Ellenőr, 1876. augusztus (8. évfolyam, 210-240. szám)
1876-08-01 / 210. szám
kentő tragédiára, melyben az utóbbi törvényhatóság majdnem összes főbb tisztviselői a megyei országoshirű alispánnal egyetemben elbuktak. Ez erkölcsi fertő fojtó bűze undorral töltötte el mindazt, aki az „enyém és tied“ között a határvonalat össze nem téveszti, aki a tulajdon szentségéről tiszta fogalmakat alkotott magának; s mig egyfelől az autonomistákat mélyen elkedvetlenítette a rendszerben és egyénekben egyenlőkép gyökerezett e szerencsétlenség, addig az autonómia elleneseit kaján kárörömre ösztönözte e nagy fogyatkozás, és legott rámutogattak irigyen: im itt a sok közül egy seb, melynek az egész autonómia áldozatul esik. Nere tagadjuk el: ez seb, fájó seb; de a megyei autonómiára nem veszélyes, nem halálos, s , koránsem érinti oly közvetlenközet, mint az anti-autonomisták hirdetik. Mert az autonómia az oka, hogy az árvavagyont sok törvényhatóság elharácsolja, de oka az, hogy megbízhatatlan az árvaügyek kezelési rendszere, s megbízhatatlanok az árvaügyek vezetői közül igen sokan. Tessék csak az árvaügyeket kitűnőleg szervezni, az egész szervezetet éles határozottsággal körülírni, teljes szigorral életbe léptetni, tessék aztán az árvavagyonhöz mindenütt kualifikált embereket állítani, akkor meglesz a rend, az autonómia mellett még virágzóbb, erősebb állapotában. Kíváncsiak vagyunk, vájjon az autonómia ellenei hajlandók lennének-e akkor a rendet az autonómia érdeméül számítani be? De mit vesződünk velek ? Elég az hozzá a fájdalom, be kell vallanunk, hogy most megvan a baj. Kormányunk, elismeréssel jegyezzük fel ezt, régóta szívén viseli a javítás szükségét, s aziránt már megtette a kellő intézkedéseket. A belügyminisztérium kl.lében az árvaügyek kezeléséről törvényjavaslatot készítettek, mely gyökeresen átalakítja az eddigi viszonyokat , s hivatva van arra, hogy az állam kötelességéhez híven minden kártól megóvja az árvák pénzeit, minden erkölcsi métely terjedése ellen biztos korlátokat állítson fel a vagyon kezelői előtt, a szabatos eljárás és szigorú ellenőrzés megalkotása által. S hogy a fontos törvény az élet minden szükségére tekintettel lehessen, s a gyakorlat minden követelményének megfeleljen, előzetes hozzászólás végett megküldötték azt a kitűnőbb szaktekintélyeknek, és csak ezek véleményes jelentésének meghallgatása és figyelembevétele után fog az véglegesen szóvegeztetni, s a képviselőházban előterjesztetni. Nincs előttünk még e törvényjavaslat, így nem ismerhetjük minden részleteiben, azért nem is mondunk róla ez alkalommal bírálatot. Jelezni és szíves tudomásul venni akartuk csak, hogy elkészült, hogy a régóta érzett hiánynak a kormány mielőbb megfelel. Minthogy azonban a javaslat főbb elvei tudják előttünk, eleve is megemlékezhetünk egy üdvös intézkedéséről. Az árvaügyek élére az illető törvény mindenütt qualificált embereket állít; közgyám sem lehet senki ily qualificatió nélkül. Aki ismeri, hogy kivált kisebb községekben, mily emberek is lesznek közgyámok, annak ez intézkedés fontosságáról szólni fölösleges. Kérdés tárgya lehet azonban, hogy a gyámok választassanak-e vagy kineveztessenek. Mint értesülünk, ez még eldöntve nincs. A mostani visszaélések után érthető és megmagyarázható, hogy a kormány a kinevezést fontolóra vette, s abban bizonyos biztosítékot lát, de ép oly érthető és megmagyarázható az is, hogy a „kinevezett hivatalnokok“ minden téren való szaporításáért nem igen rajongunk , sőt még igen szívesen lemondunk a javaslat abbeli gondoltáról is, hogy a törvényhatóság jelöljön ki megválasztandónak bizonyos meghatározott számú qualificált embert. S a kormány ez k közül nevezzen ki egyet. Azt hiszszük, ha a qualificatiót szigorúan megköveteli a törvény, s ha jelölésbe csak azok jöhetnek, kik e qualificatiónak az utolsó jottáig eleget tesznek, akkor bátran meg lehet adni a szabad választást. Tán C. A. Pendennis Története, 10 ÉS BALSZERENCSÉJE, BARÁTJA! 