Ellenőr, 1881. szeptember (13. évfolyam, 437-491. szám)

1881-09-20 / 471. szám

X00­. évfolyam. — 471. az­­ sadalmi baj keletkezhetik ebből, ki kell nyilatkoztatni, hogy ily vakságnak csak a judaeismusban akad párja. E ténynek fölismerése eloszlatta eddigi előítéleteimet. Azért kilépek a katholikus klérus tagjainak sorából, hogy mától kezdve Krisztus meghamisítatlan, tiszta evangéliumáért kü­zdjek, fogadásomhoz képest, lel­kiismeretem megnyugtatása végett, hogy fölemelt hom­lokkal, képmutatás nélkül, a hazaárulás álarcza nél­­kül vallhassam magamat kereszténynek és olasz polgárnak. Eminencziád nem fogja elhatározásomat ki­csinyes indokoknak, talán kielégítetlen becsvágynak be­tudni. Nincs panaszom eddigi káptalanbeli­­ collegeim irányában, kiknek emlékét, kivétel nélkül, mindig tisz­teletben fogom tartani. A világ legelső egyházának ka­­nonoki méltóságát oly nagyra becsültem, hogy semmi­féle becsvágy nem csábított más kitüntetés elérésére. Mostani lépésem megtételére az ős­kereszténység tanul­mányozása s Rosmini, Gioberti, Vertura és Desanctis művei sarkaltak. Azért kérem eminencziádat, tudassa a pápával, hogy önként lemondok a vatikáni bazilika ka­­nonokságáról, de sohasem fogom azt megengedni, hogy visszalépésem összezavartassék azon, a titkos intrigák által elejtett áldozatnak visszalépésével, kit ráerő­szakoltak a lemondásra, épen úgy mint nemrég egy jeles, de sorsüldözte társamra. Tíz évi érett megfontolás, végnélküli harczok és csalódások után ál­líthatom isten és Krisztus előtt, a­kik ítélni fog­nak fölöttünk, hogy ezen komoly lépést minden mel­­léktekintet nélkül csakis lelkiismeretem megnyugtatása végett teszem, a­mit bizonyíthatnak előkelő papok, kik­kel hosszú ideig folytattam bizalmas értekezést. Jól tu­dom, hogy azon lapok, melyeknek a Vatican és a vati­­cani kamarilla ad irányt, üldözni fognak, de azt is tudom, hogy az ilyen eljárást a közmegvetés sújtja. Csak a hallgatással fogok tehát felelni és imával, hogy minél több követőm legyen azok között, kik mint én is, ifjú korunkban megcsalatva, saját szolgaságunk lánczait az életen át fáradságosan hurczoljuk, kiknek nem szabad a tudomány világát követniük, kik alig képesek elviselni a folytonos csalódásokat. Engem csak a szó nyugalma fog megszabadítani a külső és belső tárgytól. A jobb második élet boldog halhatatlansága kárpótolni fog a kimondhatatlan szenvedésekért. Eminencziás kész szol­gája gróf Camp­ello Henrik. Róma, 1881. szeptember 13. Campello levele és áttérése a reformált methodista egyházba rendkívüli nagy feltűnést idézett elő, mert nem fordult még elő, hogy hasonló magas állású egyházi fér­fiú Rómában elhagyta volna a katholikus hitet. Az átté­rés előtt egy nappal fogadta a pápa Campellot, de szán­dékától nem téríthette el. Campello negyven éves és egy régi spalatoi nemes családból származik, testvérei a pá­pai gárda tisztjei. Egyik rokona hadügyminisztere volt IX. Piusnak, egy másik Campello a Rattazzi cabinet­­ben hadügyminiszter volt.­­ Godard léghajója tegnapelőtt szállt föl Bécsben utolsó ízben. A fölszállást óriás tömeg nézte, mely alka­lomból nyereményhúzás is volt, melyet Godard az ün­nepély fokozására rendezett. A 771. számot húzták ki; ezen sorsjegy tulajdonosának jogában volt a léghajózás­ban ingyen részt venni. Midőn a számot kikiáltották, Buchwald bizományos jelentkezett s kijelentette, hogy az utazásban részt akar venni. A közönség tapssal fo­gadta e kijelentést. A tömegből azonban csakhamar dr. Fank nevű egyén vált ki, Buchwaldhoz ment s 25 frtot kinált neki a jegyért. Buchwald pár pillanatig habozott, de az üzletember végül is győzedelmeskedett benne a merész ember ellenében, s miután Fank a 25 forintot nyomban lefizette, Buchwald a közönség nagy derült­sége közt visszavonult. A gondolában ekkor Godard, Godard fia, Murán kisasszony, állítólag franczia írónő és dr. Fank foglaltak helyet. — A mesterséges és természetes repülés. E tárgyról igen érdekes előadást tartott a minap dr. Bell Pettigrew, a londoni léghajózási társulat tagjai előtt. Az előadásokból átvesszük a következőket: A levegő és a víz vivőképessége közt fennálló