Ellenőr, 1875. február (7. évfolyam, 32-59. szám)

1875-02-05 / 36. szám

Előfizetési árak: Égisz évre . . 20 írt. — kr. Évnegyedre . . 5 írt. — kr .«­lévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyed szám ára 10 krtJczer. Szerkesztési Iroda: Budapesten, nádor-utcia 6. az. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozónk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadnak el POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrádi testvérek Irodájában). Kiadó-hivatala: Előfizethetni helyben és posta útján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclemátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. 36. szám. Budapest, péntek, február 5. 1875. VII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára mint eddig: Egy évre....................................20 forint — kr. Félévre.........................................10 „ — kr. Negyedévre.................................5 „ — kr. Egy hóra......................................1­­­80 kr. Az előfizetést — postai útón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr" kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi úton történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRATOK. Bécs, febr. 4. A „Fremdenblatt“-nak Flórenczből távirják, hogy az „Epoca“ czi­­mű lap eddig nem ismert irományokat tesz közzé, melyek annak idején Mazzini és Bis­marck között váltottak és az 1870-diki német-franczia háborúra vonatkoznak. Bécs, febr. 4. (Of­e­n heim pere.) Ponfickl szakértő a pályánál előfordult beomlásokat az angol mérnökök tapintatlan­ságának rója föl. Ziffer és a vádlott az angol mérnökök védelmezésére szólalnak föl, mi élénk vitát idézett elő. Ezután kö­vetkezett a pályavizsgálati jegyzőkönyvek felolvasása. Berlin, febr. 4. A „Times“ által jelen­tett nehézségekre vonatkozólag, melyek a podgoriczai ügyben való kiegyenlítésre Mon­tenegro részéről támasztottak volna, itteni diplomatiai körökben hangsúlyoztatik, hogy a három császári hatalom ez iránti egyet­értése a podgoriczai ügy gyors és kielégítő elintézését teljesen biztosítja. Berlin, febr. 4. A magyar államkötvé­nyekre való aláírás ma délelőtt minden aláírási helyen bezáratott, a jegyzések ered­ménye még ismeretlen. Brüssel, febr. 4. A nemzeti bank a le­számítoló kamatlábat 4°/o-ról 3-ra szállí­totta le. Alexandria, febr. 4. A sudani főparancs­nok egy távirata jelenti, hogy a Darfur szultán családja az egyiptomi alkirálynak meghódolt, miáltal az annexió végrehajtói­nak tekintetik. Konstantinápoly, febr. 4. A brit követ, elutazásakor a brit nagykövet közvetítése következtében azon biztosítást nyerte, hogy keresztyének jövőre védelmeztetni fognak. Brüssel, febr. 4. A Szász-koburgi her­­czeg egybekelése Louisa herczegnővel ma ment végbe; a polgári adtusta polgármes­ter, az egyházi szertartást a mechelni érsek a királyi kápolnában végezte. Róma, febr. 4. A pápa több bíbornok és főpap kíséretében a Péter templomban folyó új munkálatokat tekintő meg; a szent­atya a basilikát 1870. szeptember 20-ika óta nem látogatta; a látogatás ideje alatt a templom ajtai el voltak zárva. Bécs, febr. 4. (Hív. zárlat) Magy. földtehermen Kötvény 78.25. Salgó-Tarján —.—. Magyar hitel 195.25 Magyar záloglevél 87.—. Erdély —.—. Magyar keleti vasút 54.50­ Magyar sorsjegy 83.—. Magyar földhitel —.—. Magyar vasúti kölcsön 97.50. Anglo-magyar 19.25. Franco-magyar 60.—. Alföld 129.50. Magyar északkelet vasút 113.