Ellenőr, 1876. október (8. évfolyam, 271-301. szám)

1876-10-14 / 284. szám

­gl­ütetést árak: Egész évre . . 20 írt — kr. Évnegyedre * * 5 frt — kr. Félévre . . . lö „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára tö k raj­ezár. (Szerkesztési iroda: B zz­dap­esten, nádor-zztcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésire nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP. fillrdrtiszk felvételű: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Lau­re & Cie­ czegnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8), v­ala­mint Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest. Szákosárok utcza 431. sz. kia­dó-hivatal, Budapesten, nádor-u­tcza 6. szám. Ide intézendők az előfizetések is a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. 284. szám. Budapest, szombat, október 14. 1876. VIII. évfolyam. A?Ai-S«MUH——— ■■■■■■■■■ BHBBHHHHHHHI ■ ■ IMIMII »■MMHWHIIM—Myu—MlMl*l»ll i ISIMJMMWMMWmMMMMW—WM——MMIMiilfmiBiHI Ilit—IliimBIHl HHl Ilim MHHIIHH lil fi I , , |,%M - ^^ Táviratok. Bécs, okt. 13. (A „B. C.“ távirata.) A hatalmak a fegyverszüneti javaslatról csak most fognak tanácskozni, s miután Anglia és a monarchia mindenesetre elfo­­gadandják azt, minden részről való elfoga­dása igen valószínű. Szerbiát egyszerűen rá fogják szorítani annak elfogadására. Belgrád, okt. 13. (A „B. C.“ távirata.) Tegnapelőtt és tegnap Deligrád alatt a Mo­rava balpartján kisebb harczok voltak, min­den különös eredmény nélkül. Ide, Konstan­­tinápolyon keresztül is, több olasz önkény­­tes érkezett. Belgrád, okt. 13. (A „B. C.“ távirata.) Ismét két nehéz üteget szereltek föl, s eme önkénytes adakozásokat erőszakoltak ki. Csernajeff­ panaszt tett, hogy a kormány az egyenesen a hadsereg számára küldött nagy adakozásokat nagyobbrészt visszatartja. Bécs, okt. 13. A „N. fr. Presse“ je­lenti, hogy az itteni török nagykövet ma délben a külügyi hivatalban átnyújtotta a portának a hat havi fegyverszünet iránti ajánlatát. Sz.­Péter­vár, okt. 13. A czár szándé­kolt lemondásáról szóló air kodolt. Konstantinápoly, okt. 13. A portának a hatalmak képviselőivel közölt nyilatkozatai az új institutiókat kívánják felsorolni és fejtegetni; e szerint a törvényhozó testület, mely a főváros és vilajetek lakossága által választatik, évenkint három hónapig fogna Konstantinápolyban gyülésezni, a budgetet és az adókat megállapítja s új törvényja­vaslatok fölött tanácskozik; ezenkívül egy más gyűlés, a jelenleg ülésező senatus ha­táskörével egy magas keresztyén méltósá­gokból álló bizottságot Midhat pasa elnök­lete alatt meg fog bízni, hogy a nagy tes­tületek functióit közelebbről meghatározza és a tartományi közigazgatás újjászervezé­sét kidolgozza. Az újjászervezés a vilajetekre vonatkozó törvények minden határozatainak keresztülvitelére, a választójog kiterjeszté­sére és a lakosság által választandó főta­nácsok behozatalára ki fog terjedni.­­ A nyilatkozat végül megjegyzi, hogy ezen in­­stitutiók megfelelnek a hatalmak kívánsá­gainak, minthogy a jó közigazgatás bizto­sítékait nyújtják, melyek ennek gyökeres ja­vulását fogják eredményezni. Konstantinápoly, okt. 13. (A „Pester Corr.