analógia sajátságos mó­don összezavarta a repülés problémájának megoldását, mert általában az a nézet van elterjedve, hogy a repü­lésnél épen úgy úszni kell a levegőben, mint a­hogy a hajó úszik a vízben. Ez a gondolat a léghajó föltalálá­sára vezetett, mit azonban semmikép sem lehet repülő­gépnek nevezni. A léghajó mindaddig emelő készülék marad, míg csak föl nem találják annak a módját, hogy mint kell azt kormányozni, függetlenül minden szél­áramlattól. A léghajó használhatóságának hiányos voltát nagy terjedelme okozza, s azon körülmény, hogy nem tudnak neki szárnyakat adni, melyek által a levegőre mintegy rátámaszkodhatnék. A szárnyas teremtmé­nyek nagyon eltérő gyorsasággal mozgatják szárnyai­kat. A házi légy például 330 szárnycsapást tesz egy másodpercz alatt, tehát 19.800-at egy percz alatt; a lep­kék átlag 9-et csapnak egy másodpercz s 540-et egy percz alatt. Tapasztalás bizonyítja, hogy a szárnyak mozgásá­nak gyorsasága fordított arányban áll a szárnyak hosz­­szával, azaz a csapások annál lassúbbak, mentől hosz­­szabbak a szárnyak. S ez nagy előny a jövő repülőgé­pére nézve, mivel aránylag lassú csapások fognak kel­leni a repülőgép emelésére és mozgásban tartására. Mint ahogy a természet bennünket rá tanít, a repülés lényegében a test súlyától és erejétől, valamint a szár­nyak alakjától és gyorsaságától függ. A legnagyobb ne­hézség a minden körülmények közt megfelelő repülőgép előállításánál abban rejlik, hogy eddig még nem tudtak erős, de amellett kevésbbé súlyos motort szerkeszteni, hanem lehet, hogy ezt a mozgatóerőt megtalálják vala­mikor a sűrített levegőben. A gőz- és villanyos gépek­nek már kevesebb a kilátásuk. Irodalom, színház és művészet. — Képzőművészeti hírek. A képzőművészeti tár­sulat igazgatóságának tagjai elhatározták, hogy mihelyt Ipolyi Arnold püspök a fővárosba megérkezik, meg­tekintik a kiállításra beérkezett képeket, s ha azokat számban és mennyiségben megfelelőknek találják, kül­döttség útján fogják meghívni a királyt és József főherczeget a kiállítás megnyitására.­­ A képzőművé­szeti társulatnak a brüsszeli kiállitáson elért sikeréről Londonban is tudomást vettek s ebből kifolyólag az ottani „Intern. Exhibition Society“ felhivta a magyar képzőművészeti társulat igazgatóságát, hogy vegyen részt az ő kiállításaikon is s ezúttal engedjen át néhány, a brüsszeli kiállításon kiállítva volt képet a legközelebbi kiállításra. A társulat igazgatósága természetesen sietett eleget tenni a meghívásnak, hogy ez után Angliában is helyet és piaczot biztosítson a magyar művészetnek. — A népszínházban jelenleg Csepreghy Ferencz hátrahagyott népszínművéből a „Szép asszony kocsijá“­­ból folynak a próbák. A darab iránt a színészek köré­ben oly nagy az érdeklődés, hogy a színháznak több elsőrangú nőtagja, kik a szereposztásból kimaradtak, azon kérelemmel fordultak a rendezőséghez, engedtessék meg nekik Csepreghy utolsó művében — a költő iránti kegyeletből — bármily kis szerepet eljátszani. Így tör­tént aztán, hogy Hegyi Aranka és Rákosi Szidi már csak a próbák alatt kaptak pár szóból álló szere­pet, melyek különben kardalosnőknek voltak ki­osztva. — Aligier Emile, a „Fourchamboult család“ kitűnő szerzője, e műve óta mit sem dolgozott a Comédie Française számára. Legutóbb idegbetegségben szenve­dett, mely egy időre képtelenné tette a munkára. Mióta meggyógyult, azóta nem dohányozhatik többé, — pedig Augier azelőtt szenvedélyes dohányos volt, s igy, hogy elvesztett élvezetét pótolja, kénytelen dolgozni. Neki is fogott már egy modern tárgyú drámának, melyet kiváló gonddal, versekben akar kidolgozni; a darab, szer­zője hírneve kezeskedik sikeréért, a tavaszszal fog színre kerülni a Comédie Frangaiseben. Törvényszéki csarnok. — A magyar földhitelintézet kárára elkövetett nagy csalás tettesének végkép nyoma veszett. A nagy­­ukindai törvényszék, mely a vizsgálat, illetve nyomozás megejtésével bízatott meg, verebet dobbal akarván fogni, lejárta a szomszédközségeket s mindenütt összefogdo­­sott egy pár „gyanús“ egyént. Ezeket lefotografiroztatta a vizsgáló biró s arczképeiket elküldő Budapestre ag­­noscirozás