Ellenőr, 1877. április (9. évfolyam, 90-124. szám)

1877-04-11 / 99. szám

<glóüzetési áruk: Egész évre . . 20 frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre . . . 10 „— „ Egy hónapra . 1 , 80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: és íz deep esten, ne Sd­or-utcza, 6. szám.. . Semmit sem közlünk, ha nem, tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 99. szám. Budapest, szerda, április 11. 1877. hirdetések felvétele a, kiadó exiv.dita­lban., Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Továbbá, Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest,Rákosárok­ utcza 431­, valamint Havas, Lau­te & Cre. czégnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8). Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó­ hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Madó-hivatal: és­ ziác Újpesten, reá­l év­ vel ez a 0. szám. Ide intézendő!: az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. IX. évfolyam. wmmmasBaBBz: wmBUBmmbMBtmaammBtaBtasm­mmaommmm Az „Ellenőr“ ára mint eddig : az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. gx.) 8 z A z a­d é­s a könyvárnál után történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Egy évre...................... . 20 forint — kr. Félévre 10 „ — kr. Negyedévre...............................5 „ — kr. Egy hóra....................................1­­­80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza Táviratok. Bécs, ápr. 10. („B. C.“) Széll Kálmán pénz­ügyminiszter ma több órai conferentiát tartott Preuis osztrák miniszterrel, melyben az összes kiegyezési javaslatokat elintézték. A pénzügyminiszter ma elutazott. Bécs, ápr. 10. („B. C.“) Egy konstan­tinápolyi jelentés szerint Ah­med Velik pasa a képviselőház elnöke, Edhem pasa helyére nagyvezírré fog kineveztetni. Bécs, ápr. 10. A „Pol. C.“ táviratilag jelelenti Pétervárból 10-éről délután 2 óra­kor. Mérvadó helyre érkezett konstantiná­polyi tudósítás szerint a porta a jegyző­könyvet, Montenegró követeléseit és egy külön meghatalmazottnak Pétervárra kül­dését visszautasítja; ezen magatartás pa­ralizálja Oroszországnak a jegyzőkönyben érvényesült békeóhaját. — A „P. C.“ Konstantinápolyból 9-éről jelenti: A porta külföldi képviselőihez körlevelet intézett, a­mely a jegyzőkönyvet behatóan méltatja. A körlevelet még nem tekintik a porta végleges elhatározásának, a­melynek negatív eldőltét nyomatékos diplomatiai befolyások­kal megakadályozni igyekeznek. Konstantinápoly, ápr. 10. 12 órakor. A porta táviratilag körlevelet intézett minden követségéhez, melyről az itteni ügyvivők ma este nyernek tudomást. A porta állító­lag megjegyzéseket tesz a jegyzőkönyre vo­natkozólag, anélkül, hogy azt feltétlenül visszautasítaná, Suvaloffnak leszerelés iránti, nyilatkozatát visszautasítja, és egy megha­talmazottnak Pétervárra való küldését meg­tagadja. — A montenegrói kérdésben hír szerint ma a képviselőkamara fog tanács­kozni és a montenegróiakkal a végleges vá­lasz holnap közöltetik. Berlin, ápr. 10. A „Post“ jelenti: A csá­szár Bismarcknak nyugdíjaztatási kérvényét vissza­utasította, hosszabb szabadságidőt adott neki; he­lyettesítését a birodalmi ügyekben Camphausen ve­szi át. — A „Nordd. Zigfi dementálja Sándor csá­szár megbetegedését, aki — ide érkezett szemé­lyes hírek szerint jó egészségnek örvend. — Bis­marck az olasz királytól egy alabastrom vázát ka­pott születésnapi ajándékul. Konstantinápoly, ápr. 10-én 11/* órakor. A porta körlevele különös nyomatékot fek­tet a béke iránti