Ellenőr, 1875. december (7. évfolyam, 332-361. szám)

1875-12-02 / 333. szám

inknek kiaknázása és gyümölcsöztetése minden kétségen felül ma sokkal nagyobb, sokkal könnyebb és biztosabb mint volt 25 évvel ezelőtt. Azt mondják, hogy Magyarország földjét ki­szivattyúzták, de hisz már száz év óta hangoztat­ják ezt. Az mondatik, hogy kiözönlik a pénz az or­szágból. Hogyan ? Hát bányáink oly bőségesek voltak-e, hogy ezen óriási pénzt mi a magunk fém­­productiónkból állítottuk elő? (Tetszés.) Igen, ki­özönlik egy része annak, a­mi bejön, és nem özön­­lik más ki, mint a mienk volt, és mi más valamit kaptunk érte. Ha azt tudja valaki bebizonyítani, hogy ajándék formájában ment ki akár a német­nek, angolnak, francziának zsebébe, akkor elismeri állításának igazságát. (Élénk helyeslés a középen.) Áttér ezután a kereskedelmi mérleg kérdé­sére, s kifejti, hogy e kérdés a tudományban ép­pen úgy, mint a felvilágosodott praxisban túlha­ladott álláspont. Fölkaroltatott, a legújabb időben egy új momentum a fizetési bilanz momentuma. Ennek azonban causalis összefüggését a fenforgó kérdéssel kétségbe meri vonni, sőt azt véli, hogy az maga, hogy Magyarországn­ak passiv bilanza van, még nem tekinthető a nemzet közgazdászai hanyatlása jelének. Be lehet bizonyítani Anglia kereskedelmének történetéből, hogy Angliának ezen évtizeden át passiv bilanza volt, és Anglia mégis folyton emelkedett, fejlődött és erősbödött. Az újabb időben is több más országnak szintén több éven át passiv bilanza volt, a­nélkül, hogy anyagi hátramaradás vagy gyöngülés mutatkozott volna rajta. A másik állítás, a­mit az ellenkező felfogású képviselők tesznek, abban összpontosul, hogy az önálló vámterület előnyösebb volna. Szóló ezt ta­gadja a producensek és a fogyasztók szempontjából. Mi a fogyasztási szempontot illeti, van a theóriának egy igen egyszerű és helyes axiómája, m­elyet a nemzetgazdaságtan nagy alapítója Smith Ádám 1776-ban állított már fel, és még eddig senki sem bírt megingatni, s ez az, hogy ha ke­ressük valami nemzetgazdasági institútiónak ha­tását, akkor nem a producerinek, hanem az összességet magában foglaló fogyasztónak szempont­jából kell kiindulni. Ha e mértéket alkalmazzuk, a jelen életben azon consequentiára kell jönni, hogy Magyarország fogyasztó népességének érde­kében a különvámterületet oly módon, mint Kaás állítja, előnyös bizonyosan nem lesz. Mert lehet-e azt követelni 12—13 millió embertől, hogy ő két­­három millió ember érdekében magát, szemben amúgy is terhes adóinkkal, melyek ma rá nehezülnk, egy új adónak kö vesse alá, még­pedig oly adónak! Előnyösnek lehet-e elismerni egy olyan politikát, mely a gazdára nézve mindent mesterségesen meg­drágít. Helyesnek és előnyösnek lehetne-e tartani egy olyan vámpolitikát, mely a munkaerőt is meg­drágítja az összes termelőkre nézve ? Előnyösnek lehetne-e tartani olyan eljárást, mely az amúgy is csekély tőkét az ősipartól elvonván, s más sokkal koc­kázottabb vállalatokba édesgetvén, arra ve­zesse, hogy aztán sem itt, sem amott életerős pro­­duktiónk nem lenne? Előnyös lenne-e egy oly vámpolitika, melynél minden törekvés oda megy, a természetes fejlődést feltartóztatni és helyébe egy mesterséges s csinált alakulatot tenni? Előnyös volna-e ezen politika a kereskedőre, vagy a szál­lítóra nézve? Előnyös-e a kereskedőre, a­ki nagy ü­gygyel-bajjal megállapított kereskedelmi össze­köttetéseiből mesterségesen egyszerre kiszakíttat­­nék, a­kinek érdekében áll, hogy az egész vilá­gon minél kevesebb akadálylyal küzdve, folytonos érintkezésben állhasson az üzlettel, termelőkkel és fogyasztókkal? Előnyös volna-e a kereskedőre, hogy a közbeeső vámsorompók felállíttatván, a szomszéd országokkal való benső és fűrű­ érintke­zéseknél, minden czikk a pénzügyőr ellenőrzése alá helyeztetnék. Vagy egészen ok nélkül építtet­tünk néhány annyi 100 mértföldnyi vasutat, hogy azt életerejében megbénítsuk ? A­mi pedig okvet­len következése lenne azon politikának, mely az önálló vámterülettel ilyképen kapcsolatba hozatnék ! ? De tagadja szóló azt is, hogy az iparosok­nak előnyére válnék az önálló vámterület, mert megyőződése, hogy Magyarországon ipart teremteni védvámokkal nem lehet, s hivatkozik e tekintet­ben számos külföldi példára. Beszédét így fejezi be: Befejezésül te­hát, még csak arra akarok rö­viden utalni, hogy én mindezen szempontodnál fogva és bizonyos előfeltételek elfogadása mellett, a túlsó fél részéről, a közös vámterületnek további fentarását nem tartom hátrányosnak vagy káros­nak, sőt ellenkezőleg, végleges felbontását, hacsak a végső szükség nem kényszerít bennünket, legke­­vésbbé sem óhajtom. Mert nem szeretném a vámte­rület önállóságával járó bajokkal még nevelni és tetézni többi bajainkat. Nem szeretném, végre is el kell ismernünk, legbiztosabb, legjobb, legtermé­szetesebb vevőinket az osztrákokat, tőlünk elidege­níteni ; nem szeretném azon sok tőkét, a­mely be­ruházásokra fordíttatott, meddővé és terméketlenné tenni segíteni; nem szeretném a közös ural­kodó helyzetét, ki népeinek egymásra utalt­ságánál fogva, a várni érdekkü­zdelmet két ál­lama közt közömbösen nem nézhetné, nehezíteni.