Ellenőr, 1879. április (11. évfolyam, 164-215. szám)

1879-04-08 / 176. szám

Előfizetést Arak: Egész évre . 20 frt — kr. Évnegyedre . 5 frt — kr. Félévre . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 4 krajczár. Szerb­esülést trotik­ : Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­út sarkán.) Semmit sem költünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. REGGELI KIADÁS. Hirdetések felvétele a kiadóhivatalban: Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­út sarkán). Továbbá Havas, Lafk­o & Cse­­czegnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8.) Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó-hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Ettillsi hivatal: Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fő-út sarkán). Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. 176. szám. Budapest, kedd, április 8. 1879. XI. évfolyam. Figyelmeztetjük azon t. előfize­­tőinket, kiknek előfizetésük mArczius végével lej­árt, hogy előfizetéseiket mi­előbb megújítani szíveskedjenek, ne­hogy a lap küldésében fennakadást tapasztaljanak. Az Ellenőr ára: Egy évre .... 20 frt — kr. Félévre .... 10 M — „ Negyedévre ... 5 „ — „ Egy hóra ... 1 „ 80 „ Az előfizetéseit az „Ellenőr“ ki­­adóhivatalAból intézendők: váczi kör­út 26. sz. a. fa fő­ut sarkain.) Táviratok. Bécs, ápr. 7. (Eredeti távirat.) Költött a Zasztava azon hire, hogy néhány bosnyák föliratot intézett Andrássy grófhoz a bosz­niai szkapatina összehívása végett. Konstantinápoly, ápril 7. (Eredeti távirat.) A keleti-ruméliai bizottság szomba­ton tartotta itt első ülését. Kállay indítvá­nyozta, hogy a­meddig Konstantinápolyban ülésez a bizottság, a török első biztos le­gyen az elnök. Az indítványt egyhangúlag elfogadták. A török biztosok formális föl­­szólítást intéztek Kállayhoz, hogy a bizott­ság által eddig függőben hagyott összes kér­désekben vállalja el a közvetítő szerepet. Bécs, ápr. 7. (Eredeti távirat.) Valót­lan az egyik bécsi lapnak az az állítása, hogy a porta visszautasította a vegyes meg­szállást. A porta által előterjesztett feltéte­leket most tárgyalják. Bécs, apr. 7. Timovából jelenti a Politische Corresp.: A nemzetgyűlés elvetette a proselytás­­kodás megakadályozására czélzó czikket. A nem­zeti egyházak alkotását ajánló javaslatot szintén elvetették és elhatározták a bolgár egyház egysé­gének fentartását úgy, mint a török uralom idejé­ben volt és kimondották a bolgár exarchának a portától való függetlenségét. Az orosz katonai hatóságok nyilatkozata sze­rint május 3-án fogják megkezdeni az oroszok Bulgária kiürítését. London, ápr. 7. A Standard értesül, hogy az „Encounter“ fregátot, mely útban volt Chinába, a Matacong-ügy miatt Sierra Leonéba rendelték. A Daily News jelenti Capetownból, hogy Transvaalban kiütött a forradalom. A Times erélyes politikát ajánl a görög kér­désben a kormánynak, azért a kormánynak nem kell siettetnie a közbelépést, de a portának min­denesetre adja tudtára, hogy ha nem jön létre az egyetértés, a közvetítés el nem maradhat. A meg­állapodás alapjául a berlini szerződés javaslatának kell szolgálnia. Páris, ápr. 7. 