Ellenőr, 1874. április (6. évfolyam, 90-118. szám)

1874-04-29 / 117. szám

e­int enyhíteni igyekszik szavait,­­ tiltakozik azok olyan értelmezése ellen, mintha elszaka­dásra akarna izgatni. Egy mai táviratunk szerint Rómából Párisba érkezett hírek constatálják, hogy az olasz kormánynak a Piccon-féle incidenshez semmi köze sem volt és hogy abban igen korrect állást foglalt, midőn arról biztosította a franczia kormányt, hogy Savoya és Nizza átengedése meg­­vitathatlan tény, a­mely ellen nem lehet tü­ntetni. Spanyolország: A monte Abantot „szakadat­­lanul“ lövik, mint egy hír mondja, de még mint die igen bajos volna megmondani, hogy a karlisták roleszakadnak-e bele. Serrano csapatai, állítólag 40 000 ember, Serrado és Castro között vannak összepontosítva, de hogy merre felé fognak elő­nyomulni, még nincs meghatározva. A Bilbao és Angolország közötti tengeralatti huzalt, melyet a carlisták megszakítottak, ismét kihalászták és San­tander közelében összeköttetésbe hozták a spanyol tengerparttalA biroddalmi gyűlés hazament, tegnap közöttük búcsúztatóját sub titáló trónbeszéd, még utolsó üléséről akarunk megemlékezni. Ez ülésen elfogadták majdnem egyhangúlag a sok­szor ismertetett és megvitatott sajtótörvényt, ami meglehetősen váratlan esemény volt. Elfogadták továbbá a „Kirchendienergesetzet,é s tudomásul vették az Elzász Lotharingia adminisztraciójáról beterjesztett jelentést. Ez utóbbi miatt esti ülést is kellett tartani, mely csak éjjel egy órakor ért véget A birodalmi gyűlés szétoszlásával s a trónbeszéd­del foglalkoznak ugyan a lapok, de csak pro forma; a­mi mindennél jobban érdekli most a német sajtót, az a Bismarck és Arnim gróf között fennforgó viszály bizonyossága. Arnim azon okmányokra vo­natkozólag, melyeket bécsi és berlini lapok nem ^----i ügyiben nyilvánosságra hoztak, Döllinger János préposthoz levelet intésen, melyben nemcsak amaz okmányok egy részének megtámadott hitelességét elismeri, hanem Bismarck herczeg zsinati politikáját indirecte megtámadja. A levél ezen része így hangzik: A­mi az ellenmondást illeti, mely 1869. májusi és 1870. júniusi fel­fogásom közt mutatkozik, ez magában véve nem jelentékeny. 1870-ben is nem annyira magát a dogmát, mint inkább azon módot, melyen meghozatik, tartottam fontosnak, ha a német püspökök az első percztől fogva az infaliibilitást olyan elméletnek nyilvánították volna, melynek elfo­gadása magától értetődik, s igy gyakorlatilag közö­nyös is, a kormányok e kérdésben bizonyára közbe nem léphettek volna. De a német-osztrák püspökök magatartásából 1869. őszén a zsinat idején ismerni tanultam a pápai vállalat horderej­ét. Meg kell­ győ­ződnöm, hogy a csalhatatlanság nemcsak értékes, de üres edény azon rendeltetéssel, hogy a vati­ánt diszitse, hanem Pandora-szelencze, melyből eshetőleg igen veszedelmes ingredientiák fognak a keresztyén világra öntethetni. Ha tehát szememre hányják, hogy 1869. májustól kezdve 1870. júliusig a tapasztalás útmutatása folytán nézetemet javítottam, úgy ez olyan szemrehányás, melyet szívesen elfogadok. Ha ez időben tanultam valamit, ezt lényegesen a né­met pöspököknek köszönhetem, kik engem a dogma következményeiről felvilágosítani szíveskedtek. Ez alkalommal azon terméketlen vitát is újra kez­dek, vájjon egy nagykövet kiküldetése a zsinatra a dolgoknak más fordulatot adott volna. Ki akarja azt ma eldönteni? Én részemről ragaszkodom ah­hoz, hogy a hadjárat megindítói — ha úgy jár­tunk volna el, mint én terveztem — ama hősre em­lékeztettek volna, ki elment a világot meghódítani, de hazatért, mert esett az eső — infecta­re, colle tombe al sacco. Leginkább azt sajnálom, hogy a Hohenlohe herczeg által javasolt tanácskozások behatóbb tárgyalásokra alkalmat nem nyújtottak. Ha sikerült volna az élősdi növényeket, melyek a zsinaton neveltettek nagyra, csirájokban elfojtani, ma nem élnénk ama felfoghatatlan bonyodalmak­ban, melyek körülbelül mindazt kérdésbe helyezik, a mi hosszú idő óta a keresztyénség közös birtoka volt. A levélnek ez utolsó része határozott támadás Bismarck herczeg zsinati politikája ellen s e miatt aligha lesz maradása a diplomaatiai korban. Egy ma érkezett táviratunk már is azt jelenti, hogy két tekintélyes berlini lap, az egyik Bismarck or­gánuma a „Nordd. Ztg.