­­ De midőn ezen véleményemet kifejezem, azon kérdéssel fordulok igen t. kormányunkhoz, ne hagyja magát az osztrák-német iparosoknak pro­­tectionisticus veilleitásai és tribulatiói által szabad­elvű kereskedelmi politikájában megingatni, ne lépjen oly alkura vagy szerződésre, mely által az eddig inaugurált kereskedelmi politika netalán a magyar fogyasztók rovására veszélyeztetnék, és különösen a­mi a fogyasztási adó visszatérítését illeti — mint előbb már említem, hogy ez irány­ban a concessiók terén egy talpalatnyit sem lehet engedni, s hiszem, hogy ebben a politikában a kor­mány, úgy az egész parlament, az egész nemzet támo­gatására számíthatank. (Élénk helyeslés és éljen­zés a középen.) Zimonyi Ernő kifejti, hogy nem az a kér­dés : szabad kereskedés vagy védvám legyen-e Magyarországon, hanem az a kérdés, hogy egy nálunk fejlettebb iparral bíró ország irányában le­gyen teljes szabad kereskedés, a többi világ irá­nyában pedig legyen védvám. (Így van­­ a szélső­baloldalon.) Ezután polemizál Kautz ellen, s egy­úttal csodálkozásának ad kifejezést, hogy a minisz­terelnök oly nagyon titkolódzott­ egy héttel ezelőtt a vámügyi alkudozások tárgyában, holott teg­napi feleletében semmi különöst nem mondott, mi titokszerű lehetett volna. Az elnök erre néhány megjegyzést tesz az interpellációk beadására nézve. Simonyi Lajos b. földmivelés-, ipar- és ke­reskedelmi miniszter: T. ház! Meg fogja engedni a t. ház, hogy mielőtt azokra nézve nyilatkoznám, mik tárczám költségvetése általános tárgyalása alkalmával elmondattak, néhány rövid szóval ref­­lektáljak azokra, miket Simonyi Ernő és Helfy képviselő­társaim mondottak. (Halljuk!) Mindenek­előtt Simonyi Ernő t. képviselőtársamnak vagyok bátor azon felvilágosítást nyújtani, hogy a minisz­terelnök úr azon kijelentése alatt, hogy „illetékes helyről szólíttatott föl,“ semmi más nem értendő, mint az, hogy az osztrák miniszterelnök részéről történt a felszólítás. Helfy J. képviselőtársam mindenekelőtt vá­dolja a miniszterelnök urat azzal, hogy a tegnapi napon a hozzá intézett interpellációra adott vála­szában nem említette meg azt, hogy az iparosok érdekeiről akar gondoskodni. Igaz, a miniszterelnök úr ezt nem említette, de tett ennél többet, mert kijelentette azt, hogy a haza érdekeivel egyetértőleg akarja a kérdést meg­oldani, ez alatt pedig az iparosok érdekei is ter­mészetesen beleértendők. (Helyeslés a középen.) Az igen­­, képviselő úr kárhoztatta a min­isz­­terelnök urat azért, mert azt ny­ivánította, hogy a folytatandó alkudozásoknál a méltányosság köve­telményeit fogja szem előtt tartani. Ezt én is is­métlem: igenis ezen alkudozásoknál mi a méltá­nyosság szabályait akarjuk érvényesíteni. Nem­zetközi alkudozásoknál mindig e szabályokat kell érvényesíteni, hisz egy nemzet sincs oly függésben a másiktól, hogy magát méltánytalan követelések­nek alávesse. És ha a kormány e tekintetben nyi­latkozik és kimondja, hogy a méltányosság útján akar eljárni, ezzel csak önbizalmat tanúsít. (Tetszés a középen.) A t. képviselő úr azt sem helyeselte, hogy a miniszterelnök úr azt mondta, hogy a külföldi szer­ződések felmondásába méltányossági szempontból bele kellett egyezni Magyarországnak. Nem csak méltányossági szempontból, t. képviselő úr, hanem a jogszerűség szempontjából is, és­pedig azért, mert ha két állam egy szövetséget képez, és ezen szövetség következtében egyik államot egy terhelő szerződés sújtja, a­melyet ez ennélfogva felmondan­dónak tart, a másik állam jogszerűen azt meg sem tagadhatja, különösen pedig akkor, ha ezen két állam közt elválásról van szó, és az elválás meg is történhetik, akkor igen könnyen bekövetkezhetik azon eshetőség, hogy az egyik államra azon sújtó szerződés még fennáll akkor is, mikor az elválás már megtörtént. (Helyeslés a középen.) Egyébiránt Simonyi Ernő képviselő úr töké­letesen beismerte ez