Ellenőr, 1877. október (9. évfolyam, 402-459. szám)

1877-10-21 / 440. szám

61, melyet a túloldal elfoglal, a terményadó a kü­­lnbséget és a hátrányokat részünkre sokkal inkább tenyészteti és jobban megközelíti azon álláspon­­­t, melynek Kerkápoly kifejezést adott, mint az talányadó. De másrészről csodálkozik, h­ogy Ker­­■­ápoly nem vette észre azon inconsequentiát, mi­­nt mindazok összefüggésére nagy súlyt helyez, melyek a különféle kiegyezési javaslatokra vonat­oznak, mely abban volna, ha követelnék, hogy a részadó mindenkép az átalányozási adórendszerre ektettessék, a terményadó pedig teljesen ki legyen árva, a czukoradónál pedig kizárnak mindenáron terményadót és az átalányozási rendszer behozá­sát követelnék. Elismerve hogy a fogyasztás quótájának direct­­on való megállapítása lehetetlen, s inderecte számt­am is nehéz, kétségtelennek mondja, hogyha ezen évlény szerint is vesztünk, a restitutiónál többé nem oszthetünk. A Kerkápoly által beterjesztett javaslat­on valami nagy eredményt nem lát, úgy van meg­­yőződve, hogy az előterjesztett törvény a körü­l­­ményeknek annyiban megfelelt mindenesetre, ameny­­nyiben a körülményeket az eddigieknél tetemesen nyitja, és amennyiben recompensatiót talál a többi érvényekben, melyek a kiegyezés tárgyában alkot­ottak. A törvényjavaslatot elfogadja. Irányi Dániel utal azon következetlenségre, melybe szerinte, Kerkápoly esett, midőn a törvény­­jvaslatot elfogadja, s elfogadásra ajánlja határz­­ati javaslatát. Figyelmeztet, hogy akik aláírták h­atározati javaslatot, nem szavazhatnak a törvény­­avaslatra. Széll Kálmán : Csak két észrevételt kívá­­ok tenni egy ma szólott képviselő úr beszédének fején mondottakra. Az egyik az, hogy a t. képviselő úrnak né­­ete szerint ezen törvényjavaslatnak előterjesztése sak azt bizonyítja, hogy én felületes javaslato­­­t, munkálatokat szoktam a törvényhozás elé ter­­jszteni, mert hisz beismertem, h a mint ő mondá - hogy a terményadó első látszatra helyes. Én megígértem a terményadót a múlt nyáron, most­­ismertem, hogy csalódtam, kapacitálódtam az iánt, hogy nem helyes, és hoztam egy másik ta­klatok Rectificálnom kell ezt, mert nem egészen úgy 11. Én a terményadóról szóló törvényjavaslatot íoltommal nem terjesztettem a ház elé. Ha a k­­épviselő úr tud róla, én nem tudom. De az én foltommal ily javaslat a ház elé az én kezemből em került. T. képviselő úr azt mondja, hogy én hallot­­tm valamit harangozni arról, hogy ez általányo­­ási eljárás mellett azon különböző gyártási pro­­edura, a­mely a roszabb minőségű, vagy jobb minőségű répánál dívik, kiegyenlíti később a ro­­zabb és jobb minőségű répa közti különbséget. Hát te hát, én a t. képviselő urat arra figye­­leztetem, hogy ő, a­ki minduntalan és nagy ap­­dombbal hivatkozott azon enquétekre és azon szak­­estüéletek nyilatkozataira, melyek itt-ott az ő ínye zerinti kijelentéseket tesznek, s rendesen csak ak­­or szokott rájuk hivatkozni, mikor éppen az ő igére nyilatkoznak, figyelmeztetem, hogy a czu­­orkérdéssel is foglalkozott egy szaktestület 1869- en s a mikor én ez argumentatiót használtam, örülbelől csakugyan azt mondtam, mint e czukor­­ügető-bizottság. Én tehát nem harangozni hallottam, hanem zuttal éltem ugyanazon testület szakértő vélemé­­yével, melyre ellenemben a t. képviselő urak, s kü­lönösen ő oly­annyiszor hivatkoztak. Méltóztás­­ék azt jobban elolvasni és ne csak azon részeit eszelni, a­melyek önök ínye szerintiek és önök álláspontját látszanak védeni, hanem méltóztassék elengedni, hogy mi azokat hozzuk fel, melyek a mi álláspontunk megerősítésére szolgálnak. Én te­hát magáról a kérdésről nem akarok­zólni; nem akarom c­áfolgatni, hogy a t. képvi­­elő úrnak igaza van-e abban, hogy Magyarország agyasztja a monarchiában fogyasztott czukor 1/8-át, m­bár meggyőződésem mást mond. Arról nem szólok, hogy a t, képviselő úr k­étségbe vonja, hogy a belfogyasztás a termelő­gyáraknak csakugyan javára van, ha a kivitel prae­­niumát megkapják a gyárosok, csak egyet vagyok kénytelen constatálni, és ez az, hogy e házban az egész vita alatt minden ember hangsúlyozza, hogy I­­ restitutio mai elszámolási rendszeréből Magyar­­oszágra háramló kár méltányos, helyes alapokon kigazittassék, kijavíttassék, s ez helyes kívánság; le méltóztassanak