Ellenőr, 1878. augusztus (10. évfolyam, 382-437. szám)

1878-08-01 / 382. szám

églefizetési árak: Egész évre . . 20 frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre . . . 10 * — „ Egy hónapra . 1­9­80 » Egyes szám ára 4 krajczár. (Szerkesztési iroda: Kaszida­p­esten, nádor-i utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjink , kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. Seggeit Tu­ad­ás, Itteretisek Mrnti­e a 7ciadô7iivataïbœn : Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Lógrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Izafite­u fc Cie. czégnél Páriában (Place de la Bourse Nr. 8). Hirdetésekért járó dij csakis az „Ellenőr“ kiadó-hivatala által nyugtázok számla ellenében fizetendő. ffiadó-hivatal : tjEjixdeLpesten, nádor-utcza. 0. szám. Ide intézendők áss előfizetések és a lap ismétkü­ldésére vonatkozó minden felszólalás. 382. szám. Budapest, csütörtök, augusztus 1. 1878. X. évfolyam. — ■ ...................nil I——am—«M ............................................................nr n ■«Biiimmi'niim»nim»i»wiilMi«HM»«iiiMi»iiBB»MMwimiini«M»i»ii«—­MBBurarammnaniW'ii­nii mii —wn■ ■m»maa&<«rrMrwnwiiw«riiWiiMinwiitwbiminin«■ rimiiMmiiinaa miw■n»iiiiiim—wiimiiim miiw»iiiiiiiinwwTnmiinin» ■■ ■■iiiMa—«agsa—. Figyelmeztetjük azon 1. előfizetőin­ket, kiknek előfizetése Julius végével letelik, h­ogy azt mielőbb megújítani szí­­veskedjenek, nehogy a lap vételében késedelmet tapasztaljanak. Az „Ellenőr“ ára marad a régi: egy évre....................................20 frt — fél évre . ...............................10 frt — negyed évre.................................5 frt — havonkint ..................................1 frt 80 kr. Az „Ellenőrb­e a hő bármely nap­jától kezdve előfizethetni. Budapest, július 31. Boszniában újra megeredt a zivatar. A most befejezett időszak kétségtelenül egyike volt azoknak a szüneteknek, melyek alatt erőt szokott gyűjteni a zavargó elem. Hiú erőködés volna a megszállást hozni összeköttetésbe a Szerajevóban kitört za­vargásokkal, sokkal egyszerűbb és termé­szetesebb magyarázata az, hogy oly hosszú idő után megunták a békét. Azt azonban jogosab­ban állíthatjuk, hogy a kitörőfélben levő zi­vatar siettette csapataink bevonulását, mielőtt a megszállás minden részlete megállapíttatott volna a portával. Pedig annyi ideig csak­ugyan nem lehetett már várni. Nagyon furcsa világ lehet ugyanis abban az ország­ban, a­hol a zavargó tömeg rabol és pusz­tít, leteszi a kormányzót és újat csinál ma­gának helyette. A szultán pedig, jelenti a távíró még most is ragaszkodik régi fölté­teleihez.* A mai nap újdonságainak kétségtelenül legérdekesebbike az, hogy Masella mün­cheni nuntius többször értekezett Bismarck herczeggel. Bátran kérdezhetjük, hogy a vasember­ puhult-e meg, vagy pedig a Vati­kán kész megelégedni azzal a kevéssel, a­mit Bismarck nyújtani akar? Azt gondol­juk, hogy a felelet még sok értekezés után fog bekövetkezni. Az osztrák-magyar vámconfer­entia — érte­sül a B. C. — augusztus hó első felében fog össze­ülni, hogy kidolgozza azon instructiókat, melyek a külügyi államokkal később vieendő vámtárgya­lásoknál irányadók lesznek. A német kormány most már hivatalosan jelentette, hogy szeptember else­jén kész az alkudozásokat megkezdeni. Az olasz kormány, mely már kijelölte a megbízottakat is, szintén hajlandó ugyanazon időben tárgyalni. Kü­lönös figyelmet fog az osztrák-magyar vámértekez­let a keleti tartományokkal kötendő szerződésekre és az ez irányban folytatandó tárgyalásokra