Ellenőr, 1875. október (7. évfolyam, 272-302. szám)
1875-10-14 / 285. szám
Akik a népszínházat csupán a népszínműi és boltozatos fajok közé akarják szorítani, s az operettek és látványosságok előadatásától eltiltani, azoknak igen merész vágyaik vannak, s a merészség még nem ugyanegy a sikerrel. Ne akarjunk jobbak lenni a párisiaknál vagy bécsieknél, s általában minden másoknál. Azt is csak kimondjuk itt, hogy bármennyiben összevág is a népszínház fogalma a népszínművek felkarolásával, magát a népszínművet mégsem tartjuk oly másodrendű válfajnak, mely a nemzeti színház keretébe be nem illett volna, még a népszínház megnyitása sotán is. A népszínmű a mi irodalmunk specialitása. A népszínmű a mi nemzeti színirodalmunk, olykor a bohózat, olykor vígjáték, olykor dráma, legtöbbször mindezekből keverék. Avagy tán mert ily vegyes,azért másodrendű? Alkalmasint azért. És mégis elsőrendű az, irodalmi szempontból, mert a nemzeti eredetiség minden válfaj közt a népszínműben van meg legjobban. A népszínház nem lehetett volna el ezek nélkül, az is bizonyos körülbelül. Hogy szintén hozzá kellett volna járulnia e válfaj productiójához, az még bizonyosabb. Ehez nagyobb erejű irodalom kell, és jóval nagyobb színházi közönség, mely a nemzeti színház népszínműi előadásakor ha kiszorul onnan, hol valószínűleg jobban adhatták volna elő, elmegy oda, hol valamivel után gyöngébben adják elő, de ez mit sem határoz, mert jut mind a két színházban a nagy közönségből. Hanem még ma ezt a nagy közönséget nem ismerjük, ez majd csak lesz. Nem jósolunk, csak valószínűségből föltételezzük, hogy a nemzeti színház, mint az előadási művészet magasabb színvonalán álló intézet, jobban is fejleszthette volna e válfajt, mert mikor a nemzeti színházban roszul és gondtalanul adták elő, újra fejlődésnek indult. A népszínház is jól fogja előadni, meg vagyunk győződve, de mindig lehet különbséget tenni jó és jobb hatás közt, s a föltevés viszonyai mindig kedvezőbbek egy elsőrendű intézetnél. A mi színházi viszonyaink közepette, s a népszínház iránti meleg rokonszenv következtében természetes dolog, hogy a nemzeti színház lemondott a népszínművek adatásáról, s most az új csarnokban kell összecsoportosulni mindazoknak az erőknek, melyek elene legképesebb ábrázolói és fejlesztői. De a népszínművekkel szemközt vegyük már most tekintetbe a népszínház helyzetét is ; vegyük tekintetbe, hogy ez iránt mily kötelezettségeket vállalt, hogy mily kötelezettségei vannak még ezen kívül, saját léte biztosítása iránt. Ezek összeegyeztetése lesz a fő vitális kérdés. A népszínműveket se gondoljuk aranybányáknak, melyekhez csak hozzá kell nyúlni, és kész értékké válnak. Nagy előnye a népszínháznak, hogy megkapta azonnal, de túl ne számítsa ez előnyt. Emlékezhetünk, hogy a nemzeti színházban május, június, augusztus, de sőt február és március hónapokban sem volt akkora közönsége a népszínműveknek, noha vasárnaponkint adták elő, mint volt októberben, novemberben, december első felében (a második fele az ünnepek miatt rész szokott lenni) és januárban. Ez azt bizonyítja, hogy a népszínmű is csak akkor fizet gazdagon, mikor az egész közönség színházba jár, vagyis az októbertől megeredő idényben, csak akkor, hetenkint egyszer, a legjövedelmezőbb napon, mindig tömött lett a nézőtér. Aztán eddig más színház nem volt, hol a magyar közönség vasárnaponkint akármit is láthatott volna, a nemzeti színházi előadáson kívül. Az egész téli idő alatt csak a közel fekvésű nemzeti színházba volt utalva az öszszes közönség. Azt is tapasztaltuk, hogy még eme téli négy hónap vasárnapjain is egy-egy új népszínműre kétszáz írttal is nagyobb jövedelem volt, mint ugyanazon időkben más, ócskább népszínművekre. A budapesti statisztikai hivatal által kiadott statisztikai füzetek legutolsójában közölt színházi adatokból még azt is látjuk, hogy voltak a nemzeti színháznak egyes ünnepnapjai, mikor nem népszínműveket adtak, s mégis annyit jövedelmeztek, mint a téli idényben a népszínművek. A „Szentivánéji álom“, a „Szigetvári vértanúk“, stb ünnep és vasárnap csak annyira megtölték a pénztárt, mint a népszínművek. A „Falu rosza“ eredetiségével, élénk meneténél fogva kasszadarab lett. Kérdés azonban, váljon a népszínmailválfal kedveltsége tette-e oly keresetté, vagy