Ellenőr, 1874. július (6. évfolyam, 178-208. szám)

1874-07-22 / 199. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. ! Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre . . . I© „ — „ 1 Egy hónapra . 1 „80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 199. szám Budapest, szerda, július 22. 1874. POLITIKAI NAPILAP. Kiadó-hivatal: Előfizethetni helyben és posta utján: nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz. intézendők. 71. évfolyam. TÁVIRATOK. Belgrád, jul. 21. Magasinovics szerb képviselő a portánál, biztosított (?) instructióval ellátva, mint állomása helyére. Páris, jul. 21. A kormány a csütörtöki ülésen Peker javaslata ellen fog nyilatkozni; a javaslat a tegnap történt minizterkinevezések következtében sokat veszített az elfogadhatás bancsaiból és ha elvettetik, az alkotmányjavaslatok tárgyalása valószínűleg novemberig elhalasztatik, minthogy a nemzetgyűlés alkalmasint el fog napoltatni. Bécs, július 21. (zárlat.) Hitelrészvények 233 — Galicziai 246.—. Áramvasut 317 —. Járadék 70 25.1860-dik 109.90- 1864-diki 133.50 Ezüst 104.—. London 110.80. Unió bank 120.50. Általános épitőbank 59.75. Angol-ausztria 153 50 Lombardok 138.75. Tramway 164. Hitelsorsjegy 160.75. Napoleonhor 884.50. Arany 530.—. Frankfurt, 9275 Porosz pénzutalvány 163.75. Török sorsjegy 47.50. Angol épitőbank 68 —. Bécs, július. 21. (Hivat. zárlat.) Magy. földtehem. kötvény 76.50 Salg. Tarján 92.—. Magyar. hitel. 210.50. Magyar záloglevél 85.50. Erdélyi 154.50. Magyar keleti vasút 55.—. Magyar sorsjegy 82.50. Tiszai vasút 228.—. Magyar vasúti kölcsön 95.80. Angol-magyar 42.—. Franco-magyar 78__ Alföld 147.—. Magy. északkeleti vasút 119.—. Keleti vasúti elsőbbségi kötvény 68.—. Porosz pénztári utalvány _ Magyar gőzhajó elsőbbségi kötvény —.—. Magyar földhiteintézet 74 50 Török —.. Municipális 39.—. Berlin, július 21. (Kedet) Galicziai 113.—. Lombardok 83 75. Ezüst-jöv. 68.82. 1860-iki 105.75. Bécs 91.78 Romániai 41.75. Államvaspálya 192.50. Papirjövedék 62.60 Hitelsorsjegyek 107.25. 1864-iki 90.75 Hitelrészvények 140.50. Magyar sorsjegy 65.—. Berlin, julius 21 (Zárlat.) Galicziai 112.—. Lombardók 83.50. Ezüst-jöved. 68.65. 1860-as 105 50. Bécs 90.25 Romániai 41712. Államvaspálya 193.50. Papirjövedék 6450 Hitelsorsjegyek 107.29. 1864-ki 92 62. Hitelrészvény 139 75 Magyar sorsjegy 53 75. Az országházból. Julius 21. □ A kik az 5. §-nál történt szavazásból, amelylyel a VII. osztálynak az erdélyi részekre vonatkozó különvéleménye elfogadtatott — netalán némi reményt merítettek a szabadelvű indítványok és módosítások iránt engedékenyebb eljárásra, meglehetősen csalódtak. A mai ülésben már valamivel sebesebben haladtunk, sőt módosítványaikat azon oldalon is, amelyhez tegnapi lapunk vezérczikke szólt, valóban lehető röviden indokolták, hosszadalmas beszédek ellen panaszunk nem lehetett, de jutalmazta is e figyelmet a jobboldal azzal, hogy minden nem az ő soraikból jött indítványt irgalmatlanul leszavazott. A 6. §-nál Szomjas József, Huszár Imre, Mukics Ernő - oly, mondhatnók, ártatlan indítványokat tettek, amelyek ugyan természetes, hogy nemm szorítanák meg a választói jogot, de kevéssé, és csakis a 48-i törvény szellemében tágítanák, vagy például a kerekszám elfogadása által, egy kis tágítással a törvényt egyszerűsítenék, hogy valóban nagyot nem vétett volna a többség elvei — legfeljebb „traditiói“ ellen, ha azokat elfogadja és ide senki se szól azok ellen csak a miniszter; ő sem érvel, csak kéri a házat, hogy azokat el ne fogadja, és a többség mindannyiát egyszerűen leszavazza . Hasonló sorsban