végett azoknak, kiknek alkalmuk volt az ál Stankoff Axente-vel beszélni, s­őt megismerni. Azon­ban az illető személyek nem láttak egyebet az említett arczképekben, mint néhány érdekes typust, de olyan, mely a csalóhoz csak hasonlított volna is, nem volt az arczképek közt. Ily körülmények között az egész ügy A budapesti áru- és értéktőzsde hivatalos árjegyzései szeptember 19. uitö­ré. Értékpapírok | Pswíi. Értékpapírok IljJtoIstf »rk»Ut_j ^ r t é k p a p I r «le II pénz | árn |____________ pénz [ árn | Minőség ! A. ..,^r , Termény Irányzat Fár hectolite- 100 lrll(n gritmml_ I renkint frtiffl frtig Bozs nj szilárd - 70-72 8.50 8 80 Árpa „ _ takarmány 60—62 7.60 7.70 „ „ _ égetni való 62-64 7 90 8.50 „ „ , sörfőzdéi 64-66 9 40 10.49 Zab „ n — 37—40 7 60 7.70 Tengeri n lanyha bánsági 75 6.95 7.— n n n másnemű 73 6 85 6.90 Köles _ „ — nélkül —.­­Repcze _ _ káposzta 12.% 13% , „ „ bánsági 12 — 1*..% «T búza szilárd tavaszra 18.25— 15 30 — 1 ® , „ őszre 12.60— 13.6­6 — ■1^ „ „ október 3«-.----­gr.'S tengeri lanyha 18S2 máj.—jun. 7.57— c«J 7.60 o S­zab „ tavaszra 8.25 - 8.80— ?'S . " őszre 7.25- 3*3 7.30-repeze k. lanyha aug.—szeptemb. l36/8 M 13.7/s * tg „ bánsági „ julius—auguszt. —® -Szilva lanyha bős. . ? á —.— reákp. —á------ezerb.h.—.á—­I Szesz csendes p* —.— —«— árn — — IjSzesz csendes élesztő p. —a —. Értékpapírok ******* __ __ pénz I árn M. királyi aranyjáradék adómentes 4%-os 90 15 80 80 Magy. földlőfiarment. kötv. 1667. záradékkal . 6% 97.25 97.75 a . , erdélyi . . 6°/0 97.10 98 50 Magy. oraz. jel. urbéri vált. kötv. (100 frt) 5«/. . 93. - -931/5 Szolődézem a váltsági kötvény (100 frt.) . . . 84.74 96-10 Magyar kir. pénztárjegyek 6 hóra 100 frt . . —— — .— Osztrák államadósság papírban 5‘7s . . . 76.60 76.83 , , szünt kam. jan.—jul. 60 s * 77 40 77.60 , , , , apr.—okt. 6­1/e . 77.49 77.60 Osztr. aranyjáradék 4 kamat................... 84 — 94.26 Osztr. államad. kisorsolással 1860-ból a 600 frt i i31.— 132 _ . , , 1860-böl a 100 frt . 18».­­ 184­­, „ „ 1864-ből a 100 frt . 171*50 172 60 a s s 1861-böl a 40 frt . 171.60 171. Pest város kölcsöne 1870-böl 6% . . 1,­ 103 _ _ „____._____, 1871-bil 6°/o . . 02.' 103— I ^ I Ar Ar ‘A'OIBSéay a 1^5 100 kilogramm 100 kilogram­m_ I i s|_ írttól a £ frttó^ j^ frtig B k a a I I I tiefávidéki . . nj szilárd 74 —— —— 7* 12.35 17.45 . ... I 76 12.60 17.55 77 12.6« 17.7. * ... * 78 17.75 12.80 79 12.45 12.90 , * .... 80 12 93 12­­5 81 U,. d4kl . . áj . 74 — 75 12.25 12.85 [’ , ... 76 12.4« 12.45 77 12.50 12.60 * . . . ’ 78 12 65 12.70 78 12.75 12.80 * .... 80 12.80 12 85 61 Fekérmegyer . . aj • 74 —.— —75 12 35 .7 76 12 50 12.55 77 1*60 12.70 * . . * 78 12.75 12 80 79 12 85 12.90 . ... 80 12.90 12 85 81­­— — U, u,z»kk, . . aj . 74 —.— 76 11 95 1* 1« * ^ ’ 76 12 10 12 15 77 18 20 11 25 * .. 78 12 90 12 40 79 12 45 12 60 * . . . . 80 13.55 12 60 81 —___ —— entvidéki . . uj . 74 —.— —— 7»­­— — . .... 80 81 — bánsági . . fi­ . 76 1*85 18 45 76 18.50 12 65 . ...» 77 I 12.66 12 65 78 I 12 75 1260 , ... s 79 I 12 75 1290 80­­ 12 80 18 95 É­rtékpapírok _utoM*rk._in t_| _ _ pénz I Ára Államadósság. 1 Magyar vasúti kölcsön.....................................á 120 frt 6% 132.50 133.— m­­m 10 9 frt egyes darabokban . 6% 132 60 123.— Magyar keleti vasút áll .­kötv. (elsőbbe.) adóm. 1869-ről 6% 90.75 91.— „ „ „ ar. v. ezb. „ 1873-ról 5% 1°3- - 108.00­0 mm államkötv. ar. 1876-ról . c . 95 75 96.75 a nyeremény-kölcsön 100 frt.....................................123 e— 123 50 * a )i ^ .............................................1­1. 122. — Tiszai és szegedi sorsjegy-kölcsön .... 4% 113.— 113.10 1871-ki magyar államk.-kölcsön v. strl. f. ez. 6% . , — 1f73-ki „ * „ v. strl. f. ez. 6% . —­ M kir. járadékkölcsön (papirjáradék) 50/u . . . 89.30 39.43 Magyar aranyjáradék 60/0 adómentes ... . 117.90 11810 § földtehermentesitési kötvények . . . &o/o 98.­­ 99.— i­­ m am 1867- záradékkal 5% 97 50 98 50 ! 110.— 111.— Kisbirtokosok földhitelintázst* 6% — 486.— 437.— gAlbina“ lak­­ás hit. int. . . 6% 98.60 99.15 Elsőbbségek» , Báttaszék-Dombovár-51.— f 2— zákányi vasút . . befiz. 200 frt 6»/,, 91.