fordítani. Szükséges nemcsak Szerbiával, hanem a török biroda­lommal is új szerződést kötni ,­erre vonatkozólag már van is egy terjedelmes előmunkálat,mely a szükséges adatokat tartalmazza. Szerbiával már rövid idő múlva megkezdik a részletes tárgyalásokat e tárgy­ban, valamint a vasútcsatlakozást illetőleg a ki­építés tárgyában is. A vasútcsatlakozásra vonat­kozó eddig megjelent hírek nem bírnak tényleges alappal, minthogy ez ügyben még semmiféle hatá­rozatot sem hozott a magyar kormány. Annyi azon­ban kétségtelen, hogy a magyar minisztérium elke­­rülhetően szükségesnek tartja a fővárost egyenesen és a legrövidebb úton vasúti vonallal összekötni a szerb fővárossal és azon át a keleti vasutakkal. Most a torök-görög viszonyokba szorult a ke­leti kérdés, ez ügyről beszélnek legtöbbet, csak a porta hallgat, és vár azon elhatározottsággal, hogy csak azt ereszti ki kezéből, a­mit okvetlenül oda kell adnia. Körülbelül ez magyarázható ki a Tur­quie következő nyilatkozatából is : „Annyi igaz — írja a Turquie — hogy a mérsékeltség — és a békés irány uralkodik az ottomán kabinetben, de, a mi véleményünk szerint nagy merészség volna, azt következtetni ebből, hogy a császári kormány véglegesen elhatározta, hogy semmi ellentállást sem fog tanúsítani a con­­gres­08 13. ülésében megpendített és a berlini szer­ződés 21. czikkében ajánlott határvonal ellen. Ha valaki azt állítja, hogy már most ismeri a porta elhatározását, úgy conjecturákat állít föl, vagy vé­leményét fejezi ki, melyek puszta valószínűségen nyugodhatnak. Az utóbbi napokban sokat emlegették, hogy diplomatiai lépések tétettek a portánál, hogy a csá­szári kormányt a Tesszáliában és Epirusban teendő elővigyázati intézkedések fölfüggesztésére bírják. Nekünk okunk van föltenni, hogy e hírek szigorúan véve nem egészen helyesek. Ezen lépések, ha meg­történtek, abból az okból is csak offiiciosus jelleggel birnak, mert a berlini szerződést aláírt hatalmak képviselői nem birhattak utasítással oly kérdésben, mely még nem tárgya a rendes tanácskozásnak. Különben némi csapatoknak Thesszáliába és Epi­­rusba való küldése nem képezhet fenyegetést Törökor­szág ellen, melynek magatartása engesztelékeny volt mindeddig. Csak a szomszédos tartományok bizonyos pontjain megjelent fegyveres bandák tették indokolttá a haderő ezen kifejtését, és pedig Törökország és Görögország közös érdekében. Annak bebizonyítá­sára, hogy e rendszabályok végrehajtásában nem gyakoroltatott nyomás a portára, szolgálhat azon körülmény is, hogy azóta más csapatokat is kül­dött oda, és most is két hajóra szállítanak csapa­tokat, azzal a rendeltetéssel, hogy Szalonikibe men­jenek. E csapatok a rend és nyugalom fönntartá­sára fognak fordíttatni Mac­edónia néhány pont­ján, kivált a monasztiri tartományban, a­hol fegy­­veri­bandák szervezkednek. A mi véleményünk szerint nem lehet szerződés, sem politikai tekintet, a­mely megakadályozhatna valamely államot abban, hogy oly rendszabályokat alkalmazzon a rendetlenség elnyomására saját te­rületén, a­minőket jóknak lát. E rendszabályok tehát nem állanak összefüggésben a hellén kérdés­sel, mely annak idejében, a­mint remélljük, meg fog vitattatni, és a két szomszédos állam teljes megelégedésére meg is fog oldatni, ha tudniillik a mérsékeltig érzelmeiből szabad ezt következtetnünk, melynek az ottomán és a hellén kabinet egy per­­c­ig sem szűnt meg bizonyítékát adni.