Ellenőr, 1881. január (13. évfolyam, 1-54. szám)
1881-01-19 / 31. szám
XIII. évfolyam.— 31. sz. Melléklet az „Ellenőr“ 31. számához. A távozó és az érkező Magyarország Válasz (nógrádi) Szentttgh Pál úrnak, a képviselőház alelnökének hozzám intézett nyilt levelére. Midőn a „Társadalmi deficit“ tanulmányom megírásához fogtam, eleve el voltam készülve a támadásokra, csak arra nem számítottam, hogy a támadók között Azzal is kelljen találkoznom, ki nemcsak kitüntető és hízelgő jóindulattal halmoztál el, hanem eddig legalább helyeselted nemcsak politikai, de egyszersmind társadalmi nézetek körül kifejtett tevékenységemet. A vád, melyet ellenem emelsz, hogy t. i. a gentry iránt igazságos lenni vagy nem tudok, vagy nem akarok — oly súlyos, hogy természetesnek találod, ha védekezni igyekszem ellene. Mire alapítod e vádadat? Arra, hogy azt állítottam, miszerint a mi uralkodó osztályunkról, vagyis a középbirtokos osztályról sem tudom azt föltételezni, mit természetellenesnek tartok, hogy t. i. csak magára vetette volna a legfőbb terheket. S hogy ezt igazoljam, hivatkoztam a házadóra, mely nézetem szerint nem kevésbé terhes, mint a földadó. S ezt magad is elismered, pedig úgy hiszem, azt sem fogod kétségbevonhatni, hogy a házadó legterhesebb és legnagyobb részét nem a gentry, hanem a polgári elem fizeti. S ha szóval nem is mondtad, egész czikked tartalmából bárki arra fog következtetni, hogy én talán azért utaltam arra, hogy földadónk nem súlyosabb mint házadónk vagy az osztrák földadó, mintha talán én e terhet szaporítani akarnám. Pedig egyenesen kijelentettem, hogy nagynak tartom s csak azért vontam párhuzamba a házadóval, hogy bebizonyítsam, miszerint a földbirtokos osztály nagy részében tapasztalható hanyatlásnak oka nem az adóban, hanem másutt keresendő. Nem is kisebbítettem semmivel a gentry érdemeit a múltban, sőt ellenkezőleg kiemeltem, hogy míg más országokban az uralkodó osztály minden terhet elhárított magától, a magyar birtokos osztály azt nem tette , és csak azt vontam kétségbe, hogy egy uralkodó osztály hosszabb és csendes időkben zsebkérdésben igaztalanabb volna önmaga mint mások iránt. S hogy ebben igazam volt, azt talán leveled is bizonyítja, mert noha e kérdés csak mellékesen volt érintve tanulmányomban, egyedül ez volt oly szerencsés figyelmedet lebilincselhetni s a mellett oly módon, mely tanulmányom intenziójával — engedd hinnem, hogy ezt most már magad sem ellenzed — alig volt teljes öszhangzásban. De bármennyire fájjon is nekem a félreértés, nem egyedül ezért ragadtam tollat. Tettem ezt főleg azért, mert nyilt leveled egy másik passusa, úgy amint írtad, oly magyarázatokra adhat okot, melyek sem az általam írottaknak, sem az általad mondani szándékoltaknak meg nem felelnek. Azt írod ugyanis ott hol következtetéseidet összegezed: „Részemről én ebből kettőt vonok le. Egyik az stb. . . A másik az, hogy ama 99%-a „generosa gensnek, mint Te irád, a gentrynek napja hanyatlóban van.