13 LEGNAGYOBB ELLENSÉGE. Irta W. M. Thackeray. __ % MÁSODIK KÖTET. — Minden vonzalom olyan. Villanyosság — önkénytelenség — pillanatnyi sugallat. Az első pillanatban, mikor megláttam, tudtam, hogy megszeretem. S maga is, nem érzie-e ezt? — Még nem, szólt Laura, — de — annyit mondhatok, megkísértem. — Szólítson hát nevemen. — De mikor nem tudom, kiáltott föl Laura. — Nevem Blanche — nem szép név? Nevezzen így. — Blanche — igazán, nagyon szép. — És míg mama azzal a nyájas arczú hölgygyel beszélget — miféle rokona magának? Valamikor szép lehetett, de most már kissé passé; etle n’est pas bien gantée, de szép keze van — hát míg mama ő vele beszélget, jöjjön velem szobámba — az én tulajdon szobámba. Kedves szoba, habár az az utálatos ,Strong rendezte is be. Etes-vous éprise de lui ? Ő azt mondja, hogy igen, de én jobban tudom, c’est le beau cousin. Oui — il a de beaux yeux. Je Raimé pas les blonds, ordinairement. Car je suis blonde moi — je suis Blanche et blonde, — s megnézte magát a tükörben, és molle-t csinált képmása felé, s be sem várta Laura feleletét a hozzá intézett kérdésekre. Blanche szép volt, s olyan mint egy sylph. Haja szőke volt, zöldes visszfénynyel. De szemöldöke sötét. Hosszú szempillái szép barna szemeket árnyékoltak be. Dereka olyan karcsú volt, hogy csoda, s lábai olyan keskenyek és aprók, hogy azt hitted volna, a fű alig hajlik meg alattuk. Ajkainak színe olyan volt, mint a gyönge rózsabimbóé, s hangja dallamosan csengett elő a legszebb apró gyöngysor fogak közül, melyeket valaha látni lehetett. Igen gyakran mutogatta, mert igen szépek voltak. Igen jókedélyü volt s a mosoly nemcsak csodaszép fogait mutatta meg, hanem két kedves piros gödröcskét is tüntetett elő, melyek két orczájában fészkeltek. Megmutatta Laurának rajzait, melyeket ez elragadóknak talált. Eljátszotta neki néhány keringőjét, gyors és ügyes ujjakkal, ami még jobban elragadta Laurát. Azután felolvasott neki néhány franczia és angol verset, szintén saját compositióit, melyeket elzárva tartott könyvében — az ő drága kis könyvében , kék bársonyba volt kötve, aranyos zárral, s rá aranyban ezen czim volt nyomva : „ Mes Lärmes.“ —Mes Lärmes! ugye szép czim, folytatá a fiatal hölgy, ki meg volt elégedve mindennel, amit tett, s igen jól tett mindent. Laura elismerte, hogy szép. Sohasem látott még ilyesmit, ilyen kedvest, ilyen tökéletest, ilyen csókolni valót, ilyen csinosat, ami olyan szépen csacsogjon, és olyan szép szobában tipegjen ide s tova, annyi sok szép könyv, kép és virág közepette. A derék és nemesszívü falusi lány elfeledkezett csodálatában még a féltékenységről is. „Igazán, Blanche, mondá — ebben szobában minden olyan csinos, s te vagy benne a legcsinosabb.“ A másik elmosolyodott, belenézett a tükörbe, odament Laurához, megfogta mind a két kezét, megcsókolta, és leült a zongorához, és elcsicsergett egy kis dalt, mintha fülemile lett volna. Ez volt az első látogatás, melyet Fairoaks tett Clavering Parknak, viszonzásául Clavering Park látogatásának Fairoaksban, mely ismét viszonzás volt a fairpaksi névjegyekre, melyek Sir Francis megérkezte után néhány nappal Claveringék hagyattak. Az ifjú hölgyek közt a benső barátság oly hirtelen keletkezett, mint ahogy az egyszeri szekeres embernek kalapja mellé dugott ostornyele felnőtt az égbe, mire a malomhoz ért. A szálas inasok kis rózsaszín levélkékkel szüntelen jöttek-mentek Fairoaksba, hol a konyhában csinos szolgáló volt, ki valószínüleg odacsábította ez alsórendü helyre amaz urakat. Miss Amory hangjegyeket küldött, vagy Miss Amory egy új regényt küldött, vagy egy képet a Journal des Modesból, Laurának; vagy my lady küldötte tiszteletét virágokkal és gyümölcscsel egyetemben ; vagy Miss Amory kérette szépen Miss Bellt, hogy jöjjön el ebédre, meg a kedves Mrs. Pendennist is, ha elég jól érzi magát, és Mr. Arthurt is, ha egy unalmas társaság nem lenne kedve ellen való, vagy kocsit küldtek Mrs. Pendennis után pánykkal, s nem fogadták el a visszautasítást. Sem