pedig mert hatásos darab. Akárhogy veszszük is a dolgot, a népszínháznál mindig csak az ötlik szembe, hogy mily szükség lesz a combinált működésre, s mily zavar támadhat, ha a közönség teljes érdeklődése egyszerre megszűnik. Váljon tehát csakugyan szentségtörés, ha a népszínház a népszínművek mellett egyéb válfajokhoz is hozzányúl? Dehogy lesz szénségtörés. A népszínművek kultiválását mindenesetre első helyen kell beczikkelyeznie, mint ezt a bizottság és igazgató közt létesült szerződés is kimondja. De e mellett ne akadályozza semmi szabad mozgását. Másodrendű színháznak mindenütt tarka-barkaságok közt foly az élete. A fődolog a leleményesség és kitartás. Ha buknak egyik darabbal, még nem verik félre a harangot, nem azonosítja senki a nemzeti ügygyel. Olykor néhány hétre még be is zárják a színházat, mialatt más darabra készülnek. Ennek azonban a népszínháznál nem szabad így történni, de nem is szükséges, mert hiszen adni fog népszínműveket, vígjátékokat, bohózatokat; a látványosság, a burleszk operette csak az előrelátó biztosítás legyen. Legalsó teendője a népszínháznak, hogy saját erejéből tőkét teremtsen jövedelmező darabok által, legyenek ezek bár népszínmű, bohózatos vígjáték, operette, vagy egyelőre csak kisebb látványosság. Ha lesz tőkéje, mely a roszabb hónapok gyönge jövedelmeit pótolja, akkor lesz okosan megszerzett szabadsága is sok olyanhoz, melyek most az óvatosság figyelmeztetésével vannak ellátva. Ne higyyük, hogy a népszínház fölépítése által megvan már minden. Föl is kell azt tartani és vonzóvá tenni. Ne tápláljunk illusiókat, hanem vegyük számba a viszonyok uralkodását és a fölmerülő nehézségeket, mert ezek mellőzésével a legzavarosb fogalmak terjedhetnek el a sajtóban, a közönségben, a színészek közt, s oly irányba térülhet a színház is, hol az igazgató majd felsóhajthat a jó öreg Ballasa Bálinttal: „mely bi és szemérem!“ És tegye feladatává a sajtó, hogy egyformán hszsza meg figyelmét és jóakaratát a nemzeti színház és népszínház közt; soha sem tüntesse föl egyiket sem úgy, mint a másik féltékeny társát, mert azok nem is lehetnek. Mindkét intézet egyformán becses, s mindkét intézet iránt nem lehet más óhajtás, mint hogy virágozzanak, gyümölcsözzenek. Azonban ez átalakulás után jöhetnek elő az ügyvédi rendtartás körébe tartozó olyan esetek, melyeket, minthogy nagyobb mérvű precedenseikben nem figyeltettek meg, az ügyvédi rendtartás határozott szabványok alá nem vont. Csak egyet említek fel. A nyugdíjazott bírák egy része — s talán nagyobb része — egyszersmind okleveles ügyvéd is; s bizonyára sokan lesznek köztük, kik nyugdíjaztatásuk után ez oklevelüket érvényesíteni fogják , mi ellen sem a törvénynek, sem senkinek kifogása nincs. Most azonban nagyon közel fekszik az eshetőség s pusztán egyéni kérdés, hogy valaki oly perben szerepeljen mint ügyvéd, melyben már előbb mint biró szerepelt. Az 1874. évi, az ügyvédi rendtartás tárgyában hozott XXXIV. terék ily esetről egyátalán nem emlékezik; a bíróságokra vonatkozó 1869., 1870., 1871. évi törvényczőkkek pedig csak annyiban, amennyiben kimondják, hogy „biró gyakorló ügyvéd vagy ügynök nem lehet“. E rendelet első tekintetre elégségesnek látszik arra, hogy a fennebb említettem anomália elő ne fordulhasson; de biztos tudomás szerint vannak, kik a törvény fennebbi szavait betű szerint véve, úgy vélekednek, hogy a birák, nyugdíjaztatásuk után megszűntek birák lenni, s mint ügyvédek csak a szokott módon, érvelésük által folyhatnak be az ítéletre, miért is a fennebbi törvény által célzott bírói pártatlanság, részrehajlatlanság kockáztatva nincs , annak megóvása különben is már más egyén tiszte lévén. Ez érvelés aztán, melynek elfogadása, mint említem, pusztán egyéni kérdés, megteremti ama viszás helyzetet, melyben valaki saját meggyőződése szerint és törvény értelmében hozott végzéseit, ítéleteit támadja meg. Hogy mennyire viszás e helyzet, első tekintetre láthatni, s amennyire viszás, egyszersmind oly káros, mind az ügyvédi, mind a bírói tekintélyre és a közre is. Káros az ügyvédire azért, mert az ügyvédséget valóságos mesterséggé devalválja, mely mellett nemesebb tekintetek nem létezhetnek, melynek jelszava ez : „bárminő, csak legyen a per!