“ E következtetést tehát Te vonod le és nem én, de futólagos olvasás mellett bárki úgy érthetné, hogy én mondom ezt, minthogy az összehasonlító „mint Te irád“, épúgy vonatkozhatik csak a „gentry“ szóra, mint az egész utána következő mondatra. Én egész őszintén és elfogulatlanul igyekeztem feltárni a mai középbirtokos-osztály hibáit, a szükségszerű okokat, melyek romlását előidézik, de azt, hogy a gentrynek hanyatlania kellene a jövőben, sehol nem mondottam. S minthogy mindjárt ezután még azt is mondod, hogy közel a nap, midőn a gentry megszűnik Magyarországon politikai tényező lenni és aggodalmasan tekintesz a jövőbe — engedd, hogy elmondjam e tárgyban nézetemet és meggyőződésemet. Minden nemzetnek az az osztálya az uralkodó, mely az illető kornak vezéreszméit a legteljesebben juttatja kifejezésre. Amig a fekvő birtok volt az egyetlen érték, amig a személyes vitézség volt a hatalom legfőbb eszköze, a középbirtokos osztály, a köznemesség volt a nemzet természetes uralkodó osztálya. Ma a földbirtok mellett ott szerepel az érték terén a mindig nagyobb méreteket öltő ingó vagyon, míg a hatalom eszközei közt a személyes vitézséget majdnem egészen háttérbe szorították a munka és értelmiség. Amióta az érték és hatalom új eszközei előtérbe nyomultak, az eddigi uralkodó osztály helyzetének is módosulni kellett. Fentartotta magát ott, hol az uralkodás ez új eszközeit meg tudta szerezni; háttérbe szorult ott, hol azokat más társadalmi osztályok nagyobb mérvben ragadták magukhoz. A „gentry“, mint osztály, mint örököse ugyanazon érzelmeknek, melyek őseit jellemezték, el fog enyészni; de ezzel még nincs mondva, hogy ugyanazon családok utódai, melyek ma az uralkodó osztályhoz tartoznak, ne tartozzanak az uralkodó osztályhoz a jövőben is. Te azt hiszed, hogy meg fognak szűnni politikai tényezők lenni, én ellenben azt hiszem, hogy azok lesznek a jövőben is. Mire támaszkodom én e hitemmel? Tanulmányomban hosszasabban kifejtettem az okokat, miért hanyatlik évek, sőt évtizedek óta a középbirtokos osztály. Azért, mert a föld nem elegendő többé a felszaporodott középrend fokozódott szükségleteinek fedezésére, s mert ugyanezen középbirtokos osztály gyermekei mindannak daczára idegenkednek minden más pályától. De ez a szabály ma sincs kivétel nélkül, és hiszem, maga is kivétel lesz a jövőben. A még jólétben növekedett középrend gyermekei viszszariadnak más foglalkozástól, az igaz, de már ezek utódai nem fognak visszariadni. A viszonyok kényszerűsége hatalmasabb minden előítéletnél és átidomítja a százados hagyományokat. Már most is szép számmal látunk nemesi családokat, melyek mint birtokosok elszegényedve, meggazdagodnak mint bérlők, és habár kisebb mérvben találkozunk az ifjabb nemzedéknél szintén elszegényedett nemes sarjadékokkal, kik a kereskedelem és ipar vagy más haszonhajtó foglalkozások felé fordulnak. S ezek mind egy szebb jövő biztató előjelei. Igaz ugyan, hogy a jövő uralkodó osztálya nem lesz többé kizárólagosan a mai gentry. Kénytelen lesz magába fogadni és áthasonítani mindazt, mi a polgári vagy még alantabb társadalmi osztályokból munkája és értelmisége által magának érvényt tud szerezni. De ez, azt hiszem, nem baj, mely miatt aggodalommal kellene a jövőbe tekinteni. A nemzet középosztálya gazdagodni fog oly elemekkel, melyek növelik annak erejét, és siettetik azon átalakulási folyamatot, melyet korunk iránya parancsolólag követel. Tanulmányomban rámutattam az okokra, melyek a középbirtokos osztály helyzetét megingatták. S tettem ezt minden szenvedélyeskedés