Arthur sem Laura nem kívánták a meghívás visszautasítását. És Helén, ki valóban kissé betegeskedett, örült, hogy a két gyermek mulathat, s szeretettel nézett utánok, amint elindultak, s szivében fohászkodott, hogy ne szólítsa el őt addig az ég, míg ez a két lény, kiket a világon legjobban szeret, egymásé nem lesz. Amint kimentek s keresztülhaladtak a kis hídon, Helénnek eszébe jutottak a huszonöt év előtti nyári esték, amikor ő is virágzott a szerelem és boldogság rövid tavaszában. Most már elmúlt minden. A hold éppen úgy tekintett le a bíboros mennyről, a csillagok éppen úgy ragyogtak ott, mint azokon a régi, hű emlékezetében élő estéken. Ő most ott nyugszik, halva, messze-messze földön, s hullámok zajlanak közöttök. Jóságos isten! Mily tisztán emlékszik arra a végső pillantásra, melyet rávetett, mikor elváltak egymástól! A hosszú évek űrén keresztül most is úgy nézett rá az az arca, oly busán, oly tisztán, mint akkor, így hát Mr. Pen és Miss Laura Clavering Parkban a társaságot rendkívül kellemes mulatságnak találták nyári estéken. Blanche azt erősítgette, hogy ő Lauráért raffelée, s nagyon valószínű, hogy Mr. Pennek tetszett Blanche. Jókedve visszatért, annyit nevetgélt és csevegett, hogy Laura csodálkozott rajta. Nem az az ásítozó Pen volt ez, vadászzekében, a fairpaksi társalgó szobában ; elevenen és fürgén, mosolyogva és szépen öltözködve jelent meg Lady Clavering vendégszobájában. Néha zenéltek. Laurának kedves contralto hangja volt s együtt énekelt Blanchesal, ki a legjobb continentalis oktatást kapta, s szíves örömest tanította barátnőjét. Olykor Mr. Pen is közreműködött e hangversenyekben, vagy még gyakrabban édesen tekintgetett Miss Blanchera, mikor énekelt. Néha karban énekeltek, midőn is Strong kapitány terjedelmes mellkasa jó szolgálatot tőn, s csodálatos bassust bugatott, melyre nem kevéssé volt büszke. — Derék ficzkó ez a Strong — igaz-e, Miss Bell? mondogató Sir Francis. — Écarté zik Lady Claveringgel — játszik mindent, fölvetősdit, zongorát, erbbage-t, ha tetszik. Mit gondol, mióta van nálam? Egy hétre jött hozzám egy kis kézi táskával, és lássa, már annak három esztendeje. Derék ficzkó, igaz-e ? Pedig, bizisten, nem tudom, hogy tesz szert egy shillingre is, higyye meg, Miss Lóra, nem tudom. És mégis a Chevalier, ha Lady Claveringgel veszített, megfizette a pénzt, s ha három év óta élt barátjánál, azért is megfizetett — jó kedvvel nyájassággal és vidorsággal, ezernyi apró szolgálattal, mikkel magát kellemessé tette. Ki kívánhatna jobb barátot egy olyan embernél, aki mindig jókedvű, sohasem haragos vagy mérges, s mindig kész teljesíteni patrónusának bármily commissiót, akár azt, hogy énekeljen el egy dalt, akár azt, hogy beszéljen az ügyvéddel, akár azt, hogy vívjon párbajt, vagy szeldelje föl a kappansültet ? Jóllehet Laura és Pen rendesen együtt mentek Clavering Parkba, Mr. Pen néha egyedül is eljárogatott oda, amiről nem szólt Laurának. Halászgatott a Brawlban, mely keresztülfolyik a parkon, s a kerti fal közelében kanyarodik el , s Miss Amory a legegyszerűbb véletlenségből kisétálgatott (virágaira kellvén gondott viselnie), s egészen meg volt lepetve, hogy Mr. Pendennist halászni látta. Szeretném tudni, hogy Mr. Pen micsoda pisztrángot fogott, míg az ifjú hölgy nézegette ? vagy nem Miss Blanche volt-e az a kedves kis halacska, mely horga körül játszadozott, s melyet Mr. Pen megfogni törekedett? Meg kell vallani, hogy Mr. Pen igen megkedvelte ezt az egészséges és testet edző mulatságot, s folyton csapkodta madzagával a Brawl vizét. Ami Miss Blancheot illeti, neki nyájas szíve volt, s mint valló, maga is sokat „szenvedvén“ rövid életének és tapasztalatainak folyamában — hát, rokonszenvet tudott táplálni más érzékeny lények iránt, mint Pen is, kik szintén szenvedtek. Szeretete Laura és a kedves Mrs. Pendennis iránt csak annál erősebb jön; ha nem voltak a Parkban, nem nyughatott addig, míg maga át nem ment Fairoaksba. Zongorázott