Ellenzék, 1924. február (45. évfolyam, 25-47. szám)

1924-02-10 / 32. szám

ELVEK, VÉLEMÉNYEK Történelem a Rapsóné rózsájában Nyirő József levele. Nyirő József Rapsóné rózsája széles körökben nagy érdeklődést keltett s egyes kritikusok különösen történeti szempontból nem egy kifogást tettek ellene. A bíráló bi­zottság egyes tagjai a vita lezajlása után döntésüket meg fogják indokolni az egyedül fontos esztétikai és irodalmi alapon. A Rapsóné rózsájának történelmi hátterére tett kritikai megjegyzésekre vonatkozólag a bíráló bizottsághoz a szerző, Kuncz Aladár útján a következő levelet intézte: Kedves Barátom ! A Rapsóné rózsája körül lezajlott kritikai megnyilatkozásokat érdeklődés­sel kísértem. Sajnálattal tapasztaltam­­azonban, hogy ugyanakkor a tárgyi tévedéseknek egész sorozata merült fel úgy, hogy a hozzászóló történészek tájékozatlanságán meg kellett lepőd­nöm. (Talán még szomorúbb volt az irodalmi kritikusok hozzáértése, de a dolog természeténél fogva ezzel nem foglalkozhatom). A munkámhoz való hozzászólásokra, hacsak a magam személyéről volna szó, semmit sem reflektálnék, de a kriti­kákból szándékosan kikerekített ered­mények a bíráló bizottságot teszik fe­lelőssé. Ez ismét az érdekelt bíráló bizottság belső ügye. Mindössze csak kérni akarom a bizottságot, hogy hozza tudomására a szereplő történészeknek és az érdeklődőknek azokat a valósá­gos történelmi szempontokat, melyek a Rapsóné rózsája históriai hátterének megértéséhez szükségesek, de történé­szeink figyelmét kikerülték. Elvileg ellene vagyok és mulatságosnak tartom, hogy egy irodalmi munkához, mert a történelemből veszi tárgyát , forrás­megnevezéseket és hivatkozó jegyzete­ket szabadjon kívánni. Ebben az eset­ben a körülmények miatt mégis szük­ségesnek mutatkozik ezekre utólag rámutatni. A Rapsóné rózsájának az erdélyi szellemi élet szempontjából nagy ha­tása és eredménye lett volna, ha kitűnő szakembereink kimutatják, hogy: Ki volt Énok. A novellámban szereplő Énok ugyanis valóságos élő történeti személy volt, egyike az erdélyi múlt szokatlanul ér­dekes jelenségeinek, nemcsak irodalom­­történeti, hanem kultúrtörténeti jelentő­sége van és szigorúan hozzátartozik a tizenhetedik század intellektuális világá­hoz. A szombatosságnak, ennek a speci­álisan erdélyi mozgalomnak úttörője, apostola, prófétája volt, ki himnuszokat „soltárokat" irt és valószínűen fordított is. Egy ilyen himnusz versfőiben csak a neve maradott reánk, de kétségtelenül mozgalmas életét nem ismeri a törté­nelem, sem a hagyomány. A valószínű megállapítás szerint ez az Ének I. Rákóczy György idejében élt és a szombatos üldözések utáni években tűn­hetett el. Ezért helyeződik a Rapsóné rózsájának históriai megjelölése az 1638-as évekre, helyesebben az 1638 július 1-én tartott „dészi conventus" utánra, amikor a szombatos Toroczkai kolozsvári ötvöst a piacon kövezték meg és annyit küldöttek belőlük vár­fogságra, hogy Várad, Székelyhid, Jenő, Déva, Fogaras, Szamosujvár és Kővár nem győzték béklyókkal s mint gonosz­tevőket építkezésre használták. (1. Sza­­lárdi 135.) Az üldözésnek székelyföldi hatásáról és arányairól pedig ezeket mondja Jakab Elek: „Még nem csilla­podtak le egészen a kedélyek a Bethlen István és Székely Mózes által támasz­­­tott belvillongások megszűnése után, midőn főleg az udvarhelyszéki székely­­séget is izgatottságba hozta a fejede­lemnek a szombatosság kiirtását célzó munkája... Ezután(1638.)nem sokkal Udvarhelyszék nagy részéből a zsidó­­zók befogattak, a végbevitt nyomozás alapján stb. (Udvarhely vm. tört. 368-369.) Ebben a keserves és feldúlt miliőben szerepel­­nek és peregnek le a Rap­sóné rózsájának eseményei, — jójó — mondották a histórikusok, — de a Rapsonné rózsája, mégis történelem hamisítás, mert „ebben az időben a római katólikusok éppen olyan üldö­zöttek voltak, mint a szombatosok”­. Énok működését, illetve írásainak szel­lemét tekintve a katólikus dogma rendszerével jutott belső ellentétbe. Ilyen belső rendszeresség kívánta meg sze­rintem, hogy a „végbevitt nyomozást" ellene külső megjelenésében is a ka­tólikus papság igénybevételével