Ellenőr, 1875. október (7. évfolyam, 272-302. szám)

1875-10-14 / 285. szám

A­kik a népszínházat csupán a népszínműi és boltozatos fajok közé akarják szorítani, s az operettek és látványosságok előadatásától eltiltani, azoknak igen merész vágyaik vannak, s a merész­ség még nem ugyanegy a sikerrel. Ne akarjunk jobbak lenni a párisiaknál vagy bécsieknél, s ál­talában minden másoknál. Azt is csak kimondjuk itt, hogy bármennyiben összevág is a népszínház fogalma a népszínművek felkarolásával, magát a népszínművet mégsem tart­juk oly másodrendű válfajnak, mely a nemzeti színház keretébe be nem illett volna, még a nép­színház megnyitása sotán is. A népszínmű a mi irodalmunk specialitása. A népszínmű a mi nem­zeti színirodalmunk, olykor a bohózat, olykor víg­játék, olykor dráma, legtöbbször mindezekből keve­rék. Avagy tán mert ily vegyes,azért másodrendű? Alkalmasint azért. És mégis elsőrendű az, irodalmi szempontból, mert a nemzeti eredetiség minden válfaj közt a népszínműben van meg legjobban. A népszínház nem lehetett volna el ezek nélkül, az is bizonyos körülbelül. Hogy szintén hozzá kellett volna járulnia e válfaj productiójához, az még bizonyosabb. Ehez nagyobb erejű irodalom kell, és jóval nagyobb színházi közönség, mely a nemzeti színház népszínműi előadásakor ha kiszo­rul onnan, hol valószínűleg jobban adhatták volna elő, elmegy oda, hol valamivel után gyöngébben ad­ják elő, de ez mit sem határoz, mert jut mind a két színházban a n­a­g­y közönségből. Hanem még ma ezt a nagy közönséget nem ismerjük, ez majd csak lesz. Nem jósolunk, csak valószínűségből föltéte­lezzük, hogy a nemzeti színház, mint az előadási művészet magasabb színvonalán álló intézet, job­ban is fejleszthette volna e válfajt, mert mikor a nemzeti színházban roszul és gondtalanul adták elő, újra fejlődésnek indult. A népszínház is jól fogja előadni, meg vagyunk győződve, de mindig lehet különbséget tenni jó és jobb hatás közt, s a föl­tevés viszonyai mindig kedvezőbbek egy elsőrendű intézetnél. A mi színházi viszonyaink közepette, s a népszínház iránti meleg rokonszenv következtében természetes dolog, hogy a nemzeti színház lemon­dott a népszínművek adatásáról, s most az új csar­nokban kell összecsoportosulni mindazoknak az erőknek, melyek e­len­e legképesebb ábrázolói és fejlesztői. De a népszínművekkel szemközt vegyük már most tekintetbe a népszínház helyzetét is ; ve­gyük tekintetbe, hogy ez iránt mily kötelezettsége­ket vállalt,­­ hogy mily kötelezettségei vannak még ezen kívül, saját léte biztosítása iránt. Ezek összeegyeztetése lesz a fő vitális kérdés. A népszínműveket se gondoljuk aranybányák­nak, melyekhez csak hozzá kell nyúlni, és kész értékké válnak. Nagy előnye a népszínháznak, hogy megkapta azonnal, de túl ne számítsa ez előnyt. Emlékezhetünk, hogy a nemzeti színházban május, június, augusztus, de sőt február és már­­c­ius hónapokban sem volt akkora közönsége a népszínműveknek, noha vasárnaponkint adták elő, mint volt októberben, novemberben, dec­ember el­ső felében (a második fele az ünnepek miatt rész szokott lenni) és januárban. Ez azt bizonyítja, hogy a népszínmű is csak akkor fizet gazdagon, mikor az egész közönség színházba jár, vagyis az októ­bertől megeredő idényben, csak akkor, hetenkint egyszer, a legjövedelmezőbb napon, min­dig tömött lett a nézőtér. Aztán eddig más szín­ház nem volt, hol a magyar közönség vasárnapon­kint akármit is láthatott volna, a nemzeti színházi előadáson kívü­l. Az egész téli idő alatt csak a kö­zel fekvésű nemzeti színházba volt utalva az ösz­­szes közönség. Azt is tapasztaltuk, hogy még eme téli négy hónap vasárnapjain is egy-egy új nép­színműre kétszáz írttal is nagyobb jövedelem volt, mint ugyanazon időkben más, ócskább népszínmű­vekre. A budapesti statisztikai hivatal által ki­adott statisztikai füzetek legutolsójában közölt szín­házi adatokból még azt is látjuk, hogy voltak a nemzeti színháznak egyes ünnepnapjai, mikor nem népszínműveket adtak, s mégis annyit jövedelmez­tek, mint a téli idényben a népszínművek. A „Szentivánéji álom“, a „Szigetvári vértanúk“, stb ünnep és vasárnap csak annyira megtölték a pénz­tárt, mint a népszínművek. A „Falu rosza“ erede­tiségével, élénk meneténél fogva kassza­darab lett. Kérdés azonban, váljon a népszínmailválfal kedvelt­sége tette-e oly keresetté, vagy pedig