogosultnak, sem igazoltnak. Miután Ghyczy kimondta a határozatot, hogy tagadólag fog vála­szolni, vita fejlődött ki a felett, hogy e határozat egyszerűen adassék-e tudtul, vagy pedig indokol­­tassék is. Négy órai vita után aztán elhatározta­tott, hogy Szlávy egyszerű levélben értesítendő, miszerint Ghyczy, pártja véleményével egyetér­tőig úgy van meggyőződve, hogy a kabinetbe nem léphet. _________ — A „Pester Corresponded“ esti kiadásából a többi értesítéseinkben foglaltakhoz a válságról csak a következőt közöljük: Szlávy úr tegnap Ghyczyt, s ennek tagadó válasza után ma Sennyeyt hivta fel, hajlandók len­nének-e kabinet-alakításra vállalkozni. E lépések sikertelensége után kérte lemondásának elfogadását, s Ő Felsége e kérelmet teljesítvén, Szlávy úr ő Felségének több személyiséget nevezett meg, kik véleménye szerint kabinet alakítására alkalmasak lennének. Ő Felsége erre e személyiségek egyikét, Bittó urat hivatta, ki délután 4 órától 5-ig volt a felségnél. Bittó urat nem bizta meg ma Ő Felsége a kabinet alakításával, miután ez azon jelentéstől függhet, melyet a ma folytatandó tanácskozások után Bittó úr holnap ő Felségének tenni fog. A Deákpárt értekezlete. A Deákpárt mai számosan látogatott érte­kezletén a kör elnöke mindenek előtt a tíz szász képviselőnek részint a Deákkörből, részint a Deák­pártból már ismeretes kilépését jelentette. Ezután Szlávy miniszterelnök emelt szót, és körülbelül a következőket mondotta: Kötelességemnek tartom a pártnak felvilá­gosítást adni ama tárgyalásokról, melyek a köze­lebbi napok folyamában köztem és a balközép ve­zére között a két párt koalitiója tárgyában folytak, nehogy a tények téves ismerete folytán azok hamis megítélése idéztessék elő. Én nem voltam a coa­litionális eszme teremtője és nem voltam ter­jesztője; rég ideje már, hogy az a sajtóban úgy, a­mint a politikai körökben megbeszélés tárgya és mindkét párt kebelében is igen tekintélyes kép­viselőkre talált. Én magam egy pillanatra sem ismerem félre, mily végtelen előnyt képezne, ha e pártok egyesülése által, a gyümölcsteán közjogi vi­ta mellőztetvén, az egész bennök nyugvó intellek­tuális erő a haza érdekében gyakorlati munkákra értékesíttethetnék. Ha mindazáltal, a­mint mon­dottam, nem tartoztam a coalitionális eszme ter­jesztői közé, úgy ez azért történt, mert nem tit­kolhattam el magam elől a roppant nehézsége­ket, melyeknek ez irányban felmerülniük kell,­­ a nehézségeket, melyekkel már egy coa­litionális kabinet létrehozatala egybe lenne köt­ve, és azt­án azokat a nehézségeket, melyek egy kabinet működését, már létrejötte már, természetszerűleg kísérnék. Egész az utóbbi időig azon véleményben is voltam, hogy a Deák­párt maga képes erős kormányt alkotni, ha csak a párt azt erélylyel és tartalék nélkül támo­gatja. De, nevezetesen múlt évi dec­ember óta, azon meggyőződésre kellett jutnom, hogy a jele­n­­legi kormány e feltétlen támogatásnak, e tarta­­léknélküli bizalomnak a párt részéről nem örvend és ezért elhatároztam, hogy Ő Felségének, mind­­járt pétervári útjáról visszatérte­m én, átnyújtom a jelenlegi kabinet lemondását. Különösen azon körülmény bírt erre, hogy midőn dec­emberben e kabinet két legfontosabb tárc­­ája megür­ült, minden fáradozásom daczára sem voltam képese két állást alkalmas személyiségekkel a párt kebeléből le­töl­teni. Csak kötelességemet véltem tehát teljesíteni, mi­dőn a Felségének Pétervárról visszatérése után elbocsátási kérelmünket benyújtottam, azon kére­lemmel, méltóztatnék személyesen Budapestre jönni és — simán nem voltam azon helyzetben, hogy parlamentáris szokás szerint utódot ajánlhass!»,a­ki előreláthatólag a többséget birná-^!!" főrendi­ház és a képviselőház egyes fractióinak vezéreit és kiválóbb tagjait meghallga­tni. Ez megtörtént és erre ő felségétől megbizást nyertem egy uj ka­binet alakítására törekedni, de egyúttal megkísér­teni, vájjon nem lenne-e lehetséges a balközép ve­zérét Tisza Kálmánt egy coalitionális minisztéri­umnak megnyerni. E legfelsőbb megbízásnak meg­felelőig tárgyalásokba bocsátkoztam a nevezett képviselő úrral, melynek leglényegesebb pontjait önök a mai lapokból ismerik. Tisza Kálmán urat illetőleg bizonyítanom kell, hogy ez alkalomból a legnagyobb lejalitással járt el, és m­­g vagyok győződve, hogy ő a coalitiót épen olyan becsülete­sen és őszintén akarta, mint én magam. Sajnos, hogy szándékom