- 92 — — —— Dunagazb. társ. . , „ 300 „ 58/„ —— — 670 — 575— „ „­­100/300- 5% 10)— 4301— Észak-keleti rasp. 5% befiz. 300 frt. 91 - »1.60 537— 510— ... ar. 5% . 300 „ ____ 133- 136- ar.0»/. ", 1000 ”, — — Magy.-galicziai vasp. 5% n 2­0 „ . — —.— M. vas. el. köles, beruh.­ozés.ar. . . . . .„ 200/1000 . 107.75 108.25 I. erdélyi vaspálya 6«/0 „ 200 „ _91 59 — 92.10 103— 119— Győr-sepr.-ebeni vas. 6”. 200 „ __________ Kassa-oderbergi vas, 5<>/0 „ 2ü0 „ 95'- 9150 147. 148— K.odérb.v.(ep.-tarn.v.)«/0 - 300 _ _ _ __ 609— eu— . „ (osztr. v.) % 100 -344 - 243.— „ „(m­.-v.) .6% . 100 - „­­ _ _ , 224— 27«__ Osztr. állatai vasat 6% 518— -. Tiszavidéki vasat .6% „ too ins as 574 - 573.. Budapesti lánc.bid . " 100 _ 730— 300__ Badapesti malom . 6% 100 147.50 US.- Készén és téglagy. k.6°/0 100 ” — hlOfd- éa tízade-ép. 5% „ (99 „ s6;6a _m\~ 113 50 Magiíussrsjögj'ek, 25»'- l&'Z 0íitrák ilitdliatázat 17S _ 17a _ 470 - 58)— Pénznemek, 99)— 293.­ Cs. kír. arany (vart) .... ... . 285*— 399' ° 9' kir- aratt5’ (ll5r) .....** t *1 ff? ____*_ * Osztrák-magyar 8-frtea arany . □ )6­0, £7 7 105 _ löiZ »O-b­ankos arany . . . j ’ . f­ff. ~ 218 939 TSr4iE "»»ulira...................... * 9'8' ‘ - »5* — Osztrák ás magyar «züafc * mat bírod, bankj. 100 márkáért* j 57 47l'is 100 sí m- Váltók íi-foly­a­m. (( hóm.) 95.- 95 50 Német bankpiaciak 100 márk­a 4«/. *7 v. Mín 117. - 117 50 Amaterdam 100 hollandi ínért. &'/a 66'7 103.1*5 .103.75 Brüssel 100 frankért .... wt ' 96 00 — Pária 100 frankért . . . .//' 72'. , Marseille iOO frankért . . ^ 46-50 10 J.75 101, Sv^jczi pónzpiaczok 100 frkért^ PL*/* 4« 7a V, Í9 81 10120 Zdrich 100 frankért . . . . »M f f 102.25 102 7 ) London 10 font steril ágért . fri J/* 1*7 -ífí? 101 75 102.— Szentpétervár 100 rabéiért . . |°/, 1*1 117 8 — Mii au 0 100 lire naovo ital. 4»/® _ “* “ 12.— Alt. m municip. hitalb. beflz 200 frt. 200— 505­­ ,®._ |«sü MzSf^aspálya' 9.— Angol-osztr. bank • „ 120 „ ,158.o0 159.­­ , éig. 19»y. 200 -Franko-m. b. lesz. a. „ 200 „ " * Horvát reszámitoló­bank „ 200 „ Takarékpénztárak« 4.— Iparbank, budapesti „ 100 „ 62.50­6„.~ Budapest III. kerületi befiz. 50 frt. — • Kisbirt. földh.­intézete „ 80 n —.— —Czeglédi................................. 100 „ —.— Közp. ipartárs. hitelint. „ 100 „ ——.— 9._ Országos központi . . w 300 2.— Lipotv. bank r.-társ. * 140 „ —825.­ Pesti első hazai .... 1000 _ 14 Magy. ált. földh. r.-társ. n 100 „ 80._­ Pest-budai fővárosi . . „ 200 „ 25.— Magy. ált. hitelb. . „ 200 „ 841.­ 345, 4 __ Pest-külvárosi . .... 150 * Magy. jelzálog hitelb. „ 100 „ 127,50 128,60 _ _ Pakracz-daruvár-kutinj­ai _ 60 * 7.— Magy. lesz. és pénzváltói). „ 100 w 124 60 125 — _ Vas-zalamegyei első ... 100 1­18.— Osztrák hitelintézet . B 100 _ S-3._ 353 51 Osztr .-magyar bank „ 800 „ 827.— ?32 _ KilloUféle Tállalatok« magyar iparbank . „ 160 w 186 186­­ 7Alagút......................befsz. 105 frt. —.— magy. iparb. II. kib. n 160 a —““— —ált. vagyon-kölcsönző trs. 80 _ 42.- keresk. bank . „500 , 60§.­ 605 _ ____ Franklin-Társulat . . . 150 ! 7.—. Budapesti bankegyesület H5 50 HG 50 30 - Ganz és társa vasöntöde „ 400 ! Sziszeki hitelbank . , 100 , 14 _ Gschwindt-féle szeszgyár „ 200­7.­ »»Unió“ bank . . , 100 , 148.50 148 63 12^ Gyapjúm. és biz. e. m. , 200 „ 26 — Keresked. test. épülete „ 210 ! Biztosító társulatok. Könyvny. „Athenaeum“ ” 200 200.— Első magy. bizt. társ. befiz. 1000 frt. 3930.— 4001.— gQ*__ „ Pesti rész V.-trs. , 600 " — Magy.-fran. bizt. társ. „ 50 „ —Kőszén- és téglagy. (Drasch«) 300 * 90.— Pannónia viszb. társ. , 300 , 5260._ 1275.— Pedti épitó-társaság • , «­35 " — Unió viszbiz. társ. . , 800 . —Rima-murányi vasmű . , — " —•— * Salgó-tarjáni kőszénb. • , 100 * Gőzmalmok. Ifi!- Salgó-tarjáni vnnontód* , 100 ] ____ Concordin malom . bofla. 600 frt. 450 - »55- SiíílSíi1? ,v*8onW'' * ’ * ll)(> . too— Blsd budapesti . . . 500 . 1155 - 1180— 40— ifí.’f *yir * » tu ’ . 40— Erzsébet sz. n.átv.j.nélk. 200 . iso _ 185__20— i • ' * • . 400 . 40- Erzsébet malom II. kib. . 200 . __ kibanya . . . , 200 50— Hengnrmalom ^ 600 ’ 560*- 580- ------ fpodinm éa onontlisatgyív. 200 , 40— Luiza szelv. nélk. ... 