Ellenőr, 1876. július (8. évfolyam, 179-209. szám)
1876-07-01 / 179. szám
Első alkalommal, midőn a hatodik jogászgyűlés megnyílott, elmondtuk nézetünket e gyülekezések felől. Sem nem dicsértük, sem nem kárhoztattuk azokat feltétlenül. Nem osztottuk és nem osztjuk sem az optimisták, sem a pessimisták véleményét. Elismertük elsősorban a jogászgyűlések abbeli hasznát, hogy közvetítik a jogtudományt legalább a jogászok közt. Kétségtelen az, hogy jogászaink legnagyobb része nem csak nem áll az európai jogtudomány színvonalán, hanem még nincs is kellőleg tájékozva a legfontosabb jogászi és törvényhozási kérdések iránt. Az igaz, hogy a jogi szakirodalom újabb időben örvendetes lendületet vett nálunk is, úgyhogy a tájékozás ebből is megnyerhető, de hát a jogászgyűléseken a kérdések több oldalról vitattatnak meg, s az elfogadott nézeteket többé-kevésbé ismert és elismert jogászok tekintélye támogatja. Ez azonban még maga nem adna létjogot a jogászgyűléseknek. Nem fizetné ki magát, s nem volnának arányban a kitűzött czéllal a felhasznált eszközök. A jogászgyűlések legfontosabb hivatása az volna, hogy a jelenlegi igazságügyi szervezkedésben a magyar jogászvilág közvéleményét képviseljék, s anyagot szolgáltassanak a magyar törvényhozók számára. Ha az első bizonyos fokig meg is történik, annál kevésbbé valósították meg az eddigi jogászgyűlések a második czélt. Kifejtettük már, hogy az eddigi jogászgyűlések, az évkönyvek tanúsága szerint, többnyire csak elméleti kérdésekkel, a nagy jogászi problémákkal, az igazságügyi fejlettség csúcspontjaival foglalkoztak, s míg e nagy problémákon törte fejét, addig a négy speciel elhanyagolva maradt. Pedig erre jelenlegi viszonyaink közt nagyobb szükségünk leendő, mint amazokra. Amíg folyton azon disputálunk, hogy miként látja el Anglia, Francziaország stb. a maga igazságügyeit, addig a mi igazságügyünk sintődik, ránehezkedik Egyiptom mind a tíz csapása. S az volt a jogászgyűléseink fő baja, hogy a magyar jogállapottal, s főleg a ma- ■ gyár jogfejlődéssel alig törődtek valamit. Az igaz, hogy ez utóbbi látszólag hálátlan ten,A»v. leendett. Sok fáradságot, tanulmányt tételezett .jina .,j_ « mégis kevés alkalmat szolgáltat vala nagy szómiv- i latok tartására, s hangzatos európai eszmék pengetésére. Oda tanulni, lelkiismeretesen búvárkodni kellene, míg a magyar jogfejlődés, jogtörténelem eddig nagyrészt ismeretlen mélyei megnyílnának, amíg ez a terméketlen sivatag virágzó mezővé változnék. Pedig azért mégis csak úgy emelnénk tiszteletteljesen kalapot a magyar jogászgyűlések előtt, ha erre a parlagon heverő térre összpontosítanák működésüket. Nem kell ám ahhoz sem nagy tudomány, sőt még bátorság sem , hogy kimondjuk, miszerint igazságügyi viszonyaink roszak, végtelen roszak, s az olvasottságnak csak igen szűk köre is feljogosít annak állítására, hogy ezen és ezen külföldi intézmény, vagy törvénykönyv sokkal inkább megfelel a kor követelményeinek. Ellenben tessék belehatolni a magyar jogászi múlt s judicatura szellemébe, tessék felkutatni azokat az össze-vissza kuszált, meg-megszakadó, majd ismét előtűnő szálakat, melyek a jelenkorból visszavezetnek a régmúlt időkbe, tessék szóval a magyar jogot ápolva fejleszteni, nem egyszerűen a rombolásnak, nivellírozásnak amúgy is minden oldalról megindult munkáját elősegíteni , ez már kissé nehezebb dolog lesz, mint néhány jogtudományi könyv és külföldi kódex elolvasása, de egyszersmind hasznosabb, s méltóbb lesz a magyar jogászgyűlések nevéhez. Ekkor aztán sok érdekes és értékes anyagot nyerhet a törvényhozó is a jogászgyűlések évkönyveiben. Amit most lel, azt bővebben és jobb alakban találja fel a franczia, angol, német