Ellenőr, 1876. április (8. évfolyam, 90-118. szám)
1876-04-08 / 97. szám
oElőfizetési árak: Egén évre . . 30 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre . . . 1© „ — „ Egy hónapra . 1 „80 „ Egyes szám ár» 10 krajcaár. Szerkesztési iroda: gjvLda.pe.sten., nctdor-ivtcza. 6. sz. Semmit nem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk — Posta által csak birimális leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP: hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. szánt (Légrády testvérei irodájáből ide intézendő minden hirdetésre vonatkozó megrendelés vagy tudakozódás. Dijak árszabás szerint. Kiadó-hivatal. cZ?ud.czpesten, addoTu lec 6. sz. Ide intéindők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden félsz 97. szám. " Budapest, szombat, április 8. 1876. Till. évfolyam. Táviratok. Bécs, ápr. 7. A Szuttorinában összegyűlt fölkelő-vezérek megkeresésére Bodich b. tegnap közéjök érkezett, felolvasá előttük a portától kieszközölt reformokat és engedményeket, és melegen ajánlá nekik a fegyverletevést. Beszéde láthatólag mély benyomást tett a vezérekre, kik máig való meggondolási időt kértek, s ezt Bodich b. megadta. Bagnsa, ápr. 7. A fölkelő vezérek ma értesíték Bodich bárót a fegyverletevés iránti feltételeikről, melyek a következők: a bégek földbirtokának harmadrésze, a házak és templomok felépítése vetőmaggal, szarvasmarhával és földmivelési eszközökkel való ellátás, egyévi készlettel ellátott magtárak felállítása, a tized alóli három éves mentesség és a rendes török csapatok elvonulása, kisebb helyőrségeknek, Niksics, Sztolacz, Fotsa, Mostar, Trebinje és Plevaljében való hátrahagyásával, hol orosz és osztrák-magyar ügynökök székelnének mint felügyelő közegek, továbbá az összes nagyhatalmak garantiája, és végül a bennlakó törökök előzetes lefegyverzése. Konstantinápoly, ápr. 7. Biztosítható, hogy a nagyvezír és pénzügyminiszternek a francia és angol delegátusokkal tartott értekezletén a financziális egyesség alapja véglegesen megállapíttatott.Fáris, ápr. 7. Az érsek vonakodik a Man kapitány választásának vizsgálatával megbízott választmány meghívásának engedni. — Derby lord megérkezését holnapra várják, hétfőn Lyons lorddal és Sayvel Décazesnál lesz ebéden. Salzburg, ápr. 7. Tarnóczy bibornok ünnepélyes temetése ma ment végbe, a lakosság minden osztályának élénk részvétele mellett. Versailles, ápr. 7. A képviselőház Chesneling, legitimista, választását 268 szavazattal 207 ellen érvénytelennek nyilvánító budapesti szinlapok. Budapest, szombaton, április 8. 1876. Nemzeti színház, j . . Bérlet 6. szám. Hitelezők ) Sántha «Ali» Uhrelynöje. ) Benedek ) Szepesi Nagy dalmű 4 felv. Ügyvivő-segéd Pongrácz Salamon Ódry L. Lanre Helvey L. Baál-Hanán Tallián Luiza -ligeti .Jol-Assád Elünger Aggbeanyji Szathmaryné Főpap Köszeghy Kezdete 7 órakor. Suramith Nagyné B.Sába királynője Tannerné NépSZintiUZ. Astaróth Nádainé SOLDOSNÉ LUIZA m. v. Kezdete 7 órakor. A háromoaőrU kacsa. Operette 3 felvonásban.Várszínház. Van Ostebal Solymosi . Margit Soldosné én beOBOlet. Magdolna Sziklay E. Színjáték a felvonásban. Sophronia Klárné Rodolphe Feleki Pitot Várhidiné György Náday Van Bountroeek Együd Mercier Szigeti Imre Tromp-Tonpiff Bakonyi Ügyvivő Komáromi Spaniella Kápolnai Tőkebirtokos Benedek Pasmotto Szabó B. Belville Bercsényi Charentes Karikás Üreg az Újházi Kezdete 7 órakor. UTOLSÓ POSTA. A mexicoi lázadás okairól, mely ugytetszik csak eruptiója a folytonosan fennállott forrongásnak s mely new-yorki hírek szerint a köztársaság majd minden