160 “ 190*- 133— -.— Sséllada-részvénytárna Bag . 200 60— Molnárok (» sütik . . . 200 " 311 - SIS- ---------------- SS LS.^SII?81"-,J,Ml * ?00 • 300— Pannónia szilv. nélk. , 1000 y3' _ 915— —Téglagyár, adnányai ...180, 76- Viktória................................sop . 363 - 365- Záloglevelek. Közlekedési Tállalatok. Magy. földk­­ént. papír érték ki/ 0/ Alföld fiumei . . befsz. 100 frt. 173 50 174,50 . .... itf ------ Báttaszék-dombovári . „ 800 , .... . .... .ij? ------ Déli vasút ...... 200 -— — - . . . arany v. ezüst­­!«/­ ------ Északkeleti vasút ... 200 . 168 168 50 . jelzálogbank .... 51/0/ ------ Erdélyi vasut . ...» 200 166 74 167 74 . ált. földb. rész v. tára.. — Győr-sopron-eberfurti van 200 . , ... 5«/.»/1­­.— Kasen-oderbergi vasút , 200 . 160— 161. Osztr -magyar bank 0. é, . . — Osztrák államvasut . . n 200­9 | Osztr.-magyar bank o- a*- . 4*/ 6/. —.— Pécs-barcsi vasút . . „ 200 „ —I Pesti magy. kereskedelmi bank 6°/1 —— Tiszavidéki ....................... 200 „ flá*7.— £43__I Pesti magy. kereskedel. uank 51/.0.“ Osztr. dunagőzhaj­­társ. „ 600 ^ -----|_______| Kisbirtokosok földhitelintézete 70/’ ELLENŐR befejezettnek tekintendő, mert hacsak „Stankoff“ szemé­lyesen nem jelentkezik a vizsgáló­bíró urnál, máskülön­ben aligha sikerül őt kézrekeríteni. Annyi tény, hogy Stankoff már nem tartózkodik az osztrák-magyar mo­narchia területén, hanem valahol Szerbiában élvezi si­került szédelgésének gyümölcsét s dicséri a vizsgáló­biró „erélyes nyomozását“ s a földhitelintézet scrupulo­­sus ügykezelését. — A templomrablók pere, Stern Miksa buda­pesti lakos ócskavaskereskedőt, kit a félegyházi és nagykanizsai templomrablások orgazdaságának gyanúja miatt a múlt héten itt Budapesten letartóztattak s Kecs­kemétre szállítottak, már hazakerült. Stern képviseleté­ben és ügyében dr. Füzesvéry Géza ügyvéd több napig időzött Kecskeméten, míg 500 frt óvadék letétele mellett cliensét szabadlábra helyeztetni sikerült. Sternt és társait innen kötözve szállították a kecskeméti kapi­tánysághoz s ott szorosan őrizték. Vallatás alkalmával Stern odanyilatkozott, hogy ő távolról sem sejtette, hogy a tárgyak lopottak lehetnek, mert azokat a Hatvanban lakó Weisztól, kitől már több mint 20 év óta vásárol, vette, és pedig a 72 lat­súlyú ezüstöt, latonként 1­art­jával számítva. A rendőrök elől azért akarta felesége a kendőbe kötött lopott tárgyakat elrejteni, mert megijedt, a­mint ezeket lakásába bejönni látta. W­e­i­s­z azt val­lotta, hogy az ezüstöt Kovácstól vette s ő sem gon­dolta, hogy azok lopottak voltak. Kovács, kit igazi néven Hubernek hívnak és lovrini születésű, beis­merte, hogy a két templom kirablását ő követte el, de az ezüst edényeket nem tört alakban adta el. A gya­núba ejtett letartóztatott egyéneket kihallgatásuk után a kecskeméti kapitányságtól az ottani ügyészséghez kísérték át, honnan Kovács kivételével ma már mind­annyian szabadlábra helyeztettek. Idegenek névjegyzéke Szeptember 19. Frohner szálloda : Okolicsányi K. birtokos, N -Várad. — Pol­­lák S. birtokos, Baja. — Schlump N. mérnök, N.­Káta. — Neumann G. mérnök, Bécs. — Pokupcsics Gy. birtokos, Bécs — Van Husz­­teren Emilia színésznő, Bécs. — Sänger H. magánzó, Bécs — Dr. Eggenmann Gy. ügyvéd, Bécs. — Schönbach J magánzó, Prága. — Barta F. magánzó, Prága — Schnabl F. asztalosmester, Prága — Arif bey kereskedő, Konstantinápoly. — Bödelheimer M. keres­kedő, Fulda. — Kardonáró E. kereskedő, Trieszt. — Milch A. ke­reskedő, Párkány. — Howen W. kereskedő, Frankfurt — Hirsch M. kereskedő, Kanizsa. — Stern Gy kereskedő, Bécs. — Glücklich A. kereskedő, Bécs. Széchenyi szálloda : Milpökl J. ny. ezredes, Pozsony. -- Lich­tenstein J. főhadnagy, Bécs. — Topolánszky M. mérnök, Bécs. — Milpökl Gy. magánzó, Pozsony. — Wieder J. p. ti. szemlész, Ercsi. Erzsébet szálloda : Kubinyi K birtokos, Nyustya. — Brunauer M. ügyvéd, Jászberény. — Finka L. ügyvédjelölt, Ladomér. — Posta P-né orvosné, Kecskemét. — Potyondy L. jogh., K.-Szt.-Márton. Fehér hattyú szálloda: Tessik J. birtokos, N-Abony. — Schwarz L. jogász, N.