Ellenőr, 1877. november (9. évfolyam, 460-514. szám)

1877-11-20 / 494. szám

vedni fogja- e a kamat­reductiót? A­míg az ezekre vonatkozó adatok nincsenek, a bizottság előtt, le­hetetlen a dologról teljes tájékozottságot szerezni. Tisza Lajos a tárgyalásnak néhány napra való felfüggesztését nem ellenzi, de az albizottság kiküldését nem pártolja- Kármán csatlakozik előtte szólott nézetéhez. Ráth kérdi, miért terjeszti be a kormány e sürgős ügyre nézve csak­ májusban a javaslatot. Péchy miniszter válaszolja, hogy az ügy csak most sürgős, mert jan. 1-éig kell az ügyben a törvényhozásnak intézkedni. Az nem volt előrelát­ható, hogy a májusban beterjesztett javaslat mai napig nem lesz elintézve. Széli miniszter hozzáteszi, hogy a kormány a közgyűlés határozatát akarta előbb bevárni. Lich­tenstein egyik kérdésére válaszolta, hogy a közös activák közt levő 25.000 részvény szintén része­sült kamatreductióban, de ezen áldozat vele jár a megoldással, melynél kevesebbet a kormány nem tud javaslatba hozni. Dániel Pál Tisza L. indítvá­nyát pártolja, Horváth L. csak egyes concret kér­désekre nézve kíván albizottságot kiküldeni, Des­­seffy Aurél gr. a Lichtenstein által felvetett kérdé­seket kívánja egy albizottsághoz utasítani. Végre a bizottság abban állapodott meg, hogy a ház irodájában leteendő okmányok áttekinthe­tse czéljá­­ból Illéseit a jövő hét szerdájáig felfüggeszti. TUDO­­MÁNYOS MOZGALMAK. A magyar tudományos akadémia ülése. (November 19-én.) A tudományos akadémia II. osztálya Horváth Mihály elnöklete alatt ma délután ülést tartott. Az ülés igen látogatott volt, de megérdemelte, mivel egy érdekes székfoglaló került fölolvasásra, mely­­lyet Pór Antal újonnan választott levelező tag kö­szöntött be , mely a XV-ik század egyik legro­­konszenvesebb alakjával, ki hazánk s ennek kiváló fiaival sokféle összeköttetésben állt, foglalkozott alaposan, vonzó előadásban. Pór Antal „Enea Silvio di Piccolominiról"szó­lott, ki II. Pius néven a pápai trónra jutott. Az értekezés igen terjedelmes s két részre oszlik. Az első Il-ik Piis ifjúságával foglalkozik. Nagyobb terjedelmű és becsű a második rész, mely H. Plus hazánkhoz való viszonyait tárgyalja. Egy gondosan összeállító­­ mozaik-mű dolgozat ez, Enea ötödfél száz levelei egyes adataiból egybeillesztve. Érde­kes szemlélni, mint enged föl az olasz elfogultsága Magyarország iránt, melyet szánalmasan Németország mögé helyez , mihelyest alkalma nyílik hazánk viszo­nyait és főbb embereit, Széchy Dénest, Vitéz Jánost, Liszti Miklóst, kikkel sűrűn levelezett, megismer­nie. Kezdetben csak Utószületett Lászlóra és párt­jára terjed ki szeretete. László érdekében buzgó tevékenységet fejt ki. Rómában, hol a humanisták szították a rokonszenvet irántunk, 3 egész iroda­lom kelet­kezett, mely a vitéz magyarok segélye­zését tűzte czéljául, ekkor még németnek gúnyol­ják Éne­át. E gúnynév jóformán Le Jeune bíbor­­nok estélyei egyikén ragadt reá azért, mert nem akarta megengedni a házigazda azon állítását, hogy a világ minden fejedelmei közt Ulászló ma­gyar királyt illeti az elsőség. De csakhamar túl­tett Piccolomini valamennyi társán. Mint a szent­szék követe, folytonos összeköttetésben a magyar urakkal, a leglelkesebb és legavatottabb tolmácsa lett azon eszmének, melynek végre hőse és már­­tyrja jön. Ez eszméje az arrogoniai királyhoz szóló egy leveléből tárul legvilágosabban elénk : „félek — úgymond — hogy Magyarország elvesz, s e nemes országot az ellenség vasa feldúlja. Mit ha isten megenged, romba dől a mi vallásunk fala, és megnyílván az út, Itáliába ömlenek a török hordák.“ 1456. decz. 18. bibornokká neveztetvén, ezt irja Vitéznek: „E méltóságba helyeztetvén, min­denkoron szemünk előtt fogjuk tartani, mennyivel tartozunk Magyarországnak, Királyának és Neked“. És valóban tények és idézetek hosszú sorát kellene leírni annak bebizonyítására, hogy ez ígéretéről soha meg nem feledkezett. Sajátságos jellenség, hogy minél tovább tartózkodók Rómában, annál behatóbban és lelkesebben foglalkozók Magyaror­szággal. Kimutatja ezt több alkalommal, legjellem­zőbben, midőn Cilley haláláról értesíti Arragonia királyát: „A gróf gyilkosa László volt, fia ama Huny­ady Jánosnak, ki annyiszor küzdött a törökök ellen, ki Mohammed hölyfét ugyanazon helyen (Nándorfehérvárt) ez évben megtörte. Úgy hiszik, hogy fia nem kevesebbet használt a kereszténység­nek a grófot megölvén, mint atyja, midőn Moham­­medet megverte.