Ellenőr, 1878. január (10. évfolyam, 6-56. szám)
1878-01-31 / 56. szám
s mily aljas boszút és üldözést; nem tudja, hogy mily nyomorult szolgálatokra sülyedtek le az állami hatalom legfőbb közegei, nem meddő repressaliákért — gyűlölöm a repressaliákat politikai téren; kivívott győzelem után tiszta idővesztegetés az, s magunknál én oly kevéssé szeretem, mint másoknál (tetszés) — hanem általános oktatásul, hogy az utolsó franczia helységben is megtudják, hogy a népsouveranietás ellen mily merényletekre vetemedtek. Az általános szavazati jognak ismernie kell jogait és az ellene elkövetett sérelmeket, s oly országban, mely ezen jognak köszönhet mindent, az általános szavazati fölvilágosítása és erkölcsösítése annyi mint az egész nemzet fölvilágosítása és erkölcsösítése. Biztosítjuk ezzel a jelent és megalapítjuk a jövőt. A keserű iróniával úgynevezett „morális rend“ kézmutató támadásainak, a hatalom brutális rohamainak, amelyet a megrémített választókkal akartak szentesíteni, örök időkre gátat kell vetni, s ezért nyilvános fenyítéssel kell példát szolgáltatni. (Helyeslés.) Folytatni fogjuk tehát ezen enquêtet, anélkül, hogy egyiknek mesterkélt sóhajtásaival, másiknak szándékos gorombaságaival törődnénk , de azért a nemzet valódi ügyei ne tétessenek félre. Van idő mindenre, ha föláldozzuk minden időnket. Van idő a vétkesek megtorlására a törvény nevében, s van idő a reformoknak minden téren való keresztülvitelére. E czélból a képviselőháznak támogatnia kell a kormányt felvilágosultan és jóakaróig, nem rabszolga módjára, hanem felügyelettel és vitatással egybekötve. Azon férfiak, kik ma a kormányon állanak, a többség tagjai , parlamenti elvek alapján jutottak kormányra, s ezen elvek erejénél fogva akarnak ott megmaradni. Azt akarja, hogy a köztársaság ne üres szó, ne puszta czim, hanem eleven valóság legyen, s igazolja ezen mondást : Gyermeknek iskola, felnőttnek munka, Francziaországnak béke, s polgárainak szabadság!“ (Viharos tetszés.) Ez a programm — folytatja a szónok — sehol sem fog akadályokba ütközni, még a senátusban sem, amely nem látszik ugyan a legjobb akaratának, de amely csakhamar látni fogja tehetetlenségét, ha tulságig viszi az ellentállást. De micsoda más is történhetnék a képviselő, főtanács és községi választásokban nyilvánult egyhangú közvéleménynyel szemben ? Mit is tehetne az egész országgal szemközt a három vagy négy párt üledéke, melyeknek üzelmei oly benyomást tesznek, mint azok a félénk emberek, kik fütyülnek a sötétben, hogy bátorítsák magukat ? A senátusok nem ellentállására, hanem capitulátiójára (és ez a kifejezés nem kemény) lehetünk elkészülve. „A senátus be fogja látni, hogy esedelmességgel tartozik Francziaországnak, kiváltképen mert oly kormány áll élén, melynek komoly szándéka, hogy beint a törvénynek, kifelé pedig az igazságosságnak adjon kifejezést — az igazságosságnak, mert a népek közt is van igazságosság, mint minden egyes nép kebelében. De ez az elmélkedés messze is vezethetne bennünket. Francziaország órája még nem ütött, mondá a republikánus pártvezér, hogy tekintetét nagyon messze vagy nagyon magasra emelje. Jó sorsának helyreállítására gondolva csak két eszközt ismer ; ezek : előmozdítása polgárai mivelődésének és erkölcseinek, és előmozdítása anyagi jóllétüknek. Majd ha odajutott, hogy a legmiveltebb és legszabadabb nemzet legyen, amint már a leggazdagabb, akkor, kérdem önöket, hogy a szociális erők harczában lesz-e valaki a világon, ki Francziaországra, nem mondom féltékenység nélkül, de tisztelet nélkül merjen tekinteni. (Élénk tetszés.) De mind e szép dolgok : Fennállás, rend, szabadság, haladás a republikánus párt egyetértésétől függnek északon és délen, keleten és nyugaton. Hivatkozva választóim egészséges eszére és politikai belátására, melyek a demokratia előőrsei, büszkén kérdezem: váljon csakugyan oly nehéz kormányozni ezt a demokratiát, mikor híveinek legtüzesebbjei, legharcrvágyóbbjai annyira megtanulták a rendet, mérsékletet, szilárdságot és hazaszeretetet ?