elképzelni azok­a­t, képviselő urak, kik e törvényjavaslatot ellenzik, kik tehát elenzik azt, hogy a czukoradónál azon anomália, hogy 11.000,000-t fizetünk, mikor csak 10.000,000-t kapunk,orvososítassék,hogy a restitutió kérdést lehet-e az általunk indicált irányban orvosolni, ha a c­ukor­­idónál a status quot fenn akarjuk tartani ? Ez oly­k­ót kiegyenülhetlen álláspont, oly két méltánytalan övetelés, melyet magam részéről egy perezben tájamon sem mernék kiereszteni. Ezzel te bát, végeztünk volna a kérdéssel. Egy pár szóval akarom érinteni azon hatá- t­­­rozati javaslatot, melyet Kerkápoly Károly t. ba- s­rátom előterjesztett. (Halljuk !) Én nem tagadom azt, hogy egy ideális, egy minden tekintetben igazságos és helyes adórend­­­­szernek egyik követelménye, hogy mindazon faktor számba vétessék, a­melyek közreműködnek bizo­nyos oly czikk előállításánál, mely adóval terhel­­tetik. De arra vagyok bátor figyelmeztetni a t. kép­viselő urat és a t. házat, hogy ez egy oly nehéz dolog a gyakorlati alkalmazásban, és oly kompli­­cált kérdés, hogy nagy kételyeim vannak a felől, hogy főleg az átalányozási rendszer mellett, mely­nek megtartását pedig a c­ukoripar első­sorban igényli, gyakorlatilag megoldható lesz-e. Már maga Kerkápoly Károly t. képviselő úr s helyesen megjegyezte, hogy ha már a zónákat i meghúzzuk, miért legyen más az elbánás a zónán innen, mint a zónán túl. Ez Oroszországban meg megy, hol nagyok a termelési differenciák, de ná­lunk, hol ezek mégsem oly nagyok, hol nem is oly megállapodottak, hanem változnak, azokat oly biztosan fixírozni nem lehet. Ezen rendszernek prak­­tikus alkalmazása odavezetne, hogy nemcsak egyes vidékekre és termelési kerületekre kellene külön­­külön adótörvényeket hozni, készíteni, hanem való­sággal cataszert kellene készítenünk minden egyes gyárra nézve. A határozati javaslatot annyiban, a­mennyi­ben Kerkápoly I. képviselőtársam ezt maga sem köti a jelen törvényjavaslathoz és a kormányt arra hívja fel, hogy ezen kérdést a jövő szempontjából tanulmányozza, a magam részéről nem ellenzem, nem is ellenezhetem. Ezen azonban nem mehetek túl és az iránt több kötelezettséget nem vállalhatok. Erre nézve egyéb nyilatkozatot annál kevésbbé te­hetek, mert — ismétlem — azt hiszem, hogy egye­beket most nem is említve, oly nehézségekkel kel­lene ezen kérdésnek a gyakorlati kivitelben meg­küzdeni, melyek már magukban is ezen eszme foganatosítását minden esetre igen problematikussá és kérdésessé teszik. Tanulmányozni fogom tehát a kérdést, de ennél tovább nem megyek. (Helyeslés a középen.) Erre következik a név szerinti szavazás, mely­nek eredménye lett, hogy a törvényjavaslat 138 szóval 70 ellenében elfogadtatott. Távol volt 238 képviselő. Kerkápoly határozati javaslata szintén elfogadtatott. Szivák Imre, a kérvényi bizottság előadója felolvassa a kérvények 42-ik sorjegyzékében foglalt 1­2­5 számú kérvényt, s a ház változatlanul el­fogadta. Következett Péchy­ Tamás közlekedési minisz­ter úr felelete Szluha Á. képviselő kérdésére. Péchy Tamás közmunka és közlekedési mi­niszter : T. ház! Szluha Ágost képviselő úr még f. évi június 14-én intézett hozzám egy interpella- t t,sot, s arra a választ e napokban megsürgette. Minthogy pedig én azt tartom, hogy egy alkotmá- s­úlyos miniszternek legelső kötelessége a ház­sza­­­­bályokat benn a házban épúgy tisztelni, mint künn a törvényeket, kénytelen vagyok elmondani az oko­kat, melyek miatt a hozzám intézett kérdésekre ed­­­­dig nem válaszoltam. Az interpellatio ugyanis a­­ múlt ülésszak vége felé intéztetett hozzám, a­mi­kor orvosi tanács folytán a házba nem igen jár­hattam el, azután pedig beállván a szünet, ismét nem felelhettem. Midőn a ház ismét összejött, szán­dékom volt felelni, de akkor a t. képviselő úr volt szabadságon. Megvallom, hogy miután ép e nyár folytán, e tárgyban azon vidékről egy küldöttség járt ná­lam, melynek véleményemet megmondottam, s én eredetileg azt akartam a képviselő úrtól megtudni, kíván e még külön választ, minthogy azonban ő a választ megsürgette, bátor vagyok a t. ház enge­­delmével az interpellatióra most felelni. Az interpellatió így szól: Tekintve, hogy a Tisza és mellék­folyóinak az or­szágos kormányok tervezetei szerint történt szabályozása óta különösen az alsó Tisza-völgy