álláspontunk jogosságát, s az­ért ezt tovább fejtegetni nem kívánom. A t. kép­viselő úr továbbá azt mondá, hogy a miniszterelnök úr nem járt el helyesen, midőn a tarifák kérdésébe is belebocsátkozott, mielőtt a főelvekre nézve, és különösen a fogyasztási adókat illetőleg tisztába nem jött. Kérem a t. képviselő urat, méltóztassék a tör­vényt elolvasni. Az 1868. X­I. t. ez. 21. §-ában ugyanis világosan benne van az, hogy ha a tarifák revisiójára az egyik kormány a másikat felszólítja, a másik kormány köteles a törvény értelmében a tárgyalásokba belebocsátkozni. Nem volt tehát oka a magyar kormánynak visszautasítni az osztrák kormány e részben hozzá intézett felszólítását, mert a revisto iránti tárgyalá­sokba belebocsátkozni a törvény kötelezi. T­isztelt képviselő úr az osztrák kormány befolyásának tu­lajdonítja a vám- és kereskedelmi szövetség felmon­dását, és ennek tulajdonítja, hogy a magyar kor­mány ezen felmondásra nézve elvégre nyilatkozott. A t. képviselő úrnak az a szokása, hogy mindig távolabbról keresi az okokat, mint a­hol azok valóban léteznek. Az ok igen közel fekszik. No­vembernek véget írtak, a 6-ik hónapnak vége van­; ezelőtt nem mondhattuk fel a szerződést, miután a 6 hónap most be van fejezve, a­­gy a törvény által kiszabott idő eltelt, felmondták a szövetséget. Nincs ennek más oka. A t. képviselő úr tehát nem helyesen teszi, midőn a kormánynak szemére veti azt, hogy nem járt el e részben a tör­vényekkel ellenkezőleg. Mert az ellenzéknek — elismerem — igen sokat sza­bad tenni, az ellenzék nyilváníthatja, hogy ha nincs is úgy, hogy a kormány nem helyes politikát kö­vet, mondhatja, hogy a kormány a törvényeket nem helyesen alkalmazza; de egy van, mit az el­lenzéknek, nézetem szerint, tenni nem szabad, s ez az, hogy a kormánytól azt követelje, hogy a törvénytől eltérőleg járjon el, vagy pedig, hogy a törvényt megszegje. (Helyeslés a középen.) Pedig, ha azt az eljárást követtük volna, melyet a t. képviselő úr ajánl, azaz, ha a tarifa kérdésében nem bocsátkoztunk volna bele addig, míg a főel­vekkel tisztában nem vagyunk, akkor a törvénytől eltérőleg jártunk vo­lna el. (Helyeslés a középen.) A kormány eljárásáról nem lehet azt mondani, hogy bátortalanság nyilatkozik benne, mert a kor­mányt egyedül a törvény iránti tisztelet és enge­delmesség vezette. (Helyeslés a középen.) Azt tapasztaljuk, hogy ezen meglehetős hosz­­szú vita folyamában két főkérdésre történtek nyi­latkozatok. Egyik a bank-, másik a vámkérdés. A­mi az elsőt illeti, elismerem természetesen én is, hogy a hitelviszonyok javulása nagyon jó befo­lyást gyakorolna a földművelésre, az iparra és a kereskedésre. De miután ezen ügy nem ezen tár­­c­a keretébe tartozik, a­melynek költségvetését jelenleg tárgyaljuk és ez ügyben határozatot, most nem is hozhatunk, meg fogja engedni a t. ház, ha erről ezúttal nem szólok. A­mi a vámügyet, illetőleg a vámpolitikát, és az azzal szoros összeköttetésben levő alkudozá­sokat illeti, melyek folytattattak a lefolyt 6 hó alatt az osztrák kormánynyal, erre nézve tegnap a miniszterelnök úr, világosan és határozottan nyi­latkozott. Elismerem azt, hogy egy vámpolitika és vámügy konkrét kifejezést csak az egyes vám­tételek meghatározása, megszabása által nyer. Ezen vámtételeknél néha csak pár forintról, sőt igen sokszor csak néhány krajczárról van szó; de azért ezek igen lényegesek és élet­bevágók, mert ezek teszik talán lehetővé azt, hogy valamely iparczikkek behozassanak, vagy pe­dig védvámmal legyenek az országból elzárva; de — azt hiszem — nem fogja követelni tőlem senki, hogy az egyes vámtételekre, még­pedig akár azokra nézve, melyek iránt megállapodás már létre­jött, akár azokra, melyekre nézve még eltérések létez­nek, ma e helyről nyilatkoztam, mert ezt nem te­hetném még az esetben sem, ha megköttetett volna az egyesség Ausztriával, nem tehetném akkor, mi­kor még függőben vannak az egyezkedések a kü­l­­államokkal a meghatározandó vámtételek iránt, mert azon esetre, ha az egyes vámtételekre nézve létrejött megállapodás é­s közöttük természetesen lesznek oly egyes vámtételek, melyek előnyösek a külállamokra nézve, melyekkel jegyezkedünk — már előre kiküstöltetnék azon külállam — a jó­zan ész szabályai szerint — nem fog nekünk ellen­engedményt tenni, mert úgyis tudja, hogy a ked­vező vámtételt e nélkül is megkapja. Nyilatkoztak többen képviselő­társaim közül a közös és külön vámterület előnyeiről és hátrá­nyairól. Az a meggyőződésem, hogy ha nem is lé­tetett ezzel nagy szolgálat az