“ (Viharos tetszés. Éljen Gazzetta ! Éljen a köztársaság !) ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőhöz ülése január 31-én. Elnök : Ghyczy Kálmán. Jegyzők : Horváth, Gullner, Orbán. A kormány részéről jelen vannak : Tisza, Trefort, Szende, Széll, Bedekovich. A mult ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitelesíttetik. Elnök bemutatja a hevesi ipartársulat kérvényét az autonóm vámtarifa ellen. — A ház irodájába tétetik le. Következett a napirend : a vámszövetségi és vámtarifa-javaslatok együttes tárgyalása. — Erről reggeli lapunkban.* Az ülés végén Madarász József interpellálta a közlekedési minisztert a keleti vasútnál előfordult, s újabban tudomására jutott visszaélések tárgyában. Az interpelláló így hangzik : Folyó hó 23-án tett kérdéseimmel összefüggőleg kérdem meg a következőket : 1-szer. Hajlandó-e miniszter úr hivatalosan tudomást szerezni a felől: való-e az, hogy a kolozsvári főanyagszertári főnök, bizonyos Goldstein, csalással vádoltatván, másfél év óta bűnügyi vizsgálat alatt van, mégis folytonosan hozza félévenként 1000 forint fizetését , — és helyette nem az ott volt alkalmas magyar hivatalnok, de a brassói segédanyagvezető bizonyos Giesztl,ki sem nem tudván, sem nem értvén magyarul, a kellő bevásárlások mint jegyzőkönyvek felvevésénél helyette is alantas állású magyar hivatalnokoknak kell működni ? 2or : Hajlandó-e miniszter úr szigorú vizsgálat által tudomást szerezni a felől, (már csak a keleti vasút volt igazgatója érdemeinek kellő méltányolhatása tekintetéből is) melyek még e vasútnál felhozottakon kívül azon főbb hivatalok, amelyekre magyarul vagy keveset, vagy semmit sem tudó egyének alkalmaztattak ; mi volt előbbi foglalkozásuk és minő szakképzettségük volt a főbb hivatalokba alkalmazottaknak ? — a volt igazgatót is beleértve. És hajlandó-e a miniszter úr a netán elbocsátandók és azoknak miként leendő kielégítése iránt felvilágosítást adni ? és végre 3- szor. Miután a keleti vasútnál a miatt, hogy Kolozsvárt és Brassóban is külön voltak forgalmi irodák és külön továbbítási hivatalok, és e hivataloknak egyesítése által nevezetes megtakarítás, eszközölhető ; hajlandó-e minister úr megvizsgálni, hogy ezek egyesítése a forgalom hátránya nélkül eszközölhető ; s ez esetben a két igen költséges hivatalokat egyesítvén, azok helyett Kolozsváron állítson fel forgalmi üzletvezetőséget. Kmistyi Miksa a következő interpellate intézte a miniszterelnökhöz: Tisztelettel kérdem : Vannak-e a kormánynak hivatalos értesülései : 1. Az orosz feltételekről? 2. A fegyverszünet meg- vagy meg nem kötéséről ? 3. Az orosz csapatoknak mozdulatairól Gallipoli vagy Konstantinápoly felé ? 