Ellenőr, 1879. október (11. évfolyam, 470-523. szám)

1879-10-14 / 492. szám

Előfizetési árak : Egész évre . 20 frt — kr. Évnegyedre Félévre . . 10 „ — „ Egy hónapra 5 frt­­- kr. 1 n » Szerkesztési Iroda­­ Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­út sarkán.) Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. —• Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 492. szám, Egyes szám ára 4 kr. ELLENŐR REGGELI KI­A­DÁS. Budapest, kedd, október 14. 1879. Hirdetések felvétele a kiadóhivatalban. Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­ út sarkán). Továbbá Daube J­. L. és társénál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó­hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Kiadó hivatal: Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fő­út sarkán). Ide intézendők­ az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. XI. évfolyam. Budapest, október 13. A lengyelekre kétség nélkül fontos sze­rep vár a resekszat­ jövő ülésszakában. Mi már kifejeztük nézetünket, hogy minőnek képzeljük e szerepet, ha a lengyelek hívek akarnak maradni hagyományukhoz és hazá­juk érdekeihez. A „Pester Lloyd“ ma esti száma lengyel forrásból eredt nyilatkozatot közöl, a­mely elmondja, hogy minő politi­kát akarnak követni a lengyelek. Smitt kö­zöljük : „Az emberek hozzászoktak, hogy a lengyel képviselőket a reichstábh jobb párt­jának kiegészítő része gyanánt tekintik. E nézet nem felel meg az igazságnak. A len­gyel képviselők nem óhajtják azt legelőször is, hogy fölszóljanak valamely töredékben. Ők a lengyelek jogainak képviselői gyanánt tekintik magukat mindenekelőtt, a­melyek részére ki akarják nyerni az osztrák tör­vényhozás alkotmányos szentesítését. Külön nemzetiségi jellegüktől sem elméletben, sem pedig gyakorlatban nem akarnak megválni, de azoktól az előnyöktől sem, a­melyek a független állással járnak. Ámbár a csehek autonóm törekvései iránt kedvező nézettel viseltetnek általában, de az alkotmányos jogok­ról sem akarnak lemondani. Ők kívánják a mon­­archia szabadságának és hatalmának fejlődését, de­centralizálás és harcrok nélkül, a­melyek gyöngítik az államot. Szóval a lengyel kép­viselők nem akarják megkötni kezüket, hogy akadály nélkül mehessenek bármelyik párt­tal, a­mely élénk érzéket tanúsít a monarchia hatalmának követelései érdekében, úgyszin­tén annak a külfölddel való állása s a had­sereg szervezése iránt, tehát azon kérdések iránt, a­melyek elég gyakran minden más kérdés fölött uralkodnak, sőt elnyomják azo­kat — még az osztrák parlamentben is. E megfontolás által vezettetve, a lengyel club újra megválasztotta régi elnöki hivatalát Gro­­cholski úrral az élén és elutasította azt a ja­vaslatot, hogy külön öt tagú bizottságot küldjön a jobbpárt közös bizottságába. A len­gyel clubnak van saját „parlamenti bizottsága, a­melynek az a feladata, hogy a jobbpárt­tal (valamint a többivel is) tárgyalásokat folytasson és a fontos kérdésekben a hatá­rozat hozatala előtt tegyen jelentést a club­nak. E bizottság tagjai Grocholski, Baum, Dunajewski (a múlt ülésszakban is tagjai), az új képviselők közül pedig Smolka és Czartoryski György herczeg, a­kik foedera­­listák gyanánt vannak kikiáltva. Határozot­tan várható, hogy a lengyel képviselők nem fognak letérni arról az útról, a­melyet nem­zeti jellegük és érdekük jelöl ki, és hogy sikeretlen lesz minden kicsinyes cselszövény, a­melyekkel idegen zászló alá akarják őket csalogatni. A kicsinyes taktika, a­mely nem számol a szenvedő nemzet érzelmeivel, in­kább még a naivok szemeit is föl fogja nyitni.