Ellenzék, 1928. május (49. évfolyam, 98-121. szám)

1928-05-24 / 116. szám

ELLENZÉK 49. év. 116. szám. Hrmmcmillió kárt okozott szakértői megállapítás szerint a kolozsvári gázgyár a városnak és a fogyasztóknak Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójá­tól.) Már több ízben foglalkoztunk a kolozsvári gázgyár siralmas állapo­tával. A város, mint bérbeadó évek óta megállapítja, hogy a gázgyár a várossal kötött szerződés pontjait nem tartja be és az egész üzemet va­lósággal csődbe kergeti. De nemcsak a várost, mint jogi személyt, hanem Kolozsvár város fogyasztó közönségét is súlyosan megkárosította a gázgyár. Hónapokkal ezelőtt egy szakértői bi­zottságot küldöttek ki, hogy az a gázüzem helyzetét megvizsgálja és arról részletes jelentést tegyen a vá­ros vezetőségének. Ettől a jelentés­től függ a városi tanács jövendő ma­gatartása, amely szerint vagy perbe fogja a gázgyárat, vagy máról-hol­napra megszünteti a szerződést és házi kezelésbe veszi az üzemet. A gázgyár üzemvezetésének a meg­vizsgálására kiküldött szakértői bi­zottságban helyet foglalnak dr. Blan­kenberg Nándor iparügyi vezérinspek­tor Kolozsvár városa, Filipescu tanár a bíróság és Arapu bukaresti műegye­temi tanár pedig a gázgyár képvise­letében. Dr. Blankenberg Nándor, aki a vizsgálatot megejtette, már el is készült a jelentésével, amelyben meg­döbbentő adatok vannak arról, hogy az utolsó években a gázgyár veze­tősége milyen könnyelmű módon bánt a város vagyonával, mennyire tönkre­tette a hajdan virágzó üzemei és Kolozsvár város fogyasztóközönsé­gét milyen vakmerő módon meg­károsította. A Blankenberg által készített je­lentésből megállapítható, hogy a gáz­gyár évekre visszamenőleg súlyosan megkárosította a várost. Ugyanis a fogyasztás után köbméterenként egy lejt lett volna köteles fizetni a vá­rosnak. A rossz üzemvezetés követ­kezménye, hogy a gáztermelést és a fogyasztást állandóan csökkentette, minek az eredményekép a város öt­ven százalékát vesztette el biztos jö­vedelmi forrásából. Azonkívül a szakértői megállapí­tásból kiderül, hogy Kolozsvár város fogyasztóközönségét a gázgyár minimálisan négy-öt millió lejjel károsította meg, mert a szerződésileg garantált gáznál jóval kevesebb kalóriája gázt nyújtott. Megállapítást nyert továbbá, hogy a gázgyár valóságos rablógazdálko­dása folytán olyan szánalmas álla­potba jutott, hogy a rendbehozatala a mai viszo­nyok között huszonötmillió lejbe kerülne. Mindettől eltekintve a gázgyár épü­lete és felszerelése teljesen rozoga álapotba jutott, elromlottak a gépek, tönkrementek a gázcsövek és rosz­­szak a lámpák is. Hogy milyen álla­potba került a gázgyár a rossz gaz­dálkodás folytán, arra jellemző példa, hogy amíg a brassói gázgyárnál a gáz termelésénél csak két százalék megy veszendőbe, addig a kolozsvárinál az üzemi veszteség huszonöt százalék. E hét folyamán Blankenberg vezér­inspektor a város jogügyi osztályának a vezetőjéhez, dr. Kertész Jenőhöz fogja benyújtani a jelentését, amely­nek sorsa fölött a jogászbizott­ság dönt. Annak idején az Ellenzék is meg­írta, hogy a gázgyár vezetősége az iparügyi minisztériumot arra kérte, hogy a székhelyének Bukarestbe való áthelyezésére engedélyt adjon. Ko­lozsvár város tanácsa ez ellen a mi­nisztériumnál tiltakozott, mert az át­helyezés kérésével a gázgyárnak nyil­vánvalóan az volt a célja, hogy a város és az üzem közt meginduló harcban per­technikai előnyöket sze­rezzen. A tanács tiltakozása és inter­venciója azonban teljesen meddőnek bizonyult, mert az iparügyi minisz­térium döntése már megérkezett Ko­lozsvárra, amelynek értelmében a gázgyárnak megengedték, hogy a szék­helyét Bukarestbe helyezze át. Rablómeré­nylet, amelyet a moreni-i szondatűz kilométerekre elterjedő fénye hiúsított meg Ravaszul elkészített terv szerint akarták kifosztani a filipesti-i kastélyt Bukarest. (Az Ellenzék tudósítójá­tól.) A morenii szondaégés még most is teljes erejével tombol. Az égő pet­­róleumforrásokat nem tudják megkö­zelíteni, az alagútépítés lassan halad előre és