államát ellepte már, alig tudhatni valami positivet. A mit egyáltalában a fölkelésről tudni lehet, az a Rio Grande partvonalán történik Matamoros városában, melyről tegnapi postánkban alább feljegyeztük az angol lapok tudósításait. Hozzátehetjük még Matamoros elfoglalásához, hogy Porfirio Diaz szombaton 1000 emberrel a város alá nyomult. Láb arra parancsnok 300 órabért küldött ellene, de ezek legnagyobb része vagy az ellenséghez szegődött, vagy megszökött, a városban maradt mintegy 1000 főnyi garnison pedig vonakodott Porfirio Diaz csapataira lőni, így Diaz minden akadály nélkül bevonulhatott vasárnap reggel a városba, hol a katonaság hozzácsatlakozott; csak egy kis lovas szakasz kísérte át Labarrát a Rio Grandén Texasba, s egy szintén csekély számú gyalog csapat zárkózott két külvárosi erődbe, egyelőre ellentállást fejtve ki. Texasban a Rión átkelt katonákat és tiszteket legyfegyverezték és Brown erődbe szállították. A matamorosi idegen honosok panaszkodtak ugyan Grantnak sürgöny utján de kevés szól a mellett, hogy Diaz fölkelő csapatjai valahol az egész éjszakán, mely már hatalmukban van, erőszakoskodtak volna. Az Unió egy árvanaszádja egyébiránt már a Rio Granden áll. A Caveneke hó 3 ikán az angol alsóházbon szétosztott jelentését egy márcz. 13-iki, Derbyhez intézett levél vezeti be, melyben Cave a khediv előtti febr. 19-iki audientiájáról referál. A terjedelmes jelentést, melynek főbb számcsoportjait tegnap följegyeztük, 8 tabella illustrálja. Az egyik Egyiptom bevételeinek és kiadásainak átfekintését adja - a második a miveit, a harmadik a miveletlen földek statisztikáját foglalja össze; a negyedik a makabaláról szól; az ötödik a mostani khediv alatti kereskedelmi fejlődést mutatja ki fokozatosan; a hatodik a kereskedelmet és forgalmat részletezi; a hetedik a vasút- és távirda-hálózat kimutatása; a nyolcadik pedig a kivitelt és behozatalt tárgyazza. A franczia képviselőházban indítvány nyújtatott be az ingyenes kötelező iskolai oktatás érdekében egész Francziaországra nézve. A belügyminisztérium egy sajtótörvényen dolgozik mely meg fogja semmisíteni az 1817. óta hozott összes sajtótörvényeket, s lehetőleg a közjog körébe fog vágni. Budapest, április 7. De bello civili, Harcz az egész vonalon. Nem is Szervo körül, de Bécsben, nem is a keresztyének és pogányok között, de ő felsége monarchiájának két állama közt, a két kormány által. Egy polgári háború vérontás nélkül, sőt indulatosság és gyülölség nélkül is, az udvariasság minden szabályának tiszteletben tartásával, a szalonok modorában, simán, csendesen, „kölcsönös jóindulattal“ folytatva, de elkeseredetten, megadást nem ismerő erélylyel. Mintha egy robbanó gázzal teli szobában rendeznének természettudományi estélyt az experimentális fizika köréből villanyteleppel. Ha egyszer az a szikra kipattan! És ki tudja ? . . . A hét végét járjuk, és semmi eredmény. Egy positio nincs megvnva, egy pont feladva. Eredeti állásán az alkuvó felek egyike sem változtatott. Az osztrák kormány nem közeledett igazunkhoz, s mert száradjon el a kéz, mely a mi részünkről azt feladná : a magyar kormány nem közeledhetett az osztrák álláspont felé. Állunk, ahol egy hét előtt, innen is, túl is. Röviden és szárazon ez a tény. Kérjük olvasóinkat, vegyék e tényt úgy, amint van, minden romantikus máz nélkül, s mellőzésével a mendemondái firlefanz hiábavalóságainak, melyek colportálásával nem kívánjuk sem lapunkat az üres semmiségek tárházává tenni, sem olvasó közönségünket zavarosba vezetni, tetszelegvén a tintahal szerepében. Nem történt