Ellenzék, 1886. július-december (7- évfolyam, 146-299. szám)

1886-07-01 / 146. szám

i konzulaink és anyagi érdekeink. Miért áldoz Magyarország tenger­pénzt a diplomácziára és a konzulátu­sokra, hogy semmi hasznát ne lássa ? Sem elég, hogy a diplomáczia és kon­zuli állások kilenczven század részét osztrákok foglalják el s a személyzet­ben a magyar ritka mint a fejér holló; / nem fű­ég, hogy bár névleg közös vol­­na ez az ügy is, mégis úgy a követ­ségek mint a konzulátusok hivatalos nyelve kizárólag a német, bár osztrák­­magyar cs. és királyi konzulátusoknak és követségeknek neveztetnek. Mindezzel az igazságtalansággal még meg lehetne valahogy békülni, ha legalább anyagi érdekek tekinte­tében nyernénk kárpótlást, ha legalább anyagi érdekeink részesülnének külügyi képviseletünk részéről annyi védelem­ben és támogatásban, mint az osztrák ipar és kereskedelem. De hát ki hallott valaha valamit arról, hogy a cs. és kir. konzulátusok valamit törődnének a magyar kereske­delem és ipar szükségleteivel, igényei­vel, érdekeivel ? Ki hallott arról vala­ha, hogy a cs. és kir. konzulátusok bajlódnának azzal, hogy mit képes elő­­állítni a magyar iparos és hogy az ő készítményei mennyiben találhatnának előnyös piaczra a külföldön? Ahány jelentést a cs. és kir. kon­zulátusok a külügyminisztériumhoz be­teljesítenek, azokban mind csak ar­ról van szó, hogy az osztrák iparczik­­kek, a brünni posztó, a rumburgi vá­­szonneműek, a csehországi tükör- és üveg, a bécsi gyári czikkek mennyiben találhatnának piaczra az illető idegen országokban. De magyar ipar és keres­kedelem érdekeiről szó sincs azokban a jelentésekben. Pedig, hogy mennyi hasznát ve­hetnék a konzulátusoknak, különösen a keleti tartományokban , legjobban illusz­trálja a Romániával most kezdett vám­­háború, úgy a magyar közönség, kü­lönösen iparosok és kereskedők, mint az iparkamarák és a kormány egészen tájékozatlanok arra nézve, hogy p. o. milyenek Bulgária és Kelet-Szamélia, milyenek Dél-Oroszország viszonyai fo­gyasztás tekintetében ? — mik a fa­­szükségletes iparczikkekben ? — mennyiben tudja őmaga fedezni szük­ségleteit és mennyiben szorul rá a kül­föld iparára? — mik a szállítási viszo­nyok és eszközök, minő vámtételei vannak megállapítva a külföldi bevi­telre­? — s mennyiben lehetne ott pia­c­­okat bóditni a magyar készítmé­nyeknek ? Pedig ha mindezekre konzulátusa­ink annak idejében figyelmet fordítottak és kötelességszerűen informáltak volna bennünket, ha a magyar kormány és informác­iók birtokában volna, milyen könnyű lenne most a romániai vámhá­borúval szembe­­néznünk ! Hanem hát úgy vagyunk mi ez­zel is, mint minden közös ügygyel: a teher közös csak, de a hasznot csal az osztrák hozza belőle Ugyannyira hogy ha mi meg akarunk tudni vala­mit kereskedelem és iparviszonyok te­kintetében legközvetlenebb szomszéda­inkról, drágán fizetett konzulátusaink mellett is kénytelenek vagyunk külön szakértőket kiküldeni saját pénzünkön így küldött volt ki ezelőtt néhány év­vel a magyar kormány néhány szak­értőt a Dunai tartományok kereskedelm és ipari viszonyai tanulmányozására igy küldött ki most a brassói iparegy­let ugyane czélból megbízottakat Bul­gáriába. Ez a dolog is újabb adat arra, hogy milyen üdvös reánk nézve a kö­­zösü­gyes rendszer ! Hetedik évfolyam. 