“ hevesen kikel Amim ellen, s értésére adják, hogy nem lesz maradása. Ausztria. Az osztrák törvényhozó tesü­letek több nap óta szünetelnek. A nap eseményeinek fontosságát ott is a vörös könyv, s a delegationá­­lis bizottságok működése képezi. A képviselőhöz megszakadt munkálkodásának fonalát a mai id­ős Ben kezdi meg. Napirendre a kolostortörvény mel­lett több vasúti törvény van kitűzve Steudel Schönerer indítványának tárgyalásával. A Steudel­­féle indítvány, mint már említettük, az utóbbi időben oly érzékenyen tapasztalható kőszén árának, drágulásáról, Schönerer indítványa pedig az adó­törvény 39-ik §-ának megváltoztatásáról szól. Ez utóbbi törvények mai napon való tárgyalása azonban pium desiderium marad, miután a kolos­tortörvény terjedelme fogja valószínűleg a mai ren­det kitölteni. __________ A hivatalos lapból, Ő felsége Bécsben 1874-ik évi április hé­t. kelt elhatározásával elrendelni méltóztatott, hogy Szombathelyi Kálmán ideiglenesen nyugdíjazott honvédőrnagy, az újon eszközlött felülvizsgáltatás alapján mint egész rokkant a végleges nyugdíjasok állományába helyeztessék. A vallás és közoktatási magyar királyi miniszter a siketnémák váczi királyi intézetéhez Tariczki Ferencz intézeti segédtanárt rendes tanárrá, és Prohászka Jó­zsef főelemi néptanítót tanár-gyakornokká nevezte ki. Az igazságügyminiszter a nagy­váradi királyi tör­vényszékhez írnokká C­z­i­g­­­e­r Nándor nagy­váradi kir. ügyészségi írnokot, a tokaji királyi járásbíróság mellé vég­rehajtóvá Demeczky József kassai szolgabirói segédet, a giralti járásbiróság mellé bírósági végrehajtóvá R­á­c­z Pált, az eperjesi királyi törvényszékhez második segédte­­lekkönyvvezetővé Szalyovich Aladár eperjesi törvény­­széki írnokot, a lőcsei királyi törvényszékhez második osz­tályt) segédtelekkönyvvezetővé G­­­o­s Tivadar szepes-szom­­bati királyi járásbírósági telekkönyvi Írnokot, Tóth Lajos komáromi törvényszéki díjas joggyakornokot ugyanide al­jegyzővé nevezte ki, D­e­r­n­e­r István apatini királyi járás­­birósági­­végrehajtót a zombori kir. járásbíróság mellé, E­s­z­e­n­y­i László berettyó­újfalui kir. járásbirósági írno­kot a nagy­váradi kir. törvényszékhez s Nagy Árpád nagy­váradi kir. törvényszéki írnokot a beretyó­ujfalui kir. járásbírósághoz helyezte át. A­­belügyminszter­ L­a­­­á­n­c­z­y Vilmost és K­á­­roly Jánost a nevezett minisztériumhoz hivataltisztekké nevezte ki. A pénzügyminiszter Mayer Ferencz pénzügyőri szemlészt pénzügyőri biztossá, B­e­k­e Károly szatmári pénzügyigazgatósági fogalmazó-gyakornokot pénzügyi fo­galmazóvá, báró B­a­r­c­ó Ede krassó megyei főmérnököt mehádiai fürdő­gondnokká és dr. C­h­o­r­i­n Zsigmond or­­vostudort fürdő­ orvossá, végül Do­b­rot­a György pénz­ügyőri szemlészt pénzügyőri biztossá nevezte ki. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter dr. S­z­a­n­i­s­z­l­ó Albert ideiglenes tanárt, a kolozsmonos­­tori kir. gazdasági tanintézethez, a természettudományok rendes tanárává véglegesen nevezte ki. W­o­lf­n­e­r József győri lakos vezetéknevének „Har­­sányi“-ra, C­z­i­n­e­z­­­e­r Ignácz csornai lakos saját, vala­mint Sznoy Jenő mostoha fia vezetéknevének „Bék­ére, Budai József vezetéknevének „Máriására és Rab Fe­rencz szatmárnémeti lakos vezetéknevének „Váradi“-ra kért átváltoztatása belügyminisztériumi rendelettel megen­­gedtetett. Pető­fy szobráról. A Petőfi-szoborbizottságnak ajánlja a róna B o l y o n g ó ja. A Visió. Mily véghetetlen nagy, mily irhatatlan szép az Alföld rónája! — Játszi tündére a felkelő nap­pal tengereket, hegyormokat — a világ tükrét va­riz&o­ * izom láb ifórm, * a mikor kifáradt,* el­vonult a titokzatos nádas smaragdpalotájába. A nap zaj* múlik. A nap, leáldozó félben még egy búcsúpillantást, véghetetlen tüzeset vet végig a rónán messze keletre, hol a föld árnyé­ka kél. S az árnyék felfogja a nap búcsúpillantá­sát, ibolyakékre változtatva küldi vissza az élet forrásához. Azután győzni kezd a szürkület. Az ég tüzes pírja halovány aranynyá enyészik, melyen a kút géme, a tanya jegenyéje a a szélmalom merev kar­ja oly élesen, oly feketén rajzolódik le, mint az ártatlanság arczán az első bűn. És a szürkület e perczeiben kezdődik játéka az elmosódó, egymásba enyésző színeknek — oly játéka, mely megszégyeníti a leíró szót is, meg a festő ecsetét. Az ér, a tó csillogni, villogni kezdenek. A fészke felé siető r­éza után