Ellenőr, 1874. november (6. évfolyam, 300-329. szám)

1874-11-22 / 321. szám

heti lehetségessé. A „Patrie" szerint Mac-Mahon békíslékeny hangon fog üzenetében szólni, s vala­mennyi párt mérsékelt részeihez felhívást intézni, épen úgy mint Lillében tartott beszédében.­­ E reménykedéssel szemben egy nem igen megbízható forrás azt állítja, hogy Caimon az, Thiersnek egy régi barátja, visszatért Párisba, s kiadta a pártprogramul jelszavát :a feloszlatást. Thiers- nek semmi reménye sincs a két centrum kiegyezé­séhez. Csak egy módot hisz lehetségesnek a za­varból kijuthatni, s ez a feloszlatás. Különös, hogy politikai barátai nincsenek vele teljesen egy véle­ményen. Thiers programmjával a Christophleét ál­lítják szembe, s ebbe van a párt egész taktikája belefoglalva a jövő kamara­ülés idejére nézve. A szélsőbal-pártiak gyűlésükben Christophle pro­­grammja felett tanácskoztak. Volt szó­ Blanc felosz­­latási programmjáról is, de Gambetta szilárd és mérsékelt politikát javasolt, melynek a köztársa­ság megállapítására kell vezetnie. A többség való­színűleg elfogadja Gambetta nézeteit. Spanyolország.­­A szelek beavatko­zása a hadviselésbe. A karlisták ve­szekedése. A toaszt-per vége. Osztrák pénz Carlos számára.­ Igen eredeti dolgot jelent ma a táviró San-Sebastianból; azt t. i., hogy az Irón alól elkotródott nemzeti sereget, mely San Sebastiánban tengerre kelt, a szél vissza­verte San-Sebastiánba, s most ott ez előre nem látott körülmény folytán szükséget szenvednek.­­ A karlisták táborában szörnyű nagy a veszekedés a san-marcosi vereség miatt. Árulásról kiabál min­denki, s egymást vádolják, hogy melyik volt az áruló. Vinalet, az úgynevezett miniszter, hivatalo­san vádolja Ceballos tábornokot az árulással, a navarraiak a guiposcóiakat vádolják és viszont­ Ceballosról azt híresztelik, hogy gallérjába akar ragadni Vinalet a miniszterinek, aztán majd lesz haddelhadd ezen igaztalan vádért. Gyönyörű ko­média lenne, s ékesen megvilágítaná azt a „pom­pás szellem“-et, mely Vinalet állítása szerint a karlista táborban uralkodik. Larochefoucauld Gaston grófot, a madridi franczia követség azon titkárát, ki nem rég estélyen fogadta Canovas del Castillo alfonzista vezért s ettől egy alfonzista ro­­asztott meghallgatott, a washingtoni követséghez tették át. Ezt a kormány nagy győzelmének sze­retik tekinteni. Bizony szerények. — Don Carlos legközelebb pénzt kap Ausztriából. Mint az „Agence Havasinak Bécsből írják, egy Windisch­­grätz herczegnő nehány napja elutazott Bécsből, hogy donna Margeritának karlista hadi czélokra nagy összeg pénzt adjon át. A hir igaznak látszik, mert az „Univers“ megjegyzés nélkül közli: Angolország.(Utóhangok Disraeli t­o­a­s­z­t­j­á­h­o­z.) Disraeli ama toasztjában, me­­llyet a lord-mayor lakomáján mondott, oly szava­kat ejtett el, melyek igen hasonlítottak az Arnim­­esetre való gúnyos ezélzáshoz. A „Nordd. Ztg.“ rögtön fel is szólalt ez ellen, mire „Times“ egy hízelgő czikkben sietett megnyugt­atni a némete­ket, hogy Disraelinek a legcsekélyebb szándéka sem lehetett ilyen ezélzást tenni. A „Standard“, a conservativek főlapja, nem állhatja meg szó nélkül a mentegetődzést s következőleg vág vissza a „Times“ olvadozásaira : „Ennél különösebb nyi­latkozat — úgymond — még sohasem létetett s csak is laptársunk iránti teljes bizalmunk vezeté­het azon föltevésre, hogy Disraeli úrnak volt tu­domása azon magyarázat — hogy ne mondjuk men­­tegetés— felől, a­mely nevében közöltetett. Teljesen meg vagyunk győződve, hogy ha felhatalmazást adott arra, hogy a beszédének adott magya­rázat visszautasíttassék, mit sem tudott arról, hogy szavai miért ne magyaráztassanak úgy, a­mint történt. Ha egy angol miniszterelnök szükségesnek találja, hogy bizonyos nézetek ellen tiltakozzék, nincsen argumentumokra szük­sége, hogy jó szándékát bebizonyítsa. Disraeli úr teljes becse szerint tudja magas állásá­nak tradítióit méltányolni s azokhoz szorosan ra­gaszkodik, s nem gondolhatjuk, hogy oly esetben, mint a mostani, jónak látná megmagyarázni, hogy tulajdonképen miért nem mondhatta azt, a­mit nyilatkozata szerint csakugyan nem is mondott.