“ Biz ez politikus nyilatkozat. Különben nincs kifogásunk ellene, csak azt jegyezzük meg, hogy a politika az­ nem ingadozásban áll, hanem abban, hogy minél hamarább a leg-­­jobb részt válaszszuk. Máskép megtörtén­hetik velünk, hogy két szék közt a pad alá esik politikánk.* Az orosz-német viszonyok jellemzésére megemlítjük, hogy az orosz belügyminisz­ter felfüggesztette öt hónapra a „Ruszkaja Pravda“ hírlapot, a­mely elkeseredett táma­dásokat intézett Németország ellen. Ebből azt akarják következtetni, hogy a pétervári kormány véget akar vetni a németellenes izgatásoknak. Ez nem lehetetlen, ha azt vesszük tekintetbe, hogy az orosz kormány beláthatta eddig a hírlap-háború rossz kö­vetkezményeit. E fordulattal nem akarjuk összefüggésbe hozni a legújabban ismét fölmerült hírt, hogy Gorcsakov határozottan kéri fölmentetését. Könnyen megtörténhetik, hogy mind a kettő valótlannak bizonyul. * A görög-török határrendező bizottság ülése, a­melyet okt. 5-kén tartott, mint tud­juk, sikeretlen volt. A török biztosok fönn­tartották azon jogot, hogy megváltoztathas­sák a 13. jegyzőkönyvet. Azóta új utasításra várnak a görög meghatalmazottak és talán meg is kapták már azt, mert a jövő csü­törtökön ismét ülést fog tartani a vegyes bizottság. E közben azonban a hatalmak közvetítését is kérte a görög kormány Four­nier franczia nagykövet útján. Az eredmény azonban nagyon csekély lett. A nagykövetek, Layard kivételével, szóba hozták ugyan e kérdést a portán, de a török kormány kör­jegyzékben szólalt föl a hatalmaknál Görög­ország ezen eljárása ellen és azt követelte, hogy mind a két fél hallgattassék ki. A görög-török bizottság működése még a keleti vásárokon szokásos alkudozásoknál is lassúbb és rosszabb, a­melyeken legalább mégis csak szól valamit az eladó és a vevő, az egyik kétszeres-háromszoros árt követel, a másik pedig az ár felét ígéri. A görög és török meghatalmazottak eddig még csak kö­vetelni vagy ígérni sem mertek, attól félve, hogy keveset, illetőleg sokat találnak mon­dani. Az eddigi huza­vonából pedig azt le­het következtetni, hogy pártfogóik inspirá­lása nélkül sohasem fognak egyezségre jutni. A képviselőház e hó 15-én déli 12 órakor ülést tart. A reichsváth elnökéül, hír szerint Coronini grófot, első alelnökéül Smolkát, második alelnökéül pedig Goebelt fogják megválasztani. A bécsi lapok jelentése szerint e tekintetben már megállapodás jött létre. A lengyelek még nem fo­gadták el a jelöltek ezen lajstromát, mert a club nem tette pártkérdéssé az elnökök választását ál­lítólag azért, mert a párt egyik-másik tagja nem akar Coroninira szavazni. Különben az is jelentik, hogy a választás még most is ingadozik Rechbauer és Coro­nini közt, mert a lengyeleket ez esetben nem kötik le clubjuk statútumai. A csehek és a jogi párt egyhangúlag Coroninira szavaz, mint a kor­mány jelöltjére. Azt hiszik, hogy a lengyelek közt, a­kik az autonomista párttal szemben kötötték le magukat, sok secessionista lesz, a­ki Rechbauerre fog