* Az értekezés Enea Silvionak a pápai trónra meg­választásáig terjed. Ez utóbbi korszakból csak any­­nyit említ tömör befejezésül, hogy II. Pius utolsó gondolata is Magyarország volt, mert hátrahagyott összes vagyonát, 40—48000 aranyat, melyeket a Belép Valeria , dicséri a „háziasszonyok“ szor­galmát, s kérdi Virgiliától: „Hát kisfiad hogy van? Virg. Köszönöm kérdésed, asszonyom, nagyon jól. . . Vol. Jobban szereti a kardokat nézni s a dobszót hallani, mint tanítójára figyelni. Val. Oh, tökéletesen apja fia. Esküszöm, hogy igen derék kis fiú. Valóban, a múlt szerdán fél óra hosszat szemléltem őt, olyan erélyes alakja van. Egy aranyos pillangó után láttam őt szaladni, midőn megfogta­­...Két elhagyta röpülni, s ismét utána, elesett, fölugrott, s újra elfogta. Elesése hozta-e dühbe, vagy mi, de fogait csikorgatta, s széttépte a pillangót. A­mint mondom, egészen széttépte. Vol. Épen olyan, mint az apja. Val. Valóban nemes gyermek. Virg. Kis szeleverdi, asszonyom! Nemde remekül rajzolt képecske, akár a mo­dern családi életből. A kis Március tökéletes apja nagyanya szemeiben­ képzelhető, mily örömére olgál ennek, hogy a kis fiún más is észreveszi az „erélyes alakot“, hogy a gyermek könnyen és határozottan végzett azzal, a­mi fájdalmat vagy boszúságot okozott neki. Ilyen volt az apja is kicsi korában, s íme egy nép bálványa lett hősisége ál­tal. A kis unoka méltó leszen apjára. Volumnia, jelleménél fogva nem gondolkodhatik másként, s egyáltalában nem csodálkozhatunk rajta, hogy a kis­fiú magaviseletében nem talál semmi megróni va­lót. A vendég, ki személyesen gyönyörködött a fiú erélyében, szívesen ráhagyja, hogy „nemes gyermek“, épen olyan, mint az apja. És Virgilia? Várjon örül-e neki, hogy a fiú hasonlít apjához? Kétségtelenül. Vagy lehet-e egy nőre nézve boldo­­gítóbb valami, mint annak tudata, hogy gyermeke hasonlít az apához, ahhoz az apához, ki neki ideálja ?! És mégis, mit felel a kérdésre ? „Kis szeleverdi asszonyom.“ Az anyai büszkeségen fe­lülemelkedik a nő szerénysége , talán sérti érzel­meit, a­mit a gyermek cselekedett; talán érzi, hogy ha igazán nemes, és olyan, mint az apja, abban neki, az anyának is van része ; vagy talán azt hiszi, hogy a gyermek e­szimre csak akkor lesz érdemes, ha majd apja nyomdokába lép ; vá­lasza midenesetre egy ragyogó sajátságát mutatja egyéniségének, s a kép, melyet róla az előbbiek után alkotunk, ismét egy új összehangzó vonással lett teljesebb. Nifor László (Második s egyszersmind utolsó közsés következik.) Milánóból halálhír érkezett. Bernstein Károly meghalt; Amber Bernstein meghalt; Bern oda van örökre és vele együtt a hires Trebitsch. Mind mind meghaltak és maguk­kal vitték Hugó Károlyt. Szegény Hugó Károly! Ejtsetek érte egy könyet. Bizony megérdemli. Az a kis sir ott a milánói temető valamely zugában, mely e iányt-vetett csodálatos élet fölé borul, eltakarva a bizarrt, hivalgót, nevetségeset, egy valóban hivatott szellemnek is monumentuma lesz. Egy küzdelem végét fogja jelölni, mely ál­­dottabb viszonyok közt, szerencsésebb irányban a nagyság útját nyithatta volna meg, s mely ezek hiányában a téboly ösvényébe sodorta emberét. A czélja tévesztett, a meghasonlott életpálya, a zak­latott ember, az elzüllött lét, mely ama kis sírban megpihen, egy könyet megérdemel. Szegény Hugó Károly! * A cantomimica vitte sirba. Milanóban, hol a zord évszakot rendesen tölteni szokta, menekülvén a hűvös égalj nyomora elől, az enyhe csima alá nyomorogni, éppen egy series „vendégszereplésre“ nyerte meg valamely lelketlen impressario, hogy a St. Radegonda színház látogatóit, e hetvenéves elme­háborodott aggastyán siralmas kínlódásával kac­ag­­tassa meg. Szegény Hugó Károly belebetegedett a dicsőségbe, s meghalt örömében, hogy amit beteg fantáziája új művészetül fedezett fel: a cantomimi­­cát, a zene classicus földén is bemutathatja. Ne­gyedik emeleti padlás zugolyában, rongyok és ín­ség közepette — és halva találták meg a szeren­csétlen agyot — éppen az előadás napján. Szegény Hugó Károly ! * De hát ki volt ez