Ellenőr, 1881. február (13. évfolyam, 55-105. szám)

1881-02-18 / 87. szám

Ilii. évfolyam. — 87. szám. Egyes szám ára 2 kr. Budapest, péntek, február 18.1881. Előfizetési ár reggeli és esti lapra együtt: Egész évre........................................20 forint — kr. Félévre.............................................10. — „ Évnegyedre........................................5„ — „ Egy hónapra...................................1 „ 80 „ Az estilap postán való külön küldéséért az elő­fizetési áron felül, külön 1 frt jár émnegyedenkint. Az előfizetési pénzek és a lap szétküldésére vo­natkozó minden felszólalás a kiadóhivatalba (Kalap­­atcza 22. sz.) intézendők. ESTI LAP. Szerkesztőség és kiadó­hivatal Budapesten, Kalap­ntcza 22. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. Hirdetések felvétetnek a kiadó-hivatalban, to­vábbá DAUBE G L. és társánál M.-Frankfurtban. — Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó­ hiva­tala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Táviratok. Bécs, febr. 18. (Képviselőház.) A pénzügymi­niszter kéri a házat, hogy Krzeczynowicz helyébe új tagot válaszszon a központi bizottságba. Goedel interpellálja az orvosi kamarák felállítása czéljából kiküldött bizottságot, munkájának állapota fölött. Fux kérdi az igazoló bizottság elnökét, miért nem iga­zolta még a bizottság Przyna megválasztását. Smolka kijelenti, hogy csak a legutóbbi napokban érkeztek meg a kartibirói okmányok; ő legközelebb, ezen ügy elin­tézésére, összehívja a bizottságot. London, febr. 18. (Éjjel.) A felsőházban Argyll herczeg jelenti, hogy holnap fog vála­szolni Lytton legutóbbi nyilatkozatára az Indus folyamon átvezető hajóhíd és Indiában 1876. no­vember havában történt hadi előkészületek ügyében. A képviselőházban az elnök közli az új ügyrendet a sürgős vitákra vonatkozólag. Glad­­stone kormányelnök jelenti, hogy ha ma be nem végzik az izlandi kivételes törvény tárgyalá­sát, ő holnap indítványozni fogja, hogy a vitát még éjfél előtt végezzék be. Az új szabályzat azt határozza, hogy ilyen indítvány fölött vita nélkül kell szavazni. Ha háromnegyed többség­gel elfogadják az indítványt, az elnök megálla­pítja az időt és annak befolyása után berekesz­­tettnek nyilvánítja a részletes vitát. Cowen (ra­­dicális) jelenti, hogy ő legközelebb indítványozni fogja, hogyha valamely törvény sürgős tárgyalá­sát megszavazzák, azt a háznak minden további vita nélkül el kell fogadnia. Sullivan jelenti, hogy ő indítványozni fogja, hogyha valamelyik in­dítvány sürgős tárgyalása visszautasíttatnék, a kor­mányelnöknek jogában álljon azt követelni, hogy valamennyi izlandi képviselőtől vonják meg a szót.­­ A ház ezután folytatja az izlandi kivételes törvény részletes tárgyalását. A képviselők közt, különösen a radicalisok és conservatively közt, izgatottságot keltett a kor­mány eljárása. London, febr. 18. (Reggel.) Miután a kép­viselőházban a kivételes törvény részletes tár­gyalása csak kevéssé haladt előre, Gladstone indítványozta, hogy hétfőn rekesszék be a rész­letes vitát. London, febr. 18. Colley ezredes febr. 17-től jelenti Newcastleból. Wood tábornok, a segít­séggel ide érkezett. A tábornok útközben néhány bvérre akadt, kik ellenállás nélkül Laingsnek felé vonultak vissza. A távírói összeköttetés helyre van