ügynek, de semmi esetre sem tétetett kár, mert hisz a képviselőház határozatot nem hozván, ezen nyilatkozatok úgy tekintendők, mint egyes vélemények. De itt e hely­ről egyik vagy másik mellett nyilatkozni, vagy egyik vagy másik mellett szóló indokokat előso­rolni, nem lehet. Ezt nem tehetem, mert a haza érdeke ezt tiltja, és­pedig azért, mert azon érvek, melyek ezen helyről elmondatnának, igen könnyen fel volnának használhatók azok által, kikkel alku­dozásban állunk. (Élénk helyeslés a középen.) Miután e szerint a vitának concret alapja nincs, gyakorlati eredménye nem is lehet, meg fog engedni a t. ház, hogy most annyit nyilatkoztathas­sak ki, hogy a­mi a vámügyi alkudozásokat illeti, ha az egyesség megtörténhetik, meg lehet, hogy már néhány hónap múlva, és ha az alkudozások eredményre nem vezetnek, egy év alatt fogunk e részben a t. háznak előterjesztést tenni. Akkor fogja közelebb jelezni a kormány álláspontját, ak­kor lesz ideje annak, hogy ezen kérdést minden oldalról megvitassuk, mert akkor lesz a szónak nyomatéka és akkor lesz a tárgyalásnak konkrét eredménye; azért megbocsát nekem a t. ház, ha én az előadott indokokba, ezek taglalásába, nem bocsátkozom, és egyszerűen csak arra kérem a t. házat, hogy egy megteendő nyilatkozat után költ­ségvetésemnek részletes tárgyalásába bocsátkozni méltóztassék. Ezen nyilatkozatom vonatkozik arra, mit t. képv. társam Szarkatáry Károly a consulatusoknál alkalmazandó magyar férfiakra vonatkozólag mon­dott. Erre azt mondhatom, hogy a consulatusoknál a kormány óhajtja, hogy magyar férfiak alkalmaz­tassanak, és meg vagyok győződve, hogy a kül­ügyminiszter úr kész is e kívánságnak érvényt szerezni. (Helyeslés.) Kérésem végül az, méltóztassék költségveté­semet a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Élénk helyeslés a középen.) Helfy I­gnácz félremagyarázott szavait iga­zítja helyre. Almássy Sándor a következő interpellációt intézi a kereskedelmi miniszterhez.: Való-e, hogy oly rendeletet bocsátott ki az ipar- és kereskedelemügyi miniszter, hogy a méter minta-mértékeket csakis Sebük és Schlick urak­tól 60 forintért szerezhetik egyedül vagyis kötelez­­tetnek megszerezni a községek és másoktól, habár szinte hitelesítettek lennének is s azon felül jóval olcsóbbak, beszerezniük nem szabad, s ha való ezen rendelete, a­mennyiben káros a községekre vonat­­kozólag, miben találja indokát? Ellnök: Az interpelláló ki fog­ adatni a föld­mivelés-, ipar- és kereskedelmi minisztériumnak. Ülés vége 2 órakor. Kinevezések az államjószságokh­oz. A magyar leír. pénzügyminiszter által a jövő év január 1-jé­­től működésüket megkezdendő bánya- és jószágigazgatósági, továbbá főerdőhivatali számvevő-osztályhoz kineveztettek, és pedig: Beszterczebányai jószágigazgatóság­­h­o­z: számtanácsossá : U­d­v­a­r­d­y Flóris; számtisztté: Glanzer Ede, Hengye Frigyes, Co­te 11 i Honorat, De Adda Mór, Tóth Lajos, W­o­l­f­m­an Károly, Pri­­n­y­i Károly, Traekh Arnold. Mármarosszigeti jószágigazgatóság­hoz: számvizsgálóvá: Baach János; számtisztté: Tret­­t­i­n­a Antal, N­y­i­r­á­k Ede, Velbovszky Gyula, H­e­n­t­e­r Gábor, Bauch József, S­u­s­k­a János, K­o­ff­­m­a­n­n József. K­o­l­o­z­s­v­á­r­i jószágigazgatósághoz: számtanácsossá : Kecskeméty Sándor; számtisztté : Mangesius Mihály, P­i­tt­n­e­r Gáspár, B­o­e­d­i­g­e­r A­rmin, Szőke Domokos, L­e­k­l­y Károly, S­z­i­r­á­d­k­y Norbert, F­r­i­e­b­e­i­s­z Gyula. Ara­d-p­écskai jószágigazgatósághoz: számtanácsossá : Szedlaczek János; számtisztté: F­e­t­s Nándor, B­en­z­a Lajos, Man­uszy Péter, Kullmann Gusztáv, Király Géza, G­u­t1 Róbert. Temesvári jószágigazgatósághoz: számtanácsossá : W­a­r­l­a­n­d­t Sándor; számtisztté: Schannen Ede, N­i­k­l­á­s Sándor, P­r­e­n­e­s­z­i­­ Márton, M­a­r­g­á­n Zsigmond, Arányi Béla, Hoffmann Károly, Egerváry Samu, Fischer Béla. Zombori jószágigazgatósághoz: számta­nácsossá :Storteczky Mór; számtisztté: Z­d­r­a­h­a­i Gyu­la, Király Károly, Maró János Lajos, G­a­ál István, Horváth Ferencz, Szentkirályi Antal. Ó­buda-gödöllői jószágigazgatóság­hoz : számtanácsossá: Müller József; számtisztté: Egerváry Alajos, C­s­u­t­o­r Sándor, T­i­b­o­r­c­z Péter, B­o­j­k­o Lajos, Rosenzweig Ármin, Berzsenyi Ig­­nácz, M Farkas Sándor. Nagybányai főerdőhivatalhoz: szám­­vizsgálóvá : Müller Sándor; számtisztté: Schauschek Zsigmond. Ungvári főerdőhivatalhoz: számvizsgáló­vá: D­ő­ry József ; számtisztté : M­árffy Ödön. Mármarosszigeti bányaigazgatóság­hoz: számtanácsossá : Metzler Ágoston; számtisztté: Zechentmayer József, Ditscheiner Endre, Pe­­ters Róbert, Ernst József, Schreiner Mihály, Deák Károly, Hegyei Gyula, F­i­rt­a Libor, F­e­r­s­c­h­i­n An­tal, Reviczky Kálmán, B­á­t­o­r­y György; számsegéd­tisztté : Schmidt Lambert, B­o­c­s­k­a­y Ignácz. Selmeczbányai bányaigazgatósághoz: számtanácsossá: D­i­v­a­l­d József; számvizsgálóvá: Platzer Jenő; számtisztté: Murincsek Vincze, Kosztenszky Adló, Binder Ferencz, Teutschi Károly, T­u­r­c­s­e­k Antal, Detrich József, Vait­zik Ede, N­i­g­r­i­n­g János, Kriszta János, Schmutzer János, Pachmayer Vincze, Szép Gábor; számsegéd­tisztté: Surjánszky Kálmán, Ri­eh­­er Gyula, Hó­dos­s­y Lajos. Rhőniczi kirendeltséghez: számtanácsos­sá : W­a­­­n­y Alajos; számtisztté : W­i­n­a­s­c­h János, S­tu­fa­e­n­f­o­rt Guido, S­z­­­o­b­o­d­a János. Szomolnoki kirendeltséghez: számvizs­gálóvá : L­i­p­n­e­r János; számtisztté : Seefranz Antal, Granszky János. Diósgyőri kirendeltséghez: számvizsgá­lóvá : S­z­l­a­v­i­k Dániel; számtisztté : Topscher Samu, T­r­e­t­y­á­k János. Beszterczebányai kirendeltséghez: számtanácsossá : D­i­v­a­l­d Gyula ; számtisztté: P­et­ri­tsch­e­k Tivadar. Az egyesített nagybány­a-k­olozsvári bányaigazgatósághoz Nagybányára: szám­tanácsossá : Zarándi Knöpfler Károly, H­u­d­o­b­a Gusztáv ; számtisztté : P­i­p­o­s Victor, B­á­l­v­á­n­y­i Fe­rencz, Spindler Péter, Gabriel Frigyes, Mayer Ká­roly, Mayer Antal, M­e­r­c­z­e­r József, De Adda Fe­rencz, Köhler János, H­o­m­o­l­a Gyula, Koch Jakab, P­a­p­p János, Schusterich György, Triff Antal, A­v­é­d Jakab ; számsegédtisztté: Barna Kálmán. Sztrimbulyi kirendeltséghez: számvizs­gálóvá : Bernhard Vilmos; számtisztté : K­o­n­c­z­w­a­l­d András, R­é­b­a­y József, S­z­e­r­b­i Igná­cz. Zalathnai kirendeltséghez: számvizsgá­lóvá : Thomas József; számtisztté : B­a­g­i Aurél, M­a­k­­r­a­y János, G­ö­b­e­l Imre, Köhler János. Vajdahunyadi kirendeltséghez: szám­­vizsgálóvá : B­i­n­d­e­r Ede; számtisztté : P­o­n­n­e­r Nándor. KÜLFÖLD. Dec­ember 1. Franczia köztársaság. (A nemzet­gyűlésből. A suezi csatorna-ügy.) A nemzetgyűlés a választási törvényt harmadik olva­sásban 532 szavazattal 87 ellenében elfogadta. Clercot (jobboldali) indítványt nyújtott be a sena­­tusi és képv. választások és az új kamara egybe­­hívásának határideje tárgyában. Clercot és Bar­­doux indítványaira megszavaztatott a sürgősség.— A katonai ügyek kezeléséről szóló javaslat Cissey kérelme daczára sem helyeztetett a napirendben első sorba. — A snezi csatorna-részvé­­nyek megvásárlása által keltett izgalom már el­csillapodott Francziaországban s már egy lap sem hangoztatja, hogy ez üzlet Francziaországnak bár­mily kárára is lehetne. A „République Frangaise“ azonban azon kérdést veti föl, hogy Décazes her­­czeg ezek után miért nem adta be lemondását. Más miniszter ilyen vereség után nem habozna a visszalépéssel. Oroszország. (A walesi herczeg útjáról.) A walesi herczeg indiai útja termé­szetesen nem kerülhette el az orosz lapok figyel­mét s többen tüzetesen hozzászóltak már ezen utazás politikai jelentőségéhez. A „St. Petersb. Vjedom.“ szintén az indiai ügyekről szól most s azt állítja, hogy az angolok által követett rend­szernek az a következménye lett, hogy Keletindia összes 300 milliónyi lakossága terhesnek találja az angol uralmat s alig várja az alkalmas pilla­natot, hogy igáját lerázhassa. De Anglia most a rémuralomból a jóságos rendszerbe akar átlépni, s ez is nehéz lesz, mert a vakbuzgó lakosok ebben inkább a gyöngeség jelét fogják látni s felhasználják azt boszúvágyok betöltésére. Megem­líti e lap, hogy az indiai angol kormányhoz az ország különféle vidékeiről figyelmeztetések érkez­tek, melyek intik a herczeget, hogy útjában vi­gyázzon magára, s ehhez azon észrevételt csatolja, hogy a vakbuzgó indiai mohamedanismus az, mely az angol uralomra a legnagyobb veszély Ke­­letindiában, a­hol az izlám a forradalmi ele­met képviseli. Ezek előtt a walesi herczeg csak „gyaur“. A herczeg utazásának czélja, eloszlatni az előítéleteket s az indiai népeket nem­csak Anglia hatalmáról s határtalan gazdagságáról hanem arról is meggyőzni, hogy az angol kormány el van határozva nem tenni többé különbséget kü­lönféle fajú alattvalói között. Hanem az indusok ezen tüntetésben, színi hatása mellett is, nem igen his­zek, mert ösztönszerűleg belátják, hogy a ki­látásba helyezett reformok nem a józan politika, hanem a közeledő Oroszországtól való félelem kö­vetkezménye. Törökország. (Új trade. A törökor­szági görögök. A herczegovinai ügyek.) Konstantinápolyból, nov. 25-ről azt írják a „P. C.