óhajra, kifejezi az akaratot a reformokat keresztülvinni és visszautasítja a jegyzőkönyv azon pontjait, melyek a tö­rök belügyekbe való idegen beavatkozást foglalnak magukban. A porta csupán egy követnek Pétervárra küldésébe egyezik bele, és leszerelné, ha Oroszország egyidejűleg kész leszerelni. A körlevél továbbá azon óhajt fejezi ki, hogy a hatalmak érvényesítsék befolyásukat Montenegróra, mikép béküléke­­nyebbnek mutatkozzék. Páris, apr. 10. A „Temps“ az orosz manifestumot 14-ére helyezi kilátásba, ha Törökország addig nem fejezi ki szándékát Pétervárra követet küldeni. Pétervár, apr. 10. A porta válasza a jegyzőkönyvre, még nem érkezett meg. Ha a porta rendkívüli követet küldene, mire a hatalmak 13-áig tűzték ki a határidőt, ezt — az „Agence Russe“ szerint — még nem volna szabad egyik vagy másik értelemben escompt­rozni, minthogy minden az elhatá­rozásoktól függ, melyeknek vivője a külön követ. Mindenesetre Oroszország, mire engedményeiben már a végső határig ment, egy lépést sem fog tágítani. Insbruck, ápr. 10. A tartománygyűlésen a többség megtagadta a hűségi eskü letételét, mire Landeshauptmann nincs jelen. A helytartó nyi­latkozata után, miszerint Fedrigotti a császártól ki­nevezett helyettes és jogosított functionárius, az al­kotmánypárt kijelenté, hogy kész a hűségi esküt haladéktalanul letenni és a többség elnapolás iránti indítványt nyújtott be, a­mely elfogadtatott. — Leg­közelebbi ülés holnap. Bécs, ápril 10. (Zárlat) Hitelrészvény 146.50. Gali­­ciai 209.50. Allamvasut 223.50. Rente 93.50. 1860 as 11050. 1864-es 132.—. Ezüst 107.50. London 123.35. Unió- Bank —.— Által, épitőbank —.—. Magyar Földhitel —. Angol-Osztrák 69.50. Lombar­d 78.50. Tramway —. Hitelsorsjegy 160.—. Napoleordor 9.85. Arany 5.79. Frankfurt 60.—. Porosz pénzutasv. 64.55. Török sorsjegy 17.—. Anglo épitő bank —. Municipalbank. — Frankfurt, ápril. 10. (Zárlat.) Váltóárf. Bécsre 164.90 Osztr. bank­ részv. 669.—. 1860. —Évjáruléki papír 51.'/,. Lombard 64.25. Magy.­rorsjegy —.— Osztr. hitelrészv. 121.—. Osztr. államvasp. részvénytársa­ság 184.—. 1864. —. Évjárulék ezüst 55.­/, Galicziai 172.75. Györ-Gráczi —. BUDAPESTI SZINLAPOK. Budapest, szerda, április 11. Nemzeti színház. Enrique Körösmezei Geronte Pintér A nők Iskolája. Jegyző Benedek J. Kezdete 7 órakor. Vígjáték 5 felvonásban. __ Személyek: N é [1 8 Z | 11 N­ ] Z. Arnolphe Szigeti József .. Ágnes Molnárné Sztrogoff Mihály útja Horace Halmi Moszkvától IrkusZig. Bangó Sántha . . _ Krizsa Császárné Látványos uj színmű 4 felv. Chrysalde Komáromy Kezdete 7 órakor. UTOLSÓ POSTA. A „N. fr. Pr.“-nek positive megerősítik azt a hírt, hogy Gorcsakoff herczeg ápril 13-ikáig vá­laszolási határidőt adott a portának , hogy az előbbi jelentésnek második része, mely szerint vonakodás esetében másnap, 14-ikén, bekövetkeznék a had­üzenet,­­ való-e, az nincs megerősítve. Bismarck herczeg elbocsáttatás iránti kérel­méhez, a „Nat. Ztg.“ érdekes verziója szerint egy betegségi bizonyítvány is volt mellékelve, mely ko­moly életveszélyt constatált az esetre, ha a kan­­c­ellárt hosszabb időre teljesen fel nem mentik a munkától. Egy berlini jelentés szerint a helyettesítés kér­dését is szabályozták tegnap, úgy, hogy a kanc­el­­lárt négy havi távolléte alatt Camphausen és Bid­­low helyettesítik. A birodalmi gyűlés elé Camphau­­sen terjeszti az ide vonatkozó közlést, de az a kérdés még éppen nincs elhatározva, hogy Camp­­hausen formaszerűen alkanczellári állást kap-e, vagy, a­mi valószínűbb, a helyettesítés az eddigi nem­­formaszerű alakban történik-e. A birodalmi gyűlés­ben már hallatszik, hogy illendő alkalommal bizalmi szavazatot fognak indítványba hozni. Rómából, megbízható részről jelentik a „N. fr. Pr.