21 pótválasztás közül 18 ered­ménye ismeretes: 11 köztársasági és 1 legitimista képviselőt választottak meg, több helyen szűkebb választás lesz. Sok választó nem szavazott. Pakis, ápr. 7. A 85. gyalogezred 293 frankot gyűjtött a szegedi árvízkárosultak részére. Remélik, hogy a hadsereg utánozni fogja ezt a példát. A képviselők expeditiója. Szeged, ápr. 7. (Eredeti távirat.) A képviselők expeditiója 4 óra tájban megér­kezett, csolnakokra ülve azonnal szemle­útra indultak ; a város belső részeit és azután az alföldi vasúttöltésen az átszakadás helyét nézték meg. Az eddigi tudósítások semmit sem nagyítottak. A látvány mindenütt bor­zasztó. A víz apad, de lassan. A víz további befolyásának megakadályozására az alföldi vasút szakadásának betömését a Deutsch-féle vállalat éjjel-nappal folytatja. A lakosság hangulata a víz kiszivattyúzása iránt kedvező. Általános óhaj, hogy ő fel­sége a város nyomorteljes helyzetét figye­lembe véve, a vár területét oda ajándékozni kegyeskednek, mert ez az újjáalakítás és rende­zés elkerül­hetlen kelléke. Tisza szabályozásának érdemleges javítása, gátrendszer megállapí­tása és minden vonalon a munkálatok össz­hangzó vezetése okvetlenül szükséges. Hol­nap a percsorai töltéshez megyünk és álta­lában az egész védelmi vonalat, valamint a körtöltés irányát is megnézzük. Budapest, április 7. A monarchia által követett keleti politika kezdi érlelni gyümölcseit, s az ellenzéki taktika napról-napra újabb vereségeket mutathat föl. Mióta a Boszniával való izgatás nem fog többé, az ellen­zék főleg Ruméi­iára vetette magát, de mindany­­nyiszor szerencsétlenül. Eleinte váltig azt hirdette, hogy a muszkák nem fognak kivonulni, s mikor ez már bizonyossá vált, akkor meg azt igyekezett kimutatni, hogy hiszen ép ez az orosz politika czélja, s mi annak csak vak eszközei vagyunk. Na akkor igazán sajnáljuk szegény törököket, mert, a­mint konstantinápolyi táviratunkból látható, és a porta biztosai viseltetnek a legtöbb bizalommal monarchiánk képviselője iránt, mert ők egyenesen Kállayt kérik fel arra, hogy minden függőben levő kérdésben közvetítsen. Igaz ugyan, hogy ebből az is látszik, miszerint a mi szerepünk a keleten épen nem oly nevetséges és szánalmas, mint azt az ellenzék állítja. Vagy talán a törököt ebben is csalódnának? Minden esetre jellemzi a török dip­lomata jámbor naivitását, sőt kézzel fogható beá­A 78. számú Lokcsevics tartalékezred, mely eddig Bosznia déli részében volt elhelyezve, ma indult hazafelé. A szegedi árvízkárosultak javára Andrássiy Gyula gróf termeiben tartott Liszt-estély fényesen sikerült. Jelen volt király ő felsége, Vilmos és Raj­­ner főherczegek. A jövedelem meghaladja a négy­ezer forintot. Vasárnap közgyűlést tartott Szeged város tör­vényhatósága. Bakay indítványára elismerést sza­vaztak a kormánynak az eddigi és ezután teendő munkálatokért, de kijelentette a közgyűlés, hogy a munkálatok födözéséhez sem most, sem a jövendő­ben nem járulhat. A szegedi árvíz levezetése iránt a közlekedési minisztériumban tartott tanácskozások azon meg­állapodást eredményezték, hogy a körtöltés létesí­tésénél az alföld-fiumei és osztrák államvasút közt levő összekötő vasút felhasználtassék. E czélból ki fogják nyitni az alföld-fiumei vasut azon átere­szét, melynél metszi egymást a két pálya. — De Serres építészeti igazgató leutazott Szegedre, hogy a reconstruct munkálatait a lehető legnagyobb gyorsasággal végrehajtassa. Hogy minden eshető­ségben biztosítva legyen az eredmény, az egész ár­ borított vonalrészt azonnal oly magasra fogják emelni, hogy a forgalom még azon esetre se akad­jon fenn, ha a víz netán újra áradna is. Már 50 czölöpverő kos dolgozik a czölöptet helyreállításán, mely ezen ideiglenes építkezés kivitelére szüksé­ges. A forgalmat Szegeden át legkésőbb 3 hét alatt meg fogják nyitni. Az egyik bécsi attache tevékenysége ismét beszédre nyújt alkalmat. Most azonban nincsen szó kémkedésről, hanem csak ügyetlenséről vagy vigyázatlanságról, a­melyet állítólag Berlinben kö­vettek el. Feldmann orosz