stb. könyvekben és törvényekben. Nem terjesztjük ugyan ki ezen állításunkat minden, de a legtöbb védésre. Azért az eddigi jogászgyűlések leginkább nélkülözték, ami tulajdonképen létüknek főalapja lett volna, a magyar jogászi szellemet. Ez az egyik főmomentum, amire felakarjuk hívni az illetők figyelmét. A másik már kevésbé szembetűnő, de azért szintén érdekes jelenség. Ez a magyar jogászgyűlések erősen markírozott szabadelvűsége. Részünkről kiváló tisztelői vagyunk a szabadelvűségnek, a politikán kívül is bármely téren jelenkezzék is az. Ellenben ihoztatjuk, sőt ahol csak tehetjük, üldözz, a szopfot, az igazságnak nehézkesen működő gépezetbe való ölését. De hát azért, főleg a tudomány terén, mindent csak módjával szeretünk. Főleg a jogtudományban. Szeretjük a szabadelvüséget, de még jobban az igazságot. Szabadelvüségünk természetesen főleg a büktetőjog terén nyilvánul, s ennek sabadelvüségre hajló természetünk mellett filos az volt az oka, hogy a bíróságokat kdex nem kötvén, azok a lehető legenyhébb büntetéseket mérték ki, s ez a tubágos düheség utóbb egészen lábra kapott. De hát végtére ebben az őrsig bár szükségünk van a jogbiztosságra, Adynek a mostani kegyelmes jusfcitia nagyn is gyengéd őre. A büntető igazságszolgltató nem kegyelmi Hng, hanem a megérte jogrend szigor Tr°áilitóa. A hum ’ahol, ügyi bűn- filetőjog terén érvényesé leginkább külfölddőn is, s pedig ugyaniba, hogy több országban már némi zeneje észlelhető, de azértThemis karja meg sem oly gyenge, reszketeg sehol, mint náluk. Ezt a kartmeg kell nősíteni. Épp megfordítva, mint Ausztriában ott az eddigi sötét, boszúálló büntető imitlát enyhíteni, a draconicus ítéletekhez szbott bírákat a szelídségre kell kényszerítni, lálunk, anélkül, hogy a humanismusig szabadelvűleg megsértetnek, a büntető gazságszolgáltatás szigorúbb kezelésére kel törekednünk. Nem helyeseljük tehát a fagyv,r jogászgyűlések némely büntetőjogi huzatát, s igy a többi közt azt sem, melyt legközelebb hozott az elitéltetés jogivetkezményeinek tárgyában. Ide vonatkozóa a tárgyalás alkalmával már kifejtettük ezetünket, s igy anélkül, hogy e tárgyig ezúttal visszatérnénk, azzal zárjuk be száunkat, hogy legyenek a magyar jogászgyűlést, — ha megtartásuk még jövőre is szükségesek fog mutatkozni — tárgyilagosabbak, a frázisok után kevésbbé kapkodók, ne töltsék az amúgy is rövidre mérttanácskozási idő legnagyobb részét európai kirándulásokkal, hanem iparkodjanak a hazai talajon mozogni, bár szűkebb körű is az, s legyenek mindenek felett — magyarok. A két kormány bankügyi referensei a bankügy iránt tisztába jöttek, azonban — sajátságos tisztaság — a dolog korántsem végződött tisztán. S mindez a „Hon“ szerint, melynek bécsi tudósítója, midőn e visszapiszkosodó tisztálkodásról értesít, feljegyzi egyszersmind, hogy nem csekély azon pontok száma, melyek mint eltérő nézetek a két részrőli kiküldöttek által jegyzőkönyvbe foglaltattak, s melyek iránt a két fél referensei megegyezni nem tudtak. Ezen differenciák közt elsősorban áll a többek közt a 80 milliós bankadósság. A magyar referens ezen adósságnak Magyarországra vonatkozó kiterjesztése vagy ki nem terjesztése iránt még csak nyilatkozni sem akart, holott az osztrákok valami pozitív véleményt, legjobbat, természetesen az adósság egy részének elismerését akarták hallani. De ezenkívül is a bankkormányzatot illetőleg, több pontban merültek fel különbözetek , ezek iránt lesz alkalma majd a magyar kormánynak, különösen Széll miniszternek nyilatkozni, így. Mi részünkről elvárjuk a magyar kománytól, hogy az osztrák urakat véglegesen tufába helyezi, s különösen a 80 milliónyi adó? szives megosztásának