részesült a 7. §-nál beadott egyetlen módosítvány is. Sokkal érdekesebb vitát támasztott a II. és V. osztálynak a 8. §. kitörlését indítványozó különvéleménye, amelyet Nagy György röviden ugyan, de mint tőle várható volt, igen jól indokolt, és Horn Ede — miután ellene senki se szólt — helyes érvekkel támogatott, kimutatván különösen, hogy ily intézkedésnek az állandó névjegyzékek mellett még kevésbé van értelme, mintsem azok nélkül lehetne. Most már a sorompóba lépett az. védelmére Szilágyi Deső. Beszéde, mint mindenkor, kellemesen folyékony és ügyes, de kevésbbé volt szerencsés, mint máskor, mert a nyomban reá következett Pécsy Tamás úgy összezúzta érveit, hogy az után a jobboldali szónokok is, nevezetesen Pulszky Ágoston, Eötvös Károly, Steiger Gyula mindnyájan elismerték, hogy amúgy amint van legalább, semmi esetre nem maradhat; az eltérés köztök csak az volt, hogy némelyikök kivételeket akart annak rendelkezése alól tenni, mások pedig csak különös meghatározott egyes esetekre szorítani azt. A miniszternek azonban ismét elég volt arra figyelmeztetni pártját, (amit talán úgy is régen megtanult) hogy az semmi azért, ha senki se szólt volna is a védelmére, azért azt elfogadhatja a ház, és úgy is történt, mert 96 szóval 85 ellen a ház a §-t elfogadta. E §. védelménél a közp. előadó egy halmaz gyenge érvet hozott fel, amelyek közül csak egyet említünk meg. Azt mondja, hogy megtörténhetik, hogy valakit szomszédja beirat az adó alapján, de mivel az adó elleni felszólalások szept. hóban történnek , a beírt választó szept. hóban kireclamálhatja magát az adó alól, és megmarad a választói névjegyzékben. Ez tehát, úgy látszik, a 12. §-sal vagylagosan van feállítva, hogy ha az egyik vagy másik el is esik, a czél mégis el legyen érve; minthogy pedig ma a 8. §. elfogadtatott, tehát legyen szabad reménylenünk, hogy most már a 12-et mint fölöslegest, a többség elejti. A 9. §-nál azt hittük, hogy alig lesz valamely módosítvány, miután az bizonyos képzettséget igazoló egyéneknek a választói jogot „jövedelmükre való tekintet nélkül“ adja meg. És ime alig, vagy talán még ki sem fogytunk a módosítványokból. Egy képviselő az állatorvosokat, a másik az alkalmazáson kívüli lelkészeket és tanítókat is, továbbá mindennemű iskolákat végzett és bizonyítványnyal ellátott egyéneket; egy harmadik az okleveles kántorokat; egy negyedik a hirlapszerkesztőket és magánkereskedelmi iskolákat végzetteket ; egy ötödik az 1849-iki volt honvédeket; egy hatodik (ki volna más, mint Majoros István?) a szakképzettséggel biró nőket; — egy hetedik a honvédelmi kötelezettségeknek — akár a sorhadban vagy hadi tengerészetben eleget tett egyéneket; egy nyolczadik azokat, kiknek legalább egy fiók a hadseregben tettleges szolgálatban áll ; — egy kilenczedik végre — (ha ugyan a következő ülésben több sem merül fel) a Kisfaludy-társaság rendes tagjait kívánta e §-ba foglaltatni. A mi álláspontunk természetes következménye, hogy inkább a jogmegadás, mintsem megtagadáshoz hajlunk, főleg ahol ez az értelmiség nevében követeltetik, és azért ezek nagyobb részét elfogadni hajlandók vagyunk, de a másodiknál óvatosságot kívánnánk, nehogy olyanok is bejussanak, akikre talán épen az indítványozó legkevesebbé gondolt; a harmadiknál azt hiszszük, hogy várhat az általános szavazat behozatala előtti utolsó parlamenti reformig, a hetedik és nyolcadik pedig magának az átalános szavazatnak behozataláig is. Legközelebb tehát e § sorsa dúl el; a 10-en valószínűleg hamar túl lesz a ház, de a 11. és főleg a 12. §. még valószínüleg és méltán erős vita tárgyául szolgáland. — Azután