“ Németország. (A­z A r­n­i­m-Ü g y h­ö z.) A bécsi „Presse“ következő nem érdektelen adalékot közöl: „Arnim másodszori elfogatása a német csá­szárt is meglepte. Egy vadászaton értesült a meglepő hírről először, táviratilag. Indokolásul tud­valevőleg azt hozták fel, hogy Arnim Munckelnek adta át a nyílt iratokat, s ezáltal elárulta a hiva­talos titkot. Munckelt ki is hallgatták, hogy elol­vas­t­a vagy lemásolta-e az iratokat. A kérdé­ses (92.) §. felség- és hazaárulónak mondja azt, a.ki államtitkot, vagy vártervet vagy oly irományokat, a­melyekről tudja, hogy azoknak egy más kor­mánynyal szemben való eltitkolása a német birodalom­nak vagy egy szövetségi államnak érdekében áll, — ezen kormánynyal közli vagy közzéteszi, vagy megsemmisíti — stb. Munchelnek csak fél óráig voltak az irományok kezében; csodálkozását fe­jezte ki afelett, hogy idegen kormánynak nézik, de egyebet mondani vonakodott. A bü­ntető­­törvényköny 92. §. sehogysem igazolja az állam­ügyész eljárásit. Miután betegsége miatt a „Cha­rité“-ből elbocsáttatott, most újra a városi túszékre akarták vinni, ámbár nem lehetett föltenni, hogy egészsége helyreállott. Az iratokat, melyeknek nyi­tott átadása miatt árulási perbe akarták Arnimot fogni, egy törvényszéki írnok — kettő ki­vételével — szintén nyitottan átadta. E kettő­ben állítólag oly dolgok vannak, melyek Araim mentségére szolgálhatnak. Az államügyész vádira­tában ezekről nem is szólott, mivel állítólag oly diséret természetűek, hogy a bíró előtt fel sem le­het olvasni.“ Törökország. (Amerika sérelme.) Tegnap az amerikai követ hosszú értekezletet tartott a nagy­vezérrel, mert Syriában Zatakieh mellett amerika hittérítők házjogát fegyveres erővel megsértették A nagyvezér azt mondá, hogy bevárja a syriai kormányzó jelentését, de megígérte, hogy teljes elégtételt fog szolgáltatni. Egyesült­ Államok. (A co­ngressusi vá­l­as­z­t­á­sok és Grant harmadik je­löltsége.) a „Daily News“ levelezője követke­zőleg ír erről New-Yorkból nov. 4. kelettel. A nov. 3-iki választások eredménye általános csodálkozást gerjesztett. Bár az utóbbi 10—15 nap alatt nyil­ván­való dolog volt, hogy az ellenzék sokat fog nyerni, ily feltétlen győzelmet a legvérmesebb de­mokraták sem reménylettek. Megnyerték nagy többséggel New­ Yorkot, megnyerték New­ Yerseyt, Delawaret, Marylandot, Missourit, Arkansast, Ten­­nesseet, Georgiát, valószínűleg Alabamát és dél- Carolinát, bizonyosan Luisianát, ha a kortesek reá nem szedték őket. Illinoisban és más nyugati államokban több congressusi tagot nyertek. E fon­tos végeredményhez természetesen különféle hely és egyéb okok működtek közre, így nagyon be­folytak a választás eredményére a massachusettsi zavarok; a déli államokban a négerek a háború óta most szavaztak először együtt a fehérekkel, mert belátták, hogy eddig kedvelt kormányuk saját maguknak van ártalmára; a „tarisznyá­­sok“ pártja sem volt képes a ráfogott „sé­­relmezések“-ből politikai tőkét verni. Az utób­bi három év bálványai, midőn az uralkodó párt tagjai között némelyek pénzsikkasztási vádak alatt állottak, a nép méltatlankodását kelték föl, mely a 3-iki szavazásban mutatko­zott. Legnagyobb befolyással erre kétségtelenül a Grant harmadik megválasztásától való félelem volt. Ma már maguk a republikánusok is azt vall­ják, hogy az elnök buktatta meg a pártot. Két nappal a választás előtt közzé tétetett egy levelet, melyet 1872-ben írt egy barátjának Cincinnatiba, ki másod ízben való megválasztatása tárgyában intézett hozzá kérdést. (E levelet az „Ellenőr“ is közölte.) Felelete ez volt: „Nem kívánom megválasz­­tatásomat, de ha a párt úgy akarja, nem vonako­dom tőle“, és félhivatalos forrásból híresztelték, hogy a mostani eset azonos az 1872-ikivel. Nem lehetett ezen nyilatkozat czélját félreérteni, bármi volt légyen is az ok, mely ezt ily modorban, ily kritikus időben előidézte. Ha csak némi kétség volt azelőtt Grant tábornok veresége fölött, ez a levél megszüntette azt, és a „New­ York Times,“ mely sohasem vette a harmadszori jelöltség lehe­tőségét komolyan, a bukásról következőleg nyilat­kozik : „A kormány barátai Washingtonban egy közlönyt alapítottak, mely folyton a „third term“ mellett argumentált. Az elnök beláthatja, hogy az esztelen hízelgők és vérmes újságok nem vezethe­tik félre a közvéleményt. A tegnapi nagy és je­lentékeny vereség már a múlt évben kezdődött. A panique igen kellemetlenül hatott a republikánu­sokra. A republikánus congressusi tagok minden kérdés daczára sem tettek e dologban semmit, sőt árulóknak szidták a kérelmezőket. A kincstár rész kezelése, a sikkasztások , egyéb vétségek kiszámíthatlan rosz hatással voltak a republikánu­sokra. A kormány napról-napra ellenséget szerzett és barátot vesztett. S a­mikor a nép méltatlanko­­dása legmagasabb fokon állott, akkor közlötte a washingtoni lap, melyet tudvalevőleg a fehér ház­­ról sugalmaznak, Grant „harmadszori jelöltségét.