Ellenőr, 1880. július (12. évfolyam, 306-362. szám)

1880-07-19 / 339. szám

Előfizetési árak: Egész évre . 20 frt — kr. Évnegyedre Félévre . . 10 „ — , Egy hónapra 5 frt — kr. 1­9­10 ( Szerkesztési iroda : Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­út sarkán.) Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk, — Poéta ditai csak bérmentes leveleket fogadunk el. 339. szám. Egyes szám ára 9 kr. ELLEN - B­ESTI KIADÁS. Budapest, hétfő, július 19. 1880. Hirdetések felvétele a kiadóhivatalban. Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­ út sarkán). Továbbá Daube Jr. L. és társánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért járó díj csakis az­­Ellenőre kiadó­hivatala által nyugtázott szám­la ellenében fizetendő. Kiadó hivatal : Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fő­út sarkán). Ide intizendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalói XII. évfolyam. Budapest, július 19 A „N. fr. Presse“ közli Abeddin pasa ama jegyzékét, melylyel a porta a hatal­maknak Dulcigno átengedésére vonatkozó előterjesztésére válaszol. E jegyzék szerint a porta a megoldás ajánlott módjához kívánta magát tartani. De miután a török hatóságok erőfeszítései azt eredményezték, hogy az albánok az április 18-ai conventio szerint Montenegrót illető terület nagyobb részének átadását nem fogják ellenezni, a kormány jobbnak találja a ha­talmak által ajánlott kicserélés elvét követni. A concessio, melyhez az albánok bele­egyezésüket adják, oly megoldásra vezethet, mely kielégítőbbnek mutatkozik, ha kárpót­lásul az át nem adott részért a dulcignoi kerületben egy még nagyobb területet ad­nának át, a kizárólag albán mahomedánok által lakott Dulcigno város kivételével. Ami az albánok részére nyújtandó köz­­igazgatási kedvezményeket illeti, ezekre nézve a jegyzék azt válaszolja, hogy e tartomány lakosai mindenkor meg voltak eddigi hely­zetükkel elégedve, és soha sem jöttek arra a gondolatra, miszerint a portától új kivált­ságokat követeljenek. A Podwoloczyskába betört orosz ko­zákok által elkövetett határsértésnek a kö­vetkező előzményei vannak “. Radoszewsky orosz csendőrkapitány folyó hó 15-én táv­iratilag kérte, hogy szolgáltassák ki azt a két orosz alattvalót, kik a határon fogattak el. Mielőtt az osztrák csendőrség válaszolt volna, 16 án éjjel a kozákok már megtá­madták a podwobczyskai csendőr­laktanyát. Úgy látszik tehát, hogy itt nem néhány tu­datlan katona vakmerő csrngjéről van szó, hanem a csendőrkapitány mint orosz ható­sági személy szánt­ szándékosan követett el határsértést, s így nem lehetetlen, hogy az ügy politikai jelentőségűvé növi ki magá. * A márcziusi rendeletek eddig csak a jezsui­ták ellen foganatosíttattak, a többi szerzet határ­időt nyert a politikai hatóságoktól való engedély szerzésére. E határidő július 20-án jár le, de a szerzetek valamint eddig, úgy most az utolsó na­pokban sem sietnek a szükséges engedély meg­szerzésével, minthogy véleményük szerint az ilyen engedély elfogadása egyértelmű volna a világi ha­talom beavatkozás jogának elismerésével. E makacs magatartás nemcsak a kormány, de a nép érzületét is a szerzetek ellen hangolta, s a vidék jelentékeny városaiban a csoportosulások, nyugtalan forrongások napirenden vannak. Albiban, Avignonban, Bourgesben és Bezièresben a szerze­tek épületei előtt nagy néptömeg gyűlt össze, Be­­ziéresben a franciscanusok ablakait beverték. A rendetlenkedők közt sok katona is volt. Toulous­­ban 300 katona a Marseillaiset énekelve járta be a várost, Toursban egész csoport katona kiabálta: Le a jezsuitákkal ! Éljenek a rendeletek ! Szóval a szerzetek ellen egész Francziaországban a legna­gyobb elkeseredés