semmi elhatározó, vegyék ezt olvasóink bizonyosnak a maga száraz egyszerűségében. Semmi és minden. Semmi, ha az alkudozásokból várható egyezségi eredményeket eontempláljuk; minden, ha azon szilárd álláspont megóvását veszszük tekintetbe, melynek igazat szerezni, az ország Bécsbe küldte kormányát. A kormány semmit meg nem nyert még, de nem is vesztett el semmit. S mig sértetlenül áll a várős, melyet maga körül az ország igaz jogából s a nemzet végletekig eltökélt akaraterejéből vont, még addig minden a a mienk. Nem tudjuk mi azt, senki nem tudja, mire fordul a koczka, most, az alku tusaiban? Lesz-e a jó szándékból siker, melyet Ausztriának elébe vittünk ez egyezkedésben? Siker, mely Magyarország minden jogos követelésének megfelel, vagy röviden véget ér az egész alku, egy hirtelen ketté szakítással s minisztereinkre insecta hazatérnek ? Ezt tudni nem adatott embernek. De egész bizonyosan tudjuk azt, hogy a két alternatíva közt nincsen középút, mert lehetetlen. Egyesség, mely Magyarországot kielégíti; vagy szakítás, mely Magyarország jogait megtartja. Harmadik nincs. S ha valaki mégis azt hinné, hogy Magyarország kielégítése nélkül is van eredmény a szakításon innen, megtudná, hogy az ország ellenére számított s az ország ellen nincsen ereje. S a szakítás? Eshetőség, a melyet fordítson el tőlünk jó végzetünk; de a mely jöjjön inkább ma, mint holnap, ha el nem hárítható. Va banqueot mi nem proclamálunk. De mécset gyújtani a kishitűség és ügyefogyottság tanának még kevésbbé akarunk. Bizonyosan megfullad, lassan, kínosan, ki az égő fedél alatt zárt szobában marad, míg ablakain benyaldos a láng. De megszabadulhat, ha az ajtót felszakítva, keresztül ront lángon és parázson. Itt a chanceok fele az ő részén, amúgy minden chance ellene. De a szakítás, melyről itt beszélünk, nem va banque. Magyarország alkotmányos ország, parliament kormányzattal, s azon felül olyan ország is, melynek alkotmányos élete nélkül a monarchia harmadnapig meg nem él. Ha a közgazdasági egyesség, melyre ez alkotmányos ország parliament felelős kormánya a többségtől megbízatást kapott, nem sikerül; az ország visszatér önálló rendelkezési jogához, s a felelős kormány ez értelemben tesz előterjesztést a koronás királynak, s ez értelemben referál a parliamentnek. Ennyiből áll a szakítás. Nem érinti ez a monarchia két államának politikai viszonyait, nem involvál ez semmi támadást. Egy tökéletesen correct, jogos, alkotmányos eljárás ez a parliament kormányzat rendje szerint, mely nincs senki ellen intézve, csak az állami jogok értelmében van. És a mi rendes alkotmányos és parliamentáris után halad, annak rendes, alkotmányos parliament után kell elintézést találnia az alkotmányos államokban. A kormány eleshetik e kérdéssel: nem eshetik az ország. Élhet jogával a korona, appellálhat egy új kormány által a nemzetre; élhet jogával a parliament többség, defavonálhatja kormányát: lehet (hiszen az absurdus feltevéseknek is van szabadsága), hogy az új többség mer majd egyességet kötni Ausztriával, a mi vesztünkre. Dr. lehetetlen az, hogy alkotmányon kívüli térre sodortassék a kérdés, s az országnak minden köülmények között fennmarad a szabad keze, hogy az ügyben, mit e kormány nem nyert meg, de nem is játszott el, alkotmányos utón érvényesítse akaratát. s Újabb nehéz küzdésnek nézünk elébe bizonynyal,ha a komány nem köthet egyességet Ausztriával, és szakít vele. De, alios jam vidi ventos, mondja Magyarország szelleme. Nem üvegházi növény e nemzet. És jöjjenek bár zord napok, förgetegek talán, mi csak azt mondjuk: inkább fagyban, szélben a szél felé, mint egy lavina alá temetkezni, hol nem fázik az ember, csak megful. Az ország kifáradt az izgatottságtól, eredményt követel. Eredményt, egyet a kettő közül: kielégítő egyesség vagy szakítás; ez is eredmény. A kormánynak egyikkel vagy másikkal, de okvetetlenül eredménynyel kell hazatérnie. Elnapolni, elhalasztani az ügyet, annyi volna, mint nevetségessé tenni az egész alkudozást, s oly próbára a nemzet türelmét, aminőt csak a veszni való népek állhatnak ki. És ebből lehetne még egyszer bellum civile. A képviselőhöz Április hó 8-án, szombaton, d. e. 11 órakor s a főrendiház 13 órakor ülést tart. Említettük már, hogy a király mily nagylelkűen gondoskodik a ráczkevei családi uradalom vízkárosultjairól. Most részletesen is megírhatjuk, hogy az uradalom erdeiből 4000 darab kemény szálfát, 20,000 darab vegyes oldalkarót és 25,000 csomó rőzsét, azon kívül azon szegény sorsú földmíveseknek és uradalmi részletbérlőknek, kiknek őszi vetéseik a vízár miatt kiveszett, és kik a tavaszi magot maguknak beszerezni képtelenek, 700 hektoliternyi tavaszi vetőmagot, és végtére Rácz-Keve városának az árvíz által elsodort hajóhíd felépítésére 2500 frtot a ráczkevei uradalmi főtisztség útján leendő felosztás és illetőleg kifizetés mellett adományozott. A felső-magyarországi vasiparosok egylete emlékiratot intézett a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minisztériumhoz a vámügyben. Az emlékirat egyezik nem rég közölt ez irányú czikkeink álláspontjával, s conclusiója a következő: 1. hogy a monarchia ismét kereskedelmi önállásra emelkedhessék, és hogy úgy mint Franczia, Oroszország vagy az éjszakamerikai Egyesült Államok a kereskedelmi politika tekintetében mindenek felett önérdekeit előmozdíthassa, az 1876- és 1877- ben lejárandó összes kereskedelmi szerződések ne njittassanak meg, illetőleg mondassanak fel. 2. hogy az uj vámdijtételek — tekintettel a monarchia és a külföld termelési föltételei közt fenforgó különbözetre — a nyersvas egy-egy mázsájánál legalább 50 krban, a finomított vasnál pedig legalább 1 frt 50 krban állapíttassanak meg. Hibaigazítás. A Koller báró ur háborújáról írt tegnapi első czikkünk kilenczedik bekezdését egy egész mondattal rövidebbé tette a szedő tévedése s ez által a felállított alternatívából levont következtetés absurdumnak látszik. E bekezdés t. i. a maga teljességében így volt merírva: „A kérdés röviden ez: vagy megadhatja monarchiánknak a külső biztosságot egy oly haderő, amilyet anyagi erőnk, az állami lét közforrásainak kiélése nélkül megbir ? vagy nem adhatja meg? Ha igen, akkor mostani véderőnknél jelentékenyen csekélyebbel már biztosítva van a czél. Ha nem, akkor az ur isten maga sem menti meg ezt a monarchiát stb. . . .“ A nyomtatásból a ritkított mondat maradt ki. Milton. , Nyilt levél az „EUenSiu szerkesztőjéhez. Budapest, 1876. ápril 7. Sir. Említettem, hogy az ifjú Milton szépsége mily feltűnő volt, s minő melléknevet szerzett neki az egyetemen. De erről többet is kell mondanom, mert irodalmi érdekes jegyzetek s a költő olaszhoni útjára vonatkozó nagyon regényes és dramatizálható körülmények fűződnek hozzá. Walter Scott naplójában, 1826. október 13-ik napján, fordul elő a következő jegyzet: „Láttam Morritnál azon eredeti miniature arczképet, melyet Cooper festett Miltonról; mondhatom sokat ér. Tekintete szép és méltóságos, a lángfeszüség hatalmas kifejezésével.