4. Az angol hajóhad megjelenéséről a Dardanellákban ? És van-e ma azon helyzetben, hogy ezekről az egész situátióról felvilágosítást adjon? Az interpelláció kiadatik a miniszterelnöknek. Az új perrendtartás. Előttünk fekszik végre a sokat sürgetett, sok szerencsétlen kísérlet után eltemetett, ismét feltámadt és megint eltemetett polg. perrendtartási reform. A legutóbbi novelláris tervezet meghiúsulta után az igazságügyi kormány igen helyesen elhatározta, hogy nem novelláris után, hanem összefüggő egész alkotás által segít perrendtartási bajainkon. A módosításokat és uj intézkedéseket beleillesztette az 1868 : 54. t. sz. keretébe, s most ez alakban fekszik a ház előtt perrendünk reformja, várva, hogy a nagy politika nemzetgazdasági viták közt esetleg előfordulandó államot letárgyalására fordítsa a ház. A javaslat valóban — kisebb-nagyobb TARCZA. A Kisfaludy-Társaságból. — Orlay Petries Soma emlékezései Petőfiről. — Csak hézagos, kikapott részleteket említhetünk Orlay Petries Soma nagyérdekű fölolvasásából, melyben az ifjú Petőfit egészen uj s minden tekintetben kiválóan érdekes világításban láttuk, szemben azokkal a ferde állításokkal, melyek Petőfit, mint csavargót tüntetik föl. Orlay Petries Soma két szempontból írta meg emlékezéseit. Pákh Albert terve volt, hogy Petőfiről mindenki írja meg hűen, amit tud, hogy így Petőfi egész élete tisztázva legyen. Ez a jó eszme Pákh halálával abban maradt, de Orlay Petricset elsősorban ez indította emlékeinek megírására ; a másik ok pedig az volt, hogy Petőfiről oly bizarr dolgokat írtak összevissza a közönség megzavarására, melyeknek földerítése irodalmi szükség. Adatokban gazdag, az apró vonások jellemző eltüntetésével kiválóan érdekesek emlékezései, meyeken a hűség és igazság pecsétje látszik. Petőfi Orlay Pethies Soma második unokatestvére volt. Először Ostii Asszonyfán találkozott vele nagybátyjánál, Salkovics Péter bérlőnél. Már azelőtt is sokat hallott felőle. Selmeczről Petőfi az iskolából a pesti nemzeti színházhoz szegődött bizonytalan állásra, innen vitte Salkovics Mihály Péter bátyjához, ki az eszes s bizonyos irányban már eszes fiút tovább akarta taníttatni. Ostfi-Asszonyfán együtt töltötték a szünidőt Orlayval. Vadásztak s egy nyul miatt, melyre mind aketten rálőttek, összezörrentek, majd kibékültek s tiszta barátságuk zavartalan maradt volna, ha Amor galyibát nem csinál közöttük. Szerettek egy leányt. Orlay jól tudott gitározni s meglepetősen énekelt. E művészetét szívesen csillogtatta egy csöngei fiatal leány (T. Róza) előtt is, ki iránt Petőfi is fellobbant, gyötrötte a féltés s egy ily alkalommal indulatosan támadta meg barátját, hogy összetöri gitárját, ha e lány előtt még egyszer énekelni mer. A lány iránt közönyös Orlay megígérte, hogy nem énekel s a barátság ege annyira kiderült, hogy Petőfi még versben is megénekelte barátja énekvirtuózitását következő sorokban : Bűvölőn hangzik dalod, óh barátom, Petrich ! és e szil örömérzeteknek Tengerében leng s feledem keservem, Hogyha te zengessz. Zengj ! ha dús volnék, aranyat fizetnék Bőven én néked dalodért, de sorsom Nem kegyel. Csak vers mit az árva ifjú Nyerhete tőle. Hát legyen versem dijad és jutalmad, S majd ha a végzet kiszakaszt karodból Engem , olvasván ezeket, lebegjen Dalma eszedben ! A Dalma nevet csak ideiglenesen használta Petőfi (akkor még Petrovich Sándor). Volt még Sió, Homonnai, Borostyán. A Dalma név iránt Horatius szeretete csábította. Petőfi egy kis Horácot mindig zsebében hordozott s egy Ordot kedvelő Írnokkal egy ízben keményen összezörrent kedves költője miatt. Álmodozó ifjú volt már ekkor. Arról ábrándozott, hogy lovagvárat épittet magának s felében majd Orlay lakik. A szünidő után, miután Salkovicséktól nem kapott oly segélyt, a minőt várt, Orlayval Sopronba ment s ott beállt „zöld hajtókás, sárga pitykés bakának a Goldner ezredbe. A faköpönyeget versekkel írta jele s katonai szolgálata mellett, is barátkozott az ifjakkal, kik közül leginkább Nagy Imrét, a mostani jeles történészt, Lantai Sándort, a korán elhunyt nagyreményű ifjút s Pákh Albertet, ki mint a