Laurával, francziául és németül olvasgatott Laurával, és Mr. Pen együtt olvasgatott velük, francziául és németül. Érzelmes balladákat fordított Schillerből és Goethéből angolra a hölgyek számára, s Blanche föltárta előtte könnyeit, s közölte vele saját gyöngéd múzsája néhány bús omledezését. E költeményekből kitűnt, hogy eme fiatal teremtés valóban rettenetesen szenvedett vala. Sokat foglalkozott az öngyilkosság eszméjével. A halálra ismételten epekedett. Egy hervadt rózsa oly keservvel tudta eltölteni, hogy azt hitted volna, okvetlenül belehal a nagy fájdalomba. Csodálatos, hogy egy fiatal teremtés, akinek oly csinos otthona van, vagy ki kényelmes nevelő intézetben volt, s semmi elpmaszolni való külső bánata vagy baja nem volt, miként szenvedhetett annyit , minő eszközökkel volt képes eljutni a kétségbeesésnek és szenvedélynek oly roppant óczeánjához,mint ahogy a csavargó fiú minden áron tengerre akar szállni, s hajóra kapván rajta, miként maradhatott életben! Milyen tehetségének kellett lenni, hogy képes volt annyi könnyet ontani! Bizony, nem volt valami különös java azoknak a Miss Blanche könnyeinek, az igaz , de Pen, ki verseit olvasta, elég jóknak találta, egy leánytól — s ő maga is irt neki néhány verset. Az övéi igen hevesek és szenvedélyesek, igen forrók, gyöngédek és erőteljesek valának , de nemcsak irt verseket, hanem — oh, az alávaló ! Oh, a csalárd! — átváltoztatta és alkalmazta régibb költeményeit, melyeket egy bizonyos Miss Emily Fotheringay számára itt volt, Miss Blanche Amory használatára és keresztnevére! XXIV. FEJEZET. A kis ártatlan. Minden háznak megvan valamikép a maga gonosz étteleme, s némely boldogtalan embernek is- A KELETI HÁBORÚ. A harcztérről. Az újabb keleti harcztéri táviratok a Veliki-Izvor mellett 28-ikán történtekről adnak felvilágosítást. Lesjanin ekkor, úgy látszik, győzelmet aratott a veliki-izvori előőrsökön s hátrább szorította a tábort. Mint a ma déli táviratokból kitűnik, Ozmán pasa akkor nem volt a táborban, hanem Abdul Kerim elé utazott. Lesjanin — jelentik Viddinből — ki ezt alkalmasint megtudta, a veliki-izvori tábort, melyben Fazly pasa volt parancsnok, nagy erővel megtámadta és valószínű, legnagyobb sikert aratott. Pénteken Ozmán pasa visszatért hadosztályához, hirszerint a hadügyminiszter kíséretében. Új harcz kezdődött, mely az első napon eldöntetlen maradt, szombaton tovább folyt a harcz, a szomszéd helyiségekben szétszórt rendetlen csapatok is összegyűjtöttek, mire a szerbek teljesen megverettek. A törökök nem keltek át a Timokon. A mai nap eseményeiről még nem jöttek hírek. Ugyancsak Viddinből jelentik, hogy a Dunán új csapatok érkeznek, Ozmán pasához mennek, ki serege egy részét Izvornál észak felé az alsó Timok mentében állította fel. Hogy a szeraszkiei hol van, azt nem tudni, valószínű, hogy Belgrádcsiktól délfelé ment. Csernajeff hír szerint Zajcsárban van. Néhány nap óta a konstantinápolyi angol nagykövetség két titkára van itt, de a külvilággal keveset érintkeznek. Pandiralóból jelentik szerb forrásból, hogy ott kedden megkezdődött a csatározás és szerdán reggelre csatává fejlődött ki. Mirkovics Uzuan ezredes vette át a szerbek fölötti fővezényletet, kik heves ágyútüzeléssel kezdték. A törökök erősítést nyertek Pirotból és Ak-Pa lan kából. Éj beálltával mindkét fél megtartotta állásait. A törökök nagy veszteségeket szenvedtek, a szerbek hadiszert és egy zászlót zsákmányoltak. Csütörtökön ismét küzdelem folyt. 11 órai csata után a törökök meghátráltak a szerb ágyuk tüzelése elől, azután pedig visszavonultak Pirotba és Ak-Palankába. Kladovából fegyverküldemények érkeztek. Két a belgrádi rendőr hadnagynak czimzett és revolvereket tartalmazó láda Zimonyban lefoglaltatott. Nikolajevics Konstantin nagyherczeg hadsegédének, Kirejeff ezredesnek, jul. 2- tól, Csernajeff következő táviratot küldött: „A Rakovicza melletti csatatér, hol Alekszejevics Nikolai ezredes parancsnokolt, nem maradt hatalmunkban. Visszavonulásunkkor nem vihettük magunkkal hulláját, a keresztek és brillántok, továbbá zsebkendőre is elvétettek tőle, és hadsegéde által beszolgáltattak. Másnap parlamentüket küldtem Ozmán pasához, hogy holttestét elhozza, de a törökök nem bocsátották őt keresztül.