“ Káros a bíróira és a közre, mert megingatja a törvények iránti bizalmat, midőn egy és ugyanazon ember ugyanegy ügyben kétfélekép vélekedik az igazság felől s mindannyiszor törvényekre hivatkozva teszi ezt. És igy van e jelenségnek figyelmen kívül nem hagyható komoly oldala. Tagadhatatlan ugyan, hogy vannak esetek, midőn a morál megengedi, hogy valaki bíróilag hozott ítéletének megváltoztatására törekedjék, mint ügyvéd; midőn pl. újabb bizonyítékok, tanuk merültek fel a perben ; ámde e körülmények nem mindig kerülnek köztudomásra, s a közönség mindvégig csak azt az embert látja a perben, ki maga ellen appellál. Minthogy pedig kiszámíthatlanok azon erkölcsi károk, melyeket az ily visszás helyzetek, bárhol is, de főleg ez igazságszolgáltatás terén okoznak, nemcsak czélszerűnek, de szükségesnek is látnám, hogy határozottan kimondassák, miszerint: senki sem léphet föl ügyvédül oly perben, melyben mint bíró már szerepelt. Ez hátrányos lehetne egyesekre, de áldásos a közre, s elvégre is egy államban mindent helyettesíthetni, de a morált — semmivel és soha. Biró Gyula. (Befejezése következik.) Egy visszás helyzet. Bethlen, okt. 10-A bíróságok újjászervezése, epuratiója tehát megtörtént, s kétségtelenné vált a tény, melyet az ország különböző vidékeiről sajtó utján nyert tudósítások constatáltak, hogy t. i. ez epuratió szükséges és várva várt volt, s hogy éppen azért keresztülvitele a nemzet könyvében jelen kormányunknak javára lesz írva. A pénzügyi bizottság ülése. (Október 13.) A pénzügyi bizottság mai ülésében, melyen Zsedényi Ede elnökölt s Ordódy Pál volt a jegyző, hitelesítő az igazságügyi tárcsa budgetjére vonatkozólag előterjesztendő jelentését. Ezután Somssich az egyetem építendő doncttani épületének megvizsgálására kiküldött albizottság nevében referálta, hogy a kőműves munkák egyszerűsítésével 300,000 frtból az épület teljesen felépíthető s felszerelhető, s ezen összeg első részleteként, valamint törlesztés fejében a budgetbe 102,000 frt felvételét javasolják. Zsedenyi és Móricz felszólalására a miniszter kijelentvén, hogy az építkezés minden luxus nélkül, nyílt verseny útján fog történni, a bizottság megszavazza a 102,000 írtnak a budgetbe felvételét. Somssich referál a műemlékekre előirányzott 20,000 frt hovafordításáról. Jelenti, hogy a műemlékek fenntartására felügyelő bizottságnál csak az előadó s titkár boz fizetést, s hogy az összes személyes kiadások alig mennek 4000 frtra, a többi a műemlékek törzskönyvbe foglalására, ásatásokra s a műemlékek fenntartására fordíttatik. A bizottság megszavazza a 25.000 frtot. Következett a honvédelmi budget. Előadó Molnár György. B. Sennyey összehasonlítván a minisztérium központi igazgatásának, a fő- és kerületi parancsnokságoknak katonai létszámát s költségeit, azokat nálunk jóval nagyobbaknak találja, s e tárczánál még további megtakarításokat is lehetőknek tart. Szende miniszter részletesen kimutatja, hogy nálunk egészen más a honvédség szervezete, mások teendői, mint a Lejthán túl; nálunk oly administrationális teendők is nehezednek a minisztériumra, amiket ott a Statthalterei-ek végeznek ; a kerületi parancsnokok dolgát ott nagyrészt a közös hadsereg katonai parancsnokai végezik ; nagyobbak lévén a csapatok, több a teendő úgy a kerületi, mint a főparancsnokságnál, melyutóbbi számára éppen ezért adlatust is kénytelen kérni. Horváth L. a katonaelszállásolási ügy s az iránt kér felvilágosítást, hogy igaz-e, miként az őszi gyakorlatoknál a honvédség felsőbb vezénylete nem volt kielégítő. Szed de válaszolja, hogy az általános elszállásolási törvény kész, s valószínűleg még ez ülésszak alatt elő leend terjesztve. Ő felsége elismerőleg nyilatkozott a honvédség fölött, s nincs ok kételkedni a legfőbb hadúr szavában. Hibák fordulhatnak elő, s a gyakorlatoknak éppen azok orvoslása a czélja. Somssich az elszállásolás s lóösszeírás körüli visszás intézkedések orvoslására figyelmezteti a minisztert, ki a törvénybe ütköző intézkedések orvoslását ígéri meg. Helly nem lát a budgetben semmi érdemleges megtakarítást. Hibáztatja, hogy a honvédek német nyelven társalognak. Mire a miniszter azt feleli, hogy ő ezt eléggé helyteleníti, de a hiba a magyar természetben s nem a szervezetben keresendő. A Ludovikában magyar a tannyelv, a társalgási nyelv lehet, hogy német, mivel a horvát növendékek is be