és ellenszenv nélkül. Ellenkezőleg azt hiszem, nem egy helyen tanúsítottam, hogy nem vagyok közönyös azon osztály iránt, melynek Magyarország múltja oly sokat köszönhet. Sőt tettem ennél többet is, mert rámutattam azon okokra is, melyek következtében a mai kínos helyzetet, nézetem szerint legalább, csak egy emelkedésre vezető válságnak tekinthetjük. S ezzel úgy hiszem nem tanúsítottam igazságtalanságot a gentry iránt. Ellenkezőleg igazságtalan lettem volna akkor, ha kétségbeesve a gentry fejlődési képessége fölött, nem igyekeztem volna erőmtől telhetőleg és elfogulatlanul foglalkozni oly társadalmi bajokkal, melyek előtt csak az hunyhat szemet, ki azokkal szemben közönyös tud maradni. LÁNG LAJOS, Országgyűlés. A képviselőház ülése január 18-án. (Esti lapunkban foglalt tudósításunk kiegészítéséül.) Szilágyi Dezső abnormisnak találja a 8. § rendelkezését. Ha elfogadnék azt, hogy a csendőrség által elkövetett bünncselekmények ellenében, a kellő jogvédelmet csak katonai büntetőtörvény és csak a katonai bíróság adhatja meg, akkor Magyarországnak nem volna meg a joga és lehetősége ebben a tekintetben polgárai számára önálló jogi biztosítékokat teremteni, mert egy katonai büntetőtörvénykönyv meghozatalához a Lajtán túli osztrák állam beleegyezése szükséges (Úgy van! a baloldalon) és mert a katonai büntetőtörvénykönyv a véderő határozatai szerint büntetőtörvénye a honvédségnek is. A törvényjavaslat értelmében a csendőrség és a véderő közt szerves összeköttetés nincs, azoknak tehát nem szükséges semmi tekintetben sem közös törvények, közös hatóságok alatt állniak. A csendőrség legyen a polgári hatóságok fegyveres ereje, nem pedig a katonaság alkatrésze. Ha a miniszterelnök a fővárosi rendőrségre nézve lehetőnek tartotta, hogy a katonai szervezet és a szigorú fegyelem mellett bűnügyekben a polgári bíróságoknak, fegyelmi ügyekben pedig saját fegyelmi hatóságának legyen alávetve, miért nem tartja ezt lehetőnek a csendőrségre nézve is ? A miniszterelnök hangsúlyozta a szigort és gyorsaságot. Szóló csodálkozik azon, hogy az igazságügyminiszter oly nyugodtan hallgatja azt az érvelést, hogy ezen ügyeket nem lehet a polgári bíróságokra bízni, mert azok nem lesznek elég szigorúak, elég gyorsak, hanem el kell mennünk a katonai bíróságokhoz. A katonai büntetőtörvény és eljárás már csak azért sem nyújthat kellő jogi biztosítékokat az itt előfordulható jogi sérelmek orvoslására, mert az még az absolut korszak gyümölcse (Úgy van! balfelől) és a mieinktől egészen eltérő viszonyokra alkottatott. Ami a fegyelmi hatóságot illeti: Pulszky nem akarja abból a honvédségi elemeket kizárni, csak azt akarja, hogy abban rendőri polgári elem is legyen, mert lényeges, hogy az, aki fegyelmi ügyben ítél, ismerje azt a szolgálatot, melynek áthágása képezi a fegyelmi vétséget, márpedig a honvéd bíróság tagjai nem ismerik a csendőrségi szolgálatot. Ezért ajánlja szóló Pulszky indítványát, de azt nem ellenzi, hogy az lényegében elfogadtatván, visszautasíttassék a bizottsághoz a törvényjavaslatba leendő beillesztés végett. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Elnök ezzel a vitát bezárja. Tisza Kálmán miniszterelnök. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőház! Előre is tudom ugyan, hogy az előttem szólott képviselő úr azt, amit mondani fogok, jelentéktelennek, semmitmondónak fogja tartani, amint előbbi nyilatkozataim irányában tette, s mindamellett egy pár észrevételt kívánok előadására tenni. (Halljuk!) Az egyik és mindenek feletti az, hogy szemben azon argumentatiójával, miszerint ezt vagy azt akarjuk tenni, meg kell jegyeznem, hogy még ezen törvényjavaslattal semmi újat alkotni nem akarunk, hanem a hasonló viszonyok közt eddig létezett status quo-t fentartani, semmi esetre tehát egy újabb, isten tudja, miféle dolgok által sugalmazott intézkedést életbe léptetni nem óhajtunk. Ez az egyik, amit a képviselő úrnak mondani kívántam. A másik, amit szó nélkül nem hagyhatok, az a képviselő úrnak azon felfogása vagy oda állítása, mintha én, midőn a gyorsaságot és szigort említettem, a polgári törvényszék ellenében olyat mondottam volna, ami rájuk nézve sértő lehetett. Én azt hiszem, és aki ismeri az eljárást, igazat fog nekem adni, hogy az a dolog természetében van és nem a polgári törvényszékek hibája, hogy az eljárás a katonai bíróságoknál mindig sokkal gyorsabb lehet, gyorsabb tényleg. A katonai bíróságoknál, ha egy vétség felett egynéhány hónapig ítélet nincsen, már mindenki panaszkodik, hogy nem lehet elégtételt kapni, míg rendes bírói után a felebbezési fórumokon keresztül, hogy mást ne említsek, a dolog természeténél fogva az sokkal hosszabb ideig eltart. Nem az eljárókról, hanem magának a dolog természetében fekvő tényekről szólottam tehát a magam részéről. A t. képviselő úr nagy súlylyal bírónak tekinti azt, midőn ellentétbe helyezi a fővárosi rendőrségről beadott javaslatomat ezen szempontból a jelen törvényjavaslattal. Én igenis, t. hát, a fővárosi rendőrségnél is szigorú fegyelmet akarok. Jelezni szoktuk ezen fegyelmet azzal, hogy katonai fegyelem. De talán maga a képviselő úr is megengedi, hogy akár az ottani alkalmazottakat az ő beosztásukban, akár vegyük azt, hogy azon rendőrség miként fog felállíttatni és kiegészíttetni, akár vegyük annak eddigi fejleményeit, úgy a múltra, mint a jövőre nézve, ezek egymástól tökéletesen eltérő alapokon állanak. Míg a csendőrség úgy, mint eddig volt és szerveztetik, nem kiegészítő része a véderőnek, de tökéletesen a katonaság mintájára szerveztetik, addig ez, ha a fegyelem szempontjából követeltetik is, a fővárosi rendőrségnél nem történik. Továbbá, míg a fővárosi rendőrség egyszerű félfogadás útján egészíthető ki, itt arra, hogy a csendőrséget kiegészíteni lehessen, igénybe kell venni olyanokat is, kik még a véderő kötelékéből teljesen kiszabadulva nincsenek és kiknek felhasználhatása bizonyos irányokban követendő eljárást tesz okvetlenül szükségessé. Más alapokon nyugszik tehát minden irányban az egyiknek is, a másiknak is szervezete. Ezen más alapokon nyugvás megmagyarázza azt is, hogy nem létet az eljárás a 8. §-ban említett kérdésekben is a kettőre nézve tökéletesen egyforma. A képviselő úr nagy súlyt fektet arra, hogy hisz a fegyelmi eljárásban is a honvédbíróságok, amelyek nem ismerik a csendőri dolgokat, hogy lesznek képesek eljárni? Erre már az imént megmondtam észrevételemet, hogy a honvédbíróságok csakugyan lesznek azon helyzetben, hogy azon némely speciális dolgokat