mert hatásos darab. Akárhogy veszszük is a dolgot, a népszín­háznál mindig csak az ötlik szembe, hogy mily szükség lesz a combinált működésre, s mily zavar támadhat, ha a közönség teljes érdeklődése egy­szerre megszűnik. Váljon tehát csakugyan szent­ségtörés, ha a népszínház a népszínművek mellett egyéb válfajokhoz is hozzányúl? Dehogy lesz szén­ségtörés. A népszínművek kultiválását min­denesetre első helyen kell beczikkelyeznie, mint ezt a bizottság és igazgató közt létesült szerződés is kimondja. De e mellett ne akadályozza semmi sza­bad mozgását. Másodrendű színháznak mindenütt tarka-bar­­kaságok közt foly az élete. A fődolog a lelemé­nyesség és kitartás. Ha buknak egyik darabbal, még nem verik félre a harangot, nem azonosítja senki a nemzeti ü­gygyel. Olykor néhány hétre még be is zárják a színházat, mi­alatt más da­rabra készülnek. Ennek azonban a népszínháznál nem szabad így történni, de nem is szükséges, mert hiszen adni fog népszínműveket, vígjátékokat, bohózatokat; a látványosság, a burleszk operette csak az előrelátó biztosítás legyen. Legalsó­ teendője a népszínháznak, hogy sa­ját erejéből tőkét teremtsen jövedelmező darabok által, legyenek ezek bár népszínmű, bohózatos víg­játék, operette, vagy egyelőre csak kisebb látvá­nyosság. Ha lesz tőkéje, mely a roszabb hónapok gyönge jövedelmeit pótolja, akkor lesz okosan megszerzett szabadsága is sok olyanhoz, melyek most az óvatosság figyelmeztetésével vannak el­látva. Ne higyyük, hogy a népszínház fölépítése ál­tal megvan már minden. Föl is kell azt t­artani és vonzóvá tenni. Ne tápláljunk illusiókat, hanem vegyük számba a viszonyok uralkodását és a föl­merülő nehézségeket, mert ezek mellőzésével a legzavarosb fogalmak terjedhetnek el a sajtóban, a közönségben, a színészek közt, s oly irányba térülhet a színház is, hol az igazgató majd felsó­­hajthat a jó öreg Ballasa Bálinttal: „mely bi és szemérem!“ És tegye feladatává a sajtó, hogy egyfor­mán hszsza meg figyelmét és jóakaratát a nemzeti színház és népszínház közt; soha sem tüntesse föl egyiket sem úgy, mint a másik féltékeny társát, mert azok nem is lehetnek. Mindkét intézet egy­formán becses, s mindkét intézet iránt nem lehet más óhajtás, mint hogy virágozzanak, gyümölcsöz­zenek. Azonban ez átalakulás után jöhetnek elő az ügyvédi rendtartás körébe tartozó olyan esetek, melyeket, minthogy nagyobb mérvű precedenseik­ben nem figyeltettek meg, az ügyvédi rendtartás határozott szabványok alá nem vont. Csak egyet említek fel. A nyugdíjazott bírák egy része — s talán nagyobb része — egyszersmind okleveles ügyvéd is; s bizonyára sokan lesznek köztük, kik nyug­díjaztatásuk után ez oklevelüket érvényesíteni fog­ják , mi ellen sem a törvénynek, sem senkinek ki­fogása nincs. Most azonban nagyon közel fekszik az eshe­tőség s pusztán egyéni kérdés, hogy vala­ki oly perben szerepeljen mint ügyvéd, mely­ben már előbb mint biró szerepelt. Az 1874. évi, az ügyvédi rendtartás tárgyá­ban hozott XXXIV. terék ily esetről egyátalán nem emlékezik; a bíróságokra vonatkozó 1869., 1870., 1871. évi törvényczőkkek pedig csak annyiban, amennyiben kimondják, hogy „biró gyakorló ügy­véd vagy ügynök nem lehet“. E rendelet első tekintetre elégségesnek lát­szik arra, hogy a fennebb említettem anomália elő ne fordulhasson; de biztos tudomás szerint vannak, kik a törvény fennebbi szavait betű sze­­rint véve, úgy vélekednek, hogy a birák, nyugdí­jaztatásuk után megszűntek birák lenni, s mint ügyvédek csak a szokott módon, érvelésük által folyhatnak be az ítéletre, miért is a fennebbi tör­vény által c­élzott bírói pártatlanság, részrehajlat­­lanság koc­káztatva nincs , annak megóvása kü­lönben is már más egyén tiszte lévén. Ez érvelés aztán, melynek elfogadása, mint említem, pusztán egyéni kérdés, megteremti ama viszás helyzetet, melyben valaki saját meggyőződése szerint és törvény ér­telmében hozott végzéseit, ítéleteit támadja meg. Hogy mennyire viszás e helyzet, első tekin­tetre láthatni, s a­mennyire viszás, egyszersmind oly káros, mind az ügyvédi, mind a bírói tekin­télyre és a közre is. Káros az ügyvédire azért, mert az ügyvédsé­get valóságos mesterséggé devalválja, mely mellett nemesebb tekintetek nem létezhetnek, melynek jel­szava ez : „bárminő, csak legyen a per!