14­. Kolozsvár, csütörtök, julius I, 1886. K 1 ADÓ-HIV­AT­AL: Kolozsvárt. Balközép utcza 33. «sár«. A MIRDETÉSI DIJAK tekn­ntiit állapíttatnak meg. Bélyogdij minden hirdetés után 80 t Nagyobb és gy­­oribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt kiadó­ hivatal. TJyíTLtdr­ czikkek gármond hotk­alán 20 kr. fizetendő mm H: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Olvasóinkat kérjü­k ol(ik­­EC((@e* ik megújítására, hogy a lap szét­­küldésében akadályok ne legyenek. ii ,l]lleiií6k '-re mindennapon elöleliet fizetni. ÍZ „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA 1886. július 1. UH1 Az elvérzés. Jövet-menet kilenczszáz kilometernyi 4 A kt tettem, hogy meghallgathassam Künte József barátomnak egy nyolcz dekagramm a védbeszédét, hogy elmondhassam és hogy a kézdivásárhelyi fcör­­miyszék elitéljen öt napi államfogságra. Réges régen, a székely putsch miatt állt én megjártam a tömlöczöt. Mikor ki­­,kibúdultam, a szolgabiró rendelete várt mely szerint jelentkezendő valék „egy tipi fogságra,­ mivel hogy nem jelentem az őszi szemlén mint honvéd-huszár már. „Samu bácsi* mondok egy jó hu­morú nagybátyámnak — „megint tömlücz.“ — öcsém, maholnap külön „szeged“ lesz it — fefelé kaczagva nagybátyám. — Most­­nemcsak „szeg“ illet meg — gondolám, mikor ugyanazon „ő felsége a király ne­elitéltek, a­kinek nevében ezért már fölmentettek, hanem külön fokot is bizonyára. Hanem ez később lesz, majd ősszel, mikor az aszódi erdőségekben már elúszott az áfa- 5,h s a medve lejebb húzódott a törökbuza- 4 Dé,mert oda­fönn már letarolta a málnát. S­ey lássunk egyéb dolog után, nézzünk kö­­városban, ha váljon nem akad-e penna­ Mert a hírlapíró olyan mint min­t mesterember, a szabó megnézi a ka­­lat, a csizmadia a lábelidet, az aszta-s­ík, los az ablakodat , valamennyi azt hiszi, hogy ő azt a portékát jobban megcsinálta volna. A hírlapíró is fölkeresi a nézni va­lót, azt hiszi, hogy azt csak ő látta meg, hogy ő azt fölfedezte, ennélfogva penna­zsák­mányt csinál belőle s egy félnapi ész­lelésével fölül akar kerülni a helyi körülmé­nyek száz éves tapasztalásán. Ez a Kézdivásárhely az egyetlen és egyedül álló város a magyar imperiumban. Alig van négy­ezer lakója és megeszik na­ponta a szezon szerint három ökröt, négy disznót, negyven bárányt, hét juhot nem számítva a baromfiakat és „malaczká”-kat. A harminczezer lakójú Kolozsvár nem fo­gyaszt el négy ennyit. A borstatisztika még jobban áll. Mi következik ebből? A jó mód a munkaképesség, az erő. A­ki jól táplál­kozik, az jól dolgozik ; vagyis helyesebben: a­ki nem táplálkozik jól, az dolgozni sem tud. Itt a ki nem iparos, az kereskedő ; a ki nem kereskedő, az gyáros; a ki nem gyáros, az latárner; a ki sem az egyik sem a másik , az halott künn a temetőben. Itt nincs járdataposó, igaz hogy járda sincs. Minek is? A jó borjúbőr csizmán nem fog ki sem a sár, sem a háló; nem ázik át, mint a linczerczájg bélésnek való német gyártmány. Itt készítette Sáska uram, vagy Tyson uram, vagy Csiszár uram. Minden honi rajta: a bőr, mit a sepsiszentgyörgyi tímár tett szép fodrossá, mint a kalotaszegi napsugár a vásznat; a czéma, mely a téli esték fonákéiban perdült rá az orsóra; a szurok, mit a Nemere mellékbérczein izzad­tak az öreg fenyvesek ; a dal mit a legény dudorász a tőke mellett, és a szív mely a mester bőrköténye alatt dobog------min­den de minden honi itt. Nem olyan „honi” ám, mint a mi­lyent a negyvennyolcz előtti védegylet idejében a német falsifikált, midőn a posz­­tószélre védjegyül beszőtt „honi posztó“-t a kelendőség okából utánnézni akarván, oda tette ő is ravasz ostobasággal: „honi posztó“. Persze az az átkozott sajtóhiba azonnal kisütötte a német turpisságát s a magyar csak a „posztót“ vette meg és nem a „posztó“-t. Bizony ez régen volt, talán igaz sem volt — hogy mi a né­metet valaha még le is főztük ! Any­­nyi bizonyos, hogy ez a kézdivásárhelyi csizma, meg kalap, meg bútor és még sok egyéb nem posztó, hanem valóságos posztó. Magyar annak teste-lelke, mint a mesteré­nek. Hiában van a czipőn kék- piros- sárga kokárda, hiában rakják a kalap béllésbe Románia színeit — azért mégis csak ma­gyar az, mert itt készült s mert magyar ember gazdagodik általa. Gazdagodik ? Ne bántsuk most a képzelődést. Hasz­náljuk ezt a szót csak a múlt idő alakban. Gazdagodott. Az az hogy élt egyik napról a másikra. Megvolt becsülettel. Nem maradt adóssa sem a mészárosnak, sem a szekeres­nek sem a fűszeresnek sem a finácznak. Lakott tisztességes házban. Szűk ugyan e háznak az utczája is, a garádicsa is, az ablaka is , de hát az övé volt s ez nem csekély dolog ott, hol másfél négyszög öles parczella kétszáz van s hol a két négyszög öles parczelláért már megígért a szomszéd ötszáz forintot , de­­ nem kapta meg. Mindez már csak volt. Most pusztít a háború. Rosz elnevezés. Szárazbetegség az és nem háború. A forgalom tüdősorvadása, a munkalélekzet elakadása, élénk műhelyek aszkózsága ez. Szánalom ide nézni e hely­re, mely városnak kicsiny az országban, de betegnek igen nagy. Beksich Gusztáv is ott járt, hogy megtapogassa e szegény beteg üterét. Ő úgy találta, hogy a nya­valya a szívben van s diagnózisában elke­resztelte a bajt „tuberculosis szélsőbalolda­­liensis“-nek. Pedig kár bántani azt a szivet. Ez a műhelyváros tudott egykor arzenál­­város is lenni; puskaport, golyót, gyuta­csot sőt még ágyút is csinálnak itt ha meg kell lenni. Én megmondom Beksich képviselő­­ úrnak, hogy miért nem ismerte föl a való­­j­di bajt. Azért mert borbélyt vitt magával, a­kinek zsebéből kilógott a pióczás üveg pa­pírszalagja. Midőn a jó kézdivásárhelyiek így együtt látták ezt a két urat: a kor­mánypárti képviselőt és az adófelügyelőt — igy gondolkoztak : ime a doktor össze­fogott a borbélylyal. A doktor elrendeli a pióczát — a„ház“-ban — s a felcset reánk rakja. Majd bizony! Az ember menjen áb­rándozni a Színtanná tóhoz vagy a Bálvá­nyos vár omladékai közé, de ne jöjjön a munkás Kézdivásárhelyre, a­hol a tőke, ül­lő, kalapács és gyalu zaja nem enged időt az álmodozásra. Már­pedig álmodozás és semmi egyéb azt hinni, hogy egy ad­ófel­ügyelő kíséretében megbízható adatokat kap­hatunk az ipar helyzetéről. Beksich képvi­selő úr azt hitte, hogy véghetetlen okos dolgot cselekszik, ha magához veszi az adó­­felügyelőt , aztán kérdezősködni kezd, hogy ki mennyi árut szállított Romániába, és hogy ki mekkora forgalmat csinált ez által. Pe­dig — a doktrinerek ősi szokása szerint „szarva között kereste a tőgyét!* Most veszem észre, én az „elvérzésről“ akartam írni, és írtam mindenről össze-visz­­sza, csak arról nem. Pedig a nyomda sür­get, a szedőgyerek vár, a hasáb megtelt — sem időm, sem helyem immár. Talán hol­nap szerencsésebb leszek. Járó­kelő. Politikai hir. Vadak Sándor fejedelem ellen. A Jour­nal de St. Petersbourg a következőket írja : „Nem tudjuk ugyan, várjon Onov követségi tanácsos közölte-e a portával azokat a dol­gokat, a­mikről egy Reuter-féle (?) távirat szól ? de annyit mondhatunk, hogy Sándor bolgár fejedelem rosszabbat követett el, mint merényletet a statut organique ellen ; ő egyszerűen mellőzte az európai egyez­ményt. A fejedelem eljárása feevős tisztelet­ről tanúskodik az európai areopng iránt , egyenesen megtámadja a porta jogait. Mind­azonáltal ezeket az eseményeket Konstanti­nápolyban közönyösséggel, sőt jóindulattal nézik, a­mi alkalmas arra, hogy igazolja sokaknak ama gyanúját, hogy a porta és a fejedelem közt megegyezés áll fenn. Ám lé­tezzék e megegyezés, vagy ne, az bizonyos, hogy teljesen félre­ismernék a tényleges helyzetet, ha föltételeznék, hogy a Konstan­tinápolyban követett eljárás következmények nélkül fogna maradni. A­mi Oroszországot illeti, az azok után, a­miket már tett, nem vállalkozhatik arra, hogy az európai kon­­ferenczia határozatainak egyedüli szószólója­ként lépjen föl. Úgy látszik, hogy e hatá­rozatok teljesen elvesztették beesőket azok szemeiben, a­kiknek érdekében hozattak. S tényleg Szófiában egész nyíltan sérelmet ejtenek e határozatokon és mint látszik, Konstantinápolyban legkevésbbé sem törőd­ Székelyföldi Iparmúzeum. A Sz­ékelyföld szellemi és anyagi elő­­haladásának fejlesztése czéljából alakult s már 1ó év óta műk­dő „Székeli­ művelődési és közgazdasági egylet“ feladatául tűzte ki oly iparmúzeum létesítését, melyben a kéz­­mű­- és háziipar fejlesztésére s technikai tökéletesbítésére szolgáin alkalmas segéd­eszközök és minták megszemlélhetők legye­nek, s ez által ez iparágakra nézve a jó izlés s könnyebb és czélszerűbb előállítási m­ód a nép között eltérj­e­lve, annak általá­nos közkincsévé váljék. . Az intézet szervezésére, különösen a mintagyűjtemények összeállítására s igy az egyes tárgyak kiválasztására és megszerzé­sére Ráth­ Károly úr kéretett föl. Az általa bemutatott tervezet alapján a követ­kezők­­­­ben állapították meg az intézet szervezési­­ progra­mmját: 1. A létesítendő iparmúzeum czélja a­­ Székely­föld kézmű- és háziiparit részint­­ technikai, részint műipari irányban az által­­ fejleszteni, hogy az illető iparűzőknek al­­­­kalóm nyújtatik jeles munkák szemlélése, valamint az újabb segédeszközök gyakorlati , kipróbálása útján iparukat versenyképesebb színvonalra emelni. 2. Az iparmúzeum ehhez képest csu­pán oly gyakorlati becsű technológiai gyűj­­teményeket, valamint szerkezeti, avagy mű­ipari tekintetben mintául szolgálható kész iparczikkeket ölelend fel, melyek a Székely­földön már űzött, avagy nagyobb nehézsé­gek nélkül behozható kézmű- és háziipar­ágak körén belül gyakorlatilag hasznosít­­­ hatók, s illetőleg a jó ízlés és a stálérték­­ fejlesztésére alkalmasak.1­3. Az iparmúzeum gyűjteményei nem­­ képeznek két elkülönített ,technológiai“ és­­ „iparművészeti“ osztályt, hanem az intézet­­ szervezésénél azon törekvési czél szolgál­­ irányadóul, mely szerint az iparos a szolid­­ szerkezetet egyfelől, a st­ylszerű kivitelt s másfelől egymást kiegészítő, egyaránt fon­­­­tos kelléknek tekintse; más szóval : a szé­kelyföldi iparmúzeum azon két irányt, me­lyet a „technológiai“ és „ iparművészeti“ múzeumok elkülönítve sr­ólnak fel, mint egymástól külön nem váln. Azható és egymást­­ szorosan kiegészítő feltételét az ipari hala­dásnak egyesítve vonja be működési kö­rébe. 4. A kész iparczikkek lehetőleg vál­takozó tárlata, továbbá a félgyártmányok, segédeszközök — szerszámok, kissebb mun­kagépek — és segédanyag minta gyűjtemé­nyei főleg az agyag, fém, fa, bőr, szövő­­fonó és ruházati kézműiparágakra terjesz­­tendők ki. A szorosabb értelemben vett há­ziipar köréből: szőnyegek és egyéb házi szövetek stylszerű mintái, csipkék, agyag­ipari készítmények,­­szalma- és kosárfonó­­ós fafaragászati munkák, a helyi viszo­nyokhoz alkalmazott gyermekjáték-minták, dobozok, ga­dasági és háztartási eszközök stb. — lehetőleg a nyersanyagokkal és kézi eszközökkel kapcsolatosan. 