kör könyvtárnoka, könyveket adott neki olvasás végett, kedvelte. Sokat nyomorgott, de baját büszkén s jókedvvel viselte. Ez időben történt, hogy a nagy hirre kapott Liszt hangversenyt adott Sopronban. Petőfi is szerette volna meghallgatni, de félt szigorú kapitányától s ezért Orlay polgári ruhájában ment el, de a katonaságnál ezt megtudták s szigorúan megbüntették. Sopronból Gráczba és Károlyvárosba kellett mennie. Katonaéletét egy Nagy Imréhez írt levelében így jellemzi : „Mit mondjak önmagamról ? most érzem, mi mélyen sülyedtem , leszállva a a tudományok pályájáról neveletlen, érzéketlen emberek körébe s egy durva zsarnok körmei közé. Csak néha emel ki e pokolból a költészet, a mennyei, a malasztos. Oh, ha ezt keblemben nem hordoznám, a kétségbeesés ölne meg. Egy hónapja már, hogy itt vagyok s még igen keveset irtára, de hogyan is írjak ? a káplár, mihelyest írást lát kezemben, lármáz, szitkozódik reám s dolgot ad, így vagyok, azonban nem csüggedek.“ Szeberényi amaz állítását, hogy Petőfi Bregenzben is feküdt volna, Orlay tévesnek tartja. Károlyvárosból bocsátották el, mivel a hadgyakorlat alatt mellét megerőtette s egy emberszerető katonaorvos szivesen segített rajta. Obstiját Sopronban kapta ki. 1841. márczius elején, havas időben érkezett Pápára, nyűtt katonaruhában, s Tarczy Lajos tanár eszközlésére fölvették a kollégiumba. Az iskolát rendesen járta. Szerény, félrevonult fiú volt s az önképzőkörbe is csak később lépett be, mert azt tartotta, hogy oly költeményt kell előbb írnia, melylyel becsületet vall. Érdekes az, mint szakadt félbe Petőfi e második iskolai pályája. Egy reggel az jutott eszébe, hogy fölveszi elnyűtt, rongyos katona ruháját s abban megy az iskolába. Orlay kérte, hogy ne tegye ezt, de hiába. Éppen egy mérgesebb tanára tartott előadást. Amint Petőfi az iskolába belépett, zajos hahotában tört ki az egész iskola, a tanár dühös lett, Petőfit kiutasította, amin ez annyira megboszankodott, hogy elcsapta magától a kollégiumot. Hiába kérte Orlay, maradjon. Azt felelte: „Itt hagyom Pápát, nem vagyok én iskolába való“. Katonaruháját egy házaló zsidónak adta el, s sapkáját Orlaynál hagyta. Orlay Petries Soma nagyérdekű följegyzéseit, melyet most eléggé nem méltathattunk, folytatni fogja, s ezzel csak az irodalomnak tesz nagy szolgálatot örömmel s kíváncsian várjuk. A nők művelődési állapotának lényeges hiánya napjainkban. (Vége. II. De ha vannak is egyes iskolák s ezek képviselői közt olyanok, kiknek figyelmét a testi egészség az ember ésszerű, igazi nevelése is magára vonja, akkor is ezeknek egyike úgy vélekedik, hogy az iskola a tan- és munkaórák által olyannyira igénybe van véve, miszerint a növendékek testi nevelésére ideje nincs is ; de máskülönben is, a tanórák között van elég olyan, főleg pedig a kézi munkaórák, amelyek elég felüdítésül szolgálnak, egyébiránt avval nyugtatván meg magukat, hogy e tekintetben majd a szülőház fog gondoskodni. Holott a szülők ismét az iskolára támaszkodnak , majd fog — gondolván — ez oly intézkedéseket tenni, melyek lányaikra nézve jók és üdvösek lesznek, így támaszkodik egyik a másikra és a szegény leánygyermekek testi nevelése közönségesen egészen elhanyagoltatik. E tekintetben minden esetre, az iskolának kellene az iniiativat megragadni, minthogy közöttük és képviselőik közt sokkal több szakbelátással kell, hogy bírjanak, mint mások. Mert mai napság maguk a szülők között csak vajmi kevesen vannak, kik a fejlődésben levő testéletet ismerik és egészsége fentartásához szükséges testi tevékenységet vagy még inkább az észszerű testgyakorlat egészségtani és