attache — mint a Pester Llyodnak írják Bécsből — hadseregünk utóbbi részleges mozgósításáról, a táborkar működéséről és a katonai hatóságok tevékenységéről terjedel­mes jelentést tett az orosz kormánynak. A péter­­vári és a berlini kabinetek legbensőbb viszonyánál fogva a porosz táborkar is értesült ezen jelentésről, vagy annak egy részéről. így történt, hogy a berlini osztrák-magyar követségnek tudomására jött Feld­­mann tanulmánya, a­melyben nagyon kárhoztatja hadseregünk mostani vezérférfiait, és a Bosznia meg­szállása alkalmával kifejtett katonai actiót, és, te­kintettel a monarchiánk és Oroszország közt való háború esetére, „egyelőre nem tartja veszedelmes­nek“ az osztrák-magyar hadsereget. Különben az idézett tudósító azt írja, hogy a felelősség elvállalása nélkül a hallottakat mondja el, de megjegyzi, hogy a vezérőrnagygyá előlépte­ Budapest, április 7. Gróf Károlyi Alajos toasztjához végre hozzá szól az ellenzéki sajtó. Három napon át hallgatott, vagy legfelebb egy-két megjegy­zést böffentett ki, mint a „Pesti Napló.“ Vasárnap volt azonban a nagy nap. Ekkor kezdte meg az ellenzéki sajtó a hajrát, neki­lovagolva a­­ falnak. Bezzeg, ha egy hibás távirat a kormány elleni magyarázatokra szolgáltatott volna al­kalmat, hogy harsogott volna az ellenzéki lapok hasábjain a beczcz, a kormány elleni káromkodás. Midőn azonban a bár homá­lyos szövegű távirat aláírt szövetségről be­szélt, az ellenzéki tollforgatók megrökönyöd­tek. Hátha aláírt szövetség létezik Ausztria- Magyarország és Anglia közt! Ettől a fel­kiáltójeltől megrettent az ellenzék, mint Machet Banquo szellemétől. Mi, akik nyu­godtan — sine ira et studio — szoktuk olvasni a táviratokat, azonnal tisztában vol­tunk, hogy az aláírt jelző rectifikáltatni fog. Nem mintha Ausztria-Magyarország és Anglia közt nem létezhetnék aláírt szövetség, hanem azért, mert az aláírt szövetségeket átalában nem igen szokták a háború kitörése előtt, hivatalosan nyilvánosságra hozni , s ha vala­mely intéző államférfin ezt — megfoghatlan módon — meg akarná tenni, az ily nagy­­fontosságú adtásra más formák közt vállal­koznék. Azért írtunk mi érdek­szövetségről és nem aláírt szövetségről. De vájjon az ominózus sajtóhiba tett-e lakatot az ellenzéki sajtó szájára? Dehogy! A „Pesti Napló“ ápril 5-diki számában már rectificálta a sajtóhibát s mégsem mert ér­demlegesen hozzászólni Károlyi Alajos gróf beszédjéhez, sőt a többi közt ily megjegy­zést kockáztatott: „A londoni áldomás, mely valószínűleg gróf Andrássy tudtával mondatott el, kiválóbb politikai esemény, — de hogy teljesen méltányolhassuk, be kell várnunk az áldomás hiteles szövegét.“ A szöveg megérkezett, mely szöveg megérkezte előtt, s a sajtóhiba helyreigazí­tása után a Napló kiválóbb politikai esemény­nek nevezte a nagykövet áldomását. A szö­veg, a sajtóhibán kívül, teljesen megegyezett a távirat szellemével, sőt amennyire kivonatnál lehetséges, szavaival. S mégis mi történik ? A Napló megváltoztatja, a tényállás tel­jes ismerete mellett, nézetét s azt mondja, hogy „az áldomás politikai jelentőségre nem tarthat igényt“ és azral vádolja a kormányt, hogy a közvéleményt félre akarja vezetni. Bravó Napló! A hamis próféták, s ál­talában a hazugok, igy szoktak önmagukka ellentétbe kerülni. Ámde más bibéje van a Napló eljárásának. A Napló hamisít. Ki­hagyja az áldomás szövegének legfontosabb részét. Kihagyja a szövegnek a többi közt e részét: „Az Anglia és Ausztria-Magyar­ország által követett legitim c­élok hason­latossága — sok tekintetben mondhatnám, ugyanazonossága — fenn fogja tartani a lá­­íratlan szövetségeket, amelyen mindkettőnök érdeke nyugszik, amelyet két nagy állam­férfin teremtett meg, s a­melyet két dicső uralkodó jóváhagyott. Mindkét uralkodó . . . sokat tett népük szerencsés szövetségének meg­kötése érdekében, amely tényért . . .