uralkodik. Trinquetnek Paris Père la Chaise negyedében községtanácsossá történt választása annak idejében rendkívül nagy feltűnést keltett, maga Gambetta szükségesnek találta, hogy az amnestia mellett tartott emlékezetes beszédében a választás feletti aggály eloszlatására megnyugtató nyilatkozatot te­gyen. Hogy azonban a Trinquet megválasztását le­hetővé tevő viszonyokat maga a kormány is veszé­lyeseknek tartja, bizonyság erre a praefectusság határozata, mely Trinquet megválasztatását meg­semmisíti, mert Trinquet még nem vált amnesz­tiáivá, mikor megválasztották. A fővárosi pénzügyi bizottság ma Kada Mihály alpolgármester elnöklete alatt ülést tartott, mely­nek egyedüli és fontos tárgyát a fővárosi hat­milliós kölcsönügy, illetve a beérkezett ajánlatok felbontása képezte. Mint már említettük, a tegnap (vasárnap) este 6 órakor lejárt határ­időig összesen 5 ajánlat érkezett be, nevezetesen a magyar általános hitelbank, az első hazai taka­rékpénztár, a budapest főv. egyesült takarékpénztár, az 1. magyar általános biztosító társaság s a „Fon­d­er“ biztosító társaságokból álló csoport; 2. a pesti magyar kereskedelmi bank; 3. az angol­osztrák bank Bécsben (pesti fiókja); 4. a bécsi unionbank, a magyar leszámítoló bank és a „Deutsche Effectenbank in Frankfurt a. M.“ csoport; 5. a magyar általános földhitelrészvénytársulat. 1. A bécsi uniobank (képviseli Minkusz Jenő), a magyar leszámítoló és a „Detsche Effectenbank in Frankfurt a. M.“-ból álló csoport 95 frt 88 kinyi árfolyamot ajánl minden 100 frt névérték után. 2. Az angol-osztrák bank budapesti fiókja 94 frt 55 kinyi árfolyamot. 3. A pesti magyar kereskedelmi bank (képvi­seli T­ö­m­ö­r­y Jenő és K­o­h­n­e­r Zsigmond) 98 frt­z krnyi árfolyamot ajánl. 4. A magyar általános hitelbank, az első ha­zai takarékpénztár, a Budapest fővárosi egye­sült takarékpénztár, az első magyar általános biz­tosító társaság s a „Fond­er“ biztosító társaságok­ból álló csoport a szelvénykamatok megtérítésén kívül 93 frt 117­ krnyi árfolyamot ajánl , végül 5. A magyar általános földhitel részvénytár­sulat 93 frt 50 krnyi árfolyamot ajánl minden névértékű 100 frt után. Ezek szerint a pesti magyar ke­reskedelmi bank, mint legtöbbet (98 frt 7 kr) ajánló, minthogy e­g­y­é­b­k­é­n­t aj­á­ns­lata a feltételeknek is megfelel, a köz­gyűlésnek és holnap tartandó tanács­ülésnek elfogadásra ajánltatni fog.­­ Táviratok, Bécs, jul. 19. A tegnapi ünnepi bankett után Károly Lajos főherczeg, az osztrák lövészegyesület védnöke jelent meg a lövőhelyen, hol éljenkiál­­tásokkal fogadták. A főherczeg óhajára Kopp nyitá meg a czéllövést, mely nemsokára az összes lövő­helyeken megkezdődött. A főherczeg a közben meg­tekinti a helyiségeket ; körmeneténél Taaffe, Kre­­mer, Dunajevsky és Welsersheim br. miniszterek, s a helytartó bizottság tagjai képezték kíséretét. A fenséges vendég három órán át időzött a lövőhe­lyen. Tegnap egészben 500 lövész lett. Huszonegyen díjat nyertek. Langsteiner bécsi lövész nyerte az első díjat. Páris, jul. 19. Tegnap tartották meg az utó­ünnepélyt, mely majdnem époly fényesen sikerült, mint maga a julius 14-iki nemzeti ünnepély. A franczia daláregyletek Belvilleben tartott hangver­senyen roppant néptömeg volt jelen. A dijakat Gambetta elnöklete alatt osztották ki ; Gambetta beszédet tartott s többek közt ezeket mondá: „A társadalom valamennyi osztálya s annak minden rétege egyesült, hogy Francziaországnak a köz­társasággal való egygyéolvadását szentesítse, a a köztársaság új intézményeit érvényre emelje s azokat bármely oldalról intézendő megtámadások ellen megvédje. (Hosszantartó viharos tetszés.) Önök tegnap örömrivalgással fogadták a három­­színű lobogót; ez a törvényesség jelképe; e kívül csak baj, kudarcz és bukás van.