állítva és az utak biztosítva vannak. Durbanból érkezett és tegnap kelt jelentés szerint ma délben Amiel-erődben találkoztak egymással Wood tábornok és Colley ezredes, a­hol rögtön haditanácsot tartottak. London, febr. 18. A bank 3%-ra szállította le a leszámítási kamatot. Madrid, febr. 18. A belügyminiszter köriratot inté­zett a prefetekhez, a­melyben fölszólítja őket, hogy a választásokra semmiféle pressiót ne gyakoroljanak és föltétlen részrehaj­lanságot tanúsítsanak. A kormány fenn­tartja a jelenlegi adókat, a mellett takarékosságot fog szem előtt tartani, igyekezni fog továbbá, hogy fejlessze az ipart és kereskedelmet és a monarchiával és praero­­gativáival összeegyeztethető szabadságban részesítse a lakosságot. A király Ferán herczeget párisi, Nunez Alonzo Colmenarest vaticáni és Del Mazost quirináli nagykö­vetté, továbbá Barcat washingtoni és Coptos-Sagragos marquist pétervári követté nevezte ki. Ő felsége báró Mayer Ottó cs. és kir. miniszter­­residensnek Argentína és Uruguay részére, — hasonló minőségben a Paraguay köztársaság kormányánál leendő alkalmazását, eddigi teendőinek meghagyásával jóvá­hagyta. AZ ELLENŐR TÁRCZÁJA. Budapest, február 18. A FEKETÉK ÉS A VÖRÖSEK. 35 REGÉNY IRTA VICTOR, CHERBIJLIEZ. XIII. (Folytatás.) Néhány nappal azután — folytatá Vaugenis úr — szerencsénk vagy szerencsétlenségünk leányomat a ször­nyeteg útjába veté , és emberünket, mintha csak a vil­lám csapta volna meg. — A villám! ismétlő Mai­labert kisasszony cso­dálkozva. — Igen, igen, ez valami megfoghatatlan. Egy perc­c­el előbb az ember jár-kel, okosan beszél, mint mindenki más, foglalkozik ügyeivel, örömeivel, nézi az arra menőket és képzeli, hogy az élet időtöltésből áll. Egy perc­c­el később az ember egész megváltozott, félre beszél, nincs egy észszerű szava, és az egész mindenségben nem lát egyebet, mint „őt.“ Ezt úgy hív­ják, hogy: villámcsapás. . . . Igazán, kisasszony, az atya, kit maga előtt lát, nagy zavarban van. Leányom kételkedik, haboz. Leküzdjem kételyeit ? Ki biztosít, hogy a menyegző után való nap az ifjú nem tér-e vissza a Sátánhoz és pompáihoz? ... És aztán leányom nem ment a kórházon keresztül mint ön. A kórházban az ember megtanulja, hogy az egészségesek a kivételek, hogy nem csupán hozzá szoknunk kell a betegekhez, hanem ápolnunk kell őket, a­nélkül, hogy felgyógyulá­suk reményét elvesztenék és végre, hogy a legszebb szerep a világon a gyógyítóé vagy gyógyítónőé .... Fog-e leányom tekintélyt, fölényt szerezhetni férje fölött, képes lesz-e férjét múltja, szokásai uralma alól felszaba­­dutni, legyőzni hajlamait, hasznos pályára terelni, em­berré tenni ? — Ó, uram, mily szép volna ez ! kiált fel Jetta. És arcta kipirulni látszik. — Igen ám, de tudjuk-e, hogy a leány elég erő­vel fog bírni e sok szép dolgot létesitni ? — Tekintsen önmagába és különösen kérdje . . . — Természetes! nemde ? . . . Nem vagyunk mi itt a „bilincstelen“ kávéházba; ki lehet mondani a szót, anélkül, hogy az ember büntetést fizetne érte. — Szükséges volna, hogy .. . — Hogy mit? — Hogy azon ember . . . — Nos? — Hogy szeresse a leányt, mondá Jetta kissé el­pirulva. Soha eddig ez a szó ajkán ki nem ment; e szó,­­ mely neki félelmesnek és nehezen kiejthetőnek látszott. — Oh igen! folytatá Vaugenis úr. Némelykor mi is olvassuk az Új­szövetség