“-nek, hogy Mahmud pasa nagyvezér még min­dig gyöngélkedik , s ennek folytán számos fonto­sabb ügy elintézése is halasztást szenved, habár a nagyvezír gyakran értekezik a szultánnal, s laká­sán a miniszterek szintén sokszor összegyűlnek. A miniszteri tanácskozások tárgyát jelenleg a szultán által már jóváhagyott irade képezi, mely a miniszterek és tartományi hely­tartók elmozdu­latlanságát akarja öt évre kimondani. Ez a bizonytalan viszonyokat nagy mértékben consolidálná, s a kormány hely­zetét a sersis cselszövéseivel szemben biztosítaná. — Egy tegnapi keletű távirat szerint M­i­­­h­a­d pasa lemondása ténynek bizonyul, de a lemondást a szultán még nem fogadta el. Hir szerint a köz­munka- és közlekedési miniszterek is lemondanak. — A törökországi görög alattvalók nagy kedvet mutatnak kizsákmányolni a porta bajait. A­mióta Mehem­ed Ali pasa eltávozott, Epirusban és Thessal­ában furcsa dolgok folynak. Az ottani csekély számú mohamedán lakosság nagyon nyug­talanítva van, s a kormánytól fegyvert és lőszert kér, hogy minden eshetőségre készen legyen. Hursny pasa Janina kormányzójává történt kine­vezése összefüggésben van ez eseményekkel. A hadügyminiszter is több ezred katonaságot szán­dékozik e vidékre küldeni.­­ A herczeg­ovi­st­a­i ügyeket illetőleg Konstantinápolyban az a meggyőződés uralkodik, hogy a lázadás már rég elfojtatott volna, ha Mo­n­t­en­e­g­r­o nem segélyezi azt. Azért nagy a harag a fejedelemség ellen s mindenfelől megfenyítését követelik. Mahmud pasa azonban ellenzi a hadüzenetet, s ez okból tette le Riza pasa a hadügyi tárczát, melyet a nyolc­van éves Namik pasának kellett átvennie. Oláhomág. (A t­r­ó­n­b­e­s­z­é­d.) Az oláh fejedelem trónbeszédének, melylyel m. hó 27 én a kamarát megnyitotta, fontosabb helyeit a követke­zőkben adjuk : Képviselő uraim! A jövő évi végle­ges költségvetés lesz tanácskozásaik első tárgya. A­mint tudják, ez a költségvetés hét milliomos de­ficittel jön megszavazva, s a minisztérium a jelen ülésszakban akarta a fedezésre rendelt új segély­­forrásokat előterjeszteni. De a legjobb rendszabály, melyet kormányom önök elé terjesztene, a kiadá­soknak a közigazgatás minden ágában teendő kimerítő reductiójában áll. Midőn némely javítások későbbi időre halasztottak, s minden hitel a legszükségesebbre sze­ri­nt az a 11, kormányom azon helyzetben van, hogy a jövő évre egyensúlyban levő költségve­tést terjeszthet önök elé, a­nélkül hogy az ország­tól újabb áldozatokat kellene követelnie. Viszonya­ink a külhatalmakhoz a legjobbak. Füg­gőben levő alkudozások közös érdekeknek egyez­mények általi rendezését, valamint azt czélozzák, hogy még szorosabbra fűzzék a kötelékeket, melyek bennünket a biztosító hatalmakkal egyesítenek. Csak élénk figyelemmel követhetjük azon eseményeket, a­melyek a Dunán túl lejátszódnak. Kedvező helyzetünk folytán eddig képesek voltunk belsőleg a békés új­j­ás­z­e­rv­ez­k­e­dés útján haladni, azon az úton, mely a nemzet valódi szük­ségleteinek annyira megfelel. Ezek a szükségletek, az ország teljes és szabad gazdasági fejlődése s előrehaladása azon állás felé, melyet neki valamint területi fontossága, egy népének fejlettsége kijelöl, maradnak jövőre is politikánk vezető csillagai. Budapest főváros közgyűlése. (Dec­ember 1.) Ráth Károly főpolgármester az ülést meg­nyitván, több hivatalos jelentést terjeszt elő, me­lyek közül fölemlítjük, hogy Szentkirályi Mór a bizottsági tagságról lemondott. Máttyus Arisztid in­dítványára hosszú fáradhatlan működéséért a gyű­lés jegyzőkönyvi köszönetet szavazott. B­u­s­b­a­c­h Péter interpellálja a polgármes­tert, hogyan jutott a közigazgatási bizottság tár­gyában szerkesztett felirat előre a „Pester Lloyd“­­ba? Kamermayer K. polgármester kijelenti, hogy az indiscretiót egy „hivatalszolga“ kö­vette el. A közgyűlés tudomásul vette a választ. Következett a napirend. A tanács új polgári iskolákat és az V. és VI. elemi népiskolai osztá­lyok felállítását tartja szükségesnek. A közgyűlés a javaslatot elfogadja. Az 1876. január 1-én életbeléptetendő méter­mértékek alapján a városi illetékek díjjegy­zékén­ek átszámítása szükségessé vált, a tanács ez ügyben, valamint ugyanezen időtől a házi szár­nyasok, vad és vadhús után szedendő községi adó­­pótlék kivetése tárgyában előterjesztést tett a közgyű­lés elé. A tanács a számvevőszék munkálata alapján indítványozza, hogy házi szárnyasokra, vadakra, vadhúsra stbire kivetett állami adó után községi adó­pótlékkép— úgymint a többi adók után — 25°­, szedessék. Ez új adóból a fővárosi adópénztárba mintegy 10.000 frt fogna befolyni. A díjjegyzékek átszámítását a közgyűlés elfogadja. Az új pótlék­adóra nézve elnök megjegyzi, hogy miután itt új adóról van szó, a javaslat elfogadásához a köz­gyűlés jelen volt tagjainak s/s­* szükséges.