vannak rendelve 3 év óta, s ezekkel kénytelenségből használják a német nyelvet. A fegyver és töltények beszerzése nem vétetett fel 1876 ra, mert nem volt szükség reá, miután van készlet elég. Csengery a közös hadsereg jelen helyzetében nem hiszi, hogy a honvédség rendszerén változtatást lehet,se tenni. Sennyey k. rectificálja nyilatkozatát Hellyvel szemben s újból is kijelenti, hogy nem szeretné, ha a pártok Magyarországon a két különböző hadsereg iránti rokonszenvek szerint sorakoznának. Meggyőződése, hogy két hadseregi apparátust a nemzet nem tűr meg, óhajtja, hogy a nemzeti szellem emelkedjék a küözös hadseregben s a nemzet iránt rokonszenvvel viseltessék. Azt hiszi, hogy a honvédség mai alakját a külszín miatt nyerte; hiszi, hogy a dandárok mellettkerületi parancsnokságokra szükség nincs. Wahrmann abban a véleményben van, hogy míg a honvédelmi kérdés más megoldást nem nyer, addig financiánkat előnyösen rendezni nem lehet. Következik a részletes tárgyalás. A központi igazgatás czime alatt 296,860 főt átalánykép megszavaztatik. Honvédségi intézetekre 167,587 forint van felvéve. Helly és Kautznak a Ludovikára nézve tett kérdéseire a miniszter megadja a felvilágosításokat, miután a bizottság a tételt megszavazza. Az újonczozási költségekre 20.000 frt van felvéve. Itt a miniszter azt jegyzi meg, hogy az összeg a kimutatások hiánya miatt a költségeknek nem megfelelőleg vétetett fel, mert a határőrvidék felvétele által az idén már aug. 1-éig 15.716 frt költség ment fel. Előadó ajánlatára, ki a miniszter kérését, hogy e tétel 5,000 írttal emeltessék, támogatja, a bizottság a tételt 25,000 írtra emeli. A honvéd főparancsnokság költségeire 55,938 frt van felvéve. Előadó a főparancsnokság adtatásának állását töröltetni indítványozza; a miniszter az administráció szempontjából kéri megszavaztatni. A bizottság azonban úgy az adistusi állomást, valamint az 1000 frtnyi utazási pótlékot, összesen 11,297 frtot törli. Kerületi parancsnokságokra 201,777 frt, csapatokra pedig 5,283,423 frt van felvéve, mely összegek között a miniszter virementet kér. Előadó a zárszámadások alapján lehetőnek tart még megtakarításokat, így pl. a gyakorlatoknál okozott károkra 3680 frt van felvéve s tényleg 3 év alatt e czimen csak 28 frt adatott ki, továbbá tábori sátrak felállítására 20,000 frt van felvéve holott eddig csak 1250 frt. adatott ki. A két említett tételből 18,000 frtot indítványoz törölni. Összpontosításokra 40,000 frt vétetett fel, ít miután eddig ez összegből semmi sem használtatot fel, az egész összeg törlését indítványozza, s utáni szükség esetében póthitelt kérjen a miniszter. A többire nézve ajánlja a virement megadását. A miniszternek ez ellen nincs kifogása, ha a póthitelt igénybe veheti. Sennyey megjegyzi, hogy póthitel és virement együtt megférhetlenek, vagy virementet kell adni és póthitelt nem, vagy megfordítva. A miniszter felhozza, hogy a 21,256 frt többletet a méterrendszer behozatalára kéri; az előadó számításainak helyreigazítására kéri a kérdés alá vont 3 tétel elhalasztását. A bizottság e tételek felvilágosítására időt enged a miniszternek. Zsedényi azt kérdi, miért kerül a lovassság 76-ban 30,000 frttal többe mint 75-ben? Mire a miniszter a felvilágosítást megígéri. Ezután a bizottság a miniszter által az új mérték behozatalára kért összeget megszavazza. Nyugdíjakra 60,000 forint van felvéve. Előadó megjegyzi, hogy az államszámszéknél 4 oly egyén van könyvelve, kik a minisztérium jegyzékében hiányoznak. Kéri e hiány kijavítását, különben az összeg megszavazását ajánlja. Rendkívüli szükséglet. Alapítványokra 4648 frt, és 92 zászlóalj hadi szükségletére, még hiányzó járművek stb. beszerzésére 64,215 frt megszavaztatik. úgy szintén a fedezet 64 265 írttal. A magánosoknál volt tőkék a miniszter jelentése szerint mind fel vannak mondva. Ezzel a költségvetés befejeztetett. Holnap következik a pénzügyminisztérium költségvetésének tárgyalása. Ülés vége d. u. 2 órakor. A magyar delegatio X. ülése. Bécs, október 12-én. Elnök : Szögyényi-Marich László. Jegyzők: Zichy Ferraris Viktor gr. és Szeniczey Ödön. A közös kormány részéről jelen vannak: Benedek Sándor altábornagy, Pökle altengernagy, Orczy Béla b. osztályfőnök, Szentgyörgyi Gyula, Mérey Sándor és Gaál Jenő sorhajóhadnagy. A