messze szétágazó, rez­gő sugárpár­­ övei végig a csendes tükrön. A víz­­re bocsátkozó sirály az ezüstös karikák egész ra­ját varázsolja a tó tükrére. A nappal oly élénkzöld isit­a malachytot kezdi megszégyeníteni, göd­rei képezik titokzatos rajzát, a barázdák az ékítő ereket. Az első csillag letekint, hogy fénye egyesül­jön a puszta csillagával, a pásztortű­zzel, lete­kint a tóba, hogy rezgő képét láthassa. Elhallgatott minden, még a tanya éber őre is, de csak a sain- és fényvarázs perczeire — az­után kezdődik az est élete. Megszólal a nádas réme, a bölömbika; szi­szeg a költözködő r­czák szárnya fenn a magas­ban ; a bagoly nesztelen röpte végig járja a get, meglegyinti a nádasok hajlongó bojtját. A faluvégi viskó ablakai is kipislognak a messze láthatárba; rengés, az a szelíd fény ellát legszélére az égboltozatnak, mely védő üvegha­rangként borul a természet első álmára. Ette van, este van ..... zengi Arany János. A kis viskókban ezer szálait fűzi, szövi az élet, melynek szépségét oly mélyen véste szi­vünkbe a rónák költője: Petőfi. A kis viskók­ban és a természetben, melynek öszhangja oly véghetetlen szép! A viskó is elssenderedik s jön az éjfél, szellemek órája. Segesvár környékén, a véráztatott mező kellő közepén megreped a föld. Petőfi szelleme elhagyja sirját. Nehéz neki az a köves föld —­ felkap szi­laj Pegazusára „szőrii üli meg“ s vágtat kedves rónája felé, vágtat akár a képzelet. Az orosz lándzsa ttttette sebhely sajog, enyhítő Írja a róna szellője s a kegyelet. Benyargalja a nagy térsé­get : hadd, lássa mit vivtak ki azóta „rongyos ka­tonái“ ? hogyan áll a szabadság ügye, melyért lantja legszebb hangja zengett, melyért szive vére elfolyt ? Hogyan áll a kegyelet ? A valóság. A szabadság ügye? — hagyjuk azt. A ke­gyeletés ebben ugyan nem lehet sok panasz. A kiskőrösi viskó még nem omlott be, Pest megye egyik tisztviselője pláne már hallotta is, hogy „valami bizonyos Petőfi* verseket irt, a­melyeknek még olvasójuk és dicsérőjü­k­­ akadt. Szoborbi­zottság is akadt, szobrot is terveznek, melynek alapja Reményi néhány ezer JE* húrjából, stylio a hagyományos, hidoaelletti szent mintájából telik. Különben a talapzaton ott lesz a Petőfi neve, • a­ki elolvassa, megtudhatja, hogy nem tüzes­­gyarmtati, huszármundérban feszengő Szent Márton szobra előtt £11. A mennyi hir rááll­ott ki a szobor mintájáról, mind azt sejteti velem, hogy Nepomucénus stylben készül e modern transfiguratiója a magyar szabad­­ságharcz, a magyar közészet mythosi alakjai leg­­nagyobbjának. Oh ez e­ssörnyt, otromba redő­tt köpö­­nye­g, —­ez a mepumentsk­a tuskó, az a stereotyp pepirtakerc... az a pecak­ecség! ■•»*» mankója a be­­teg művészetnek * József nádor már ott ál­l, palástjára támasz­kodva panaszosan mondja: „itt állok, nem tehetek másként, isten engj,ha úgy segiten!“ Szécheny is ott forr 611 ani, tuskóra tá­maszkodva, mondván: „itt állok stb.“ Eötvös is ott fog állási, tuskóra támasz­kodva stb. Ez Petőfi is ott fog állani, köpönyeggel tá­masztva. Em­lékerdeje tesz Pestnek, jellemzetes válto­zatosság tekintetében ekkora műért­ék­kel, a mek­kora van fejfáj temetőjében az alföldi falunak. Esyhxsgusig —­ saire? kimondjam? — — mit emel ki rryd e monotoah? a Hentzi szobor mű­­becsét. «— Különben a mikor Bécs a bronz lovas­ságot cultiválja, illő Pestnek, hogy tekintettel modern paritásunk elvée, bronz gyalogságot ál­lítson. És a míg Bécs mintája a köpenyeges, lovas csendőr, lehet a miénk köpönyegbe bujtatott Nepo­­mucenus vagy Flórián. A balsejtelem ezer ördöge vigyorgat reám a falról! íme, közéje vágtam a kalamárist. — De talán, mégis túlzom is dolgot? és talán mégsem túlzom, mert hiszen a bomsztó, az a köpönyeg ! Nem a mű emeléséért, hanem t­ám­as­ztá­s­á­­é­r­t van az ott, oly értelemben mint a dülősövény mellé vert karó, a hibás tervezés miatt roskadozó házat támasztó láb. Hát mi adhatja meg szépségét és legfőképpen jellegzetességét egy emlék­szobornak, ha nem az idom vonala, e vonal jel­­lemzetessége és tökéletes összhangja? miképen juthat e fő lényeg érvényre egy köpenyeg alatt, mely legyen fedőzete még olyan mesteri, mégis legnagyobb részét takarja el annak az alaknak, a melyet örökíteni akarunk, a­mely a kegyeletből kelve, hivatva van jövő nemzedékekre közvetlen, nemes buzdító hatást gyakorolni? Lehetetlenség ez a