“ távirata.) Az uj intézmények, me­lyeket a szultán birodalma részére az imént engedélyezett, a következőkben foglaltatnak. Mindenekelőtt egy „általános gyűlés“ vagy képviselőkamara alakítva a főváros és vila­jetek által választottakból. Ezen gyűlés, mely évenként három hónapon át ülésezik, feladatul nyeri a törvények, adók és állam­­költség-előirányzatok megszavazását. Egy második testület, melynek tagjai államilag kineveztetnek, korlátolt és pontosan kö­rülírt határokon belül egy senatus at­tribútumaival ruháztatik fel. — A ma­gas portán kirendelt bizottság, Midhat pasa elnöklete alatt és magas muzulmán és keresztyén tisztviselőkből alakítva, e pilla­natban törvényjavaslatot dolgoz ki az em­lített két állami testület szervezetének rész­leteiről. Egy további törvény, a tartomá­nyok újjászervezését és igazgatását illető­­leg, biztosítja a vitajelekről szóló törvény­ben foglalt összes határozatok keresztülvi­telét, különösen a­mi a lehetőleg széles alapra fektetett választójogot illeti és egy­úttal azon practicus reformokat fel fogja ölelni, a­melyeket Herczegovinában és Boszniában be kívántak hozni.­­ A tartományok főtanácsai jogosítva lesznek a törvények és szabályzatok keresztülvitele fölött őrködni és a parl­amenti szünetek alatt a végrehajtó hatalmat ellenőrizni. E feladat a közigazgatási tanácsoknak jut, melyek szintén szabadon választatnak. Ezek ugyanazon teendőket fogják ellátni, me­lyek a főtanácsokat illetik és a locális igazgatás fölött őrködnek, hogy a tör­vények és rendeletek intézkedéseitől el ne térjen, hogy a rendőrség és a többi in­­stitutiók fenntartására szükséges eszközök rendelkezésére álljanak és az adóknak ne­mei és behajtási módja lehetőleg kényelmes legyen, és a népet ne nyomja. Szóval, a provinciális választótestületek a helyi köz­­igazgatás jóságáról, biztosságáról és fejlődé­séről tartoznak gondoskodni. Zágráb, okt. 13. (Tartománygyűlés.) Daren­­csin előterjeszti a folyó ülésszak alatt elfogadott és már szentesített törvényeket a helyi bíróságok, bagatell-eljárás és kereskedelmi törvényhatóság iránt. — Folnegovics interpellátiója után Zivkovics válaszol nyolc­ korábbi interpellatióra, melyek a nyugdijlletékeknek a közös kincstár részéről való beszedésére vonatkozónak kivételével tudomásul vétettek. Bécs, okt. 13. Az"„Abendpost“ egész terjedel­mében közli a tegnapi „Pol. Corr.“ berlini levele­zését a három császár szövetsége iránt. BUDAPESTI SZINLAPOK. Budapest, szombat, október 14. Nemzeti szính­áz. Vár színház. Sába királynője. A bálvány.­­ Színmű 4 felvonásban. Nagy dalmű 4 felv. D’ Argéles Sz.-né Prielle C­halamom Odry L. Thérigny Nádsy Baál-N­anán Tallián Montenne Halmy ássád Ellinger Formerose Ujházy Főpap Kőszeghy Éva Lendvayné Snlamith Nagyné B. I. Lucile Visiné Irma Sába király- Damby Bercsényi­néja Tannerné Noridorf Szigeti Imre Astarelle Nádainé Ponsk­olles Kőrösmezei Kezdete 7 órakor. Marianne Benedek Lajos — Kezdete 7 órakor. N 6 ]) s­z­í­n­ h­­á­z. Először: Az uj peleskeiek. Nagy népies bohózat énekekkel és tánczczal 5 felvonásban Elámos Barnabás, peleskei birtokos — Tihanyi Aranka, leánya — — — — Dancz Nina Izabella, Hámos testvérhúga — — Klárné Ragadós György, kasznár Peleskén — Tamási Zoltán, fia — — — — — Sziklai Emili ,egyvesztő, gyógyszerész) — Solymosi Lajtai Béla körjegyző ) Peleskén — Eőri Rózsahegyi, kereskedő ) — Zádor lalmai, kapitánysági hivatalnok) Buda- Együd day­er, házasságszerző ügynök ) pesten Horváth egy konstabler — — — — Csige József I­ni­ezérek — - — Bakonyi Ferencz) pinczérek­­ —­­ Tiszai­­aura). . . — — — Erdei B. Róza ) Asszonyok _ _ _ Pázmándi L. Fali, szolga Mayernél — — — Sánta Folyva, szatócs — — — — Pártényi Kezdete 7 órakor UTOLSÓ POSTA. A békealkudozásokról az éjjeli posta nem hozott újabb hírt. A „Times“ a porta fegyverszü­neti ajánlatáról szólva, azt mondja, hogy a porta végre méltányolta helyzete nehézségét s belátta, hogy mily bölcs dolog