“-nek, hogy egy legfelsőbb állású olasz sze­mélyiségtől egy levél ment a pápához, mely azt mondja, hogy a pillanat sürgőssége által javallt rendszabályok, melyek a klérusra vonatkoznak, sem a pápa személye, sem a katholikus egyház ellen nincsenek intézve. Az orosz cedrin a Szerbiában szükséget szen­vedő bolgárok számára magánpénztárából 50,000 rubelt küldetett. Karczosi, belgrádi orosz főconsulra van bízva a pénz szétosztása. Budapest, április 10. Országos bajainkról. Mocsáry Lajos urat nem elégítették ki a húsvéti kiáltványára irt észrevételeim. Nem mondhatnám, hogy ezen elégületlen­­sége meglepőleg hatott rám. Mert elte­kintve is a ténytől, miszerint legkellemet­lenebb a c­áfolatnak azon neme, mely egy elméletet és okoskodást, ennek saját érvei­ből és utalásaiból bizonyít be­tarthatatlan­nak — országgyűlési tisztelt képviselőtár­sam politikája körülbelől olyan, mint Orosz­ország civilisationális hivatása és békesó­várgása a keleten: háborúság kellene an­nak mindenek felett, csak szövetségesre le­hetne kilátása vagy legalább is a hatalmi más tényezők törik-szabad semlegességéről érezhetné magát biztosítottnak. Megjegyzé­sére azonban, hogy az egyszerű tagadás nem c­áfolat, nem hallgathatom el vála­szomat, miszerint a­mit én Mocsáry úr czik­­kéről állítottam, azt ezen czikk önsemmisí­­tési észjárásának terjedelmes és kimerítő idézeteivel bizonyítottam be, míg — és higgye el, nem apprehensióból történik ezen figyelmeztetés, mert az én publicistikai hiúsá­gom és nagyravágyásom nem lát semmi okot az „Ellenőr” műveit közönségén kívül is sóvárogni olvasók után — ő nem adott, sem máskor sem most, összefüggő tisztességes kivonatot soha, hírlapirodalmi bármely párt­­ellenének feleletéből. És kénytelen vagyok ezen választ megtoldani a figyelmeztetéssel is, hogy én a Mocsáry úr értekezését, az általa felállított államcsíny és germanizáló provisoriumok ártatlansága felett, nem te­kintettem az országos ügyekről és bajokról már szólani indult vollam tulajdonképem­ tár­gyához tartozónak, hanem beszéltem róla úgy, mint beszélni lehet egy eszes ember hóbortjai­ról, a­kit számba kell venni akkor is midőn furcsa ötletei vannak, s a kivel szemben nem al­kalmazható a mellőzés még akkor sem, ha elszoktunk is azon helyiség rendes látogatá­sától, a­hol világra jönnek bölcselkedései. S ha a tisztelt képviselő úr méltóztatott az »Ellenőr“ április 4-iki számában foglalt czik­­kemre egy pillantást vetni, abból is meglát­hatta manifestumára az érdemleges c­áfola­­tot, noha ennek írása alatt még nem bírtam tudomással az „Egyetértés” húsvéti lapjának csodáiról. S a­mit ez intermezzo előtt kezd­tem el, azt folytatom utánna is, mintha semmi sem történt volna. Merem azonban állítani, hogy úgy a mindjárt következő, mint a néhány nap múlva közlendő néze­teimben is találhat Mocsáry úr sokat, a­mi feleletül szolgál az általa mondottakra is, noha nem utalok többé azokra , ámbár csak átalánosítva fogom ismertetni azon, jelenségeket, melyek közreműködnek, hogy „országos bajainkról” kell tisztába jönnünk, mielőtt az ország és nemzetünk valódi meg­ítéléséhez „higgadt és tárgyilagos* véle­­ménynyel járulhatnánk. Van egy mondás, mely a folytonos ismétlés által csaknem felhangolta magát a példabe­szédek bölcseségének fokozatára, sőt kacsintgat már az axióma