“ Bjelinát — jelentik Belgrádból — a szerbek egészen körülkerítették , Alimpics a várat ki akarja éheztetni; hadtestéből 5000 embert küldött a Száva menti falvak fellázítására. A montenegrói harctérről Szlanából tegnapról a következőket jelentik: Nikicza fejedelem fényes győzelmet vívott, de Mukhtar pasa ezalatt Mostárban volt. Nikicza Beljani felé nyomul, hogy Peko Pavlovicscsal egyesüljön. Trebinjében a török helyőrség már nagy szükséget szenved. Belgrádban azt beszélik, hogy a Csolak Antics által jul. 27-én Szjeniczánál megvert Dervis pasa senki más, mint Bazaine franczia tábornagy. A Nikicza által „elevenen“ elfogott Ozmán pasáról pedig azt mondják, hogy magyar, s neve Farkas illetőleg Wolf. A haderők állásáról a „Pester C.“nek Belgrádból a következőket írják: Az egyesült keleti és délkeleti hadsereg (Lesjanin-Csernajeff) 84.700 ember gyalogságból és 3.500 főnyi lovasságból áll, bele nem számítva a bolgár önkényteseket, melyek szintén vannak néhány ezeren. Tüzérség 240 ágyú (minden kalibert beleszámítva.) A Novibazár, Szjenicza, Novaváros körüli egyesült seregek (előbb Zácsi-Csollák-Antics) állnak 25.000 gyalogságból, 1000 lovasból és 60 különböző kaliberű ágyúból, nem számítva ide Ducsics önkényteseit, körülbelül 4—5000 embert 6 ágyúval. A drinai, vagy délnyugati hadsereg Alimpics Rankó alatt Kis-Zvornik őrségével és az önkénytesekkel 30.000 gyalogból, 500 lovasból s 60 többnyire kisebb kaliberű ágyúból áll. A montenegróiak mindent összevéve, a felkelőkkel és Pavlovics Peko csapataival 32.000 embert tesznek ki, lovasság nélkül, 50 ágyúval. A keleti hadsereg a fejedelem vezetése alatt 18,000 ember, 20 ágyúval. A déli hadsereg Petrovics Bozsó, s más vajdák alatt Medun, Podgoricza, Zsablyák és Skutari (albán) ellen 14,000 ember és 30 ágyú. E seregekkel szemben a különböző pasák vezetése alatt áll körülbelül 205,000 török több mint 500 ágyúval és nem sokat mondva 15.000-nyi lovassággal. Konstantinápolyból jelentik: Miután a viddini önkénytesek szerb gyermekeket rabszolgáknak adtak el, a nagyvezér elrendelte, hogy jövőre halával kell büntetni azokat, kik ilyen tetteket követnek el. A bizottság, mely a szalonikii ügyben hozott ítéleteket revideálta, a volt szalonikii kormányzót egy évi fogságra ítélte. Románia és Görögország. E két ország magatartása nagyban érdekli a háború kitörése óta nemcsak a hadviselő feleket, hanem egész Európát is. Románia, miután memoirájával egy kis nyugtalanságot keltett, melyben mi részünkről éppen nem osztoztunk, ismét csendesebb lett, s visszavonta mozgósítási szándékát. A franczia lapok azonban arról értesülnek, hogy öt román dandár csatakészen áll a Duna partján, s harczias bátorság lelkesíti. A „Moniteur“ már ebből is azt jósolja, hogy Románia fegyveres beavatkozása küszöbön áll. Bukarestből szintén azt jelentik a „P. C.“-nek, hogy ott erélyesen izgatnak, a Szerbiával való minden szövetség ellen. Általában nagyon kétségesnek tartjuk a romániai beavatkozási híreket, bár valószínű, hogy sokan lehetnek Romániában, kik osztozni szeretnének a szlávokkal a török birodalom romjain, ha győznének. Annál aggasztóbban lép föl eddigi teljesen semleges és nyugodt magatartása után Görögország. Tegnap már jeleztünk oly symptomákat, melyek beavatkozásra való hajlamokat mutatnak. A „Pester C.“-nek Athénből megbízható forrásból jelentik, hogy a görög ultimátumot legfölebb négy nap alatt elküldik a portára. Kiváncsiak vagyunk rá, hogy mi lehet benne. A „Pest. LI.