Ellenzék, 1928. január (49. évfolyam, 1-23. szám)

1928-01-16 / 12. szám

10. oldal. mulat, hogy befejezése akar lenni egy nagyobb versnek, amely azonban im­már örökre megíratlan. És több van ilyen négy sor, nyolc sor, feléjük írva: Vers. Hihetően verstémák, ame­lyeket később ki kellett volna bontani. Egy színtén befejezetlenül maradt lírai hangulatképben elárulja, hogy tizenhatéves korában írta az első verset a szintén tüdő­vészben elpusztult Re­viczky Gyula hatása alatt. Később, mintegy két évvel ezelőtt Csokonai alakjэ foglalkoztatta sokat, akit tüdő­­baja harminckétéves korában vitt el. Legkedvesebb költője, ideálja azonban Petőfi volt és maradt mindvégig. Petőfi képe áll az ívasztala fölött gyönge olajnyomatban. Egy másik Petőfi-kép, az „Egy terem Debrecen­ben“ ismert illusztrációja, derámázva ma is ott lóg ágya felett. Néhány rá jellemző újságcikken, kritikaki­vonaton kívül, hoztam végül magammal egy nagyon­ kedves és na­gyon jellemző — szerelmes levelet, melyet a huszonkétéves jogász Kas­sáról írt egy orosházai tizennyolcéves kislányuk. Itt a harminc oldalra ter­jedő levélből csak egyetlenegy mon­datot idézek, a legelsőt. Megszólítás nincs. A bevezető mondat így hangzik: „Sans hier, sans demain.* Tegnap nélkül, holnap nélkül. És ő már tudta ezt, tudta huszon­­kétéves korában­ Szentimrei Jenő. ELLENZÉK 49. év. 12. szám. Еиидшшашвиша A RÉGI KOLOZSVÁR lila: Gyalul Farkas, Fiedler Tamás Hálátlan kolozsváriak és kivált há­látlan volt diákok, — nem pedig vén­diákok, mely uj műszót éppen úgy utálom, mint a nótafát a hegedű he­lyett. — Mondom, hálátlan kor, mely elfeledte a Fiedler nevet. Pedig eszébe juthatna annak, aki idülten öreg diák, hogy félszázad előtt a Fiedler irkák, mily divatban voltak. Fiedler ugyanis, úgynevezett kicsi ember volt, szépírás tanító. Nem magántanító, amilyen nagy­városokban sok volt, még az írógépek előtt. Az utcasarkokon egy-egy üveg alá tett táblán valami írásféle kaparás: így írtam én hat hét előtt. Utána­, így írok most, szép, olvasható, gyöngy­­betűkkel, szóval léteztek, s ma is szük­ség volna reájuk, szépírási gyorstal­paló tanfolyamok. A mi Fiedlerünket megillette a régi közmondás: quem dii odere, paeda­gogum fecere, akit az istenek gyűlöl­tek, tanítónak tették meg. Az írástanító sorsa még keservesebb volt, kivált nyil­vános iskolában. Fiedler Tamás szép­írást tanított abban az időben a ko­lozsvári református kollégiumban s azt hiszem, más középiskolákban is. Ezen kívül litográfiában (könyvi­d­ában) dol­gozott szép írásával és egy-egy bank­ban mintaszerűen letisztázta a száma­dásokat. Azt hiszem, egyik rokona, hacsak nem nagyapja volt Piedler Gottfried könyvnyomtató a XIX. szá­zad elején Marosvásárhelyt. Az olvasó közönség ritka szerencsé­jére más u. n. életrajzi adatot lám­pással se tudtam eddig találni Fieche­­rünkről, kivéve azt, hogy 1866-ban jelent meg Kolozsvárt egy munkája: „Rendszeres utasítás, tökéletesen szép és gyorsírás 3 legfittebb 4 hét alatti elsajátítására.“ Ezt a művet kiásom valahonnan és megpróbálom segíteni romlott írásomon. Ha használ a mű, szobrot kell emelni az emberiség e jótevőjének. Addig is: ad rém, térjünk a tárgyra, mint a régi debreceni diá­kok mondogatták a pohár Ürítés előtt. Fiedler Tamás az alsóbb osztályokat, mondjuk 12—14 éves korukig tanította a szépírás titkaira. Az üteny-irás, mely elnevezés alatt a lurkóknak taktusban menő egyszerre való írását nevezték, abban az időben csak abban a for­mában létezett, hogy Fiedler barátunk is néha lemért egy-egy jól kiérdemelt csattanó nyaklevest, vagy ami szemé­lyére akkor homályt vetett: följelentett egy-egy túlságosan szemtelen fickót, agyafúrt és ízléstelen csinyjeiért. Ered­mény: egy csöngetés a cursor­nak és néhány pál­apuffogás a kontraszoba­­bart. Ő maga Fiedler, vékony, hegyes szakállú, kissé