­­Mi­után a javaslat egyhangúlag nem fogadtatott el, névszerinti szavazás történt. Jelen volt 118 tag. Igennel szavazott 90, nemmel 28 bsz. tag. E sze­rint a tanács javaslata az új adópótlék tárgyában a közgyűlés által elfogadtatott. Élénk vitát keltett a belügyminiszternek ezu­tán felolvasott második leirata a rendőri költségek mennyisége tárgyában, mely­ben a miniszter fölöslegesnek mond minden további tárgyalást, s az állami rendőrségi ideiglenes hrány­­latnak 404,879 frt 44 krban megállapított össze­géhez ragaszkodását fejezi ki. A jogügyi tanács e leiratra azon előterjesztést teszi, hogy mivel a törvény értelmében a második miniszteri leirat azonnali foganatosítást követel, a közgyűlés mond­ja ki a leirat utasításainak rögtöni végrehajtását; de mivel az nincs kimondva a rendőrség állami szervezésére vonatkozó törvényben, hogy ki álla­pítsa meg a három egyesült város által 1872-ben rendőrségi czélra kiadott összeget, e tárgy ne te­kintessék befejezettnek, hanem adassék ki újra a jogügyi bizottságnak, hogy a tovább teendő lépé­sekről adjon véleményes jelentést. A közgyűlés élénk eszmecsere után a javaslatot elfogadta. A közgyűlés még pár jelentéktelenebb ügyet elintézve, ezzel eloszolt s tárgyalásait holnap foly­tatja. A hivatalos lapból. — A temesvári ügyvédi kamara köré­­t a 61. A temesvári ügyvédi kamara részéről közhírré téte­tik, miszerint P­r­e­i­s­z­e­r Ernő temesvári pénzügyi ügyész, Paulovics Árpád temesvári ügyész, dr. T­e­l­b­i­s­z Imre temesvári ügyvéd, saját kérelmek folytán a kamara lajstromából kitörültettek. — Kinevezés. A m. kir. igazságügyminiszter Gombás Albert veszprémi járásbirósági díjtalan joggya­kornokot a balaton­füredi járásbírósághoz aljegyzővé ne­­vezte ki. — Alapszabályok megerősítése. A fel­ső-magyarországi vasiparosok egyesületének alapszabályai a kir. belügyminisztérium által f. évi 58298. sz. alatt a be­mutatási záradékkal elláttattak. HÍREK Deczember 1. — Rudolf koronaörökös a bécsi geográfiai társulatnak érdekes geográfiai müveket ajándékozott. E müvek az elhunyt Ferdinand ki­rály könyvtárából valók. — Liszt Ferencz a „N. H.“ értesülése szerint, csak jövő évi márcziusban fog haza­térni. — A budapesti philologiai társu­lat ma d. n. kegyeletes ünnepélyt tartott az aka­démia kis dísz­termében. A társulat Szabó Ist­ván hellenistánk ötvenéves írói jubileumát ülte meg. Dr. Márki József felolvasta Szabó István életrajzát. Szabó I. 1801-ben született, s már kora ifjúságá­ban nagy előszeretettel viseltetett a klasszikus nyelvek, s különösen a görög nyelv és irodalom iránt. Már 1825-ben elismert író gyanánt szerepelt, minek az idén éppen félszázada, 1826-ban pedig pappá lett. Innét taz egymásaion jelentek meg tőle a művek, legnagyobb részt klasszikusok for­dításai : az „Odissea“, „Ilias“, „Hesiodus“, Isokra­­tes beszédeinek fordítása, Hesiod „Theogoniá“-ja, a thermobilaei csata Herodotból fordítva, stb. A ma­gyar tud. társaság 1839-ben választá tagjává. A Kisfaludy-társaságnak tagjává pedig 1842-ben lett. Szabó István még a legújabb időben sem szünetelt. Falusi magányát a klasszikusok szellemével népe­síti be, s most 74 éves korában is örömét leli a szép klasszikus görög kor tanulmányozásában és a görök írók olvasásában. Csak legköze­lebb említettük, hogy benyújtotta a Kisfaludy­­társasághoz Euripides „Alcestes“-ét. Euripides e művéről Thewrewk a mai ünnepély alkalmával hosszabban megemlékezett; elmondta annak tar­talmát, méltatta irodalmi értékét és a 4-ik felvo­nást fel is olvasta Szabó István fordításában. Erre Pfeiffer Antal kegyesrendi tanár érdemleges fej­tegetést olvasott fel Szabó István ötven éves írói működéséről. Pfeiffer Szabó műveit három főcso­portba osztja: eredeti művekre, kisebb munkákra és Homer fordítására. Az eredetiek közt első he­lyen említi fel a „Hellén és magyar próza egymás mellett“, melyben Szabó legnagyobb súlyt a görög és magyar prózaikusok párhuzamosítására fektet. Szabó a palócz nyelv iránti előszeretetének „Ka­­rancsvidéki palócz nyelv“ czímű munkájában adott ki­fejezést. Munkássága koronáját Himerosa képezi. Az Odysseát 1846-ban, az Iliást 1853-ban készítette el. Pfeiffer nagy elismeréssel emlékszik