“-nak július 24-ről Athénből ezt írják: Nem lehet tagadni, hogy a lakosság hangulata jelentékenyen változott, bár határozottan tagadni lehet, mintha a görögök rokonszenvvel viseltetnének a balkáni szlávok iránt. Mióta itt köztudomásra jutott a szerbek hűtlensége, melyet 1867 ben Görögország ellen elkövettek, a közvélemény határozottan a szerbek ellen fordult. Az egyházi viszály a görögök és bolgárok közt mély, sőt áthidalhatlan örvényt nyitott. A török győzelmek hírét is észrevehető kárörömmel fogadják itt. De van egy más ok, melyért a görögök actióra izgatnak. Ők a mostani időpontot egyszerűen alkalmasnak tartják, a 1.300.000 lélekből álló kis ország megnagyobbítására. A lapok is akiót kívánnak, hogy Hellasz „ne legyen kénytelen szemlélni, mint erősödnek mások, hogy azután Görögországot fenyegethessék.“ A kormány egyelőre természetesen más véleményben van , legjobban szeretné, ha a törökök győznének. Itt a keleti status quo fentartását egyelőre a hatalmi tényezők minden változásnál többre becsülik. De nem bizonyosak abban, vájjon e kívánságuk be fog-e teljesedni. Konstantinápoly felől meglepő eseményektől félnek. A portán levő követünk rendkívüli kitartással figyelmeztet a konstantinápolyi ügyek állásának bizonytalanságára. Görögországnak — mondá Komondurosz egy külföldi diplomatához — minden eshetőségre el kell készülnie, hogy a hellén nemzetiség jogait megvédelmezze. Ez annyit jelent, hogy amint a törökök az éjszaki Balkánnál megveretnek és a szerbek kiterjeszkednek, mi is elfoglaljuk a szomszéd tartományokat. Photiadesz bey az itteni török követ föl is világosította kormányát az itt uralgó nézetek és szándékok felől. Német lapok a magyar sajtóról. A „Nordd. Alig. Ztg.“ és a „Nat. Ztg.“ a magyar sajtóról iratnak maguknak budapesti és bécsi leveleket. Az előbbinek már fentebb méltatott leveléből közöljük itt a következő passust: „A szenvedélyes hang, mely a magyar lapokban uralkodik, valahányszor a szövetséget Oroszországgal, s annak állítólagos titkos czéljait tárgyalják, bécsi udvari körökben sok részvért szült. Egy magas állású államférfin, ki a monarcha feltétlen bizalmát bírja, s igen sok részt vett a dualistikus államforma megalapításában, következő szavakkal jellemzi az irányadó udvari körök hangulatát : „A császárt, úgy a főherczegek, mint a hadsereg főbbjei folytonosan ostromolják, hogy oly módonéljen a korona jogaival, miként ezáltal a magyarok korlátok közé szoríttassanak; ez — úgy vélik — csak azáltal volna elérhető, ha a parliamentarismusnak véget vetnének, s a parliamentáris kormányokat alkotmányos, de nem parliamentáris kormányokkal cserélnék fel. A császár bizalmi embereinek kívánságát eddig folyvást határozottan visszautasító, hangsúlyozván, hogy gróf Andrássy úgy a koronának, mint a delegációknak bizalmát bírja, s így a külügyminiszter tudni is fogja keresztülvinni azt, amit kötelessége által eléje szabottnak tart. Ami a hírlapok nyilatkozatait illeti, azok a pártérdekek sugalmazása alatt állanak, s éppen nem tekinthetők az országos közvélemény kifejezésének.“ A „Nat. Ztg.“-nak pedig Bécsből a következőket írják: „A budapesti sajtó néhány nap óta dühösködik külügyi hivatalunk politikája, illetőleg az Oroszország irányában tanúsított intimitás ellen. Nem állván előttünk ez irányban semmi feltűnő, ami igazolhatná az orosz barátság elleni magyar antipathiák ez éles nyilvánulását, kétségtelen, hogy a „sejtelmek“ idézik elő a magyar publicistika e szenvedélyes tiltakozásait. Amit Budapesten sejtenek, az nem is egészen alaptalan. Ösztönszerűleg érzik a magyar politikusok, hogy valami készülőben van, ami esetleg aligha megfelelne azon „marsroute“ pontos követésének, amelyet Budapesten a monarchia külügyi politikája számára megszabni igyekszenek. Sőt annak is látják nyomát, miként honfitársuk, gr. Andrássy is egészen azon ponton áll, hogy személyesen részesévé váljék e figyelmen kívül hagyásnak. Meglehet, hogy Budapesten mindezek tekintetében nem haladnak hamis úton. Magunk is azt hiszszük, hogy az osztrák politikas Andrássy a hármas császár-szövetség létezését tanúsító megállapodások végrehajtásában nem fognák magukat megzavartatni a magyar sajtónak a passivitási s tartózkodási politika melletti