“ Mi ennek az eljárásnak neve ? Hamisí­tás. Nemcsak az hamisít, aki valamely ok­mányhoz gonosz szándékkal, hozzáír vala­mit, vagy megváltoztat valamit az okmány­ban , hanem az is, aki valamit — pláne a legfontosabb részt, melyen az ellenfél követe­lése alapszik, kihagy. Ki akarja tehát félrevezetni a közvéle­ményt? A Napló­s az ellenzék, mely még a crimen falsitól sem riad vissza. A szöveg e részét persze kénytelen volt kihagyni a Napló, mert különben ugyanazon számában, hol Károlyi Alajos gróf áldomását közli, nem 12 é­v­e­s. „. . . . Hie vasto rex Aeolus antro Luctantes ventos tempestatesque sonoras Imperio premii ac vinclis et carcere fr­enat. Ibii indignantes magna cum murmure montis Circum claustra fremunt, celsa sédét Aeolus arcé Sceptra tenens, molliique animos et temperát­iras.“ így láttuk, múlt pénteken, Aeolus­ Apponyit, midőn kiterjeszté csendesítő hatalmát az ellen­zéki széllelbéllelt politika nyugtalan elemei felett, szeliditeni híveinek erkölcseit s­záitítani dühöket. Olyan jelenet volt az, hogy maga Virgilius is ked­vét lelte volna benne. Tökéletes nyugalom jön a bősz ajkakon és annyira lelohadt minden felfuvott kérdés, hogy az Eötvös Károlyéra sem lebbent meg a legkisebb vihar felé sem a hangulat. Sőt megtörtént a csoda, hogy Boreas-Szilágyi sem zú­dult fel az ellen, amit Tisza Kálmán válaszolt és tudomásul kért vétetni, noha ezen feleletben is megvolt azon keleti anyag, melyre csak a minap is orkán tört ki azonnal. Egyszóval, a tisztelt oppositio annyit üvöltött derűre-borára, hogy végre kimerült egészen, s ámbár nem merném állítani, hogy valóban jó lett, de legalább is szükségét érze a pihenésnek, mint a kiáltozástól elfáradt rossz gye­rek. Önként érthető, hogy ezen kellemes változásra nem kis befolyással volt az általános vágy is, hogy kezdjük meg a szünidőt, minden további szósza­­porítás nélkül. És hozzájárult a világszerte irá­nyunkban nyilatkozott rokonszenv is , melyért háladatosak vagyunk — pártkülönbség nélkül — mindnyájan. — Igaz ugyan, hogy némelyek még a köszönet­ kifejezésből is támadási alkal­mat igyekeztek kifirkálni a kormány ellen, de a Házban nem jutott ily nemtelen ötletre senki, a legszenvedélyesebb harczosok közt sem. A­mi pe­dig a gróf Apponyi Albert beszédét illeti, az telje­sen méltó volt a tárgyhoz és a lehető legszebb modorban volt előadva. Ezt azért jegyzem meg most, mert van egy észrevételem a dolog érdemére nézve, melyről nem akartam szólani addig, a­míg az indítvány elfogadva nem lett. Áll pedig az én észrevételem a meggyőződés kijelentéséből, misze­rint sem az angol, sem a franczia parlament nem nyilvánítana jegyzőkönyvi köszönetet az esetleg Angliában vagy Francziaországban előforduló vala­mely csapás áldozatainak felsegélésére más orszá­gok polgárai által küldött részvétadományokért, akármilyen nagymérvűek lennének is ezek. S mi­dőn mi magyarok — az Ellenőr kezdeményezése folytán — a franczia sebesültek számára nem ered­ménytelen gyűjtéseket rendeztünk (mint rendeztünk máskor az olaszországi árvízkárosultak és a chica­gói égettek számára.) eszünk ágában sem volt a gondolat, hogy a versaillesi nemzetgyűlés hivatva ér­­zendi magát jegyzőkönyvi kifejezést adni köszöne­tének a magyar rokonszenv küldeményeiért. Hogy az illető konzul, követ, miniszter megköszönni nem mulasztja el, arról bizonyosak voltunk, és