álláspontjára is. Ez a hatalmas mondás — különféle változatban — oda megy ki mindig, hogy a mely nemzet ön­kényt mond le államiságának valamelyik jo­gáról, az saját kezei által hal meg sőt ipso facto elkövette az öngyilkosságot. Ennél a tekintélyes és mindegyre előkerülő mondás­nál, mely mindegyre ijesztget szörnyű jós­lataival, nagyobb képű képtelenséggel rit­kán találkozik a gondolkozó ember. Mert ha nem vonjuk is kérdőre a többi nemzete­ket, hogy miként mernek élni, sőt esetleg, fejlődni is erőteljesen azon sok öngyilkosság után, melyet rábizonyíthatni, illető történe­tének egyik-másik nehéz idejéből, mindenikre, ugyan kérdem, mi jogon nincs eltemetve a magyar már századok óta, tekintve a histó­riai tényeket, miszerint bizony jónak látta ő lemondani államiságának, hol egyik hol má­sik jogáról, most a török majd az osztrák hatalom irányában? Hiszen ha az a mon­dás a tiszta igazságot foglalná magában, akkor fajunknak a koporsóban sem találtat­nék már sem pora, sem hire, s így aligha fenmaradtak volna azon rettentő prófé­tái is , kik szörnyű jóslatokban törnek ki a nemzet legközelebbi öngyilkosságáról, a bankkérdésre és a vámügyre vonatkozó ma­gyar-osztrák egyezkedés elfogadásának es­hetősége által. S még hagyján, midőn ezen borzadalmas jöv­endőmondók azon pártból kiáltoznak, mely hazaárulásnak jelez a sa­ját tévedhetlenségével szemben álló minden véleményt és eljárást. I­e mit szóljunk azok­ról az orákulumokról, melyek az 1867-ki 12. t. sz. határtalan időre szóló lemondásai­ban nemcsak megnyugodtak, hanem böl­­cseséget is találtak, s a­kik most egy tíz évre szóló szerződés tervezetének országyű­­lési helyeslését úgy gyászolják már is, a fogcsikorgató látnokság fuldokló irályának mindenféle orditozásaival és lamentatióval, mint a nemzet sírját ? Hát hol voltak önök, drága próféták a néhai Deák-párt hírlapírói közül, midőn a nemzet „öngyilkosságot“ kö­vetett el mindazon jogairól való lemondással, a­melyeknek éppen most tíz éve ütött „az utolsó“ órája ? Vagy tán a hadügy és a külügy nem tartoznak az állami önállóság fogalmai és jogai közé, s így közössé lehetett ezeket véglegesíteni anélkül, hogy temetésre szólna az ének ? Jó, hagyjuk ezen csekélységeket. Én ugyan a legfontosabb jogoknak tartom s nem voltam elbájolva a delegatióba való csukatásuk által, de a nemzet öngyilkossá­gának sem nyilvánítottam ezt soha, s igy tán nem is lehettem irányában a valódi Jeremiások egyike. Hanem hát kedves jó­sok! 1867-től 1877-ig rövidebb idő van, mint lesz 187­0-től 1887-ig? S ha nincs, ugyan miként történt mégis, hogy a­mit most a jövő tíz esztendőre úgy tüntetnek fel, mint nemzeti öngyilkosságot, arról a múlt tíz évet illetőleg nem szólottak sir­ hangon, noha tudták és látták akkor is előre, hogy a vámügy önállóságáról „lemond“ a nem­zet tíz évre, a bankügy önállásáról pedig hallgatott szépen? Joglemondás! Nemzeti öngyilkosság! ostoba beszéd. Soha egyetlen nemzet sem mond le egyetlen jogáról is, és nem követ­het így el öngyilkosságot sem. Egyik vagy másik időszak nemzedéke köthet szerződést, rövidebb hosszabb időre, egy vagy más ál­lami jognak megszorítására vagy felfüg­gesztésére nézve.