ügyét az európai nagyhatal­mak kezébe tenni. Ha ez így van, még mindig jó remény van békére, legalább egyelőre s elég időre, hogy az ügyek állásának jövőre nézve türelmes és alapos fejtegetése biztosítva legyen. A szultán és miniszterei tetszést érdemelnek ezen elhatározásért. A fegyverszünet engedélyezése által a porta min­denesetre az alkudozások jelenlegi folyamában a kellő helyzetbe tette magát. Mindaz,­mit Európa hosszabb idő óta kívánt,­­ tényleg mindaz, a­mit kívánnia joga volt, az volt, hogy Törökország ele­gendő időt adjon arra, hogy a kérdés érett meg­fontolása elévethessék. Ha Szerbia vonakodnék ez elrendezést elfogadni, el fogja veszteni minden igé­nyét a hatalmak részéről való tekintetbevételre. Kiszámíthatatlan becsű az, hogy ide nyerhető alter­natív javaslat, mert háború, még­pedig háború, óriási mérvben, fog bizonnyal következni, ha nem alkalmazható és biztosítható valamely tervezet az európai Törökország jó kormányzatára nézve. Ugyancsak a „Times“-nak jelentik Ragu­­sából, hogy N­i­k­i­c­z­a fejedelem komolyan le van hangolva, mert míg Montenegró minden lépése Szerbiával egyetértésben létetett, Szerbia Montenegró figyelembe vétele nélkül jár el, s a fejedelemre­­ gyakran erőltettek saját jobb ítélete ellen való lépé­­­­seket. Az orosz kormány feltűnően elhanyagolja­­ Montenegrót, é­s ez Montenegrónak fáj, de nagyon.­­ „Il Risorgimento“ (A föltámadás) czíme egy turini lapnak, mely társul szegődött az „Opi-­­ mione“-hez, csakhogy kimondja, hogy Olaszország-­­­nak semmi elképzelhető joga nincs Tren­ino vagy a görezi határőrgrófság követelésére. De föltéve azon esetet, hogy Ausztria Bosznia és Herczegovi­­nát annectálná, különös politikai belátást tanúsítana,­­ ha Olaszországnak áte­ngedné a maga olasz tarto­mányait, sőt megerősítené a két állam közötti viszo­nyokat. A Risorgimentonak legkevésbbé sem esnék ter­hére, ha Trentinot és Görczöt Ausztriának kellene kö­szönni, min Velenczét Poroszországnak, Lombar­diát Francziaországnak és Rómát Németországnak. „Olaszország igényei Ausztria nagyobbodása ese­­­tére sokkal törvényszerűbbek, mint a császárság hódításai, mert mi ezáltal csak létünk elvének te­szünk eleget. Nem akarunk zsákmányolni semmit, csak hasznot húzni az európai viszonyok compli­­catiójából; ha Ausztria nyer, mi sem akarjuk ezt üres kézzel nézni. . . A krími háborúban sok mil­liót áldoztunk, s jogot szereztünk arra, hogy mi is beszéljünk a keleti kérdésbe.“­­ Budapest, október 13. A fegyverszünet. Fegyverszünet-e, vagy a háború azon-­­ nal való folytatása? Fegyverszünet, mely idővel, ha a szerencse kedvez neki, békére is kinőheti magát, avagy a szerb-török há­borúnak egy új episodja, melyből, ha Orosz­ország úgy akarja, európai háború kereked­hetik? Ez a kérdés függ a levegőben pár nap óta. Pedig nagyon is vékonyka szálon függ. Ezt a szálat a porta tartja egyelőre kezében, de minden oldalról nyitják az ollót, hogy elvágják. El is kell vágni mihamarabb, hogy a bizonytalanságnak ezen új fázisa mielőbb véget érjen. Csakhogy, ha egyszer elvágták, ki tudja, minő alakban pottyan le: a fegyverszünet, vagy a háború alak­jában. A porta ez idő szerint mindent elkövet, hogy az utóbbi következzék be. Nem szán­dékosan, nem mintha a bábomnak kés­hegyre való folytatását akarná. A szegény, megszorult portától mi sincs távolabb, mint ez a gondolat. Eszében sincs a háborúcsi­­nálók sorába állni. De teszi öntudatlanul, azáltal, hogy a jogosság és méltányosság terére áll, honnét ő, a legújabb, cirill­­betűkkel nyomatott nemzetközi jog