“ — Se jegyzethez van adva a kiadó Lockhart megjegyzése, hogy „ez a becses miniature, melyet a Milton kedvencz leánya számára festett Cooper*), sokáig volt a Sir Joshua Reynolds*) birtokában, ki azt végrendeletileg hagyta Masonnak, a költőnek, ez pedig benső barátjának, a Merrit atyjának. * Charles Lamb — 1815-ben — egy levélben írja Wordsworthnak ami következik: „Meg kell itt említenem, hogy a testvérem, ki képgyűjtő, rábukkant egy portraitra, mely kétségtelenül Miltoné. Néhány shillinget adott érte, de csak annyi históriát kapott hozzá, hogy egy vén asszonyság tulajdona volt sok időn át. A mű korát, egyébiránt, megmutatja állapota, s mihelyt látja az ember azonnal ráismer a Tonson-kiadásokban szemlélhető Milton képek eredeti festményére.“ Úgy Cooper, mint Reynolds — s főleg az utóbbi — az angol festészeti iskola élén állanak. — Egy másik levelében pedig — ugyanahoz — így szól: „A testvérem által felfedezett Milton kép nagyon szépen van festve, vagyis olyan, hogy művésze közel állhatott Vandykehez. Tökéletesen eredeti Milton kép, s elnézheti az ember félóráig egyszerre. De bár meg vagyok is győződve, hogy ennél jobb nincs, az arcza mégsem egészen miltoni. Van benne valami petit (vagy tán petite a helyesebb ?) panaszkodás ; nem igaz: most, hogy igazabban emlékszem rá, nyugodtnak, melancholikusnak, költőinek látom.“ A Lamb sokat tartott ezen képre folytonosan, s midőn Southey Róberttel — egy heves polémia után — kibékült, az első találkozás előtti levélkében (1823 nov 21) arra is figyelmezteti, hogy „jöjjön ön korán, mig süt a nap, hogy láthassa az én Miltonomat.“ Hogy az ilyen igéző kép eredetije iránt rögtöni szerelemre gyuladhasson egy fogékony szivű hölgy, azt természetesnek fogja találni akárki. Egy ilyen kaland fel is van jegyezve, és nevezetessé lett. Milton egyszer — így szól a krónika — elaludt Cambridge szomszédságában egy fa alatt, midőn két külföldi úrnő arra kocsikázott. Az ifjú költő olyan szép volt, hogy az úrnők megálliták kocsijukat, mikép közelebbről láthassák. S miután egy ideig merengtek volna az alvó ifjú felett, a fiatalabbik, ki gyönyörű vett, egy trónt vett elő, irt ezzel pár sort egy paprikára, s ezt remegve, a Milton kezébe csúsztatá. úgy látszik azonban, hogy ezen jelenetet látták a Milton barátai bizonyos távolból s nem hallgatták el részleteit előtte sem. Milton a kezében talált papiron négy sor verset talált Guarinitól, azon „emberi csillagokhoz“ saját szemeihez czímezve. E felfedezésre Milton azonnal útra kelt Itáliába, a szép incognita megtalálására, így — csak körülményesebben és világosabban — lett közölve e kaland a „General Evening Post“ által a mait században, midőn Milton életének adatai és művei iránt megszűnt az ellenséges indulat és értelmetlen közöny. És a hírlapból aztán átvették módon a költő biographusai, Todd és mások. Még egyszer kiderült — s az egész históriát megolvashatni a mostani angol kormányelnök atyjának, J. Disraelinek „Irodalmi curiositások“ czímű művében — hogy amaz érdekes kaland megtörtént, éppen úgy, egy franczia poétával is a XV-ik században, s hogy innen vette át meséjét egy Steevens nevű író, ki abban lelte örömét, ha elbolondíthatta a tudósokat és ítészeket. Et voil á comment o n écrit l’histoire. Nem lehet tehát komolyan venni azt sem, ha a drámaíró is magáévá teszi az ilyen és hasonló meséket sőt alkot is némelyeket, teljes joggal * Hogy Milton nem „a szép ismeretlen“ felfedezésére és nem Cambridgeből indult el olaszhoni útjára, azt csak azért feledték el Todd és más életírók, mert az imádás is olyan hiszékeny mint a gyűlölés. Említettem, hogy ez indulás Hortonból történt, hol öt évi erős tanulmány és az írói munkásság