-Abony. — Martin D. magánzó, Monostor. — Kollár M. bérlő, Esztergom. — Schwieger Th. hivatalnok, Abony. — Doleschál D. kereskedő, Tata. — Horn J. kereskedő, Galgócz. — Kirschl M. kereskedő, Kanizsa. — Zeiler M. kereskedő, H.-M.-Vá­sárhely. — Schaf J. kereskedő, Debreczen. — Fuchs A. főhadnagy, Miskolcz. Páris szálloda , Tegeru R. magánzó, Bécs. — Kompathy A. tanító, B.-Gyarmat. — Weiser Fanni színész, Bécs. — Schwarz L. szinész, Bécs. — Reies R. színész, Bécs. — Rudrich J. diszitó, Bécs. — Lajosi J. kereskedő, N.-Várad. — Basch L. kereskedő, Csantavér. — Hübl J. kereskedő, Bécs. — Zubovics J. kereskedő, B. -Gyarmat. — Schwarz F. kereskedő, Temesvár. Mezey J. ke­reskedő, B.-Gyarmat. — Herzfeld J. kereskedő, B.-Gyarmat. — Briedl J. főpinczér, Zimony. Angol királynő szálloda , Dunajevszky pénzügyminiszter, Bécs. — Auerhamer H. cs. k. tanácsos, Bécs. — Rónay J. birtokos, K.­­Zobor. — Bersteder J. birtokos, Temesvár. — Karaguly S.-né birto­kos, N-Várad. — Turban F. mérnök, Bécs. — Dr. Tepenorszky M. ügyvéd, N.­Kikinda. — Bader H. kereskedő, Temesvár. — Stern F. kereskedő, Bécs. — Schlesinger M. kereskedő, Bécs. — Fo­­dorovics P. kereskedő, Wesztrovácz. — Schöckenfuchs F. kereskedő, Trieszt. Orient szálloda: Radványi Ida magánzó, Bécs. — Tatai Mari magánzó, Kecskemét. — Pogány J. lelkész, Hámos. —­ Hulykó M. hivatalnok, Kassa. — Schmidt Margit énekes, Berlin. — Reich­­mann S. kereskedő, N.-Várad. Hungária szálloda : Szlávy J. közös miniszter, Bécs. — Gr. Zichy Ö. birtokos, Zákány. — Stykovszky Ö. birtokos, Varsó. — Elkán K. tőzsér, Berlin. — Oppermann K. magánzó, Ürmény. — Reitzer J. igazgató, Szeged. — Lobmayer F. orvsz. elnök, Újvidék. — Katalin P. ügyvéd, Temesvár. — Hecht M. kereskedő, Frank­furt. — Jochhia H. kereskedő, Trieszt — Neumann A. kereskedő, Sisák. — Weis M. kereskedő, Pécsvár. István főherczeg szálloda •• Rosker L. magánzó, Grácz. — Davids K. magánzó, Hannover. — Marga A. százados, Fontaineb­leau. — Thein M. mérnök, K.­Czell. — Will K. hivatalnok, Bécs. — Kaiser L. kereskedő, Veszprém. —, Keresztessy P. kereskedő, Orsová. — Engelsmann L kereskedő, O.­Becse. — Berczeller Gy. kereskedő, Solt. — Pozsgai M molnárai, Hajmáskér. Európa szálloda , Br. Pöckh F. hadügyminiszter, Bécs. — Br. Konradsheim W. és k. tanácsos, Bécs. — Br. Poitier des Echel­­les cs. k. kapitány, Bécs. — Br. Watzler udvarmester, Bécs. — Kluc­arics A. titkár, Bécs. — Watzek H. magánzó, Hatvan. — Wagner G. erdőmester, Szent-Imre. — M. Móra Fausto magánzó, Páris. — Körös L. edész, Lippa. — Szvoboda R. gyógyszerész, Belovár. — Ofner L. kereskedő, Martonvásár. — Schmidt R. keres­kedő, Gyöngyös. — Fischer R. kereskedő, Bordeaux. — Hirsch M.­­ kereskedő, Projest. Pannónia szálloda , Novák J. birtokos, Dömsöd. — Kollár J. birtokos, Szarvas. — Matyasovszky H. birtokos, Rózsahegy. — Balassa J. birtokos, Lörinczi. — Lázár J. birtokos, Fülek. — Kérey K. birtokos, Békés. — Beniczky A. birtokos, Borsod. — Prónay P. birtokos, N.­Berczel — Botka J. biró, Vaál. — Maszny J. pénzügyi biztos, Ercsi. — Fábián M. adófelügyelő, Zombor. — Császár J. hivatalnok, Zombor. — Sulyovszky J. hivatalnok, N.­­Mihály. — Mándoky B. igazgató, Győr. — Markus A mérnök, Tokaj. — Derzsy J. mérnök, Debreczen. — Papolczy J. magánzó, Miskolcz. — Oláh J. iskolaigazgató, Szirák. — Haas B. főjegyző, Esztergom. — Hubay J. ügyvéd, Szolnok. Aranysas szálloda , Ivánovits J. százados, Bécs. — Bay J. birtokos, Szokoly. — Rusz S. birtokos, Makó. — Tóth M. magánzó, Debreczen. — Valovics J. bérlő, Golova. — Nagy K. ügyvéd, Gyula. — Jakubik E. ügyvéd, Kubin. — Farelli J. tanuló, Róma. — Bauer K. százados, Temesvár. — Balázs J. orvos, N.­Károly. — Achberger J. molnár, A.­Irsa. — Deutsch J. kereskedő, Czegléd. — Farkas K. kereskedő, Kécske. — Fischer J. kereskedő, Czegléd. — Grün M. kereskedő, Szarvas. Nemzeti szálloda: Pesthy P. birt., Ózd. — Kollárits F. birt., Pécs. — Szluha I. birt., Sz.-Iván. — Holländer D. birt., Eperjes. — Blaskovics A. birt., Abony. — Jelsoviczky S. birt., N.