“ Hit lehetett ezután egészséges észszel egyebet várni, mint a tegnapi bukást? Ezen állam 55,000- nyi republikánus többsége 42,000-nyi kisebbséggé változott.“ — Grant újra megválasztatása — úgy­mond a „Daily News“ levelezője — most már telje­sen lehetetlen. Meglehet azonban, hogy a republi­kánusok egy része nem hagyott még föl az újra megválasztás reményével. Nemsokára meglátjuk, fogalmazói állomásra Kaffka Károly tiszteletbeli vá­rosi aljegyző ideiglenes minőségben neveztetett ki A pesti kir. törvényszék T­a­­­i­g­á­s Ferencz kiszol­gált katonát és börtönőrt a pesti kir. törvényszékhez segéd­szolgává nevezte ki. A „t.-kulai hitelegylet“ alapszabályai f. évi 19,420 sz. a. a fö­lmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minisztérium által a törvényes bemutatási záradékkal eláztattak. — A „Fővárosi Lapok“ mai száma megemlékszik lapunk csütörtöki irodalmi czikkéről , megkoczkáztatja védeni ama magaviseletét, me­lyet Jakab Elek iránt tanúsított, a melyet mi in­dokolatlan gyomja és nyegle cynismusa miatt a sorok között megróttunk. Védekezésében újra elő­sorolja érveit, a melyeket ez érdemes tudósunk ellen összeszedegetett és kiélezve felhasznált, a melyeket Jakab Elek már a „Reform“ (múlt szer­dai november 18-ik) számában megtompított és megc­áfolt. S azt mondja a „Fővárosi L.“ szer­kesztője, hogy a hazai műveltség buzgó szeretete az, mely akadémiai tudósítója tollát vezeti, midőn a székfoglalókban tudományt és nem czifra phrázi­­sokat keres. Hinnünk kell ezt a tanúskodást, mert a „Fővárosi Lapok“ szerkesztőjétől, a­ki a szá­szokéhoz hasonló circumspectus magatar­tás­áró­l régi időktől nevetséges hírben áll, csak nem tehetjük fel, hogy a fogadatlan próká­tor szerepére vállalkoznék. S mégis ez egyszer a té­nyek tanúskodása ellen bizonyítanak. Jakab Elek terjedelmes dolgozatában kisebb lehetne az általá­nosságban mozgó rész, de így is sok értékes adatot tartalmaz az. Az angol, franczia, porosz s német levél­tárakról a szerző eredeti adatokat közöl ; teljesen adja az összes erdélyi levéltárak történetét, a ma­gyarországi levéltárnak történetét hasonlókép meg­alapításától, 1765-től máig, mindvégig önálló ku­tatás s éveket fölemésztő fáradozás nyomán. S a tudósító néhány tollhibába (mint a szerző kijelen­tette) belekapaszkodva, hosszúra nyújtott bölcsel­­kedő képpel tart ítélő széket s tör palctát a szor­galommal készített munka fölött; a­hol pedig az érdemes tudós belemelegszik előadásába és hazafi­­ságában sajnálja, hogy az Alpártéri szerződés s a székely hét kőszer fönn nem maradt, d­e sajná­latán csak mosolyogni tud , cynikus gunynyal mondja, hogy Jakab Elektől várja annak föl­fedezését s photographiai hasonmását. S igy tovább. Az egész szándékos részakarattal irt kritika pedig s a „Fővárosi Lapok“ egész magaviselete onnan ered, hogy Paul­er Gyulának az országos levéltár igazgatói állomására tett ki­nevezésekor Jakab Elek irányában m­e­n­th el­len igazságtalanságot, in­fár­is mel­lőzést követtek el, s most ez üldözés által akar­ják igazolni a közmegbotránkozással fogadott ki­nevezést. Jakab Elekkel szemben, a­ki 30 esz­te­n­d­ő óta levéltári hivatalnok, oly ember nyert elsőséget, a­kit a kormány azonnal kényte­le­n vo­lt kü­lfö­l­d­r­e kü­lden­i országos költségen a levéltárak tanulmányo­zása végett, hogy állására képes le­gyen. Hja, már ez nálunk új szokás. A kor­mány protectióból megtesz valakit egyetemi tanár­nak, s kiküldi külföldre tanulni, hogy aztán tanít­hasson. S ha a mellőzöttek érdekében szót emel egyik-másik lapunk, mindig akad olyan, a­melyik azokat üldözőbe veszi, csakhogy a mel­­lőztetés szinteg igazoltnak látszassék. Itt a köz­vetlen példa: a „Fővárosi Lapok“ magaviselete Jakab Elek irányában. De hát e közlönyön nem csodálkozik senki, sőt nagyon kövekezetesnek találja vitéz kardoskodását. A „Fővárosi Lapod­nak mindig szokása volt annak a pártjára sze­gődni, a­ki előnyben állott, a­ki a hatalmat birta. A hatalmasabbat sohasem támadta meg. S meg kell vallanunk, hogy e circumspectus taktika mindeddig nagyon gyakorlatasnak bizonyult be. S meg va­gyunk győződve, hogy ha Jakab Elek neveztetett volna ki az országos levéltár igazgatójának, akkor érdemes tudósunk székfoglaló dolgozatát igen ér­tékes munkának tartaná és hirdetné. Vagy kétke­des jó olvasó ? Fogj elő uton-útfélen 