“ Káros a bíróira és a közre, mert megingatja a törvények iránti bizalmat, midőn egy és ugyan­azon ember ugyanegy ügyben kétfélekép véleke­dik az igazság felől s mindannyiszor törvények­re hivatkozva teszi ezt. És igy van e jelenségnek figyelmen kívül nem hagyható komoly oldala. Tagadhatatlan ugyan, hogy vannak esetek, midőn a morál megengedi, hogy valaki bíróilag hozott ítéletének megváltoztatására törekedjék, mint ügyvéd; midőn pl. újabb bizonyítékok, tanuk merültek fel a perben ; ámde e körülmények nem mindig kerülnek köztudomásra, s a közönség mind­végig csak azt az embert látja a perben, ki ma­ga ellen ap­pel­lál. Minthogy pedig kiszámíthatlanok azon er­kölcsi károk, melyeket az ily visszás helyzetek, bárhol is, de főleg ez igazságszolgáltatás terén okoznak, nemcsak czélszerűnek, de szükségesnek is látnám, hogy határozottan kimondassák, misze­rint: senki sem léphet föl ügyvédül oly perben, melyben mint bíró már szerepelt. Ez hátrányos lehetne egyesekre, de áldásos a közre, s elvégre is egy államban mindent he­lyettesíthetni, de a morált — semmivel és soha. Biró Gyula. (Befejezése következik.) Egy visszás helyzet. Bethlen, okt. 10-A bíróságok újjászervezése, epuratiója tehát megtörtént, s kétségtelenné vált a tény, melyet az ország különböző vidékeiről sajtó utján nyert tu­dósítások constatáltak, hogy t. i. ez epuratió szüksé­ges és várva várt volt, s hogy éppen azért ke­resztülvitele a nemzet könyvében jelen kormányunk­nak javára lesz írva. A pénzügyi bizottság ülése. (Október 13.) A pénzügyi bizottság mai ülésében, melyen Zsedényi Ede elnökölt s Ordódy Pál volt a jegyző, hitelesítő az igazságügyi tárcsa budgetjére vonatkozólag előterjesztendő jelentését. Ezután Somssich az egyetem építendő doncttani épületének megvizsgálására kiküldött al­bizottság nevében referálta, hogy a kőműves mun­kák egyszerűsítésével 300,000 frtból az épület tel­jesen felépíthető s felszerelhető, s ezen összeg első részleteként, valamint törlesztés fejében a bud­­getbe 102,000 frt felvételét javasolják. Zsedenyi és Móricz felszólalására a mi­niszter kijelentvén, hogy az építkezés minden lu­xus nélkül, nyílt verseny útján fog történni, a bi­zottság megszavazza a 102,000 írtnak a budgetbe felvételét. Somssich referál a műemlékekre előirányzott 20,000 frt hovafordításáról. Jelenti, hogy a műem­lékek fenntartására felügyelő bizottságnál csak az előadó s titkár boz fizetést, s hogy az összes sze­mélyes kiadások alig mennek 4000 frtra, a többi a műemlékek törzskönyvbe foglalására, ásatásokra s a műemlékek fenntartására fordíttatik. A bizott­ság megszavazza a 25.000 frtot. Következett a honvédelmi budget. Elő­adó Molnár György. B. Sennyey összehasonlítván a miniszté­rium központi igazgatásának, a fő- és kerületi pa­rancsnokságoknak katonai létszámát s költségeit, azokat nálunk jóval nagyobbaknak találja, s e tárczánál még további megtakarításokat is lehetők­nek tart. Szende miniszter részletesen kimutatja, hogy nálunk egészen más a honvédség szervezete, mások teendői, mint a Lejthán túl; nálunk oly administrationális teendők is nehezednek a minisz­tériumra, a­miket ott a Statthalterei-ek végeznek ; a kerületi parancsnokok dolgát ott nagyrészt a közös hadsereg katonai parancsnokai végezik ; nagyobbak lévén a csapatok, több a teendő úgy a kerületi, mint a főparancsnokságnál, mely­­utóbbi számára éppen ezért adlatust is kénytelen kérni. Horváth L. a katonaelszállásolási ügy s az iránt kér felvilágosítást, hogy igaz-e, miként az őszi gyakorlatoknál a honvédség felsőbb vezénylete nem volt kielégítő. Szed de válaszolja, hogy az általános elszállásolási törvény kész, s valószínűleg még ez ülésszak alatt elő leend terjesztve. Ő fel­sége elismerőleg nyilatkozott a honvédség fölött, s nincs ok kételkedni a legfőbb hadúr szavában. Hibák fordulhatnak elő, s a gyakorlatoknak éppen azok orvoslása a czélja. Somssich az elszállásolás s lóösszeírás körüli visszás intézkedések orvoslására figyelmez­teti a minisztert, ki a törvénybe ü­tköző intézkedé­sek orvoslását ígéri meg. Helly nem lát a bud­­getben semmi érdemleges megtakarítást. Hibáztat­ja, hogy a honvédek német nyelven társalognak. Mire a m­iniszter azt feleli, hogy ő ezt eléggé helyteleníti, de a hiba a magyar természetben s nem a szervezetben keresendő. A Ludovikában magyar a tannyelv, a társalgási nyelv lehet, hogy német, mivel a horvát növendékek is be­ vannak rendelve 3 év