ál­matag, hogy ne mond­jam lassú, savószinű­ arcú ember volt, aki olykor mintha felébredt volna, nagy gyorsasággal szaladgált ide-oda a pa­dok mellett és le­koppantott egy-egy könnest a rosszul írók körmére. Hir­telen dühbe jött: ~ Fiú, fiú, szépen írj, mert kikapsz, hű! Hogy miért, miért nem, ezt döntse ki az utóból, tanítványai elnevezték Flityinkónak, amit a legteljesebb föl­­háborodással és méltatlankodással jegyzünk föl. Az apróbb-nagyobb diák szobafog­ságban tölti életét. Eljön egy kor, mely mint mi a kairói egyetem diákjait, akik ott guggolnak a termekben és hango­san emlézik, azaz könyv nélkül tanul­ták a koránt, sajnálni fogjuk a gyer­mekeinket, akik, mint mi is, 16—18 évet töltöttek az elemitől kezdve az egye­tem végeztéig padokban, termekben. Holott szabadban, mezőn, erdőben, után, az érettségi vizsga nevű kárté­kony és teljesen haszontalan intézmény nélkül is, többet, jobban és egészsé­gesebben lehet tanulni, kivált a gya­korlat, a tapasztalat, a szemlélet által, rövidebb idő alatt is. Tanárok, tanítók, diákok életének kára a szobarendszer. Természetes lehet, hogy kivált a régi diákok, a sok ütés és magolás közben nem egy írójában, csínyben eresztették szabadjára lefogott és elzárt szabad­ságukat. A legnépszerűbb tanárral is tréfál­koztak, csak az mentesítette magát, aki nagyon udvarias, de egyúttal na­gyon szigorú volt, vagy aki a csínyt villámgyors ötlettel visszavágta, mint a jó vivő, a kardcsapást rögtön. Ilyen volt Debreczeni József, a fizika tanára, aki mikor a diákok az osztályba a fóbia mellé egy szamarat állítottak, belépve, nyugodtan, mintha mi se tör­tént volna, helyére ült és nyájasan a szamárra mutatva szólt: — Örülök, hogy megszaporodtak az urak. Debreczenivel többet nem tréfálkoz­tak. Ellenben mit tehet az oly szegény, kissé félszeg írás-tanító, mint Fiedler, aki olyan tárgyat tanít, amit sajnos, talán senki se vett eléggé komolyan tanítványai közül. Egy szépséges tavaszi napon, mikr­odakünn madárdal, napfény, virágé a meleg és­­a mező, a hegyek és a labda is a szabadba hívták a gyerme­ket és ifjút, az osztály szépírást tanító* A fiuk ekkor a sátán incselkedése a gonoszságot követték el._jjp» : e­­nirozva, bár éppen ā-tsan (mint a színházi rddÉÉ .»danák) próbálva is az acc.v . Egyik csemete elkiáltotta magát : — Jaj, jaj, jaj ! — Mi bajod, fiú? — kérdezte ál­matagon Fiedler Tamás. —" Megcsípett egy kolumbácsi légy! Az írástanító megijedt. Hallott ő is a kolumbácsi­ legyekről, melyek oly mér­gesek, hogy ha tömegesen támadnak meg egy embert képesek megölni. — Fiú, ne beszélj bolondokat, szólt oda kétkedve. — Kérem, tanár úr, itt van a ko­­lumbácsi légy! Ezzel a fiú átnyújtott egy furcsa le­gyet, melynek potrohából hosszú, szuró sörte­ féle nyúlt ki. Rémes, új szuró szörny volt első pillanatra. A jómadarak egy régi ruhakefe sör­­téit szedték ki és abból montíroztak, szereltek föl hátsó szuronyokkal szá­mos legyet, melyeket öt f­öltés üveg­ben szállítottak be a tanterembe. — Jaj, tanár úr, megszúrt engem is egy kolumbácsi légy, rikoltotta egy második, majd egy harmadik, negye­dik nebuló, mindegyik a tanári katedra elé vivén a rémes légyszörnyetegeket. Nagy mozgás az osztályban, egyik ha­szontalan fráter incendiumot, tüzet pró­bált kiáltani, de csak felkiabálással. — Fiuk, fiuk, nyögte Fiedler, nem lehet tovább órát tartani. — Éljen! — Ne lármázz fiú! Gyűjtsetek össze néhány kolumbácsi legyet. Villámgyorsan ment a dolog. A befőttes üveg előkerült s benne csak úgy nyüzsögtek a szuronyos potrohú legyek. — Mehettek haza, én pedig leme­gyek Parádi tanár úrhoz, megmuta­tom ezeket a legyeket. Hirtelen nagy csend kerekedett. Parádi tanár úr nem tréfás ember volt. Parádi Kálmán, aki növénytant, állattant, filozófiát tanított, a legszigo­rúbb és legtudósabb tanárok egyike volt. Az osztály egy