majdnem évenként, meg­újuló a szabályozás előtt nem ismert magasságú áradások­nak van kitéve; tekintve, hogy ezen áradások magassága fokozato­san emelkedik, úgy­hogy előre­ még csak sejteni sem lehet, hogy a folyam medre szabálytalanságaiból eredő bajok vég­ződni, hol és mikor fognak . A tekintve, hogy az ősök által árvízmentes magasla­kon alapított virágzó városok és községek helyre nem hozható károknak, a lét és nem lét esélyeinek lettek kitéve; tekintve, hogy a milliókba került szabályozási töl­téseknek a fokozatosan emelkedő áradásokhoz szüséges­­­es fölmagasítása s az évenkénti vízvédelmi költségek az érdekelt városok, községek és birtokosok anyagi erejét, ha még eddig nem, de előbb utóbb kimeríteni fogják; tekintve, hogy a kormánynak legfőbb és legkomo­lyabb kötelessége a jelzett bajoknak orvoslása; tekintve végre, hogy ezen bajok forrása a Tisza és mellékfolyóinak szabályozásával legszorosabb kapcsolatban állónak látszik , a következőkre kérek feleletet: 1. Tanulmányoztatta e az igen­t, miniszter úr a kü-­­ionosén Szeged város és környékén fokozatosan emelkedő vízszin duzzadásnak valódi okait? 2. Ha, a­mint bizonyos, hogy ezen gazdag virágzó magyar vidék végveszélyeinek elhárítására addig tett in­tézkedések nemcsak, hogy eredményre vezetők nem vol­tak, sőt inkáb­b a bajt fokozták, hajlandó-e szükség esetén a tiszaszabályozási rendszer gyökeres megváltoztatásával a vidék üzleti gazdasági nyilvános és magán­életén lidércz­­ként nehezülő veszélyt elhárítani ? 3. Legyen szíves ez irányban szándékolt lépéseit a t. házzal közölni. Mielőtt t. ház magára a hozzám intézett há­rom kérdésre áttérnék, előre kell bocsátanom arra nézve, amit a t. képviselő úr mond, hogy a Tisza völgye majdnem évenként megújuló, a szabályozás előtt nem ismert magassága áradásoknak van ki­téve, hogy 1876 és 1877-ben, tehát a legutolsó két évben az alsó Tisza vidéke rendkívül nagy árvíz­veszélynek volt kitéve; de téved a t. képv. az abban, hogy az áradás évenként fokozódik, mert különben lehetetlen lett volna, hogy a képviselőház ez irány­ban semminemű intézkedéseket ne tegyen. Hisz mél­­tóztatik tudni, hogy a törvényhozás a felső Tiszára 1,600,000 irtot szavazott meg, ami, ha az alsó Ti­sza lett volna fenyegetve, indokolható nem lenne. 1830-tól, az első nagy árvíz idejétől, valamint 1853- ban, 1855-ben, és 1860-ban és 1867-ben — ezek voltak az árvizes esztendők — a veszély inkább a felső-Tisza vidékét érte, mint az alsó Tiszáét. Ott szak­­gattattak fel a töltések, és meglehet éppen annak kö­vetkeztében, hogy a víz ezáltal árteret nyert, meglett kimérve az alsó Tisza vidéke. Csupán az elmúlt hét esztendőben szenvedett nagyon az alsó Tisza vi­déke. 1876-ban nem érte el különösen Szegednél a viz azon veszedelmes magasságot, melyre 1877-ben emelkedett. Ez leginkább Szegednél magánál volt észlelhető és specialiter a Maros vizének befolyása következtében, mint a mely folyó rendkívüli ára­dást ért el 1877-ben olyat, min­t máskor alig szo­kott elérni, a Tiszával együttesen pedig épen nem szokott elérni. Eddig ugyan­is épen Szeged vidékén létezett azon tapasztalás, hogy a Maros árvize nem szokott a Tisza árvizével összejönni. Az idén az a rendkívüli eset volt, hogy együvé jöttt a két nagy árvíz és Szeged város csak igen nagy erőfeszítések árán kerülhette el a nagy veszedelmet. Ezeknek előrebocsátása után áttérek magukra a kérdésekre. A t. képviselő úr első kérdése az: „tanulmá­­nyoztattam-e a különösen Szeged városában és kör­nyékén fokozatosan emelkedő vízszin-duzzadásnak valódi okait ? Nagyon egyszerű okai vannak különösen a Szeged melletti duzzadásnak és fájdalom ezen okok legfontosabbikát épen Szeged városa teremtette. Szeged városa ugyanis a Marost 1851-ben nagy áldozattal önmsiga, saját költségén a vá­ros feletti különben is igen szűk Tiszameder fölében vezetvén a Tiszába, azáltal, hogy a szűk meder, mely magát a Tisza vizét sem képes kellőleg át­­bocsátani, s most még a Maros vizével is fokozó­dott, s így ily nagy vízmennyiséget éppen nem bocsáthatott keresztfü­, mondom, ezáltal idéztetett elő a duzzadás legfőbb oka. Innen van, hogy Szeged városa ily nagy veszélynek van kitéve. Hozzájárul ehhez az is, hogy közvetlenül a szegedi várnál 73 ölnyi szélességű lévén csupán a Tisza, azt