ábrándjából gyökeresen mosdatja. A büntetőjogi elévülés kérdésében. Az „Ellenőr“ x .a számában „A bünt jogi elévülés, és a magyar bíróságot czimmel egy czikk jelent meg, melyre néhány mejegyzést akarok tenni nehogy a hallgatás beismrésnek vétessék, illetve, a czikk állításai valókat látszassanak. Előre is kijelentem azonban, hogy lémiát kezdeni nem szándékozom. Természetes, hogy a mi a büntetőjogi elévül elméletét, korszerűségét, és vitatott erkölcsi hat illeti ez megtámadás, és vita tárgya nem — ennek törvénnyé emelése iránt régen egyeztek a magyar jogászok, tehát ezt a vita a fetébe belevonni nem kívánom, hanem igen is tévedésnek kell állítanom a czikkírónak a „Praxis Criminalis“ törvény ereje felől táplált állítását. Azt mondja ugyanis a czikk írója, mikép amagyar bíróságoknak nem lehet azon mentsége, hogy a magyar büntető praxis nem ismeri az elévülést,„mert ha felütjük azt az ócska dohos könyvet melyet mai napság úgy látszik még a bíróságok sem igen forgatnak, melyet úgy hívnak, hogy a Corpus Juris, abban feltalálható a magyar büntető jog alapja a „Praxis Criminalis“ a minek 43-ik czikke igy meg amúgy szól.“ És ezzel czitálja a czikkíró a „praxis criminalisnak“ a „De antiquatione Delicti“ czimü rész 43. §-át, ebből akarva kimutatni azt, hogy elévülés a bűntettekre nézve nemcsak elvileg volt kimondva, hanem az részletesen osztályozva is van a magyar büntetőjogban. És ez mind igaz, s való, hogy a „praxis criminalisban“ és ennek 43-ik §-ában az mind úgy áll szóról szóra, a mint azt a czikkíró állítja, egyedül csak is abban téved, hogy a „praxis criminalis“ a magyar büntetőjog alapja volna, mert ez már teljes valótlanság és tévedés. Lehet, hogy ezen tévedésnek egyszerű okai vannak: egy egy bíróság hibás ítélete, mely a „praxis Criminalist,“ vette zsinórmértékül, vagy talán adi nogy abban az ócska dohos könyvben melyet „Corpus Jurisnak“ hívnak, a 2-ik kötetébe, s annak is a végébe bele van kötve a „ praxis criminalis“ éppen 100 §-ból álló kis füzete? Ezen kis füzet homlokzatán azonban mindjárt kitüntetve pompázik a „két fejű sas,“ s ez a czikkirót netalánni tévedéséből kiábrándíthatta volna és meggyőzhette volna már külső benyomás által is arról, hogy a „praxis criminalis“ nem lehet a magyar büntető jog alapja. De kiábrándíthassa volna tévedéséből a czikkirót Pauler nagybecsű műve „Büntető jogta a a“ is? h) világosan meg van írva a jegyzetek között, hogy mi is az a „Praxis Criminalis“, és mik hozta azt III. Ferdinánd császár és király évben az Ens alatti Ausztria számára, r írt ki Kolonics bibornok 1687-ben roadta el azt annak tárgyalása szággyűléseil azért állítanom, hogy egy Oime alapja a magyar büntetőt törvények alkotásával elmars veit nemzetek mögött, azért nem szs idegen törvényeket, törvényt adnunk, a törvényhozás szent a „Praxilis Criminalis“-t, sem skorlat által törvény erejűnek, jászi genius termékének sem ban a czikkíró óhajával intető törvénykönyvet mi- Tóth Mór, kir. ügyész. Ijesen igazat adunk abnális nem törvény, s egy senki sem fogja eldicsőségem tekintetében is. De hát még a praxis criminalist is több hazai bíróság elfogadta, vagy legalább sok tekintetben aszerint ítélt és itél. Ezt Tóth Mór úr maga is elismeri. Részünkről hozzá tehetnek hogy az összes hazai bíróságok bizonyos temt®tekben követték és követik a praxis criminals elveit, habár arra nem is hivatkoztak és hivat-Aminett még azt is hozzáteszszük czikkíró állításaihoz, hogy a magyar bíróságok mindig az idegenkedés egy nemével viseltettek a praxis criminalis iránt, de ezen idegenkedés daczára tény, iik, melyet számos esetben, különösen a qualificatiók tekintetében zsinórmértékül vesznek bíróságaink, noha