köpönyeg, és ezerszere­sen az Petőfinél, a hit vándorbottal kezében, fázva, dideregve, ütötten kopottan, majd ismét kardosan elképzelhetünk, de uszályos köpönyegben bizonyá­ra nem! Miben gyökerezik a nagyszerűség, miben az a magasztos érzet, mely az antik mesterművek szemlélésénél nyilatkozik a szép iránt fogékony szemlélő legbensejében? Oly nehéz erre a felelet? És Izsó nem tudná adni? Lehetetlen! Minden támasz, minden takaró kerülése, a végre, hogy az alak vonalai szabadon fejlődhes­senek, mert hozzájok van kötve mind­az, a­mit a plastica által az érzelemmel tudatni akarunk, ez a felelet. Az a „plastica”, mely e fő feltétel ellen vét, egy hajszállal sem ér többet annál,,a kará­cson­yára aggatott czukorbábnál, mely élőb­ől va­lami emberi alakot, hátulról a tepsi lapja lenyo­matát mutatja. És az a köpönyeg csak ily tepsi lap, egyéb semmi. Mi mondja meg az antik Apollo, Impera­tor szemlélésénél, hogy : ez csak Apollo, ez csak Imperator s más nem lehet? vájjon nem az a ki­fejezés, a melyet csak a szabadon, összhangzatosan s igy jellemzetesen fejlesztett vonal adhat. És ép­pen ez a művészet. Vájjon a domborműnél nem lényeges az az illusió, mely elfelejteti a szemlélővel, hogy csak fél alakot lát? s ez az illusió nemde annál tel­jesebb, s így a művészet annál tökéletesebb, mi­nél szabadabb az alak, minél szabatosabb a lap kezelése, a­melyről kidomborodik? Ám vágjuk ki az alakot, hogy a szem a durva anyagot, a tep­sit is láthassa — eltorzul még a remek is. És ez az átkozott köpönyeg bizony csak tepsi, mely mindenképpen zavar. Petőfi emlékszobra actiót kiván, olyat, a­mely Petőfire nézve jellemzetes, mely testi és szellemi individualitásának, sorsának megfelel, mely ezeket megkapóan visszaadja. Papír tekercs, nagy üstök, szavallási gesztus és egy nagy köpönyeg — ezek­kel egy Petőfit megörökíteni nem lehet. Eszem ágában sincsen, hogy bár egy árva hajszálnyit is le­vonjak Izsó Miklós művészi repu­­tátiójából. Meggyőződésből tisztelője vagyok igaz művés­­ szi erének. De kérem, tegye kezét a szívére, s mondja meg, hogy lánglelke, őseredetisége egész tü­zével képzelheti-e oly variánsát a köpönyeges, cos­­tlimbe bujtatott, stereotyp, elcsépelt állószobornak, mely megrezzenti a szív húrját, felébreszti a lelke­sedést? Hiszi-e, hogy a szavallásnak, egy ilyforma szoborra plastice átvihető egész actiója, a szemlélő lelkében felkölti képét annak a mythicus alaknak, mely bolygóként rohant végig a magyar borús egén, örök tüzet gyújtva és szórva maga körűl, mely lantja bűvös hangjával, lelke hevével, teste nyughatatlanságával a viskótól a palotáig, a róná­tól a bérczig járta, rohanta át meg át a magyar földet és szivet, mely buzdító és harczi harsonája, fennkölt dalnoka volt a szabadság mythosi harczá­­nak, s e harcz vértengerébe tűnt el nyomtalanul ?­­ Hiszi-e ? Nem lehet és nem lehet, Izsó Miklós! tegye kezét szivére — — ke­ressen párhuzamot s benne eszmét. Ki lehetne az a párhuzam? Beethoven. A hangok Titánja és a szó Titánja; alapjá­ban mindkettő boldogító, nemesitő saját boldogsága árán. Prometheus mind a kettő, keselyűje sem maradt el egynek sem! Létezik-e művész, a­ki Beethovent, Ferencz császár szoborstélben merné adni? nem létezik, mert lehetetlen. Sziklára ültetik egész boldogtalanságával, ih­letével, kínjával; lábánál a múzsa, a­melylyel az emberiséget boldogító és ott a lánczra vert Prome­theus, melynek kínját átszenvedte--------és még ez is rosz, de mégis ezerszerte jobb annál az el­csépelt lehetetlenségnél. Szelleme a magyar művészetnek! csak ez egyetlenegyszer légy velünk! * Közöltük e felszólalást, mert művészeti ügyek­ben mindig haszna van, ha minél többen nyilvánít­­nak véleményt. Megvalljuk azonban, hogy a felszó­lalás nem emlékeztet az Izsó mintázatának közvet­len hatására, mert annak köpenye aligha eszébe juttatta még valakinek Nepomuczénus Jánost. Az antique szobrokra való hivatkozás oly messze tá­voli időkre utal, hogy ez útmutatás szerint és oly messze távolodnék el tőlünk az, ki egészen a mi­enk, s ki még nem oly rég köztünk volt. A mo­dern ábrázolatoknál aligha kedve jöhetne egy szob­rásznak a régi, klasszikus alakzati szépségek­ hasz­nálatára, s nem hissszük, hogy kedve jön arra Izsónak is, daczára a magyar öltöny előnyeinek. A mi előnyt ez nyújthat, fölhasználta Izsó. A mit nem