a vizet, mely másutt sokkal nagyobb területen folyik keresztül, melynek tulajdonképeni árteret 400 ölre kellene megszabni, nem képes átbocsátani, és így némileg az is oka a duzza­dásnak. Van ezenkívül más természetes oka. A­z egyik az, és ez már nem Szeged városán múlik, hogy Szegeden alul vannak átmetszések, melyek az ál­lam által készíttettek, s ezek még ki nem kép­ződtek. De a duzzadások egyik oka az is, hogy" a­mi egészen természetes, é­s mindenütt előfordul, az összeszoritott viz, vagyis a szabályozott viz, mely védgátak által lefolyásában gátolva van, bi­zonyos vizszinig emelkedik, mert az az előtti ár­térre többé ki nem mehetvén, sőt némely átmetszé­sek által még meg is gyorsíttatván, azt a vízmeny­­nyiséget, mely azelőtt hónapokig stagnált, kény­telen elvezetni, és így duzzadásokat okoz. Ezek az okok, melyek Szegeden és­­vidékén duzzadásokat okoznak. Azt kérde továbbá a t. képviselő úr: „Ha, a­mint bizonyos, hogy ezen gazdag, virágzó­ ma­gyar vidék végveszélyeinek elhárítására edd­ig tett intézkedések nemcsak, hogy eredményre v­ezetők nem voltak, sőt inkább a bajt fokozták, hajla­ndó-e szükség esetén a kiszabályozási rendszer gyö­­keres megváltoztatásával a vidék üzleti, gazdasági, nyil­­ványos és magán­életén lidérctként nehezült a ve­szélyt elhárítani? Nem tudom, mikép érti a t. képviselő úr a tisza-szabályozási rendszer megváltoztatását, mert én legalább azt hiszem, hogy a rendszert meg­vál­toztatni nem szükséges, de nem is lehetséges. E rendszer van elfogadva európaszerte, t. i. az át­metszések és védgátak rendszere, s a Tisza sza­bá­lyozása is e rendszer szerint van keresztülvive, s ezen alapul. Nem tudom, miért volna ok ezen rend­szer megvál­toztaására. Más rendszer van, igaz, meg­kísértve Frannziaországban, hol az egyes völgyeken, hol a vizek leszolgálnak, gátak építtetnek, melyek a vizeket folytonosan és egyenlően lebocsátják. E rendszert azonban én két okból nem tudnám elfo­gadni ; először azért, mert még nem érvényesült helyesnek, s ott is, hol megkisértetett, — a Rhone völgyében, — abban kellett hagyni; másodszor azért, mert igen nagy költségbe kerül. Hogy az egész Kárpáth vidékét, melyből a víz Tiszába szol­gál, ily védgáttal lássuk el, arra mi képesek nem volnánk. Mondom, én a jelenlegi rendszer megvál­toztatására okot nem látok. Arra nézve azonban igenis van ok, hogy a­mennyiben e rendszer itt vagy ott nem vitetett helyesen keresztül, vagy a­mennyiben némi változtatás szükséges, megtétesse­nek a kellő lépések. És itt jövök a harmadik kérdéshez, mely így szól: „Legyen szíves ez irányban szándékolt lépé­seit a t. házzal közölni.“ Mikor én a minisztériumot átvenni szerencsés voltam, természetesen a legelső időben már az or­szág vízi viszonyaival is foglalkoztam, s akkor azon meggyőződésre jutottam, hogy a szabályozá­sok, különösen pedig a Tiszaszabályozás még nin­csen úgy keresztülvive, mint keresztülvinni tennie kel­lene, azonban azon meggyőződésre is jutottam, hogy ennek valóságos keresztülvitele nagy pénz­összegeket igényelne, a legközelebbi idők pedig ép­pen nem voltak alkalmasak arra, hogy e tekintet­ben nagyobb szabású indítványokkal lépjen a kor­mány a ház elé. Kénytelen voltam tehát vára­kozni, pedig annyival inkább is, mert azt is hozzá kell tennem, hogy azon időben semmi néven ne­vezendő részletes felvételek nem létettek a kivitel pontjaira nézve, így például Szegedről is csak ál­talános ismereteink voltak, míg a medernek vi­szonyairól, arról, hogy minő befolyással van az ottani egyik vagy másik körülmény a víz emelke­désére, felvételek nem történtek. Én tehát, miután abban , hogy minő tervezetet nyújtok be a törvényhozás elé, nagy különbség van a költ­ségekre nézve, szükségesnek láttam,­­ hogy e tekintetben teljesen biztos alapon indulhassak el — tanulmányoztatni Szegednél és Szeged alatt a meder mélységét, szélességét, az iszapolás okát és a tisztítás módozatát, valamint azt, hogy minő be­folyással vannak az ottani hibák egyike vagy má­sika a víz mennyiségére és annak következtében az eredetileg contemplált nagyon költséges tervezet, az t. i., hogy a hibásan oda vezetett Maros most elvezetessék e Szeged alól, ajánlható-e általam a törvényhozásnak. Ezen körülményeknek tanulmá­nyozása szükséges azért, hogy ha ezen nagy költ­ségbe