szavazni. Az alkotmányhű frac­iók gyűlése ma este fogja eldönteni ezt a kérdést. A „Peterburgszkija Vjedomoszti“ czikkezik a karloviczi szerb congressusról, és azt írja, hogy az egyházi gyülekezet az egyház ügyei­vel, uj szerb iskolák építésével, s a régiek támoga­tásával foglalkozik. Az egyház s az iskolák min­dig közreműködtek az igazhitű (pravoszlavnij) szláv nemzetiségek felvirágozásában s ezekben látják az osztrák szerbek a gátat, mely megmenti őket a né­metek s a magyarok rabigájától. Innét van, hogy a karloviczi gyülekezetek mindig bírtak politikai jelleggel. A jelenlegi gyülekezet elhatározá a többi közt, hogy hódoló föliratot fog küldeni az orosz uralkodónak, ki életet adott a déli szlávságnak. A muszka újság, úgy látszik, ujjmutatást akar adni a szerb congressusnak, hogy föliratot küldjön a czárhoz, de nem hiszszük, hogy ezért fog élni. Konstantinápolyból jelentik, hogy a török minisztertanács elhatározta, hogy ezután a keresztyéneket is fölveszik a hadseregbe. Ennek az lesz legelső következménye, hogy keresztyének is látogathatják a katonai iskolákat. Bismarck herczeg és Gorcsakov találkozása, a­melyet oly sokszor tűztek ki és c­áfoltak meg, mint a „Temps“ Berlinből értesül, november hó kezdetén fog megtör­ténni. Az orosz kanc­ellár Pétervárra menet Berlinen fog átutazni, a német kanc­ellár pedig épen ez időben rövid kirándulást fog tenni Berlinbe. E szerencsés összetalálkozás alkalmával fogják el­intézni azt a kényes kérdést, hogy a két államférfi közül, melyiknek kell engednie. A salonikii esetről jelenti a „Neue freie Presse“, hogy Ulianov orosz ügy­viselő megjelent a Valinál és barátságos egyezkedést ajánlott. A vali elfogadta az indítványt és a conflictust elintézték. Cialdini utódjául, a párisi nagy­­követségre általában C­r­i­s­p­i­t emlegetik. Leonhardt porosz igazságügymi­­n­i­s­z­t­e­r állapota aggasztó. Hírlik, hogy ha föl­gyógyul is, le fog mondani állásáról. Utódja gya­nánt Schellinget emlegetik. Táviratok, BéCS, okt 13. (Eredeti távirat.) A közös tanácskozások befejezése után azon­nal Gödöllőre megy néhány napra ő felsége. Andrássy gróf búcsúzó körlevelét tegnap követte Haymerle báró beköszöntő körirata külföldi képviselőinkhez. Bécs, okt. 13. (B. C.) A magyar miniszterek ma délig értekeztek az osztrák miniszterekkel. Délután két órakor ő felsége elnöklete alatt közös miniszteri értekezlet kezdődött. Ezen egész négy óráig tartott értekezleten Haymerle báró, Bylandt gróf és Hofmann báró közös miniszterek, a magyar kormány részéről Tisza Kálmán miniszterelnök és Szapáry gróf pénzügyminiszter, osztrák részről pe­dig Taaffe gróf miniszter és Chertek voltak jelen. Az 1880-ra szóló közös költségvetést állapították meg. A delegációk egybehívásának napját ma még nem lehetett ugyan megállapítani, mindazonáltal bizo­nyos, hogy azok november végén fognak Bécsben összeülni. A magyar miniszterek ma este vissza­utaznak Budapestre. Bécs, okt. 13. (Ere­ded­eti távirat.) Kraszevszki lengyel költőt, a­ki néhány nap előtt Krakkóból Bécsbe érkezett, ma délelőtt 10 órakor fogadta ő felsége. A költő személyesen mondott kö­szönetet ő felségének azon kitüntetésért, hogy 50 éves jubileuma alkalmából a Ferencz-József-rend középkeresztjével diszítette fel őt. Kraszevszki ma el fog menni a