a szegény, ez a nagyon szegény ember, a­kinek itt bucsúztatóját írjuk ? Minden. Van-e a­ki nem ismerte, vagy legalább ne hallott volna róla valamit. Az a roskatag bizarr alak, azzal a torzonborz fővel és kusza arczczal, melyet annyira megszoktunk közöttünk vánszorogva látni, hogy hiányzott valami a főváros utczai életé­ből, ha az véletlenül onnan elmaradt. Ez volt Hugó Károly. A­kiről megszoktunk időnként mindig va­lami újabb nagyszerűen vadat hallani; a­kinek bizarr ötletei, tébolygó szeszélyei a közderültség istápolásának lényeges munkájává lettek. Ez volt Hugó Károly. Akit jobban ismertek maga adományoz­ta rengeteg cziméről mint nevéről, ő : a civilizátió pá­pája, a kegyek isteneinek és költészetnek egyedül uralkodó fejedelme ; az orvosok orvosa; a canto­­mimica és a hugork­a felfedezője: — ő volt Hugó Károly. Szegény Hugó Károly! * De a kiben az aggker és csendes téboly szá­nalmas túlzásai, az ínség és a testi lelki megtö­­röttség vívódásai közt elveszett szemünk elől a hajdani viruló erő, merész szellem embere: — az is Hugó Károly. A kiben­ elfelejtettük a költői ért, az alkotó geniust s a valódi irodalmi érdemet, hogy a szerencsétlen eltévelyedetten annál hábo­rítatlanabbal kaczaghassunk , az is Hugó Károly. A „Báró és bankár“, a „Brutus és Lucretia“ az „Egy magyar király“ koszorúra érdemes drámai költője; a bölcsész, ki eszméit a „Világ szinjá­­téká”-ban, a „Bölcsek kövér”-ben oly nem közönsé­ges erővel fejezte ki; — a lyrai költő, a ki a „Szegény költő zsolozsmái“-ban az érzésnek annyi igaz hangját találta el; és végre az orvostani iró, aki annyi heves röpirattal szállt síkra a homoe­­parhia uj tudományáért: — ez mind, mind Hugó Károly volt. S az új nemzedék elfeledte mindezt, mert a férfiú összetört, s az agy, mely átvette örö­két, esztelenségeket miveit. Szegény Hugó!* A nagyság mániája s a kortársak türelmet­lensége karöltve tette ezt. Hugó három nemzedéket látott virulni s el­hervadni ismét. S a három közül egy se fűzte meg számára az áhított legfőbb borostyánkoszorut. Hugó három nemzet nyelvén hivta fel a költészet istenét, hogy érte miveljen csodákat. S a három nemzet közül egyik sem akarta érzeni magán a csodatevő erőt. Hugó három téren indult keresni a nagyság útját, egyen sem bírta megtalálni azt. Volt tudós, költő, művész; itt francziául, németül, magyarul : gyógyított, teremtett, performált. S végre meghalt mint saját magának és minden al­kotó erőnek carricaturája. Szegény Hugó ! Szomorú egy sor ez élet sora. De rendkí­vüli , de tanulságos. Hogy is volt csak ? Hugó Károly Pesten született 1808-ban, sze­gény zsidóimnak. Akkor még Bernsteinnak hívták, az apja tisztességes nevén, és megevett töméntelen vöröshagymát és fekete retket, mielőtt hivatást ér­zett volna magában a színészi pályára. De szülei visszatartóztatták, iskolában maradt, orvossá ne­velkedett, s még több hagyma és retek, és 20 havi katonai szolgálat árán le is tette a rigorózu­­mot. Mint orvos a 30-iki lengyel forradalomban törzsorvossá lett a felkelőknél, ezek levertével muszka szolgálatba vették át, de onnan mihamar hazavetődött Pestre s itt orvoskodott. Egyszerre csak rosznak, kontárnak találta tudományát. Hah­­neman szöretneke elvakitotta; a homoepathiára adta magát, röpiratokat irt védelmére; s Hahne­­mannhoz, mesteréhez Párisba ment. Itt új világ nyílt meg előtte, s régi vonzalma a színpad iránt megújult a párisi színházi élet ha­tása alatt. Shakespeare szerepeiről álmodott, melye­ket ő idomít át magának ízlése szerint. Berlinbe ment feltevését megvalósítandó, mert a német nyel­vet leginkább bírta. De előbb lyrai költeményeit adta ki németül „Sehnzuchtskloinge eines wandernden Hagestolzen” czim alatt Hamburgban. Eszméjének nem biztas ugyan megnyerni a német színigazgató­kat, s egyelőre átalakított Shakespeare nélkül, de mégis színészszé lett a vidéken Bern név alatt — de a siker nélkül. Felhagyott vele. Bécsbe ment s a saját költségén kiadta drámai költeményét a „ Világ szinjátékát* németül. Ezt a „Bölcsek köve,­ követte, azután „Brutus és Lucretia“, mind németül, és mind eredmény nélkül; drámai szülötteinek szin­­rehozatalát kieszközölni nem birta. Ekkor meghasonlott a német irodalommal és lemondott róla. Visszatért Pestre magyarnak. Át­írta darabjait magyarra, s újakat költött magyarul, így született legjelesebb műve a „Báró és bankár az ,,Egy magyar király 11. Szülőfölde hálásan fo­gadta a visszatérőt; darabjai színre kerültek a nemzeti szinházban ; a „Báró is bankár'* mostanáig műsoron van. De a kis magyar nemzet méltánylása nem sokáig elégitette ki becsvágyát. 