arra természetesen nem hivatkoznak. Pedig hát azért az osztrák büntető codexnek csak senki sem tulajdonít nálunk törvényerőt. Az elnevezés kérdésével tehát így teljesen tisztába volnánk. Hátra van a kérdés tulajdonképpeni érdemleges része, t. i. a büntetőjogi elévülés. Mi czikkünket főleg arra alapítottuk, hogy habár nem is volna megírva sehol a büntetőjogi elévülés elve, bíróságaink tételes törvény hiányában tartoztak volna megteremteni az elévülés gyakorlatát, mint alkalmaztak akárhány elvet, melynek törvényeink közt sehol sincsen alapja, sőt a gyakorlat akárhány esetben hatályon kívül helyezte a tételes törvényeket. Ezzel tartoztak volna a humanismusnak a czivilizátiónak, h a magyar büntető gyakorlat jelenleg talán tüli a czivilizált világot, mely nem ismer elévü Hogy nem tették, az iindenesetre mulaszt Mivel pedig az elévülés nemcsak meg van irv nem részletesen szabályozva az a Praxis Crimisban, melyről bíróságaink legalább hallgatag ezeket kölcsönözgettek, hogy az elvülés elvét nem vették át, ez már nemcsak hiba, hanera mulasztás, annál is inkább, mivel a magyar engéd büntető praxissal nagyon megférne "évülés. Még nagyobb e hiba, ha megfontolj hogy az osztrák büntető jog, ha nem is tök , de tényleg életbe volt léptetve haőn az elévülés elvét alkalmazni kelk justitia számos más hagyatékának nem vétetett fel tehát az elévülés ? * Jotaügynöke * béke ezésze tett a tudósitóban igen erősen b'sznak a győzelem’’mai flotillétól sem félnek, mert a ‘i ütegekkel vannak ellátva, s Szendétczolják. — Csakhogy erre sok idő nem is fognak sietni a haddzeszerüen úgy fog megtörténni hogy gyszerüen átküldik a nisipparancsNigrád erődítési műveid oly szilárdogy rendszeres, hosszadalmas bevehetetlenek. Deligrád egyike a rabb positióinak; védi a Moravadot. Vélték, hogy Alekszináczban egy szeg van, de senki sem látta, s ,iszi. Azt is beszélik, hogy jobb már egy külföldi kölcsön megkötésére, s máre biztosan várnak Belgrdba 6 millió a Nikicza neje, a szerb ijedelem ifjú nejvott a nőknek, kikkel együtt tépést és sszit. Az orosz „vöröskereszt“ társaság hogy gyógyszereket,frissitőket és orvost áldeni. Hasonló küldeményeket várnak rá.-nak azt jelentik Burádból, host az e észe, mely Milán fejdelem tételétére a lobos nelyre különös alkalmkkor, a souveraiuitas ismeréselit, a török zászót föl szokták húzni. — Stratimirovics „táborik“, az elutazás előtt kihallgatáson volt a fejedeleméi, s ezután visszavonták kiutasítását, s a fejedem törzskarában fogják alkalmazni. Ragusából positive jelentik tonok alaptalanságát, mintha Nikicza fejeslem semleges akarna maradni. Nikicza Milánnal egyidejüleg háborúba megy; a közöttök közt szövetségi szerződés egyiknek sem enged átjálást, vagy a portával való egyoldalú pactálást. Anglia nemcsak Belgrádi (hol törekvései már megújultak), hanem Karantinápolyban is erélyesen igyekezett a háborút megakadályozni, s őrködni a fölött, hogy a török tréziai párt túlsúlyra ne jusson, s eziránt a lodoni török nagykövet meg is nyugtatta az arfi kormányt. Az orosz diplomatia azonban — élt a „K. Z.“-nak — meggyőződésből vagy számosan nyíltan kifejezte azon meggyőződését, így a barcziai párt Konganinápolyba tüntetést készít elő, hogy a szultánt megiszsze s támadó tervekre kedvezőbben hangolja. Meglehet, hogy ez éppen csak az orosz diplomataselfogása, s senki sem fog rajta csodálkozni, ty az orosz diplomatia a háború okaiak súlypontját a Dunáról a Bosporusz, igyekszik áttérni. Annyi bizonyos, legalább»N. Ztg.