óta, s ezekkel kénytelenségből hasz­nálják a német nyelvet. A fegyver és töltények be­szerzése nem vétetett fel 1876 ra, mert nem volt szükség reá, miután van készlet elég. Csengery a közös hadsereg jelen helyze­tében nem hiszi, hogy a honvédség rendszerén változtatást lehet,se tenni. Sennyey k. rectifi­­cálja nyilatkozatát Hellyvel szemben s újból is ki­jelenti, hogy nem szeretné, ha a pártok Magyar­­országon a két különböző hadsereg iránti rokon­­szenvek szerint sorakoznának. Meggyőződése, hogy két hadseregi apparátust a nemzet nem tűr meg, óhajtja, hogy a nemzeti szellem emelkedjék a kü­­ö­zös hadseregben s a nemzet iránt rokonszenvvel­­ viseltessék. Azt hiszi, hogy a honvédség mai alak­ját a külszín miatt nyerte; hiszi, hogy a dandá­rok mellett­­kerületi parancsnokságokra szükség nincs. Wahrmann abban a véleményben van, hogy míg a honvédelmi kérdés más megoldást nem nyer, addig financiánkat előnyösen rendezni nem lehet. Következik a részletes tárgyalás. A központi igazgatás czime alatt 296,860 főt átalánykép megszavaztatik. Hon­védségi intézetekre 167,587 forint van fel­véve. Helly és Kautznak a Ludovikára nézve tett kérdéseire a miniszter megadja a felvilágosí­tásokat, miután a bizottság a tételt megszavazza. Az újonczozási költségekre 20.000 frt van felvéve. Itt a miniszter azt jegyzi meg, hogy az összeg a kimutatások hiánya miatt a költségeknek nem megfelelőleg vétetett fel, mert a határőrvidék felvétele által az idén már aug. 1-éig 15.716 frt költség ment fel. Előadó ajánlatára, ki a mi­niszter kérését, hogy e tétel 5,000 írttal emeltes­sék, támogatja, a bizottság a tételt 25,000 írtra emeli. A honvéd főp­ar­an­c­s­no­ks­ág költsé­geire 55,938 frt van felvéve. Előadó a főparancs­nokság adtatásának állását töröltetni indítványozza; a miniszter az administráció szempontjából kéri megszavaztatni. A bizottság azonban úgy az adis­­tusi állomást, valamint az 1000 frtnyi utazási pót­lékot, összesen 11,297 frtot törli. Kerületi pa­rancsnokságokra 201,777 frt, csapatokra pedig 5,283,423 frt van felvéve, mely összegek kö­zött a miniszter virementet kér. Előadó a zárszámadások alapján lehetőnek tart még megtakarításokat, így pl. a gyakorlatok­nál okozott károkra 3680 frt van felvéve s tényleg 3 év alatt e czimen csak 28 frt adatott ki, továbbá tábori sátrak felállítására 20,000 frt van felvéve holott eddig csak 1250 frt. adatott ki. A két em­lített tételből 18,000 frtot indítványoz törölni. Összpontosításokra 40,000 frt véte­tett fel, ít miután eddig ez összegből semmi sem hasz­­náltatot fel, az egész összeg törlését indítványoz­za, s utáni szükség esetében póthitelt kérjen a miniszter. A többire nézve ajánlja a virement meg­adását. A miniszternek ez ellen nincs kifo­gása, ha a póthitelt igénybe veheti. Sennyey megjegyzi, hogy póthitel és virement együtt meg­­férhetlenek, vagy virementet kell adni és póthitelt nem, vagy megfordítva. A miniszter felhozza, hogy a 21,256 frt többletet a méterrendszer beho­zatalára kéri; az előadó számításainak helyre­igazítására kéri a kérdés alá vont 3 tétel elha­lasztását. A bizottság e tételek felvilágosítására időt enged a miniszternek. Zsedényi azt kérdi, miért kerül a lovassság 76-ban 30,000 frttal töb­be mint 75-ben? Mire a miniszter a felvilágo­sítást megígéri. Ezután a bizottság a miniszter ál­tal az új mérték behozatalára kért összeget meg­szavazza. Nyugdíjakra 60,000 forint van felvéve. Előadó megjegyzi, hogy az államszámszéknél 4 oly egyén van könyvelve, kik a minisztérium jegy­zékében hiányoznak. Kéri e hiány kijavítását, kü­lönben az összeg megszavazását ajánlja. Rendkívüli szükséglet. Alapítvá­nyokra 4648 frt, és 92 zászlóalj hadi szükségletére, még hiányzó járművek stb. beszerzésére 64,215 frt megszavaztatik. úgy szintén a fedezet 64 265 írttal. A magánosok­nál volt tőkék a miniszter jelentése szerint mind fel vannak mondva. Ezzel a költségvetés befejeztetett. Holnap kö­vetkezik a pénzügyminisztérium költségvetésének tárgyalása. Ülés vége d. u. 2 órakor. A magyar delegatio X. ülése. B­é­c­s, október 12-én. Elnök : Szögyényi-Marich László. Jegyzők: Zichy Ferraris Viktor gr. és S­z­e­­ni­c­z­e­y Ödön. A közös kormány részéről jelen vannak: Be­nedek Sándor altábornagy, P­ö­k­le altengernagy, Orczy Béla b. osztályfőnök, Szentgyörgyi Gyula, Mérey Sándor és Gaál Jenő sorhajó­­hadnagy. A