1847 ben Párisba helyezkedett át s franczia nyelven kezdett írni. A „L’Illiade fini“ és a „La Comédie infernale“ köl­tése közben, orvosi praxist is folytatott még pedig oly rátartóan, hogy 3 látogatásért 10,000 frankot követelt, ami nevetségessé tette őt s Fázisban nem maradhatott. Ettől fogva mindinkább összekuszálód­ik élete. A „Báró és bankár“ nagy sikere, melyet ennyi küzdés után végre Berlinben is előadathatott, egé­szen elbódította forrongó, nagyzó eszmékkel teli agyát. 1861-ben már „mimi­ai felolvasásokkal* kezdte magát nevetségessé és tönkre tenni. Berlin­ből e hóbortja miatt kíméletlenül elűzte a sajtó, mire ő azzal válaszolt, hogy a „költészet fejedel­mévé­ nevezte ki magát. Innen már csak egy lé­pés volt azon őrjöngő könyv közzétételéig, melyben magát genienek, üldözőit gázoknak jelenti ki, s mely miatt orvosi vizsgálat alá került Berlinben és beszámíthatatlannak találtatott. Azután már csak a „Fuchtel“ következhetett, ez a jól ismert időszaki lap, melyet Hugó itt Bu­dapesten szerkesztett az utóbbi években , tele őr­jöngéssel, csendes tébolylyal, nagy mondásokkal lelki szegényen. És „Fuchtellel karöltve jött a a cantomimica. Egy költő romjait, egy kialvó elme vergődését láttuk magunk előtt. És nevettünk rajta. Szegény Hugó!* Többet nem fogunk rajta nevetni. Nem fog­juk olvasni több decretumot, melylyel a „civiliza­­tio lovagjait* nevezi ki; nem fog elrémíteni több bullája, melylyel anathemát mond az emberiségre; nem fog több levelet írni a császárokhoz. ... „le prince des dieux de grace, aus princes de grace de dieu*, — és nem fogja többé eltaszítani magától a háládatlan három nemzetet: a magyart, a né­metet és a francziát, s nem áll be boszuból szláv­­nak Trebitsch név alatt. Mindezt nem fogja tenni, hanem nyugszik csendesen a milánói sirkert zugában. És mi ha el­megyünk a nemzeti színházba, s ott üresen találjuk a szegény elzüllött aggastyán megszokott helyét, míg a deszkákon az a darab halhatatlan élet vo­nul el előttünk, melyet az ő alkotó szellemének köszönünk , — mi sem fogunk többé emlékezni, a cantomimica és a Fuchtel nevetséges siralmas em­berére, de a költészettől átmelegülve érdemeire gondolunk és felsóhajtunk. Szegény Hugó­ török bábom folytatása czéljából gyűjtött, a magyar királynak küldette. A tetszéssel fogadott székfoglaló után Henszl­­mann Imre „A lőcsei székesegyház főoltárát“ ismer­tette. A főoltár nem Veit Stoss műve, mint eleinte hitték, hanem Vilmos lőcsei mesteré, mint ezt egy újabban fölfedezett sírkő bizonyítja. Az oltáron levő képeket sem festhették 1509 előtt, mivel az ere­detieknek készítője idősb Lukas Kranach azokat csak 1509-ben tette közzé. Ezért az egyik felirat közt található 1508. évszám nem a mű befejezési, hanem megkezdési idejét jelenti. Henszlmann is­mertetésével kapcsolatban fölemlíti, hogy a kalo­csai székesegyház építője nemzetiségének kérdésé­ben a közte és Gomer között felmerült nézetelté­rést Ruieherot, a­ párisi nagy levéltár igazgatója az ő (Henszlmann) nézetét pártolja. Ravigny tehát nem német, mint Römer állítja, hanem franczia. Vé­gül bemutatta Henszlmann az Archaeologiai közle­mények XI-ik kötetét, mely Arányi Lajostól, Mys­­kovszky Viktortól és Jakab Elektől hoz közlemé­nyeket. Az ülés ezzel véget ért. ___ Adakozás m­árik sebesültek javára. Lapunkban újabban adakozott az eperjesi tár­sas kör Garami Rikárd úr utján 2 frt 20 kr. Maradék összeg. . . . . , 95 frt 14 kr. Összesen : 97 frt 34 kr. A gyűjtés főösszege 1174 frt 19 kr. HÍREK. (November 17.) — A királyi pár köszöntése. Károlyi István gróf tegnapi jubileuma alkalmával a fejedelmi pár és a trónörökös is meglepték az agg főurat fóthi lakának csendes magányában. Haynald, kalocsai érseken kívül egyedül a család tagjai voltak jelen, midőn ő felségeik a grófi­­ak úgynevezett „sárga sálon*-jába benyitottak. „Édes Károlyi gróf — kezdő ő felsége — a mai jelentős napon enyéim­mel személyesen kivántam üdvözölni azt, ki tró­nom és országom érdekei közül annyi bokros ér­dem által örökité meg nevét. — Isten éltesse so­káig. Fogadja fejedelmi kegyem e csekély jelét!