lengyel club által tiszteletére rendezett lakomára s hír szerint holnap utazik el innét. Bécs, okt. 13. Az alkotmánypárt a képviselő­ház hivatalnoki testületének választásával foglal­kozott és elhatározta, hogy elnöknek Coronini gró­fot, első alelnöknek Kliert, második alelnöknek Vidulichot jelöli meg. Az alkotmánypárt 13-ik bizottsága és a többi clubok között egyez­ség jött létre az iránt, hogy az alkotmány­párt 6 jegyzőt és egy rendezőt, és a többi clubok szintén 6 jegyzőt és egy rendezőt hozzanak javaslatba. A felirati bizottságra vonatkozólag a clubok elhatározták, hogy a 24 tagból 9-et a ház minden oldala választ, míg a fenmaradandó 6 tagot a ház többsége fogja megválasztani. A csehek clubja az elnöki választásnál Coro­nini grófra, az első alelnök választásánál Smolkára és a második alelnökénél Gödelre fog szavazni. Berlin, okt. 13. (Eredeti távirat.) Jól értesült körökben hírlik, hogy azt az eszmét pen­dítették meg innét a magyar kormánynál, hogy a Berlinben tartandó conferentiában kiválólag a ke­reskedelmi kérdések tárgyaltassanak. E javaslatot helyesléssel fogadták Bécsben. Konstantinápoly, okt. 13. (Eredeti távirat.) Arab-Tábla sorsának eldöntése végett most alakítják meg itt a technikus bizottságot. E bizottságnak csak tanácsadó szavazata lesz, a­melynek alapján a hatal­mak fogják eldönteni a kérdést. Konstantinápoly, okt. 13. (Prist. Corr.) A minisztertanács elvetette a vámbe­vételek által biztosított kölcsön tervét. *A nagykövetek legtöbbje is ellene van, mert­ azáltal kárt szenvednének Törökország kül­földi hitelezői. Reményük, hogy a görög-török kérdés legközelebbi ülésében a görög biztosok cse­kély fentartással elfogadják az utolsó török nyilatkozatot. A porta a galatai bankárokkal alkuba lépett új előlegek adása iránt, melyek a smyrnai és szalonikii tartományok jövedel­mei által lennének fedezendők. A fent említett kölcsönterv elvetése miatt Zurdi pasa beadta lemondását, mely azon­ban el nem fogadtatott. Konstantinápoly, okt. 13. A salonikii kor­mányzó állítólag utasítást kapott, hogy adjon elégtételt a személyesen megsértett orosz consul­­nak. Murad volt keresztény hivatalnok, kit a rend­őrség a szept. 17-én történt merényleten való rész­vevés gyanúja miatt elfogott, eltűnt. Mondják, hogy e miatt a hatalmak itteni képviselői lépése­ket tettek volna a portánál. Mondom, okt. 13. A „Standard“ a következő táviratot közli : Az angol lovasság bevonult Kabulba s ott 72 ágyut elfoglalt. A lovasság megérke­zése előtt levegőbe röpítették a felke­lők a puskapor gyár­at és kiürítették az erősséget. Az ellenállás befejezett­nek tekinthető. London, okt. 13. (Hivatalos.) Simlából ér­kezett távirat jelenti: Roberts tábornok tudósítása szerint, a felkelők teljesen megverettek. A törzsek visszatérnek lakhelyeikre. Roberts tábornok okt. 11- én meglátogatta a Balabissari citadellát és 12- én Kabulba bevonulni szándékozott. Kabul leg­előkelőbb lakosai megjelentek Roberts tábornoknál, hogy hódolatukat kifejezhessék. Kopenhága, okt. 13. A király szerdán Gmun­­denbe utazik. Budapest, október 13. Ami az iparos és kereskedő országok­ban az ipar és kereskedelmi válság, az az agricultur országokban a rossz termés. Mind­kettő ritkán lép fel oly nagy mérvben, hogy az egész országra kiterjedjen. Az