—.Keleti vasúti elsőbbségi kötvény 68.—. Tiszai vasút 180.—. Municipal-bank —.—. Pesti bank —. Berlin, febr. 4. (Zárlat.) Galiczai 236.— tallér Lombard —.— kir. mark. Ezüst jövedék 69.30 tallér 1860-as 112.— tallér. — Bécs 181­60, bir. mark. — Romá­niai —.— tallér. A hamvaspálya —.— bir. mark. — Papir­­jövedék 64,50 tallér. — Hitelsorsjegy —. — 1864-es 297.— bir. márk. Hitelrészvények —.— bir. mark. Hitel részvények —bir. márk. — Magyar sorsjegy —.— bir. márk. Utóbörze —.-------. Párig, febr. 4. (Kezdet) 3°/­0-es járad. 61.87 Olasz járad. 87.50 Credit mobilier —.—.— Osztr. napra —.—.— Consulok —.— Északnyugati vaspálya —.— l°/0-es járadék 97.82. — Államv. pálya 682.—.— Lombardok 303.-----Amerikai —. — Magyar kölcsön —.-------Ma­gyar keleti pálya —.—. — 1871 iki kölcsön —.—. — 1872 diki —.—. Török sorsj. 120.25. Párig, febr. 4 (Zárlat) 3°/0 járadék 64. 27.— 5°/1. járadék 101.30. Olasz járadék 67.65. Creditmobilier 430.— Lombard 286. -. A hamvaspálya 652.—. Koronajószági zálog­levelek —. Ausztriai kötvények —.— 1871­ diki kölcsön —.—. 1872-diki kölcsön —.-. Frankfurt, febr. 4. (Zárlat.) Váltóárfolyam Bécsre 182.70. Amerikai 1882-re —. 1860-ra 111.75. Lombar­dok 114.50. Évjáruléki papír 64.25. Osztrák bankrészv. 863.—. Osztrák hitelrészvény 206.25. Osztrák államvaspálay részv. 67.25. 1864-diki 295.80. Galicziai 216.75. Évjárulék ezüst 69.25 Győr-Gráczi —.—. Utóbörze —Magyar sorsj. 175.—. Berlin, febr. 4. Búza —.—. 184.-------Rozs 155.— 154.-. 148- 145.50 - Zab 172.80. Olaj 54.50. — 54.50 5570. 56.20. — Szesz 54.20 54.50. Árpa. —. Párig, febr. 4. Liszt —. Répaola — . Lenolaj —. —.—. —. Szesz—.— —.—. —.—. Czukor finomított —.— Amsterdam, febr. 4. Búza márcz. 276. máj. — Rozs márcz. —. Antwerpen, febr. 4. A petroleum üzlete —.—. Káin, febr. 4. Búza 19.30 —.—. rozs 15.20. —.—. — . olaj 19.—. —. Pétervár, febr. 4. Rozs —. New-York, febr. 4. Liszt —. Bérlet NEMZETI SZÍNHÁZ. 226. szám. Péntek, febr. 5. Stuart Mária. Történeti szomorújáték 5 felv. Irta Schiller, fordította Kelmenfi. Az országházból. (Februárius 4.) (­­ Az eddigi vitáknak kétségtelenül megvolt azon jellemük, hogy a ház első­rendű tehetségei nagyszabásúvá tették. Napról-napra, beszédről-beszédre nőtt az ér­dekeltség, s meg volt kimérve a ház, hogy egyes kiválóbb szónoklattól eltekintve, a többi puffogást a minorum gentium végezze el a lomtárból előszedett rozsdás fegyve­rekkel. Mindenkit azon hit vezetett a házba, hogy az általános viták a tegnapi nappal be vannak rekesztve. Nem úgy történt. Helfy Ignácz igyekezett magát kibeszélni, mintegy kárpótlásul, hogy tegnap nem be­szélhetett eleget, az idő előre haladott volta és a ház türelmetlensége miatt, melynek bő társalgási anyagot nyújtott Tisza Kálmán beszéde. Helly után Széll Kálmán vállalko­zott az önfeláldozó szerepre, hogy a minden oldalról, jobbról csak úgy mint balról, he­vesen és erősen, nyíltan és gúnyosan meg­támadott kormány mellett néhány millióval torlaszt emeljen. El is barrikádozta őket úgy, hogy ki sem látszottak a milliókból, az ő tehetségének előőrsi szolgálata mel­lett. Megvédeni persze egy ember nem tud­hat ily állást, mert a számok csoportosí­tása, az összeadás és kivonás, könnyen hozzá­férhetővé teszi a torlaszt, a mostani kor­mánynak ez a leggyöngébb oldala. Beszélt P­o­­­­­t Mihály úr is ex­tréme nemzetiségi pártjának védelmére. Sokkal higgadtabban szólt, mint első ízben, mikor még szűziességében