“ — és ezzel a felséges úr személyesen tűzte a ju­biláns mellére a szent István-rend nagy­ keresztjé­nek magával hozott jelvényét. — Tőle királynőnk vévé át a szót. „Édes Károlyi gróf! — mondá — Szivemből örvendek, hogy nyolczvanadik születés­napján ily ifjú szellemi és testi erőben üdvözölhe­tem. Isten éltesse sokáig örömben, egészségben !“ A királynő szeretetteljes szavai után a trónörökös Üdvözlé az agg főurat, ki meghatva a fejedelmi kegy kitüntetésétől, alig talált szavakat érzelmei tolmá­csolására és hálásan csókolá meg ő felségeik ke­zeit. A hatást, melyet a királyi család kegye a jelenlevőkre gyakorolt, bajos szavakkal visszaadni. A kastély cselédség utján villámgyorsan terjedt el a faluban a fejedelmi tettnek közörömet keltett hire és midőn ő felségeik egy fél óra múlva a grófi kastélyból Gödöllőre tértek vissza, a piaczon egybegyűlt sokaság lelkes éljenei kísérték útjukon. — Ő felsége a király, holnap, kedden reggel 6 órakor a fővárosba jön; egyelőre az van tervben, hogy négy napon át marad budavári palotájában, de ittléte továbbra is nyúlhatik. Ő felségét fonto­sabb államügyek késztetik gödöllői tuseuluma el­hagyására, fontos tanácskozások fognak tartatni elnöklete alatt a határőrvidéki vasutak stb. ügyé­ben. Gróf Andrássy Gyula külügyminiszter is visz­­szajött tegnap Gödöllőtől, hol vadászattal két na­pot töltött. — Hoffmann közös pénzügyminiszter egy napra ismét fővárosunkba jött és tegnap este uta­zott vissza Bécsbe. — A spanyol követ O’Donnell y Abreu Ká­roly tetuáni herczeg, titkárával: Baguer de Corsi y Rivas Artur báróval és a követségi attachéval: Gutierrez de la Tab­arsee Joachim úrral tegnap Bécsből Budapestre érkezett.­­ A magyar orvosok és természetvizsgálók XX-ik nagygyűlésének előkészítésére kiküldött fővárosi bizottság azon része, mely a vendéglátás teendőit végezni van hivatva, ma délután Havas Ignácz ki­rályi tanácsos elnöklete alatt ülést tartott. Részt vett benne Pest megye küldöttsége is, élén Haynald érsekkel és a nagygyűlés állandó választmányának több tagja. A nézetek leginkább a körül csoporto­sultak, hogy a vendégek elszállásolása, mulattatá­­sukra kirándulások és kiállítások rendezése ügyében kellene előmunkálatokat tenni. A szállásolás, fogad­tatás s ismerkedési estély rendezése iránt való javas­lattételre három bizottságot küldek ki: szállásolási, kirándulási és kiállítási bizottságot. Az elsőnek tag­­jai: Gerlóczy (elnök), Dobos Ferencz, Halász Géza, Wahrman Sándor; — a másodiké : Földváry Mi­hály (elnök) Kovácsy Gyula, Szivák Imre, dr. Szabó Alajos, Hirkó László; — a 3-iké : Kovács József, Nendtwich Károly, Török József, dr. Ró­­zsay és Tallmayer. Ha e bizottságok tervezetet készítettek, be fogják mutatni a jövő gyűlésnek. — Izgalmas jelenet folyt le e hó 14 én dél­után 5 órakor Berlin egyik utczáján. Ranganbé gö­rög nagykövet két legifjabb — mintegy 16 éves — leánya nyugodtan sétált az állatkert s a Re­­genten­strasse sarkán, midőn hirtelen egy tisztessé­ges külsejű fiatal­ember eléjük ront s a legdurvább módon bántalmazta őket. A leányok ijedten mene­külni akartak, mire a fiatal­ember egy kis pisz­tolyt rántott elő s két lövést tett a hölgyekre. Sze­rencsére a két golyó nem talált. Mikorra a rend­őrök megérkeztek, a rejtélyes ficzkó eltűnt az ál­latkert utasa. A merénylet oka mindeddig ismeret­len. A hölgyek sem emlékeznek, hogy valaha lát­ták volna a tettest.­­ Az artézi kutat Zsigmondy Vilmos meghí­vása folytán tegnap megtekintette a képviselőház pénzügyi bizottsága. Az eredmény, melyet e helyen a kitartó munka kivívott, valóban meglepő. A ku­tat 951 méter mélyre ásták. Ez unicum. A leg­mélyebb artézi kút eddig a párisi volt, s az 547 méter. Jelenleg, mint a „Hou“ írja, az ásás dolomit kőben történik, ebben haladnak már június óta, vágtak benne körülbelől 33 méternyi mélységet. A kristálytiszta mész­kénes víz, melynek hőfoka a színre hozva Reaumur szerint 57,6 fok, oly mér­tékben ömlik ki, hogy 24 óra alatt 6939,60 hek­toliter vizet képes szolgáltatni. E mennyiség több, mint a rácz, rudas- és