most már az a helyzet, hogy a mérnökök a véletlen szerencsétől várják a tűzkatasztrófa elmúlását. Minden rosszban van azonban valami jó is — mondja a közmondás — és ime, a morenti pusztulásnak is van valami kedvező eredménye. A tűz lobogása életet mentett és megaka­dályozta azt, hogy lelketlen emberek kiraboljanak egy kastélyt. A morenti veszedelem hírére — amint ez mindig történni szokott - nagyon sok kétes egyén sereglett össze a környéken, akik a zavaros­ban akartak halászni. Oda tette át működési helyét egy bukaresti jól­szervezett rablóbanda is azzal a szán­dékkal, hogy a petróleumtársaságok irodáit vagy pedig valamelyik kör­nyéki földbirtokos házát rabolják ki. A filipestii uradalom kastélyát sze­melték ki maguknak és pontos tervet készítettek a merénylet végrehajtására. Szombaton reggel a rablók közül kettő elegánsan felöltözve látogatást tett az uradalomban. A birtok inté­zőjével, Wittner gazdatiszttel akartak beszélni és ez alkalommal akarták kikutatni a viszonyokat. Az udvar­­bíró az idegen uraknak elmondta, hogy a gazdatiszt nincs otthon és pár napig nem is jön haza. Ez a vá­lasz kedvezett a bandavezéreknek, körülnéztek az udvaron és azzal tá­voztak, hogy majd később jönnek vissza, hogy ha a gazdatiszt hazatér. Szombaton este a négy rabló állig felfegyverkezve körülvette az ud­­varbiró lakását, megtámadták, száját rongyokkal betömték és gúzsbakötötték. Aztán ugyanilyen módszerrel bán­tak el az udvari cseléddel és az egyik cselédleánnyal. A gúzsbakötözött em­bereket kihurcolták az útra, ahol már készen állt egy szekér. A cselé­deket kivitték a közeli erdőbe, ahol levetkőztették és ruhájukat magukra öltötték, így tértek vissza a kastély­hoz. A gazdatiszt felesége közben az udvarbirót kereste. Miután kiáltó sza­vára választ nem kapott, benyitott lakásába, ahol dulakodás nyomait vette észre. Visszatért a kastélyba és két töltö­tt revolvert vett magához. Az udvar­ szolga keresésére indult, ekkor azonban megnyílt a kapu és a szolgák ruhájában belépett két rabló, utánuk pedig egy női ru­hába öltözött férfi. Az asszonyt könnyen tévedésbe hoz­hatta volna az udvari cselédek ru­hája, de a moreni-i szondatűz lángja idáig világított és a gazdatiszt fele­sége nyomban észrevette, hogy az udvari cselédek ruhája alatt mások rejtőznek. Nem teketóriázott sokat, előrántotta a revolvert és a rablók felé lőtt. Aztán elrohant a gazdasági épületek felé és felverte a béreseket. Megindult a rablók ellen a hajsza. Reggel Aliton csendőrkapitány, akit még az éjszaka folyamán futárral értesített az asszony, egy egész sza­kasz csendőrrel ment ki Filipesti faluba és a négy rablót az erdőben elfogta. Vezérük kihallgatásakor el­mondta, hogy a gazdatiszt feleségét meg akar­ták ölni, mert csak így juthattak volna a pénzhez. Tudták, hogy a házban fegyver van és hogy az asszonyt nehezen lehet megközelíteni. Ezért folyamod­tak a ruhacsere trükk­jéhez, mert azt remélték, hogy a cselédek ruhá­jában könnyen bejuthatnak a kas­télyba és leteperhetik, vagy ha kell, meggyilkolhatják az asszonyt, még mielőtt fegyverhez nyúlhatott volna. A rablást végeredményében a mo­reni-i szondatát akadályozta meg, melynek fényénél a gazdatiszt fele­sége felismerte a veszedelmet. Revízió alá kell venni a telepadi­rovásokat Aránytalanságok is visszásságok, amiken változtatni kell.­A telepadot csak az állami egyenesadók arányában szabad kizárni Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósító­­jától.) „Az adókivető bizottságok ádáz ellenségeskedéssel hajszát vezetnek az adózó polgárok ellen“ — mondotta Groza Péter volt miniszter reggeli laptársunk hasábjain. Évek óta írjuk ezeket, de most egy volt miniszter megerősítésében talán határozottabb körvonalakat nyer az igazság. Az adókivető bizottságok ma valóban ádáz ellenségei a polgárságnak, mert olyan horribilis adókkal nyomorít­ják meg, amelyeknek a terhe alatt min­den társadalmi osztály koldusbotra jut. A múltban csak az állami adó­kivető bizottságok ellen merültek fel ezek a súlyos panaszok, de egy