“ Így szól a kormánykörökhöz közel álló Tar­­quie. Láthatjuk tehát, hogy a határigazítást válsággá fölfujó hírek legalább is koraiak. Táviratok: Bécs, júl. 31. Az Oesterreichische Cor­responded értesül, hogy a szebeni főpa­­rancsnokság területén, melyet nagyon igénybe vett a részleges mozgósítás, nemzetgazda­sági tekintetből, ő felsége parancsára az idén nem fognak tartani a tartalékosok fegyver­­gyakorlatokat. London, júl. 31. A képviselőházban beje­lenti Hayter, hogy az 1.555.500 fontra rugó utóla­gos hitel kérése alkalmából indítványozni fogja annak visszautasítását, mert ez az extravagantia terhes az adófizetőkre nézve. Jenkins interpellációt jelent be az iránt, váljon az angol-török conventio nem ütközik-e a berlini szerződés 61 czikkébe, minthogy a berlini szerződés előtt íratott alá? London, júl. 31. A képviselőházban indít­ványozza Plimsoll, hogy utasítsák vissza Connaught herczeg évpénzének fölemelését, mert tekintettel az angol-török conventióra, módosítani kell az alkot­mányt, és megszorítani a korona előjogait. Két órai vita után 151 szavazattal 13 ellenében elve­tették az indítványt, és a kormány javaslatát har­madik fölolvasásban is elfogadták. KISSingen, jul. 31. Masella nuntius 29- én ide érkezett és háromnegyed óráig értekezett Bismarck herczeggel. Másnap 30- án fogadta Bismarckot, és azután ismét Bismarck lakásán értekezett egy óra hosz­­szat. A nuntius délben Bismarcknál ebédelt. Berlin, jul. 31. A Provinzial Correspon­ded jelenti, hogy a német trónörökös rati­­ficálta a berlini szerződést. A szentesített példányokat vasárnap cserélik ki. Berlin, jul 31. A birodalmi gyűlésbe való választásokról jelentik : Braunschweig herczegség, Nürnberg és Giessen nationálliberálisokat válasz­tottak. Essen, Düsseldorf, Krefeid és Süürzburg az eddigi clericális jelöltekre szavazott. Szű­kebb vá­lasztás lesz Drezdában, Mainzban, Darmstadtban, Solingenben és Hagenben. Bosznia megszállása. Bród, júl. 31. Philippovich főparancsno­kot tegnap Török-Bródban, ma délben pe­dig Deventben a legszívélyesebben fogadták az összes török főhivatalnokok. A község elöljárója hangsúlyozta beszédében, hogy mi­vel a két község lakosai elég közel laknak a határhoz, hogy méltányolni tudják az osztrák kormány igazságos bánásmódját, azért teljes nyugodsággal és bizalommal néz­nek jövőjük elé. A mai vonulás alatt rend­kívül nagy volt a hőség, és a legénység so­kat szenvedett miatta. Bród, júl. 31. Ma délutáni fél négy­kor a fősereg Derventnél tábort ütött. A kajmakám, a kadi, a lovas csendőrségnek egy századosa, sok tekintélyes lakó, a katho­­likus lelkére és négy orthodox pap részint kocsin részint lóháton Philippovics táborszer­nagy elébe mentek, hogy meghódolásukat kifejezzék és hogy ő császári és királyi fel­sége kegyelmébe ajánlják magukat. — A 20-dik gyalogdivisió átkelt a Száván és bevonult Török-Samacba. Az első hegyi di­­visió a hadtestnek első részével ellentállás nélkül Noviba érkezett. — Philippovich fő­­parancsnok, engedve a lakosság sürgető ké­résének, a gabona- és marhakiviteli tilalmat megszüntette. Bécs, jul. 31. A horvát-bosnyák ha­tárról jelentik jul. 31-ről. Hivatalos jelen­tések szerint Szerajevóban a legnagyobb anarchia uralkodik. A hírhedt Hadsi Loja izgatásai következtében Mazhav pasa, Sze­­rajevo kormányzója, egy csapat és az ottani parancsnok kíséretében elmenekült. L­­a mind akettőt utolérte és visszavitte. Mazhar pasát letették, a parancsnokot pedig, bizo­nyára akarata ellenére, kormányzóvá pro­­clamálták. Miután Mazhar pasa házát kira­bolták, a felizgatott tömeg a fegyvertár fosztogatásához fogott, miközben véres össze­ütközés történt a nép és a rendőrök