megtanulják. (Halljuk!) De kérdem én a t. képviselő úrtól, nem a képesség és a megtanulhatás szempontjából, hanem a törvényes helyzet szempontjából, hogy várjon,ha ma egyszerűen kimondanánk azt, hogy a rendes bírák ítéljenek ezen bűnügyekben, hogy fogna Magyarország rendes bírája ítélni a tisztán katonai természetű ügyekben ? Mert hiszen vannak ilyen szervezetnél bűnügyek, amelyeket a civil életben nem ismernek, amelyek csak ama speciális helyzetben képeznek bűnügyet. Hát akkor azon bíróságok fognának ítélni az ő általa annyira elítélt katonai büntetőtörvénykönyv szerint, vagy pedig ezen bűnügyek büntetlenek maradnának? Én azt hiszem, helyes, sőt szükséges odatörekedni, hogy egyátalában a katonai büntető törvénykönyv, amennyire kell és lehet módosíttassék, de ismétlem azon meggyőződést, hogy ily módon egybealkotott, katonai mintára szervezett rendőrséget helyesen fentartani nem lehet anélkül, hogy az ilyen fegyelmi és bűnügyekben ugyanazon bíróságok ítéljenek, mint más, bár tőle különálló, de ugyanily alapon szervezett testületet. A t. képviselő úr nagy súlyt fektett rá s nagyon hangsúlyozza, hogy ez lemondás arról, hogy mi a rendőrségre nézve más szabályokat hozhassunk. Én nem hiszem t, képviselő úr, hogy ez lemondás. Hisz magyarázta a képviselő úr hosszasan s ismételten is visszatért rá s kimondta azt, hogy ha ezen bűnügyek a honvédelmi bíróságokhoz tartoznak, ez lemondás a magunk részéről, mert a katonai törvényeket önállóan nem alkothatjuk meg. Én, képviselőház, azt hiszem, hogy ebben is csak látszólagos, de nem valóságos lemondás van, mert amely percben a törvényhozásnak tetszik, módosíthatja a most megalkotott törvényt; ha tetszik, az egész csendőrséget más alapokon szervezheti. De ha egyszer valamit akarunk, akkor nézetem szerint annak következményeit is akarnunk kell. Egyáltalán tehát — megjegyezvén még azt, hogy utoljára ha honvédelmi bíróságról van szó, az alatt nem csak törvényszéket lehet érteni, meg kívánom jegyezni, hogy vagy kell akarni valamit minden consequentiájával, de úgy, hogy czélszerű legyen, vagy pedig nem. Vagy kell akarni egy katonailag szervezett csendőrséget, de akkor meg kell tenni azt is, ami szükséges arra, hogy a maga rendeltetésének megfelelhessen. (Felkiáltások a balfelől: Az osztrák törvény.) De egyik szóval akarni valamit, másik szóval azután oly intézmények létrehozását akarni, melyek azt természetéből kivetkőztetik, melyek annak sikeres működését lehetetlenné teszik, ez nem helyes eljárás. (Felkiáltások balfelőlEgész Európában úgy van! Halljuk ! a jobboldalon). Én a t. képviselő urakat teljes nyugalommal kihallgattam, méltóztassanak olyan kegyesek lenni és engem is kihallgatni. (Halljuk!) Én t. hát, tudom azt, hol minő különbség van, de tudom azt is, hogy sok irányban még szorosabb kapcsolat is létezik. Nem lehet vakon lemásolni semmit, hanem szerintem alkotni kell úgy, amint egyik vagy másik országban kifejlődött, vagy a fejleményt jó úton kell vezetni. Én ezen nézetből indulok ki. Elismerem, nem valami radicális nézet, de azt hiszem, hogy a helyes alkotás és reformálás igényeinek megfelel. (Mozgás a szélsőbaloldalon). Épen azért tehát, nem akarva visszaélni a t. képviselő urak becses türelmével, késznek nyilatkozva azonban a magam