Ellenőr, 1876. április (8. évfolyam, 90-118. szám)

1876-04-08 / 97. szám

oElőfizetési árak: Egén évre . . 30 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre . . . 1© „ — „ Egy hónapra . 1 „­80 „ Egyes szám ár» 10 krajcaár. Szerkesztési iroda: gjvLda.pe.sten., nctdor-ivtcza. 6. sz. Semmit nem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk­ — Posta által csak birimális leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP: hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. szánt (Légrády testvérei irodájáből ide intézendő minden hirdetésre vonatkozó megrendelés vagy tudakozódás. Dijak árszabás szerint. Kiadó-hivatal. cZ?u­d.czpesten, addoT­u lec­ 6. sz. Ide inté­indők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden félsz 97. szám. " Budapest, szombat, április 8. 1876. Till. évfolyam. Táviratok. Bécs, ápr. 7. A Szuttorinában összegyűlt fölkelő-vezérek megkeresésére Bodich b. tegnap közéjök érkezett, felolvasá előttük a portától ki­eszközölt reformokat és engedményeket, és mele­gen ajánlá nekik a fegyverletevést. Beszéde látha­tólag mély benyomást tett a vezérekre, kik máig való meggondolási időt kértek, s ezt Bodich b. megadta. Bagnsa, ápr. 7. A fölkelő vezérek ma érte­­síték Bodich bárót a fegyverletevés iránti feltéte­leikről, melyek a következők: a bégek földbirto­kának harmadrésze, a házak és templomok felépí­tése vetőmaggal, szarvasmarhával és földmivelési eszközökkel való ellátás, egyévi készlettel ellátott magtárak felállítása, a tized alóli három éves men­tesség és a rendes török csapatok elvonulása, kisebb helyőrségeknek, Niksics, Sztolacz, Fotsa, Mostar, Trebinje és Plevaljében való hátrahagyásával, hol orosz és osztrák-magyar ügynökök székelnének mint felügyelő közegek, továbbá az összes nagy­hatalmak garantiája, és végül a bennlakó törökök előzetes lefegyverzése. Konstantinápoly, ápr. 7. Biztosítható, hogy a nagyvezír és pénzügyminiszternek a fran­cia és angol delegátusokkal tartott értekezletén a financziális egyesség alapja véglegesen megállapít­­tatott.Fáris, ápr. 7. Az érsek vonakodik a Man kapitány választásának vizsgálatával megbízott vá­lasztmány meghívásának engedni. — Derby lord megérkezését holnapra várják, hétfőn Lyons lord­dal és Sayvel Décazesnál lesz ebéden. Salzburg, ápr. 7. Tarnóczy bibornok ünne­pélyes temetése ma ment végbe, a lakosság min­den osztályának élénk részvétele mellett. Versailles, ápr. 7. A képviselőház Chesne­­ling, legitimista, választását 268 szavazattal 207 ellen érvénytelennek nyilvánító­ budapesti szinlapok. Budapest, szombaton, április 8. 1876. Nemzeti színház, j . . Bérlet 6. szám.­­ Hitelezők ) Sántha «Ali» Uhrelynöje. ) Benedek ) Szepesi Nagy dalmű 4 felv. Ügyvivő-segéd Pongrácz Salamon Ódry L. Lanre Helvey L. Baál-Hanán Tallián Luiza -ligeti .Jol-Assád Elünger Aggbeanyji Szathmaryné Főpap Köszeghy Kezdete 7 órakor. Suramith Nagyné B.­­Sába királynője Tannerné NépSZintiUZ. Astaróth Nádainé SOLDOSNÉ LUIZA m. v. Kezdete 7 órakor. A háromoaőrU kacsa.­­ Operette 3 felvonásban.­­Várszínház. Van Ostebal Solymosi . Margit Soldosné én beOBOlet. Magdolna Sziklay E. Színjáték a felvonásban. Sophronia Klárné Rodolphe Feleki Pitot Várhidiné György Náday Van Bountroeek Együd Mercier Szigeti Imre Tromp-Tonpiff Bakonyi Ügyvivő Komáromi Spaniella Kápolnai Tőkebirtokos Benedek Pasmotto Szabó B. Belville Bercsényi Charentes Karikás Üreg az Újházi Kezdete 7 órakor. UTOLSÓ POSTA. A mexicoi lázadás okairól, mely ugy­­tetszik csak eruptiója a folytonosan fennállott for­rongásnak s mely new-yorki hírek szerint a köz­társaság majd minden államát ellepte