könyvét; abban meg van mondva, hogy a szeretet jóságteljes, hogy a szeretet tü­relmes, és nem háborodik fel, hogy mindenre képes, mindent hisz, mindent remél, mindent elvisel. . . A­ki ezeket mondta, Tarsusban született és neve Pál volt, de némelyek állítják, hogy szelemlátó, ábrándozó volt. A fődolog volna tudni, hogy a nők képesek-e az ilyen szeretetre, és hogy Walport úr érdemes-e arra, hogy így szerettessék . . . Hátha bemutatnám önnek! . . Ön ki­hallgatná kissé és megmondhatná nekem véleményét. — Oh, uram, felesé­gett a rémülettel, én oly kevés értelemmel bírok. — Nagybátyja azt il­tta, hogy az ön szemei a le­vegőt járni látják. Jetta felelni akart, midőn a társalgás megszakasz­­tatott egy szolga által, ki ezüst tálc­án névjegyet hozott. — Ej, Istenem! mondá Vaugenis úr, elfeledtem, hogy ma márczius 25-ke van. Ez azon nap, melyen a rabok ,kiszabadulnak börtönükből. És elébe tartá a névjegyet Jettának, ki rajta Wal­port Albert nevét olvasta. Jetta azonnal felkelt és tá­vozni akart, de Vaugenis úr visszatartotta, igy szólván: — Tegyen meg az én kedvemért valamit, mi által nagyon lekötelezne. Szeretném, ha ön, a nélkül, hogy lát­tatnék, jelen volna jövendő­römmel való találkozásomon. Ha a fia csak egy szót ejtene is ki, mely önnek nem tetszenék, azonnal félbeszakasztom a társalgást. Jetta hiába szabadkozott. Ellentállása, ellenvetései daczára, Vaugenis úr bevezette a szomszéd szobába, és ott leültető az egyik karszékre; a szoba ajtaját pedig félig nyitva hagyta és a bársony függönyt előtte le­eresztette. — Hát ön itt van, kedves Albertém­! kiáltá a kö­vetkező perezben Vaugenis úr! — Igenis, eljöttem, kedves elnök, — feléje egy erős, csengő hang, melynek hallatára Maulabert kisasz­­szony összerezzent karszékében.­­— Nem várt engem ? — Nem igen. Azon Walport Albert, kit én ismer­tem, olyas­valaki volt, ki némelykor eljött, mikor nem várták, ki azonban sohasem jött, mikor várták. — Bemutatok tehát önnek egy más Albertet, ki egészen különböző, kinek a pontosság és a rend eré­nyei közé számítandók . . . De kérem, hogy van Vau­genis asszonyság és hogy vannak szeretetreméltó leányai ? — Azonnal szolgálok . . . Foglalkozzunk kissé kö­tött egyezségünkkel. Telj­esítette-e ön mind a magára vállalt kötelességeket ? — Ha jól emlékszem, köteleztem magamat már­czius 25-ig Bois-le-Roi­ n maradni. Egyedül éltem, mint a patkány; nem unatkoztam, és okom van hinni, hogy jövő évre meg leszek választva községem előjárójának, mi nagyon nehezére fog esni annak a kedves Cornet úrnak, ki jelenleg azon helyet elfoglalja. — Ha Vaugenis kisasszonynak volnék, nem men­nék hozzája — gondolá Jetta, ki egy szót sem veszített a társalgásból, — oly könnyed hangon beszél ígéreteiről. És mélyebbre letekintvén saját lelkébe, Jetta azt találta, hogy van még egy másik igen titkos oka is, mely miatt óhajtja, hogy a házasság ne jöjjön létre. Nem ért rá ez okokat körülményesebben vizsgálni. Rövid szünet után a társalgás a szomszédteremben ismét megindult, és bármily kevéssé volt is az kedvére, mégis nagy figyelemmel hallgatta. — Önnél az a jó, hogy lehet hinni szavának, foly­tatá Vaugenis úr. Azt állítják, hogy a török szava fölér tíz aláírással; ön e kérdésben kissé török. Mármost fe­leljen egész szabadon erre a második kérdésemre. A viszony, melyet