közt, végre a tömeg megostromolta a fegyvertárat. Ekkor Hadsi Loja Banjalukába küldötte test­vérét, hogy ott is hasonló lázadást szervez­zen a török hatóságok ellen. Az utóbbiak azonban, hír szerint, elfogták a küldöttet és őrizet alá helyezték. Bécs, jul. 31. A Politische Correspon­­denz jelenti Szerajevóból . Hafiz pasát a ka­tonai főparancsnokot és Mazhar pasát is foglyokul vitték vissza Szerajevóba. Az utóbbi házát kirabolták. Most csak a szerajevói vár és Konstantinápoly közt van távirdai összeköttetés. Bécs, jul. 31. A Politische Correspon­ded jelenti Konstantinápolyból, hogy a Bosznia megszállását tárgyaló miniszterta­­nácshoz levelet intézett a szultán, melyben az osztrák-magyar occupatiót illetőleg ki­mondott feltételeihez ragaszkodik. A portánok jelentik Prizrendből, hogy az albánoknak Szerbia és Montenegró ellen való fegyverkezése fenyegető mértékben nö­vekszik. A Bosznia és Herczegovina közigazgatására és igazságszolgáltatására vonatkozó szabályzatokat — írják a B. C.-nek Bécsből — a napokban fogják közzétenni, és a lehető legrövidebb idő alatt végre is hajtani. Az administrate lehetőleg egyszerű lesz és kevés költséget fog okozni és hasonlítani fog körülbelül a határőrvidéken most dívó közigazga­táshoz, csakhogy a községeknek nem fognak auto­nóm­ jogokat adni. Az egészen meddő vitatkozás, hogy a monar­chia melyik részéhez fogják csatolni e két tarto­mányt. Ha tartósnak tekintik is a megszállást, Boszniát és Herczegovinát csak úgy fogják kormá­nyozni mint a monarchia gyarmatát. Remélem­ lehet, hogy a bevételek fedezni fogják a közigazgatás költségeit, a megszálló csapatok kiadásai pedig ezentúl is a közös pénztárt fog­ják terhelni. A Carlton Club vendégsége. A Carlton Club szombaton este lakomát adott Lord Beaconsfield és Salisbury tiszteletére. Tizenkét gazdagon díszített asztalnál foglalt helyet valameny­­nyi miniszter és körülbelül 500 conservativ peer és képviselő. A két vendéget zajos lelkesedéssel fogad­ták. Az első két áldomást a királynéra és a királyi családra mondották. Ezután az elnök Lord Beacons­­fieldet köszöntette föl, és így végezte beszédét : „Üd­vözlöm Lord Beaconsfieldet, mint a legnagyobb győ­zőt, mert ő a háborút győzte le és meghozta ne­künk a békét.“ Beaconsfield a következő beszéddel válaszolt a felköszöntésre: Tisztelt elnökünk említette okát, hogy miért lettem én ma este az önök vendége. Én csak vo­nakodva vettem részt abban a nagy és előkelő gyülekezetben (berlini congressus), mely most osz­lott szét. De engedtem nemes barátom kérésének, mert ő azt gondolta, hogy hasznára lehetek az akadályok leküzdésében, melyek útjában fognak állani. És most már elmondhatom, hogy a kor­mányaidat ő kezelte e fáradságos munkában, és a kielégítő sikerért neki több köszönettel tartoznak mint nekem. (Tetszés). Iparkodásunk eredményét megelégedéssel fogadta az ország. De azt veszem észre, hogy a tetszést nem osztja mindenki, és mi­előtt 48 óra letelnék, készen fognak állani az op­­positio martialis sorai az ellen, a­mit mi végez­tünk, hogy ellenezzék azt a politikát, melyet mi követtünk. (Nevetés.) Minthogy nem lehetek jelen a házban, a­hol a nagy csata fog vivatni, ámbár ott fog ülni a királyné két főmeghatalmazottja, a­kikhez persze csak kérdéseket és vonatkozásokat fognak intézni, remélem, megengedik, hogy érint­hessem azon kérdéseket, melyek hosszasan fogják igénybe venni a parl­ament figyelmét. Igen bajos meghatározni a királyné megha­­talmazottai ellen emelt vádak természetét. Úgy lát­szik, hogy szerencsét kívánó