már, alig tudhatni valami positivet. A mit egyáltalában a fölkelésről tudni lehet, az a Rio Grande partvonalán történik Matamoros városában, melyről tegnapi postánkban­­ alább feljegyeztük az angol lapok tudósí­tásait. Hozzátehetjük még Matamoros elfoglalásához, hogy Porfirio Diaz szombaton 1000 emberrel a város alá nyomult. Láb arra parancsnok 300 óra­bért küldött ellene, de ezek legnagyobb része vagy az ellenséghez szegődött, vagy megszökött, a vá­rosban maradt mintegy 1000 főnyi garnison pedig vonakodott Porfirio Diaz csapataira lőni, így Diaz minden akadály nélkül bevonulhatott vasárnap reg­gel a városba, hol a katonaság hozzácsatlakozott; csak egy kis lovas szakasz kísérte át Labarrát a Rio Grandén Texasba, s egy szintén csekély szá­mú gyalog csapat zárkózott két külvárosi erődbe, egyelőre ellentállást fejtve ki. Texasban a Rión átkelt katonákat és tiszteket legyfegyverezték és Brown erődbe szállították. A matamorosi idegen honosok panaszkodtak ugyan Grantnak sürgöny ut­ján de kevés szól a mellett, hogy Diaz fölkelő csapatjai valahol az egész éjszakán, mely már hatal­mukban van, erőszakoskodtak volna. Az Unió egy árvanaszádja egyébiránt már a Rio Granden áll. A Caveneke hó 3­ ikán az angol alsóház­bon szétosztott jelentését egy márcz. 13-iki, Der­­byhez intézett levél vezeti be, melyben Cave a khediv előtti febr. 19-iki audientiájáról referál. A terjedelmes jelentést, melynek főbb számcsoportjait tegnap följegyeztük, 8 tabella illustrálja. Az egyik Egyiptom bevételeinek és kiadásainak átfekintését adja - a második a miveit, a harmadik a miveletlen földek statisztikáját foglalja össze; a negyedik a makabaláról szól; az ötödik a mostani khediv alatti kereskedelmi fejlődést mutatja ki fokozatosan; a hatodik a kereskedelmet és forgalmat részletezi; a hetedik a vasút- és távirda-hálózat kimutatása; a nyolc­adik pedig a kivitelt és behozatalt tárgyazza.­­ A franczia képviselőházban indítvány nyúj­­tatott be az ingyenes kötelező iskolai ok­tatás érdekében egész Francziaországra nézve. A belügyminisztérium egy sajtótörvényen dol­gozik mely meg fogja semmisíteni az 1817. óta hozott összes sajtótörvényeket, s lehetőleg a köz­jog körébe fog vágni. Budapest, április 7. De bello civili, Harcz az egész vonalon. Nem is Sze­rvo körül, de Bécsben, nem is a keresz­tyének és pogányok között, de ő felsége monarchiájának két állama közt, a két kor­mány által. Egy polgári háború vérontás nélkül, sőt indulatosság és gyülölség nélkül is, az udvariasság minden szabályának tiszteletben tartásával, a szalonok modorában, simán, csendesen, „kölcsönös jóindulattal“ folytatva, de elkeseredetten, megadást nem ismerő erélylyel. Mintha egy robbanó gázzal teli szobában rendeznének természettudományi estélyt az experimentális fizika köréből vil­lanyteleppel. Ha egyszer az a szikra kipattan! És ki tudja ? . . . A hét végét járjuk, és semmi eredmény. Egy positio nincs megvnva, egy pont fel­adva. Eredeti állásán az alkuvó felek egyike sem változtatott. Az osztrák kormány nem közeledett igazunkhoz, s mert száradjon el a kéz, mely a mi részünkről azt feladná : a magyar kormány nem közeledhetett az osztrák álláspont felé. Állunk, a­hol egy hét előtt, innen is, túl is. Röviden és szá­razon ez a tény. Kérjük olvasóinkat, vegyék e tényt úgy, a­mint van, minden romantikus máz nélkül, s mellőzésével a mende­mondái firle­­fanz hiábavalóságainak, melyek colportálá­­sával nem kívánjuk sem lapunkat az üres semmiségek tárházává tenni, sem olvasó közönségünket zavarosba vezetni, tetszeleg­vén a tintahal szerepében. Nem történt semmi elhatározó, vegyék