“ egy tegnapi távirata szerint, hogy konstantinápolyi keresztyén lakosságoz nagy aggodalom uralkodik, s azt hitte, minden pillanatban véres események következhetnek be, s hogy maga a szultán is él valmely merénylettől. Általános az aggodalom, és senki nem reményti a rendes vigyok helyreállását, nemhogy komoly reformok ehozatalát, aminek természetesen most általábanem lehet ideje. A szerb ostromálpoti rendeletek tárából ismét két darab felel előttünk. Az egyik a requirálást szabályozókáz, melyet a fejedelem már e hó 17-én art. A másik pedig a haditörvényczikkek tartalmazza az önkényes csapatok számáraHalálbüntetést szab ez utóbbi a fegyelemsértés meg nevezetesebb eseteire, s az erőszaktevés stettére, és fegyelmi mi büntető-hatalommal ráz fel minden csapatparancsnokot. A regulóra vonatkozó ukáz minden vezérparancsnok,‘őt, főparancsnokságot, s ostromzár esetén mi/9 térparancsnokot felruház a requirálás jogivá úgy a szerb területen, ***■ a barátságos területen és az ellenség föld A két előbbi helyütt utólagos fizetés kötelesége mellett a requirálirgyak árát a requirá,lodja meg. E jog gyakara az ostromállardetésével lép életbe, az ellenségesked szüntével megszűnik, rendeletet a feje' .en . a kabinet minden óra aláírta, s Men junius hó keletet vísz Az orosz lapok a pétervári „Neue Zeitungétól mely monarchiánk ellen izgatott, megirigyelték a dicsőségét, s most a „Colos“ is ezt a nótát fújja. Egy belgrádi levélében a magyar ezredek és az osztrák-magyar hatóságok ellen izgat. Az osztrák-magyar határszéli hatóságok eljárása, úgymond ellenkezik az emberszerettet. Daczára a hagymáznak, mely az éhség folytán pusztít, megvonták a menekült nőktől és gyermekektől azon csekély néhány krajczárnyi segélyt is, melyet eddig kaptak és a szökevényekkel úgy bánnak mint vad állatokkal. Ezután a magyar katonaságot éra ; a magyar gyalogezredek ezt már régen mindenki tudja a legroszabbak az osztrák hadseregben; az 1848-iki forradalom óta ők nem egyszer tüntették ki megbizatlanságukat, s ezen oknál fogva fontos esetekben háború idejében nem igen veszik igénybe segítségöket. Csak ott, ahol a nemzetiségi gyűlölet főszerepet játszik és az osztrák kormány, régi elve szerint, varázserejét egyik nemzetiségnek a másik ellen felbujtogatása által most is fentartani igyekszik, s ezen módon főképen a szlávok irányában jár el — a magyar ezredek alkalmazásának adván elsőbbséget. Szidja ezután Szive szerint a magyar katonát, „az osztrák hadsereg szennyfoltját, s elbeszéli gyávaságok, embertelenségük, kegyetlenségük, stb. történetét, s aki, teszi hozzá, ezen példákkal sem elégszik meg, az vegye fontolóra azon kegyetlenség okait, a melylyel a krivosiai felkelők a császári katonákkal bántak. Ezen kegyelenséget az idézzseklő hogy a magyar katonák megfertőztettek egy te elő azután az örvénybe dobták. Levelező idézi a thogyattBHg?aSS^krl nnMt'^fkroSi’ÁDSi ajánlott levelek felbontva érkeztek, s ennek kapcsán erősíti, hogy Magyarországban „fekete cabinet“ létezik. Erőszakosan elnyomni a keresztyéneket, ez a magyar politika, mely mindenütt a német vagy szláv érdekek iránt ellenszenvet mutat. „Ilynemű fondorlatok következtében — igy végzi — a magyarországi szerbek türelmet vesztettek s ma oly tudósítás érkezett, hogy Pancsova Versecz és Kikinda szerb lakossága feltárti ^9) a magyarok ellen, egynéhány igazságtalönbe vetett szerbet erőszakkal megszabászt a katonaságnak is ellenszegültek. (?) 38 ember megöletett vagy megsebesült, éles értesítés még nincs mert ma rendelet a szerb határral minden érintszakitására. Magyarország, mely saját nyomja, megérdemlette, hogy a maségnek korlátokat vessenek. Nem kellene c nak a szlávokkal játékot űzni, különben is, melynek elnyomását Törökországban elleni iparkodnak, Ausztriában is kitörhet, s .vor majd Magyarország búcsút vehet önállóságáét.