nyilatkozatai által. Hogy e valószínű eshetőség a Tisza-minisztérium további stabilitásával mennyiben egyeztethető össze, arról egyelőre nem mondhatni határozott ítéletet. De ha figyelmet fordítunk bizonyos jelekre, nem leend merész azon feltevésünk, hogy Andrássy épen nem fogja nélkülözni az eszközöket, melyekkel előfordulható esetben a Tisza-kabinetet külügyi politikájának elismerésére bírhatja, s ehhez képest működésének folytatására is, kapcsolatban az új kiegyezés keresztülvitelével, mely utóbbi Magyarországot s a Tisza-cabinetet mindenesetre inkább érdekli, mint a birodalom innenső felét.“ Pétervárról. A „Nordd. Alig. Ztg.-“nak az orosz fővárosból a következőket írják: Félek tőle, hogy nem lesz jó vége annak, ha tovább is foly a sok kölcsönös ingerkedés és bántalmazás, mely az angol lapokban Oroszország ellen szakadatlanul, s a Drina melletti háború kitörése óta a mi pétervári s moszkvai lapjainkban is foly. Minél inkább érzik itt, hogy nem adtak okot a folytonos gyanúsításra és vádakra, annál természetesebb, hogy végre az Angliához intézett feleletek se maradhatnak ki, de a dolgot mégis fájlalni lehet. Az angol publicisták nyilván nem olvassák a mi orosz lapjainkat, s a német lapoknak sincs kedvük ezek hosszadalmas vezérczikkeinek lefordítására. S ez tulajdonképen még jó, mert habár hiszem, hogy a jogszerűség a mi részünkön van, e válaszok hangja mégse keltene jó benyomást Európában, s oly aggodalmakat idézne elő, amelyek remélhetőleg soha se lesznek igazolva. Is kimutatja itt ugyan mindenki a keresztyének, s főleg a szlávok török iga alól leendő felszabadítása iránti rokonszenvét, s megvalósítja is azt, amennyiben ez magánosak akaratának határai közt lehetséges, s a kormányt valamiként nem érinti. Indítványozták újabban azt is, hogy a városi hatóságok előmozdítsák, vagy legalább megengedjék, miként bureauik s közegeik a rendezendő gyűjtésekben részt vegyenek, s az adományokat közigazgatási úton elszállítsák. A városi hatóságok ugyan nem állami orgánumok, azonban mégis kérdéses, várjon meg fogják-e legalább a félhivatalos gyűjtéseket engedni. Magán a dolgon ily finom distinctiók mit sem változtatnak, s kétségtelenül Oroszország eddig az egyetlen állam, amely a délszlávok iránti rokonszenvét tettekkel is igazolja, s nem szorítkozik csak pénzküldésre, de orvosokat, betegápolókat s betegápolónőket is küld a havezmezőre, kik ott mindenesetre szükségesebbek, mint a hírlapi tudósítók, kikkel Belgrád forma szerint tele van. A császári pár látogatása Finnlandba a legjobb benyomást tette. A lakosság mindent elkövetett, hogy ünnepélyes szint kölcsönözzön a czár megjelenésének, III. Sándor czár trónralépte óta sok minden megváltozott Finnlandban, és pedig Oroszország előnyére. De Finnland is megtanulta, hogy minő nagy előnyökkel jár egy nagy államhoz tartozni. Lassankint mindig többen többen érkeznek ide a török tengermelléki városokból és Konstantinápolyból, kik az őket fenyegető veszély elől Odessába vagy a Krímbe menekültek. Valószínű, hogy túlozva beszélnek a török városokban levő állapotokról s még inkább a várható eseményekről, mert a rémület nagyítva látja a veszedelmet. Azonban ezt megengedve, még mindig elég ok van aggodalomra a keresztyének sorsa fölött a török városokban, mert a törökök fanatismusával szemben mit sem használ a diplomatia jóakarata .sürgetése Bankrott, igazságszorsásá* nélkül, közigazgatás nélkül, ez jellemzi a hiszesz-fár törökök pártja csak rombolni tud, de nem epikai. Hiányzik is az alap, melyre építeni lehessen. A Fekete Tenger partján, a kurd és perzsa határokon, a szigeteken mindenütt felcsapnak a lángok. Panszlávjaink nagy lelki gyönyörűséggel csinálnak tőkét maguknak ebből, és azt jósolják, hogy minden palliatív közbenjárás daczára Románia és Görögország is kénytelen lesz nemsokára fegyvert ragadni. Különösen azt emelik ki a nanszlávok, hogy mióta az ifjú-török párt jött malomra, a már elfojtva volt Oroszország elleni gyűlölet a