ezt olvasóink bizonyosnak a maga száraz egyszer­űségében. Semmi és minden. Semmi, ha az alkudozásokból várható egyezségi eredményeket eon­templ­áljuk; min­den, ha azon szilárd álláspont megóvását veszszük tekintetbe, melynek igazat szerezni, az ország Bécsbe küldte kormányát. A kor­mány semmit meg nem nyert még, de nem is vesztett el semmit. S mig sértetlenül áll a várős, melyet maga körül az ország igaz jogából s a nemzet végletekig eltökélt akaraterejéből vont, még addig minden a a mienk. Nem tudjuk mi azt, senki nem tudja, mire fordul a koczka, most, az alku tusai­­ban? Lesz-e a jó szándékból siker, melyet Ausztriának elébe vittünk ez egyezkedésben? Siker, mely Magyarország minden jogos kö­vetelésének megfelel, vagy röviden véget ér az egész alku, egy hirtelen ketté szakí­tással s minisztereink­re insecta hazatérnek ? Ezt tudni nem adatott embernek. De egész bizonyosan tudjuk azt, hogy a két alternatíva közt nincsen középút, mert le­hetetlen. Egyesség, mely Magyarországot kielé­gíti; vagy szakítás, mely Magyarország jo­gait megtartja. Harmadik nincs. S ha va­laki mégis azt hinné, hogy Magyarország kielégítése nélkül is van eredmény a szakí­táson innen, megtudná, hogy az ország ellenére számított s az ország ellen nin­csen ereje. S a szakítás? Eshetőség, a melyet fordítson el tőlünk jó végzetünk; de a mely jöjjön inkább ma, mint holnap, ha el nem hárítható. Va banqueot mi nem proclamálunk. De mécset gyújtani a kishitűség és ügy­efogy­ottság tanának még kevésbbé aka­runk. Bizonyosan megfullad, lassan, kínosan, ki az égő fedél alatt zárt szobában marad, míg ablakain benyaldos a láng. De megszaba­dulhat, ha az ajtót felszakítva, keresztül ront lángon és parázson. Itt a chanceok fele az ő részén, amúgy minden chance ellene. De a szakítás, melyről itt beszélünk, nem va banque. Magyarország alkotmányos ország, par­liament kormányzattal, s azon felül olyan ország is, melynek alkotmányos élete nél­kül a monarchia harmadnapig meg nem él. Ha a közgazdasági egyesség, melyre ez al­kotmány­os ország parliament felelős kor­mánya a többségtől megbízatást kapott, nem sikerül; az ország visszatér önálló rendel­kezési jogához, s a felelős kormány ez ér­telemben tesz előterjesztést a koronás ki­rálynak, s ez értelemben referál a parlia­­mentnek. Ennyiből áll a szakítás. Nem érinti ez a monarchia két államának politikai viszo­nyait, nem involvál ez semmi támadást. Egy tökéletesen correct, jogos, alkotmányos eljárás ez a parliament kormányzat rendje szerint, mely nincs senki ellen intézve, csak az állami jogok értelmében van. És a mi rendes alkotmányos és parlia­­­­mentáris után halad, annak rendes, alkot­­­­mányos parliament után kell elintézést ta­­­­lálnia az alkotmányos államokban. A kormány eleshetik e kérdéssel: nem­­ eshetik az ország. Élhet jogával a korona,­­ appellálhat egy új kormány által a nem­­­­zetre; élhet jogával a parliament többség, defavonálhatja kormányát: lehet (hiszen az absurdus feltevéseknek is van szabadsága), hogy az új többség mer majd egyességet kötni Ausztriával, a mi vesztünkre. Dr­. le­hetetlen az, hogy alkotmányon kívüli térre sodortassék a kérdés, s az országnak min­den kö­ülmények között fennmar­ad a sza­bad keze, hogy az ügyben, mit e kormány nem nyert meg, de nem is játszott el, al­kotmányos utón érvényesítse akaratát. s Újabb nehéz küzdésnek nézünk elébe bizonynyal,­­ha a komán­y nem köthet egyes­­séget Ausztriával, és szakít vele. De, alios jam vidi ventos, mondja Magyarország szel­leme. Nem üvegházi növény e nemzet. És jöjjenek bár zord napok, förgetegek talán, mi csak azt mondjuk: inkább