10 embert, a ki a lapokat rendesen megszokta tekinteni s habozás nélkül megeskütszik e meggyőződésünk mellett. — A „Magyar Themis“ 1874. évi 49. száma következő változatos tartalommal megjelent: Dr. Apáthy István magyar csődtörvény tervezete. Dr. Misner Ignácz ügyvéd úrtól Budapesten. VIII. Szemle. A büntetőtörvénykönyv javaslata. A „Jog­tudományi Közlöny“ kritikája. A törvényszéki szün­idő kérdéséhez. Könyvészet. Az elmebetegség és az elmezavar állapotainak jogi megítélése, közli dr. K. L. Belföldi jogesetek. Köztörvény utján be­­peresitett váltó forgatója, illetve kibocsátója kezes­ként lévén tekintendő, ez a kereseti összeg meg­fizetésében csak az elfogadó, mint egyenes adós vagyontalansága esetén marasztalható. Semmiségi eset csődügyben. „Vegyes Közlemények.“ Egyleti hirek. Különfélék. Kivonat a„Budapesti Közlönyéből. Kivonat a „Wiener Zeitungéből. Külön mellékletek : a „Döntvények gyűjteményének“ és a „Rendeletek tárának“ egy-egy éve. A „Magyar Themis“ negyed­évi előfizetési ára 1 frt 50 kr. kiadóhivatala: Bu­­dapest, nádor-utcza 6. A hivatalos lapból. A m. kir. pénzügyminisz­ter Bauer Győző szemlészt, Bogár Pál pénzügyőri szem­­lészt és Vékony József vám- és adóőrségi fősze­mlészt n. oszt. pénzügyőri biztosokká nevezte ki. A debreczeni magyar királyi pénzügyigazgatóság ál­tal T­i­m­c­s­ák Ferencz Il­od osztályú pénzügyi fogalma­zó fokozatos rangsorozat utján az első osztályba léptette­­tett elő, és az így üresedésbe jött Q-ik osztályú pénzügyi HÍREK. Nov. 21. — Az uralkodó család halottja. Károly Ferdinánd főherczeg, mint egy reggeli táv­iratunk tudatta, meghalt Seelovitzban. Az elhunyt második fia volt Károly főherczegnek, ki Aspern­­nél szerzett hirt. Született 1818. jul. 29-én, s fivé­rei Albrecht és Vilmos főherczegek. Neje Erzsébet főherczegnő, József nádor leánya,kit 1854. ápril havában vett nőül, s ki akkor Estei Ferdinánd főher­czeg özvegye volt. — A m. t. akadémia II. osztálya f. hó 23-án d. u. 5 órakor Ülést tart. Tárgyai a követ­kezők: I. Pauler Imre r. t. székfoglaló értekezése „Teendők a philosophia érdekében.“ II. Ribáry Ferencz értekezése: „A jobbágyi viszony a hellé­neknél és rómaiaknál.“ III. Szilágyi Sándor r. t. értekezése: „II. Rákóczy György diplomatia össze­köttetései az északi hatalmakkal.“ — A műcsarnok fölépítésén buzgolkodó bizottság a fővárosi tanácshoz is intézett fölhívást, hogy e műintézet alaptőkéjét gyámolitsa. A tanács rokonszenvessé fogadta e fölhívást s a pénzügyi bizottsághoz utasította elintézés végett. Hazafias áldozatkészségben fővárosunk sehol sem marad hátra. — Zenészeti eseményekben a jövő hónap kiváló érdekű lesz. E hóban jönnek le a fővárosba Joachim és Brahms, a hegedű és zongora e két kitűnősége, s együtt fognak hang­versenyt rendezni. — Richter második zenekari hangversenyében pedig Lisztnek „Faust-symphó­­niáját“ fogjuk hallani. Ez három részből áll: Faust, Margaretha és Mephisto. Az utolsó tételben női kar fordul elő s tenor solo. Ez utóbbit Glatz éneklendi. A zenemű először kerül nálunk elő­adásra, mindössze a második részt, „Margarethát“ ismeri eddig a közönségünk, a nemzeti színházban tartott phil­harmóniai hangversenyekből. — Ú­j napilap indul meg deczember kö­zepétől a Franklin-társulat kiadásában. Gzime „Nemzeti hírlap“ és szerkesztője Toldy István lesz. A kisebb alakú lapok közé fog tartozni s előfizetési ára helyben 12 írt, vidéken 14 frt egy évre. — A magyar írók és művészek társasága által a „Hungária“ szálloda díszter­mében kedden, nov. 24-én, rendezendő művészeti társasestély programmja következő : 1) „Polacca brillante“, Webertől, két zongorára átírta Liszt Fe­rencz ; előadják: Them Vilmos és Them Lajos urak. 2) „A dal apotheozisa“, költemény Szász Gerőtől; szavalja: Felekiné M. Flóra asszony. 3) „Háromszéki dalok“, Erkel Gyulától; a szerző zongorakisérete mellett énekli: Blaháné K. Lujza asszony. 4 a) „Szenderdal“, Andertől; b) „Török induló“, Beethoventől; átírta: Them Károly. Elő­adják : Them Vilmos és Them Lajos urak. 5) „I. Ferencz uralkodásának jellemzése. Bevezetés memoiiejaimhoz.