jegyzőkönyv hitelesítése és a birodalmi tanács bizottságának a közös hadsereg 1876. évi rendes szükséglete és a tengerészeti osztály 1876. évi rendes és rendkívüli szükséglete megszavazá­sáról szóló két rendbeli átirata érkeztéről tett elnöki előterjesztés után, Éber Nándor a zár­számadási bizottság jelentésének tárgyalásával együt­tesen kívánja tárgyaltatni úgy az ezen bizottság­nak utólagos szóbeli előterjesztését az 1870—71-iki, határőrvidékre vonatkozó pótkezelés tárgyában. Nagy György a következő interpellációt intézi a külügyminiszterhez. Nem fogja senki kevésre becsülni azon fon­tosságot, melyet az államok kereskedelmi érdekei­nek ápolására és előmozdítására a konzulok gya­korolnak. Ők lévén az általuk képviselt országok kereskedelmi érdekeinek leghívebb őrei, számuknak mindig egyenes arányban kelleni lenni azon nem­zetközi forgalommal, mely kereskedelmi összeköt­tetések folytán az államok között kifejlődik. Azon adatokból, melyeket az igen­t. külügy­miniszter úr az országos bizottság tagjaival közleni szíves volt, azon meggyőződésre jutottam, misze­rint konsuláris képviseletünk nincsen mindenütt a kellő összhangba hozva kereskedelmi érdekeinkkel. Mindezeknek folytán egész tisztelettel kérdem az igen­t külügyminiszter úrtól: Mi anak az oka, hogy míg Peruban 5, Gö­rögországban 7, Maroccóban 6, Brasiliában 10 kon­­zult­nkja van, addig Svájc­ban csak 3 konsul által va­gyunk képviselve. Megfelel-e kereskedelmi érde­keinknek ezen arány és ha nem. Szándékozik-e az igen­­, külügyminiszter úr jövőben a konsulok számát kereskedelmi összeköt­tetéseinknek megfelelőbb arányba hozni? Az interpelláló közöltetni fog a külügymi­niszterrel. Áttérve a napirendre, t. i. a monarchia közös államháztartásának 1873-ik évi zárszámadása tárgyában kiküldött bizottság jelentésének tárgya­lására. D­á­n­i­e­l Ernő előadó átalánosságban ajánl­ván a bizottság javaslatát, kiemeli, hogy az 1873- ik évi zárszámadás ere­ménye egészben véve elég­gé kedvezőnek nevezhető ugyan és hogy a bizott­ság az előforduló túlkiadások helyességéről meg­győződvén, felmentési határozati javaslatot terjeszt elő, mindazonáltal azon számos és tetemes eltéré­sekre nézve, melyek a költségvetés egyes czímei­­ben és azon tételeiben, a­melyekre az átruházás meg nem engedtetett, a tettleges kiadások és az előirányzat között léteznek, a következő határozati javaslatot terjeszti elő: „Utasíttassék a közös had­ügyminiszter, hogy jövőre az előrelátható teteme­sebb tulkiadások fedezésére az országos bizottságok­tól póthitelt kérjen.“ Az eltérések jelenleg 7.779,762 frtra rúgnak, melyek közül a tulkiadások 3.363,665 frtot, a csekélyebb felhasználások pedig 4.416,097 frtot tesznek. Az albizottság ezen eltéréseket lénye­gileg igazoltaknak tartja ugyan, azonban consta­tálja, hogy ily tetemes eltérések nem csupán az 1873. évi közös háztartásban, de a megelőző éve­kében is léteztek már, sőt az 1874. évi kezelési számadás tanúsága szerint a következőben is fog­nak létezni. Minthogy pedig az ily eltérések közös háztartásunknak egy oly beteges állapotát képezik, melynek rendszerinti ismétlődése egy józan ala­pokra fektetett költségvetés megállapítását illusó­­riussá teszi, az albizottság a fennebbi határozati ja­vaslat elfogadását ajánlja. (Helyeslés.) Horváth Gyula mindenekelőtt megjegy­zést tesz azon rendszer ellen, mely szerint a fő­számszék a zárszámadásban a megszavazott téte­lektől való eltérést kimutatja. Azután megjegyzi, hogy az albizottság határozati javaslatot terjeszt elő, mely szerint utasíttatik a minisztérium, hogy előrelátható esetekben, hol túlkiadások fordulnak elő, póthitelt kérjen.­Ez azonban nem új dolog, a delegációk mindig hoztak ily határozatokat, me­lyek figyelembe nem vétettek. E túlkiadások a hadügyminisztériumban fordulnak elő, és pedig a rendes szükségletnél az élelmezésben; itt pedig a bizottság, miután nemcsak a számtételek, a pénz­összegek szolgálnak alapul, hanem azon adagok is, melyek mint kiadások megszavaztattak, és ezekre nézve a bizottság a póthitelt vagy a túlkiadások helybenhagyását sohasem tagadhatja meg. Nagyon sajátságosnak tartja szónok, hogy az illető közös miniszterek egyszerűen azt felelik, hogy nem rész­akaratból, hanem tévedésből történt; a miniszté­riumnál a tévedés így nem menthető, mert ez a mentség még erősebbé teszi a