majd gyorsabban haladunk. Buffet. A képviselőház jelenlegi kínszenvedéseinek a belügyérez az oka kétségtelenül. Mert ha a második ülésszak, vagy legalább a folyó év tavaszának kezdetén nem a czirkalom politika megyegyártó kikerekítéseinek képtelen tervezetére fecsérli el idejét a miniszter úr, hanem a választási törvény hiányainak pótlását hozza javaslatba határozottan és halogatás nélkül: most nem volnánk azon helyzetben, hol az is baj, ha elsietjük a dolgot s az is baj, ha lassan akarunk tovább élni. A kormány élhetetlenségéből azonban— mely a munkabeosztás és a vezetés kötelességei iránt legkisebb érzéket sem mutatott — kábaság volna a következtetés miszerint most már a képviselőházon a sor bebizonyítani, hogy mennyire élhetetlen ő is. Ez olyan luxus volna, melyet bizony nem óhajthat józanul senki. Elég baj már az is, hogy olyan minisztereink vannak, akik nem képesek magukat tájékozni az idők és viszonyok követelményei iránt, s ide stova tántorognak s kapkodnak a megoldást igénylő feladatok közt, egész politikátok azon bölcseségből állván, hogy ne vegyenek elő semmi kérdést, mig az ujjukra nem ég s halogassák el a bajok orvoslását mindaddig, a „mig kényszerhelyzetet“ nem képeznek. Nagy kár lenne ezt a kormányzási gyámoltalanságot még azzal is tetézni, hogy a képviselőház se igyekezzék megmenteni tekintélyét a magával jól tehetetlenség hírébe eséstől. Márpedig ez a veszély fenyegeti, ha nem mérsékli szébőségét s azon rettentő bíróra emlékezteti, kiről írva volt, hogy sedét aeternumqne sedebit. Senki sem követelheti észszerűleg, hogy a választójog iránti törvényjavaslat — ha jobb volna is a jelenleginél — minden vita nélkül menjen át a képviselőházon. Kell, hogy megbeszéltessék komolyan minden fontos részletében. De ugyan mit nyer a vita komolysága az által, hogy egy hatályosan előadott vélemény és ítélet másodszor és harmadszor és még néhányszor ismételtetik hatástalanul és hosszadalmasan? Egy regényes vidék szépségei közt bájos lény nagyon sőt geniusos is lehet a csacska Echo, de egy olvasztóterem ásítozó áldozatai közt egy kiállhatatlanul unalmas teremtésnek tartja mindenki, éspedig annál unalmasabbnak, mentől többször viszhangozza az eredet élő szavát. Gondolják meg ezt a t, képviselő urak, pártkülönbség nélkül, úgy az egymás iránti tekintetből, mint egyéni fontosságuk megőrzése végett, s ne fecsegjenek midőn nem tudnak újat mondani. A ki tud, — akár támadó, akár védelmi érv gyanánt — az mondja el, de ne divagáljon ez sem, mert a szószaporítás által nem erősödik argumentuma és kifogyhat a hallgatók türelme. Ennyit a kánikula üdvözlésére, mely holnap kezdődik s a t. törvényhozók figyelmeztetésére, miszerint a halandóság Budapesten olyan volt már a kánikula megérkezése előtt is, hogy az orvosok összeültek tanakodni a megdöbbentő tapasztalás okai felett. Bármit tegyenek is azonban mások, ne legyünk szószaporítók mi, balközépiek, ha mindjárt a jobboldali és miniszteri javitha. Izgalmas kíváncsisággal várják Karlóczán a szerb patriarcha választás eldőlését. Találgatják: kedvezőleg, vagy elutasítólag fog-e a korona Sztojkovics megerősítése kérdésében válaszolni. És sajátságos, noha a szavazó omiadinisták tudják a Hueber nyilatkozata, tudják a félhivatalos közlemények után, hogy a kormány fölterjesztése tagadó lesz, mégis bíznak, hogy Bécsben más szemmérték és más tekintet javukra intézi el a patriarchaválasztást. Sztojkovics felhasználta bécsi idézését, hogy az udvari körök kegyét megnyerje és ő bizonyára többet tudna a jövő esélyek felől elmondani, mint kormányférfiaink. Egyébiránt