mutatta be, ho­gyan lehet a világ forgalmán és a politi­kai helyzet mindennapi tapasztalatain kívül, a levegőben kalandozni. Máskülönben a­mit mondott, annak jelleme, hogy senki sem értette, tulajdonkép mit akar hát monda­ni. Határozati javaslata már gyaníttatja, hogy mire czélzott zavart beszédében, mely­nek igazi jelentőségét csak Miletics ítélheti meg, ha ugyan ítélni hivatott egy vezér, kinél ügyesebb és jártasabb a közkatona. Nem is igen sietett vele kezet szorítani, bizonyos tehát, hogy vagy a szereplés, vagy a beszéd nincsen ínyére. Pauler Tivadar igazságügyér úr felesleges munkát végezett, midőn Polit mérsékelt mondókájának c­áfolatával akart brillírozni. De legalább nyert vele annyit, hogy bevezető része beszédjének némi éllel bírt, hogy aztán a­mi utána következik a doctrinait álláspontot a túlzással nevet­ségessé, a gyámoltalan politikát a semmit­mondó okoskodással lehetetlenné tegye, ma­gát az igazságügyi rendszert és a fennálló igazságszolgáltatást ügyetlenségével ország­világ előtt kompromittálja. Ha Pauler úr kerülő óvatossággal meg­engedi, hogy az igazságszolgáltatásnak van­nak hiányai, melyeken segíteni kell és le­het , ha miniszteri álláspontjából kifejti kö­rülményesen, hogy minő eszközökkel vél segíteni lassúságán és rendszeretlenségén , akkor akadt volna a házban, ki a javítha­­tóság reményében, elnézte volna állításainak absurd voltát. De mert Pauler úr olyfor­­mán beszélt az igazságügy jóságáról és rend­szerességéről, mintha legalább is most potyant volna be valamelyik kis német állam ka­tedrájáról Magyarország miniszteri székébe, senkit sem, elégített ki beszéde még a jobb­oldalon sem Valóságos szobatudósi járatlanság kellett hozzá, hogy a közvélemény egyhangú nézetét az igazságszolgáltatás nehézkessége és roszasága fölött pure et simpliciter ta­gadja. Alkalmasint nem volt pere saját mi­nisztersége alatt még önmagával sem, s alkalmasint nem érintkezett a perlekedő külvilággal, mert mint doctrinair „állam­férfi“-hoz illik, a görög areopag módjára el­bújt a függöny mellé, hogy ne érintkezzék az élettel, s ne csak vak legyen, mint az istenasszonyokat rajzolja a hitrege, hanem olyan is, ki nem hall semmit. Midőn tagadta, hogy roszabb a mos­tani igazságszolgáltatás az előbbinél, sokan ellenmondólag intettek a jobboldalról és a hirtelen támadt mozgásban hallhatók voltak a megjegyzések jobbról és balról a fennálló rendszer ellen. Tények igazolják már ma, hogy a szolgabirói gyors igazságszolgáltatás a bagatell perek egész körében gyorsabban, és a­mi fő, igazságosabban járt el. Soha annyi panasz nem volt az igazságszolgálta­tás ellen, mint van most. Panaszkodnak egyrészt, hogy az írásbeli huzavonával, a föleb­­bezési procedúrával végtelenül drágítják a per­lekedést, s mégis annyira rosz, hogy a sememiségi panaszokkal és a formalitások bonyolódottsá­­gával mesterkélten éli meg az anyagi igaz­ságot. Nincs ügyvéd, nincs jogtudós, ki ma a legegyszerűbb, legvilágosabb követeléssel szemben biztos véleményt mondhatna a per kimenetelére nézve. Panaszolják, hogy a leg­­kétségbeesettebb ügyet könnyebb megnyer­ni zúgprókátornak, mint a legigazságosab­bat jellemes ügyvédnek. Sokszor az elve­szettnek hitt ügy dől el az igazság rová­sára, felek érdekében, míg sokszor a nyert­nek tartott ügyet, jogászi hitelek nem cse­kély kárára, elveszti védenézők. Általában czélszerűbbnek tartják alperest veszett ügy­ben, mint felperest