ez meg is történt az akkoriban közlött nyugták és levelek által. És nem kétkedtünk arról sem, hogy a fran­czia sajtóban is tolmácsolva lesz kellőleg az elismerés sőt jó emlékezetben is tartva, miképp adandó esetben, viszonozzák irányunkban a részvétet oly nemesen, mint teszik azt most a szegedi szerencsétlenség alkalmával. Parlamenti hálanyilvánítást azonban ép oly kevéssé vártunk akkor mi, magyarországi ma­gán-adakozók, mint a­hogy nem vártak most ők, francziaországi, angliai, olaszországi, németországi s a többi országbeli magán-adakozók. Előadtam pedig ezen észrevételt azért, nehogy illetlenséget vagy épen hálátlanságot véljen látni bárki is Magyarországon abban, ha nem kap parlamenti kö­szönetet a mondott országok egyikétől sem, az esetleg valamelyikben előfordulható katasztrófák enyhítésére irányzott részvétadományainkért. Én nem mondom, hogy mi nem helyesen cselekedtünk, midőn hálánkat állami alakban is kifejeztük a kül­földi magán-adakozások jelentősége felett, — egy kis nemzetnek javára válhatik az ilyen érzelem­­túlzás ; — csak ne nézzük eljárásunkat olyan pr­e­­cedensnek, a­melyet, adandó alkalommal, hasonló körülmények közt követni fognának a nagy nem­zetek is; mert ezek bizony nem fogják parlamenti jegyzőkönyvbe is iktatni hálaérzetüket a világ magán-adakozói iránt, akárhány millióra menne is az adomány összege az illető államban történ­hető valamely pusztulás sújtottjainak segélye­zésére. Többször érintettem már azon ellenzéki fogást, mely a hazánkra nehezült sokféle bajt úgy adja elő, mintha világszerte épen csak Magyarországnak menne rosszul a dolga. Mert hát így mindenért a kormányt lehet vádolni. Ezen fogás természetének kimutatására idéztem aztán, nem egyszer, elég bi­zonyítékot a leggazdagabb és leghatalmasabb álla­mok életéből, azon tény elismertetésére, miszerint nem mennek jól a dolgok ez idő szerint sehol. Ilyen bizonyíték gyanánt fordítom ide — minden kom­mentár nélkül — a tegnap este érkezett (április 4-ki) Times első — a költségvetésre vonatkozó — vezérczikkének zársorait a következőkben: „ A Fitt kormány legsötétebb napjai óta soha ez ország nem küzdött a bajok olyan sereglésével, mint az utóbbi egy-két év alatt. Nyomor és pan­gás itthon, kimagyarázhatatlan pénzügyi és keres­kedelmi zavar, bankromlások s a nemes érctek ér­tékcsökkenése, nehézzé tették a terhek szaporodá­sát az adófizetőkre nézve, míg egyidejűleg háborúk és háborús hírek járták be az egész világot és parancsolták ránk azon terheket. Ez az állapot el fog múlni s akkor, a béke és jóllét visszatértével, teljesen előtérbe fog jutni a kérdés, hogy ilyen válságban miként nyújthatni ideiglenes könnyeb­bülést az adófizetőnek.“* Különben a Pesti Napló legyen figyelmez­tetve, — ámbár tudja úgy is — hogy a Journal des Debats londoni levelezője szerint a gróf Ká­rolyi Alajos nagykövetünk által tartott beszéd mégis csak sensatiót keltett Londonban.­taságát, hogy ott a helyszínen sem képes magát orientálni. S viszont jellemzi a mi ellenzékünk politikai judiciumát és hasonlíthatatlan mélyel­­műségét, hogy ilyen távolról egész apodictice ké­pes eligazodni a bonyolult kérdés minden ágán­­jogán. De ha az a török diplomata csakugyan oly szánalmasan ügyetlen, hogy még a mi ellen­zékünk is képes azt megszégyeníteni, akkor csak azt szeretnék tudni, miért esküdött az ellenzék annak idején minden szavára, mikor az ugyanazon török diplomaták által vezérelt Törökország sér­tetlen integritásáért kész lett volna akár egész Európával is szembeszállani. Hogy a komolyabb elemek, bármily párthoz tartozzanak, önkéntelenül