“ Brüsszel, júl. 19. Az európai sajtó ittlévő képviselőinek tiszteletére tegnap bankettet ren­deztek, mely fényesen sikerült. Guillery, a képvi­selőház elnöke felköszönte az idegen államok ural­kodóit és fejeit és az európai sajtót. Gallenge, a „Times“ szerkesztőségének tagja válaszolt s köszö­netét fejezte ki a sajtóra mondott felköszöntésért. A belgák függetlenségi ünnepélye. Belgium, függetlenségének 50-ik évforduló­jára nagyszerű nemzeti ünnepet rendezett, melyre Európa minden államából nagyszámú idegenek je­lentek meg vendégül. Az ünnepély lefolyásáról az „Egyetértés“-nek a következőket táviratozzák: A mai nagy katonai díszünnepély délelőtt 11 órakor kezdődött meg. A­ közönség nagy tömegek­ben vette körül a királyi kertet, az utczák néppel tömve voltak, a házak feldíszítve, a nők nemzeti szinű kokárdát viseltek, a házak ablakai zsúfolásig meg vannak rakva kiváncsi nézőkkel. A külföldi hírlaptudósítók az akadémia palotája előtt voltak elhelyezve. Déli 12 órakor Lipót király kisérve táborkara által körüllovagolt a városon a csapatok megszem­lélésére. Körüllovaglása 2 óra hosszáig tartott. Két órakor megkezdődött a katonai csapatok el­­léptetése a királyi palota s az akadémia előtt. Mária királynő, leánya Stefánia herczegnő s ennek jegyese Rudolf főherczeg megjelentek a pa­lota erkélyén s kíséreteikkel együtt annak jobb oldalán foglaltak helyet. Az erkély baloldalán ott voltak a parlament tagjai, a miniszterek, az or­szág nagyjai családjaikkal együtt. Az elléptetés a következő sorrendben történt: 15 hadastyán az 1830-iki szabadságharczból, az ön­­kénytes lövészek, az ország különböző városainak polgári őrsége (garde civil), számszerint 25.000. Aztán következtek a rendes katonai csapatok : a tüzérség, a gyalogság, a lovasság, a társzekerek, a lőszercsapatok, a műszaki csapatok, a vöröskeresz­tes kocsik, a karabélyosok, a hadapród-iskola nö­vendékei, a zsandárok stb. Az elvonuló csapatok újra meg újra „vive le roi“ kiáltásba törtek ki. E kiáltást viszhangoztatta az egész város késő estig. A katonai szemle d. u. 5 órakor ért véget. A katonák belga nemzeti zász­lók alatt haladtak, fegyvereik, lovaik nemzeti szinü csokrokkal voltak feldiszitve. A király 5 órakor még egyszer megjelent az erkélyen s a roppant néptömeg által élénken üd­­vözöltetett s aztán termeibe visszahúzódott. A nép roppan tömegekben hullámzik az utczákon. Ma a szokásos búcsú is megtartatott. Este népvigalom s a külföldi sajtó képvise­lőinek tiszteletére banquet. A Jókai-Ünnepély Pápán. Pápa, julius 18. (Eredeti távirat.) A Jókai­­ünnepély fényesen sikerült. Pápán kivül több megye és város is képviselve volt; nagy és díszes közönség vett részt ez ünnepélyen. A megnyitó beszédet Gyurátz Ferencz tartotta nagy tetszés mellett. Alkalmi ódát szavalt Soós Lajostól Mészá­ros Károly, Oroszi Jenő pedig Petőfi „Jókai Mórhoz“ czímű versét. Viharos tetszés mel­lett rekesztette be az ünnepélyt Fenyvessy Ferencz, ki Jókainak irodalmi működését tün­tette fel. Igen szépen működött közre a fő­iskolai s a polgári dalkör. Ünnepély után nagy bankett, melyen közel 300-an vettek részt. Pohár­köszöntők mondattak a királyra s az ünnepeltre, ez utóbbira mint a magyar irodalom fejedelmére, mint az alma mater egykori növendékére, mint Pápa város egykori lakosára. A felköszöntőkre Hegedűs Sándor mondott köszönetet. A társaság táviratilag üdvö­zölte Jókait. Ebéd után a főiskolában örömünnepet tartottak, s viharosan éltették Jókait. A város lel­kesült ünnepi hangulatban van, a házak fellobo­­gózva. Este bál.