igaz ügyében védelmez­ni. És ez egyik oka, hogy az ügyvédi kar tekintélye sülyed, s maholnap a „nyúza­­vonó“ mesterség hírébe jó az okokat vizs­gálni nem képes tömeg előtt. Hanem azért Pauler úr szemében az igazságszolgáltatás jó, sőt rideg doctrinaris­­musa kézzelfogható bizonyságául, a „sze­gény népre“ nézve jobbnak tartja az eddi­ginél. Boldogtalan a nép, melynek ily sze­gény pártfogói akadnak, kik talán ismerik Monacco igazságügyi rendszerét, ismerik az abstract tudomány minden elméletét, de azt nem tudják, hogy a „szegény nép“-et tűzhelyénél kereste föl azelőtt a szolgabíró és négy faluval végzett röviden a tyúkperek közül. Most ugyanazokért fejet vesztve, időt rabolva futkosnak, míg egyszerű észjá­rásuk megtudja, melyik hatóság van hivatva dönteni, s mikor tisztába jöttek, hogy melyik­ három forintos perben ügyvéd által kell képviseltetniük magukat, mert nem vé­gezhetnek személyesen. Áldja is a „szegény nép“ tudós pártfogóit, csakúgy ropog bele az igazságszolgáltatásba vetett hit. No de se­baj, az iskola mégis fennáll, mely a tapasztalatok daczára védi a kine­vezett bírák függetlenségét és képességét. Nálunk akad még ilyen bukott álláspont­nak is védelmezője, de hogy e védelem is elpárologjon, arra nem kell egyéb, mint a maihoz hasonló beszéd Pauler úrtól. Ő ma professori patkossal bizonyítá be a kineve­zési rendszert híveinek épülésére, hogy egy sikkasztás miatt bírságra ítélt bírónak hi­vatalában kellett maradnia, míg „n­j­a­t nem követ e­l.“ Ha már ez sem kom­­promittálása a jelen igazságügyi rendszer­nek, úgy menjünk aludni, mert azt sem tudjuk, az igazság mi fán terem. Szóval, a biablonok embere ma egész nyomorúságában ismertette meg, mily ri­deg paragrafus-systemává lesz az életphi­­losophia legközönségesebb szabályai nélkül az igazságszolgáltatás. Egy élettelen rend­szer, melynek nem eszmék és nem tapasz­talatok adják meg az irányt, hanem az ügyetlen majmolás. Pauler beszédéből ez a tanúság. Késő esti hírek szerint a kormányválság kikerülhetlensége iránt már a kabinet tagjai és elnöke is meggyőződést szereztek maguknak. A Deákpárt ma délutánra kitűzött érte­kezlete elmaradt. A középpárt, mint bennünket a párt el­nöke értesít, pénteken, e hó 5-én délután 4 órakor múzeum-utczai helyiségében igen fontos ügyben értekezletet tart, mire a párt minden itt időző tagjainak megjelenése kéretik. Budapest, február 4. Azon nagy tusából, melyet a költség­­vetés vitatása keltett, hogy én ki elől men­tem a tűzbe, ki senkivel meg nem állapí­tott, egyedül tőlem származó javaslatokkal léptem elő, hogy sebek nélkül lábaljam meg a csatát, — azt nem csak nem hittem, de nem is képzeltem. Eddig gróf Lónyay Menyhért és Széll Kálmán képviselő urak tettek észrevétele­ket beszédem egyik vagy másik javaslatára. A szelvényadót én 7-ről 20°/o -ra kívá­nom emeltetni, mint a­mennyit ez jelenben Ausztriában tesz. Mindkét képviselő úr csakis azon ok­ból nem tartja ezt időszerűnek, mert a 153 milliós kölcsön végleges elhelyezése alkal­mával ismét a külföldi hitelezőkre szorulha­tunk, és ők nem tartanák helyesnek a kül­földi hitelezőket és pénzembereket elkedvet­leníteni. Elvben ezen adó helyességét, lehetősé­gét mindketten hallgatólagosan elismerték. Miután azonban én az állam hitelezőinek, egy adómentes arany­járadék papír kicseré­lése által 2 száztéli haszonnal biztosítani kívánom az úrbéri kötvények convertálását — megteszem mindazt, mit tenni