meg akartunk szakítani ? . . . — Örökre megszakadt. És igen ügyesnek kellene lennie annak, ki darabjait ismét összeilleszthetné. — És bajadérje nem tett kísérletet önt viszont­látni ? — Egy izben eljött Bois-le-Roi-ba; portásom, ki szigorúan szótfogadó ember, elutasította. Aztán vadász­nak öltözve jött megint, de portásom, ki finom szimatu férfi, azonnal elutasította. Aztán levelet irt, hogy fel­gyújtja kastélyomat; portásom, ki elővigyázó ember, kikészítette a fecskendőt, és éjszakánként kétszer-három­­szor körüljárta az épületet. De egy hétre rá második levél által tudata velem, hogy lelke mélyéből megvet, és hogy nem is én hagytam el őt, hanem ő hagyott el engem .... Itt csak a hiúság forog szóban. . . mint minden színházi hölgynél. •— De hát annak következtében, hogy ön elhagyta, beteg lett — Ön hiszi azt? . . . Ha olvasná az apró újsá­gokat, megtalálta volna bennük, hogy távozásom után két hétre, a bájos hölgy a havas-jeges időben elkalan­dozott egy skót landlord­dal, rókát vadászni. Nagy bá­natomra ezen kivándorlásról izület-csúzzal érkezett vissza. Ez ,igen kellemetlen baj , de a szív nem szen­ved bele. És különben is, a falragaszok bizonyítják: tánczolt tegnap és tánczolni fog holnap. Minden jól végződik, mi keresztugrásokkal végződik. — Térjünk a harmadik pontra. Ön megígérte . . . ■— Oh, ne mondja ki. Megvallom, hogy mégis te­hetek magamnak némi szemrehányást .. . Mit akar ? A szemek éhesek mint a farkasok . . . Két ízben sétát tettem lovon a combard-i fasorokban. — Combard! suttogó Maulabert kisasszony fel­egyenesedve. — Mint Lindor — folytatá Walport, — de mando­lin nélkül. De egészen hiába jártam. Egyszer távolból a rácson keresztül láttam egy kék bélésű, szürke, csinos kis capuchon-t, mely egyedül lépdegélt a park egyik szép fasorában. A második alkalommal pedig semmit sem láttam. De, hogy mindent megvalljak, van ám még bűnöm, mely lelkiismeretemet nyomja. Tudtam, mert jó forrásból hallottam, hogy szereti a chrysanthém-virágot; nem bírtam ellentállani a kísértésnek és küldtem neki egy chrysanthém-tőt. Jetta hosszan remegni érzé egész testét; naper­nyője, melyet keresztbe tett volt térdein, leesett a földre; szerencsére a vastag török szőnyeg megtompitá az esés által okozott zörejt. —­ Tehát én rólam szól! gondolá egész megré­mülten. (Folytatása következik.) Országgyűlés. I. A képviselőház mai ülésében a játékkártyák bélyegilletékéről szóló törvényjavaslat tárgyalásá­nál ismét felmerült a kérdés, miképen szövegez­­tessék a Horvátországgal közös törvények végre­hajtására vonatkozó záradék. Ez alkalommal ér­dekes vita fejlődött Tisza Kálmán minisz­terelnök és Eötvös Károly közt, mely azzal végződött, hogy a ház elfogadta a Hegedűs Sándor előadó által ajánlott azon szövegezést, mely már az illeték törvényjavaslatban megálla­­píttatott. Ezután általánosságban tárgyaltatott és elfogadtatott a belga nemzetközi szerződés­­ rész­letes tárgyalását azonban a ház határozatképte­lensége folytán félbe kellett szakítani. II. A képviselőház i­lése február 18-án, Péchy Tamás elnöklete alatt.