kerülő tervezeten kívül máskép is lehet Szeged baján segíteni, egy másik kevesebb költségbe kerülő tervezettel állhassak elő. Egyébiránt a­mennyiben az alsó tiszavidéke, és általában a tiszaszabályozás ügye oly állapotban van, hogy azt csakúgy magára bízni nem lehet, szükségesnek láttam azon feltételeken kívül, melyek részint Sze­gedre és azon tervezetre vonatkoznak, melyek Szeged biztosítására szükségesek, részint a tiszai árvédelmi vidékek mentesítésére elkerülhetlenül kívá­natosak, nemcsak a közlekedési minisztérium, hanem a bel-, közlekedés- és pénzügyi miniszté­riumok kebeléből alkotott bizottságot kiküldeni, hog ne csak a technikai kivitelre , mert ezzel könnyű lenne tisztába jönni, hanem legfőkép arra nézve, hogy a meder szabályozása körül teljesí­tendő, az eddigi felfogás szerint az ország terhét képező műveletekre nézve, tapasztalatokat gyűjtse­nek. Miután az ezen műveletekre szükséges tetemes költség, a költségvetésbe egyszerre fel nem vehető, hanem azt több évre kellene felosztani, mi a leg­utóbbi két év tapasztalata után nem áll azon vidék érdekében, utasítottam e bizottságot, hogy egy terve­zetet dolgozzon ki, a­melynek alapján természetesen a kormány által eszközlendő felülvizsgálat után az ottani viszonyokat gyökeresen lehessen orvosolni. A ház bölcseségétől fog függni, hogy ezen alapon megszavazza e azon nagymérvű költségeket, a­melyek a javaslat keresztülvitelére szükségesek. Mivel pedig ezenkívül még más veszélyei is van­­van a tiszavidéknek, t. i. hogy azon társulatok, me­lyek az ár elleni védelem tekintetéből védgátak hely­reállítására alakultak, a tetemes költségek követ­keztében, melyeket a legutóbbi években teljesíte­niük kellett, — ki vannak merülve, úgy, hogy ön­maguk a legutóbbi két évben történt nagy sza­kadásokat helyreállítani nem képesek, és hogy ren­des évi jövedelmük ezen védgátak elkészítésére nem elegendő. A legtöbb társulat — ámbár meg kell jegyez­nem, hogy vannak köztük olyanok is, melyek nin­csenek szorult helyzetben,­­ oly szorult helyzet­ben van, hogy kölcsön útján sem­ képes magán segí­teni. Azon társulatok, melyek eddig külön kölcsönt kerestek, de azt nem szerezhették meg , most együtt kívánnak valamely intézkedést tenni és úgy tudom, hogy a tanácskozás ez iránt már folyamat­ban van; megbíztam tehát azon bizottságot, melyet a fentebb említett czélra kiküldöttem, hogy azon társulatokkal érintkezésbe lépjen s tekintetbe véve az ő szükségleteikre kivántató összegeket, azok iránt is tanácskozzék azokkal, mint e tekintetben első­sorban érdekeltekkel s javaslatokat tegyen, hogy mily módon lehetne társulatukon a jelen vi­szonyok közt segíteni és hogy az állam minő köny­­nyebbséget nyújthatna. Ezek azok, melyekre nézve a közelebbi tél folytán a t. háznak előterjesztéseket teszek bátor tenni, melyekkel azt hiszem, hogy a vízbajokon se­­gítva tesz. Míg ezt tehetném, kérem a t. házat, méltóztassék e válaszomat tudomásul venni. (He­lyeslés a középen.) Szluha Ágoston megnyugszik a miniszter válaszában, mert azon tervek, melyeknek előter­jesztését a miniszter úr kilátásba helyezte, úgy is eldöntés­i felülvizsgálat végett a ház elé kerülnek majd. Ezután még bővebben fejtegeti a tiszaszabá­lyozási rendszer eddigi hiányait, melyek orvoslást szükségelnek, s kifejezi azon reménységét, hogy a tisza­ szabályozási társulatok, részéről előterjesztendő adatok is kellő méltánylásban fognak részesülni. A ház a választ tudomásul veszi. Hegyessy Márton képv. ar kéri a t. házat, hogy interpellációját a ház engedelmével a jövő héten tehesse meg. (Helyeslés.) A hétfőn tartandó ülésben tárgyalás alá fog vétetni a gazdasági bizottságnak az október havi költségvetésről szóló jelentése, továbbá a czukor­­adótörvényjavaslat részletes tárgyalása . Hegyessy Márton interpellátes. Ülés vége két óra 15 perc­kor. TARCZA: A czigány-messiás. A bráhmák, kschatriják és visnják messze,­­anges-parti hazájában élt ezredévek előtt egy kaszt, am­elynek lehellete az ind vallás tanai szerint meg­­ertőztette a levegőt, amelynek lába megmérgezte a földet, amelyre lépett, keze elundokita a szentélyt, melyet érintett, s a melynek halál volt a legcse­­kélyebb büntetése azért, ha meg mert jelenni tisz­­ességes emberek színe előtt, s ha valahol az or­­záguton előtalálták a