* (Saját tudóellánktól.) Pápa, jul 19. Az ünnepély a lehető legpompásabban sike­rült. A vendégek érkezése szombat reggel óta tart. Eddig megérkeztek Hegedűs Sándor képviselő, Szabó Endre hirlapíró, K­ó­r­ó­d­y Péter, P­e­r­g­e­r tanár, L­é­v­a­y Imre, V­é­g­h­e­l­y­i Dezső, T­e­r­n­y­e­i Tivadar, Bek­e István, Hindy Árpád, az „El­lenőr“ szerkesztője . Komáromból, Jókai szülőváro­sából hetes küldöttség érkezett : Tátray József polgármester, Racz Lajos főjegyző, Pap Gábor su­­perintendens, Molnár Ádám, Németh Vilmos,Fogh­­tay Dénes a városi közönség képviseletében, Tuba János pedig a „Komáromi Lapok“ részéről stb. A vendégeket a rendezőség fogadta a vasút­nál, azzal a vendégszeretettel, melynek magyaros voltát ma már csak a vidéken gyakorolják. Elve­zették a vendégeket a város minden nevezetesebb pontjára, a várpinczébe, a grófi kertbe stb. A város külsőleg is folyton élénkebb lett. A lakosság ünneplő ruhájában folyton az utczákon gomolygott, várva a fővárosból és a vidékről ér­kező vendégeket, a környék falusi népe pedig szá­zával csoportosult a tereken, utczákon. A vendégek szombaton este — mint tegnap már jelentek — ismerkedési estélyre gyűltek össze a „Griff“-ben. Sokan voltak együtt s a szálló szép nagy termét egészen megtöltötték. Győr, Veszprém és Komárom küldöttségei testületileg vettek részt az ismerkedési estélyen. Az első köszöntőt Gyurátz Ferencz, a rendező bizottság elnöke mondotta, üdvözölve a vendégeket. Utána Hegedűs Sándort köszönte föl Fenyvessy Ferencz, mire Hegedűs köszönő szavakkal felelt. Ezután Hindy Árpád emelt poharat, Pápa város vendégszerető lakosságát él­tetve. Néger Ágoston, a helybeli köztiszteletben álló plébános az irodalom munkásaiért üríte poha­rát ; Molnár Ádám (Komáromból) üdvözlő Pápa városát, mely az emlékkő emelésében még Jókai szülővárosát, Komáromot is megelőzte; ezután is­mét Hindy Árpád emelt poharat, éltetve Pap Gábor ref. superintendenst, s folyt a toaszt a késő éjig, melybe a kedélyes estély még poharazás kö­zött kihúzódott. Ma, vasárnap folyt le az ünnepély. A hosszú utczában, hol a Jókai-ház van, zsúfolásig van a nép, mely díszes és előkelő. A Jókai-ház, melyre az emléktáblát tették, ma már nem az, melyben Jókai lakott. Az előbbi ház olyan kisvárosi, szebbecske épület volt, he­gyes homlokzata az utczára szolgált, két, zöld salugáteres ablakával, melyek alatt ott volt a szo­kásos padka, hova a család esténkint ki szokott ülni, hogy meghányja a szomszédsággal az ország­világ dolgát; a ház mellett deszka-kerítés, mely fölött meglátszik a nyúlánk gémes kút, s a lom­bos eperfa. Ez az a ház, melyben Jókai lakott diákoskodása idején. A mostani, mely amannak a helyén épült, egészen más. Széles s nagy, öt abla­kos homlokzata van az utczára, az ablakok között két szárnyú, nehéz kapu. Ez épület, melyre az emlékkövet helyezték, olyan, mint a vidéki váro­sokban gazdagabb családoké lenni szokott; az ilyen házakban többnyire csak egy család lakik. Jobbról a második ablak fölé van illesztve az emléktábla, melyet szürke gránitból csinosan ké­szített Fellner Jakab pápai kőfaragó. A kőre e szavak vésvék: ITT LAKOTT JÓKAI MÓR 1841-42. A tábla mögött egész érdekes kis muzeum van. Befalazták ide Jókai ifjúkori arczképét, (azt, melyet ő maga rajzolt s „Emlékeidben közölt) a legújabb hírlapokat, az ünnepélyre vonatkozó nyom­tatványokat, a rendezőbizottság névsorát, a régi és új Jókai-ház rajzát stb. stb. Az ünnepély, miután a fővárosi és vidéki vendégek, a városok és megyék küldöttei megér­keztek s Pápa lakossága lehető nagy számban egy­­begyűlt, a főiskolai dalkör „Szózat“-éneklése nyi­totta meg. Gyurátz Ferencz elnök rövid beszéde után Mészáros Károly szavalta el Soós Lajos kö­vetkező alkalmi ódáját: A költő. Zöld babért a költő homlokára Hol a múzsák