sajnálkozási nyilatko­zatok azok. (Nevetés.) Vádolják ő felsége kormányát, hogy megcsalta és cserben hagyta Görögországot. Ez sokkal egyszerűbb kérdés, mint a minőnek eddig a nyilvános vitában tartották. Mi Gö­rögország kormányának, és mindazoknak, a­kik befolyást gyakoroltak reá, mindenkor, hivatalo­san és privatim, azt tanácsoltuk, hogy semmi esetre se bocsátkozzanak bele a rendzavarásokba, melyek két év óta fenyegetik Európát, és a pusz­tító háborúval végződtek. Erre nagy okunk volt. Ha azt hitte Görögország, szerintünk tévesen, hogy közel van Törökország fölosztása, ez esetben bi­zonyára jelentékeny részt kapott volna belőle. Lehe­tetlen lett volna másképen rendezni újonnan Euró­pát, mint úgy, hogy Görögország igényeinek nagy része kielégíttessék. Ha ez az eset következett volna be, akkor oktalanság lett volna Görögország részéről, ha elpazarolja vagyonát és vérét. De ha, amint ő felsége kormánya is hitte, nem következik be az ottomán birodalom fölosztása, hanem azt fogják határozni a hatalmak, hogy az ottomán birodalom megszilárdítása szükséges Európa békéjére nézve, és hogy e nélkül hosszas és véres háború üt­het ki Európa több országai közt, akkor szin­tén világosnak tartottuk, hogy a lázadó tri­­butárius fejedelemségek szükségképen mostoha bá­násmódban fognak részesülni, és igy hogy böl­csen követte Anglia tanácsát, midőn nem bocsát­kozott bele e végzetes viszályba. (Tetszés.) E né­zet igazságát nem bizonyították-e be az események? (Halljuk!) Görögország, mely szerencséjére nem avatkozott bele, és nem pazarolta alattvalói és roko­nai vagyonát, most nagyobb területet kap a berlini szerződés alapján, mint a lázadó fejedelemségek bármelyike, melyek eltékozolták e nagy harczban segédforrásaikat. (Tetszés.) Azt mondják, hogy tévútra vezettük Görögországot , pedig mi voltunk az a hatalom, mely kieszközölte, hogy meghall­­gattassék a congressusban. Salisbury törekvése, a határok kiigazítása czéljából, mindent fölkarolt, a­mit mérsékelt és józan ember követelhetett, a­mit a congressus is elfogadott, és a­mit Görögország is okosan fölhasználhat, ha okosság és mérsékletesség uralkodik tanácsában. A szultán elejétől fogva azt a kívánságát fejezte ki, hogy a barátság és engeszte­lékenység szellemében akar bánni Görögországgal. (Tetszés.) Ő teljesen meg van győződve, hogy a török és görög fajnak egyetértése szolgálhat csupán a pánszláv mozgalom ellensúlyául, mely egész biro­dalmát megtámadta. Ezért előzékenységgel­­ fogadta az angol kormány minden tanácsát. És min­den csapások között sem tért el ezen szán­dékától. Én a szultánról beszélek különösen, mert én óriási fontosságot tulajdonítok ezen férfi egyéni jellemének. Ő minden jó impulzust befogad. Nem zsarnok, nem kicsapongó, nem bigott, nincs megromolva. (Tetszés) A szultán utolsó szava is az volt a görög kérdésre nézve, midőn nemes barátom hozzáfordult, hogy a congressus összeül meg kell tehát hallgatni Európa elhatározását. A congressus szólott és a szultán, én hiszem, kész megfontolni a con­gressus tanácsát. És íme van egy párt, mely fájdalom nem szorítkozik Angliára, és ez a párt factiosus tekintetekből erőszakosságokra háborítja Görögor­szágot a szultán azon nyilatkozatával szemben, hogy Görögország iránt való barátságból és háladatos­­ságból akarja azt megtenni, mivelhogy nem támadta meg őt a veszély és megpróbáltatás idejében. (Tetszés.) A konstantinápolyi június 4-ei conventióra a következőket jegyzem meg : Ha a kárörvendő de­­monstrációk lajstromát megtekintem, nem kételked­­hetem, hogy