iparválság többnyire csak egyes iparágakat, a rossz termés csak egyes vidékeket szokott sújtani. Az előbbi annyiban nagyobb csapás, ameny­­nyiben rendszerint évekig szokott eltartani, s nem ritka esetekben egy egész iparos osz­tályt lök a végső kétségbeesés, vagy enyé­szet karjai közé, míg a rossz termések rit­kán következnek egymásután, sőt a legtöbb esetben úgy szokott történni, hogy a sovány termésért kárpótlást ad a gazdának a követ­kező év dús aratása. Ha még tekintetbe veszszük, hogy a rossz termés az évek bizonyos periódusára előrelátható, s a józan gazda bizonyos számú évekre bizonyos számú gyenge ter­mést vesz fel számításába, míg az iparvál­ságok ritkán jósolhatók meg előre, sőt gyak­ran megtörténik, hogy a látszólag legvirág­zóbb ipar felett calamitás lebeg, hatására nézve a részleges rossz termést kevésbé rombolónak kell tartanunk. így volna ez a gyakorlatban is, ha a föld népe, melyet a rossz termés rendsze­rint leginkább sújt, mindenütt bírna a jó gazda tulajdonságaival, ha számításába fel­venné nemcsak a dús, hanem a szűkmarkú esztendőket is, s jövedelmét bizonyos átlag szerint használná fel. Nem fejtegetjük, miként kellene az ily bajokról praeventive gondoskodni. Tényle­ges helyzettel állunk szemben, melyre vonat­kozólag kevés haszonnal emlegethetnők a múlt hibáit. Tény az, hogy az ország több részében silány termés volt. Tény az, hogy egy né­hány vidéken a rossz termés következményei jelentkezni kezdenek. A szükség ugyan csak szórványosan lép fel oly alakban, hogy a földművesnek legközelebbi jövője sem volna biztosítva, vagy hogy még a vető­magnak is hiját látná. Az ország nagy részében pe­dig meglehetős jó, vagy gyenge középter­més volt, úgy hogy átalános, országos ca­­lamitástól — szerencsére — nem tarthatunk. Magyarország helyzete aránylag még kedvezőbb, mint több külállam, p. o. Olasz­ország helyzete. Itáliában, különösen annak közép és déli részeiben oly rossz termés volt, s a nép közt a megelőző években is oly nyomor pusztított, hogy ott a legrosz­­szabbtól lehet tartani, ha a társadalom nem siet az égető baj orvoslásával. A calamitás nálunk nem jelenik meg sötét, fenyegető alakban. A baj semmi esetre sem nagyobb, mint annyi más esztendőben. De mivel baj van, mindenesetre segíteni kell rajta. Ki segítsen? Első­sorban a bajba kerültek önmaguk, másodsorban a társadalom és csak harmad­­sorban a kormány, mint felügyelő, s mint oly factor, melynek a két első tényező mu­lasztásait pótolni kell. Ez a természetes sor­rendje a közsegélyezésnek minden szabad­államban, melynek polgárai ismerősek az önsegély magasztos elvével, s nem egy könnyen tűrnek meg nyakukon egy atyás­kodó kormányt, habár az tényleges bajokat akar is orvosolni. Így van ez Angliában, A Am­erikában, mindenütt a szabadság hazájá­ban. Azok a népek, melyek a kormánytól várják minden ügyük elintézését, a szabad­ság erős szellemével nem bírnak, s nem ritkán úgy járnak, hogy gazdát fogadva maguknak zsarnokot fogadnak. A rossz termés következtében az or­szág egyes vidékein beállott nyomoron te­hát első­sorban az önsegély elvéből kiin­dulva kell segíteni. Akinek földbirtoka azon­ban annyira túl van terhelve, hogy már hitel­­képességét is elvesztette, ennek a baján csak a társadalom és a kormány segíthet. De a kormányt