szerint száműzve van. A porta ekként okoskodik: A diploma­ta akarja a fegyverszünetet, hogy abból esetleg a béke Lucza-székét faraghassa ki. Ám­­eljék kedve. Hat hét helyett adok hat hónapot. De az igazság és méltá­nyosság szempontjából megkívánom, hogy a török sereg által jelenleg elfoglalva tartott hadállásokat a szerbek, a fegy­verszünet alatt, meg ne szállják. Szin­tén jogos és méltányos abbeli óhajtásom, hogy a felkelő tartományokban az orosz el ne lássa, a fegyverszünet alatt, a már fo­gyatékon levő pénztárakat pénzzel, a fegy­vertárakat fegyverrel, s a seregek megrit­kult sorait emberrel. Egészen jogos és méltá­nyos kívánság. A porta is természetesen ezen hiszemben van, s azért ezen óhajtá­sait a hatalmak képviselői elé terje­sztette, mint oly feltételeket, melyek nélkül a fegy­verszünet megadásában bele nem egyezhe­tik. S valóban ezen feltételek oly szüksé­gesek, hogy a porta saját érdekeinek koc­­­káztatása nélkül nem fogadhat el fegyver­­szünetet. Hiszen, ha amíg a porta a fegy­verszünet nyugalmát élvezné, nagy fáradal­mai után, akár az egész orosz hadsereg átköltözhetnek azon vörös keresztestől, pus­kástól, lovastól, ágyústól, munitióstól Szer­biába, s a fegyverszünet végén csak azon venné észre magát a jámbor porta, hogy többé nem a szerb, hanem az orosz ármá­diával áll szemben. De bármily méltányos és igazságos le­gyen a porta kívánsága, a fegyver­szünet iránti alkudozások éppen ezen méltányos­­sági szemponton fognak hajótörést szenvedni. A feltételeket első­sorban Oroszország lesz kénytelen visszautasítani. Az orosz kormány, ha a porta feltételeibe beleegyeznék, vagy azokat rádiktálná Szerbiára, hivatalosan elismerné, hogy eddig nem hivatalosan segítette a felkelőket, szította a porta fedele alatt kigyúrt tüzet, titokban guerilla-h­arczot folytatott Európa, sőt saját maga, a hiva­talos Oroszország ellen. Már­pedig ily ön­­megtagadásra, bűneinek ily őszinte bevallá­sára , s egy ily eclatáns szánom-bánom mellverésre nem tartjuk képesnek az orosz kormányt. Az orosz diplomatia tehát természetes logika szerint, a porta feltételeinek vissza­utasítására fog törekedni. S mind­­esetre czélt is ér. Nem csak azért, hogy a vezér­szerep a keleti kérdésben ez idő szerint az orosz kormány kezében van, hanem ha fel is teszszük a fel nem tehetőt, hogy t. i. a hatalmak beleegyeznek a porta kívánságába, mindig megmarad Oroszország kezében a végső eszköz — Szerbia. Ha az orosz diplo­matának minden ravaszkodási egérútja bedu­gul is, még mindig czéljára jut Szerbia által, melynek meghagyja, hogy a porta feltéte­leibe ne egyezzék bele. S mit tehet ekkor a diplomatia ? Talán ráparancsol Szerbiára ? Ha tenné, csak azon alternatíva előtt állna, melynek hegyes szarvai közül, eddig mindig szerencsésen sikerült kimenekülnie: a szé­gyenteljes meghunyászkodás, vagy a rette­gett háború előtt. Tehát nem fogna Szer­biára ráparancsolni. A fegyverszünet fölött megindult hu­zavona egyébiránt igen érdekessé kezd ala­kulni. Némely nagyhatalom, így például Németország és Anglia úgy tesz, mintha a felajánlott hathavi fegyverszünet merőben elfogadható volna. Ez eljárás igen helyesnek bizonyulhat, mert így Oroszország színvallásra is bírható. Ez eljárás tökélete­sítése kedvéért, valószínűleg azt is meg fogjuk érni, hogy a portál feltételei vissza­vételére bírják a hatalmak megbizonyítan­­dók azt, hogy őszinte fegyverszünet még ilyen áron sem kell majd­­ valakinek. Mi csak jó szerencsét kívánhatunk ez eljá­ráshoz. Sikere mindenesetre tisztázná a hely­zetet. De, hogy a