meg kell adni, hogy a congressus többsége jó politikus módjára járt el a választás egész folyamán. Úgy meglapult, mintha nem is a régi agitátorok és kolomposok kezében volna az intéző szerep. Hízelgő bizalmi szavazatokban, loyális ömlengésekben felülmúltak bármiféle csöndes nyárspolgári testületet. A megjuhászodott farkas, mely annyi galibát csinált, csak akkor mutogatta kissé fogait, midőn loyális fogalmai daczára a mandátumok letevésével fenyegetődzött, ha Stojkovics megválasztásától elfordul a király megerősítési joga. Majd meglátjuk, hány zsákkal telik e loyalitásból, ha csakugyan beáll az eset, mit foederalisticus lapok nem hisznek, erősen állítva, hogy Stojkovics megerősítése ellen udvari körökben nincs semmi alaposabb ellenvetés, sőt el vannak készülve a magyar kormányt kapacitálni. No ez kissé furcsa meglepetés volna Trefort úr számára, de nem épen lehetetlen, az újabb válságok és fordulatok után. Vigyázzon is a kormány, hogy ha már kötésig belement a congressusi komédiák duplrázó eseményei közé, ne kompromittálja magát és ne az államot oly jelenet által, melyben Miletics a győztes szemébe kaczaghatna az egész nagy Magyarországnak. Jatlanság gépies szavazása által olyan vak megátalkodottsággal állunk is szemben, amely felháborítólag kell, hogy hasson a parlamenti méltányosságról és törvényhozási higgadtságról fogalommal bíró minden értelmes emberre. * Alkalmi adoma. Egy bőbeszédű képviselőről mesélték ma, hogy tavaly Karlsbadba utazott, s tanácsot kért az ottani főorvostól a vizek használása iránt. Mi baja önnek ? kérdé a doctor. Rekedtség, feleség, képviselő úr, s aztán beszélt gégéjéről hosszasan és mindaddig, míg a doctor közbe nem vágott’ a következő tanácscsal. Ne használja itt a vizeket, hanem menjen vissza Budapestre, igyék ott jó bort s beszéljen kevesebbet. Ez a tomában az a legnevezetesebb, hogy a kérdésbeni képviselő szót fogadott a doktornak s azóta kevesebbet beszél és nem oly rekedt. Vegyenek példát róla mindazok, kiknek a képviselőházban gégebajuk van, ha nem volnának is még rekedtek. * Még egy adoma. Egy ex-miniszter beszélte el a folyosón, a mint következik. Egyszer volt nekem falun egy tót inasom s egy filemilém. Thój» „Te Gyúró — szólok inasomhoz, midőn Pestre kellett jönnöm — vigyázz a madárra, mig viszszajövök; valami baja van, itt van a gyógyitára lisztféreg, adj ebből enni, de elébb nyomd meg kissé a fejét. Mikor haza mentem, a filemilének vége volt. Gyúró elmondá, hogy ő akart neki lisztférget adni, de midőn megnyomta egy kissé a madár fejét, ez megrázta egyszer szárnyait s aztán, megdöglött. Ki tudja mi lette. Gr. Szapáry Gyula belügyér úr gondolkozhatnék kissé ez a doma felett, midőn a választási törvény bajait az által akarja megcurálni, hogy megnyomja kissé a szavazatjog fejét — mintha nem volna több esze mint Gyúrónak. — A képviselőház ötödik biráló bizottsága tárgyalás alá vévén Bausznern Guido medgyesi képviselőnek az állandó igazoló bizottság által kifogásolt megbízó levelét, tekintettel a képviselőház által hason körülmények közt megalkotott precedensre, mint a „B.