is közelednek a többség álláspontjához, arra nézve elég bizonyság, hogy az ellenzék több kiválóbb tagja a berlini szerződés beczikkelyezése feletti döntő szavazástól távol ma­radt. E nagy bűnt követte el Hegyessy Márton szélső ellenzéki képviselő is, ki e miatt meg is kapta leczkéjét Csanády Sándor úrtól, a nagyváradi ,, Szabadság“ -ban. E támadásra Hegyessy úr az ugyanott megjelenő Biharban hosszabb választ tesz közzé, melynek legérdekesebb részeit közöljük, már csak az ellenzéki pártviszonyok jellemzésére is. Helyes-e az én nézetem a berlini szerződés Beczikke­­lyezéséről vagy nem ? — azt bírálja meg a közönség, hanem Csanády urat, aki oly tudatlanságot árul el ide vonatkozólag, hogy nem restell­ a nyilvánosság előtt azt állítani, hogy az occupátiót a magyar kormány kunyerálta ki, bíróul e tárgy­ban el nem fogadhatom . . . Azt mondja Csanády úr, hogy előtte valójában meg­foghatatlan, hogy hogyan fogadhat el egy, a 48-as párthoz tartozó egyén azért valamit, mert azt Ausztria már elfogadta. Hiszen Csanády úr előtt, tudom, sok megfoghatatlan, hanem hát az, hogy én miért nem akartam ellene szavazni,­­mert nem arról van szó: mellette szavazni, e kettő között, ha Csanády úr nem tudja fölfogni is, nagy különbség van­ a berlini szerződés beczikkelyezésének, megfogható lett volna előtte is, ha czikkemet figyelmesen elolvassa. Láthatta volna abból, hogy nem az Ausztria általi elfogadtatás volt a főin­dok. De ezt ő nem akarja tudni, mert neki czélja a gyanúsí­tás. Régi kenyere ez már Csanády úrnak, nem nagyon tisz­tességes ugyan, de ám csak hadd rágódjék rajta tovább. A belügyminiszter következő körrendeletet in­tézett a törvényhatóságokhoz : „Az ország közegész­ségügyi viszonyairól a törvényhatóságok által éven­­kint felterjesztendő jelentések szerkesztése tárgyá­ban 1877. évi márczius 31-én 13872. szám alatt kiadott szabályrendelet II-ik pontja, mely a szüle­tésekre vonatkozik, elrendeli, hogy az egyes egy­házi felekezetek lelkészeitől beérkezendő anya­könyvi kivonatokból az újszülöttek száma és pe­dig nem szerint és összesen kiírandó, az ekként előtüntetett születési szám, a fennebb említett szabályzat IV. részének a) pontja szerint készítendő kimutatás 41-ik rovatából nyerendő általános ha­lálozási számmal egybehasonlítandó és a kü­lönbözet szám szerint kiteendő. Tekintettel arra, hogy ezen munka az országos statistikai hi­vatalban tétetik meg, az ezen szakasz szerinti összeállítás alól a törvényhatóságot jövőre nézve felmentem, minélfogva ezen születési adatok az 1879. évi közegészségi viszonyokról szerkesztendő évi jelentésből már kihagyhatók.“ „Ezen alkalommal azonban eleve figyelmez­tetem a törvényhatóságot, hogy miután az 1878. évi egészségügyi jelentés­­ beküldésének határideje a folyó ápril­is végével lejár, a mult évi köz­egészségügyi viszonyokról szerkesztett évi jelentést a kellő időre annál inkább pontosan beterjeszteni igyekezzék, mivel e tekintetben semmi­nemű ment­séget elfogadni hajlandó nem leszek.A tett orosz attadhé a napokban „szabadságra“ ment Pétervárra. A „Stella d Italia“ jelenti Genuából, hogy Stefano­ Canzio tábornokot, Garibaldi vejét, felség­­sértés és az államforma fölforgatására tett kísérlet miatt törvényszék elé fogják állítani. Rómában is azt hiszik, hogy Garibaldi útja összefüggésben van Canzio tábornok ügyével. Az angol kormány és Jakub kán közt folyta­tott alkudozások — mint a Standard jelenti La­­horebél — kedvező fordulatot vettek. A brit ágens nyilatkozatai, a­ki néhány napja érkezett Ka­bulba, nagy hatást gyakoroltak. Jakub kán nem tanult ember, nem nagy