cselszövésre még úgy is tág tér marad nyitva, az is bizonyos. Majd meglátjuk, ki nevet utóljára. A képviselőház igazságügyi bi­zottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében, — melyen a kormány részéről Pe­rczel Béla igazságügyminiszter volt jelen — Axente válasz­tási ügyét tárgyalta, ki mint tudva van nem jelent meg a képviselőházban az elnök felhívása daczá­ra sem. Szilágyi Dezső emelt szót először, s Axentével szemben ugyanazon eljárást indítványozza, mit a ház Hodossinval szemben követett, ki mi­után az elnök felhívására sem jelent meg a ház­ban, mandátumát a képviselőház megszűntnek nyil­­vánítá. A jövőre nézve pedig törvényjavaslat által véli az ily ügyeket szabályozandóknak s erre terve­zetet nyújt be. Horváth Lajos a jelen eljárásra nézve el­fogadja Szilágyi indítványát, a törvényjavaslatot azonban inkább mint a választási törvény novel­láját óhajtaná szőnyegre hozatni. P­e­r­c­z­e­­ Béla miniszter elfogadja az előter­jesztést, a bizottság is hozzájárul elvileg, a­­javas­latot azonban Horváth L. javaslata szerint a vá­lasztási törvény novellájának alakjában fogja be­nyújtani. Axentére, valamint Hodossra és Mocsáry Gézára vonatkozólag a bizottság a törvény megalko­tásáig semmi intézkedést nem fog javasolni a háznak. Ezzel az ülés véget ért. Az osztrák minisztertanács tegnap tartott ülésében elfogadta a két kabinet között Bu­dapesten meg­állapított törvényjavaslatokat. A­z e­g­y­i­k k­ő­n­y­o­m­a­t a­l­a­p­ma azt jö­vendöli, hogy az osztrák nemzeti bank elfogadja a két kormány által megállapított feltételeket, s csak a bankstatutumra lesznek némi észrevételei. Csak jövendölés lehet ez, mert hiszen a bank még nem is kapta meg a két kormány átiratát, melynek szö­vege az imént állapíttatott meg Budapesten, s ke­rült tegnap az osztrák minisztertanács elé. A „N. fr. Presse“ ma ellenkezőleg azt írja, hogy a nemzeti bank nem fogadja el az ismert fel­tételeket, s a bank hivatása lesz magatartása által az osztrák érdekeket megóvni. Különben — úgymond — a reichsrath még nem olyan gyenge, hogy csak a nemzeti bank által vontatva legyen képes ezen a hegyen átjutni. A bankkal, vagy szükség esetén a bank nélkül is, de a dualisticus szervezetű bankot vissza fogja utasítani. Eddig legalább minden (?) képviselő elfogadhatlannak nyilvánította a bank­­egy­ességet. Bas megye folyó évi szeptember hó 21-én tartott törvényhatósági bizottsági gyűlésében a honfi-erények adóját rótta le — írják nekünk — szeretett volt főispánja idősb Tar­­n­ó­c­z­y Kázmér iránt, midőn művészi kéz alkotta kitűnően sikerü­lt arczképét leplezte le gyűlésremében. A leleplezési ünnepélyt B­o­d­ó Lipót alispán úr szónoki kitételekben gazdag, s zajos éljenzések által többször félbeszakított beszéddel nyitotta meg, melynek folyamán az érdemekben megőszült volt főispán teutdus életrajzát állította a hallgatók elé. Chronologikus rendben vázolta a kitüntetettnek a megye érdekében a megye különböző tiszti állá­sain kifejtett eredményes tevékenységét, mely a fő­­ispáni székről történt távozásával nem szűnt meg, mert hisz a bölcs befolyása a megye benső életében még mindig érvényesül. Midőn beszédje végén a megye honfierényeket méltányolni tudó közönsé­gének az arczképét átadta, midőn a nagy hazafi példájának követésére buzdította Barsmegye fiait, midőn ezen szavai közben az ünnepelt arczképről a lepel lehullott: a bizottsági tagok legtöbbjének szemeiben a hála, az elismerés könnyei gyöngyöz­tek , és csak ki igazán átértette azt, mit tett Tar­­nóczy Kázmér a megye érdekében, csak