fagyban, szél­ben a szél felé, mint egy lavina alá temet­kezni, hol nem fázik az ember, csak megful. Az ország kifáradt az izgatottságtól, eredményt követel. Eredményt, egyet a kettő­­ közül: kielégítő egyesség vagy szakítás; ez is eredmény. A kormánynak egyikkel vagy másikkal, de okvetetlenül eredménynyel kell­­ hazatérnie. Elnapolni, elhalasztani az ügyet, annyi volna, mint nevetségessé tenni az egész alkudozást, s oly próbára a nemzet türelmét, a­minőt csak a veszni való né­pek állhatnak ki. És ebből lehetne még egyszer bellum civile.­­ A képviselőhöz Április hó 8-án, szombaton, d. e. 11 órakor s a főrendiház­­ 13 órakor ülést tart. Említettük már, hogy a király mily nagylel­kűen gondoskodik a ráczkevei családi uradalom v­ízkár­o­s­ul­t­j­ai­r­ó­l. Most rész­letesen is megírhatjuk, hogy az uradalom erdeiből 4000 darab kemény szálfát, 20,000 darab vegyes oldalkarót és 25,000 csomó rőzsét, azon kívül azon szegény sorsú földmíveseknek és uradalmi részlet­bérlőknek, kiknek őszi vetéseik a vízár miatt kive­szett, és kik a tavaszi magot maguknak beszerezni képtelenek, 700 hektoliternyi tavaszi vetőmagot, és végtére Rácz-Keve városának az árvíz által el­sodort hajóhíd felépítésére 2500 frtot a ráczkevei uradalmi főtisztség útján leendő felosztás és illető­leg kifizetés mellett adományozott. A felső-magyarországi vasiparo­­s­ok egylete emlékiratot intézett a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minisztériumhoz a vámügy­ben. Az emlékirat egyezik nem rég közölt ez irányú czikkeink álláspontjával, s conclusiója a következő: 1. hogy a monarchia ismét kereskedelmi ön­állásra emelkedhessék, és hogy úgy mint Franczia­, Oroszország vagy az éjszakamerikai Egyesült Álla­mok a kereskedelmi politika tekintetében mindenek felett önérdekeit előmozdíthassa, az 1876- és 1877- ben lejárandó összes kereskedelmi szerződések ne njittassanak meg, illetőleg mondassanak fel. 2. hogy az uj vámdijtételek — tekintettel a monarchia és a külföld termelési föltételei közt fenforgó különbözetre — a nyersvas egy-egy má­zsájánál legalább 50 krban, a finomított vasnál pedig legalább 1 frt 50 krban állapíttassanak meg. Hibaigazítás. A Koller báró ur háború­járól írt tegnapi első czikkünk kilenczedik bekez­dését egy egész mondattal rövidebbé tette a szedő tévedése s ez által a felállított alternatívából le­vont következtetés absurdumnak látszik. E bekezdés t. i. a maga teljességében így volt merírva: „A kérdés röviden ez: vagy megadhatja monarchiánk­nak a külső biztosságot egy oly haderő, a­milyet anyagi erőnk, az állami lét közforrásainak kiélése nélkül megbir ? vagy nem adhatja meg? Ha igen, akkor mostani véderőnknél jelentékenyen csekélyeb­bel már biztosítva van a czél. Ha nem, ak­kor az ur isten maga sem menti meg ezt a monarchiát stb. . . .“ A nyomtatásból a ritkított mondat maradt ki. Milton. , Nyilt levél az „EUenSiu szerkesztőjéhez. Budapest, 1876. ápril 7. Sir. Említettem, hogy az ifjú Milton szépsége mily feltűnő volt, s minő melléknevet szerzett neki az egyetemen. De erről többet is kell mondanom, mert irodalmi érdekes jegyzetek s a költő olasz­honi útjára vonatkozó nagyon regényes és drama­tizálható körülmények fűződnek hozzá. Walter Scott naplójában, 1826. október 13-ik napján, fordul elő a következő jegyzet: „Láttam Morritnál azon eredeti miniature arczké­­pet, melyet Cooper festett Miltonról;­­ mondhatom sokat ér. Tekintete szép és méltóságos, a láng­­f­eszüség hatalmas kifejezésével.