“ közli, azt elfogadandónak s a választást igazolandónak határozó. Egyúttal azonban egy határozati javaslatot is terjeszt a ház elé, mely kimondaná, hogy addig is, míg az új választási törvény meg leend alkotva, a képviselői megbízólevél gyanánt szolgáló választási jegyzőkönyvek csak úgy bírjanak érvénynyel, ha az állam hivatalos nyelvén vannak kiállítva. A nyolczadik bíráló bizottság Ordódy Pál választási jegyzőkönyvét még nem veheté tárgyalás alá, mert a bizottság tagjai nincsenek kellő számmal együtt. __ Budapest, július 21. Minden számítással kudarcot vallat a fordulatok meglepő gyorsasága, melylyel a válság legválságosabb pillanatában — hipphopp — új csapásra karikázik ámuló szemeink előtt, az az ördög motolája, amit franczia bonyodalomnak nevezünk. De aztán, hogy az igazi szálra talált-e, melyen csakugyan kibontható a helyzet desperatusan össze-vissza kuszáll és csomósodott fonala, annak megint isten a megmondhatója — ha ugyan ő is. Már kibontakozott a csatarend, minden hadállás megszállva s minden ponton felszerelve a támadás és a védelem ütegei. A vezérek távcsővel kezükben, pontosan kimért csatatervek fölé hajolva, minutiózus gondossággal még egyszer számba veszik az esélyeket. Izgatott üterén számítja a harczra vágyó türelmetlenség a perczeket, melyek az ütközet pillanatától elválasztják — végre ez is megérkezik . . . Buffet úr az elnöki székbe ül — és Cissey tábornok, miniszterelnök, had- és belügyér egy személyben, a szószékre lép s kijelenti, hogy ma nem lesz ütközet, a manőverek még nem lévén végfogytig kipróbálva. S hogy ki legyenek: az experimentumok nagy mestere, Mac-Mahon tábornagy úr, kinevezte belügyminiszternek Chabaud-Laour tábornokot, és pénzügyminiszternek Mathieu Bodet képviselőt. Ide megy ki a nemzetgyűlés tegnapi ülésének története. A Perier és Ventavonjavaslatok döntő csatáját elnapolta az utolsó pillanat hadifogása. Mert alig merünk több jelentőséget tulajdonítani az egészen váratlan és különös tüneménynek, hogy Mac- Mahon az ideiglenesen már elintézett miniszterválságnak egy új fuzó izó elintézésével tereli el természetes medréből a megoldás folyamát. Gondolatnak igen szép volna bizony, e tüneményt komoly indító okok őszinte eredményének venni, s Mathieu Bodet balközépi képviselő kabinetbe lépésével, tényleg inagyráltnak tekinteni azt a politikát, mely a középpártok fusiójában szigorú köztársasági alapon keresi, s tán meg is találhatná, az általános válság megoldását. De minél jobban meghányjuk-vetjük a dolgot, annál több kétségünk támad ez iránt, jóllehet megbízható jeleket is találunk a jóhiszeműség számára, mely mindig a kedvezőbb lánczolaton származtatja le következtetéseit, minden dologból. Ám beszéljenek maguk a tények. Az alkotmányvita előestéjén kitört partiális miniszterválság minden mozzanata még nincs kiderítve, ám annyi bizonyos mégis, hogy a monarchikus pártok semmiféle csoportosításából nem került már többség, mely egy pénzügyért s egy belügyminisztert adhatott volna Cissey tábornok omladozó kabinetjének az elpergett Megne és Fourtou helyébe. A kabinet a tökéletes feloszlás stádiumába lépett. De ha két minisztert adni tudó többség nem akadt, annál kevésbbé volt összehozható egy teljes kabinet. S Broglie herczeg, kin legelőször akadtak meg Mac-Mahon segélyt s tanácsot kereső szemei, a kabinet szorultságban, és úgy kénytelen volt felhagyni a hiábavaló erőlködéssel. Ventavou javaslata köré gyűjteni új kabinetje támogatására a többséget, mint Decazes herczeg, aki az alkotmánytörvények elnapolásában hitte feltalálni a többség és kormányteremtő varázsigét. A pártok nem gontírozták sem ezt, sem azt: csak a jobb középnek volt meg az a kiváltságos élvezete, hogy a mondott két vezéférfiú különböző iránya szerint derékban ketté szakadhatott, miközben egy tagozata egész szabálytalanul kipattant s a republikánusokhoz csapott át. Nem lehetett egyebet tenni, mint Fourtou tárczáját „kost”ba adni Cisseyhez, s csonka kabinettel lépni a nemzetgyűlés elé a döntő napon. S ez nem is volt a legroszabb expediens, mert hiszen úgyis az assemblée szavazatától függött