zivatart várhat a kormány. Azt mond­ják, hogy veszélyes módon súlyosbítottak a nemzet felelősségét. Pedig a szerződés által nem tettük terhe­sebbé felelősségünket, hanem megkönyítettük. Ha a konstantinápolyi conventió és Cyprus szigetének meg­szállása nélkül jött volna létre az erópai kiegyezés, mi lett volna ennek következménye? Tíz, tizenöt vagy húsz év múlva, midőn ismét megerősödött volna Oroszor­szág, ismét talált volna valami bolgár vagy más kér­dést, és újra megtámadta volna Törökországot Európá­ban és Ázsiában. A kormánynak a vonakodás és a szilárd akarat hiánya után azt kellett volna akkor mondania : Ennek sohasem szabad megtörténnie, nem engedjük meg Kis-Ázsia elfoglalását, véget akarunk vetni Oroszország előnyomulásának. A legnagyobb fontosságú volt tehát, hogy előre megtegye a kormány ezt a lépést, mely bi­zonyságot tesz Anglia politikájáról, hogy ne vo­nakodjanak, kétségeskedjenek miniszterei , ne en­gedjék, hogy a véletlen uralkodj­ék, és végtére akkor tegyenek, mikor már késő. (Tetszés.) A congressuson való részvételemnek egyik ered­ménye az, hogy elvitázhatlan ténynek tekintem, hogy sem a krimi, sem ez a borzasztó és pusztító háború nem tört volna ki, ha Anglia a szükséges határozottsággal nyilatkozott volna. (Hosszas tet­szés.) Nem. Oroszországnak jogos panasza van­ ellenünk. Panaszkodhatik ellenünk, hogy sem a krími háború idején, sem most, és én is elvállalom a felelősségből a magam részét, nem nyilatkozott Anglia világosan szilárdsággal és határozottan, hogy az Európa vezetésében őt megillető befolyást gya­korolhatta volna. Berlinből haza­térvén, ha kérdezték volna tőlünk, hogy mit tettünk az európai béke megszi­lárdítására, annak megakadályozására, hogy ismét háborúba ne keveredjünk,­­ mondhattuk volna-e, hogy a foltozással megelégedtünk, és néhány év múlva ismétlődni fognak mindezek a bajok. Ellen­­kezőleg mi azt gondoltuk, hogy elérkezett az ideje, hogy véget vessünk az anarchiának és a chaosnak, mely oly sokáig uralkodott. Nagy sajnálattal kell mégis bevallanom, hogy nem sikerült kielégítenünk kritikusainkat. Csodál­­koztam, hogy a konstantinápolyi szerződést eszte­len munkának mondják. Ez kemény szó, de én nem követelem, hogy oly conpetens bírája vagyok az esztelenségnek, mint az az igen tisztelt úr, a­ki ezt a kifejezést használta. Inkább valami ér­telmes döntő bíróság elé bocsátom azt a kérdést, hogy ki köthet hamarább esztelen szerződést, az angol gentlemenek gyülekezete-e, mely öt éven át élvezi a királyné kegyét és polgártársai bizalmát, és nem minden siker nélkül és elővigyázattal kormá­nyozta az államot, vagy pedig az az agyafúrt szó­mester, a ki megittasodva a szóözöntől és önös képzelődéssel megáldva, mely mindenkor egész so­rával rendelkezik a képtelen argumentumoknak, hogy elleneit rágalmazza és önmagát dicsőítse. (Nevetés- Tet­szés.) E conventio megítélését az angol népre bízom. Ezután még Earl of Mannesbury köszöntötte föl Salisburyt, a­ki válaszolt reá. Budapest, július 31. Olaszországban a tüntetéseknek ismét egy új sorozatára készülnek — Ausztria- Magyarország ellen. Azon nyugodt maga­tartás, melyet monarchiánk követ e moz­galmakkal szemben, s mely hasonlít a meg­vetéshez, nem imponál a bérünkbe meg­férni nem tudó tanán atyánkfiainak. Eddig leginkább Közép- és Dél-Olaszország bőgött ellenünk való gyűlöletet. A tüntetéseket most már felhozzák határainkra, hogyha eddig még nem hallottuk volna a verést provokáló viszketeg henczegését, hát legyen módunk abban közelről gyönyörködni. S hogy