margitszigeti fürdők vizbő­­ségének összege. Sőt oly mérvben szaporodik a vizbőség, hogy mindennap ezer literrel többet ont. Zsigmondy czélja addig hatolni, míg 65 fokot ér el a víz hőfoka, és bőségével nemcsak egy fürdő, de a városi intézetek is elláthatók lesznek a forró gyógyvízzel. Bámulatos munka ez, 82 darab hat öles rúd egymás fölött hatol a föld gyomrába, és miután a kavics, anyag, mész és közvetlenül a dolomit fölött egy méterre terjedő barna kőszén rétegen áthatolt, most vésnek egy óriási dolomit rétegben. E mű nemcsak eredményében, de com­­positiójában, kivitelében és tudományos eredményei­ben is dicsőségére válik Zsigmondynak, kinek eset­leges balesetekkel is kellett küzdenie éveken ke­resztül, míg a nagyszerű terv végre sikerült. Ha a kút kész lesz, a belőle áradó víz melegével a városli­get azon részén örökös nyarat lesz képes terem­teni a nö­vnyzetben, míg orvoslási czélokből veze­tékcsövekbe fogják. Csengery, Somssich, Horváth Lajos, Muzslay, Simonyi Ernő, Szontagh Pál, He­gedűs Sándor és a pénzügyi bizottság többi tagja bámulva fejezték ki elismerésüket Zsigmondy nagy­szerű műve fölött, ki viszont derék segédmérnöké­nek, Dávidnak monda köszönetét, 9 évi kitartó szorgalmáért és a városnak áldozatkészségéért, mely 200 ezer irtot áldozott e czélra. — Erzsébet királyasszony nevenapja alkal­mából a nevére alapított „Erzsébet” szegényház neveltei között, a tanács 153 irt ajándékot osz­tott ki. — Az uj zálogház telke. A Terézvárosban építendő fiókzálogház telke tárgyában hirdetést tesz közé a kormány (lásd hirdetéseink közt) mely­nek értelmében felhivatnak mindazok, kik e czélra ajánlatokat szándékoznak tenni, hogy ajánlataikat deczember 5-ikéig nyújtsák be a kereskedelmi mi­nisztérium elnöki szakosztályához. — Pest-Kiskun megye törvényhatósága a hon­védelmi miniszter rendelete következtében a jövő utonez-fő­állításhoz a sorozó járásokban polgári el­nökül a megye bizottsági tagok közül Kiskun-Ha­las városba Péter Dénest, Czegléd városba s a kecskeméti felső sorozójárásban Benedikti Gyulát, Nagy-Kőrös s Kiskun-Félegyháza városokba és a kecskeméti alsó s Kiskun alsó járásba Beretvás Jánost, a Vácz városba s a váczi felső járásba Rud­­nyánszky Kálmánt, Szent-Endre városba s a pilisi alsó és felső sorozójárásokba(Billaágh Imrét, a solti közép járásba Szabély Antalt a váczi alsó járásba Rakovszky Istvánt, a kecskeméti közép járásba Sivó Gyulát, a solti felső s a Kiskun felső járá­sokba Földváry Józsefet, a solti alsó járásba Du­­ray Vilmost, a pesti alsó és felső járásokba pedig Hojtsi Sándort. — A magyar miniszterelnökség tisztviselői karából a halál ismét kiragadott egy derék hiva­talnokot, Huszár Károly irodatisztet, ki alig 30 éves korában Csáktornyán tegnap éjjel elhunyt. A derék és buzgó hivatalnoknak korai halálát sokan sajnálják a tisztviselői körökben. Huszár Adolf miniszterelnökségi segédhivatali igazgató és ki­rályi tanácso8 tesvéröcscsét gyászolja az elhunyt­ban. Temetése ma megy végbe Csáktornyán, hova üdülést ment keresni. Béke hamvaira. F­lour villé perében azt határozta utólag a semmitőszék, hogy ajánlani fogja ő felségénél az elitélt megkegyelmeztetését. — Az a furfangos lakatos, ki Rotter Irma tánczosnét, tegnap pedig egy végrehajtót tisztelt meg látogatásával, ma délelőtt 10—11 óra közt Hirsch Mórt, a német színház tagját is meglopta; az ablakok és zárak javítása miatt jött, ezt mon­dotta a szobalánynak, a ki bebocsátotta, s míg vizsgálódott, 4 ezüst evőkanalat észrevétlenül zsebre rakott. — Jó családból származott V. L. fiatal keres­kedő legény. Atyja miniszteri hivatalnok és ügy­véd s közbecsülésben áll. A fia azonban nem ütött rá. Egyszer, gőzhajón utazva, bundát lopott, meg több apróságot. A tulajdonos mindenét visszakapta, mert a tolvajt idejekorán elcsípték. Tettét a tör­vényszék előtt bevallotta. Hat hónapra ítélték. Mi­kor az ítéletet tudtára adták, az elnök szivére be­szélt, mert nem néz családjára, társadalmi helyze­tére s reményét fejezte ki, hogy ha kiszabadul, becsületes ember lesz. Az ifjú azonban sötéten vá­laszolta : „Ha kiszabadulok — a Danában teme­tem szégyenemet*. De senki se hitte el neki. — A spanyol követ ma délután 1/15-kor gróf Andrássy külügyminiszternél tett látogatást, s nála