törököknél ismét lángra lobbant. Oroszországnak évek során keresztül tanúsított barátságos magaviseletét Törökország irányában feledték, s a török népséget megint fanatizálni kezdik az oroszok ellen. És mit szól Anglia ahhoz, hogy a törökök a leánykereskedést most megint nyíltan kezdik űzni. Oroszország ezt soha sem akarta elszívelni a cserkeszeknél. Minthogy pedig Anglia hajói mindenütt űzik a rabszolgakereskedő hajókat, fogják-e a bezikai öbölben levő hajókat is a konstantinápolyi háremliteránsok ellen használni, kik most a szláv leányokkal űznek kereskedést ? A kaukázusi mozgalmak. Jelentve volt, hogy a Kaukázusban 70,000 cserkesz föllázadt és elkergette az orosz helyőrségeket. Erre vonatkozólag Odessából most a következőket jelentik : Oroszországnak a Kaukázusban 120,000 főnyi serege van, és így lehetetlen is lett volna 70,000 cserkesznek az oroszok tudta nélkül gyülekezni. Különben is mindössze 2.000,000 mohamedán lakik itt, a georgia fejedelmi családokat nem lehet a mohamedánok közé számítani, mert ők szilárdan ragaszkodnak Oroszországhoz és orthodox hitűek. A „Moskauer Zeitung“ azonban a kaukázusi fanatizált mozlimek mozgalmairól szólván így ír: „Kaukázusi háborúnk története bizonyítja, hogy valahányszor köztünk és Törökország között feszült viszony uralkodott, és valahányszor Oroszország, kormányunk vagy népünk a törökországi keresztyének iránt rokonszenvét kimutatta, a Kaukázusban vallásos forrongás keletkezett, mely először gyilkosságokban nyilvánult, később pedig a Konstantinápolyból adott jelre nyílt lázadásban tört ki.“ E lap fölsorolja azután a múlt század vége ótafolyt eseményeket, a midőn Halil pasa nagyvezér Konstantinápolyban jónak látta a hegylakókat Oroszország ellen fölizgatni. Ez időtől fogva a porta hű maradt Halil pasa hagyományaihoz, és az általa kiküldött emissariusok első eredményei mindenkor gyilkosságokban mutatkoztak, mint ez most is előfordult már. A lap azért tanácsosnak tartja, hogy a kaukázusi hatóságok erélyes rendszabályokhoz nyúljanak , hogy a most még szórványosan előforduló gyilkosságok, melyek mindenesetre a jövendő események előjelei, szigorúan büntettessenek, és a közbiztonság úgy az éjszaki Kaukázusban, mint a török határokon is fentartassék. A törökök fanatismusa különösen az utóbbi területen teregeti az orosz határokat. E megjegyzések vagyak, azért megérdemlik, hogy tudomásul vegyük azokat. TANÜGY. 1F3Tirdai fiulásitványok. 17. Iglói nagy. kir. állami tanító képezde. 8 r. 50. Szerkesztette: dr. Emericzy Géza, igazgató. A legelső czikkben az igazgató alaposan és tanulságosan értekezik egy korszerű gyakorlatias paedagogiai tárgyról, „A kézi munkatanítás és a tanitóképezde“ czimen. A másik czikkben Kárpáti Endre adja elő az intézet történetét s a következőkben ugyanő az igazgatótanács működését. A tanári széki igazgató működésének kimutatása után következik a tanterv, követésre méltó módon egybeállítva, minden tantárgynál a módszeres eljárás feltüntetésével. A növendékség kebelében következő körök állottak fenn s működtek : magyar önképző kör, dalkör, zenekör, munkakör,a kézműiparra s kertészeti gyakorlatokra.) Az intézetnek 10 tanára volt, kiknek végzett tanulmányairól, tanképesítéseiről s irodalmi működéséről mintaszerű táblázat van kiállítva. A tanárok közül Somogyi Géza az intézet körében sebészeti észleleteket ten. A képezde három osztályában összesen 66 növendék tanult, kik közül megbukott 7. A gyakorló iskola feltűnőleg gyéren volt látogatva az I-ső osztály 6, a Ildik 5 s a Illdik csak 2 tanulóval. Ez a tudósítvány minden tekintetben mintaszerüleg van szerkesztve. 18. Fehértemplomi m. kir. államgymnazium. 8 r.144 l. Szerkesztő: Fazekas Elek ideiglenes igazgató. E nemzetiségi szempontból kiváló fontosságú magyar gymnaziummot közoktatási kormányunk a múlt évben állitá fel, 4 osztállyal s a tornamesteren s négy hitoktatón kivil 6 rendes tanárral, kik közül Fazekas Elek a csinosan kiállított tudósitványt következő módszer