jegyzőkönyv hitelesítése és a birodalmi tanács bizottságának a közös hadsereg 1876. évi rendes szükséglete és a tengerészeti osztály 1876. évi rendes és rendkívüli szükséglete megszavazásáról szóló két rendbeli átirata érkeztéről tett elnöki előterjesztés után, Éber Nándor a zárszámadási bizottság jelentésének tárgyalásával együttesen kívánja tárgyaltatni úgy az ezen bizottságnak utólagos szóbeli előterjesztését az 1870—71-iki, határőrvidékre vonatkozó pótkezelés tárgyában. Nagy György a következő interpellációt intézi a külügyminiszterhez. Nem fogja senki kevésre becsülni azon fontosságot, melyet az államok kereskedelmi érdekeinek ápolására és előmozdítására a konzulok gyakorolnak. Ők lévén az általuk képviselt országok kereskedelmi érdekeinek leghívebb őrei, számuknak mindig egyenes arányban kelleni lenni azon nemzetközi forgalommal, mely kereskedelmi összeköttetések folytán az államok között kifejlődik. Azon adatokból, melyeket az igent. külügyminiszter úr az országos bizottság tagjaival közleni szíves volt, azon meggyőződésre jutottam, miszerint konsuláris képviseletünk nincsen mindenütt a kellő összhangba hozva kereskedelmi érdekeinkkel. Mindezeknek folytán egész tisztelettel kérdem az igent külügyminiszter úrtól: Mi anak az oka, hogy míg Peruban 5, Görögországban 7, Maroccóban 6, Brasiliában 10 konzultnkja van, addig Svájcban csak 3 konsul által vagyunk képviselve. Megfelel-e kereskedelmi érdekeinknek ezen arány és ha nem. Szándékozik-e az igen, külügyminiszter úr jövőben a konsulok számát kereskedelmi összeköttetéseinknek megfelelőbb arányba hozni? Az interpelláló közöltetni fog a külügyminiszterrel. Áttérve a napirendre, t. i. a monarchia közös államháztartásának 1873-ik évi zárszámadása tárgyában kiküldött bizottság jelentésének tárgyalására. Dániel Ernő előadó átalánosságban ajánlván a bizottság javaslatát, kiemeli, hogy az 1873- ik évi zárszámadás ereménye egészben véve eléggé kedvezőnek nevezhető ugyan és hogy a bizottság az előforduló túlkiadások helyességéről meggyőződvén, felmentési határozati javaslatot terjeszt elő, mindazonáltal azon számos és tetemes eltérésekre nézve, melyek a költségvetés egyes czímeiben és azon tételeiben, amelyekre az átruházás meg nem engedtetett, a tettleges kiadások és az előirányzat között léteznek, a következő határozati javaslatot terjeszti elő: „Utasíttassék a közös hadügyminiszter, hogy jövőre az előrelátható tetemesebb tulkiadások fedezésére az országos bizottságoktól póthitelt kérjen.“ Az eltérések jelenleg 7.779,762 frtra rúgnak, melyek közül a tulkiadások 3.363,665 frtot, a csekélyebb felhasználások pedig 4.416,097 frtot tesznek. Az albizottság ezen eltéréseket lényegileg igazoltaknak tartja ugyan, azonban constatálja, hogy ily tetemes eltérések nem csupán az 1873. évi közös háztartásban, de a megelőző évekében is léteztek már, sőt az 1874. évi kezelési számadás tanúsága szerint a következőben is fognak létezni. Minthogy pedig az ily eltérések közös háztartásunknak egy oly beteges állapotát képezik, melynek rendszerinti ismétlődése egy józan alapokra fektetett költségvetés megállapítását illusóriussá teszi, az albizottság a fennebbi határozati javaslat elfogadását ajánlja. (Helyeslés.) Horváth Gyula mindenekelőtt megjegyzést tesz azon rendszer ellen, mely szerint a főszámszék a zárszámadásban a megszavazott tételektől való eltérést kimutatja. Azután megjegyzi, hogy az albizottság határozati javaslatot terjeszt elő, mely szerint utasíttatik a minisztérium, hogy előrelátható esetekben, hol túlkiadások fordulnak elő, póthitelt kérjen.Ez azonban nem új dolog, a delegációk mindig hoztak ily határozatokat, melyek figyelembe nem vétettek. E túlkiadások a hadügyminisztériumban fordulnak elő, és pedig a rendes szükségletnél az élelmezésben; itt pedig a bizottság, miután nemcsak a számtételek, a pénzösszegek szolgálnak alapul, hanem azon adagok is, melyek mint kiadások megszavaztattak, és ezekre nézve a bizottság a póthitelt vagy a túlkiadások helybenhagyását sohasem tagadhatja meg. Nagyon sajátságosnak tartja szónok, hogy az illető közös miniszterek egyszerűen azt felelik, hogy nem részakaratból, hanem tévedésből történt; a minisztériumnál a tévedés így nem menthető, mert ez a mentség még erősebbé teszi a tévedést. Szónok