“ (Ilyen bolondot még a „Zasztava“ sem mondott soha.) A lembergi „Gazetta Narodowa“ arra figyelmezteti a török szávakat, hogy ne bízzanak az idegenek segítségében. Ezen bizalom tönkre tette az 1831 ik évben kitört lengyel felkelést. Oroszország ígérete, sőt tettleges segélye nem egyéb csalásnál, ami utóvégre is az oroszok előnyét tartja szem előtt. Ha „Moszkva“ a déli szlávságnak igazi barátja lett volna, miért tartotta vissza Szerbiát és Montenegrót, hogy a háborút már a múlt évben Törökország ellen megindítsák ? Oroszország az alatta levő szlávokat még inkább nyomja, mint ezt a németek, magyarok és törökök saját szlávjaikkal teszik. Ha a török-szlávok győznek, Oroszország eszközévé válnak, ha pedig legyőzetnek, akkor Oroszország tettleges intervencióval nem segít rajtuk. Ez volt mindig és mindenütt „Moszkva“ politikája, de ezen kívül még más baj is van. Ausztria-Magyarország politikája legnagyobb ellenszenvvel viseltetik a déli szlávok egy erős államának felállítása ellen, és minden eszközzel meg fogja kísérteni ennek meghiúsítását. Minden magyar azon meggyőződésben van, hogy egy szerb-szláv állam az Al-Dunán a magyarság sírját jelenti. Szerbia és Montenegró Ausztria- Magyarország részéről teljes semlegességet nem várhat, mint ez 31-ben és 63-ban a lengyelekkel szemben volt. A háború még ki sem tört és a legdurvább rendszabályok alkalmaztatnak a magyarországi határszéleken, melyekben a szerbek laknak. Ugyanezen lap erősíti, hogy mihelyt a háború Szerbia és Törökország közt kitör, egyidejűleg a három császár szövetségének is vége lesz, mivel Oroszország és Ausztria-Magyarország érdekei keleten nem azonosak. TANÜGY. — A sugárúton levő állami nőtanítóképezdében, mely Zirzen Janka tapintatos és gondos vezetése alatt áll, a polgáriskolai tanképesítő vizsgálatok június hó 25, 26 és 27-én tartattak meg Baja Gergely tanfelügyelő elnöklete alatt, és dr. Barlagi Mór és dr. Vécsey Tamás igazgatótanács tagok jelenlétében; ezeken kívül a mennyiség- s természettudományi csoportnál Berecz Antal, a nyelv- s történettudományinál pedig dr. Erődi Béla tanárok működtek, mint vizsgálati szakbiztosok. A vizsgálatokon különösen kitűntek azok a tanítójelöltek, kik a képezdei teljes tanfolyamot a képezdében végezték; de kitűnt a vizsgálatokon az is, hogy az intézet vezetése a legjobb kezekbe van letéve, s hogy a jó tanférfiakból álló tanári kar teljesen érti feladatát, midőn nemcsak a tananyag mennyiségére van tekintettel, hanem nagy gondot fordít arra is, hogy a jelöltek ezen tananyagot teljesen átértsék s kezelni tudják. A nyelvtudodományi szakból ez alkalommal húszan, a természettudományiból pedig 14 en vizsgáltattak meg; összesen tehát 34-en s ezek közül 33-an képesíttettek. Ugyanezen alkalommal módunkban volt az intézetben uralkodó példás rendről és tisztaságról meggyőződni, valamint arról is, hogy itt a leendő tanítónők nemcsak a tudományokban, hanem a háztartás körüli teendőkben is elméleti és gyakorlati oktatást nyernek s házi iparral is foglalkoznak. Hogy azonban igazságosak legyünk, meg kell említenünk, hogy tanszerekkel az intézet még nincsen teljesen ellátva s különösen a természettani és vegytani szertár még csak kezdetleges állapotban van; meg vagyunk azonban győződve, hogy ezen körülmény a közoktatási miniszter úr ismeretes éber figyelmét nem kerülendi ki. A budapesti községi ismétlő iskolák reformja tárgyában tegnap több szakférfi értekezletet tartott, melyben György Aladár adta elő e reformok sürgősségének okait, s a fővárosi iskolatanács is az egyes iskolaszékek tagjaiból értekezletet fog összehívni, mely ezen ügyben részletes tervezetet s utasítást dolgozand ki, és azt a főv. tanácshoz