tévedést. Szónok kívánja, hogy a közös főszámszék ne csak az egyes költségvetések és a bizottsági határozatok közt keresse az összhangzatot, hanem hivatása szerint a megszavazott előirányzatot véve alapul, azon különbözeteket, a­melyek a tényleges kiadá­sokra nézve előfordulnak ugyan egyes részleteknél, mint a végeredményben állíttasanak össze. Csernátony Lajos: Én elhatároztam ma­gamban, hogy minden szó nélkül megszavazom a hadi k­étségeket, és mert erre el voltam határozva, nem is késleltettem azoknak megszavazását, és mert ezt nem tartottam czélszerűnek, ezen jelentés irányában is hasonlólag jártam volna el, mert ezt is megszavazom,­­ ha bizonyos tételek lehetet­lenné nem tették volna részemre, hogy egypár észrevételt ne tegyek. A jelentés eme tételei a kö­vetkezők : „Az albizottság kötelességének tartja az or­szágos bizottság figyelmét egy oly körülményre felhívni, mely a legsürgősebb intézkedéseket köve­teli. Értjük azon számos és tetemes eltéréseket, melyek a költségvetés egyes czímeiben és azon té­teleiben, a­melyekre az átruházás meg nem en­gedtetett, a tettleges kiadások és az előirányzat között léteznek, és melyek a csekélyebb felhasz­nálások és tulkiadások kimutatásai szerint a cse­kélyebb felhasználásokban 4.416,097 frt 36 kr, a tulkiadásoknál 3.363,665 frt 461/2 krra, és így összesen 7.779,762 frt 821/1 2 krra rúgnak. Ezen eltérések túlnyomó része a hadügyminisztérium költségvetésében fordul elő; és bár az albizottság készségesen elismeri, hogy azok nagyrészt az 1873. évben uralkodott drágaság, kholera és pénzválság összeműködésének eredménye,­­ mégis kénytelen az albizottság constatálni azt, hogy ily tetelmes el­térések nem csupán az 1873. évi közös háztartás­ban, — de a megelőző évekében is léteztek már, sőt az 1874. évi kezelési számadás tanúsítása sze­rint a következőben is fognak létezni. Minthogy pedig az ilyen eltérések közös háztartásunknak egy oly beteges állapotát képezik, melynek rend­szerint­ ismétlődése egy józan alapokra fektetett költségvetés megállapítását illusóriussá teszi, az albizottság elkerülhetően szükségesnek tartja, hogy oly intézkedések létessenek, melyek folytán ilyen eltérések jövőre a lehető legszűkebb határok közé szoríttassanak. A másik tétel pedig így szól: „Nem mellőz­heti hallgatással az albizottság a II. fejezet B. Tengerészeinél előforduló túlkiadásoknál azon több ízben ismételt indokolást sem, mely szerint a tul­kiadások azért lettek volna igazolandók, mivel a költségvetés megállapításánál az előirányzott össze­geknél törlések eszközöltettek. Az ilyen indokolás egyátalában a figyelembe vételre igényt nem tart­hat, és ezért nem mulaszthatja el az albizottság e helyen azon reményének kifejezést adni, miszerint jövőre az ilyen indokolások elkerülésével a netalán előforduló túlhaladások tárgyilagosabb indokokkal igazoltassanak. Ez azon passus, mely engem szólásra felhív, s én megvallom, 1. bizottság, hogy én nem fogadnám el az albizottság határozati javaslatát, ha tudnám módját annak, mikép vonassék komoly számadásra az, a­ki túlkiadásokat tesz, és a­ki így védelmezi magát; de mert nem tudok módot, mert nem tu­dom, micsoda valódi komoly controlle van a dele­gatio kezében, azért elfogadom, mert másképen nem tehetek. Miképen áll, t. orsz. bizottság, a "mi helyze­tünk ? Kérhetnek tőlünk milliókat és milliókat hadügyi felszerelésekre, kiadásokra. Megszavazzuk, vagy nem szavazzuk meg. Ha megszavazzuk, mint megszavaztuk, mert kötelességünknek tartottuk a monarchia védelmi állásának szempontjából, a mint kötelességeknek tartották a múltban mások, a mint kötelességünknek tartottuk mi most, s én a magam felelősségemnek részét ebből elfogadom (Helyeslés) ; — ha megszavazzuk, nem szükséges mondani, magunkra veszünk bizonyos ódiumot azoknál, kik látják, hogy béke idején nem ugyan vérontási háborúnk, hanem adóontási háborúnk van; ezt az ódiumot magunkra veszszük. Ha ezt magunkra veszszük, akkor annyit csakugyan meg­várhatnánk, hogy ott, a­hol nem engedünk meg valamit, megtartsák azt, a­mit a deregatiók ki­szabnak, és ne álljanak elő oly mentségekkel, me­lyek azt bizonyítják, hogy ezen deregatiók megha­gyásai semmibe sem vétetnek. (Helyeslés.) Én, t. bizottság, csak ezen — inkább érze­lem s meg vagyok győződve, közérzelemnek (Úgy van !) akartam kifejezést adni. Egyébiránt, mon­dom, azon