“ — Se jegyzethez­­ van adva a kiadó Lockhart megjegyzése, hogy „ez a becses miniature, melyet a Milton kedvencz le­ánya számára festett Cooper*), sokáig volt a Sir Joshua Reynolds*) birtokában, ki azt végrendeleti­­leg hagyta Masonnak, a költőnek, ez pedig benső barátjának, a Merrit atyjának. * Charles Lamb — 1815-ben — egy le­vélben írja Wordsworthnak a­mi következik:­­ „Meg kell itt említenem, hogy a testvérem, ki kép­­gyűjtő, rábukkant egy portraitra, mely kétség­telenül Miltoné. Néhány shillinget adott érte, de csak annyi históriát kapott hozzá, hogy egy vén asszonyság tulajdona volt sok időn át. A mű ko­rát, egyébiránt, megmutatja állapota, s mihelyt látja az ember azonnal ráismer a Tonson-kiadások­­ban szemlélhető Milton képek eredeti festményére.“­­ Úgy Cooper, mint Reynolds — s főleg az utóbbi — az angol festészeti iskola élén állanak. — Egy másik levelében pedig — ugyanahoz — így szól: „A testvérem által felfedezett Milton kép nagyon szépen van festve, vagyis olyan, hogy művésze közel állhatott Vandykehez. Tökélete­sen eredeti Milton kép, s elnézheti az ember félóráig egyszerre. De bár meg vagyok is győ­ződve, hogy ennél jobb nincs, az arcza mégsem egészen miltoni. Van benne valami petit (vagy tán petite a helyesebb ?) panaszkodás ; nem igaz: most, hogy igazabban emlékszem rá, nyu­­godtnak, melancholikusnak, költőinek látom.“ A Lamb sokat tartott ezen képre folytonosan, s midőn Southey Róberttel — egy heves polémia után — kibékült, az első találkozás előtti levélké­ben (1823 nov 21) arra is figyelmezteti, hogy „jöjjön ön korán, mig süt a nap, hogy láthassa az én Miltonomat.“ Hogy az ilyen igéző kép eredetije iránt rög­töni szerelemre gyuladhasson egy fogékony szivű hölgy, azt természetesnek fogja találni akárki. Egy ilyen kaland fel is van jegyezve, és nevezetessé lett. Milton egyszer — így szól a krónika — elaludt Cambridge szomszédságában egy fa alatt, midőn két külföldi úrnő arra kocsikázott. Az ifjú költő olyan szép volt, hogy az úrnők megálliták kocsi­jukat, mikép közelebbről láthassák. S miután egy ideig merengtek volna az alvó ifjú felett,­­ a fiatalabbik, ki gyönyörű vett, egy trónt vett elő, irt ezzel pár sort egy paprikára, s ezt remegve, a Milton kezébe csúsztatá. úgy lát­szik azonban, hogy ezen jelenetet látták a Milton barátai bizonyos távolból s nem hallgatták el rész­leteit előtte sem. Milton a kezében talált papiron négy sor verset talált Guarinitól, azon „emberi csillagokhoz“ saját szemeihez czímezve. E felfede­zésre Milton azonnal útra kelt Itáliába, a szép incognita megtalálására, így — csak körülményesebben és világosab­ban — lett közölve e kaland a „General Evening Post“ által a mait században, midőn Milton életének ada­tai és művei iránt megszűnt az ellenséges indulat és értelmetlen közöny. És a hírlapból aztán átvet­ték módon a költő biographusai, Todd és má­sok. Még egyszer kiderült — s az egész históriát megolvashatni a mostani angol kormányelnök atyjá­nak, J. Disraelinek „Irodalmi curiositások“ czímű művében — hogy amaz érdekes kaland meg­történt, éppen úgy, egy franczia poétá­val is a XV-ik században, s hogy innen vette át meséjét egy Steevens nevű író, ki abban lelte örömét, ha elbolondíthatta a tudósokat és íté­szeket. Et vo­il á c­o­mme­nt o n écrit l’his­­toire. Nem lehet tehát komolyan venni azt sem, ha a drámaíró is magáévá teszi az ilyen és ha­sonló meséket sőt alkot is némelyeket, teljes joggal­ * Hogy Milton nem „a szép ismeretlen“ felfe­dezésére és nem Cambridgeből indult el olaszhoni útjára, azt csak azért feledték el T­o­d­d és más életírók, mert az imádás is olyan hiszékeny mint a gyűlölés. Említettem, hogy ez indulás Hortonból történt, hol öt évi erős tanulmány és az írói mun­kásság első