jártassággal bír sem a levélírásban, sem az írott feltételek kibetűzésében. Valószínű, hogy az angol ágens néhány óráig tartó beszélgetése jobban meg fogja nyugtatni Anglia szándékait illetőleg, mint a sürgönyök egész sora. Rómából jelenti a „Neue freie Presse“, hogy ott hire jár, hogy a franczia és orosz kormány közt egyetértés jött létre a keleti ruméliai kérdésben, továbbá, hogy Görögország és Montenegro szövet­ségre léptek. Petrovics szenátor Athénben időzik, Rómából jelentik. Az olasz királyi pár húsvét után rögtön meglátogatja az angol királynőt Ra­­venában. Hírlik, hogy Humbert király meg fogja kérni Viktória királynőtől Beatrice herczegnő ke­zét, testvére Amadeo herczeg részére, ragadhatott volna meg ez áldomástól minden politikai jelentőséget, s nem vádolhatta volna a kormányt és a kormánypárti sajtót a köz­vélemény félrevezetéséről. Hát a többi ellenzéki lapok? Többé­­kevésbé egy húron pendülnek a Naplóval. Nem érdemes tehát külön foglalkoz­nunk velük. Az első millió. Bécs, ápr. 6. (Saját levelezőnktől.) Nem egy ember, nem egy hazafi, nem egy költő­­, egy egész nemzet, millió szív s egy hosszú és küzdelmes múlt után bizonytalanná vált nemzeti és állami lét aggálya, kétsége, félelme és fohásza volt, mikor Vörösmarty koszorús lantjáról elröppent a megrendítő sóhaj: Népek hazája nagy világ Hozzád, bátran kiált: Egy ezredévi szenvedés, Kér éltet vagy halált .... Évtizedeken át Kárpátoktól Adriáig remegve vártuk — testük mindannyian: jön-e a nagyvilág­tól? s ha jön, minő lesz a válasz? . . . S mikor aztán örökre elnémult az a koszorús lant, — s csaknem utolsó emberig sírba szállt a nemzedék, mely a szózatot megteremté és zengé, — még a bátrabbak szivébe is belopózott az a sötét gondo­lat és fájdalmas érzés, hogy — Európa és a nagy­világ nem sokat törődik velünk, s olyan válasz, amin őért a költő csengett nemzete nevében, s aminőről nemzete álmodozott a költő szavára-----­sohasem fog jönni. Nem kishitűség volt ez, hanem a legkeserűbb tapasztalások hosszú sora által keltett és fokozott bánatos meggyőződés .... A harminczas évek kezdetétől az egész mű­veit világ figyelme és érdekeltsége Magyarország és a magyar faj felé fordult ... A négy folyam mentében, ahol eddig csak kitűnő vezérek és hősies katonák termettek, egyszerre nagy költők, nagy szónokok, nagy tudósok és nagy államférfiak tá­madtak fölös számmal, s a zászlón, melynek nyo­mában egy új jövőt, egy óriási átalakulást, mond­­hatnók újjászületést kezdett, reméli, keresett a magyar nép, s a század legnemesebb és legmaga­sabb jelszavai ragyogtak a külföld szemébe. _ Viharos tetszés fogadta a szándékot, viharos taps kisérte a tetteket, mik azt évről-évre közelebb vitték a valósulás felé, — s mikor a legnagyobb magyar, a mozgalom egyik indítója, vezére, hőse, dicsősége, egy lelkesült pillanatban elkiáltá, hogy — „Magyarország nem volt, hanem lesz!“ — messze, messze a haza határain túl is az örvende­tes viszhang nemcsak az volt hogy — lesz, hanem az is, hogy — legyen! .... Ily külpolitikai constellátiók közt virradt ránk a végzetes 48-as év! Nem idevaló megbélyegezni azokat, akik ek­kor útjába álltak nemzeti fejlődésünknek... A történet tört már fölöttük palctát, s pellengéren fogja ott megtalálni gyászos neveiket a késő utó­kor is! Azok nyugalmát és álmait sem akarjuk itt elkésett dicsőítéssel háborgatni, akik a nemzeti visszahatás élén vagy szolgálatában örök babért, her­­vadhatlan koszorúkat s egy egész nép örök kegye­letét és háláját érdemelték ki akkor példátlan vi­tézség és határtalan önfeláldozás által.. . Csak egy mozzanatra