részéről, ha önök beszélnek, ezentúl is a legnagyobb türelemre, bevégzem beszédemet azzal, hogy igen kérem a t. házat, méltóztassék a beadott módosítványokat el nem fogadni. Én a magam részéről teljes megnyugvással kérem a 8. § elfogadását, de ha a t. ház ezt nem akarná, most legfölebb csak azt méltóztassék tenni, hogy a módosítványok, de nem már elfogadva, hanem megfontolás végett utasíttassanak a közigazgatási bizottsághoz , most azonban ne méltóztassanak azok fölött dönteni. (Helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások a szélsőbaloldalon. Az igazságyi bizottsághoz !) Eéelay Jenő előadó megjegyzi, hogy Pulszky indítványa már a bizottsági ülésben is felmerült, de elvettetett, szóló tehát ellenzi, hogy ez indítvány a bizottsághoz utasíttassék, és kéri az eredeti szöveg elfogadását. (Helyeslés jobbfelől.) Pulszky Ágost szólni akar. Elnök közbeszól, hogy Pulszkynak a házszabályok értelmében nem volna szólási joga, mert amit ő beadott, az nem indítvány. A házszabályok világosan megmondják, mi az indítvány és azt mondják, hogy az indítványok az indítványkönyvbe jegyzendők, azután a házban kifejtendők stb. Tehát nem jól méltóztatott indítványnak keresztelni e beadott módosítványt. (Derültség.) Azt mondják továbbá a házszabályok, hogy az ellenindítvány beadóját illeti a szó, ha azt kívül 1 9-en aláírták, de a képviselő ezt nem ellenindítványnak adta be. Amit ő beadott, az a gyakorlat és a ház szabályai szerint módosítvány, amelyre a házszabályok 156. §-a határozottan azt mondja, hogy a módosítvány ellenindítványnak nem tekintetvén, annak beadóját a zárszó nem illeti. (Helyeslés jobbfelől.) Miután azonban tényleg az indítványozón kívül 9-en aláírták a módosítványt, a háztól függ neki megadni a szót. Tissen Kálmán miniszterelnök arra kéri a házat, hogy miután abból, hogy a módosítványt tizen aláírták, világos a szándék, hogy azt ellenindítványnak kívánták tekintetni, adja meg Pulszkynak a szót. (Helyeslés.) Madarász József nem akar kegyelmet elfogadni ott, hol joga van a képviselőnek a zárszót igénybe venni, miután az ellenindítványt még 9-en aláírták. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök megjegyzi, hogy ő nem vonta kétségbe az ellenindítvány benyújtójának azon jogát, hogy zárszóval élhessen, ha az ellenindítványt rajta kívül még 9-en aláírták, csak azt mondta, hogy amit Pulszky benyújtott, az nem ellenindítvány. Tisza Kálmán miniszterelnök sajnálná, ha a méltányosság által sugallt ajánlat oly mereven utasíttatnék vissza, mint azt Madarász tette, de ha a képviselők ELLENŐR Budapest, szerda, január 19. 1881. mégis megteszik, szavazzon a ház felette. (Helyeslés jobbfelől.) Pulszky Ágost azt vitatja, hogy van szólási joga és ezzel élni kiván is, akár ma, akár holnap. (Felkiáltások : Holnap ! Ma!) Tisza Kálmán miniszterelnök felszólalása után a ház a holnap d. e. 10 órakor tartandó ülésre halasztja a vita folytatását. Ugyancsak a holnapi ülésben fognak megválasztatni a horvát regnicolaris bizottság tagjai, továbbá az igazságügyi és a közoktatási bizottság egy-egy tagja ezután pedig a czukor-, kávé- és sörfogyasztási adótörvényjavaslat fog tárgyaltatni. Ezzel az ülés d. u. 2 óra 20 perczkor véget ért. HÍREK. (Folytatás.) Január 18. — A váczi