körül­ményeink között az állam úrbéri papirosai­nak birtokosaival szemben tenni lehet. Mert, miután jelenleg hazánkban min­den más tőke után 10 százléli jövedelmi adó fizettetik, a másik 10 százlélit fizetik az illetők községi és indirect adókban,­­ hogy a külföldi tőkepénzeseket hasonló adó­val terhelni igazságos és lehető lenne, azt mindenki kénytelen bevallani. Széll Kálmán képviselő úr maga is be­ismerte, hogy a bankszabadalom kiszolgál­tatását egy bizonyos adófizetési kötelezett­séggel kell és lehet kapcsolatba hozni, így a bankalapítás magára az államháztar­tásra nézve haszonnal járhat, de kétség­be vonta a bankadónak általam felvett 3.300.000 frtnyi végeredményét. Ha a tisztelt képviselő úr felveszi, hogy Ausztria 80 milliónyi összeget elvesz a banktól kamat nélkül, és hogy ennek ka­matja 5 s­záztolival négy milliót tesz, — pe­dig 5 százlalira sem Ausztria és Magyaror­szág még kevésbbé nem kapna pénzt köl­csön, — s én azon modalitásnak, hogy az ország a bankalapba belemarkoljon, barát­ja nem vagyok, de igenis akarom, hogy azon javadalomnak megfelelő hasznot adó útján hozzá az állam. Mi a valuta helyreállítását és abból az államra báromló haszonnak kétségbevonását illeti , ez csak tiszta tagadás volt, mert az én számításaim itt már egészen pozitív számokon nyugosznak, és ezeket tagadni nem elég. A regáléra vonatkozó javaslatra nézve két megjegyzést tett:­ egyik, hogy nem érti, mikép nyerhetne az állam 15 millió muni­­cipális kötvényt. Erre nézve megjegy­zem, hogy ezen igen csodálkozom, mert a képviselő úr tudja, hogy az állami ura­dalmak regale-jövedelm­e évenként 850.000 írtra rúg; ha ennek a megváltási tőkéjét felszámítja, tisztában lesz azonnal, hogy a kitett váltsági tőke az állam pénztárába be fog folyni. A regále-megváltásból mikép illetendi az államot ismét 750,000 frt, miután a re­­gále-tulajdonosok most is fizetnek jövedelmi adót, azt se akarta érteni a képviselő úr, pedig igen egyszerű: az italmérési jog a köz­ségek birtokába menne át, épületestől, úgy miként az ma használtatik. Ezek tehát ezu­tán is megfizetnék azon jövedelmi adót, me­lyet a jelenlegi tulajdonosok eddig fizettek. S ha a váltsági tőke forgalomba ke­rülne, azok birtokosai szintén megfizetnék az azon tőke után járó jövedelmi adót; ez képezné az államra nézve a jövedelmi sza­porulatot. A tisztelt képviselő úr egyenként felso­rolta mindazon megtakarításokat és elismer­te azok lehetőségét, melyeket én pozitív számokban fejeztem ki, és ha az általam ajánlott megtakarításokat lehetetlennek ta­lálta volna, bizonyára nem késik azokat helyre­igazítani. Én megelégszem azzal, hogy a tisztelt képviselő úr azokat, miket felhoztam a pénzügyi bizottságban, becses anyagnak ne­vezte ; megelégszem azzal, hogy magánbe­szélgetéseink alkalmával azt, hogy azon tételek némelyikét mint jövedelmi forrást én fedeztem fel, szintén elismerte. Hogy ezen elismerést nyilvánosan meg­tegye, azt politikai ellenfelektől várni nem lehet,­­ nem is vártam. A­mi azt illeti, hogy ő nem bir az én bátorságommal, arra csak azt felelem, hogy sajnálom, mert bá­torság nélkül bonyolódott kérdéseket siker­rel megoldani soha sem fog. Ha a tisztelt képviselő úr elismerte volna nyilvánosan az általam javaslatba ho­zott jövedelmi források lehetőségét, akkor nem hozhatta volna elő az adóemelés iránti cauchesiájának szükségességét, akkor maga is elítélte volna a mostani kormányt.Miket a képviselő úr