nyújt, t. i. egy monumentális szoborhoz való masszát, azt pótolta a köpenynyel. Végre is nem azok a szobrok teszik stereotippé ezt a töpenyt, melyeknél jól van alkalmazva, hanem azok, me­lyeknél roszul. A papír-tekercs: az már stereoty­­pebb, ha elhagyja Izsó, nem is veszti általa műve. lét- HÍREK. Április 28. — Haynald Lajos, édes­anyjának 80-ik születés­napja emlékére Szécsényben kórházat, ár­­valány-házat és kiadedóvodát alapit­­ta erre 80,000 frtot fordít, s bár korábban tette a nyilatkozatot, hogy ha édes­anyja megéri 80 éves korát, jótékony in­tézkedések által teszi a napot emlékezeted. E napra aztán a terveket fa elkészíttető, s azokat most helyben hagyta. A gyermeki szeretetnek ép oly gyöngéd vonása ez, mint a főpap humanitá­sának. — Az állami központi mértékhite­lesítő m. kir. bizottság elnökévé Kruspér Ist­ván, a m. kir. József műegyetemen a gyakorlati mértan és iparmtttan rendes tanára, a magyar tu­dományos akadémia rendes tagja stb. — bizott­sági tagokká: T­h­á­n Károly, a m. kir. tudomá­nyos egyetemen a vegytan rendes tanára, a n­. tud. akadémia rendes tagja stb., — Szily Kál­mán, a m. kir. József műegyetemen elutalott ter­mészettan r. tanára, a m. tud. akadémia rendes tagja stb., — Schnk Náthán, hidmérleg-figáros, a Ferencz József-rend lovagkeresztese és Matle­­k­o­v­i­c­s Sándor miniszteri osztálytanácsos nevez­tettek ki. — Jótékonyság. Samassa egri érsek kö­­zelebb Aranyos-Maróthon volt testvérét látogatni. Ez alkalommal egykori választókerülete eme mezővá­rosának az iskolák segélyezésére ezer frtot adott, Hizér községnek pedig ugyane czélra kétszáz fo­rintot. — Régészeti és művelődéstörté­net­i e­g­y­l­e­t létesítésén fáradoznak Békésme­gyében, melynek székhelye Gyula lesz. Az alap­szabályok igy adják elő az egylet czélját: Felku­tatni és egybegyüjteni mindazt, mi nevezetes, vagy tanulságos; megszerezni a megyebeli kitűnő férfiak arczképeit, életrajzait és műveit; — természetben, vagy legalább fényképezve megőrizni a koronként változó megyei népviseletet; — egybegyűjteni az állat- és növényország különböző fajainak e me­gyében található ritkább példányait; — a végpusz­­tulástól megóvni a megyében található történelmi emlékű romokat; — felkutatni a megyében elszór­tan létező, vagy a megyére vonatkozó mindennemű régiségeket, emlékeket okmányokat, czimereket községek pecsétjeit, — s mindezeket adományozás, esetleg vétel útján összegyűjtve az elpusztulástól megóvni, meg nem szerezhető tárgyakról lehetőleg másolatot venni, é­s mindezen működés eredmé­nyét, a B.­Gyulán létesítendő, s az egylet létrejö­vetelének napjától kezdve minden időre Békésmegye tulajdonát képező, állandó, megyei régiség- és mű­­velődéstörténeti tárlatban összpontosítani, s a nagy­közönség használatára, a megye által e czélra fel­ajánlott nyilvános helyiségben kiállítani. E czél elérésére az egylet nemcsak a szakképzettek és szakkedvelők egyesítése, történelmi, közművelődési, régiségtudományi és statisztikai dolgozatok írása, kiadása, vagy nyilvános felolvasása-, hanem nyil­vános gyűlések tartása-, alkalmas helyeken régé­szeti ásatások és történelmi nyomozások eszközlé­se-, könyv- és levéltár berendezése-, nemkülönben a műemlékek, régiségek tanulmányozása és ismer­tetése által törekszik. Az egylet alapító tagjai le­hetnek, kik 100 frtos alapítványt tesznek; rendes tagok, kik három év folytára évenkint 3 frt fize­tésre kötelezik magukat; pártoló tagok pedig, kik három éven át egy-egy forintot fizetnek. — Orvosok klubja alakult a fővárosban, melynek czélja az orvosok közt szorosabb társa­dalmi kapcsul szolgálni, a collegialitást fönntartani, az orvosok közt szellemi és anyagi érdeksolidari- t­tást létrehozni s végre a szegényebb sorsú orvosok özvegyeit és árváit segélyezni. A tisztújító közgyű­lés ápril 27-ikén tartatott meg, s eredménye a kö­vetkező volt: Elnök lett Poór Imre, alelnök Ba­­kody Tivadar, titkár Osváth Albert, gazda Glück Ignácz. A tiszt­újítás után a Hungáriában társas vacsora következett, melyen toaszt toasztot ért. A körnek máris 120 tagja van.­­ A tanügy barátai: Hellsinger Simon és Reichl Ignácz budapesti lakosok Csermő község­ben egy nemesi részbirtokot megvevén, magyar iskola felállítására egy házat s 400 négyszög­ölnyi udvartelket, két holdnyi területet faiskolául hasz­nálatra átengedtek, a tanitó javadalmazásához pedig 100 frt évi alapítványt tettek.