okból, melyet már jelentem, a határo­zati javaslatot részemről elfogadom. (Helyeslés.) Pulszky Ágost arra figyelmezteti a bizott­ságot, hogy az évenként jelentkező eltéréseknél té­vedés volna a túlkiadásokat és a megtakarításokat egyszerűen összeadni, és ebből az eltérések per­centjét kimutatni; ez számszerűleg ugyan helyes, de a lényegre nézve teljesen hibás eljárás lenne, különösen ott, a­hol egyes czim­ek közt, például a hadügyi költségvetésben az élelmezési kiadásoknál összefüggés létezik savirement, igen helyesen, még­sem adatott meg, így a tavasi kimutatások szerint a hadügyi költségvetés 22. czime alatt 2.300.000 frt túlkiadás fordul elő, de ez ismét a 7. és 23. c­­imek alatt tör­ént megtakarítás által annyira fe­deztetik, hogy még 45.000 frt megtakarítás jelent­kezik mint végeredmény. Ily esetekre nem vonat­­kozhatik a határozat, hanem csak a valóságos tul­kiadás esetére. A tengerészeti osztály eljárását il­letőleg teljesen osztja Csernátony nézetét, ezen el­járás épp oly helytelen, mint az indokolás, mely amazt menteni akarja. Az albizottság e kérdésben a lehető legkíméretesben járt el és ezen kíméletes kijelentés remélhetőleg elegendő lesz, hasonló ese­tek ismétlését megakadályozni. Egy körülményre akar még figyelmeztetni, mely az albizottság figyel­mét kikerülte. A hadi­tengerészet vezetéséért a tör­vény s eddigi gyakorlat szerint a hadügyminiszter felelős és nem a tengerészeti osztály vezetője, ez utóbbi csak mint ilyen, nem pedig mint a delegá­­tióntak felelős kormányközeg jelenik meg. A hadi­tengerészetre vonatkozólag biztosabb felülvizsgála­tot, az alkotmányos formák és az alkotmányos szellem szigorú megóvását éppen attól várja, hogy a hadügyminiszter felelőssége érzetében e tekintet­ben is szigorúbban érvényesítse befolyását, a­mint az a tengerészetre vonatkozólag eddig történt. Azon későbbi határozati javaslat szövegezé­sére nézve, melyet az albizottság a hadi­tengeré­szetre vonatkozólag tett, s a­melyet nem talál tel­jesen correctnek, a részletes tárgyalásnál styláris módosítást fog tenni. Fálk Miksa. A zárszámadási albizottság érezte, hogy nagyon gyönge a határozati javaslat, de éppen azért nem proponálta erősebben, mert a hibának egy része tagadhatlanul a delegációkban is fekszik, mert határozatainak foganatosíttatása tulaj­­donképen az ő dolguk lett volna , mert ezt nem tették hibáztak, és ennek következtében honosult meg a hadügyminisztériumban azon észjárás, mely sze­rint azt gondolta, én becsületes, lelkiismeretes em­ber vagyok, nem költök el egy krajczárt sem, mi­ről számot adni nem tudnak, s csak oly dolgokra adom ki a pénzt, miket szükségeseknek tartok ; én igazolva vagyok, a delegatióknak nem marad egyéb hátra, mint megadni az indemnityt. De ha ezen lo­­gica állana, mire való volna a delegatio, mire egy­általában a parlament? A különbség abban áll, hogy nem a miniszter nézete dönt, hanem az amit a parlament, illetőleg a delegatio kimondott, s ő felsége szentesített. A hadügyminisztert, szóló nézete szerint, elegendő lesz arra figyelmeztetni, hogy az ő eddigi nézete a felelősségről nem helyes. A dele­gatiók nem azért nem szeretik a póthitelt, h­gy a túlkiadásokat s­ zárszámadásokban lehessen fe­len­tetni, hanem azért nem szeretik, mert­ nem akar­nak többet költeni, mint a­mennyit megszavaztak. Az itt történt felszólalásokat elégségeseknek t­art­ja arra, hogy a hadügyminiszter megértse, hogy a delegatio határozatai nem puszta frázisok. Várady Gábor: Ha Fáik­és pedig jog­gal, a hadügyminiszter ellen fordul, akkor szóló ha­­sonlókép fordulhat az albizottság ellen, mely kárhoz­tatja a túlkiadásokat, határozati javaslatokat is ter­jeszt az orsz. bizottság elé, a részleteknél tételenként védelmezi, sőt terjedelmesen indokolja a tulkiadásokat szükségességét, ügyvédévé lesz a közös hadü­gymi­nisztériumnak s kérdi­váljon nem provokálja-e ez jövőre nézve (általános helyeslés). Nem érti az albizottság combináczióját, midőn azt mondja, hogy a tulkiadásokat levonva a csekélyebb fel­használásból és viszont, mert csekélyebb felhasz­nálás lehet bizonyos esetben érdem, és bizonyos esetben hiba is, midőn valódi megtakaríts, érdem az, de gyakran megeshetik, hogy a csekélyebb felhasználás onnan ered, hogy tém­leg kevesebb kellett és szükségtelen volt a felszámít­ás, és ekkor ez hiba. A megtakarítást függetlenül t­ell