­­ S ez lehet helyes vagy helytelen,­eszélyes vagy meggondolatlan el­járás, a viszonyok szerint, melyeket minden józaneszű nemzetnek számba kell venni min­dig, mert ezeknek számba nem vétele lehet igen egyértelmű az öngyilkossággal. De a jövő nemzedékeket bizony nem zárhatja el egyetlen nemzedék tette is soha az állami­ság jogainak teljes érvényesíthetésétől — csak jó idők járjanak rá, s a nemzet ne menjen a pityergők és káromkodók, hanem férfias munkásság emberei után. Ez azonban fontosabb thesis, semhogy czélszerű ne lenne további fejtegetése is nemsokára. Gsernátony. A magyar kormány és az osztrák nemzeti bank között a hypothekalis üzletág szatutumainak szöve­gezésnél felmerült differentiákat a „Hon“ következő­leg ismerteti: „A fő vitás­­kérdés az, hogy a magyarországi p hypothe­­kák ellen a végrehajtást melyik bíróság rendelje el ? A bank (és úgy tudjuk nézetét osztja az osztrák kormány is) a mel­lett van, hogy csak a bécsi törvényszék , ez ellen a magyar kormány védi a magyar bíróság önállóságát, mely fontos ál­lami momentum. Mert az érvényes ítélet ellen senkinek kifo­gása nem lehet, de hogy Magyarországon csak magyar bíróság endelhessen el végrehajtást, ez is közjogi követelmény. Ez ügy most is függőben maradt. E mellett a magyar földhitel­­intézet kiváltságainak, ,további a bekebelezési előnyöknek, a bank hypothekalis kiváltságaival való egyetértéséről volt szó. De ezek kisebb fontosságú és kevesebb nehézséggel járó dolgok. A tiroli Landeshauptmann még mindig nincs kinevezve. A kormány Blaus Ferencz apátot szán­dékozott kinevezni, de ez tagadólag felelt a fel­szólításra. A bécsi lapok megróvják a kormány habozó eljárását, a­zért nem mer az alkotmány­­hívekből Landeshauptmannt kinevezni, hanem me­gint pappal tett próbát, de szerencsére felsült vele, mert az apát úr ez állásra „képtelennek“ nyilvá­nította magát. A részegesség ellen készülnek törvényt hozni Ausztriában. Érvénye egyelőre csak Galicziára és Bukovinára terjedne ki. A reichsrath kiküldött bizottsága a kormány javaslatát lényegében elfo­gadta, de indítványozza a törvénynek a többi tar­tományokra is kiterjesztését. A jelentés utal más országok hasonló törvényeire, s a részegesség pusz­tító hatására. Galicziában nem ritka az az eset, hogy a paraszt a télen át megivott pálinkáért fél termését előre eladja a korcsmárosnak, vagy vál­tókat állít ki néha jelentéktelen összegért, de a­mely a kamatokkal és prolongációkkal gyakran nagy összegre növi ki magát. Az uzsorások kiak­názzák a nép ivási szenvedélyét. Ha a törvény egyes intézkedései — úgymond a jelentés — szi­gorúaknak látszanak is, nem szabad arról megfe­ledkezni, hogy rendkívüli bajok orvoslása csak rendkívüli eszközökkel érhető el. Agitatio a horvát végvidék bekebelezése mel­lett. A zágrábi „Obzor“ a végvidék bekebelezése mellett írt czikke alkalmából üdvözlő táviratokat kapott, melyek azt sejtetik, hogy az agiatio jól van szervezve. Imo: Glina, ápril 8. Dicsőség Mollynary bárónak, ki a vég­vidéki nép emlékében örökké megmarad, ha ezen nép régi óhaját megvalósitni segíti, s missiója szerencsés befejeztével a végvidéket az anyaországnak polgári kormányzatába átadja. Éljen a császár és király! Éljen az osztrák-magyar mon­archia ! Éljen az egységes Horvátország ! Éljen Mollináry! Éljen Mazuranics bán, Petrinya, ápril 9. Csak az egységes Horvátországgal közösségben, az alkotmányos életben tekinti a határőr bizto­sítottnak jövőjét, biztosítottnak szellemi és anyagi jólétét. Ezt fogják mindenha vallani a becsületes petrinyai horvátok. Kossstajnica, ápril 9. A Velebittől a Dunáig, az Unna, Kulpa és Száva között egy az óhaj, hogy t. i. a hor­vát nép a Kupa folyó mindkét részén egyesíttessék, hogy az­tán alkotmányos életével annál sikeresebben fejleszsze saját erkölcsi és anyagi jólétét a császár és király dicsőségére, az összállam s az együttes