kívánja, hogy a közös főszámszék ne csak az egyes költségvetések és a bizottsági határozatok közt keresse az összhangzatot, hanem hivatása szerint a megszavazott előirányzatot véve alapul, azon különbözeteket, amelyek a tényleges kiadásokra nézve előfordulnak ugyan egyes részleteknél, mint a végeredményben állíttasanak össze. Csernátony Lajos: Én elhatároztam magamban, hogy minden szó nélkül megszavazom a hadi kétségeket, és mert erre el voltam határozva, nem is késleltettem azoknak megszavazását, és mert ezt nem tartottam czélszerűnek, ezen jelentés irányában is hasonlólag jártam volna el, mert ezt is megszavazom, ha bizonyos tételek lehetetlenné nem tették volna részemre, hogy egypár észrevételt ne tegyek. A jelentés eme tételei a következők : „Az albizottság kötelességének tartja az országos bizottság figyelmét egy oly körülményre felhívni, mely a legsürgősebb intézkedéseket követeli. Értjük azon számos és tetemes eltéréseket, melyek a költségvetés egyes czímeiben és azon tételeiben, amelyekre az átruházás meg nem engedtetett, a tettleges kiadások és az előirányzat között léteznek, és melyek a csekélyebb felhasználások és tulkiadások kimutatásai szerint a csekélyebb felhasználásokban 4.416,097 frt 36 kr, a tulkiadásoknál 3.363,665 frt 461/2 krra, és így összesen 7.779,762 frt 821/1 2 krra rúgnak. Ezen eltérések túlnyomó része a hadügyminisztérium költségvetésében fordul elő; és bár az albizottság készségesen elismeri, hogy azok nagyrészt az 1873. évben uralkodott drágaság, kholera és pénzválság összeműködésének eredménye, mégis kénytelen az albizottság constatálni azt, hogy ily tetelmes eltérések nem csupán az 1873. évi közös háztartásban, — de a megelőző évekében is léteztek már, sőt az 1874. évi kezelési számadás tanúsítása szerint a következőben is fognak létezni. Minthogy pedig az ilyen eltérések közös háztartásunknak egy oly beteges állapotát képezik, melynek rendszerint ismétlődése egy józan alapokra fektetett költségvetés megállapítását illusóriussá teszi, az albizottság elkerülhetően szükségesnek tartja, hogy oly intézkedések létessenek, melyek folytán ilyen eltérések jövőre a lehető legszűkebb határok közé szoríttassanak. A másik tétel pedig így szól: „Nem mellőzheti hallgatással az albizottság a II. fejezet B. Tengerészeinél előforduló túlkiadásoknál azon több ízben ismételt indokolást sem, mely szerint a tulkiadások azért lettek volna igazolandók, mivel a költségvetés megállapításánál az előirányzott összegeknél törlések eszközöltettek. Az ilyen indokolás egyátalában a figyelembe vételre igényt nem tarthat, és ezért nem mulaszthatja el az albizottság e helyen azon reményének kifejezést adni, miszerint jövőre az ilyen indokolások elkerülésével a netalán előforduló túlhaladások tárgyilagosabb indokokkal igazoltassanak. Ez azon passus, mely engem szólásra felhív, s én megvallom, 1. bizottság, hogy én nem fogadnám el az albizottság határozati javaslatát, ha tudnám módját annak, mikép vonassék komoly számadásra az, aki túlkiadásokat tesz, és aki így védelmezi magát; de mert nem tudok módot, mert nem tudom, micsoda valódi komoly controlle van a delegatio kezében, azért elfogadom, mert másképen nem tehetek. Miképen áll, t. orsz. bizottság, a "mi helyzetünk ? Kérhetnek tőlünk milliókat és milliókat hadügyi felszerelésekre, kiadásokra. Megszavazzuk, vagy nem szavazzuk meg. Ha megszavazzuk, mint megszavaztuk, mert kötelességünknek tartottuk a monarchia védelmi állásának szempontjából, a mint kötelességeknek tartották a múltban mások, a mint kötelességünknek tartottuk mi most, s én a magam felelősségemnek részét ebből elfogadom (Helyeslés) ; — ha megszavazzuk, nem szükséges mondani, magunkra veszünk bizonyos ódiumot azoknál, kik látják, hogy béke idején nem ugyan vérontási háborúnk, hanem adóontási háborúnk van; ezt az ódiumot magunkra veszszük. Ha ezt magunkra veszszük, akkor annyit csakugyan megvárhatnánk, hogy ott, ahol nem engedünk meg valamit, megtartsák azt, amit a deregatiók kiszabnak, és ne álljanak elő oly mentségekkel, melyek azt bizonyítják, hogy ezen deregatiók meghagyásai semmibe sem vétetnek. (Helyeslés.) Én, t. bizottság, csak ezen — inkább érzelem s meg vagyok győződve, közérzelemnek (Úgy van !) akartam kifejezést adni. Egyébiránt, mondom, azon