egy lényeges véleménykülönbsé­gen hajótörést szenvedett. Szlávy úr ezután kifejti a különbséget a Tisza Kálmán által adandó nyilatkozat két formulázása között; hangsúlyozza, hogy Tisza a közjogi kér­dést illető nézeteit a neki alkalmasnak látszó idő­ben a kabineten belül és szükség esetén egyene­sen Ő Felsége előtt óhajtotta érvényesíteni, mrig Szlávy úr neki az, aciro e szabadságát csak a ka­bineten kivül vélte megadhatnak. Ezután igy foly­tatja: E különbségeken hiúsultak meg fáradozásaim és midőn ezt a párt tudomására hozom, csak még egy szemrehányásra kell válaszolnom, melyet itt is, ott is hallottam, — azon szemrehányásra ugyanis, hogy míg Tisza Kálmán elvbarátait a tárgyalások minden p­ázisáról értesítette, én magára nem tettem hasonlót pártunk irányában, sőt inkább annak h­áta me­­gett,cse­lkedtem. (Egy hang: „Ez igaz is!“) Miu­tán az urak közül valaki azt mondja: „Ez igaz is“ — én azt mondom ennek az urnak, hogy „ez nem igaz“, ezt szavamra mondom, és belátá­sukra bízom, hogy e szónak hinni akarnak e vagy sem. Tisza Kálmánnal egy pillanattal sem beszél­tem előbb a coalitióról, mint sem erre ő Felségé­től felhatalmazást és megbízást nyertem. Ha szem­rehányás érhet, úgy az legfeljebb az lehetne, hogy a balközép egész magatartásából a közelebbi idő­ben azon következtetést vontam le, hogy nincs kö­zöttünk olyan lényeges különbség, mely egy coali­tionális minisztérium alakítását lehetetlenné tenné. Ha ebben csalódtam, úgy e csalódásban osztoztam sokakkal, e párt belátástel­jes tagjaival, de a párt háta megött nem cselekedtem. Ez nem szokásom s ettől sem ezen, sem más esetben nem tértem el. Az sem áll, hogy Tisza Kálmán pártfeleit a tárgyalások minden p­ázisáról értesítette , sőt inkább kölcsönösen szavunkat adtuk egymásnak, hogy az, a­­­mi közöttünk történik, közöttünk is marad és Tisza úr csak néhány bizalmas barátja irányában tett kivételt, a­minthogy néhány tagjait a pártnak én is mindig értesítettem a dolog állásáról. De ha Tisza úr másként járt is volna el, kérem szem előtt nem téveszteni a különbséget kettőnk állásá­ban. Tisza úr a maga vagy legfeljebb pártja ne­vében cselekedett, míg én király ő felsége megbí­zásában jártam el és indiscretionak tartottam volna, ily tárgyalások részleteit, mielőtt egy vagy más értelemben eredményre vezettek, kitrombitálni. A másik különbség abban fekszik, hogy elejétől azon szilárd elhatározással bocsátkoztam tárgyalások­ba, hogy a Deákpárt alapelveitől a legcsekélyeb­bet sem áldozom fel, és miután ily áldozatról szó nem lehetett, nem is volt szükséges, hogy a párt beleegyezését erre kinyerjem. Tisza Kálmán úr ellenben a minisztériumba lépése által a maga és pártja állását némileg mindenesetre megváltoztatta volna és ezért kellett magát biztosítania elvtársai hozzájárulásáról is. Különben elhihetik nekem, hogy akkor is, ha a coalitio létre­jött volna, kö­telességemet, mint alkotmányos és parlamentáris miniszter, ismertem volna; akkor az újon kineve­zett miniszterekkel önök elé léptem volna, nézete­inket és szándékainkat kifejtvén, támogatásukat kikérni; ha a párt többsége ezt megtagadta volna, akkor tudtam volna, hogy mi a te­endőm. Mindennek most vége ; fáradozásaimat bizo­nyára jó szándék vezérelte; sajnos, hogy nem ko­ronázta siker. Ez olyan sors, melyre minden állam­férfinak készen kell lennie. Ha sikerülnek az ilyen dolgok, akkor nemcsak megbocsátják neki, de még meg is dicsérik érte; ha nem­ sikerülnek, akkor meg kell, hogy hajtsa fejét a lesújtó ítélet alatt. Nekem az utóbbi sors jutott, és azért ma ő felsé­gét kértem, hogy működésemtől mentsen fel és valaki mást bízzon meg az új kabinet alakításá­val. Ő Felsége kegyes volt lemondásomat elfogadni és kérelmem teljesítéséről biztosítani. E pillanatban tehát már csak mint a párt egyszerű tagja állok önök előtt és mint ilyen ajánlom magamat colle­­gialis jóvoltukba; az egyetlen óhajtás, melyet e perezben táplálok, az, hogy a­kit ő felsége utódo­mul határoz, szerencsésebb legyen, és sikerüljön neki, hazánkat a jelenlegi súlyos helyzetből minél előbb felsegíteni. Hangos tetszés kísérte a buzgó miniszterel­nök e szavait. L­i­p­­­h­a­y Béla báró meleg sza­vakban adott kifejezést a gyülekezet érzelmeinek ; rajzolta a lelépő kabinet érdemeit , kü­lönösen kiemelte Szlávy úr önfeláldozó működését a mi­niszterelnökség átvételétől a mai napig; felhívta a

Next