ki igazán ismeri azon férfiat, ki ernyedetlen tevékenységgel, hazája iránti határtalan s önzetlen szeretettel küzd a sanyargatott haza jobblétéért, képes felfogni azt a jelenetet, midőn viharos lelkesültséggel végzésileg mondotta ki a törvényhatósági közgyűlés, hogy a leleplezés napja a megye ünnepei közé iktattassék, s ez és az alispán beszédje egész terjedelmében jegy­zőkönyvileg felvéve, jegyzőkönyvileg a most Lasz­­káron családja körében élő idő­sb Tarnóczy Káz­­mérral közöltessék. Amim elitéltetése. A berlini Kammergericht kimondta íté­letét. Áraim hazaárulás és a német császár megsértése miatt, 5 évi várfogságra ítélte­tett. Ez a hir kétségkívül élénk sensatiót keltett nem csak a jogászi, hanem a politi­kai körökben is. És méltán. A berlini Kammergericht termeiben lejátszott dráma szereplői a porosz társadalom legkiválóbb egyénei voltak, sőt a háttérben megjelent a német császár és Bismarck alakja is, mely utóbbi volt —­ nem a főszereplő — hanem az intéző kéz, a rendező. A szereplő egyéniségek azonban még nem kölcsönözték e ritka törvényszéki drá­mának a tulajdonképpeni érdeket. A leg­érdekesebb coloraturát a politikai szempont kölcsönzött annak. Mert bármennyire ipar­kodott a porosz bíróság a szorosan körülírt jogi tér korlátain belül maradni, s a zöld asztalon bonczkés alá vett, bár politikai bűn­tettet, mint jogi „esetet“ tárgyalni, mégis a politika veti ezen esetre erősen concen­­trált sugarait, s a nagy közönség minden­esetre csak politikai­­világításban látja Arnim bűnperét. S épp ez oka, hogy nem elégedve meg az Arnim-perre vonatkozólag mai la­punkban közlött részletekkel, e helyütt is megemlékszünk arról. Az Arnim-ügy politikai jellege annyira előtérbe nyomul a jogi kérdés előtt, hogy nem csoda, ha a nagy közönség csak politi­kai tényt lát abban. Szörnyű párbajt, mely a német államférfiak két legkiválóbb alakja közt, az udvar és a diplomatia fényes par­ketjein kezdődött, s mely e hó 5­dikén a berlini Kammergericht tárgyalási termében ért szomorú véget. Arnim gróf, a porosz aristokratia egyik legősibb családjának iva­déka, és a vasherczeg, Bismarck állott a sorompóban. A fegyverek annyira egyenlőtlenek voltak, hogy a végeredmény felett kétel­kedni nem lehetett. Egyik részen az elkö­vetett hibák, a vesztett ügy ódiuma, a köz­vélemény kárhoztatása s a gyengeség, a másik részen a sikerek elragadó ereje, a közvélemény támogatása, s a hatalom ál­lott, oly hatalom, minővel államférfin még nem rendelkezett, s mely kezében tartja az államgépezet minden csavarát, kormány­­rúdját. A küzdő feleknek épp ezen aránytalan­sága volt oka, mely a Poroszországon kívüli közvéleményt a gyengébb fél számára nyerte meg ugyannyira, hogy talán nem téve­dünk, ha kimondjuk, hogy Európa nagy ré­szében Arnimot áldozatnak tekintik, mely felett a vaskanc­ellár minden akadályt le­­tipró politikája üli diadalát. Ezt a felfogást igazolni látszik a po­rosz társadalom és igazságszolgáltatás szer­vezése is. Oly országban, hol egy minden­ható miniszter akarat­a előtt eddig még minden ellenállás meghiúsult, minden aka­dály ledőlt, minden tekintély porba om­lott, hol a hatalmas kanczellár haragos pillantására a legszélsőbb ellenzék is meg­­juhászodott: oly országban mindig csak a hatalom diadalát látják, ha annak képvi­selője, s bár az ártatlanság állnak egymás­sal szemben a sorompóban. Az igazságügyi szervezet, daczára an­nak, hogy a porosz igazságszolgáltatás bár­mely európai államéval kiállja a versenyt, szintén a bukott részére hajlíthatja a köz­véleményt. Nincs