azon harczias állapot képe teljesebb legyen, melybe Olaszország mindinkább bele­éli magát, arról is szól a chrónika, hogy míg egyrészt az Italia Irredenta önkényteseket toboroz a Dél-Tirolba, s esetleg Dalmátiába és Isztriába való beütésre, addig a kormány másrészt erősíti a várnégyszöget, s holmi flotilla-demonstrációkat helyez kilátásba. Minden jel arra mutat tehát, hogy az olaszok el vannak határozva, miszerint akárkitől, de valakitől, verést akarnak kap­ni. S hacsak ebben telik kedvök, a verést megkaphatják. Nem a csatamezőn. A ismeretes talián bátorság korántsem merne hivatalosan hen­­czegni annyira, mint mer szájaskodni félhi­vatalosan. Olaszország tudja, hogyha Auszt­­ria-Magyarországgal mérkőznék, ez egyenlőt­len harczban letiportatnék, egysége megsem­misülne, s monarchiánk politikáját azon félszeg traditiók csapásába terelhetné vissza, melyek zászlójára az volt írva, hogy a czitrom és na­rancs belföldi gyümölcs legyen. Nem képzelhető tehát oly eszeveszett kormány, bármily radica­­lis is, a­melyik meg merné koc­káztatni árhá­ború esélyét; sőt meg vagyunk győződve, hogy maga az olasz nép, bármily furia corsa szállta meg, bármiként tarantellázik, mintha mérges pók, vagy scorpio csípte volna meg az egész nemzetet, mihelyt komoly kilátása lenne rá, hogy kormánya háborúba viszi Ausztria-Magyarország ellen, egyszerre úgy kijózanodnék, mintha soha sem lett volna ittas a nagyravágyás korától és soha sem jutott volna eszébe a bolond gondolat, miszerint Ausztria-Magyarországtól elvegyen két tar­tományt saját erejéből. Olaszország szomorú tapasztalataiból ismeri e monarchia karjainak súlyát. Pedig többnyire csak egy keze küzdött Olaszország mindkét keze ellen, és nem az alkotmányos Ausztria-Magyarország, s nem az átalános hadkötelezettség alapján újjá­teremtett oszt­rák-magyar hadsereg, hanem az absolut, az elégedetlen, az ellenségnek győzelmet kí­vánó népekkel bíró Ausztria s a monarchia ügyéért nem lelkesülő, desertáló s némi fe­gyelemben csak a káplári palota által tart­ható osztrák sereg állt vele szemben. Mi történnék tehát Olaszországgal most, ha az alkotmányos Ausztria-Magyarországgal és lelkesült intelligens hadseregével gyűlne meg baja, főleg akkor, ha Itália egyedül elszi­getelve lépne fel ellenség gyanánt? Mert, hogy szövetségekre nem számít­hat Olaszország, erről minden talián politi­kus meg lehet győződve. Francziaország bán­va, hogy a hálátlan kígyót keblén fel­melengette, inkább ellenséges, mint ba­ráti szemmel tekint Olaszország nagyhatalmi szárnypróbálgatásaira. Németország a ke­gyes patrónus, szeretné lerázni nyakáról régi szövetségesét, ki compromittálja, s fész­­k­elődésével és dörgölőzködésével terhére vá­lik a hatalmas kanczellárnak, ki épp most azon fáradozik, hogy az olasz egység ősi ellenségével, a pápasággal, békét, vagy leg­alább fegyverszünetet kössön a socialista harcz tartamára. Olaszország tehát semmiesetre sem fog elmenni egész azon pontig, ahol a csata­mezőn kaphatna viszkető hátára megérde­melt verést. De igenis fog kapni diplomatiai verést, a legsajtóbbat. Kell hogy kapjon. Monar­chiánk nem tűrheti tovább, hogy a szom­szédból ily gyalázó szidalmakat kiáltozzanak át a kerítésen. Ennyi elég volt mulatság­nak. Most már a dolog komolyabb oldala következik. Ha Andrássy egy erélyes jegy­zékben csendet parancsol Olaszországban, lesz csendesség és meghunyászkodás Velen­­czétől kezdve egész Siciliáig. Ha tovább is hallgatunk, a talián henczegés azt hiheti, hogy félünk. Erélyes fellépésünk, hatalmunk oroszlán­körmeinek