a kabinet élete, s leszavazva még könnyebb kimúlása lett volna csonkán, mint épen. Igen, de a Ventavon-javaslat elfogadására, mely Mac-Mahon kedvére való többséget gyűjthetett volna a Cissey-kormány vagy elvutódja köré, kétségbeejtőleg rosz kilátások voltak, míg ellenben nagyon félhető volt, hogy a Perier-féle republikánus javaslat elfogadásával a nemzetgyűlés idő előtt megteremti azt a helyzetet Mac-Mahonre nézve, melyből csak a teljes meghódolás a törvényhozó közvélemény előtt, vagy az azzal való teljes szakítás vezet ki. A dolgok ilyen állásából, a jóhiszeműség logikája szerint, az következtethető, hogy tehát Mac-Mahon a dilemmából nem menekülhetvén, legalább enyhíteni akarta azt, s elfogadván egyik ágát, a bal közép mérséklő befolyására bízta lefejtését,amidőn kormányába fölvette, Mathieu Bodet személyében, a republikánus elemet. Ez — szó sincs róla — igen szép elhatározás lett volna Mac-Mahontól, bár tülvérmes reményekre még így sem jogosítana, lévén ez idő szerint igen kétséges már, hogy a legőszintébb s legjobb szándékú fúzió is segíthet-e az elevesedett bajon. Hanem az érem fonákjáról sem szabad megfeledkezni, s ez — a tények ugyanazon lánczolatának reflexiójául, melyben a Optimismus megbiztatást lát, — azt mutatja, hogy épen dilemmából való megmenekülés próbája gyanánt sugallta Mac-Mahonnak valami a gondolatot, hogy egy fuzionális kormány látszatával lépjen a nemzetgyűlés elé, s ha egyebet nem, legalább időt nyerjen szemfényvesztéssel. Nyert már eddig is négy napot. A Chabaud-Latourral és Mathieu Bodet-vel megtoldott minisztérium első szavával halasztást kért, az alkotmányvita elhalasztását csütörtökre, s megadták neki. Ez úgy látszik, a Decazes-féle programm lappangó érvényesülése, s a halogatás valóban minden zaj és vesződség nélkül igen szépen kivihető így, ha okosan látnak a dologhoz. A megtoldott kabinet programm-toldással jár. Csütörtökig összetoldható valami, s ezzel a nemzetgyűlés elé lehet majd lépni, s megkérni szépen, hogy nyélbe ütés végett utasítsa „sürgősen“ az alkotmánybizottsághoz; ott aztán kiadják egy albizottságnak, „eltanulmányoznak“ rajta egy pár „sürgős“ hetet a fia-bizottságban is, a nagyban is, s mire visszakerül a nemzetgyűléshez, ha jól csinálják, be lehet vele fűteni a kályhába, a téli hideg enyhítésére, ami akkorára bízvást beköszönthet. S a közben „kommt Zeit, kommt Rath.“ Igen örülnénk, ha mindez nem következnék be, s a kért fegyverszünet nem a halogatás, de a megoldás előkészítője lenne, mert ez esetben mernénk hinni komolyságában s tán sikeres voltában is ama fúziónak, melyet a legújabb miniszteri kinevezések sejtetni látszanak, s melynek váratlan felütődéséből a döntő pillanatban csak az egy bizonyosság tűnik ki, hogy a franczia bonyodalmas története, egy új meglepő fordulattal gazdagodott. Az újvidéki „Szibszky Národ“ szerint a karlovitzi congressusi hét egyénből álló kisebbség „rémítően“ és pedig három szempontból hibázott, hogy a congressuson nem szavazott. Hibázott először szemben választóival, kik nem azért küldték Karlovitzra, hogy „néma halak“ legyenek, hibát követett el Grujics Nikánor személye iránt, mert őt elhallgatni nem lehetett ezél, s hibázott harmadszor szemben a kormánynyal azáltal, hogy mint conservativ párt az ismert radicálisok ellenében jelöltjét meg nem nevezte. Barátaink — mond a „Szibszki Národ“ — három oldalról ütötték magukat arccal. Mi igen tiszteljük — mond folytatólag — Zsivkovics Jánost, igen sajnáljuk azonban, hogy oda nem működött, miszerint ép az ellenkezője töténjék meg mindannak. Barátaink nem szavaztak azon