megerősítés s életbeléptetés végett beterjeszti. Előadja továbbá, hogy körülbelül ezen 3 fő pontot kell megvitatni: 1. Az iskolák kötelező látogatása; 2. az ismétlő iskola növendékei csak nem , mmi képzettséggel nem bírván, azok oktatása ''ez; 3. legfontosabb azonban ezen harmadik kém, mikor látogassák a növendékek az iskolákat "tani idő, esti 7—9 óra közötti, a köz- és személy biztosság tekintetéből nemmás. Ezen három panaszt kell tehát orvosolni. .l első kérdés akként volna talán megfejthető, ha az iskolaszékek tagjai a kerüetet felosztják egymás közt, s házról házra járnak majd a gazdákat buzdítani. S ha ez nem használ, az ipartörvény egész szigorát kell az oly gazdára alkalmazni, ki tarnóczait az ismétlő iskolától visszatartja. A b- pontra nézve, felhozza, hogy vannak ugyan egy korú növendékek, de azok különböző foku képzettséggel bírván, együtt nem taníthatók. Előkésztő osztályok volnának felállitandók. A 3-dik kérdés megoldása a legnehezebb. A leányoknál könnyebben velul kivihető, mert azok vasárnap 2—3 óra hosszat tanulatiatnak s köznap délután 5—7-ig. A fiuknál '--'ki "en v.intő, mert ezek éppen akkor rajziskolába járu«, ill a hetenként négyszer délután 5 7-t, kelll i.el«hozni a tanítást. Panasz van twablu az olvasókönyv ellen is. Ezután többen szítak a dologhoz, felhozták, hogy a tanonczokat eisz. «bultják, ha ezek nem is tudják a három ev. iskolába járást igazolni, kimondták azt is, hogyhol ipariskola van, ott az az ismétlő iskolául egyelhető volna. Végül Burghardt igen gykorlati érveket hozott fel a kérdés helyes megóvásakor. Azt kívánja, hogy a tanonczokat Wfdnag kell összeiratni, s havonként kimutatásár ! ’ ' oly iparost (szóló maga is ,Par08) ke|, tűrném küldi az iskolába, kérlelhetlen . ggJ4jukmilságolni; szép szó, capacitálás a P ■ j kbt. nem használ; a hanyag tanoncz phg,^ ta|iul_ tettessék, hogy 3—6 hóval tová^ , ' iPíryenek ma. Ki.apja, hogy levelezési, szerződési stb. minta legyen s annak czéljáról s fontosságai . grákat szó benne. Szóló határozottan a a . tételt nem tudott megállapodásra jutni, az a többi kérdéssel együtt az iskolaszékek tagjaiból összehívandó értekezletet fog tárgyaltatni. — Fehértemplom tanügyi állapota — mint nekünk írják — pár év alatt szép s nemzeties irányú fordulatot vett. A kormány úgy a leány-, mint a fiúgyermekek számára állami iskolákat szervezvén, a magyar nyelv jelenleg az egész városban kiváló ápolásban részesül. Ha e szép haladás folytonosan így tart, 15 év múlva az ifjú nemzedék a magyar nyelvben egészen járatos leend. Midőn egyrészről el kell ismernünk, hogy a népiskolák e tekintetben nevezetes előmenetelt tesznek, addig különösebben teljes megelégedéssel kell fölemlíteni, hogy intézeteink koronája az államgymnasium, melynek tanári kara teljes odaadással és sikerrel oldotta meg ez évben hazafias feladatát. Szép reményekre jogosító gymnasiumunk a közönség teljes megelégedését vívta ki az év folytán is, a vizsgálatokon tapasztalt szép eredmények pedig mindenkit megleptek. A vizsgálatok alkalmával Mészáros Nándor kir. főigazgató úr meglátogatta gymnasiumunkat, az első osztály földrajzi vizsgálatán jelen volt, s az ifjak jártassága iránt teljes megelégedését fejezte ki. Fővárosi ügyek. Budapest főváros közgyűlése. Június 30. A mai folytatólagos közgyűlés egyedüli fontosabb tárgya a főváros budai részének szűrt vízzel való ellátásáról beadott középítési bizottsági és tanácsi előterjesztés volt. A bizottsági tárgyalásokból ismerjük, hogy Wein János igazgató tervet nyújtott be Budapest balparti részén a hajóhivatali téren felállítandó vízszintes kút iránt, melybe a vizet a talajvíz szolgáltatná, melyhez a kavicsrétesfa talaj természetes szűrőt szolgáltatna s ezzel az egész budai város tiszta és egészséges ivóvízzel láttatnék el. A talaj s az ott nyerendő víz kutásás által vegyileg megvizsgáltatott , a vizsgálatot 4 szakértő végezte. Az eredmény igen kedező volt; a viz egészségesnek mutatkozott s kimiatták, hogy kivált ha a környéket fertőtleníti! 