merényletről a következő részleteke jelentik. A gonosztevőt, ki Batta Ferencz reformata lelkészt megtámadta, Kovács Józsefnek hívják egyike a legmegrögzöttebb fegyenczeknek. Kovács magánkihallgatást kért a lelkésztől, de alig nyitotta meg börtöne ajtaját a börtönőr, a fegyencz rárohan, egy rongygyal betakart beretvával halántékon sújtja, azután pedig koponyáját igyekszik kettéhasítani. A nagy sikoltás hallatára a lelkész kinéz a kihallgató szoba ajtaján. Kovács meglátva őt, otthagyja az elájult börtönőrt, e szavak közt: „kutya, most meg fogsz halni!“ a kihallgató szoba felé rohan. Batta magára húzta az ajtót, — melyet azonban a fegyencz — a felső üveg boríték betörése után mégis kifeszített. Most iszonyú dulakodás fejlődött ki közöttük. Minthogy azonban a lelkész lélekjelenlétét el nem veszité, valahogy mégis kimenekült a szobából s az emeletre szaladva egy üres czellába futott. Kovács azonban itt is rája tört, és letömte őt a földre. Batta erősen védte magát s kifacsarrva a gonosztevő kezéből a beretvát, azt messze eldobta. Erre Kovács e szavakat hangoztatva: „nem fogod többé olvasni a bibliát“ neki esett a lelkész szemeinek s hatalmas ökleivel ki akarta azokat helyükből tolni. Batta nagy nehezen ismét talpra állott, s lefelé futott a lépcsőkön. Üldözője azonban eléje veté lábát, mire a lelkész földre rogyott. Ekkor aztán Kovács az ismét nála levő borotvával felhasitágatta hasát. — Ez alatt az ájultságtól felocsúdott börtönőr egy pár fegyenczczel a lépcsőhöz sietett. De a dühöngő a legelőször hozzájött fegyencztársainak egyikét szintén megsebesítette, s végre iszonyatos tetteit mintegy megelégelve, önkényt visszatért czellájába. A merénylet előre kigondolt terv szerint hajtatott végre, s e terv kivitelére a javító osztály egészen alkalmas volt. E helyiségnek ugyanis mindkét bejárata folyton be van zárva, a czellák szintén becsukvák, s az egész osztályra csupán egy börtönőr vigyáz. E szerint tehát, midőn Kovács a börtönőrt leütötte, bátran üldözhette a lelkészt. Az osztályban levő fegyenczek ugyan hallották a lármát, de bezárt szobáikból ki nem jöhettek. A két bejárat is zárva lévén, a többi osztályokból sem érkezhetett segítség. A merénylet áldozata közül ketten u. m. Batta és a börtönőr életveszélyes sebeket kaptak. Az előbbinek arcza egészen el van torzulva; szemei vérben úsznak s iszonyúan meg vannak dagadva. Egyébiránt állapota eddig még megnyugtató. Csak a még be nem állott sebláz ne váljék végzetessé a derék lelkészre, ki ernyedetlen buzgalmának jön áldozatává. Ő ugyanis Kovácsot, ki sem tanulni, sem a templimba járni nem akart, nem szűnt meg jóra buzdítani. És ez bántotta a megrögzött gonoszt, ki jó akarattal eltelt lelkészét ellenségének tekintette s mint ilyet, meggyilkolni akarta. A nagy-kőrösi helv. hitv. fogymnasium volt növendékeihez azon alkalomból, hogy Ádám Gerzson igazgató február 22-én ünnepli tanársága negyedszázados jubileumát, fölhívást intéz a Szüts Ferencz elnöklete alatt alakult rendező bizottság. E nap emlékét egy Ádám Gerzson nevét viselő alapítvány létesítése, esetleg a jubilánsnak átadandó emléktárgy beszerzése által véli a bizottság leghelyesebben megünnepelhetőnek, miért is a főgymnasium volt tanítványait adakozásra szólítja föl. A bizottság