egy óránál tovább időzött, azután visszatért szál­lására az „Európa” szállóba. Holnap pedig — egész egyedül, mint ma is ő felségéhez menend, ki őt külön kihallgatáson fogadja. — A szövetkezeti biztositó intézetek nagy ér­tekezlete ma délután kezdé meg tárgyalásait a pesti biztositó intézet helyiségeiben. Lehön Vilmos el­nökölt az értekezleten, mely a tegnapi lapokban felsorolt hazai és külföldi biztosító társulatok kép­viselőiből állott. Az első tárgyat ma határozatilag elintézték. A gyárak és gyári ipartelepek biztosí­tási ügyét, részletesen és behatóan megvitatták, végre egyezmény létesült, mely szerint minden egyes biztosító társulat megfelelő összeg erejéig kölcsönösen részt vesz a gyárak és gyári telepek biztosításában. A többi kérdés tárgyalását holnap folytatják. Ma este 7 órakor a Frohner szállodá­ban díszebédet tartottak az értekezlet tagjai.­­ A „nemzeti dalkör“ szombaton tartotta meg első családi dalestélyét. Zaphiry Helén a zeneakadémia növendéke Liszt Ferencz II. rap­­sodiáját és az „afrikai nőből“ a matrózok imá­ját szabatosan előadó; gróf Keglevich Ödön a cziterakör elnöke és Sturm János és Ferencz nagy tetszés mellett ezib­eráltak, Haris Mihály pedig népdalokat énekelt.­­ Az előadások nagy elisme­résben részesültek, utána táncz következett. Törvényszéki csarnok. A székely mozgalom ügye a legfőbb itélőszék előtt. (November 19.) A legfőbb ítélőszék első büntető tanácsa Bónis Samu elnöklete alatt Vadnay Burián, Baló, Sahaj, Konrád bírák jelenlétében ma tárgyalta a székely mozgalom ügyét. E­ladó Osstrovszky József volt. A gyanúsítottak a következők : Lánczky Sán­dor, Oaál Endre, Oaál István, Mihály András, Szűcs Mihály, Csüdör András, Bözsi György, Mihály Albert, Balázs György és Nagy Ezékiás, az utóbbi kettő utólag szabadlábra helyeztetett, de a töb­biekre a m.-vásárhelyi kir. Ítélőtábla kimondta az előleges letartóztatást. Nevezetesen szeptember 29- én a királyi ügyész Székely­ Udvarhelyen a törvény­székhez indítványt nyújtott be, hogy miután Láncz­ky Sándornál nagy fegyver és lőszerkészletet talál­tak, kéri a vizsgálat megindítását. A vizsgálati iratokból az előadó felolvassa első­sorban Lánczky Sándor visgyáros vallomását. Lánczky azt jelentette ki, hogy ő bécsi és szolnoki kereskedőkkel sohasem állt összeköttetésben, ki­véve Politzer Mór bécsi kereskedőt, kitől gyári készülékeket hozat. Szep. 13-án a homoródi vasúti állomásfőnök értesítette, hogy 13 láda „vasminta“ érkezett számára; ő aláírta az avisót és a ládákat haza vitette. Ugyanekkor Groszvaari azt irta neki, hogy e ládákat Gaál Endre után küldje Kászonyba. Ezt ő, minthogy szállítással is szokott foglalkozni, meg is téve . Finta György, Albert Mihály és Ta­­mássy Mihály fuvarosokkal elküldte Gaál Endré­nek , hogy a 13 ládában mi volt, nem tudja, va­lamint azt sem tudja, hogy Gaál Endre mit tett a ládákkal; Gaált nem is ismeri ; a ládákon csak szám volt; erre nem ügyelt; meg sem nézte a lá­dákat, csak tovább küldte ; múlt évben is küldött ily módon egy szállítmányt Jetik nevű zsidónak Moldvába. A toborzást illetőleg ártatlannak mondja magát; volt-e toborzás és mi czélra, nem tudja. Zeller kereskedő is kapott ládákat, melyeket Grosz­­mann küldött. Ugron Gábor azt mondotta neki, hogy a homoródi állomáson néhány láda üvegminta jön, küldje Nagy Kászonyba; ő elment Homródra ; ott kapott levelezési lapot, melyen Groszmann azt írta, hogy a ládákat küldje Szent-Kereszt irányára; ezt meg is tette , hogy a ládák mit tartalmaztak nem tudja. „H. Schwacz, Eisenstahl.“ felirattal is kapott egy szállítmányt, de minthog­y tearjsot nem ismeri, nem fogadta el. Lánczky is küldött szállítmányokat Gaál Endréhez. Gaál a fuvarosokat tovább küldötte Szultán János mészároshoz Ká­szonyba. Nagy-Kászony és Kászony­újfalu közt egy ismeretlen ember jött eléjök, Gaál Istvánnak, Gaál Endre öcscsének mondá magát és felszólitá ősét, hogy várjanak itt estig és a portékát adják át neki itt. Ők azonban nem tették ezt meg; mentek Szur­­tán Jánoshoz, ki a portékát nem fogadta el, de a levelet megtartotta. Ők a falun kívül vártak esti; ekkor eljött Gaál István, a várakozásért adott ne­kik 5 frtot, saját két tehenes szekerére rakatta a portékát, egy arra menő ember két ökrét is oda­fogta a szekér elé. Visszamenet a korcsmában ta­lálkoztak Gaál Endrével, ki kérdezte tőlük lerak­ták-e a portékát. Azon feleletre, hogy „leraktuk“, fizetett nekik pálinkát és távozott. A ládák olyanok voltak mint a borvizes ládák, rájuk írva „Von Wien nach Héjasfalva.