­­ Ismét nevezetes váltóhamis­í­­tót fogtak el: Reviczky Sándor, volt miniszterel­nökségi tanácsost, ki pár hét előtt vonta föl vitor­láit, s Turinban kötött ki, hol Hein név alatt lap­pangott. Azonban egy budapesti ismerősével levele­zésben lévén, ettől igazi névre szóló leveleket ka­pott. Ez feltűnt, s nyomába vezetett. — Reviczky pendantját, Szalay Zsigmondot pedig a törvényszék már több ízben kihallgatta, és Szalay sokat is vall. Elismeri a váltóhamisítást, de nem minden váltóra nézve, sőt olyanoknál is tagadja, melyekre az ott ol­vasható nevek tulajdonosai letették az esküt, hogy nem tudnak felőle semmit. — A műegyetemi ifjúság köréből következő sorokat kaptuk: A műegyetemi ifjúságot élénken foglalkoztatja a majdnem minden évben megtartatni szokott pünkösdi tudományos czélú kirándulások eszméje, kérdés azonban, hogy a nagy költség miatt nem marad-e el, mint a fiumei at múlt évben? Igen kár, hogy nálunk az illetéke­sek nem tesznek lépést e tudományos czélú, tehát hasznos kirándulások tehető kevés költséggel való kivitelére, mint azt más pl. a bécsi és müncheni műegyetemeken teszik. Pedig ha jól tudom, a sza­bályzatokban ott áll, hogy tudományos czélú excur­­siók a tantárgyak leírásához képest tartassanak, hogy a hallgatók kivitelben is láthassák, mit elmé­letileg magukévá tettek. De épen a legnagyobb akadályt nem tárolíták el még eddig: a nagy költ­séget. Igen helyes volna, ha a műegyetemi tanács megkeresné a közoktatásügyi minisztert, s ennek kapcsában a közlekedésügyit, hogy az ifjúság az ily tudományos czélú kirándulásokra tehető olcsó utazási jegyet kapjon. Hogy mily hasznos a tudo­mányos czélú kirándulás, azt magyarázni fölösleges­nek tartom, s hogy az ifjúság nagy érdeklődést tanúsít iránta, bizonyítja azon körülmény, hogy az 5-öd évesek e múlt héten a svábhegyi fogas­kerekű pályát nézték meg, kevéssel az előtt a margit­szigeti és az alsó hídnál való építkezéseket; alig pár napja pedig az osztrák államvaspályánál az új vasgerenda hidat s az öntött beton házat, mely közel a városligethez épül, valamint a sugárúton levő épületeket. Szóval, nagy kár volna a kirándu­lásokat elhagyni, és kívánatos, hogy az illetékesek igyekezzenek az elzáró gátat, a nagy költséget a mennyire lehet alább szállítani, mert a kirándulás elmaradása az ifjúság szellemi képzettségének ro­vására történik. — A népszínház bizottmánya már folyamodott a városhoz, hogy a mértékhitelesítő hi­vatal telkéért fizetendő 62.000 frtot csak a színház megnyitása után fizethesse le. A pénzügyi bizottság három évi határidőt javasol, mialatt a mértékhite­lesítő hivatal helyiségei is fenmaradnak. Havas Ig­nác­ csóválta fejét, s azt mondta, hogy noha eddig is egészen a város áldozatkészsége szolgáltatott minden módot a népszínháznak, neki mégis úgy tetszik, hogy ma az intézet még sok pénzébe kerül a városnak. Fuchs Gusztáv pedig arra volt kiván­csi, hogy mily áldozatokat hoz most már a város a kereskedelemnek, ha arra kerül a sor. A 62.000 frt fizetési határidejének meghosszabbítása azonban nem jár újabb áldozatokkal. H*» nem csalódunk, az őszszel kellett volna és ö- .zegst lefi-oto­, es első egyessé-1:­zerint. Akkor azonban joga lett volna a népszínházi bizotságn­ak, hogy e, mértékhitelesítő hivatal épületeinek lebontását kívánja. Errel azon­ban letaond eddig, még a kérdéses összegétés nem fizeti. Addig tehát ez építatetet használhatja a vá­ros c­ár mint hi­vitait, akár mint szállásokat. — A comanti sai&hásban holnapután Breéey Laura K c. lép fö­l a „Sevillai borály“­­ban, mint Rozina. A kisasszony Olaszországban ta­nult, s már több tűben szerepelt színpadon.­­ Tűz volt tagnap Újpesten, s leégett Orbán vendéglője 50 főúton. A tűz esti 8 órakor tört ki, s a szél nagyban szította. A budapesti tűzoltók sze­rencsére még annak idejében megérkeztek, s nekik lehet köszönni, hogy a szomszédos házak meg­menekültek.