5. Az intézet tulajdonát képező állan­dó gyűjtemények mellett úgy kész iparczik­kek mintáinak, mint újabb szerkezetű ké­si szerszámoknak és szerszámgépeknek­­.z intézet használatára lehetőleg kölcsön vagy kiállításképen való átengedése vétetik ki­irtásba. 6. A gyűjtemény­tár mellett olvasó és rajzhelyiség lesz berendezendő, mely a leg­szükségesebb kézikönyvekkel, továbbá szer­kezeti és műipari rajzgyűjteményekkel sze­relendő fel, és mely helyiségben — lehető­leg az esti órákban és ünnepnapokon — az iparmúzeum illető tisztviselője és az e czél­­ra megnyerendő tanerők útmutatása mel­lett, önálló kézm­űiparosok és iparossegédek számára rajzgyakorlatok fognak rendszere- síttetni. E mellett addig is, míg egyik-má­sik fontosabb kézm­ű- vagy háziiparág ér­dekében tanműhelylyel öszszekötött külön tanfolyamai lesznek szervezhetők, az ipar­múzeum gyűjteményeinek gyakorlati érté­kesítése legczélszerűbben ingyenes felolva­­sások és szakértekezések útján lesz előmoz­dítható. 7. Az intézet gyűjteményeiből válta­kozó vándor-kiállítások rendeztetnek a Szé­kelyföld ipari központokat képező városai­ban, es­tleg szakbavágó gyűjteményi tár­gyak állandóan átengedtetnek avagy meg­szereztetnek egyes szakiskolák vagy tan­műhelyek számára. Ezt az előre bocsátott programja alap­ján szervezett szép, de nem befejezett ipar­­intézetet bocsátotta az egylet jelen évi köz­gyűlése alkalmával a székely közönség hasz­nálatára. A kiépítés, a fejlesztés és értéke­sítés az érdekelt székely társadalmi ténye­zők feladata ; tőlük függ, hogy a Székelyföl­di Iparmúzeum ne csak maradandó segéd­­forrását képezze, hanem egyszersmind ál­landó fokmérője is legyen a székelység nehéz időkben igazolt kulturális életrevaló­ságának. nek e sérelmekkel ki merné tagadni, hogy a dolgok ilyetén állaga komoly bajokat s veszélyes bátorítást leplezget ?“ Lajos király és a spiritisták. A bajor király tragédiája megint újabb alkalmat adott a spiritistáknak, hogy a gyönge elméjü­kre hatni tudjanak, így Mün­chenből egy tudósító a következőket írja: Hogy nekem örömet szerezzenek, jú­nius 5-én Münchenbe történt érkeztem után, spiritiszta ülést rendeztek. E napon Mün­chenben senkinek még sejtelme sem volt a később villám­gyorsasággal leviharzott ese­ményekről. Engedje meg, hogy a jelentetést ki isé lefessem. A szereplők voltak egy hí­res nevű spiritiszta elnök, bátyám, három hölgy és az én csekélységem. Míg bátyám, a médium, a divanon foglalt helyet, mi többiek, egymás kezét fogva, csoportot ké­peztünk körötte. A „lánc?,“ így a spiri­­tizmus szabályai szerint össze volt kap­csolva. Mintegy négy percz múlva fivérem szemei lecsukódtak, feje hátrahanyatlott, karja, lába kimeredt, kezei jéghidegek vol­tak s a merev test erős zökkenéssel anyira lecsúszott a divánról, hogy azt már csak a vállak s a fej hátsó része érintették. Egy­szer karjai elkezdtek görcsösen remegni, mellé erősen zilált s arkán susogó hangok támadtak. „Szellem van itt!