“ Némelyik láda nehezebb volt egy mázsánál, némelyik könnyebb, jól le vol­tak szegezve, ők hát nem láthatták tartalmát. A periratok közt van Lánczky Sándor 67 gyármunká­­sának kérvénye : azok szabadon bocsátását kérik, mert különben éhen kell halniok. Gaál Endre, Gaál István s a többiek vallo­másaik szerint szintén kaptak s tovább adtak lá­dákat, de nem tudták mi van azokban, szívessé­get tettek. Legérdekesebb mindazok között Bözsi György, politikus csizmadiának vallomása; most 43 éves, írni olvasni tud. Azzal vádolják, hogy jo­gosulatlan toborzást űzött. Mi czélból ? így vála­szol : „Székelyudvarhelyi Cseh Zsigmond ezelőtt mintegy három hónappal tréfabolondságból azt hí­res­ztelte, hogy : Bozsi önkénytes katonákat gyűjt. — Én, a­mint ezen hírt megtudtam, azonnal megmond­tam, hogy ne bolondozzanak, ne terjeszszenek ily híreket, mert még ok nélkül bezárnak. — Cseh azonban nem hagyta abba a dolgot s hozzám azt a kérdést intézte: Hát Bozsi, vannak-e önkényte­­seid ? Én semmit se feleltem. Valószínűleg ezen el­terjedt hir alapján ezelőtt 2—3 héttel egy ügyes fiatal ember látogatott meg ; mint megtudtam, Sán­dor Ferencznek hívják. Ez a fiatal ember azt mon­dotta, hogy ő azt hallotta, hogy én önkényteseket gyűjtök. Ha ez igaz, úgy ő is, a haza és király védelmére, mint volt pénzügyőr, kész önkény­­esnek beállani. Én erre neki azt feleltem, hogy nekem ezen dologról biztos tudomásom nincs, de ha le­szen, őt is meg fogom szólítani. Erre Sándor azt kérdezte van-e pénz ? Én azt mondtam, hogy ha önkénytesekre szüksége lesz a magyar államnak, az adni fog pénzt. Ezzel Sándor távozott.“ Állítólag hatan írták alá magukat nála kato­nának. Állítólag, mert nem tudja, hogy mikor ír­ták alá. Beteges ember lévén, hosszú sétákat szo­kott tenni a faluban: ilyen távolléte alatt tehették az aláírt papirost asztalára. Ismételten is azt vallja, hogy a toborzásban része nem volt, az aláírók kö­zül csak Sándor Ferenczet ismeri. Cseh Zsigmond szintén politikus csizmadia. Hogy Udvarhely városában hadi czélra toborzás tör­tént volna, arról a legkisebb tudomással sem bír. Az igaz, hogy ő Bozsi Györgynek, ki híres baloldali pártember volt, s ezelőtt minden választásnál kor­teskedett, részint tréfából, részint csufolkodásból annyit mondott, hogy nem gyűjt-e önkényeseket a török császár számára. Midőn vele találkozott, így csufolkodott vele: Látod, ha most jó melled volna, (Bozsi György hektikus) elmehetnél a törökök se­gítségére. Ezeket csak tréfából mondta, a­nélkül, hogy legkisebb tudomása volna arról, hogy B­ozsi György önkénytesek toborzásával foglalkozik. Nem is tartja őt arra való embernek. A vizsgálatból az derül ugyan ki, hogy ő beszélte volna, hogy Boz­si György önkénytesek toborzásával foglalkozik, de csupán csúfságból, tréfából tette, komolyan so­hasem. Felolvastatik ezután Sándor Ferencz vallo­mása ; ő 23 éves rel. földmives; ezeket mondja: Mint emlékszik, múlt hó 16. vagy 17-én Ábrán Ferencz azt beszélte neki, hogy Udvarhelyen fel­sőbb engedély folytán toborzás foly a törökök költ­ségére. Ugyanaz napon Déli Béla és Csizii Máté betértek házába, hol, mivel helyettes korcsmáros volt, elbeszélte, hogy mit hallott Ábrántól. Erre elhatározták, hogy elmennek a török segít­ségére és még társai mondották, hogy jó lenne még holnap evégett Udvarhelyre menni és a dolog vé­gére járni. Ennek folytán nem másnap, de harmad­nap két pajtással be is mentek Udvarból­­be, ahol egy ismeretlen törpe öreg úrral találkoztak, ki e részben Bozsi Györgyhöz utasította őket. El­mentek Bozsi Györgyhöz, a maga kapujánál talál­ták , megkérdezték nem tud-e valamit a török se­gítségére való toborzásról? Bozsi György ez fe­lelte : Igen­is tudok , én vagyok megbízva azzal, hogy a­ki e végre nálam jelentkezik, nevét felírjam. Ekkor azt kérdezték, van-e erre kormányi enge­dély, és miért foly a toborzás titokban ? Bozsi azt felelte, hogy a kormányengedély megvan és azért folyik ily titokban a toborzás, mert az országban

Next