csak egy pillanatra való megmutatása, egyszerre helyreállítja az irán­tunk való tiszteletet. Tessék megkísérteni. Az orvosság csal­hatatlan. S Európa egyhangúlag helyeselni fogja az orvosszer alkalmazását. Kossuth levele Mezei Ernőhöz. Kossuth Lajos, a­mint már lapunk esti száma jelentette, kortes­levelet intézett Mezei Ernőhöz meg­választatása érdekében. Kiadjuk e levelet, mint ed­dig Kossuth minden nyilatkozatát, a gyomai kerü­letnek pedig azt üzenjük, hogy olvassák el és az­tán szavazzanak annál határozottabban és lelke­sebben Zsilinszky Mih­ályra. A kortes-levél egész terjedelmében igy szól : Collegno (al Baraccone) jul 23. 1878. Uram barátom ! Ön azt írja, hogy Békésmegye magyar népe őszinte ragaszkodással viseltetik irányomban. Ebből azt kellene következtetnem, hogy szavam és néze­tem nyom nála valamit. De ha ez így van, miként történhetett, hogy a gyomai kerület közösügyes képviselőt küldött az országgyűlésre, ámbár nem lehetett nem tudnia, hogy én azt a boldogtalan közösügyes rendszert mindig a leghatározottabban kárhoztattam? Hanem hát akármi történt is a múltban, any­­nyi bizonyos, hogy a helyzet most egészen kü­lönbözik az 1868. óta történt választások helyze­tétől. Annak az országgyűlésnek, a­mely feladva a personál­ uniót, e szerződésileg kikötött alapfelté­telét a Habsburgház uralkodásának Magyarorszá­gon, ennek helyébe a közös ügyes rendszert varrta a nemzet nyakába, erre egyáltalában nem volt man­dátuma a nemzettől. Az az országgyűlés pártkülönbség nélkül a Deák Ferencz által szerkesztett 1861. felirat alap­ján kapott a nemzettől mandátumot. Az a felirat nem egyéb, mint egy hatalmas paraphrasisa annak, a mit őseink egy alaptörvény­ben, melynek m­egtartására magát a már örökösö­dési joggal országló uralkodó ház esküvel kötelezte, akként fejeztek ki, hogy ámbár a trónörökösödés rendje ugyanaz Magyarországon, mint Ausztriában, következőleg ugyanazon személynek kell országolni Magyarországon, a­ki az ezzel együtt elválaszthat­­lanul birtoklandó osztrák tartományokban orszá­gok, mindazonáltal Magyarország szabad és függet­len ország, egész kormányzati rendszerében önálló és semmi más nemzetnek vagy országnak nem köte­lezett. Ezen közjogi állás fentartására és biztosítá­sára adott a nemzet mandátumot 1865-ben. És az az országgyűlés nemcsak fel nem tar­totta, de sőt egyenesen feladta azt, a­minek fentar­tására a nemzet által megbízva volt. Tehát a közösügyes rendszer behozatala nem bír valódi jogalappal. Az nem volt jogszerű cselek­­vény, hanem egyenesen egy parlamentáris állam­csíny, szintoly jogtalan, mint akármely kormány­­államcsíny, mint akár az, melyet II. Napóleon el­követett, és a­mi keletkezésében jogtalan, azt jo­gossá semmi későbbi törvényesítés nem teheti. Tör­­vényesítés egy dolog, jogszerűség egy másik dolog. De hát miként történhetett, hogy a nemzet ek­­korig a választásoknál ezt az államcsínyt, az elvál­lalt képviselői kötelességek e rémületes megszegé­sét el nem vetette? Ennek oka azon határtalan bizalom volt, m­ely­­lyel a nemzet Deák Ferencz iránt épen az 1861-ki felirás következtében viseltetett. A nemzet többsége azon nézetből indult ki, hogy az csak mégsem lehet olyan rész, hogy m­ég csak kísérletet se érdemeljen, a mit az a Deák javasol, a ki 1861-ben az ország jogait oly hatal­masan védte s a nemzet érzelmeit oly biven tolmá­csolta. Tehát adjunk tért a kísérletre. Lássuk telje­sednek-e azon várakozások, melyeket Deák Ferencz kizátásba helyezett. Aztán a nemzet azon nézetből indul ki, hogy

Next