megelőzőleg a társadalom. És mivel sokan lesznek az országban, kik a segedelemre rászorulnak, csak helye­selhetjük a közsegélyezés czéljából megin­dult társadalmi mozgalmakat. Helyeseljük a függetlenségi párt kebe­lében megindult mozgalmat is, elvileg. Hisz a függetlenségi pártnak már politikai hitval­lásánál fogva is nagyobb súlyt kell helyez­nie a társadalom, mint a kormány segélyére. És ki hinné, hogy ez a párt, mely any­­nyiszor zajong a kormány állítólagos túlka­pásai és beavatkozásai miatt, most egyszerre atyáskodó kormányt követel? Úgy tünteti fel, hogy a kormány mulasztást követett el, s most a társadalomnak kell helyrehozni a kormány hibáját. De hát mely mulasztást követett el a kormány ? Tisza Kálmán a múltkor jelezve az or­szág egyes vidékein mutatkozó nyomort, egyszersmind kijelentette, hogy a legszüksé­gesebbekről gondoskodva van. A kormány tehát a társadalom előtt járt, tehát épen megfordított eljárást követett, mint a nyomor enyhítésének sorrendje követelné. Ebből tehát kitűnik, hogy a szélsőbal a köznyomor enyhítésének kérdését sem tár­gyalhatja a­nélkül, hogy a kormány ellen izgasson. Erre mutatnak a felhívásában is­mételten előforduló passusok, melyek a hipocriták­ alattomos dühével fordulnak a kormány ellen. Erre vallanak az oly kifeje­zések, melyek a „nagy- és kisbirtokos osz­tályok végromlását“ jósolják. A független­ségi párt túlozza a veszélyt, szürkére fest szürkét, rémit, rettent. Tán túlságos feleba­ráti szeretet által elragadtatva? Aligha csa­lódunk, midőn felteszszük, hogy csak a párt­szenvedély izgatta fel idegeit, s az Ínség czime alatt megindított mozgalom, mely kü­lönben helyes és nemes volna, nem más, mint az ismeretes adóbehajtási decrer pen­denti­a. Egyébiránt legyen meggyőződve a szélső bal, hogy a kormány és az ország egyaránt meg fogják tenni kötelességöket most is, mint megtették a szegedi catastrófa után. A társadalom és a kormány enyhíteni fogja a nyomort, meg fogja menteni, aki saját hi­bája nélkül került veszélybe. A túlzástól azonban épúgy kell óvakodni, mint a baj elpalástolásától. A kormány fel fogja tárni őszintén, mint már fel is tárta a helyzetet. Irányt fog adni a társadalom kebelében meg­indult és megindulandó mozgalmaknak. Ahol pedig rögtöni segélyre volna szükség, vagy a társadalom mulasztását kellene pótolnia, ott segélyt fog adni terményekben, pénz­ben, vagy munka által ad alkalmat az ín­ségeseknek, hogy nyomorukon segítsenek. De kérjük a túlsó tábort, valamint kér­tük a szegedi catastrófa alkalmából is : az elemi csapásokból ne csináljon politikai tő­két. Higgje el, hogy ez inkább árt, mint használ magának az ügynek, az országnak pedig épen nem válik becsületére. kifejezést adni felháborodásának ama hálátlan­ság felett, melylyel a kormány és mamelukjai viselik magukat a hatalomvesztett gróf Andrássy Gyula irányában. Egy harmadik lap végre azon neveze­tes ötlettel áll elő, hogy Tisza Kálmán most már kénytelen lesz úgy tánczolni, a mint gróf Andrássy Gyula hegedül. Ilyen egyértelműség uralkodik az e­g­y­e­­sült ellenzék szóvivőinél minden kérdésben. És mégis csodálkoznak, hogy a nemzet nem követi őket. Hát miként követhetné, ha csak annyifelé nem aprítja magát, a hány ellenzéki vezérczikket olvas s a hány páratlan vezértagja van? Hiszen