tündér csókja ég ! A kit isten eljegyzett magának Bölcsőjében szenderegve még. Hogy legyen majd dísze nemzetének Büszkesége e névnek magyar..! S teremjen virágot szellemétől, Az eddig még oly kopár avar. És fogamzott a nagy eszmék magva. Csáb varázszsal int e szent berek, Melynek titkos árnyu sátorába Most belépni alig hogy merek. . . . Mennyit ápolt . . s hány újat teremte ... ! S mily pazar báj rajtok sorba mind — Mint szivárvány fellegek között, úgy Ragyog, mit a költő lelke hint ! Mint a puszták rezgő délibábja Tündérhonba varázsol, ragad. Képzetének ezüst csermelyén át Rózsahidat fon a gondolat, Melyen át egy szebb „jövőbe“ érünk . . . Majd a „múltból“ a­­jelenrek­hez. Milliók hevülnek zengzetére! Hogy ha pendül a varázs koboz. Ünnepeld a költőt nemzetem ! ki Hős tusaidban, kardot fogott Egykoron, — az eltűnt „Tyrteussel“ küzdve, védve hazát s szentjogot. A ki lelke lángoló hevével Ma már oly dicsfényt derite rád . . . Tullövelve a Kárpát büszke ormán Szellemének fénylő sugarát. Ünnepeld a költőt óh hazám ! hisz Nem sok volt még ily dicső fiad. Ki előtt a pártok szenvedélye Elnémul vagy messze elriad, Kinek lelke, mint tavasz viránya Uj meg uj virágokat terem. S mint hullám a zajgó óceánon Gyöngyeit ringatva megjelen. Oh! a költő mint élő tűzoszlop Századok viharján átragyog ! Mint az éjnek kárpitján kigyűjtött Örök fényben égő csillagok . . ! — Nemzetek közt hull le a sorompó, — Tiszteli ő­t ellen, és rokon . . . Hervadatlan a hirnév babérja A múzsáktól csókolt homlokon ! Az ünnepélyt Fenyvessy Ferencz rekesztette be, ki Jókainak irodalmi működését tüntette fel. Igen szépen közre működött a főiskolai s a polgári dalkör. Az ünnepély után nagy banker volt, melyen közel háromszázan vettek részt, több megye és város volt azon képviselve. Pohárköszöntők mon­dattak a királyra s az ünnepeltre; ez utóbbira, mint a magyar irodalom fejedelmére, mint az Alma Mater egykori növendékére, Hegedűs Sándor mon­dott köszönetet. A társaság táviratilag üdvözölte Jókait. Ebéd után a főiskolában örömünnep tartatott. Itt is szűnni nem akaró éljenzés hangzott Jókaira. A város lelkesült ünnepi hangulatban van, házak fellobogózva. Este bál, fényes közönség részvételével. * Jókai Mór, az ünnepélyrendező bizottság alelnökéhez, dr. Fenyvessy Ferenczhez a követ­kező sorokat intézte : Szeretett jó barátom! Azon kedves levelére, melyben engem családommal együtt szíves volt meghívni a Pápán rendezendő emléktáblás ünne­pélyre, megkísértek kiengesztelő választ adni. Ki­engesztelőt azért, mert én azon az ünnepélyen jelen nem lehetek. Először is úgy meghűtöttem maga­mat­­ebben a nagy melegben a nyári fejemet vi­selem s az mindjárt rheumát kap), hogy nem bí­rom egyik fogamat a másikhoz értetni; s a ki s"ti" most meg akar szalajtani, csak azt mondja, hogy menjek valahová bankettre! — Dehogy ha bár olyan föltétlen ura volnék is mind a harminczkét fogam­nak, mint akkor, mikor még a derék Klára Mariska főzte lakomához voltam mindennap hivatalos, még akkor sem mennék el Pápára azon a napon, a­me­lyen az én nevemre vonatkozó emléktábla lesz ott felavatva. A­mik ily emlékörökítő ünnepélyeknél elmondatnak, azok mind olyan dolgok, a­miket magának az érdekeltnek már csak a földalól sza­bad végig hallgatni. Még azt is nehéz kiállni, ha az embert szemtől szembe szidják; hát még ha szembe feldicsérik, — ez csak leköszönt minisz­tereknek jár ki, — mint büntetéssúlyosbítás. Azért engedjék meg önök, igaz szeretteim, hogy a mostani kopasz fejű, őszszakállú „veterán“ helyett hadd mutassam be önöknek azt a lombos hajú, sima állú ifjonczot, a­ki még akkor csak rekruta volt. Abban az időben, hogy Pápán jártam isko­lába, tele voltam