­­ A­z Erzsébet-téren az ülőpadokat a rácsozat melletti sétányon hagyják meg, ma a park többi részén eltávolítják, ds székeket alkalmasak, melyek használatát 5 tarajszárért engedik meg. Tő­­vállalkozó már ajánlkozott is, hogy a székek..t be­szerzi és 200 frt árendát fizet. De többet ígérőre számítanak árlejtés útján. Ez a plánum is Bud­a­pest világ váró®,kására szolgál. Tartatk fent n-'g, hirét, hogy itt minden a legdrágább, még egy-egy kia ülés is valami fa tövében , s a­miért máshol ta krajczárnál többet nem fizetnek, az legyen itt 5 krajczár! Szó a mi szó, a közhelyekkel kezdünk furcsán lenni. Az Széchenyi-tért az ottani kioszk bérlője mindannyiszor elzárja, valahányszor reumót tart. Akkor aztán csak belépti jegyekkel lehet a fák közé menni, most következik az Erzsébet-tér. Pedig a közönség megfizeti ezekhez ugyancsak a belépti díjat, a községi adó képében. Node az sem lehetetlen, hogy az ülőkék dija szükséges ama kido­bott pénz visszaszerzésére, melybe a kioszknak mélyre építése miatt az egész tér leásása került.­­ A gyulai polgári kör tagjai a legutóbbi közgyűlés alatt több mint 500 frtot írtak alá a polgári iskola gyarapítására. — Lehet-e zsidó földbirtokos kath. patronátus? Lehet, ha a paróchia hasznát látja belőle. Nyitrában ugyanis Poprádi-Popper birtokán négy kath. plébánia is van, melyeknél a püspök a plebánust illetőleg kegyúri jogával akart élni, de Roskoványi püspök ellenezte. Mivel azonban ekkor a szokásos kegyúri segély is elma­­radt, a plébániákba rész napok kezdtek beköszön­teni. Végre aztán Roskoványi püspök egy Rómá­ból érkezett engedélylyel állt elő, melyben meg van írva, hogy hát isten neki fakereszt, gyako­rolja a zsidó is a földesúri jogot, ajánljon valami jó katholikust a megüresült beneficziumra, sőt a kerületi schematizmusba is oda nyomtathatják a zsidó nevét, hanem aztán segélyezze is a paróchiát. — Házasság. Rákosi Jenő a „Reform“ szerkesztője, ma tartotta egybekelését Hornban Kal­már Lenke kisasszonynyal. — A fővárosi jockey-club máj. 9-én tartja évi közgyűlését. — Halálozás. Eckstein Rudolf, nyugalma­zott udvari tanácsos, Bach idejében Baranyában megyei főnök, meghalt Bécsben 72 éves korában. — Kettős gyilkosság és öngyilkos­sá­g Somogymegyei Csicsó községben Benczik Vendel földműves ápr. hó 22-én virradóra nejét s ennek anyját agyonverte s ezután maga magát agyonlőtte. E bor­zasztó tettet anyósa miatt követte el, ki a családi boldogságot feldúlta; nejét folytonosan idegenítette férjétől s már az elválás miatt is lépéseket tett. A férj pedig nejét véghetlenül szeretvén, kínos helyzetében követte el a hármas gyilkosságo­t. ~ Öngyilkosság. Turócz-Sz.­Mártonból írják a „Ref.“-nak: E hó 24-én megdöbbentő ön­gyilkosság történt Ruttkán, O. J. honvéd főhad­nagy ugyanis Losonczról lővén, a ruttkai állomá­son egész nyugodtan ebédelt, aztán papirt kért és levelet irt, minek végeztével kiment a helység temető­jébe, s ott egy topolyfára fölmászott, nyakára és egy faágra kötelet kötött és egy revolverrel agyonlőtte magát. A levélbe­n pár szó volt írva: „Édes hon­véd bajtársamnak, R. G.-nak: A te vidékedre jöttem meghalni, kérlek temettess el. Nem boldo­gulhattam az életben!“ — Az országos nőiparegylet f. hó 30-án csütörtökön d. u. 5 órakor az egylet helyisé­gében (Üllői út 1. sz. II. emelet) választmányi ülést tart. — A körmendi adópénztárban 4000 frt­­nyi hiányt találtak. Mivel azonban az adószedő 1600 frtot rögtön megtérített, szabad lábon hagyták ke­zesség mellett. — A Margitsziget alsó kikötő helyét a kis szigetre helyezték, miután a régibb hely kö­rül a hidmunkálatok folynak. — Az egyetemi ifjak olvasóköre a nyárra társas kirándulásokat tervez, melyek mu­latságokkal lesznek egybekötve. Az elsőt május 10-én tartják meg. — A „budai tornakör“ nyári torna he­lyiségének (Budán a halász bástya alatt) megnyitása alkalmából, május hó 9-én, d. u. 1/25 órakor torna ünnepélyt rendez. Kedvezőtlen idő esetén, az ünne­pély május hó 12-én fog megtartatni. — A kassai „Ha­lad­á­s" szerkesztését Már­­tonfy Márton helyett Mocsáry Géza vette át. — Fővárosi ügyek. Emlegettük már eleget dr. Mandel városi képviselő azon in­dítványát, melyet az építkezési kedv élesztésére tett, t. i. az új házak adómentességére. A város gazdasági bizottsága által kiküldött albizottság végre tárgyalta a dolgot, s beadta az indítványról jelen­tését. Az albizottság azon nézetben van, hogy a képviselőház a jelen mostoha viszonyok közt az adómentességet nem fogja megszavazni és hogy az adómentesség, ha megszavaztatnék is, nem sokat lendítene az építkezési kedven, mit az is bizonyít, hogy az építkezés nagy olcsósága daczára, sem ölt na­gyobb mérveket. Egyébiránt nem is járna nagy előnyökkel, ha ez mégis történnék, mert az új há­zak, melyek félreeső helyeken épülnek, sok költ­ség­e vannak a városnak. A jelentés hosszú vitára adott alkalmat, melyben többen azon nézetnek adtak kifejezést, hogy az építkezések szaporodása sok szegény embernek juttatna keresetet. A gaz­dasági bizottság végül is nem fogadta el az albi­zottság okoskodását, hanem inkább pártolta dr. Mandel indítványát, hozzá függesztve , de az adó­­elengedés ki ne terjedjen a községi adóra. Úgy­­ látszik, hogy az újabb építkezések most már csak­ugyan fenyegetik a háziurak nagy jövedelmeit.