őket senki sem követhetné, kivéve, ha elérte a hajdani verbunkos huszár amaz állapotát, melylyel segíthet magán a r­metlen verselés ismeretes rik­­kantásaival : Kicsi nekem ez a ház Kirúgom az oldalát! Kettévágom magamat, S kivetem az ablakon ! Hát bizony a nemzet nincs ilyen állapotban, és nem is lesz. Ezért fogytak ők meg — és c­su­­pán ők — a múlt választásoknál és ezért fogy­nak el még inkább a jövő választásoknál, ha ugyan élnek addig. Azért nem csatlakoztak hozzájuk a pártkivüliek és azért maradt tőlük távol báró Sennyey Pál. Végre pedig azért kell most gya­­nako­dniok szörnyen, hogy az általuk fel­dicsért „volt deákpártiak“ nem akarnak feltámasz­tani halottaiból semmit, ha nem készülnek vissza a szabadelvű párt elevenségébe. Szegény egyesült ellenzék ! Soha pártnak nem ártottak annyit a la­pok, mint neki a saját közönyei. Lehetlenné tették őt az ország józaneszűsége előtt. Kovás: A közjogi alapon egyenetlenkedő ellenzéknek lapjai csak akkor látszanak egy nézeten lenni, mi­dőn az izgatás vagy gyanúsítás valamelyik tárgyát illetőleg összebeszélnek előre. Minthogy, azonban, részint bolondnak, részint megbizhatlannak tartják egymást s minthogy a közösen megállapított had­járataik bebizonyult botorsága és nevetséges felsü­lése miatt viszonyos köztük a szemrehányás: hát bizony az előforduló dolgok iránt csak nagy ritkán jutnak előleges megállapodásra. Sőt volt eset, mi­dőn egyik közülük épen azért igyekezett kitudni a többi „elvtársak“ véleményét, hogy ettől eltérőleg nyilatkozhassék. A rendes látmány tehát az, hogy azok az érdekes „pártközlönyök“, melyek szerint a jelenlegi kormány nincs tisztában teendői iránt soha, lerontják állításaikat kölcsönösen, mihelyt ellentétes észjárásuk ítéletei egyidejűleg kénytelenek „meg­jelenni.“ — Itt van, például a tegnapi meg­jelenésük , már pedig tudva van mily gondot fordítanak czikkeik vasárnapi hatályossá­gára. A gróf Andrássy Gyula hazaérkezéséről elmélkedik mindenik. De hogy ezen elmélkedéseik közül melyikkel azonosítsa magát az egye­sült ellenzék publicuma, azt döntse el a ki tudja. Az egyik lap, ugyanis, frázis-rengetegének legvadabb sűrűségéből ordítoz, hogy ez a Tiszapart, mennyire szolgai a gróf Andrássy Gyula irányá­ban. A másik lap, ugyanakkor nem lesz elégséges A legrégibb magyar nyomtatvány. — Két közlemény. — I. Nemzeti irodalmunk története, azon széles kiterjedésű könyv- és levéltári kutatások által, melyeket tudományos társulatok és magánosok buz­galma, az utóbbi esztendőkben szerencsés sikerrel folytat, jelentékeny gyarapodást nyert. Több becses kézirati nyelvemlék mellett, az ismeretlenül lappangott magyar nyomtatott mun­kák hosszú sorozata lett, a tudomány közkincsévé. De bármily örvendetes sok tekintetben az eredmény, nem kevéssé lehangoló, hogy a homályt, mely irodalmunk fejlődésének első korszakait környezi, a búvárok fáradozásai nem volának ké­pesek megvilágítani. A halotti beszéd ma is legrégibb nyelvemlé­künk, mint Pray idejében volt. Hess budai nyom­dájának most sem ismerjük több termékét, mint a budai krónikát. A magyar nyelven nyomtatott könyvek tekintetében pedig azon ponton állunk még mindig, a­honnan 1803-ban Sándor István indult ki, midőn az ő „Magyar Könyvesház “-át Komjáti Benedeknek levelei fordítását tartalmazó, 