tör­ténjék. Csak az volt a kérdés, hogy a történelem ellenőrzése (mert csak ennyire volt szükség) eltilt-e tőle. Azért kell tisztáznom, hogy: üldözött volt-e a katólikus valllás­a Rákóczy alatt. A kritikaíró történészek szerint igen, a történelmet író történészek szerint nem. Csak néhány példát. Kővári ezeket írja: „Hogy a csá­szárnál politikáját leplezhesse, elnézte, (Rákóczi) hogy a katholicizmus propa­gandája Erdélyre is kiterjesztessék, a katólikusoknak Salini Ferenc szerze­tesben vikáriust engedett Azonban, hogy önvallását se láttassák feledni, 1641. június 9-én Kolozsvárt zsinatot tartott, melyen a fejedelemnével való jelen 11 (Erdély történelme V. 32.) A kath. egyház állítólagos ellensége, a legkitűnőbb baráti viszonyban volt Páz­mány Péterrel, az ellenreformáció fejével és Temesvári János dr. katólikus tört­énetíró szerint: „Pázmány ki akarván aknázni egyháza érdekében azt a bizal­mas, ugyszólva baráti viszonyt, amely­ben I. Rákóczi György erdélyi fejede­lemhez állott, a Hosszutóthy László Váradra történt áthelyezése folytán meg­ürült erdélyi püspöki szék betöltését kom­­olyan tervbe vette“. (Erdély válasz­tott püspökei I. 29.) Kezdetben célja megvalósításánál a hazai szentferenczrendi atyáknál puha­tolózott, de sikertelenül, mert nem volt püspöknek való barát Erdélyben. (Pázmány 1635. aug. 27-én Pozsony­ból meg is írja Vill. Orbán pápához: „Diu multumque ego laboravi... sed cum vei senio, ob alia impedimenta nemo e sacra illa familia idoneus re­­pertretur? Pázmány összegyűjtött leve­lei II. k. 600.) így került Simándi István zselleszentjakabi apát az erdélyi püs­pöki székbe, aki be sem várva Róma megerősítését, Erdélybe sietett 1634-ben (négy évvel a novella tört. ideje előtt) ahol „kitűnő fogadtatásban— részesült, de — és itt jön a meglepetés a szé­kelyföldi kath. papság tiltakozott a meg nem erősített püspök működése ellen. „Azonban a fegyelemtől rég elszokott papság — írja a kath. Temesvári — I. Rákóczy György erdélyi fejedelemhez fordult, arra kérve őt, hogy szerezzen érvényt az 1610-iki beszterczei ország­gyűlés ama határozatának, hogy „az pápista papoknak pispekek ne legyen11 és szólítsa fel Simándit távozásra s ha e felszólítása elegendőnek nem bizo­nyulna, Erdélyből egyenesen utasítsa ki.” (Erdély v. pp. 31.) Ez meg is tör­tént a kath. papság kívánságára Ez tényleg üldözés, de eszerint a kath. papság üldözte a kath. egyházat és a fejedelem csak eszköz volt. Másfél évre rá 1636. okt. 1-én ne­vezte ki a szentszék az említett De Salmnis István ferencrendi szerzetest, a ki már régóta kiváló buzgósággal működött Erdélyben.11­­1. Temesvári id. h.) így jutott ismét a franciskánus szerzet vezérlő szerephez az erdélyi kath. egyházban és ez a magyarázata, hogy a Rapsóné rózsájában is ilyen szerzetes szerepel. Hogy pedig Erdély kath. püspökei nem jöttek Erdélybe lakni, annak az volt az oka, hogy nem volt miből megélniük, Róma pedig nem volt hajlandó a kért évi 200 aranyat a sajátjából biztosítani, pedig az egyház érdeke kívánta. Maradtak tehát a ferenczrendi bará­tok a helyzet urai, kiknek János Zsig­­mondtól kezdve nevezetes szerep jutott a Székelyföld történetében. Ismeretes, hogy János Zsigmond seregét is ők verették szét a csíkiakkal és ennek emlékére ülik ma is a Somlyói búcsút. A Báthori Gábor fejedelem által megkezdett vallásreform gyors folya­matot vett Bethlen Gábor alatt és sok volt a panasz. A reformátusok „rámen­tek a bethlenfalvi barátra'', de a feje­delem szigorúan ráírt Udvarhelyszék fő és alkapitányaira, főkirálybiráira és megvédi a szabad vallás gyakorlatot és meghagyja, hogy a papságot a feje­delem tekintélyével oltalmazzák (lásd a sz. udvarhelyi róm. kath. egyház eredeti oklevelét). Erre törvényhozásilag rendezték a két felekezet közti viszonyt az 1615 szept. 