megítélni a túlkiadástól, egyiket a másikkal pa­rtellába ál­lítani lehetetlen. Elfogadja a jelentést általánosság­­ban, mert leplezetlenül bevallja, más expedienet­­ sem talál; a részletekben majd megteszi észrevé­teleit. Éber Nándor. Előtte szóló azzal vádolja az albizottságot, hogy az találhatott volna valami módot. Az albizottság sokat vitatkozott, mind lé­nyegileg, mint formailag, de neóvégre sem találha­tok más módot, mint egy utolsó figyelmeztetést adni a minisztériumnak. A­mi előtte szólónak azon megjegyzését il­leti, hogy a túlkiadásoknak és megtakarításoknak egy összegbe vonása nem helyes, azt feleli, hogy az helyes, mert az albizottság az arányra akarta figyelmeztetni az országos bizottságot, és a mérté­ket kimutatni, mily arányban vannak a túlkiadá­­sok az előirányzottakhoz, t. i. 7 millió a túlkiadás, a­mi egy 110 milliós költségvetésnél 7,8 °­ C-ot tesz, és ezzel nem védi a kormányt az albizottság, csak felhozza az indokokat és mentséget, melyet a minisztérium felhozott. Fálk Miksa Váradynak felelve mondja, hogy nem esett iticonsequentiába az albizottság, mikor kárhoztatta a hadügyminiszter eljárását a túlki­­adásokra nézve és mégis meg akarja adn­i a fel­mentést; mert az albizottság a hadügyminiszternek csak azt rója fel hibául, hogy mikor átlátta, hogy 1873-ban az élelmi­szerek drágábbak lettek és a miatt túlkiadások származtak, ezt egyszerűen csak­ a zárszámadásokba tette, a helyett, hogy a legközelebbi delegatio elé inditványnyal járult volna, és póthitel alakjában kikérte volna az országos bizottság he­lyeslését. Jók­ai Mór. A felszólalt delegátusok mind­nyájan azon szempontból indultak ki, hogy miután a bajon segíteni nem lehet, a felmentést meg kell szavaznunk. Szóló ezen álláspontot nem teheti ma­gáévá, hanem ellenkezőleg azt hiszi, hogy van mód a felmentést megtagadni és megjegyzi, hogy sok­kal nehezebben tudna megjelenni küldői előtt, ha azt látná, hogy oly missiót vállalt el, a­hol segíteni nem képes, mint azon esetben, ha felvilá­gosítva érezi magát arra nézve, hogy a túlkiadá­sok múlhatatlanul szükségesek voltak. A határo­zati javaslatot mint utolsó figyelmeztetést nem tartja feleslegesnek. S­z­­­á­v­y József korainak tartja most a ha­tározati javaslat felett vitatkoznia, mielőtt magu­kat a zárszámadási tételeket vette fontolóra, mert azoktól függ a határozati javaslatnak el- vagy el nem fogadása, vagy mikénti formulázása Szóló til­takozik azon felfogás ellen, hogy nincs egyéb mód, mint a határozati javaslatot elfogadni, mert ha ez így volna, akkor igen gyönge alapon állana az összes monarchia alkotmánya. (Élénk helyeslés.) Van mód jogunkat érvényesíteni, t. i. a felmentést egyszerűen megtagadni. Váradynak az észrevételére, hogy az albizottság a minisztériumnak ügyvédévé vált, megjegyzi, hogy az albizottság csak köteles­séget teljesített, ha meggyőződvén a túlkiadások alaposságáról, a felmentést ajánlja. Várady Gábor helyreigazítván szavait, ki­jelenti, hogy lényegileg­ egyet ért Szlávyval. (Helyeslés.) Szentgyörgyi Gyula, a közös főszám­­l­ék képviselője Horváth Gyula ellenében kifejti, hogy a rendszer, mely szerint a zárszámadásokban a megszavazott pénzügyi törvény tételei és az ered­mények közötti eltérések kimutatvák, megfelel a zárszámadások valódi hivatásának. Az elfogadott módozat szakférfiak meghallgatása után és a dele­gátiók helyeslése mellett lett életbeléptetve s ezen keretben a tényleges adatok és e törlések, össze­hasonlítások mindenben correctek. Az eddigi rend­szert csak akkor volna helyén elejteni, ha valaki jobbat javasol és a delegációk azt helybenhagynák. Horváth Gyula kijelenti, hogy ő sem az adatok megbízhatóságát, sem a követelt zárszáma­dási rendszert nem támadta meg, hanem igenis fenntartja azt, hogy az összehasonlítás s az elté­réseknek igazolásánál nem követ helyes módot a főszámvevőszék. Ezzel az általános vita berekesztetvén, sza­vazásnál az a­ bizottsági jelentés a részletes tár­gyalás alapjául elfogadtatik; a jelentéshez hozzácsa­tolt határozati javaslatok iránti végleges megálla­podás függőben hagyásával. Következik a részletes tárgyalás. Dániel Ernő előadó: Az 1873. év költ­ségvetését meghaladó túlkiadásokra nézve a bizott­ság felmentést ad, n. m. a II. fejezetnél (hadügy­­minizterium), III. fej. (pénzügyminisztérium), II. fejezet (hadügyminisztérium).

Next