-Körös. — Tolnai A. ügyvéd, Paks. — Klárná B. író, Amsterdam. — March­­trenker M. gyáros, Bécs. — Schwarz H. g. m. tul., Eger. — Hart­mann B. keresk , Bécs. — Heller F. keresk, Kremnitz. Tigris szálloda, Dienes I. birt., Pölöske. — Neuhaus L. igazg., Érsekújvár. — Robert L. főhadn., Székesfehérvár. — Vadasi S gazdatiszt, Vállaj. — Loschitz L. keresk., Bezdán. - Szalási F. keresk., Parajd. — Löwy I. keresk., N.-Szeben. — Weiss W. ke­resk., Veszprém. — Berger A. keresk., Veszprém. — Eisass I. ke­resk , Brünn. — Besenczky D. keresk., Monostorfalu. — Simonovits N. keresk., Iregli. — László M. keresk., Szamosujvár. — Puskus I. keresk., Sz.-Somlyó. — Singer M. keresk., Győr. Vadászkürt szálloda: Madách A. birt., Nógrád. — Samassa I. birt., Eger. — Tomcsányi B. birt., Sopron. — Schlochbauer W. birt., Hamburg. Magyar király szálloda: Doggenfeld A. h. tábora., Pozsony. — Hartenberg I. cs. k. ezr., Komárom. — Riedl K. cs. k. százados, Pottau. — Neubauer K birt., Csalóköz. — Ungar I.­­ irt., Moro­­vitza. — Tomány F. polgm., Csalóköz. — Hegewald H. mérnök, Károlyváros. — Steierlein G. tanár, Csalóköz. — Kapucs A. m. al­jegyző, Pécs. — Országh L. t. szolgabiró, Kistelek. — Rónay H orvosné, Perkáta. — Müller A. épitész, Sopron. — Szmolen Zs. t. tiszt., Kolbach. — Hlawka K. gyáros, Brünn. — Wertheim a­dász, Székesfehérvár. — Steiner I. kert“'- íi „ .. r. &VL' keresk., Brunn. - Beck S keresk., Keszthely. - Morgenstern S. k*r®sk’’ ^rág.‘ ~r „Pnm°ls ,P- keresko Páris. — Gehorsám H. ke­resk., Prága. — Jjögry p. keresk., Krajova. .. . bő üllőn szálloda , Savageri I. hivatalnok, Bécs. — Rzehak E. hivatalnok, Bécs. — Meyer I. hivatalnok, Szeged. — Steiner K ke­resk., Temesvár. — Berger I. keresk., N.-Várad. - Ell­even L ke­­resk., Szatmár. — Burjusz I. keresk., Csákvár. — Kohn J. keresk, Csákvár, Budapest, kedd, szeptember 20. 1881. Bécsi tőzsde szeptember 17. | Pénz 1 .Ára._ Pénz | Áru Pénz I Ara Pénz Áru — ■——■■■■■ .......... ii i ■ "I ■■■■' ■ Temesi 1867-ki sorsolási záradék 5% 87.— 97.75 . [Pénz Ám­ Magyar .... . 5»., »7-15 98.75 h. Köziek. Tollalfitok résZT. Pesti, ált. wagyon-k­éz. t. 80 frt 5% I fremberg czem.­Jaszyl I. kib. 300 frt 94-25 I 94-75 I Wald teln 20 frt p. p............................ 30.50 31— I A. Államadósság 100 frt. ”­­«^-k. sorsolás, záradék 5«/,, 97.50 98.50 Albrecht pálya 200 frt..................... ___ Bécsi épitőtársaság 100 frt ... . 47.50,48.- „ „ „H. „ SOO ez. 97-75 93.25 Windischgratz 20 frt .. ....................... 41.60 42-Egységes járadék, jegy máj—nor. 50". 76.60 76.55 C. Más közkölcsönök. Osztr. észak-nyug. "pi“a 200 ft'1“ 5% 102.15 103.*25 » . X feb—*ug. 5" 76.60 76.75 nunaszabályozási sorsj. 100 frtoa 5«,. 116.75 117— 0,It dunaeczh Tára"*500 ftó. nn° 50° 598*— 600*— G. Záloglevelek. Rudolf pálya 300 frt ez. . . . 5»/0 99’— 9S.M _ . . ■ . ill il S 1S2 “fecHSrl 192*25 SS1 Oszt ált. földhitel, sors. 5nt, ar. v. sz. «7.75 118- A« & frank ! ! S% lg­ifc Tuttk (B Un.) 130Í75 in« »ÄiÄaSg 5S n* O.Wm./varb8Är^f*5"': SSS SuS Déüpá.yaSOOfrS“**!00.“^: 2.50 138 - ^ *«A0 «•» „ X .. 1864-bo- OOft „ „ . 170— 171- Magy. nyeremény 100 frt ... . 183- 123.25 K^Arlfnifv^OO asi" ?50*25 ?50*75 Magy. ált. földh. részv. társ. 5V7% 100— 100.50 ■ . 1879. k. 100 frt 5*(, 97— Mlánó 100 stat . . . . . 5 117'75 ^ Államjószági j­ef^ált^evél 1*20 frt* 5% USM Ui! • államj. költs.mi.^ml. «. -- Jj0|­MM Magyar földhiteiintézet 102- 108._ ^.za^U pilya^IMO frt ^ . 5«(, 101.75 Marseille ICO frk.........................2 -Osztr­a^y“^^ 100 frt * 4». Tdo x .^MizA...inIt. 1W’fin ^ 94.50 95- StrakSCWa^ 200 frt^* ^ HW » Jelzálogbank 5VA * ■ ■■ 102.50 103.25 Magyar-nyugati pálya 200 frt . 1­/, — — Zürich 100 frk. * i! 1 ti! S-/, ^*lo MM y ..................... ÄÄKS 1»S m- SA«***SS WK . Pétervár 100 rubel...................3 ^ — B.Földteher m.k.100 frtpp. n'”1: ^ N­- gg*'dSfiXoZtin*sie 200 ft jl ^ H. Elsőbbségi kötvények I. Magánsorsjegyek. Csehországi...............................5% 104— 105— T . Dél-északn. összekötő p. 200 pp. 5®/” 166.50 167125 ... ... .. ... 0. Hitelintézet 100 frt p. 4........................ 178.50 179— A Valuták árfolyama. Bukovinai....................................5% 102— 103— D. Bankok részvényei. Tiszavidéki pálya 200 frt . . . 6­/J 247— 247.50 A p va f° 0 S ■■ 93'80 m­’TM Clary 40 frt p. p. ....... 