ország a kontinensen, mely egész a legújabb időkig annyi kivéte­les bíróságot ismert, s mely még aristocra­­tiája számára is külön fórumot állított volna. A porosz bírósági szervezet ellen gyanút kelthet, midőn politikai bűntettről van szó, még azon körülmény is, hogy bár­az 1849. január 3-iki törvény az esküdt­székeket léptette életbe, 1853-ban az es­küdtszékek illetősége alól a politikai és sajtóvétségek kivétettek, mi a porosz tör­vényhozásnak — a szabadelvűség tekinte­tében — retrográd fejlődésére látszik mu­tatni. Mindezek oly okok, melyek alkalmasak még a legelfogulatlanabb véleményt is a vaskanczellárral ellenségesen és Araimra nézve rokonszenvesen hangolni. S épp ezen szempontok miatt lehet hibáz­tatni a berlini Kammergericcht eljárását. Nem azért, hogy Araimot elítélte, ez tisztán jogi kérdés, melyet alább érinteni fogunk, ha­nem, hogy nem járt el mindazon kímélet­tel és körültekintéssel, mely a törvény kor­látai közt lehetséges volt. Minden lehető engedményt meg kellett volna adni a vád­lott javára, hogy ítéletének igazságossága iránt a kételynek még árnyát is eloszlassa. Ehelyett azonban a törvény szavaihoz me­reven ragaszkodott, holott éppen a halasz­tási okok megbírálásában még a porosz büntető eljárás szabályai is nyújthatók. De bármennyi többé-kevésbbé plauzi­bilis ok forogjon is fenn, mely a Kammer­­gem­en­t ítélete ellenében aggodalmat tá­maszthat, Araim elítéltetése törvényes és a német büntetőtörvénykönyv határozott ren­delkezésén alapszik. A mai lapunkban közlött tényállás e tekintetben nem hagy fen kétséget. Araim a Pro Nihilo czímű röpiratban a német kormányra, sőt a német császár és Bismarck személyére vonatkozólag, oly com­­promittálló dolgokat tett közzé, hogy e köz­lés megtorlására határozott rendelkezése van nemcsak a német, hanem csaknem minden újabb kódexnek, s azt megtorlatlanul hagyni, magasabb politikai tekintetek sem engedték. Arnim, Bismarck ellen folytatott esz­telen harczában elengedte magát ragadtatni a bűnig, sőt — a hazaárulásig. Elárulta a német kormány legtitkosabb szándékait, ter­veit, mind csak azért, hogy Bismarckot komprimittálja. A vasherczeg innéttől feladta a személyes harczot. Ez az ügy többé nem csak a kanczellárt, hanem Németországot illette. A törvényszék lépett közbe, s fejére olvasta Uraimnak a német átalános büntető­törvénykönyv 92. § -ának első bekezdését, mely ekképen szól: „Aki állami titkokat, vagy vár­ terveket, avagy oly okmányokat vagy híreket, melyekről tudja, hogy titok­ban tartásuk a német birodalom, vagy vala­mely szövetséges állam java miatt szükséges, egy más kormánynyal szándékosan közös, vagy másként nyilvánosságra hoz — legalább két évi fegyházra ítél­tetik.“ Majdnem egészen azonos intézkedést tartalmaz a magyar büntetőjavaslat 144. §-sa is. Uraim bűntettének tárgyi tényálladéka, az állami titkok és okmányok köz­lése ál­tal meg van állapítva; a közlés közvetlen vagy értelmi szerzőségének bizonyítékát pe­dig nemcsak a perben felmerült, bizonyíté­­tékok, hanem egyszersmind azon körülmény is megállapítja, hogy azon államtitkokat egyedül csak Araim tudhatta, s Bismarck ellen egyedül csak ő használhatta fel. A Kammergericht ítélete tehát egészen törvényes alapon áll, s a puszta rokon­­szenv, s az ebből származható gyanúsítás nem rombolhatja le az igazság erejét, s azon piedestált, melyet egy cultur-nép bí­róságának el kell foglalnia, s melyen a né­met bíróságok megállni mindig iparkodtak. Németországban a közvélemény kétségkívül helyeslésével fogja kisérni a Kammergericht

Next