szerencsétlen néposztály egyik ágyát, lelőtték nyilaikkal, mint a vadállatot, reá iszították az ebet, s aztán ha széttépte, megölték a kutyát is, mert annak kutya­méltósága degra­­dálva volt azáltal, hogy ilyen emberbe merte vágni­­ fogait. Ez a néposztály volt a párja, a czigányok fivére. Megmérhetetlen keserűség volt ennek a fajnak tíz élete. Üldözöttebb a vadnál, megvetettebb a­­ kutyánál, legnagyobb átka az volt, hogy emberar­­■zot viselt, holott ha vadállatnak született volna, ■alán bőrével vajmi indus mágnás háza diszek­­­ednék. Milyen szomorú lehetett egy pária születése lapja ! Sugonaki volt köztök a legvénebb. Ott la­kóit az ezredéves stupák (pagodák) mögötti szikla­mez odújában, a baglyokkal és vérszívó denevé­­rkkel családostól. Próféta volt a páriák között, s­­zavára úgy hallgattak, mint istenükére,­­ ha lett volna. De a’ páriának nem volt szabad istent hinnie. Sugonaki dédunokájának született egy fia. Annak a születését ünnepelték egy sötét éjszaka, amelyen az én elbeszélésem kezdődik. Szomorú szertartások között ment az végbe. Eljött a rokon­ság minden tagja, aki csak eljöhetett, é­s mon­­dott az újszülött fejére egy rettenetes átkot. A leg­nagyobbat, ami érte valaha. Legutoljára következett az apa. Annak kel­lett rá a legnagyobbat mondani. Csakhogy a Su­gonaki dédunokájának az apja már hat hónapja künn bujdokol a gangesparti rengetegben. Talán meg is ölték azóta. Ma fognak róla megbizonyosodni. Ha pária született, arról jelt adtak távol és közel. Azon éj­jel Sugonaki elzárta a barlang bejárását, s a dene­vérek és orvmadarak nem térhetvén vissza beléje, egész nap künn bujdokoltak a sötét erdőben. Ar­ról tudta meg a bujdokló párja, hogy egy boldog­talannal több van a világon. Ha­ az újszülött apja, Dad-i-Suah ezen éjjel se jön el a feleségét, meg­látogatni, akkor meghalt, s a fiát, mint árván szü­letettet nem fogja megátkozni senki, mert már szü­letése előtt megfogta az átok. Együtt voltak már a sötét barlangban mind­­nyájan. Vörös fénynyel lobogó fahasábokra hintet­tek myrrhát, melynek gomolygó füstje messze be­töltötte a rettentő sziklabo­ltozat körét. Abból jó­soltak neki. A füst merész csavarodással fölfelé tartott mint egy megkövült ködoszlop, és a láng szipor­kái úgy csillogtak benne mint a drágakövek. Sugonaki arezra borult ez előtt a csodatüne­mény előtt. Nagy dolgokat jelent e fiú világra jötte. Azért nevezték őt Ka-el-Pendsabnak, az­­ öt folyó világosságának.­ Éppen e sajátságos keresztelés pillanatában kopogott a sziklán Dad-i-Suah, az­ apa. Az anya öröm­sikoja jelentette, hogy aki jön, az a férj. Még a párja is lehet boldog ! Dad-i-Suah pedig véresen és aléltan hullott a barlangba. — Én meghalok,­ de megboszultam maga­mat ! Fölgyújtottam az ellórai pagodát, belezártam minden papot, — benne ég valamennyi! Nem hiába bujdokolam én félesztendeig, várva gyerme­kem születését! ki­t gondoltam ki e hat hónap alatt, hogy mi jobb? élni­e tovább is igy, átko­­zottabban a vadállatoknál, nyomorabban a féreg­nél, vagy meghalni bátran, s talán győzni? Az én gyermekem születése napja legyen nektek a váltság reggele! A páriák népe irtózatos csatakiáltást halla­tott. A haláltól nem félt egyik sem. Minden perez­ben készen lehetett rá. Megérett ez a gondolat minden kebelben, csak egy szó kellett, mely mint a szikra — lángra lobb­antsa a szörnyű tömeget. A szikra el volt vetve. A láng kitört ! — Fel! ti évezredek rabszolgái! Fel! ti megvetett salakja az em­beriségnek ! ragadj kőbal­tát s vasbuzogányt! csavard ki a fiatal pálmát tö­vestül, s pusztíts vele minden élőt, akit csak ta­lálsz. Meghalnod úgy is kell! gyötörtetve, üldözi -e, mint az erdei vad ! Fel! halj meg szabadon, s let­ö­­rits lángba mindent, ami büszkén beszél istenr­­ől és nirvánáról! neked telked nincs, amely elkár­­­hozzék, nincs mit félned a túlvilági büntetéstől, a bölcs Bráhma neked nem adott életet a halál után ! Fel­­véres csatára az elnyomók ellen, vagy győzelmet aratsz s ember lesz mint a többi, vagy meghalsz nyomtalan s nyomod eltörli az idő! sza­­a­badabb és nyugodtabb lesz a föld alatt, mint vol­tál a föld felett ! Kitört a nagy szabadságháboru az istenál­­dotta félszigeten, melyben létért küzdött egy létje — I­gától megfosztott néposztály : a pária ! Felzavarták a rengetegek