­Z elnök az ülést délelőtt 1012 órakor megnyitván, a tegnapi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemu­tatja Pozsony megye feliratát az ügyvédi rendtar­tás módosítása tárgyában, Szatmár-Ném­eti város feliratát a Hajdu-Dorogon felállítandó görög szertartásu kath. magyar püspökség felállítása iránt. Kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Apáth­y István előadó benyújtja az igazságügyi bizottság jelentését a közforgalom tárgyát képező érték­papírok megsemmisítéséről szóló törvényjavaslat iránt. Az osztályok mellőzésével fog napirendre tűzetni. Ezután harmadszori felolvasásban végleg megsza­vaztatván a tegnap elfogadott törvényjavaslatok, követ­kezett a játék­kártyák bélyegilletékéről szóló törvényja­vaslat tárgyalása. Hegedűs Sándor előadó utalva a miniszteri in­dokolásban foglaltakra, ajánlja a törvényjavaslat elfoga­dását. (Helyeslés jobbfelől.) Mocsáry Lajos a törvényjavaslatban újabb adó­emelést lát, és mert az adózóknak bármely csekély mér­tékben való újabb megterhelését helyteleníti, nem fo­gadja el a törvényjavaslatot. Szapáry Gyula pénzügyminiszter annyival inkább ajánlja a törvényjavaslat elfogadását, mert az az orszá­gos iparegyesülettel előzőleg közöltetvén, ez is helyeselte a javaslatba hozott intézkedéseket. (Helyeslés jobbfelől). A ház ezután a törvényjavaslatot általánosságban elfogadván, a részletes tárgyalás folyamán Hegedűs Sándor előadó felhívja a miniszter figyelmét arra, hogy az eljárás egyöntetűsége szempontjából a bélyegzés min­denütt egyformán történjék. Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter eziránt meg­nyugtató választ adván, a ház a törvényjavaslatot rész­leteire nézve is változatlanul elfogadta. Csak a 25. (utolsó) §-nál, mely a törvényjavaslat végrehajtásáról intézkedik, merült fel ismét vita a Hor­vátországban leendő végrehajtás iránt. Hegedűs Sándor előadó az illetéktörvényben el­fogadott formula felvételét ajánlja, hogy t. i. Horvátor­szágra nézve a végrehajtással a pénzügyminiszter, ki e tekintetben „Horvát-Szlavónországok bánjával egyetértő­­leg jár el, bizatik meg.“ Madarász József hivatkozva azon számos közös érdekű törvényre, különösen a védtörvényre, melyekben a h­orvát bán említve nincs és azon aggodalmának adva kifejezést, hogy a kormány csak a horvát képviselők szavazatának megnyerése végett tette azt az engedményt a magyar közjog rovására, hogy újabban a bánt is min­dig felemlíti a törvényjavaslatok végrehajtásánál, azt a módosítványt terjeszti elő, hogy a törvény végrehajtásá­val a központi kormány bizatik meg. Tisza Kálmán : T. ház ! (Halljuk !) Arra nézve, a­minek emlegetése szokásba kezd jönni, hogy a mos­tani kormány alatt a magyar közjog rovására enged­mények adatnak a horvátoknak, lesz alkalmam bőveb­­■ben nyilatkozni akkor, a­mikor a most legközelebb mű­ködött regnicolaris küldöttség jelentését fogja a t. ház tárgyalni. Ekkor majd ki fogom mutatni, hogy ép azon speciális esetben is mint áll és hogy áll a dolog. Most csak jelezni kívánom, hogy épen azon tárgyalások köz­ben, melyek akkor folytak — a­mire még visszatérek — midőn a czukoradótörvényjavaslat felett a legheve­sebb volt a vita: a concessió, a­melyet a magyar kor­mány a horvátoknak tett, miben állott ? Méltóztatik tudni, hogy a törvény már évek előtt kimondotta a határőrvidék bekebelezését; ellenzékileg sürgettetett is ez sokszor és alaposan, mert nem indokolható, hogy valamely különben alkotmányos államnak egyik vagy másik része absolut hatalom alatt legyen. Ismétlem, a törvényben rég