remekei előzték meg. Nem csoda te­hát, ha Flórenczben és Rómában egyesek és aka­démiák­­részéről nagy kitüntetést élvezett, s ál­landó barátokat szerzett a kiváló egyéniségek közt. Romában módját találta, hogy megláthassa Gali­le­ot­­is, s egy későbbi nagy művében a sajtószabadságról (Areopagitica) megemléke­zik azon látogatásáról a következő szavakban: „Ott találtam és látogattam meg a híres Galileot, megvénülve, ki az inquisitio foglya volt azért, hogy nem úgy gondolkodott a csillagászatban, miként a francziskánus és dominikánus censorok u Tán ezen látogatás folytán történt, hogy egy nevesebb improvisatore, kinek Galileo barát­ja volt, neki ajánlotta sonettjeit a következő czi­­mezőssel: La Tina, eqnivoci rusticali di An­t­onio Malate­s­ti, esposti nella sua villa di Taiano, il settembre dell’ anno 1637. Sonetti cinqnato. Dedicato a­l 1 ’ 111m o Signore et Padrone Og.“­o Signor Giovanni Milton, Nobilinghi­­lese.“ — (Ez a versgyűjtemény megjelent Lon­donban egy századdal később, 1757-ben, s többet tudhatni róla a Notes and Queries czimű irodalmi érdekes hetilap 1850-ik évi folyamából.) Selvaggi a következő pár sorban fejezi ki iránta hodolatát: Graecia Maronidem jactet sibi Boma Maronem; Anglia Miltonum jactat ntrique parem. D e o d a t i, florenczi patriczius igy kezdi hozzá üdvözlését: Viro qni múlta peregrinatione, studio, enneta orbis terrarum loca perspexit, ut novus Ulysses munia ubique ab omnibus apprehen­­deret. S mind­ez a hódolat — és sok más, mit mel­lőzök — az olaszországi legmv­eltebb körök vezér­egyénes részéről akkor történt, midőn Milton leg­nagyobb művei még csak szellemében éltek, s mi­dőn ő maga, az imént érintett, s általa leginkább kedvelt Deodatihoz, egy levélben a következő je­lentékeny értesítést intézi: „Figyelj rám, Deodatim, s engedd, hogy szóljak egy perczig magasztosabb pirulás nélkül. Azt kérded, min jártatom eszemet? Az ég segítségével hírnevem örökkévalóságán. De mit teszek?­ntsgatívá, szárnyaimat nevelem s ké­szülök repülni, de Pegazusomnak nincs még elég tollazata, hogy felemelkedhessék a légi mezőkre.“ Ezen rövid idézetekből is kitűnik eléggé, hogy mennyire jól érezhette magát Milton azon olaszországi barátai közt, kik meg tudták becsülni értékét jó előre. De a kéjutazásnak véget vetettek a hazájá­ból érkező komoly hírek, s Milton felhagyott ter­vével, hogy Görögországot beutazza, és visszatért Angliába, magával vivén Itáliából azon benyomást is, melyet rá Andrei­ni operája gyakorolt mely — némelyek szerint — az első eszmét kelt­hette a „Paradicsom“ létesítésére. Fogadja ön őszinte üdvözletemet holnapig s legyen meggyőződve, hogy vagyok Sir, az öné igazán H. Brown, megérdemli, hogy beható megvitatás tárgyát képezze. A jogügyi bizottság fel is hasz­nálja ez alkalmat a vitára, s azt hiszszük, hogy a parl­amentben is a büntetési rend­szernél átalában, de különösen e pontnál lesz a legtöbb monstre­ szónoklat. A szabadságbüntetések kérdése feletti vita még nem meghaladott álláspont, mint a halálbüntetés. Ehhez csak gyakorlati szem­pontból lehet szólni. Az elméleti frázisok már mind elcsépeltek. A szabadságba­telé­sek rendszere azon­b­an még ott is, ahol leg­tökéletesebben ki van fejlődve, alig haladott túl a kísérlet stádiumán. Az elméleti szem­pont tehát szebbnél-szebb elmefut­tatásokra, a különböző szempontok tágas vidékein való kirándulásokra szolgáltat alkalmat. Ide járul, hogy az ellentétes, vagy egymással félig­­meddig paktáló vélemények mindegyikének egész irodalma van, s a sarkalatos kérdé­sekben az elmélet és gyakorlat legkitűnőbb férfiai hallatták legközelebb is, s