első remekei előzték meg. Nem csoda tehát, ha Flórenczben és Rómában egyesek és akadémiákrészéről nagy kitüntetést élvezett, s állandó barátokat szerzett a kiváló egyéniségek közt. Romában módját találta, hogy megláthassa Galileotis, s egy későbbi nagy művében a sajtószabadságról (Areopagitica) megemlékezik azon látogatásáról a következő szavakban: „Ott találtam és látogattam meg a híres Galileot, megvénülve, ki az inquisitio foglya volt azért, hogy nem úgy gondolkodott a csillagászatban, miként a francziskánus és dominikánus censorok u Tán ezen látogatás folytán történt, hogy egy nevesebb improvisatore, kinek Galileo barátja volt, neki ajánlotta sonettjeit a következő czimezőssel: La Tina, eqnivoci rusticali di Antonio Malatesti, esposti nella sua villa di Taiano, il settembre dell’ anno 1637. Sonetti cinqnato. Dedicato al 1 ’ 111m o Signore et Padrone Og.“o Signor Giovanni Milton, Nobilinghilese.“ — (Ez a versgyűjtemény megjelent Londonban egy századdal később, 1757-ben, s többet tudhatni róla a Notes and Queries czimű irodalmi érdekes hetilap 1850-ik évi folyamából.) Selvaggi a következő pár sorban fejezi ki iránta hodolatát: Graecia Maronidem jactet sibi Boma Maronem; Anglia Miltonum jactat ntrique parem. D e o d a t i, florenczi patriczius igy kezdi hozzá üdvözlését: Viro qni múlta peregrinatione, studio, enneta orbis terrarum loca perspexit, ut novus Ulysses munia ubique ab omnibus apprehenderet. S mindez a hódolat — és sok más, mit mellőzök — az olaszországi legmveltebb körök vezéregyénes részéről akkor történt, midőn Milton legnagyobb művei még csak szellemében éltek, s midőn ő maga, az imént érintett, s általa leginkább kedvelt Deodatihoz, egy levélben a következő jelentékeny értesítést intézi: „Figyelj rám, Deodatim, s engedd, hogy szóljak egy perczig magasztosabb pirulás nélkül. Azt kérded, min jártatom eszemet? Az ég segítségével hírnevem örökkévalóságán. De mit teszek?ntsgatívá, szárnyaimat nevelem s készülök repülni, de Pegazusomnak nincs még elég tollazata, hogy felemelkedhessék a légi mezőkre.“ Ezen rövid idézetekből is kitűnik eléggé, hogy mennyire jól érezhette magát Milton azon olaszországi barátai közt, kik meg tudták becsülni értékét jó előre. De a kéjutazásnak véget vetettek a hazájából érkező komoly hírek, s Milton felhagyott tervével, hogy Görögországot beutazza, és visszatért Angliába, magával vivén Itáliából azon benyomást is, melyet rá Andreini operája gyakorolt mely — némelyek szerint — az első eszmét kelthette a „Paradicsom“ létesítésére. Fogadja ön őszinte üdvözletemet holnapig s legyen meggyőződve, hogy vagyok Sir, az öné igazán H. Brown, megérdemli, hogy beható megvitatás tárgyát képezze. A jogügyi bizottság fel is használja ez alkalmat a vitára, s azt hiszszük, hogy a parlamentben is a büntetési rendszernél átalában, de különösen e pontnál lesz a legtöbb monstre szónoklat. A szabadságbüntetések kérdése feletti vita még nem meghaladott álláspont, mint a halálbüntetés. Ehhez csak gyakorlati szempontból lehet szólni. Az elméleti frázisok már mind elcsépeltek. A szabadságbatelések rendszere azonban még ott is, ahol legtökéletesebben ki van fejlődve, alig haladott túl a kísérlet stádiumán. Az elméleti szempont tehát szebbnél-szebb elmefuttatásokra, a különböző szempontok tágas vidékein való kirándulásokra szolgáltat alkalmat. Ide járul, hogy az ellentétes, vagy egymással féligmeddig paktáló vélemények mindegyikének egész irodalma van, s a sarkalatos kérdésekben az elmélet és gyakorlat legkitűnőbb férfiai hallatták legközelebb is, s