ki volt mondva a határőrvidéknek be­kebelezése s igy nem kellett ezt újra kimondani. Ki­mondatott azonban e régi törvényben az is, hogy mi­dőn az megtörténik a számarány szerint Horvát-Szlavon- Dalmátországoknak 54—55 képviselőt lesz joga ide küldeni. És a mostani kormánynak Madarász képviselő úr által fölhozott „szavazatszedési vágy által vezetett engedménye“ abban culminál, hogy a horvátokat rá­vette, miszerint lemondjanak 14 olyan képviselőről, a­kiknek ideküldéséhez a megalkotott és csak beleegye­zésükkel megváltoztatható törvény nekik jogot adott. S ily viszonyok közt valóban minden alapot nél­külöz azon gyanusítás, melylyel Madarász József képvi­selő úr engem illetni méltóztatott. Madarász József: Csak aggodalom! Tisza Kálmán miniszterelnök: De még tovább megyek ez irányban, s midőn egyfelől ki kell mondanom azt, hogy azon ügyekben, melyekben itt jogosultsággal bírunk, a horvát képviselők szavazatai époly jogosak, mint bármely más képviselőé, másfelől hivatkozni merek arra, hogy 1875 óta e házban igen sok ne­héz kérdés volt vita alatt, de egyetlen egy sem volt olyan, a­melynél a mostani kormány csak a horvát kép­viselők szavazatával nyert volna többséget. (Élénk he­lyeslés jobb felől. Egy hang a szélső baloldalon: De volt!) Tessék utánanézni, nem volt. 1868. óta egyetlen­­egy ilyen eset volt, azt is tudom, hogy 1874-ben, a­mikor a keleti vasút prioritásairól volt a szó, de sem azelőtt sem azóta soha. Most pedig a legközelebbi sza­vazásnál 21 jelen volt horvátországi képviselő közül szavazott a kormány javaslatára 14, ellene 7 ; a több­ség volt — ha a hivatalos összeszámítást veszem — 21. Minthogy pedig 7 horvát képviselő ellene sza­vazott és 14 mellette, s így a horvát képvise­lők 7 szavazattöbbséget adtak, igen egyszerű arith­­meticai calculus, hogy a horvátországi képviselők nélkül 14 többsége volt a kormánynak a tisztán magyarországi képviselőkből. (Úgy van ! Úgy van ! jobb felől. Mozgás balfelől. Egy hang: Nem úgy van!) Már engedelmet kérek, de a ház előtt világosan constatált, a ház naplójában lefektetett adatokkal szemben azt mon­dani, hogy nem úgy van, igen bajos és csakis egy eset­ben lehet ezt mondani: ha a t. képviselő úr abból indul ki, hogy a horvát képviselő urak igen jogosan és he­lyesen szavazhatnak a kormány ellen, de ha a kormány mellett szavaznak, ez már gyalázat, ez már megvásárlás. (Helyeslés jobbfelől.) Különben ha reá szorulnék, a­mire nem szorulok, hogy védjem magamat az ellen, mintha bármikor bárki­vel szavazatáért alkudtam volna, és hogy ezt a horvá­­tokkal szemben tettem volna, tessék megnézni a horvát túlzók lapjainak nyilatkozatait, a­melyeket irányomban folyvást, azelőtt is, most is tesznek, nem kedvezőbbek azok semmivel, mint az önök lapjainak nyilatkozatai (Derültség és Úgy van ! jobbfelől) egyenesen és testvé­riesen találkoznak, a h­orvát túlzók önökkel abban, hogy engem bántsanak. . Csanády Sándor: Méltán! (Elénk derültség.) Tisza Kálmán miniszterelnök: Már­pedig ha ve­lük kiegyeztem volna, ezt bizonyára nem tennék. Áttérve most magára a dologra t.