1533-ban, Krakkóban nyomatott munkájával nyitá meg. Még azt a kis magyar nyomtatványt, a szent István király jobbkezéről szóló éneket, mely 1484-ben Koburger nürnbergi sajtója alól került ki, sem tudtuk fölkutatni, bár a mult század végén, egy példánya a jegenyei plébános kezei között volt. ") Pedig Komjátit nem illeti meg az a dicsőség, hogy az első magyar könyvet ő nyomatta. Erre ő maga sem tart igényt. Frangepán Katalinhoz intézett ajánlólevelében hosszasan beszéli el a munka keletkezésének történetét. Ha ő előtte senki sem bocsát vala magyar könyvet sajtó alá, ezt a fontos körülményt bizonyára megemlíti. Hall­gatását annak bizonyságául tekinthetjük, hogy az ő korában magyar nyomtatványok székében el vol­tak terjedve. E föltevést megerősíti a Komjáti-féle munka nyomdászának Victor Jeromosnak a magyarországi keresztényekhez intézett élőbeszéde, melyben a könyv fontosságát kiemeli, és ezt, valamint nyom­dáját a magyar nemzet figyelmébe ajánlja, megje­gyezve, hogy e könyv „e nemben az ő nyomdájának első terméke“, vagyis az első magyar munka ,me­lyet ő nyomat“) Frangepán Katalinhoz intézett le­velében pedig kiemeli a nyomatás nagy nehézsé­geit, „mert ő — úgy­mond — a magyar nyelvben egészen járatlan.“3) Bizonyára volt tudomása arról, hogy más nyomdákból már kerültek ki magyar­­nyomtatványok, mert ellenkező esetben mint a nemzet figyelmének felkeltésére igen alkalmas kö­rülményt nem hallgatja el, hogy ő az első, a­ki magyar nyelven könyvet nyomat. Föltevésünket más combinatiók is támogatják. Köztudomású, hogy alig terjedett el a XV. század második felében a könyvnyomtatás mester­sége. Magyarországban a latin kéziratok, a mise­könyvek és breviáriumok, krónikák és törvény­­könyvek helyét csakhamar nyomtatott kiadások foglalták el, melyek magyarországi könyvkereske­dők rendeletére Augsburgban, Nürnbergben, Brünn­­ben és Velenczében készültek. Igen valószínű, hogy szintúgy a magyar kéziratokat, a szentírás egyes részeinek fordításait és magyarázatait, a legendákat és egyéb ájtatos­­sági könyveket ugyanazon időben kiszob­ták a nyomtatott példányok. Az, hogy ezeknek ma már nyoma sincs, sem­mit sem bizonyít. A XV. századbeli latin nyomtatványok, a vaskos missalék és breviáriumok, a templomok és monostorok birtokában, kevésbé voltak az elpusz­tulás veszélyének kitéve, és mégis sok kiadásból csak egy példányt ismerünk. Tudva van az is, hogy Szabó Károly Régi Magyar Könyvtára 193 oly XVI. XVII. századbeli magyar nyomtatványt sorol föl, melyekből egy példányt sem ismerünk. Állíthatjuk tehát, hogy úgy az egyház a hí­veknek, mint az iskola a tanulóknak sokféle igé­nyeit már a XV. században is a nyomdák segélyé­vel elégíté ki. Az egyház ily eljárására alaposan következ­tetnünk enged az 1484-ben nyomatott ének, és senki sem fogja föltenni, hogy félszázad alatt csak épen ezen egy ének kinyomatásának érezték szük­ségét. * 2­3 ') V. Ö. T­o­­­d y F­er­en­cz értekezését „A legrégibb magyar nyomtatvány.“ Uj Magyar Muzeum, 1857. I. 56­ — 56y 11. 2) „A Primitii­s laborum nostrorum hoc­ta genere ita fanete, ut nobis ad plura huiusmodi publi­­canda voluntas et cura augentur.“ 3) „Etsi eius linguae rudis et ignarus essem, hoeque labor ipse et difficilior esset et molestior, non putani tarnen recusandum.“

Next