hypochondriával. Örökös szúrást éreztem a mellemben, azt hittem, tüdővészben va­gyok; lopva a Tapolcza partján a keserédes csu­csor gyökereit szedegettem, azokat rágcsáltam, tudva azt Diószegiből, hogy az a mellnek használ. Szegény jó anyámat el-elrémítettem életről lemondó leveleimmel. Egyszer gyermekkoromban járt nálunk egy öreg ismerősünk, ágról-végről tán rokon is, aki régóta elszegényedve úgy tengődött, hogy egyik ismerősnek a házából a másikba vándorolt. Ettől hallottam elmesélni a fátumát. Fiatal korában nagy beteg volt s nagyon szeretett volna élni. Hát egy­szer éjszaka megjelenik előtte egy hosszú fehér szakállu agy s azt mondja neki: „No fiam, meg fogsz gyógyulni, hanem aztán nem élsz tovább tiz esztendőnél, aként intézd a dolgodat“. — Az atyafi az éjjeli látás után csakugyan egyszerre fel­gyógyult s aztán bizva a prófécziában, aként in­tézte a dolgot, hogy az alatt a tiz esztendő alatt úgy elköltse minden vagyonát, nehogy holta utánra valami maradjon. Ámde az ősz férfiú nagyon rosszul lehetett informálva, mert a rászedett atyafi még azután negyven esztendeig járta a világot, magá­nak és másoknak terhére. — Ennek a meséje nem akar kimenni a fejemből soha. Én is fohász­kodtam annyi sok álmatlan éjszakán­­ébrentartva a köhögéstől „oh uram isten, csak tíz esztendőt adj meg élnem. Nem kérek én tőled se gyönyörö­ket, se gazdagságot, csak azt, hogy engedj dol­goznom ! Engedd meg, hogy azt a tengert, azt a ködöt, azt a chaoszt, a­mi itt a lelkemben forr, hömpölyög, zsibong, napvilágra hozhassam. Adj tíz esztendei munkaidőt nekem ! Ez volt erőszakos imádságom mindennap itt a Kláraház utczai szo­bájában.­­ De szavamon fogtak ! Mióta már a negyedik kapitulácziót szolgá­lom, s a tenger, a köd, a chaosz még most is ott forr, zsibong feszit. Úgy állok már a munkám hal­maza helyett, mint Simeon Stylites a pusztában rakott oszlopán, s én is, mint a pusztai anachoreta, mindennap viszek fel még egy követ s csinálom a tízezer keresztet. Nem panasz szól belőlem. Ellenkezőleg. — Áldott legyen a láng, mely utamra rávilágított; áldott legyen a kéz, mely arra rávezetett! Nem kértem Istentől se gyönyört, se gazdagságot, csak munkabíró erőt, — s a munkában meg lett adva a gyönyör, meg a legnagyobb gazdagság: a füg­getlen szabad ember életmódja. Legsötétebb hálát­lanság volna tőlem — Isten és hazám iránt, — ha pályámnak egyetlen árnyoldalára is visszaemlékez­ném, ha tartogatnék keblemen mást, mint a meg­elégedés körérzetét, mikor visszanézek — egész odáig, a­hol a legelső novellámat megírtam. Megvan-e még az a szőlőlugas a Kláraház kertjében (a szőlőtő halhatatlan) a­hol azt a bor­zalmasan fantasztikus elbeszélést megírtam, a­mi­nek „Istenítélet“ a neve? Akkor virágzott a szőlő, a döngő méhek segítettek benne. A mű pályázatra volt szánva : azért kellett azt titokban írni, hogy idegen szem meg ne lássa. A „képző­ társaság“ öt arany jutalmat tűzött ki pályadíjul : egy versre és két, novellára. Mikor már be voltak adva a pálya­művek, még azután is minden délután kijártam megkérdezni a növekedő szőlőszemektől, hogy mi lesz a munkám sorsa! A szőlő pedig savanyú volt, még várni kellett. Hárman laktunk egy szobában : Kerkapoly Károly, Pap Dini és én. Pap Dini geniális fiú volt , tele elmésséggel , csinos könyvtárt tartott, a­miből Kerkapoly Toquevillet tanulmányozta, én pedig Boz Dieckens első művét a Pickwick clubbol. Pe­tőfivel (akkor még Petrovics) és Orlayval csak a tanórákon találkoztunk és főképen a „képző-társa­ság“ ülésén. Milyen komoly dolog volt ez! A tagok mindig teljes számmal jelen : Tarczy tanár volt az elnök. A ta­gok által benyújtott szép­­irodalmi és aestheticai munkák kiadattak bírálatra. S aztán az ülésben felolvasták a művet és a bírá­latot. Mindenki elmondta rá észrevételét.