“ suttogta az elnök. A médium hirtelen elkezdett be­szélni. Meg kell vallanom, hogy meglepe­tésnél többet éreztem, mert a­kit szólani hallottam, az I­I. Lajos volt. Egészen az ő hangja volt, az ő gyors, szabatos beszéd­módja. Megindító szavakban panaszolta nem­zetiségének és Bajorországnak szomorú sor­­sát. Majd ismét csönd lett. Alig volt érkezésem, hogy az imént tapasztaltakon elmélkedjem, a médium új­ból rákezdte. A­ki most szólt, az II. Miksa volt, a király atyja. S hallottuk, a­mint a a holt király beszélt, egészen abban a lágy, szívhez szóló modorban, mely nála szokásos volt. Fiának önhibáján kívül való szerencsétlen sorsát panaszolta. Minthogy Münchenben átalában tartottak tőle, hogy Lajos király agy- vagy szív-szélhüdésben fog meghalni, nem álhattam meg, hogy a „szellemhez” ne intézzem azt a kérdést, nem-e ilyen lesz a király halála? E kér­désre válaszul csak ez a szó hangzott: „Nem­­ természetese­s csönd lett, a médium nem mozdult többé. Erre aztán a médiumot az ismert módon legyőzéssel felkeltették. Ez esethez meg kell jegyeznem, hogy fivéremnek a legcsekélyebb tehetsége sincs rá, hogy valakit beszédben vagy kiejtésben ily csalódásig híven utánozzon, legkevésbbé a két királyt, kikkel uralkodásuk alatt még gyermek lévén, soha nem érintkezett. Ez volt az első ülés. A második, melyen köztünk s a szel­lemek közt az asztal szolgált médiumul, II. Lajos halála napján ment végbe, éppen ab­ban az órában, mikor Washington bárónak Bergből még ez év folyamán megérkezett távirata szerint, a király dr. Guddennel utolsó, végzetes sétájára indult. Ugyanaz a társaság, csupán a múltkori spiritiszta elnök nélkül, egy háromlábas kerek asztal közé telepedtünk, várva a történendő­ket, kezelő­ket rá helyeztük. Nem telt sok időbe, a 3 lábú asztal elkezdett erősen mozogni. A spiritiszta tantételek szerint ily eset­ben kérdéseket kell intézni. Én tréfásan ezt a kérdést vetettem oda: „Talán a fekete asszony tiszteletét akarja nál­unk tenni?“ Erre az asztal a szó legteljesebb értelmé­ben tombolni kezdett. Ilyen hölgygyel összejönni magunk fajta ember nem szívesen szalasztja el az alkalmat. Ezt a kérdést tettem hát: „Meg­­mondatod-e, meddig él még a király ?“ Két erős koppanás. „Az éveket jelenti?“ hangzott az én kérdésem. Semmi nesz. „A hónapokat?“ Semmi nesz. „A napokat?* Semmi nesz. „Az órákat?“ Erre az asztal majdnem vágtatva kezdett mozogni, úgy­­­hogy a kezeinket alig tarthattuk fenn to­vább rajta. „Tehát két óra! . . .“ Haza mentünk aludni. Már kora hajnalban egész Münchenen­­ keresztül átnyilallott a király szörnyű ha­lálának híre. A hivatalos táviratok szerint az az idő, melyben mi a szellemekkel tár­salogtunk, teljesen összevágott azzal az idő­vel, mely alatt Bergben a király-tragédia végére jutott.* * ... * Eddig a spiritiszta elbeszélése, melyhez részünkről azt a megjegyzést csatoljuk, hogy csak sajnálni lehet, hogy a spiritiszta társaság a szellemeknek nem adott teljes hitelt s nem kelt útra azonnal Bergbe, hogy a királyt, ha lehetséges még, megmentse. Ez megbocsáthatatlan hanyagság volt. Mit ér a szellemekkel jó lábon állni, ha, mikor lehetne, nem vesszük hasznát? Az anyja bűne. A Dora szerzőjétől. Fordította: Amién. XIII. (Folytatás.) (25.) Egyik sem álmodta, hogy a leányok azért voltak ide hiva, hogy közülük a bir­tok jövendőbeli úrnőjét válasszák. A két leánynak sem volt erről fogalma, sőt eleinte még Lady Ryeford sem képzelte, ámbár ott hol a saját érdekei forogtak fent, nagyon ravasz és élesen látó asz­­szony volt. A két leány első látásra megszerette egymást, s e vonzalom későbben a legmele­gebb s odaadóbb barátsággá változott. Az első bemutatáskor kevés szót váltottak egy-

Next