okból, melyet már jelentem, a határozati javaslatot részemről elfogadom. (Helyeslés.) Pulszky Ágost arra figyelmezteti a bizottságot, hogy az évenként jelentkező eltéréseknél tévedés volna a túlkiadásokat és a megtakarításokat egyszerűen összeadni, és ebből az eltérések percentjét kimutatni; ez számszerűleg ugyan helyes, de a lényegre nézve teljesen hibás eljárás lenne, különösen ott, ahol egyes czimek közt, például a hadügyi költségvetésben az élelmezési kiadásoknál összefüggés létezik savirement, igen helyesen, mégsem adatott meg, így a tavasi kimutatások szerint a hadügyi költségvetés 22. czime alatt 2.300.000 frt túlkiadás fordul elő, de ez ismét a 7. és 23. cimek alatt törént megtakarítás által annyira fedeztetik, hogy még 45.000 frt megtakarítás jelentkezik mint végeredmény. Ily esetekre nem vonatkozhatik a határozat, hanem csak a valóságos tulkiadás esetére. A tengerészeti osztály eljárását illetőleg teljesen osztja Csernátony nézetét, ezen eljárás épp oly helytelen, mint az indokolás, mely amazt menteni akarja. Az albizottság e kérdésben a lehető legkíméretesben járt el és ezen kíméletes kijelentés remélhetőleg elegendő lesz, hasonló esetek ismétlését megakadályozni. Egy körülményre akar még figyelmeztetni, mely az albizottság figyelmét kikerülte. A haditengerészet vezetéséért a törvény s eddigi gyakorlat szerint a hadügyminiszter felelős és nem a tengerészeti osztály vezetője, ez utóbbi csak mint ilyen, nem pedig mint a delegátióntak felelős kormányközeg jelenik meg. A haditengerészetre vonatkozólag biztosabb felülvizsgálatot, az alkotmányos formák és az alkotmányos szellem szigorú megóvását éppen attól várja, hogy a hadügyminiszter felelőssége érzetében e tekintetben is szigorúbban érvényesítse befolyását, amint az a tengerészetre vonatkozólag eddig történt. Azon későbbi határozati javaslat szövegezésére nézve, melyet az albizottság a haditengerészetre vonatkozólag tett, s amelyet nem talál teljesen correctnek, a részletes tárgyalásnál styláris módosítást fog tenni. Fálk Miksa. A zárszámadási albizottság érezte, hogy nagyon gyönge a határozati javaslat, de éppen azért nem proponálta erősebben, mert a hibának egy része tagadhatlanul a delegációkban is fekszik, mert határozatainak foganatosíttatása tulajdonképen az ő dolguk lett volna , mert ezt nem tették hibáztak, és ennek következtében honosult meg a hadügyminisztériumban azon észjárás, mely szerint azt gondolta, én becsületes, lelkiismeretes ember vagyok, nem költök el egy krajczárt sem, miről számot adni nem tudnak, s csak oly dolgokra adom ki a pénzt, miket szükségeseknek tartok ; én igazolva vagyok, a delegatióknak nem marad egyéb hátra, mint megadni az indemnityt. De ha ezen logica állana, mire való volna a delegatio, mire egyáltalában a parlament? A különbség abban áll, hogy nem a miniszter nézete dönt, hanem az amit a parlament, illetőleg a delegatio kimondott, s ő felsége szentesített. A hadügyminisztert, szóló nézete szerint, elegendő lesz arra figyelmeztetni, hogy az ő eddigi nézete a felelősségről nem helyes. A delegatiók nem azért nem szeretik a póthitelt, hgy a túlkiadásokat s zárszámadásokban lehessen felentetni, hanem azért nem szeretik, mert nem akarnak többet költeni, mint amennyit megszavaztak. Az itt történt felszólalásokat elégségeseknek tartja arra, hogy a hadügyminiszter megértse, hogy a delegatio határozatai nem puszta frázisok. Várady Gábor: Ha Fáikés pedig joggal, a hadügyminiszter ellen fordul, akkor szóló hasonlókép fordulhat az albizottság ellen, mely kárhoztatja a túlkiadásokat, határozati javaslatokat is terjeszt az orsz. bizottság elé, a részleteknél tételenként védelmezi, sőt terjedelmesen indokolja a tulkiadásokat szükségességét, ügyvédévé lesz a közös hadügyminisztériumnak s kérdiváljon nem provokálja-e ez jövőre nézve (általános helyeslés). Nem érti az albizottság combináczióját, midőn azt mondja, hogy a tulkiadásokat levonva a csekélyebb felhasználásból és viszont, mert csekélyebb felhasználás lehet bizonyos esetben érdem, és bizonyos esetben hiba is, midőn valódi megtakaríts, érdem az, de gyakran megeshetik, hogy a csekélyebb felhasználás onnan ered, hogy témleg kevesebb kellett és szükségtelen volt a felszámítás, és ekkor ez hiba. A megtakarítást függetlenül tell