­­ A köztetszésben részesült műveket azon kitüntetés érte, hogy azokat a szerzőjük sajátkezűleg beírhatta az egylet albumába, a­minek az volt a czíme: „Érdemkönyv.“ Ezekből ismét kiválogatva ala­kult meg egy jó kötetnyi Album a „Tavasz“, melyet a társulat saját költségén adott ki­­­ s nem vesztett vele. E társaság tagja volt Ko­már József is, emelkedett hangú költeményeiről most is nevezetes szó, és Bárány Gusztáv, kinek egy Walter Scottra emlékeztető magyar lovagkori, s egy bibliai tárgyú. A levita felesége czimű no­vellája erőteljes nyelvezetével s fényes fantasiájá­­val annyi reményre jogosított egykor. Jó barátok voltunk mind. — De azt nem abban az értelemben kell venni, hogy összeálltunk egymást dicsérni, hanem úgy, hogy versenyeztünk egymással, mindenben és mindenütt : versenyeztünk az osztályban a hely elsőbbségéért; én csak har­madiknak jutottam fel (első volt Kerkapoly, má­sodik Gondol Gábor) versenyeztünk a nyelvtanulás­ban ; versenyeztünk a pályázaton, megmondtuk egymásnak a hibáit s örültünk egymásnak a dia­dalán, a sikerén. — Ez az igazi barátság. Végre eljött a várva várt nap, a pályabirák véleményének kihirdetése. Soha ünnepélyesebb nap nem lebegett előttem. A pályabirák voltak Kovács Pál, Stettner Ig­­nácz és Tarczy Lajos. Az első pályadíjt, a két aranyat nem én nyer­tem el, hanem Orlay, nekem csak a második ju­tott, az egy arany, s az elismerő véleményekből is a fényes, a magasztaló Orlaynak, nekem csak buz­dító, a jövendőre utaló. S el kell ismernem, hogy Orlay koszorú­­zott novellája nemcsak jobb volt az enyémnél, de valósággal jó volt. Szép hangulat, költői év, erőteljes nyelv, művészeti alkotás egyesültek benne, míg az enyimben nem volt más, mint vad fantasia. Hanem az az egy arany, s ez az aranynál drágább szó, hogy „előbbre törj!“ egész életemnek irányadójává lett. „Ezt“ nem felejtettem el; „azt“ nem adtam ki soha. Pedig volt egyszer egy olyan nap is az éle­temben, mikor nem volt több pénzem, mint az az egy arany, és egész nap éheztem. „Világos“ után volt, az útfélen maradtam, kenyeret nem ad­tak már olyan bankjegyen a­milyen nekem volt, az aranyomat pedig nem adtam volna oda, ha éhen halok is. Ekkor talált rám egy jó barátom; a megmentett pályaaranyom most is itt van az ereklyéim között. — Forgalomból kiment „devise ,“ kalmár nyelven — de nekem útjelző devise. Azt tartják, hogy egy porszemnyi gyöngy­forgács, a gyöngyét kagylóba belopva, azt gyöngy­termésre bírja ösztönözni. Ezt hiszem én a pálya­díjakról. Az ifjúi kedély felnyítatlan kagylóiban egy gyöngyforgács is alkotó ösztönt támaszt­hat fel. Nem tudom, van-e önöknek most képzőtár­saságuk ? Ha nincs, hát alakítsanak. Én megpró­bálom a próba folytatását. A jövő évre és azontúl minden évben, a­míg élek, kitűzök öt aranyat , a­mennyit mi elénk kitűztek , úgy, a­hogy akkor tették, pályadíjal a pápai tanuló ifjúság köréből a versenyre kelni szánt verses és prózai költemé­nyekre: nem jutalom, nem díj, csak emlék gya­nánt. Fogadják el tőlem, mint hálám örökségét. Azután — majd nemsokára lesz nekem al­kalmam pápai barátaimat élőszóval­ is forrón üd­vözölhetni: nem is egy alkalom, de kettő. Van nekem két hajdani kedves tanárom Pápán, kik­nek egyike (Váli Ferencz) vezetett be engem a költészet, rhetorica és philosophia csarnokába, aki megismertetett a természetrajz örök szépségű régióival, a másik (Tarczy Lajos) pedig, aki feltárta előttem a természettudomány felséges vi­lágát, mindkettőjük az „excelsior!” jelmondatával önismeretre, fölfelé törekvésre serkentettek, mind­kettő, megragadó előadásával azt éreztetve, hogy a „tudás munkája“ nem a halandók