része jónak látta hazaillatni, nehogy nádpálca legyen a felelet a tréfára. Nehányan azonban utána settenkedtek az írástanitónak és igy a legyeket a természettudomá­nyi laboratóriumig ünnepélyes menet­ben kísérték. Inkább természettudo­mányi gyűjtemény volt. Kitömött ma­darak, bogarak, pillangók, egy pár vipera spirituszban, egy szörnyű csont­váz. Ott dolgozott Parádi Kálmán és a legszerényeb fölszerelések mellett képes volt nevét tudományos, állattani dolgozatai által a külföldi szakiroda­lomban is ismertté tenni. Fiedler bevitte a jegyeket a dolgozó­szobába. A külső szertárban hallga­tózott néhány diák, készen a leggyor­sabb taktikai visszavonulásra. A jele­net, mely következett, rövid, de drámai volt. Fiedler a szokott köszönés után előadta a tényálladékot. — Kérem tanár úr, a mai szépírás órát kénytelen voltam félbeszakítani. — Mennyiben tartozik ez reám ? — Az osztályba egy raj kolumbácsi légy tört be és összecsípte a fiukat... — Micsoda ? kiáltotta élesen Parádi. Kolumbácsi légy Kolozsvárt ? Tavasz elején és Kolozsvárt ? — Kérem, felelt reszketve Fiedler, elhoztam néhányat belőle. Tessék. Átnyújtotta a befőttes üveget, mely­ben keresztül-kasul mászkáltak a kolumbácsi szörnyetegek. Parádi Kálmán kikapta az ijedt szép­­író kezéből az üveget és pillanatra meglepetve nézte az előtte ismertetlen furcsa mozgó légyszörnyeket. De­ csak pillanatra. Aztán elővett egy csipeszt és kihalászott egyet az üvegbe. Azt megnézte, majd egy másik c­siptető fogóval kihúzta a kolumbácsi légy potrohából mesterséges sörte­sztróját. Egy pillantást vetett a sörtére és egy másik pillantást a szépirás-tajhitára. Ekkor tudományos rövidséggel csapott le a föllebbezhetetlen i­eghatároz­ás. — Fz, légy. Maga: szamár. Szegény Fiedlerre később ráfogták, hogy elment Nagyváradba verklisnek. Azt hiszem, ízléstelen kitalálás volt, éppúgy, mint a csíny is, melyet teljes méltatlankodással jegyeztem itt. Ennek a történetnek tanulságos befe­jezése, melyet az igazságos Nem­ezis csinált, most következik. Negyven év múlva Temesvár környékén a tréfa fökohozóját és főrendezőjét megcsípte egy légy, úgy, hogy fertőzést kapott től, és hetekig szenvedett vele. Alig tudták megmenteni attól, hogy le ne kelljen vágni a karját. Ez a légy azonban igazi és hamisítatlan kolum­­bácsi légy volt. Nekem az évtizedek múltán megbüntetett tréfaszerző mesélte el, borzongva, a bűnhödését is, tréfá­ját is, melyet már rég ismertem. szőrme b­üki косо Átmeneti ш Mrhabások NEUMANN M. CLUJ férfi és fiuruhaáru­­háza - Főtér 14. Celloplin, Gelatin lapok, dobozok gyárképviseleti: Starttól, mszpapir gyárraktár. Kérjen mintát, ajánlatot! Legelőnyösebben as ЕПеозек-Ьев hirdethet. 46 99A­URORA Román Biztosító Társaság SZÉKHELY: GALAJI­Fiók : Cluj, Str. Alexandru Vlahuta 2. szám (Bolyai­ utca) Ha szép hozományt akar biztosítani gömzsiel, ha szép ügységet akar hagyni utódainál­, akkor siessen és biztosítsa be magát és összes gyer­mekeinek az életét és jövőjét 100.000 lejre. Szent kötelessége minden szülőnek bebiztosítania magát az AURORA társaságnál, hogy örökségként hagyja utó­dainak a biztosított szép összeget. A mostani időkben a gyermekek jövőjéért való gond egyre jobban nehezedik rá a gyermekeiket szerető szülőre. Az „AURORA“ Társaság programmjában és alap­szabályaiban lefektetett elvek által lehetővé teszi, hogy minden bebiztosított ment legyen ezen gondoktól. Kérjük tehát ne mulassza el az alkalmat, hogy mind­nyájan bebiztosítsák magukat azon előnyöknek a kihasz­nálásával, melyeket az „AURORA“ Társaság nyújt. Mindenki bebiztosíthatja magát 6­65 évig csak 520 lej beiratási díj lefizetése mellett Clujon, a Str. Alexan­dra Vlahuta 2. sz. (v. Bolyai­ u.) alatti fiók irodájában, ahol minden felvilágosítás kapható. Kerestink ügyes ügynököket havi 10.900 lej fix fizetés mellett!

Next