horvát haza hasznára és előnyére­­ Törökország felelt. Az esti órákban érkezett táviratok a porta elhatározásáról végre bizonyos hírt hoztak. A találgatásoknak ezzel, hála isten­nek vége, s mit előre sejtett minden gon­dolkodó, most tényül áll előtte: a porta igen illedelmesen, de épp oly félreérthetet­lenül kikosarazza­­a Muszkaországot. Csakis Muszkaországot azonban, és nem egyszers­mind Európát. S ez a megkülönböztetés igen fontos. A körjegyzék, melyet a londoni jegy­zőkönyvre válaszul a porta szétküldött a fentebbi táviratokban foglalt vázlat szerint, maga a jegyzőkönyv sem visszautasítva, sem elfogadva nincs. A jegyzőkönyv béke­­sóvárgását teljes mértékben magáévá teszi a porta; nincs kifogása a reformok ellen, de perkorrestálja az idegen beavatkozásnak azt a platonicus nemét is, melyet a jegy­zőkönyv nagy szerényen érintett. Mindezt összevetve, inkább mondható elfogadottnak, mint elvetettnek a jegyzőkönyv. A porta mindenesetre megtalálta Európával szemben azt a középutat, mely mindkettejükre nézve lehetővé teszi a közeledést, s ha a béke ügye ezen a ponton fordulna, ma elmondhatnék, hogy a béke bizonyos. De nem ezen fordul A Suvaloff gróf clausulája ott az ütköző. És a porta, mikor köriratában erre tér, egyszerre elfelejti az Európát igen, de nem Muszkaországot meg­illető előzékeny hangot, és azt a húrt üti meg, mely a muszka hatalmaskodás hen­­czegő szellemének legvisszásabban rezeghet. Nem csalódtunk, midőn bizton vártuk, hogy az orosz diplomat­a kihívó fellépte nem fog imponálni Sztambulban: mindaz, amit a porta concessiókép megadni hajlandó, abból áll, hogy késznek mutatkozik Szent-Péter­­várára külön követséget küldeni" a lefegy­­verkezés ügyét előmozdítandó. De ami a montenegrói béke előzetes megkötéséről, Törökországnak a lefegyverkezésben való el­sőségéről s a többi kihívó feltételekről a muszka clausulában szó van, arra a portá­nak megvető vállvonutásnál nincs egyéb vá­lasza. Lefegyverkezni csak Oroszországgal egyidejűleg kész, Montenegró bámulatos kö­veteléseit teljesíteni pedig egyátalán nem hajlandó. A parliament, mely elé ez utóbbi kérdést, mint utolsó fórum elé a kormány terjeszté, bizonynyal nem fogja defavoyálni ez elhatározást. Nem is késik Oroszország méltatlan­kodó lármájával teletáviratozni a világot. Mutatványt ez álnok, hazug zajból már mai távirataink között is talál az olvasó. Hogy a porta így meg amúgy utasítja vissza a hatalmak békés törekvéseit, hogy így meg amúgy parallyzálja Oroszország béke­sóvár­­gását stb. És fogunk hallani ennél még kü­lönbeket is. De meg fogjuk-e végre hallani Európában azt a visszhangot, mit az orosz álnokság tettető szava megérdemelne, az nagyon kétséges. Európa nyomorult lett, gyáva és tehetetlen. A hülyék erénye vett rajta erőt; árnyékától fél, szavától meg­rebben ; utóvégre is ijedtében fog meghalni Bismarcknak egy erősebb prüszentésétől. Oh, ha fel tudna még egyszer kelni az önbizalom és czéltudatosság amaz erejével, mely a­­ muszka vércsének oly máglyát ra­kott egykor Sebastopolnál; ha megtalálná még egyszer azt a szavát, melytől jobban megcsuklott egykor Gorcsakoff herczeg, mint Sztrogoff utazásában a telegráfus a czár ne­vére : egy ház alatt nem volna muszka kér­dés a Pruthnál, sem a Bojanánál, sem Boszna Szeráljban. Csak azt az egyet meg tudná ér­teni Európa, mi végtelenül megalázó van az intésben, mikor Törökország szemrehá­­nyólag uralja az egyesült nagyhatalma­kat, eszközöljék magasságos befolyásukkal, hogy a nagyságos Montenegró kegyelme ne akarjon