“ Irta és felolvassa: Pulszky Fe­rencz ur. 6) „Leteszem a lantot“, Arany Jánostól, zenéjét szerzé: Mosonyi Mihály ; énekli : Odry Le­hel ur. Kezdete 8 órakor. Az előadások után 10 órakor társas­ vacsora következik. Egy teríték ára (bor nélkül) 1 frt 50 kr. Az egész 1874/5-iki idény folyamára belépti-jegyül szolgáló meghívók és tag­sági részvételi­ jegyek postai után már szétkü­ldet­­tek, velük semmi fizetési kötelezettség nem jár. Idegenek (nem tagok) számára meghatározott kor­látolt számú belépti jegyek (csupán egy estélyre, s a résztvenni kívánó nevére szólók) Aigner Lajos (váczi-utcza) és Táborszky & Porsch (korona-ut­­cza) kereskedéseiben, személyenként 2 forintjával, kaphatók. — A magyar tisztviselők országos egyesületének igazgató-választmánya hétfőn, folyó november hó 23-án, fogja az egyesület helyiségeit teljes berendezetten hivatalosan megnyitni; fölké­retnek ennélfogva a t. ez. tagtárs urak, miszerint minél teljesebb számmal megjelenni szíveskedjenek. A megnyitás esti 6 órakor tartatik meg. A helyi­ség a fővárosi egyesült takarékpénztár házában van, bejárattal a Wurm-utczából.­­ „Hogyan él Kossuth?“ A „Vas­ Újság“ most megjelent száma e czím alatt hosz­­szabb közleményben ismerteti Kossuthnak Turin melletti mezei lakását és házi életét, Szemere Mik­lós elbeszélése után, ki nemrég látogatta meg egykori iskolatársát. Átvesszük a következő részt a közleményből: A nyaraló kertjét egy öntöző­csatorna szeli át mely a gondos mivelést meg­könnyíti. E nyaralót Kossuth csak nemrég vette 8000 frtért. Az egész telek mintegy két-három köb­lösre terjed, s hosszudad négyszöget képez. Mind­járt a kapu bejárásánál áll egy kis, egyemeletes lak, melyben Ihász Dániel, Kossuth e régi társa s számkive­ésének hét megosztója lakik; mig a Kossuth háza beljebb van, a telek hátulsó részé­ben, a gyümölcsösnél. Az apró tornyocskák, melyek kívülről az épület koronáját, tulajdonképen pedig a második emeletet képezik, olyan külsőt adnak neki, mint egy kis palotának. E toronyszobák egyikében szokott Kossuth a csillagok járására figyelni, s a világrend égi titkaiban elmerülni, Kossuth bár nem él a legfényesebb körülmények közt, de van annyija, a­mi arra elég, hogy hátra­levő napjait meglehetős kényelemben s az anya­gi gondoktól menten töltse el. Házában, mely nem nagy (körülbelől 30 lépés hosszú és 25 lépés szélességű), a földszinten úgy , mint az első emeleten van 5—6 tágas szobája, melyek közül elől az egyik a saját hálószobája, egy meg hátul Lajos fia részére van berendezve. Felül a második emeleten is van négy, de ezek kisebbek, és nem la­kik bennök senki. — Cseléde van három: az ötven éves gazdasszony, egy rendkívül kövér elszászi német asszony, Paulo az olasz inas, és Francesco a kertész, régi hü szolgák, a két előbbi már 15-ik évét tölti Kossuth szolgálatában. A gazdasszonyt Kossuth maga tanította be jóféle magyar ételek készítésére. Van még Kossuthnak egy hü négylábú szolgája, melyet „Jószágának hívnak, egy terme­tes fehérszőrű­ házi szelindek, a melylyel Kossuth gyakran elmulat. Kossuth életmódja igen egyszerű s változatlan. Reggel hét órakor kél, reggelizik s jókora sétát tesz a szabadban. Léptei oly gyor­sak, hogy nemcsak Ihász, de más is alig képes vele versenyezni a járásban. Séta után hideg für­dőt vesz, s azután a lapokat nézi át, a­melyek idejekorán érkeznek meg Turinból, azon a vona­ton, mely a­ nyaralókhoz közel fekvő kis állomás­nál szokott megállani. Este 6 óra után érkezik meg Kossuth ifjabb fia, Lajos, Turinból. A Kos­suth és fiai közti viszonynál gyöngédebbet még kép­zelni sem lehet. Különben Kossuth fiainak így is jó állásuk van ; az idősebb, Ferencz, elsőrangú bá­nyahivatalnok, az ifjabb, Lajos, pedig több vaspálya főnöke Turinban. (Itt megjegyezzük, hogy Ferencz Cesanában, egy angol társulat kénbányájánál igazgató, Lajos pedig az „Alta-Italia“ nagy vas­úti társulat gépészeti osztályának főmérnöke.) Jövőre azonban Lajost Milanóba teszik át, s akkor az öreg Kossuth is elhagyja Barracconét, és fiához költözik. Ebéd után még egy ideig tart a beszél­getés, szivarozás és mintegy két óra hosszat a te­kézés, a­melyben Kossuth valódi művész. Tíz óra­kor a társaság szétoszlik, Kossuth szobájába vo­nul. A rendszeres életmód, mértékletesség, testi mozgás és hidegvízben fürdés oly edzetté tet­ték egész constitucióját, hogy lehetetlen ráismerni benne arra az emberre, a kit 1848. jun. 14-iki nagy beszéde előtt úgy kellett a szószékbe karon­fogva fölvezetni. Valódi aczélizmai vannak. Sok időt tölt a szellőm légvonatú tornáczon. A ki ott vele mulat, okvetlenül megkapja a náthát, hurutot. Ő neki soha semmi baja. Aludni rendesen nyitott ablakoknál alszik (természetesen nyáron) egy köny­­nyű lepel, és egy igen szép, ibolyákkal díszített, horgolt takaró alatt, melyet nem rég egy magyar nő küldött számára, ki magát bizonyos okokból meg nem nevezte, s kinek kilétét Kossuth is csak közelebb tudta meg. Kossuth egy névjegyen (ezt is, mint minden levelét, gyászszegély veszi kö­rül) köszönte meg e kedves küldeményt. „A pom­pás takarót — ifja — hervadhatlan ibolyáival nagy becsben tartom. Rajta fog kezem nyugodni, mikor meghalok, ha ágyamban halok meg. Örven­­dek, hogy végre szabad leírnom e szót: köszönöm, melytől szigorúan eltilott eddig a becses adományt kisérő jegyzék. Legyen szívesen fogadva szives köszönetem­ s a régmúlt nagy idők kis emléke, melyet hozzá csatolok. — Borraccone, okt. 28. 