27 és okt. 13-iki kolozsvári ország­gyűlésen a 24. t. cikkben. (Érd. ország­­gyűlési Eml. VII. k. 286 .) Jellemző Atyha, udvarhelymegyei köz­ség esete, melynek lakóit az unitárius hitről nagyrészt az udvarhelyi barátok téritették át a kath. vallásra. Ezeket is molesztálták és a köröndi prédikátort erőltették rájuk, mig a fejedelem tekin­télye megmentette (lásd az atyhai róm. kath. egyházközség eredeti oklevelét). Mindez eléggé mutatja a ferencrendi szerzeteseknek udvarhelymegyei sze­replését és téritő munkáját. A világi papság számba se jöhetett, mert nagy részt képzettség nélküli nős papok szerepeltek ezekben a századokban, majdnem Apaffy Mihály fejedelemsé­gének végéig, még a kath. Báthoriak alatt is. A Báthori András fejedelem bibornoknak 1591-ben Rómába küldött jelentése szerint pld. csak a 17 csiki egyházközségben 12 nős és 5 nőtlen pap volt. (Szereday Net. Cap. Alb. pag. 230, 234). 1650. aug. 15-én ezerötven magyar forinton a csiki klastrom részére az orgonát Haller Istvánná „alamizsná­jából". 1653-ban a templomot „igaz­gatta ki“ Domokos Kázmir csíki guar­­dian, amit a franciscanus történetíró Losteiner egészen elfogadhatóan ír le. Templom építések, térítések, egyház­község szervezések folytak az elnyomás alatt. Jellemző példái a ferenczrendi szerzeteseknek székelyföldi szer­elésére és eléggé indokolják a „Rapsóné rózsájáéban való szereplésüket is. Visszatérve Székelyudvarhelyre meg kell állapítani, hogy ott a két vallás, a ref. és kath. között állandó viszály­kodás és versengés dúlt. Kölcsönösen nyomorgatták egymást, de nem lehet mondani, hogy a katólikusokat I. Rákóczy György Udvarhelyen elnyomta volna. Ellenkezőleg ő békéltette őket. Novellám idejében éppen a katolikusok­ voltak túlsúlyban. Ezt bizonyítja a város levéltárában levő gyulafejérvári kápta­lannak egy másolati átirata 1646. már­cius 28-ról, mely szerint: „Udvarhely város birája, esküdt polgárai és lakósi a káptalan előtt megjelenvén (!) elő­szóval előadták, hogy ők, mint azon város róm. kath. lakósi, megfeledkez­vén az országnak és közelebbi időkben megerősített és törvénybe foglalt alkot­mányáról és egyesülési törvényéről, nem irtóztak azt megzavarni s közöttök való érvényességét megszüntetni, amiért őket a fejedelem a perbe fogatta." Szé­pen megbékéltek és a ref.-al egyességre léptek stb. A feltételek elseje 1. a bí­róság alternativ legyen köztünk, ha egy esztendőben kath. a másikban ref.; 2. a tanácsnak a fele kath. a másfele ref.; 3. „Minden gyülölséget letévén a religióban." stb. Egyébiránt bő anya­got szolgáltat ezekre a kérdésekre a székelyudvarhelyi róm. kath. és ref. egyházközségek levéltára. Ez volt a helyzet.­­ Rákóczi Györgynek vallásügyi politikáját különben minden tekintetben jellemzi a linczi béke, kritikus törté­nészeink jól teszik ha átolvassák és a hatalmas koncepciójú fejedelemnek, úgy bel, mint külpolitikai működését visszamenőleg ebből a szempontból vizsgálják. Nagy szüksége volt külön­ben is a székelyekre Rákóczinak. Egyike volt kora legnagyobb politiku­sának és koncepciói mutatják, hogy mint intellektus is elsőrangú volt. Szép lett volna, ha a békekötésnél a szeme közé vághatták volna. Te kívánsz sza­bad vallásgyakorlatot ? Eredj haza és a saját országodban valósítsd meg előbb. Hogy családi politikát űzött! Ki nem űzött még Erdélyben családi politikát ? Ravatalát sajnálva állotta körül az ország. Kővári László ilyeneket mond róla: Elgazdagítá családját, de az or­szágot is ... Az ó-testamentumot 13- szor, az újat 32-szer olvasta át... Ha a református vallást túlkegyelte ... a róm. kath. részére vikáriust enge­délyezett, a jezsuitákat, bár kémked­tek ellene, megtűrő (óriási jelentőségű abban a korban) s az oláhoknak (1648) bibliát nyomtatott11 (i. m. v. 51.) Eltemettetett 1649. január 10-én a fehérvári templomban. * Sajnálatos dolog, hogy kényszerülve vagyok érdekelt történészeinkkel szem­ben mindezt megállapítani, akik úgy látszik előttem sejtett szempontok miatt kissé megfeledkeztek magukról. Ha nem volna szörnyen ostobaság, érde­kesen ki tudnám mutatni novellám minden kifejezéséről, hogy bizony az súlyos összefüggésben áll korával. Néhány kritikai megnyilatkozásra haj­lamos egyén miatt azonban kár volna úgy az irodalom méltóságát, mint a bíráló bizottság és a közönség intel­lektusának kijáró tiszteletet ezáltal csor­bítani és ez ügyben több szót vesz­tegetni. Megkülönböztetett tisztelettel ! Nyirő József"

Next