bármily csekély adományt is köszönettel fogad, miután a főczél nem annyira tetemes összeg gyűjtése, mint inkább az, hogy minél több volt tanítvány járuljon hozzá. — Névváltoztatás. Rosenzweig Regina eperjesi lakos vezetéknevének „Ogai“-ra kért átváltoztatása, belügyminisztériumi rendelettel megengedtetett. — A zsidók aranyborjúja kúp volt. Talán érdekes tudni, hogy az a frázis: „Táncz az aranyborjú körül“ fordítási hibát rejt magában, melyre Ch. Beke, az Origines biblicae tudós szerzője, már 1871-ben utal ily czímű művében: „The Idol of Horeb: Evidence that the Golden Image at Mount Sinai was a Cone, and not a Calf“. (A hórebi bálvány: Bebizonyítása annak, hogy a Sinai hegyen lévő arany kép nem borjút, hanem kúpidomot ábrázolt.) E művében Beke kimutatja, hogy e héber szó „hegel“ vagy „ghegel“ kerek alakot, kúpot, hengert, golyót jelent. A kúp a tűznek jelképe volt, ebben nyilatkozott az Úr leginkább. A borjú jelentését csak később kezdték használni a kúpé helyett, s ez könnyen megtörténhetett, mert a héberben mind a két szó egyformán mondatik ki. Különben alig tételezhető fel, hogy borjut imádtak volna, mert ha Áron az egytomi Ápis-tisztelet hatása alatt volna is, akkor is bikát és nem borjut imádtatott volna népével. — Adóközség átkebelezése. Drág község a kolozsvári adóhivatal kerületéből a bánffi-hunyadi és Pánik község a bánffi-hunyadi adóhivatal kerületéből a kolozsvári adóhivatal kerületébe kebeleztetik át. Gyakorlati illyr nyelvtan, tanodai és magánhasználatra irta és kimerítő gyökszótárral ellátta Mihalovics János tanitóképezdei tanár. Ily czimü tankönyvet kaptunk, mely hivatva van segédeszközül szolgálni azon magyarok számára, kik honunk déli határain lakó különféle szláv nemzetiségek nyelvét akarják megtanulni. A tankönyv módszere egyszerű, s igen gyakorlati, úgy hogy bárki könnyen megértheti s megtanulhatja. Helyes iránya mellett bizonyit mindenesetre az, hogy immár második kiadást ért. A könyv ára 1 frt 20 kr, s kapható minden könyvkereskedésben. Egyletek és társulatok. — Az orsz. középtanodai tanáregylet II. szakosztálya, ma d. u. 5 órakor Lederer Ábrahám elnöklete alatt ülést tartott. Elsősorban Schuch József ismertetett és mutatott be oly örvös levelű növénypéldányokat (virágos kőrisfa, negundo és fehér juhar s Lonicera), melyeknek levélállása rendesen átellenes. Az előadó megfigyelései szerint az ily eltérések mindenkor fattyúhajtásokon, nyesett vagy törött ág rügyeiből fakadó ágakon jönnek elő, s feltűnő azon körülmény, hogy az ilyen rendellenes levélzetet viselő hajtások és ágak, oldalhajtásai már rendes átellenes, míg a végrügyek örvös levélzetet eresztenek. Borbás Vincze az első előadás kiegészítéséül szintén néhány rendellenesen örves levelű növényt (fűzrózsákat és elkorcsosult virágú utifüveket) mutat be. Végül Paszlavszky József ismertette Thanhoffer Lajosnak „A mikroskop és alkalmazása“ czímű művét, s azt a mikroskop kezelése és praeparátumok készítésénél a leghelyesebb, szakértelmű gyakorlati útmutatónak tartja, s mint ilyet melegen ajánlja szaktársai figyelmébe. Ezzel az ülés véget ért. A fővárosi egylet válaszmánya ma az egylet közgyűlését február 23-ára tűzte ki; a közgyűlés tárgyát képezik: az elnöki évi jelentés, a pénztári száma-