­ház, a t. képvi­selő úr azt mondotta, hogy ha csak az mondatnék is, hogy a pénzügyminiszter bizatik meg a törvény végre­hajtásával, ez igen természetesen nem járhatna el más­kép, mint a­hogy az 1868-iki törvényben megállapitta­tott. Már most kérdem, miben rejlik a veszély, ha mi­után úgy sem járhatna el máskép, ki is mondatik, hogy úgy járjon el, mert az egész §-ban, mely azt mondja : „egyetértőkig“ csak az mondatik, úgy a mint az 1868-ki törvény parancsolja. Hogy ebben minő baj, minő ve­szély lehetne, azt nekem a 1. képviselő megmagyarázni nem tudja. De igenis az a formula, melyet ő előterjesztett, az már, engedelmet kérek, nem felelne meg, az 1868-ai törvénynek. Miért ? Mert az 1868-as törvény szerint Horvát­országban végrehajtási joggal igenis bír a pénzügyminiszter, bir a kereskedelmi miniszter bir a közlekedési és honvédelmi miniszter és bir nem végrehajtási joggal, mert nincs vég­rehajtani valója, de bir hatálylyal a miniszterelnök, ha­nem a közös kormány többi tagjai, a belügyminiszter, az igazságügyminiszter, a közoktatásügyi miniszter végrehaj­tási joggal nem bírnak. Nem lehet tehát az 1868-iki tör­vény értelmében a központi kormányt bízni meg a vég­rehajtásal, mert annak csak egyes, a törvényben meg­jelölt tagjai bírnak ott végrehajtási joggal. Mindezek után, mert semmi okot nem látok arra, hogy a képviselőház egy, csak most pár napja, megvi­tatás után hozott határozatával ellenkezőt tegyen és erre mintegy magáról híresztelje, hogy helytelenül, hogy tör­vényellenesen járt el, igen kérem a t. házat, méltóztas­­sék e­z­t az előadó úr által proponált módosítással elfogadni. (Helyeslés a jobb oldalon.) Eötvös Károly elismeri a miniszterelnök kiváló ügyességét és szerencséjét, valahányszor a felelősség súlya alól saját személyét kell kimenteni, valamint ak­kor is, ha önvédelme közben az előtte működött kormá­nyokra lehet némi homályt borítani. (Mozgás jobbfelől. Ügy van­ a szélsőbalon) de az 1874-ki kormányra való hivatkozás nem volt szerencsés, mert midőn az akkori kormány egy nagyon kritikus kérdésben csakis a horvát auxiliariusok segélyével szerezte meg a többséget, a legközelebbi kritikus pillanatban lemondott. (Úgy van ! Úgy van! a szélső balon.) A mi­niszterelnök kormányzata alatt igen sok hasonló eset történt. (Felkiáltások jobbfelől: Soha! — Úgy van! Úgy van! a szélső balon) és ő be is nyújtotta lemondá­sát ott, a­hol baj nélkül lehetett, de a ház előtt nem érvényesítette lemondását. Különben a horvát képvise­lők szavazata még nem bizonyítja azt, hogy a miniszterel­nök arra figyelmet nem fordít. Tud szóló a miniszterelnök múltjából, 1861-ből olyan szavazást is, mikor neki ha­tározott többsége volt, de szükségesnek látta ezt nem érvényesíteni és a szavazatokra olyan figyelmet fordí­tani, hogy a kisebbségnek legyen többsége. (Úgy van­ a szélső­baloldalon.) A dolog érdemére nézve kéri a miniszterelnököt, hogy ha igaz az, hogy nem akar egyebet, csak azt, a­mi törvényben van, tegye meg az ellenzék aggodalmaira való tekintetből, hogy a clausu­­lát kihagyja. (Helyeslés a szélső balon.) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! Nem annyira a dologhoz kívánok szólni, mert hiszen a do­loghoz a t. képviselő úr is igen keveset szólt, csak azt akarom mondani, hogy én épen azt mondtam: ha Ma­darász képviselő úr nézete szerint úgy is annak kell tör­ténni, miért ne lehessen azt megmondani, s minthogy a t. képviselő úr ezt visszafordítani igyekezett, bátor vagyok a magam részéről is azon kifejezéssel élni, melylyel ő élt

Next