meggyőződésben, hogy a megválasztottnak visszavetése esetében a radicálisok közül vagy harminc hívet szereznek meg a mi jelöltünk számára. Mindenesetre szép és örvendetes dolog, de hol a garantia, hogy így történik. S mi szükségünk arra, hogy a radicálisok adjanak nekünk patriarchiát; nem tanácsosabb és becsületesebb mód-e, ha a kisebbség által választottat a korona kinevezi?! Bármily oldalról tekintjük is a dolgot, a hibát nem lehet igazolni, amit pedig zugokban emlegetnek, a hibát mentegetve, az a nyomorultak, de nem az egyház s a nemzet igazhitű harczosainak beszéde. Tanácsoljuk tehát az országos kormánynak, hogy új választást, egy új eredménytelen komédiát, mely csak a „részeg szent“nek dicsőségére szolgáland, ne rendeljenek el, hanem a legfelsőbb helyen a megválasztottnak viszszavetését, a metropolita-patriarcha kineveztetését, s a jelenlelegi úgynevezett nemzeti egyházzsinatnak feloszlatását ajánlja. Budapestről a következő táviratot közli: Sztojkovics Arzén püspöknek viselete a felső és legfelsőbb helyen igen roszaltatik. Választása viszszavettetett s a metropolita-patriarcha kineveztetésével egyházi bíróság elé idéztetvén, zárdába küldetik. Hneber kir. biztos Budapestre hivatott. A congressus feloszlattatik. Egy másik közleménye szerint Hneber kir. biztossal Zsivkovics János is Budapestre érkezik. A szerb congressus felirata: Császári és királyi apostoli Felség! Legkegyelmesebb urunk! Felséged folyó évi május 15-iki legfelsőbb elhatározásának engedelmeskedve, alólirott legalázatosabb szerb nemzeti egyházi congressus, a karlovitzi metropolita és patriarchalis administratortól összehiva, Karlovitzon egybegylílt és julius 1/16 -iki ülésen a karlovitzi érsek és metropolita választásához fogott és a budai görög egyesült püspököt Stojkovics Arzént választá egyhangúlag meg. Az ő kipróbált, rendithetlen hűsége felséged legmagasabb szent személye iránt és az ő minden alkalommal tanúsított tántorithatlan lojalitása felséged, a kormány iránt, valamint tökéletes hazafias ragaszkodása az állam iránt, melyeket az említett püspök élte minden napján tanúsított és ily módon az egész népnek legszebb színben mutatá be magát, egyfelől ezek, és másfelől azon kitűnő személyes tulajdonságok és előélete, melyek őt egy pap és főpap fenkölt mintaképévé teszik, és az ő correct, mindig törvényes magatartása a szerb nemzeti egyházi congressus által csinált, felséged által legkegyelmesebben szentesített szabályok iránt — bizalmat vívtak ki és keltettek iránta a tekintetben, hogy a mi egyházi, művelődési életünk az ő vezetése alatt nyugodtan és törvényes szempontból is eredményt ígérve mindig szebb lesz; a nép és egyház érdekében felséged magas nevének dicsőségére és az állam jólétére fog fejlődni. Ezek voltak azon indokok, melyek ezen leg,alázatos egyházi congressust e választásnál egyedül és kizárólag vezérelték. Ezek, az egyház és nép iránt tiszta, Felséged iránt teljes mértékben legális, az állam iránt teljesen hazafias érzelemmel lépünk e legalázatosabb felterjesztéssel Felséged szent tekintete elé, mindnyájan a legalázatosabban kérve, hogy a hit nép iránti kimeríthetlen kegyelméből folyólag ezen választásunkra legfelsőbb megerősítését adja meg. De van reánk nézve egy nagyon fontos és anyagi körülmény is, mely e választás megerősítésével összefüggésben van, és a mely a Felséged iránt leghűségesebb szerb nép kulturális elhaladását legmélyebben érdekli és hasonlóan Felséged legmagasabb megerősítésére vár — és ezt, midőn a választást Felséged legmagasabb megerősítése alá terjesztjük — a congressus érintetlenül nem hagyhatja.