1874. A névjegy másik oldalán egyszerűn e név áll : Kossuth. — A nemzeti dalkör, e derék, tősgyö­keres magyar egylet, deczember 5-én fogja meg­ünnepelni tíz évi fennállását. Megérdemli, hogy ez alkalomkor minél tömegesebben nyilvánuljon iránta a közelismerés. Míg egyrészt hathatós művelője a magyar zenének, s a legintelligensebb osztályok­on biztosított magának részvétet, másrészt az egy­leti működésben, társadalmi föllépéseiben, mindig tiszta nemzeti szellem vezényelte, úgy hogy telje­sen méltó lett czimére. Az ünnepély tánczmulat­­sággal összekötve a lövölde termében lesz, s a rendezőség mindent elkövet a közönség körében, hogy ez ünnepély minél fényesebb legyen, s re­mélhető is, hogy e nap nemcsak az egylet szi­lárd fennállásának ünnepélye lesz, hanem annak hatáskörét is nagyobbítani fogja. Jegyek a meg­hívó előmutatása mellett kaphatók: Szakál és Marton mák (Mária-Valéria-utcza), Hubenay József ur (ujvilág-utcza,) Kertész és Kissert urak (Dorot­­­tya-utcza) üzleteiben és az ünnepély estéjén a pénztárnál. Jegyek ára: személyjegy 1 frt 50 kr., családjegy 3 frt. — A bukovinai magyarok küldöttei rövid időre Szegedre is betekintettek. Az ottani „Sz. H.“ meleg sorokban emlékezik meg róluk, s adományokra buzditja a közönséget. — Petőfi-térnek fogják elnevezni a Dunapartnak a Heinrich-ház és görög templom előtti részét, hová a Petőfi-szobor is szánva van. — A népkonyhák központi igazgató­sága tegnap megállapította az egyes népkonyhák helyiségeit. Az V. és VI. kerület számára a nap­­utczai 6. számú házban 13 szobából álló lakás vétetett bérbe 500 forint bérért; az I. kerületben egy a várkert alatt fekvő expropriált ház szemely­t tetett ki e czélra, és annak fölhasználása iránt a­­ főudvarmesteri hivatal beleegyezése fog kikéretni; a IX. kerületi népkonyha számára a soroksári­­utczában 44. sz. alatt béreltek helyiséget 200 fo­rintért. A helyiségek berendezéséhez már hozzá­fogtak, és a hölgy­bizottságok is megalakultak már. A népkonyhák az eddigi megállapodás szerint deczember 1-jén fognak egy kis ünnepélyességgel megnyittatni. A népkonyhákra újabb adományok beérkeztek: a Victoria-gőzmalomtól 12 mázsa liszt. Özv. Lyka Anasztázné asszonytól 100 frt. — Magyar zenészek a franczia fővárosban. Darázs Miska zenetársulata, írja párisi levelezőnk, f. hó 17-én érkezett meg Párisba Londonból. A „barna gyerekekkel“, még föl sem léptek, már­is nagy zajt ütnek itt. A párisi lapok hosszú czikkekben foglalkoznak a czigányokkal, sok ferdeséget is írván össze. A „Gaulois“ egész czikksorozatot szentel a „Les Tz­i­gan­es ou les G­i­t­a­n­e­s“-oknak. Muzsikusaink csütörtökre készültek föllépni először a Folies-Bergères-ben, a­hol nemrég még a budapestiek előtt ismert tetovi­­rozott ember mutogatta magát, de a­hol tetoviro­­zott volta az utóbbi napokban már annyira nem volt delej, hogy a múlt héten ki is fütyülték sze­gény fejét. Most hát a czigányoknak adott helyet, a­kik a színpadon „nemzeti“ ruhában (vörös nad­rág és zsinóros kék atilla) fognak föllépni. „Tzi­­ganes“-jaink fogadtatásáról értesítést ígér leve­lezőnk. — Dr. Kepes Gyula a délmagyaror­szági természettudományi társulat elnökségével tu­datta, hogy e hó 26-án tart felolvasást Temesvárit az északi sark-expeditióról. — Rossi Ernő, a kitűnő tragikai olasz színész, dec­ember havában ismét előadásokat tart társulatával a bécsi Carl-színházban, s aztán Bu­dapestre jön. Ezúttal „II. Rikárd“-ot és a „Velen­­czei kalmár“-ban, Shylokot is fogja játszani, me­lyeket „Otthello“-jával egyenrangú hatalmas ala­kításnak tartanak; továbbá játszani fogja „Mak­­bethet“ is. — Hoffmann Pál egyetemi tanár és kép­viselő, mint iskolaszéki elnök évi tiszteletdíját kü­lönböző jótékony czélokra adta, nevezetesen annak felét, 250 frtot szegény iskolás gyerekek fölruhá­­zására.