elmondott, az régi nóta, hogy ha az ország megfizeti egyenes adók útján a hiányt, akkor nem lesz defi­­c­it, az igen természetes, de akkor meg lesz az eszköz is adva az eddigi gazdálkodás folytatására, s úgy látszik, hogy erre már a képviselőház többsége sem lesz hajlandó , s a sípládás minden nap elhangzó is­­mert dalai már a kellő hatást nélkülözik. Móricz Pál: A magyar keleti vasúti állam­köt­vényekre ma d. u. 4 óráig a magyar ált. hitelintézetnél 1.900,000 frt. jegyeztetett. Nagyobb pénzintézetek 1.600,000 ftot jegyeztek, a többi 300 ezret magánosok és kisebb intézetek. Legtöbb je­gyeztetett Berlinben s átalában a külföld érde­keltsége annyira élénk volt, hogy a túljegyzés már is constatálva van. Dóczi Lajos külügyi osztálytanácsos úr megküldötte nekünk azon választ, melyet a „Köz­érdekének a hozzá intézett kérdésekre adott. A válasz a következő: Másolat: biztosítottam őt azon föltevés alaptalan voltáról mintha a „Közérdek“ czimü lapot Andrássy Gyula gr­óf alapította volna. Hogy a külügyminiszter úr küldött oda, ez annyiban nem áll, a­mennyiben e lépést állásomból önkényt folyó hivatalos köteles­ségem parancsolta, s így ahoz külön megbízás nem kellett. Az „Ellenőr“, mint más lapok is, a kül­ügyminiszter úrral hozta kapcsolatba a „Köz­érdekűél, s mint más lapokkal, úgy az „Ellenőr­rel szemben is hivatásom volt, a tévedést helyre­igazítani ; de azon egy okból, hogy más lapok szerkesztői mint ismerőim és jó barátaim bizalmas szavammal is beérték, míg Csernátony úr en­nél esetleg többet is kívánhatott, ezúttal szük­ségesnek tartottam, főnökömtől meghatalmazást kérni arra, hogy Csernátony Lajos úr előtt hi­vatalosan is nyilatkozhassam. Ezt megtettem. Az „Ellenőr“ szerkesztője minden habozás nélkül elfogadta a helyreigazítást, de ehez oly megjegy­zést is kapcsolt, melynek értelme az volt, hogy nyilatkozatom után Bittó miniszterelnök urat tartja a „közérdek“ alapítójának. Én ez állítást, noha azt megc­áfolni nem volt sem hivatásom,­sem utasí­tásom, mégsem fogadhattam oly hallgatással, me­lyet Csernátony úr megerősítésnek vehetett volna; azért legjobb tudomásom szerint azzal válaszoltam, hogy én a „közérdek“ létrejöttének módját és kö­rülményeit nem ismerem; de hogy az, a­mit annak némely előzményeiről tudok, Csernátony úr föltevéseivel ellenkezőleg arra mutat, hogy e lapot n­e­m B­­ 11 é ő excellentiája állapította, sőt hogy van okom hinni, — még­pedig a miniszterelnök úr szájából hallott nyilatkozat alapján, — hogy azon buzgó párthívek vállalkozását, kik deczember utolsó napjaiban egy új deákpárti lapot megindítani szán­dékoztak, mikor e szándék tudomására esett, a mi­niszterelnök úr nem tartotta időszerűnek. Csernátony úrnak ezeket elmondottam s ő nem helyezvén kétséget az általam felhozott körül­ményekbe, azt felelte, hogy ő az ügyről többet tud, mint én s a „közérdek“ alapítóit s az alapítás módját igen jól ismeri. Ez volt beszélgetésünk tartalma, s ennek elő­adásával, úgy hiszem, megfeleltem az ön felszólítá­sának minden lényeges pontjára. Hogy nem tartot­tam magamat az ön által formulázott kérdések sor­rendjéhez, azt természetesnek fogja találni, midőn hat kérdése közül öt azon föltevésen alapszik, hogy ellenkezőjét mondottam Csernátony úr előtt annak, a­mit igaznak gondoltam, és többet annál, a­mit tudtam. Egyik kérdése éppenséggel azon suppositió­­ból indul ki, hogy én a „Közérdek“-et mint Bittó által alapított lapot denuntiáltam; meg