mélyét, sziklán köt­­­szerűivé kovácsolt kardjaikat. Ahol csak ind stu­­pát találtak, halomra döntötték, s a benne talált százkarú istenek mindegyikéből fegyvert kovácsol­­­ tak, éleset, gyilkolót, hogy saját isteneikkel ver-­­ hessék meg zsarnokaikat. Eleintén undorodott rájuk lőni a nemes ind­­ Kachatrya, a­ki szent könyveinek hagyománya sze-­­­rint a Bráhma isten karjából vette léterét. Kutyáik­­kal akarták elvégeztetni a dolgot. Nem sokáig tar­tott a szent félelem. Eljött az idő, hogy szálkardra is ki kellett velük állani. A páriák vezére pedig Dad-i-Suah volt, a czigánymessiás, tevén ők ősapjai a világban szét­szórt földönfutó czigánynépnek. Anka király, a Bráhma egyenes utóda irtó­zatos megdöbbenéssel vette hirü­l a népfalak ezen felkeveredését, és megkérdezé az ő megmaradt pap­jait, hogy mi szándéka volna vele tulajdonképp­en a hatalmas százkezű és számtalan fülű istennek, hogy ilyen söpredék­ hadat állít az ő hatalmas őschat­­tyái ellen ? A papok aztán kisütötték, hogy az isten ha­ragszik a rendetlenül befolyó tizedek miatt, melyek árán a papoknak földek vásárlandók ; megkívánja továbbá, hogy a király mezítláb és hajadonfő­vel járja körül háromszázharminczháromszor az ag­an­­tai pagodát, s minden körüljárásnál ejtsen egy aranygolyót a főpap süvegébe. Agoka király mindezt megcselekedte indul tü­relemmel, aminek azonban vajmi kevés hatásai­­tt, harmadnapra megjelenvén Dad-i-Suah vezérlete al­att Aganta városa előtt a győzelmes pária hadak. Ekkor a kétségbeesés­ környékezte király ud­vara legfurfangosabb emberéhez fordult tanácsért. Ez a legfurfangosabb ember pedig nem volt más mint Nokohami, a visnyák nagymestere, a minden showlszövő műhelyek fő-főfelügyelője. Nokohami mégis jelent a nap fiának színe előtt, ki is meg­szólná őt ilyetén képen: — Nokodámi! A te fejed elvágatik. — Nagyon jól van, legfényesebb uram. — De nem jól van. — Tehát nem jól van, legsugárosabb uram. — Azaz, hogy jó tesz, ha meg tudod a feje­det váltani. — Nem akarom, legdicsőségesebb uram. Di­csőség nekem meghalni, ha te akarod. — De ne tegyen dicsőség, te rhinoceros! — Tehát nem tesz dicsőség, legfenségesebb uram! — Ha te egy pár nap alatt kipusztítod a pá­riák egész ronda csordáját, megmentetted a fejedet, így szokta a hindu király megajándékozni alattvalóit azzal, a­mi úgyis az övék volt. — Legvilágítóbb uram. Add nekem kezembe egy napra a te hatalmadat, s a másikon nem leszen Aganta előtt több pária ! Agokának nem sok meggondolni valója volt. Megtette Nokohamit az ő helyettesének, mig ő el­megy a kaglri pagodába böjtölni. Nokohami pedig egy csomóba szedetvén min­den Agantában tartózkodó papot, imigy szóla hoz­­zátok : „Gazemberek! nekem van egy leányom, az •én egész életem gyönyörűsége. Azt ti elszakítottá­tok tőlem, istenáldozat örve alatt. Mondjátok meg, hova tett? Adjátok elő, s én úrrá tesztek bennete­ket Indiában !“ A legöregebb brahmin aztán szeme közé né­zett Nokodáminak, s megfelelt rá kasztja minden gőgjével. „Piszkos szatócs ! nem vagy rá érdemes, hogy az isten szájából született *) papság gyűlöletes be­szédedre feleljen, de megteszszük büszkeségből, hoszából, hogy görnyedni lássunk fájdalmad súlya alatt. A te leányod a mienk. O­t, van az áldozatra szánt szüzek sorában. De egy ujjal érints bennün­ket, és mi kiadjuk őt a páriáknak.“ Nokohainj pedig azt hitte, hogy nagyon bajos lesz a páriáknak kiadni az ő leányát, mert e pa­­poktól élve nem kerül ki innét egy is, a páriák pedig nem fogják bántani az ő megszabadítójuk leányát. Azzal maga előtt hajtatva a papokat, föltá­­ratta Aganta város kapuit, s odaállt a páriák elé. „Páriák! Én, a császár helyettessé, szabaddá tesztek benneteket egész Indiában. Emberek közt járhattok, mint akárki, a részt vehettek az áldoza­tokban, mint akármelyikünk. Aganta város a tiétek. Engedjetek nekünk abból szabad elvonulást. A pa­pokat kezeitekbe adjuk oly föltétel alatt, hogy be­lőlük élve ne maradjon egy sem. Ha pedig kezei­tekbe adatik az én leányom, a­kit Maochaninak ne­veznek és szebb az égi holdnál, adjátok vissza őt én nekem. A páriák diadalordítása felelt Nokohami be­szédére. Hiába csitította őket Dad-i-Suah, nem hallgattak többé szavára. Ez a szó csengett csak fülükben, hogy: „Szabadság!