40— 40.35 Galicziai....................................5» „ 100.75 101.25 Aug­­osztr bank­i 200 ftos 120ft bef VI. 158 75 159­­ Bécsi Tramway 200 frt . . . . 6»/1 198.50 192.75 Alföld-finmet palya 200 frt 5% czOst­­— 95-50 Dunagőzhajózási 100 frt p. p. . . . 113— 113.50 Cs. arany............................................ 5.56 5.58 Karinthiai....................................5­­99— — vált földh r mlZwlbS 5».t Magy.-gácsországi pálya 200 frt 5»2 166.75 167.25 Báttaszék-domb-zák. 200 frt o.­ez 91.75 92— Innsbruck városi 20 frt o. é. .. . — 24— , reezés.................................. 6.59 5.60 Krajna és tengerparti . . . . 5% 103— —— Osztr földh­int 200'ftos 40' n bef 5%n 274*76 275*25 x északkeleti pálya 200 frt 50/1 168— 168.60 D'Uiagozhajózási társ. 300 frt 5% .. —77'— Keglevich 10 frt p. p............................ 16.50 —— Osztrák-magyar 8 frtos arany . . . 9.36 - 9.37— . Morvaországig.....................S»" 104- 105. Kiniskézm.^utaim­.l­rfrtól' 5»'. HITo­llhl M. nyugati székesfViczi 200 frt VI, 1?2^0 Erzsébet pálya ioo­"frtfii ' 'll­ ^ .............................. 9­96- 9.37­ Alsó-ausztiai ....... 5"105.50 106.50 Man alt hitelhnife eon fr, a a 60 o.« Kn o,. r.rzscnel patya íw irt O"/0 ezüst . 99.— 99.70 Laibachl díjsorsjegy 20 frt o. é. . . 23.50 24— 20 márk, darabja.............................. n.49 11.52 Felső-ausztriai..........................5»/1­103— _— Alsó^usztr beaz^?ár,2°500 frtos* v" 8fiO*6° 870*** Erzsébet p.,300 frt o.é. 5%1862­ ktkib 99— 99.25 Buda város kölcsöne 40 frt 0. é. . 40.50 41.50 Orosz imperiale.................................. 9.61 9.63 . Salzburgi . . ..........................5«' 102— _— Bécsi iilő és nénzt­áv] 200 ftot W F. Inni és két Vállal részv Ferdinand északi pálya 100 frt pp. 5« „ 105.50 106.50 Pálffy 40 frt p.­p.................................... 38.50 89— Sovereigns.......................................... u.72 11.76 2­ M­W....................................«•. 108- -- ^'6 ^O.Z *•'P” 6» Tállal. FéKT. . . . 101.75 102.25 Rudolf alapitvány 10 frt o. é. . . . 20.50 -- Török arany líra............................. 1o.11 11.15 TiroU* ..........................................— Margti, municip. é, bfr ^ frt* M,' Oszt, á.fr épitőtársa,ág .00 frt . . 85 - 86- Ferencz-Józse­f pálya.OOfrt ezü­st »*, 10130 mTo Au“ liAgf 20 «*o. V ! *2— M . .* .* .* .* .* — — Horvát- é*. szlavó­nországi i .* 5»” 2- 1W- St'“ IU-- Pécs-barcsi pálya ^200 frt ezüst 5»,„ 100- — St. Genois Á frtVp­ .. . . . ll.lb -- ........... . Z- -Z Erdély............................... . . 5% 97*95 98*— F^armfh^k itt un fit ’ ' ’ w* 1}!'75 sili°b/rt fr» S/* 67*~ 58‘~ Károly-Lajos gacsi palya 300 frt 5% 99.25 99.50 Stanislau városi 20 frt o. é. . . . 25.40 25.80 Ezüst rente szelvény......................... ____ T»°~báMá'..........................5% 97.50 98.*25 Bécil ballet­teo fr,1. * ^ ^ | ^ j SS* ff ^ Trieszt város lOOmp^p, . . . . m.50 128.50 i X j i ! gff, Szinház. Holnap, Nemzeti szinház : „Dandin György.“ Vigjáték 3 felv. Irta Moliére, forditotta Kazinczy Gábor. Ezzel: „A sevillai borbély, vagy : haszontalan elővigyázat.“ Vigjáték 4 felv. Irta Beaumarchais, fordi­totta Paulay. — Népszínház : Blaha Luiza assz. mint vendég : „Bak­­kácscsó.“ Operett 3 felv. Zenéjét szerzette Suppé Ferencz. Felelős szerkesztő: Hindy Árpád. Budapest, kedd, 1881. szeptember 20-án. Memstetl nziislláz. Nancy Saxlehner E. MÁRTHA k°r­* Tristan Ki­szeghy ’ . , Lionel Perotti vagy : a­ichmondi vásár. Ph.mkett Ódry Vig opera 4 felv. Irta Fridrich. Richmondi biró Tallián Forditotta Szerdahelyi. Zenéjét Haszonbérlő Törzsök szerzette Flotow. Haszonbérlőné Rozenzweig L. Lady Hanrie.t Dur-­ütas Ssalai ham Maleckyné Kezdete 7 órakor. Népszínház. Peti Makróczy Blaha Luiza assz. mint vendég: sjal­ asztos . Minta A SÁRGA CSIKÓ. SAT. Eredeti népszínmű dalokkal 3 felv. Bogár Imre Egri Irta Csepreghy Ferencz. Szúnyog Behumi Bakaj András Kovács Istv. Gazsi Komáromi J. Erzsiké Blaha Luiza Bagó Újvári Csorba Márton Eőry Böske Vasváriné Ágnes Párnényiné Trézsi Behuminé Laczi Tamássy Pista Hatvani Gelecséri Tihanyi Kezdete 7 órakor.

Next