fogja engedni, tisztelt szerkeztő úr, hogy ily föltevésre hivatali becsületem érdekében egy szót se veszte­gessek. Azon reményben, hogy válaszomat t. szerkesz­tő úr oly határozottnak találja, a hogy a külügyi sajtóhivatal reputatiója érdekében kívánatosnak tartja; tisztelettel maradok Bécsben, 1875. február 3 án, alázatos szolgája Dóczi Lajos s. k. külügyminiszteri es. és kir osztálytanácsos. * Miután a kü­lügyéri tanácsos úr jónak látta a köztünk folyt társalgásról a fennebbi versió­t adni, s miután ennek azon pontjaira nézve, melyek a „közérdek“ alapításának körülményeire vonatkoz­nak, cserben hagyta emlékezete: fogom volna el­beszélni társalgásunk minden részletét. Erre azon­ban nincs semmi szükség, mert az ügynek valódi állásáról értesülve van minden politikai kör és szerkesztőség, nem is említve a casinót, hol köz­beszéd tárgyát képezte nemcsak interpellációm után, hanem interpellátióm előtt is, és nem­csak a Dóczi Lajos úr és köztem történt párbe­széd folytán, hanem a nálunknál sokkal tekinté­lyesebb egyének nyilatkozatai alapján is. Ré­sz­emről tehát megmaradhatok a dicsretio ha­tárai közt, egy téves felvilágosítás ellenében is, és­pedig annyival inkább, mert a külügyéri tisz­telt tanácsos úr eléggé kitünteti levele első részé­ben, hogy mily finom distinctiók választják el egymástól a tényt és fictiót a diplomatikus életben. Csernátony: Tisztelt szerkesztő úr! A „Közérdek“ 32. számában hozzám intézett felszólításra van szerencsém a következőket vála­szolni. Teljesen igaz, hogy néhány héttel ezelőtt meglátogattam Csernátony Lajos képviselő urat és Hal Számunkba­ .T&nnsi fivnmn mríwnni­: «.»«lm-fti-k­ A helyzet tükre. A renkivüli hatás, melyet Tisza Kálmán me­­mentnózus beszéde előidézett, visszatükröződik az egész fővárosi sajtóban, s a helyzet felszíné­nek alig adhatnék hivebb képet, mint ha a lapok véleményeit tömör kivonatban csoportosítva olva­sóink elé tárjuk. S mert ezen czél elérésére fel­adatunk ezúttal nem lehet egyéb, mint a közhan­gulatnak a lapokban visszatükröződő minden egyes vonását hiven mutatni be olvasóinknak, tartóz­kodni fogunk minden subjectív színezéstől és nem teszünk észrevételt sem a mienktől eltérő t­o­y­á­­lis véleményekre, sem a hypokrízis rosz aka­ratú, vagy a higyelejűség b­á­r g­y­u­sziszegésére. Adjuk — még a legvadabbakat is — a maguk eredetiségében. Annak idején majd megjön az illetékes válasz alkalma. * A lapok következőleg nyilatkoznak: Reform : Nagy esemény történt. A régi párt­állások összeomlottak. A közjogi válaszfal, mely közel nyolcz éve ketté osztotta a magyar nemzetet és kütforrásává vált a pártoskodásnak s mind a bajoknak, melyek egy imparlamentáris oppoziczió és imparlamentáris kormányzó rendszerből követ­keztek — ledőlt. Uj helyzettel állunk szemközt. A balközép és a jobboldal mesterséges különállá­sának értelme megszűnt, okai eltűntek. A két nagy párt egyesülésének útjában komoly akadályok nem állanak többé. Tisza Kálmán mai beszéde elhárító. Új alakulások szüksége mutatkozik: új parlamen­táris és kormányzó rendszer inaugurálásának elő­estéjén állunk.....................Mielőtt azonban avval foglalkoznánk, hogy minő változások fognak beállni a kormányban és a képviselőházban, méltatni akar­juk Tisza Kálmán nagy tettének némely, minden körülmény között üdvös és nagy fontosságú követ­kezményét. Első sorba helyezzük itt a magyarság «U....5 _ "fi"" ' ----------------

Next