akarunk és fogunk rámutatni: a külföld, a nagyvilág magatartására e gigantikus harcz alatt és után. Rendkívüli leczke, soha feledésbe nem me­hető gazdag és üdvös tanulság rejlik abban ... Midőn a szabadságharcz ránk nézve kedvezőt­len fordulatot vett s az orosz hordák mindig szű­kebb körre és kisebb térre szorították a magyar fegyverek ellenszegülési képességét, a legnagyobb magyar szónoknak eszébe jutott a legnagyobb ma­gyar költő szózata s azon hitben, hogy a magyar nemzet azóta becsületesen kiérdemelte, amit Vörös­marty csak az emberiség nevében egy ezredévi szenvedésre utalva kérhetett és kért a nagyvilág­tól — velőket és veséket átjáró hatalmas ékesszó­lásával ismételte, hogy — „Jöjjön és segítsen a külföld! Jöjjön Franczia-, Angol-, Német- és Olasz­ország! Jöjjön minden népe és nemzete a szabad és keresztyén Európának! Jöjjenek mindnyájan, akik a Megváltó tana szerint a humanitásnak hó­dolnak .. . Mindnyájan, kik az emberek és nemze­tek fejlődésében az isteni jogszerűséget imádják. — Mi nem vagyunk utolsók a sorban: a vihar, melyet föl nem tartóztatnak, el fogja sodorni őket is“. . . E kebelrázó gyönyörű felhívásra Európa ré­széről a legszabadabb nemzet parlamentjében a nagy többség nyílt helyeslésével Palmerston felelt. „A humanitásnál, úgymond, magasabb tekin­tetek is vannak, melyeknek minden államférfiu szemében fontossá kell tenni Ausztria lételét. — Ausztria az európai súlyegyennek egyik legfonto­sabb eleme. Ezen birodalom Európa közepén kor­látja egyfelől a foglalásoknak, másfelől az invázió­nak. S az európai szabadság érdekében fekszik, hogy Ausztria az európai hatalmak közt fönma­­radjon. Következőleg mindaz, mi közvetlenül vagy bár közvetve is távolról odairányulna, hogy Ausz­tria nagyhatalmi helyzetéből másodrangu állammá sülyedjen, ártalmas volna Európára nézve s nem lehetne eléggé óvást emelni ilynemű irány ellen!“ Íme: ugyanaz a külföld, mely három tizeden át nagyszerű erőfeszítéseinket újjászületésünk és fölvirágzásunk érdekében folytonos tapsaival és buzdításaival kisérte, — dicső szabadságharczun­­kat politikából és politikánk miatt lelketlenül bukni hagyta-----* •Jj­­j. Keserű pohár volt ez. Ki is ürítek fenékig, de nem értettük meg. Egy szalma szálat láttunk lebegni a felszinen s hogy azt elérjük és abba belekapaszkodhassunk: ez­­ön egyetlen vágyunk, törekvésünk, imádságunk! Az osztrák absolutismus gyáva boszuja, otromba erőszaka, rút visszaélései és — oktalan politikája az egész világot fölbőszité és föllázitá a győztesek ellen, — s mély szánalmat és rokon­­szenvet ébresztett a legyőzöttek iránt. Menekülteink biztos hajlékot és tűzhelyet kaptak mindenfelé.. . . Kossuth Lajos lábaihoz két világrész hintett — az egész magyar nemzetnek szóle koszorúkat. . . . Remélni kezdtünk ismét s reményünk horgo­nya a — külsegitség, e horgony kötele Kossuth és a magyar emigrátió jön. . . . És keletkeztek zivatarok, kerekedtek szélvé­szek, jött égi és földi háború, mely fenékig fölka­varta a tengert, s közelebb sodorta hozzánk a — mentőhorgonyt, de valahányszor megkisérték álla­miságunk és nemzetiségünk sorsát beléakasztani, egy véletlen hullám mindannyiszor tovaragadta ismét, mig végre a­­ kötél önmagától szerte­foszlott. Európa megengedte, hogy Ausztriát, mely nem akart tanácsára hederiteni, súlyos vereségek és veszteségek térítsék észre és helyes irányba, de a magyar függetlenségi aspirálókért a kis ujját sem mozdította s készebb volt elnézni, hogy tovább is rabságban sintődjünk és szenvedjünk, hogysem Ausztria rovására és fölbomlásával mozdítsa elő fölszabadulásunkat....

Next