Európa békéje s háborúja fölött dönteni: bizonynyal nem hangza­­nék el pusztán Törökország férfias felelete, de százszoros erővel vetné azt vissza Péter­­vára felé Európa érczes visszhangja. Eddig és nem tovább. Azonban Európának nincs ércze és nincs hangja. Hangtalan papirosokba fekteti min­den bölcseségét, erélyét, s futva riad szét, ha a papiros véletlenül megzizzen. Európa nem fogja felfedezni megaláztatását, de pour d’être oblige den pleurer. És szegény Európa ismét csak új hercze-hurczában indul útta­­lan útnak, iránytalan irányba, amint az orosz szelek járnak. Szegény Európa! A hűtlen kezelésről. Az igazságügyi bizottságnak még tar­tozunk néhány észrevétellel a büntető ja­vaslat tekintetében. Legközelebbi czikk­ünk­­ben ugyanis megígértük, hogy azon javítást igénylő intézkedésekről, melyek indítványára fölvétettek a büntető javaslatba, s melyek­kel múltkori czikkeink keretében nem vé­gezhettünk, más alkalommal fogunk szólani. Ezúttal a hűtlen kezelésről mondunk el egyet-mást. Múlt alkalommal kifejeztük már abbeli véleményünket, hogy az igazságügyi bizottság több helyes módosítás mellett szá­mos hibásat is tett. Ez utóbbiak közé tar­tozik a király pertörlési jogára vonatkozó­lag múltkor emlegetett módosítás után talán első­sorban az, melyet a bizottság a hűtlen kezelés tekintetében követett el. Mert való­ban ilyen módosítást csakis elkövetni, s nem tenni lehet. Mielőtt a bizottság módosításának kö­zelebbi megvilágításába bocsátkoznánk, szük­ségesnek tartunk néhány megjegyzést tenni. A büntetőjognak a vagyon elleni bün­tetők és vétségekre vonatkozó rendszere aránylag tán legkevésbbé van biztos alapo­kon szervezve, s bátran el lehet mondani, hogy e tekintetben még sok nehéz feladatot kell megoldania, nem egy erős küzdelmet kell végig harczolnia a büntetőjog-tudo­mánynak. A forgalmi, az üzleti élet napon­ként új és sűrűbben változó viszonyokat tá­maszt, naponként új és új követelésekkel lép fel a büntetetőjog irányában. Idejárul, hogy a vagyon elleni büntettek és vétségek meghatározását már azon körülmény is fe­lettébb megnehezíti, miszerint a tulajdon, birtok és biztalat fogalmainak felismerése, kezdete és megszűnése igen sok esetben a legterhesebb feladatok közé tartozik. Mert ki tudja gyakran határozottan és biztosan megkülönböztetni a tolvajlást a sikkasztás­tól és viszont, avagy ezek egyikét a csalás minden esetétől ? Vagy nem fordul-e elő számtalan oly eset, mely sem a tolvajlás, sem rablás vagy zsarolás, sem sikkasztás, sem csalás stb. fogalma alá nem vonható, nem vonható legalább a jog és méltányos­ság szempontjából, s azért mégis veszélyes volna büntetőjogi sanctio nélkül hagyni, mert dolást foglal magában másnak vagyoni megrövidítésére és saját magának, vagy más­nak gazdagítására? Váljon azon jószágfelügye­lő, a­ki a bérlőtől a bért nem veszi saját kezéhez, hanem saját, vagy más valaki hitelezőjének fizetteti ki a jogosítottnak károsítására, ki­mondható-e sikkasztásban, vagy éppen csa­lásban bűnösnek, vagy nem kívántatik-e meg más valami büntetőjogi sanctio, mivel emezek tán nem nyújtanak elég támpontot a büntetendő cselekmény sújtására. Ily körülmények között, midőn a gya­korlati élet haladásra, fejlődésre kényszeríti a büntető törvényhozást, másrészt pedig az kénytelen még mindig a kezdet nehézségei­vel küzdeni, az alapfogalmakat tisztázni, nem csoda, hogy úgy a tudományban, mint a törvényhozásban nagy eltérések mutatkoz­nak a rendszer, mint a minősítések megha­tározásának tekintetében egyaránt.

Next