hallatják még most is véleményüket. A pro és contra érvelésekre tehát csa­takészen állnak a fegyverek az elmélet, és gyakorlat fegyvertárában. A gyilkosok, tolvajok, zsebmetszők, ha­ramiák, s több efféle ezégéres gonosztevők, valamint a bűnök más mindenféle fajait el­követő gazemberek jövendőbeli sorsa való­ban méltán kelti fel a mi gondolkozásun­kat is. Nem azért, mintha a humanizmus terjedő befolyása alatt azon kellene törnünk fejünket, miként istápoljuk és hizlaljuk go­nosztevőinket az állam drága költségén, ha­nem azon fontos kérdést kell megoldanunk, miként lehet, a mi viszonyaink közt, a büntető igazságszolgáltatás, a javítás, a humanizmus számtalan követelményeit egy­mással összeegyeztetni. A szabadságbüntetésnek nálunk ez idő szerint alig van komolyan számbavehető rendszere, mely az igazságszolgáltatás kívá­nalmainak megfelelne. A régi jó idők ha­gyományaképpen fennmaradt az egyszerű közös rendszer, melyről méltán mondja Schlat­ter, hogy a bűnösök kaszinója, s Macauly, hogy a bűn seminariuma. Néhány modern berendezésű fogházunk csak kivétel az álta­lános szabály alól. Az új büntetőjavaslat mind a bünte­tési, mind a börtönrendszert reformálni akarja. Első­sorban természetesen a büntetési rendszer jó tekintetbe. A javaslat szerzője a szabadságbüntetési rendszerben is azon czélt tartotta szeme előtt, hogy a büntetési mó­dokat szaporítsa. A pénzbüntetésekről szóló legközelebbi c­ikkünkben már helyeseltük a büntetési módok szaporítását. Egy és ugyanazon bün­­tetés csak félig ér czélt egyik, míg teljesen czélirányos a másik bűnösre nézve, s csakis a többféle büntetési mód teszi lehetővé a büntetésnek az egyénre való helyes alkalma­zását. Ezen álláspontot foglalja el csaknem mindenütt a modern büntető törvényhozás. Ezért veszik fel a törvénykönyvek rendsze­res büntetési mód gyanánt a pénzbünteté­seket. Ugyanezen változatosságra való törekvés mutatkozik a szabadságbüntetéseknél. Van­nak büntettek, melyek mind tárgyi, mind alanyi tekintetben a szabadságbüntetés leg­súlyosabb nemét kell, hogy maguk után von­ják, s viszont vannak bűncselekmények, me­lyek megtorlására ugyanezen szabadságbün­tetés legkisebb tartama is alkalmatlan, túl­­szigorú volna, holott igazságosan sújthatók a szabadságbüntetés egy enyhébb módja ál­tal. Nehéz ugyan pontosan megvonni a de­­marcationális vonalat a különféle büntettek és vétségek csoportozata közt, de kétségte­len az, hogy a bűnös cselekmények tárgyi és alanyi szempontból különféle szabadság­büntetési módokat tételeznek fel. A javaslat a szabadságbüntetések vala­mennyi árnyalatáról gondoskodott. A sza­badságbüntetések sorába fölvette­ a fegy­­házat, államfogságot, börtönt és fogságot. Az iránt nem foroghat fenn kétség, hogy legalább háromféle szabadságbüntetési mó­dot tételez fel a józan igazságszolgáltatás. Fegyház vagy börtön szükséges a közönséges büntettek, államfogház a tisztán politikai jellegű büntettek, fogház a kisebb beszámí­tás alá eső vétségek megtorlására. A politi­kai bűnösök büntetése nem terjedhet túl a szabadság korlátozásán, a tisztességes letar­tóztatáson. A közönséges bűntettesek megfenyítése azonban már nem ily egyszerű dolog. Ta­gadhatóan az, hogy a közönséges bűntettek súly és beszámítás tekintetében annyira kü­lönböznek egymástól, hogy megtorlásukra ugyanazon szabadságbüntetési módot — bár a legkülönbözőbb időtartam szerint — al­kalmazni megtorlásukra igazságtalanság és méltánytalanság volna. A szabadságbüntetés a büntetőjavaslatban. A szabadságbüntetések kérdése már két nap óta foglalkoztatja a jogügyi bizott­ságot. Igen fontos kérdés ez, mely méltán

Next