meg e két fordításról, s elmondja, hogy Szabó a klasszikus irodalom e remekeinek nehézségeivel szerencsésen megküzdött. Felemlítette, hogy Szabónk a ma­gyar nyelvvel vakmerően bár, de remekül bánik s nyelvünk­­fejlesztésére Csokonai, Vörösmarty, Arany stb. mellett, ő is sokat tett. Megemlítjük még, hogy Szabó István 50 éves jubileumának emlékére Budavári József latin ódát irt, mely az ünnepély folyamában felolvastatott, úgy szintén a „Magyar Homérosz“ költeményét. Mindkettőt tet­széssel fogadta a közönség, melyben nagy mérv­ben volt képviselve a latinul értő elem. Kazár Emil négy felvonásos drámája: „A hátrahagyott család“ ma este diszes közönséggel töltötte meg a nemzeti színházat s aratott szép sikert, mely az érzelmesen írt 3-ik felvonás után tetőpontját érte, a 4-ik felvonás végén némileg el­lankadt. Szerzőt több ízben hittük, nevében Fele­­ky, a rendező mondott köszönetet. A közreműködők játékáról kiváló elismeréssel kell megemlékeznünk, Felekyné, Molnárné, Náday, Ujházy kitünően játsz­­tak, Szathmáryné és Bercsényi kevésbbé hálás sze­repeiket szintén kedvvel érvényesítették. A nagy­apó és unokája Molnárné és Ujházy megható játékában a legkedvesb színpadi alko­ások közé tartoznak és fölötte megkapták a közönséget. — Kitüntetés. A király Botgorschek Frigyes, bécsi illetőségű haagi lakosnak és kar­mesternek a jótékonyság terén szerzett érdemei elismeréséül a koronás arany érdemkeresztet ado­mányozta. — Löw Lipót szegedi főrabbi emlékezeté­nek tiszteletére a helybeli izr. templomban vasár­nap f. hó 5-én d. e. 11 órakor gyászisteni tiszte­let fog tartatni magyar szónoklattal. — Patti Adél, ki jelenleg Moszkvában énekel szintén szivére vette a délszlávok sorsát, ugyannyira, hogy vasárnaponkint a templomokban könyöradományokat gyűjt nekik, s mint Moszkvá­ból irják, nagy sikerrel. Legközelebb pedig jóté­kony czél­ színi előadásban fog fellépni, melynek jövedelme szintén a herczegovinaiak javára fog fordíttatni. — Orosz segély Herczegoviná­­b­a­n. A „Ruskij Mir“ szerint a pétervári „bete­gekről és sebesültekről gondoskodó társaság“ leg­közelebb elhatározta, hogy saját költségén egész gyógyszertárt szerel fel, s azt 18 orvossal s a kellő személyzettel Herczegovinába küldi, a her­­czegovinai sebesültek ápolására. Ugyancsak a ne­vezett lap szerint a raguzai orosz ügynöknél eddig 92.000 rubel gyűlt be a herczegovinaiak javára, s ezt az illető ügynök már át is adta a felkelőknek. — A vámháznál újabb visszaélés nyomába jöttek a gőzfűtésre szolgáló több ezer mázsa kőszén szállítása körül. A vizsgálatot meg­indították. — A kiállítások ügyében. Az orszá­gos magy. iparegyesület igazgatósága azon czélból, hogy az egyesület kebelében oly állandó közeg legyen, mely a hazai iparosok érdekében folytonos figyelemmel kisérje a bel- és külföldön rendezett különféle kiállítások ügyét, a hazai iparosoknak ezek iránti érdekeiben eljárjon s általában mintegy központját képezze a kiállítási ügyben szükséges csoportosulásnak, tekintetbe vévén különösen a jövő évi szegedi országos kiállítás közeledését és hogy arra nézve az erélyes működést fővárosunk­ban mielőbb meg kell kezdeni, elhatározta az új alapszabályok és szakosztályi ügyrend alapján egy kiállítási szakosztály kezdeményezését. E végett pénteken, deczember 3-án, d. u. 5 órakor az ipar­egyesület helyiségében (országút 10. sz.) szakosz­tályi alakuló gyűlést fog tartani. — Hermann tanár f. hó 6., 8. és 10-én előadást tart a vigadóban. — A főváros és a belügyminisz­ter közt differenczia merült fel a főváros válasz­tási költségeinek fedezése miatt. E költségeket ugyan­is, melyek 4409 frtra rúgnak, a belügyminiszter nem hagyta jóvá. A belügyminiszter ezen összegről szóló számlát legközelebb visszaküldte a központi vá­lasztmánynak, egy leirat kíséretében, melyben elő­adja, hogy egy minisztertanácsi határozat értelmé­ben az 1874. XXXIII. t. sz. 114. §­­ szerint csak azon költségek utalványozhatók az állampénztárból, melyek e törvény intézményének életbeléptetése folytán keletkeztek. Ily költségek a választók név­jegyzékének összeállítása s a választási helyiség netaláni kibérlésére szükséges összegek. A hirde­tések, irodai átalányok, falragaszok, katonai kar­hatalom kirendelése stb. czimén felszámított költ­ségeket a belügyminiszter nem hajlandó kiutalvá­nyozni, annyival kevésbbé, mert e költségek más­hol, mint a fővárosnál nem fordulnak elő, a kato­nai karhatalom költségeit pedig a katonai hatóság más után fizetteti ki magának az állampénztárral.

Next