idő óta a városok és községek is az ál­lami adókirovások nyomdokain ha­ladnak, sőt, mint a kolozsvári példa mutatja, még ezt az iramot is túl­szárnyalják. A városi adókirovások Kolozsváron már hetek óta tartanak és különösen telepadó kivetése körül mutat­koznak és nagy visszásságok aránytalanságok. A taxatörvény a telepadó kirovásá­nál 1-30 százalékot jelöl meg alapul, de a törvény szelleme határozottan elárulja, illetve megjelöli, hogy a telepadó nagysága mindenkor párhuzamosan haladjon az állami egyenesadó összegének a nagy­ságával. A törvény éppen ezért jelöl meg 1-30 százalékot, óriási latitüdöt hagyva a bizottságoknak, hogy a százalékot mindenkor a speciális viszonyok sze­rint alkalmazzák. Kolozsváron a törvény határozott szelleme ellenére kategorikusan ki­mondották, hogy a luxusüzletek után huszonöt százalékot és más üzletek és vállalkozások után pedig tizenöt százalékot kell kivetni. A tanács már itt súlyos hibát követett el, mert Kolozsvár egyike azoknak a városok­nak, ahol a lakbérek túl magasak és így a telepadó kirovása irreális. A törvény azonkívül az adókivetésnél a bizottságok figyelmébe ajánlja a kerületi rendszert is és kimondja, hogy a százalékok megállapításánál a kulcsot kerületek szerint kell meg­állapítani, ami alatt azt kell érteni, hogy a belvárosban magasabb, vi­szont a perifériákon alacsonyabb szá­zalékot kell alkalmazni. A kolozsvári tanács, illetve pénz­ügyi osztály minderről megfeledke­zett és egy valóban magas százalék rideg megállapításával azt érte el, hogy ma a perifériákon vannak ki­sebb üzletek, amelyek után a tulajdonost ma­gasabb telepadóval sújtják, mint amennyit az összes állami egye­nes adók címén a terhére ki­róttak. Alkalmunk volt beszélgetést foly­tatni egy pénzügyi szakemberrel, aki még ma is az állami adók kirovásá­nál aktív szerepet játszik ; tekintettel azonban arra, hogy aktív állami tiszt­viselő, a nevét e helyen nem írhatjuk meg. Kijelentette előttünk, hogy a városi tanács, különösen a te­lepadó kirovásánál a törvény szel­lemét vagy nem értette, vagy nem akarta megérteni és olyan súlyos hibákat követett el, amelyet gyor­san és radikálisan orvosolni kell. — Itt csak a revízió segíthet — mondotta tovább. Aki ismeri a ko­lozsvári speciális lakbér- illetve üzlet­­bérviszonyokat, minden különösebb fejtörés és szaktudás nélkül megálla­píthatja, hogy a 15—25 százalékos telepadókiro­vás túl magas és az állami adók­hoz viszonyítva, aránytalan. Az első kerületben, illetve a bel­városban 15 és 20, külsőbb részeken 12—8 és a perifériákon legfeljebb 8 és 5 százalékot lett volna szabad kiróni és a költségvetésileg előirány­zott összeg így is könnyedén befolyt volna a városi pénztárba. Ezeket mondotta egy pénzügyi szakember, amihez hozzáfűzzük, hogy a mai telepadókirovás nemcsak általános méltatlankodást idézett elő a polgárság körében, hanem a fe­­lebbezéseknek is olyan lavináját in­dította meg, amely részben a behaj­tást akadályozza meg, részben pedig a nagy munkahalmaz miatt a pénz­ügyi közigazgatást megoldhatatlan feladatok elé állítja. Mindehhez hozzájárul, hogy a pénzügyi osztály szigorú utasítására még a felülbélyegzett szerződéseket sem veszik figyelembe és a pénzügy­igazgatóság által túl magasan felér­tékelt lakbér megállapítások alapján rójják ki a telepadót. Tagadhatatlan, hogy a lakbérszerződések kiállításá­nál visszaélések vannak és egyesek eltitkolják a lakbérüket. De annak is megvan a módja, hogy a hamis bérszerződéseket üldözzék és bír­sággal sújtsák azokat, akik a való­ságnak nem megfelelő szerződésekkel operálnak. Viszont néhány hamisan kiállított szerződés miatt nem sza­bad büntetni az egész polgárságot. A választott tanácsnak tehát az eddigi városi adókirovásokat feltét­lenül és gyorsan revízió alá kell vennie. (S Jós) Csúfszina­ fogak ellúzítják a legszebb arcot is. A száj kellemetlen szaga visszataszító. Mindkét bajt meg­szünteti azonnal teljesen ártalmatlan módon a bevált Chlorodont-fogpaszta, melyet hatékonyan támogat a Chlorodont-az Arviz, Шэ\

Next