kínzására ki­talált büntetés , hanem az olymp látogatók­ kiváltsá­­gos gyönyörűsége. Ezen régi „barátimnak“ rövid időn ötven éves tanári jubilaeuma fog bekövet­kezni. Meg lesznek azok ünnepelve tisztelőik, egy­kori tanítványaik által. Ezen ünnepélyekben hívat­lanul is részt fogok venni, mint egyike a legtöbbel tartozó adósoknak. Most pedig, kérem önt, szeretett barátom, le­gyen szíves legforróbb hálámat kifejezni mindenki­nek, a­ki rám megemlékezni kegyes volt. Különö­sen pedig azon derék honleány fiainak, ki nekem hosszú évsor előtt valódi édes testvérem volt a távolban. Az ég áldja meg önt, szeretett barátom ! Ha jónak találja ön, legyen szives e levelemet a „Pápai Lapokéban közzé tenni, s ismerőseimmel mindenesetre bizalmasan közölni. B.-Füreden, 1880. julius 14-én, őszintén tisztelő honfitársa Jókai Mór. VIDÉK, Sárrét, julius 18. A hortobágyi csatorna ügye. Leverőleg hatott ezen vidékre az a hir, hogy a hortobágyi csatorna kiépítésére vonatkozólag kor­­mánybiztosilag kötött szerződést a minisztérium megsemmisíteni s újabb árlejtést elrendelni szán­dékozik. Mi itt a vidéken az ü­gy állását nem is­­merjük, annálfogva a kérdéshez tüzetesen nem is szólhatunk. De azt a legélénkebben kívánjuk hang­súlyozni, hogy e nagy vidék anyagi existenciája, mezei iparának felvirágozása követeli azt, hogy ezen csatorna a legsürgősebben kiépíttes­sék, s különösen Mező Túrnál a Körösbe beömlése a belvizeknek — még az idén kiásandó át­metszés által biztosíttassék , mert nem hiszszük, hogy czélja legyen a kormánynak, hogy a jövő tavaszszal ismét 140 ezer hold­­ús termőföld bo­­ríttassék el a vízzel a miatt, mert a mintegy 6000 méter hosszúságú csatornarész — mely a mezőtúri vasúti hídtól a Körösig terjed — kiépítése for­mai kérdések miatt ismét elmarad. Ha tehát a kormánybiztos szabálytalanságot követett el, azt várjuk a minisztériumtól, hogy az ügyet planírozva, utasítja a kormánybiztost, misze­rint a jelentkezett hat vállalkozó közül azzal, ki a legelőnyösebb ajánlatot téve, a vállalati szerződést kösse meg s a munka megkezdéséről azonnal intézkedjék. Minden másnemű megoldását e kérdésnek — e vidékre nézve igen károsnak s az ügyre nézve hátrányosnak találnánk. Káros lenne nevezetesen az, ha a kormány­­biztos által kötött drága szerződés hagyatnék helybe s ezáltal 3—4 százezer főt szükségtelen kiadás okoztatnék a társulatnak. De hátrányos és káros lenne az is, ha újabb árlejtés, vagy ajánlati tárgyalás rendeltetnék el, — mivel ez csakis a munkálkodás tovább halogatását hagyná maga után anélkül, hogy előnyösebb feltételek elérésére csak legkisebb remény is lehetne. Sőt könnyen megtörténhetik, hogy a most beadott ajánlatoknál magasabb árak fognak az utóbbi ajánlatok alkalmával követeltetni. Mi tehát a közügy, a vállalat és az ártéri birtokosok érdekében arra kérjük nyilvánosan a minisztériumot, hogy a kormánybiztost utasítsa, hogy a kezénél lévő ajánlatok szerint a legolcsóbb és legtöbb előnyt biztosító vállalkozóval kösse meg a szerződést és a munkát haladéktalanul kezdesse meg, mert minden másnemű intézkedés e vidék kárára és az ügy hátrányára leend. B. Nyilatkozat a Berettyó-szabályozás tár­­gyában. Beöthy Andor alispán úrtól a következő sorokat vettük: " El voltam határozva, hogy azon közleményekre, melyek több lapokban a Hortobágy-Berettyó bel­vizeit levezető csatorna építésének kiadásánál kö­vetett eljárásomra vonatkozóan tétettek, csak a ügy végleges eldöntése után fogok nyilatkozni. Mivel azonban a végső eldöntés késik, nehogy hallgatásom más magyarázatot nyerjen, a nyilvánosság iránt való tiszteletemnél fogva szükségesnek tartom, egész objectivitással a következőket nyilvánoságra hozni. "

Next