megítélni a túlkiadástól, egyiket a másikkal partellába állítani lehetetlen. Elfogadja a jelentést általánosságban, mert leplezetlenül bevallja, más expedienet sem talál; a részletekben majd megteszi észrevételeit. Éber Nándor. Előtte szóló azzal vádolja az albizottságot, hogy az találhatott volna valami módot. Az albizottság sokat vitatkozott, mind lényegileg, mint formailag, de neóvégre sem találhatok más módot, mint egy utolsó figyelmeztetést adni a minisztériumnak. Ami előtte szólónak azon megjegyzését illeti, hogy a túlkiadásoknak és megtakarításoknak egy összegbe vonása nem helyes, azt feleli, hogy az helyes, mert az albizottság az arányra akarta figyelmeztetni az országos bizottságot, és a mértéket kimutatni, mily arányban vannak a túlkiadások az előirányzottakhoz, t. i. 7 millió a túlkiadás, ami egy 110 milliós költségvetésnél 7,8 ° C-ot tesz, és ezzel nem védi a kormányt az albizottság, csak felhozza az indokokat és mentséget, melyet a minisztérium felhozott. Fálk Miksa Váradynak felelve mondja, hogy nem esett iticonsequentiába az albizottság, mikor kárhoztatta a hadügyminiszter eljárását a túlkiadásokra nézve és mégis meg akarja adni a felmentést; mert az albizottság a hadügyminiszternek csak azt rója fel hibául, hogy mikor átlátta, hogy 1873-ban az élelmiszerek drágábbak lettek és a miatt túlkiadások származtak, ezt egyszerűen csak a zárszámadásokba tette, a helyett, hogy a legközelebbi delegatio elé inditványnyal járult volna, és póthitel alakjában kikérte volna az országos bizottság helyeslését. Jókai Mór. A felszólalt delegátusok mindnyájan azon szempontból indultak ki, hogy miután a bajon segíteni nem lehet, a felmentést meg kell szavaznunk. Szóló ezen álláspontot nem teheti magáévá, hanem ellenkezőleg azt hiszi, hogy van mód a felmentést megtagadni és megjegyzi, hogy sokkal nehezebben tudna megjelenni küldői előtt, ha azt látná, hogy oly missiót vállalt el, ahol segíteni nem képes, mint azon esetben, ha felvilágosítva érezi magát arra nézve, hogy a túlkiadások múlhatatlanul szükségesek voltak. A határozati javaslatot mint utolsó figyelmeztetést nem tartja feleslegesnek. Szávy József korainak tartja most a határozati javaslat felett vitatkoznia, mielőtt magukat a zárszámadási tételeket vette fontolóra, mert azoktól függ a határozati javaslatnak el- vagy el nem fogadása, vagy mikénti formulázása Szóló tiltakozik azon felfogás ellen, hogy nincs egyéb mód, mint a határozati javaslatot elfogadni, mert ha ez így volna, akkor igen gyönge alapon állana az összes monarchia alkotmánya. (Élénk helyeslés.) Van mód jogunkat érvényesíteni, t. i. a felmentést egyszerűen megtagadni. Váradynak az észrevételére, hogy az albizottság a minisztériumnak ügyvédévé vált, megjegyzi, hogy az albizottság csak kötelességet teljesített, ha meggyőződvén a túlkiadások alaposságáról, a felmentést ajánlja. Várady Gábor helyreigazítván szavait, kijelenti, hogy lényegileg egyet ért Szlávyval. (Helyeslés.) Szentgyörgyi Gyula, a közös főszámlék képviselője Horváth Gyula ellenében kifejti, hogy a rendszer, mely szerint a zárszámadásokban a megszavazott pénzügyi törvény tételei és az eredmények közötti eltérések kimutatvák, megfelel a zárszámadások valódi hivatásának. Az elfogadott módozat szakférfiak meghallgatása után és a delegátiók helyeslése mellett lett életbeléptetve s ezen keretben a tényleges adatok és e törlések, összehasonlítások mindenben correctek. Az eddigi rendszert csak akkor volna helyén elejteni, ha valaki jobbat javasol és a delegációk azt helybenhagynák. Horváth Gyula kijelenti, hogy ő sem az adatok megbízhatóságát, sem a követelt zárszámadási rendszert nem támadta meg, hanem igenis fenntartja azt, hogy az összehasonlítás s az eltéréseknek igazolásánál nem követ helyes módot a főszámvevőszék. Ezzel az általános vita berekesztetvén, szavazásnál az a bizottsági jelentés a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatik; a jelentéshez hozzácsatolt határozati javaslatok iránti végleges megállapodás függőben hagyásával. Következik a részletes tárgyalás. Dániel Ernő előadó: Az 1873. év költségvetését meghaladó túlkiadásokra nézve a bizottság felmentést ad, n. m. a II. fejezetnél (hadügyminizterium), III. fej. (pénzügyminisztérium), II. fejezet (hadügyminisztérium).