20—30 évig naponta 600,000 köbláb vizet lehetet nyerni. Ennélfogva a tervet teljes nyugalomra el lehetne fogadni, annál inkább, mert a végálatot végző vegyészek tekintélyek a tudomásban. E terv a középítési bizottság és a tanács pótoló javaslatával került a közgyűlés elé. A mű kivitele 940 ezer írtba kerülne, ebből 500,000 rt esnék a csőhálózatra, mely neki ideiglenes, s nem végleges, körülbelül 240,000 a gépek beszirzésére,ss melyet szintén később is használni lehet s csak körülbelül 200,000 kellene a vízszintes vízműre, mely ugyan ideiglenes, de mégis 20—30 évig tenne szolgálatot a városnak. Első szónok Busbach Péter volt. Elismeri, hogy Wein terve szép s nagy conception mutat, de fél, hogy a kút nem fogna megfelelni feladatának. Nem fogadja el a tervet. Steiger szintén elismeri Weiner buzgalmát, de a javaslati vízművet ő nem fogadhatja el. Kiemeli, hogy midőn a vízvezeték felállíttatott, akkor is mindent ígértek. Csak később vették észre, hogy a víz rosz és bűzös. Később javasolták a vizmű megnagyobbítását s az ideiglenesnek kibővítését. Jelenleg is új ideiglenesség felállításáról van szó, a fővárosnak pedig nem ideiglenes, hanem végleges vizmü felállítása kell. Ő tehát semmi módon nem járulhat hozzá. Erre Wein igazgató igen érdekes beszédet tartott, melynek veleje ez: A szakértők megegyeznek abban, hogy ott, hol a városokat tiszta talajvízzel lehet ellátni, mindig óhajtandó ennek felhasználása, inkább, mint a szúrt folyamvizé. A hajóhivatali víz több év óta ismert , egyforma az a Haggemnacher és hengermalom, állatkert és államvasuti kutak vizével. Ezeket évek óta minden évszakban vegyileg megvizsgálták s minden szerves rész nélkül találták; a szüretien Dunaviz, mely most szolgáltattatik, néha olyan zavaros, mintha csokoládé volna. Busbach állítása, hogy a rakpart kiépítése árt a kutak vízgazdagságának, a tapasztalat szerint alaptalan, az ottani csatorna pedig nem vezet ürüléket, csak a gőzmalmok condensált vizét. Lelkiismeretes meggyőződéssel ajánlja a közgyűlésnek a terv elfogadását. A terv ellen szól még dr. Poór és dr. Scheerman, mellette Márkus és Kiss Péter, az utóbbi igen melegen támogatja s kiemeli, hogy pénzügyi viszonyaink most nem engednek 5—6 millió forintos végleges vízművet emelni, holott ez 20—30 évre megfelel a szükségletnek Kivitelét annál is inkább ajánlja, mert ez csak' 50/6-át tenné a végleges vízmű költségeinek. A tárgyalás alatt a csekélyszámú tagok közt élénk eszmecsere s köccsönös kapacitatió fejlett ki, minek eredménye az lett, hogy a szavazásnál a többség elvetette a javaslatot. A pénzügyminiszter leiratát 24 milliós kölcsönből épített rakpartok jövedelmének megállapítása iránt a gyűlés tudomásul vette. A miniszter beleegyezik a 18.000 frt bér fizetésébe, de fentartja a jogos a szerződés letelte után az illetékeket ismét saját közegei által szedetni. A tanügyminiszter is beleegyezik, hogy a lipótvárosi reáltanoda czéljára adományozott telken az építész 1880-ban megkezdett és be is végzi, miért is ezt tárgyazó leirata szintén tudomásul szolgált. Élénkebb eszmecserére adott okot végül a csavargőzös-átkelési vállalat felfolyamodványa a ráczfürdői állomásra kért part átengedése tárgyában. A közgyűlés magáévá tette a tanács elutasító határozatát s e gazdasági kérdésben ítélni magát conpetensnek nyilvánította. Utasította azon-