­­ Társa­s estélyt rendez deczember 7-én a lövöldében az iparos képző protestáns egy­let. Az estély énekelőadásból, szavalatokból és tánczból fog állani 8 jegyek (családi jegy 2 frt 50 kr, személyjegy 1 frt.) előre válthatók: Stock Endre ékszerész boltjában, (uri-utcza 8. sz.), Beli­­czay Béla urnái (Kismező-utcza 35. sz.) Walters­­dorfer J. (Wesselényi-utcza 10. sz.), Boros J. ur­nái (tavasz-utcza 18. sz.) és Falvay Antal urnál (Deák-tér 3. sz.), úgymint az esti pénztárnál.­­»“Zeneművek. A „T­á­n­c­z" czimü zenemű­­folyóirat 6. száma a következő tartalommal jelent meg: Hófehérke, polka frangaise, Stehl Irmától: „Tolnai lengyelke“, Wiener Miháytól: „Pezsgő“ polka b. Jósika Kálmántól (a­ki sokkal jobb pol­kákat ir, mint vezérczikkeket.) — Táborszky és Porsch kiadásában megjelentek: A leg­újabb körtánc­z, zongorán szerzé Ellenbogen Adolf. Ára 60 kr. „Egy éj Pozsonyban“, szabolcs­­megyei népdal, zongorára szerzé K. Balázs Kál­mán. Ára? — A „budapesti férf­i d­alegylet“ minden hétfőn esti 8 órakor tartja gyakorlatait; felkéretnek tehát a t. ez. tagok, miszerint szíves­kedjenek pontosan és teljes számmal megjelenni. — Ékszeradó. A perpetuum mobile, a kör négyszögesítése, a kormányozható léghajó, a repülő­gép, s az emberiséget az alchimiával együtt gyötrő, eddig meg nem fejtett összes feladatok mind elhagyattak most, s azoktól adójavaslatok készítéséhez pártolt a fölfedezéseket sóvárgó szellem. Különben csakis tért változtatott, a­nélkül, hogy könnyebb feladatra vállalkozott volna. Új adót kitalálni, semmivel sem könnyebb, mint az örök mozdony titkát kitalálni. Sikerült azonban K. K. nevű kapac­itásnak, ki e szerény betűk alá rejtve nevét, a fővárosban nyomatásban osztat szét egy új adó­tervet, az ékszeradót. A törvényjavas­lat indokolása azt mondja, hogy ez adó czélja: hasznosítani a hazában improduktív rejtező nagy kincseket, s ez­által létesíteni a magyar jegyban­kot. A törvényjavaslat 10 pontból áll. Az 1. §. kimondja, hogy minden néven nevezendő egyházi, vagy világi czélokra használt, vagy csak használható ékszerek, eszközök, edények, fegyverek, öltözékek 1876-tól adó alá esnek. A 2. §. a múzeumokban, gyűj­teményekben, templomokban, aranyműveseknél s ma­gánosoknál levő ékszerek s drágaságok összeírását rendeli el. A 3. §. kimondja, hogy az utánzott éksze­rek is csak úgy megadóztatnak, mint a valódiak. A 4. §. szerint aki valami ékszert be nem vall,­­ az eltit­kolás kiderül, annak ékszere az állam javára le­­foglaltatik, s csakis a becsérték felének ezüst­arányban lefizetése mellett válthatja vissza. Az 5. §. a följelentő megjutalmazásáról intézkedik. A 6. §. kiszabja, hogy rendes pipereékszerek után 3 százalék, egyházi ékszerek s edények után 2, háztartá­si drágaságok után pedig 1 százalék adó fizetendő. A 7. §. az adónak egyszerre, egész évre való fize­tését állapítja meg. A 8. §. módot nyújt ez adó alól való menekülésre. Ha valaki az összeírásnál átadja ékszerét az államnak, az nem fizet. A 9. §. szerint az állam rendelkezésére bocsátott drá­gaságok fele értékében az illető a független jegy­bank részvényeit kérheti. A 10. §. azt a kedvez­ményt adja, hogy az adózásokra összeírt ékszerek utólag is beválthatók bank­részvényekre, s akkor az adózás megszűnik. E törvényjavaslattal kapcso­latban van egy másik „a jegybankról.“ Ennek alapjául az elkobzott vagy fölajánlott ékszerek szolgálnának. Ajánljuk a pénzügyminiszter figyel­mébe: — ínségesek. A „Hajdúmegyei Közlöny“ írja, hogy a szabolcsmegyei Kemecsén 30—40 csa­lád is tartózkodik az alföldről, kiket az ínség tűz­helyeiktől ismét szerte kergetett, s napolij fejében egy véka kolompérért dolgoznak. Valóban, nagyon szomorú állapot! — Verdi, az operái után nálunk is jól is­mert zeneköltő, közelebb a franczia senatus tagjá­vá fog kineveztetni. — Bukarestben tegnap nagy ünnepély­­lyel leplezték le Mihály vajda lovagszobrát. Az ün­nepélyen jelen volt a fejedelmi pár, a diplomatiai testület és a polgári és katonai hatóságok. Törvényszéki csarnok. (Dr. Bróde Lipótnak a keleti vasú­ttárs­ulat el­leni perében) a múltkori tárgyaláskor elhatá­rozott tanúkihallgatás ma délelőtt ment végbe a belvárosi járásbíróság előtt (Csery Gábor aljá­­rásbíró). A tanukat külön hallgatták ki. Bujánovics Sándor országos képviselő az általános kérdésekre, t. i. hogy nem áll-e külö­nös rokoni, barátsági vagy ellenségi viszonyban az egyik vagy másik féllel, és hogy nem háromlik-e reá haszon a jelen perből, nemmel felelvén, az ele­jébe tett kérdésekre lényegileg következőket val­lotta: A keleti vasút 1872. június 3-án tartott köz­gyűlése után a kiküldött vizsgálati bizottság, mely­nek tagja ő és tanutársai valának, elnökül dr. Bródét választván, ezt a jelentés elkészítésével is megbizta. A keleti vasút okiratainak közös átta­nulmányozása után 1872. október havában a bizott­ság dr. Bródét, mint jogászi tekintetben legkivá­lóbb szakértőre bízta az előmunkálatokat, melyek­kel ez majdnem kizárólag foglalkozott, még pedig úgy, hogy 1872. deczember 6-áig a jelentést elké­szítő, és az deczember 28-án az igazgatótanács elé terjesztetett. E naptól 1873. junius 6-ig a vizsgá­lati bizottság még hét ülést tartott, melyekben az eközben történt események megbeszéltettek, külö­nösen az igazgatótanács abbeli vonakodása, hogy a vizsgálati bizottság unszolása daczára nem akar­ta rögtön egybehini a köz­ülést, mert a társulat jogtanácsosa nem helyeselte. Ezen ülésekben a jelentés magyarra való for­dítását is elhatározták, továbbá engedelmet adtak az igazgatótanácsnak, hogy a bizottság­ jelentését a kormánynyal, valamint az anglo-bankkal közöl­je ; végre foglalkozott a bizottság a különféle hír­lapokban megjelent és a bizottság ellen intézett támadásokkal, melyeknek rectificációjára a keleti vasút társulat érdekében Brode urat megbízták. Brodénak a bizottság utolsó ülésében tett tiszte­­letdíj iránti igényeire nézve elhatároztatott, hogy ezek minden észrevétel nélkül a közgyűlés elé fognak terjesztetni. Tanú saját részéről, mint ak­kor, úgy most is kijelenté, hogy tiszteletdíjat nem igényel. Dr. Bróde jelentésén csak csekély stylá­­ris módosításokat tett a bizottság. Tanú tudja, hogy dr. Bróde 1872. október 26 -ától fogva de­czember végéig egész délutánokat töltött a keleti vasút társulat hivatalos helyiségében. Tanú, ki az okiratokat csak egyszer olvasta át, saját működé­sét, melyet csak csekélynek mondhat, nem is arányosíthatja dr. Brodéével. Dr. Nyiry felperes képviselő kérdésére tanú azt feleli, hogy mindig, a­mikor az intézet helyi­ségeibe jött, ott találta dr. Bródét, azt azonban nem tudhatja, hogy ez naponta történt, mert ő nem jött oda naponként. Azon kérdésekre, vájjon mily intenziókkal terjeszti a bizottság a közgyűlés elé Bróde 40.000 frtnyi díjkövetelését, és vájjon nem találta azt túlságosnak, azt feleli, hogy a bizottság ezen igényt csak fény­kép terjesztette a közgyűlés elé. A második tanú B­á­r­o­n­y Benedek, 32 éves izraelita. Bankár eljárására nézve az előbbi tanú­val egy értelemben vall. Bujánovics nem vett részt folytonosan az előmunkálatokban, mert egy darab időre elutazott. Midőn a munkához láttak, tanú maga nem is gondolt díjra; mikor Brode díjköve­telését a bizottság elé terjeszti, a bizottsági tagok elhatározták, hogy ők elfogadnák ugyan a díjazást, de ezt külön követelni nem fogják. Tanú emléke­zik, hogy a Brode által készített jelentésen egy lényeges változás is történt, de milyen volt az, arra nem emlékszik már. Dr. Bróde sokkal töb­bet dolgozott ugyan mint ő, de nem terjesztheti elő, mily arányban. Tanú csak a személyzettől hallotta, hogy dr. Bróde reggelenkint az intézet helyiségében megjelent, mert ő maga nem ment oda mindennap, de arra emlékszik, hogy midőn d. u. 4 órakor az intézetbe ment, már mindig ott találta dr. Bródét. A harmadik tanú Ullmann Károly Pál, 42 éves, izraelita, az első magyar általános bizto­sító társulat aligazgatója. Vallomásából, mely a többi tanukéval egybevág, kiemeljük a következő­ket: Tanú különösen a kimutatások átvizsgálásá­val bizatott meg, amit a könyvek alapján eszkö­zölt. Tudomással bír tanú, hogy dr. Bróde otthon is dolgozott. A tárgyalás erre folytattatván, dr. Bróde megnyitó szakértő kiküldetése iránti kérését. A járásbiró úr erre kimondd a bírói szemlé­nek szükségét, két kiküldendő szakértő által.­­ (Hamis bukás által elkövetett csalás.) A Freund és Freud bukott czég elleni tárgyalás mai folytatásában figyelmet érdemel a „Vadászkü­rt“ pinczérjének és portásának azon val­lomásai, hogy a nevezett vádlottak a szállodában tartózkodásuk alatt szökésre nem tettek készületet. A bizonyítási eljárás befejeztével, ma d. u. 3 óra­kor B­ó k h kir. alügyész két fővádlott ellen a ha­mis bukás és csalási vádat, továbbá Rosenfeld és Weinberger ellen, kik a tömegvagyon elidegeníté­séhez segédkezet nyújtottak, bűnrészességi vádat emelt. Dr. Hiller, Füzesséry, és dr. Kövessy véd­­beszédjeinek meghallgatása után a törvényszék kö­vetkezőkép ítélt: Freund és Fund hamis bukás

Next