hallatják még most is véleményüket. A pro és contra érvelésekre tehát csatakészen állnak a fegyverek az elmélet, és gyakorlat fegyvertárában. A gyilkosok, tolvajok, zsebmetszők, haramiák, s több efféle ezégéres gonosztevők, valamint a bűnök más mindenféle fajait elkövető gazemberek jövendőbeli sorsa valóban méltán kelti fel a mi gondolkozásunkat is. Nem azért, mintha a humanizmus terjedő befolyása alatt azon kellene törnünk fejünket, miként istápoljuk és hizlaljuk gonosztevőinket az állam drága költségén, hanem azon fontos kérdést kell megoldanunk, miként lehet, a mi viszonyaink közt, a büntető igazságszolgáltatás, a javítás, a humanizmus számtalan követelményeit egymással összeegyeztetni. A szabadságbüntetésnek nálunk ez idő szerint alig van komolyan számbavehető rendszere, mely az igazságszolgáltatás kívánalmainak megfelelne. A régi jó idők hagyományaképpen fennmaradt az egyszerű közös rendszer, melyről méltán mondja Schlatter, hogy a bűnösök kaszinója, s Macauly, hogy a bűn seminariuma. Néhány modern berendezésű fogházunk csak kivétel az általános szabály alól. Az új büntetőjavaslat mind a büntetési, mind a börtönrendszert reformálni akarja. Elsősorban természetesen a büntetési rendszer jó tekintetbe. A javaslat szerzője a szabadságbüntetési rendszerben is azon czélt tartotta szeme előtt, hogy a büntetési módokat szaporítsa. A pénzbüntetésekről szóló legközelebbi cikkünkben már helyeseltük a büntetési módok szaporítását. Egy és ugyanazon büntetés csak félig ér czélt egyik, míg teljesen czélirányos a másik bűnösre nézve, s csakis a többféle büntetési mód teszi lehetővé a büntetésnek az egyénre való helyes alkalmazását. Ezen álláspontot foglalja el csaknem mindenütt a modern büntető törvényhozás. Ezért veszik fel a törvénykönyvek rendszeres büntetési mód gyanánt a pénzbüntetéseket. Ugyanezen változatosságra való törekvés mutatkozik a szabadságbüntetéseknél. Vannak büntettek, melyek mind tárgyi, mind alanyi tekintetben a szabadságbüntetés legsúlyosabb nemét kell, hogy maguk után vonják, s viszont vannak bűncselekmények, melyek megtorlására ugyanezen szabadságbüntetés legkisebb tartama is alkalmatlan, túlszigorú volna, holott igazságosan sújthatók a szabadságbüntetés egy enyhébb módja által. Nehéz ugyan pontosan megvonni a demarcationális vonalat a különféle büntettek és vétségek csoportozata közt, de kétségtelen az, hogy a bűnös cselekmények tárgyi és alanyi szempontból különféle szabadságbüntetési módokat tételeznek fel. A javaslat a szabadságbüntetések valamennyi árnyalatáról gondoskodott. A szabadságbüntetések sorába fölvette a fegyházat, államfogságot, börtönt és fogságot. Az iránt nem foroghat fenn kétség, hogy legalább háromféle szabadságbüntetési módot tételez fel a józan igazságszolgáltatás. Fegyház vagy börtön szükséges a közönséges büntettek, államfogház a tisztán politikai jellegű büntettek, fogház a kisebb beszámítás alá eső vétségek megtorlására. A politikai bűnösök büntetése nem terjedhet túl a szabadság korlátozásán, a tisztességes letartóztatáson. A közönséges bűntettesek megfenyítése azonban már nem ily egyszerű dolog. Tagadhatóan az, hogy a közönséges bűntettek súly és beszámítás tekintetében annyira különböznek egymástól, hogy megtorlásukra ugyanazon szabadságbüntetési módot — bár a legkülönbözőbb időtartam szerint — alkalmazni megtorlásukra igazságtalanság és méltánytalanság volna. A szabadságbüntetés a büntetőjavaslatban. A szabadságbüntetések kérdése már két nap óta foglalkoztatja a jogügyi bizottságot. Igen fontos kérdés ez, mely méltán