­­ A fővárosi javadalmaknak egyöntetű kezelé­se új javadalmi díjjegyzéknek és a regalejog ke­zelési módjának végleges megállapítására tervezet kidolgozására a pénzügyi bizottmány albizottmányt küldött ki, melynek tagjai: Kada Mihály alpolgár­mester, Forgó István, Kemeter, Kochmeister, Mandl, Morócz, Vécsey, Staugl, Fuchs Rudolf, Fuchs Gusz­táv, Schweiger Ad., Schuszter és Staffenberger.­­ A bécsi világkiállítás helyisége, május 3-ától kezdve, minden vasárnap és szerdán nyitva lesz a közönség előtt. Május 14-én a nagy köröndben most hangverseny rendeztetik 500 zenész közreműködése mellett. A rotundában ez alkalomra 5000 ülőhelyet rendeznek be. A jótékony czélu elő­­­adás tiszta jövedelmének fele, a Ferencz­ József ala­pítványt illeti, a kisiparosok felsegélésére. — A tudománynak nagy veszte­sége v­­in. Heidelbergből írják, hogy Bunsen a híres physikus irodájában levő iratok elégtek. Bunsen négy év óta egy nagy művet­ rendezett a sajtó alá. A természettudományban korszakot al­kotni hivatott mtt utóse iveivel foglalkozott a nagy tudós, a e munka égiszén oda égett. A tűz okául 83 asztalon elfesért néhány gyufcssálat mondják, mely a nap hevétől meggyuladt, s­ós lángok mar­talékává tette a szobában lévő összes iratokat. — A tudomány e veszteségét semmiféle biztositó tár­saság sem képes kárpótolni. Törvényszék­i csarnok. (Vesztegetés). Krausz Mór, vőföskereskedő és volt katona 1871. szeptember 5-én az Este-féle gyalogezred Migazzi nevű ezredesénél megjelent és Mihalóczi őrnagy jelenlétében megkérte az ezredest, hogy Schön Mór so­rozás alá kerü­lő rokonának „kiszabadítását“ eszközöl­je és ezen „szívességért“ 200 frtot adott át Migazzi ez­redesnek oly hozzáadással, hogy ezen pénzössze­get, a „kiszabadítandó“ atyjától, Schön Sámuel korcsmárostól kapta. Az ezredes ** pénzt a ható­ságnak adta át, é­s Schön­tól, a­­ különben mint harmadéves orvostanuló egy é­v önkénytesnek folyamodott velt, még a nap esoroztatott. A mai Bgtárgyalásnál a vesztegetés bűnténye miatt Klaus . .úr, (védő: dr. Fuchs J.) 6 heti, Schön Lá­­rtot pedig (védő dr. Friedmann B.) 4 heti fogság­ra ítéltettek. A 200 frtnyi összeg a fővárosi sze­gény' lapu'»’- halik át. A kir. ügyész, ki 6 hó­napot indítványozott volt vádlottak ellen, valamint ezek is felebbeztek. CSARNOK. A gyáva. — Irta Legouvé. — I. A Larochefoucault utcza egyik termében két nő ült az asztal mellett, férfi társaság környezte őket, s élénken beszélgettek. Az egyik nő Merville asszonyság volt, a másik a leánya, Mari. Mari ren­desen halovány volt, gyönyörű szőke haja és hosz­­szú fekete szempillákkal szegélyzett nagy nedves kék szemei voltak, tömött és erősen kifejlett sze­möldökei emelkedett és gondolkozó lelket árul­tak el.­­ Rendes halványságát e pillanatban el­veszítette, arcza ki­ volt gyuladva; nagy szemei szo­katlan fénytől tündököltek; hangja elfojtott volt, mint midőn az ember nagyon mélyen meg van in­dulva. „Hogyan, Lascour­er — mondá Marí — az a férfi egy pofot kapott? — Igen, kisasszony, néhány nappal ezelőtt az Ermenonville pavillonban történt. — És nem adta vissza? — ügy van, nem adta vissza. — És a sérelmezőt kérdőre sem vonta? és nem hívta ki? — Inkább engedelmet kért tőle. — Kérem, tudassa velem e haszontalan ember nevét, hogy ha netalán valaha találkozom vele, kimutathassam megvetésemet. — A nevét mondjam meg?— kisasszony,azt bajosan fogják megtudni, mert annak a jelenetnek csak egy szemtanúja volt, az a barátom, ki ne­kem elbeszélte, és kár volna azt az ifjút megve­tésével büntetni, mert lehet, hogy az egy igen de­rék és becsületes ember. — Az a gyáva? — Gyáva! gyáva! kegyed szerint milyen nagy szó. Mintha bizony az a férfi tehetne róla és az ő hibája volna? — A bátorság az idegek dolga.

Next