“ Dad-i-Suah hiába beszélt nekik aljas cselről, amelyet ellenük szőttek, a gyilkolás undokságáról védtelenek ellenében, — a gyalázatos játékról, mely velük előreláthatólag szetik, mindenről, amit prófétai lelke csak sejthe­tett, — egyebet nem tudott kivinni mint azt, hogy a Nokohámi leányát Maochanit kezébe adták sza­badságok zálogául. Dad-i-Suah kezén fogta a reszkető leányt, s atyja elé vezetve igy szólt : — Nokohami ! Neked kedves a te lányod, — nekünk még kedvesebb a mi szabadságunk. Kile202 csatában vertük meg a kschatrijákat, de alig ki­­lenczszer kilenczet vívunk szabadságunkat ha kell. A te leányod túsz a mi kezeinkben, * a te sze­mednek fénye. Vigyázz tehát, mert azon pillanat­ban, amelyben ellenünk cselt szőtt íl,­­ a te leá­nyod neje tesz a legalávalóbb páriának. Menj most békével! Nokohami tántorogva ment Aganta kapuja elé, és nagy görbe kürtökön riadót zuvatva, százezer réz-tányér rettenetes zenéje közben kivonta a vá­rosból összes ksebatrijáit. Azalatt a papokat máglyára rakták és meg­égették Aganta piaczán, szétdarabolt faistenekből rakván alájuk tüzet. A láng magasra felcsapott, s vörös füstje messze világított az éjszakában. A goka királynak pedig kagiri magányába rögtön falról vitték, hogy Nokohami pompásan vég­rehajtotta tervét, amennyiben a szétszórt pária ha­dakat, akik guerilla-csatákban voltak a legfélel- J *) Brahn,a n-Mt. Fővárosi ügyek Budapest népesedése szeptember hóban-Szeptember hóban élve született 1095 gyer­mek, elhalt 873 egyén; a születések többlete tehát 222. Ez év három­negyedében összesen 10,046 születés és 9741 halálozás fordulván elő, a születé­sek ez időszak alatt 305 esettel múlták felül a ha­lálozásokat. Ezen születési többlet legnagyobb ré­sze, mint ez a fentebbiekből kitűnik, szeptember hó­ban éretett el, melynek népesedési mozgalma az eddig lefolyt 9 hó közöl, a legkedvezőbb eredmény­nyel záródik. Az 1876. év megfelelő időszakában élve született 19.531 gyermek, elhalt pedig 9588 egyén, s így a születések ez évben 943 esettel múlták felül a halálozásokat. A folyó évben e sze­rint mind a születések csekélyebb száma, mind pedig a halálozások emelkedése okozza, hogy a születések oly csekély túlsúlyban vannak a halálo­zások felett. A szeptember hóban elhalt 873 egyén közül 744-nél jelentett be a tartózkodás tartama, s ez utóbbiak közt volt 42, ki egy éven alul tartózkodott a fővárosban. Halálozások arányszáma (a népességet az év közepére 315,401-re tévén) 1000 lakosra: általában volt 33­2, az egy éven felüli lakosságnál 23­5, és az öt éven felüli lakosságnál 18­8. A szeptember havában elhaltak kora. 0—1 éves 271 (köztük 180 törvényes, 91 törvénytelen), —5 évig 180 (köztük 138 törvényes, 42 törvényte­len), —20 évig 53, összesen 0—20­ évig 504, —30 évig 79, —40 évig 56, —60 évig 142, —80 évig 82, 80-on túl 10, ismeretlen kora 10. Ez összeállításból kitetszik, hogy e hóban 271 egy éven aluli gyermek halt el, s ezek az összes elhaltak 31,0®/0-át teszik. A múlt hóban az egy éven aluli gyermekek az összes elhaltaknak 42,50/0-át tették. A halálokok közt leggyakrabban fordult elő e hóban a tüdőgümő és a légutak heveny bántal­­mai is: tüdőlob, bőrgleb és mellhártyalob; az előbbi 200 (22-97s) az utóbbiak 61 (77%) áldozatot követeltek. A bélhurut, jóllehet enyhébben lépett fel, mint a múlt hóban, mégis jelentékeny számú halálesetet okozott. Elhalt ugyanis e betegség következtében 163 egyén — nagyobbrészt gyer­mek, — s ezek az összes elhaltak 18’67%-át teszik. A múlt hóban a bélhurut okozta halandóság 25,8°/C-ot tett. Hagymázban elhalt 25 egyén, vagyis 2,9%, roncsoló toroklábban 20, vagyis 2-2%. E betegségek e szerint ép oly mérvben léptek fel, mint a múlt hóban. Vörheny 10, kanyaró 8 és himlő csupán 3 esetben volt halálos kimenetelű. Gyermekágyi lázban elhalt egy nő. Teleszületett gyöngeség és alkathiba következtében elhalt 38 gyermek, s ezek az összes elhaltak 4.37%-át teszik A múlt hóban ezen betegségekben elhaltak száma tett 5-7%-ot. Erőszakos haláleset e hóban 32 for­dult elő; ebből volt 12 öngyilkosság és 11 baleset, míg 9 esetben az erőszak neme nem volt meg­tudható. A születések arányszáma 1000 lakos után 40’4 s igy ugyannyi, mint a hóban. Törvénytelen gyer­­mek élve született 317, s ezek az összes születések­­ 29 0° f6-át teszik, vagyis ugyanannyit mint a múlt

Next