Ellenzék, 1929. január (50. évfolyam, 1-24. szám)
1929-01-04 / 2. szám
4. oldal. ELLTSNZER 50. 4., 2. szám. mozisztár VÁLASZTÁS a színház szilveszteri kabaréján ---♦♦♦-- Tagja voltam a választózsűrinek. — Elküldjük a fényképeket Hollywoodba Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) Hiába, nagy varázsereje van a mozi rejtélyes világának. Alig van ember, aki ne gondolna irigységgel a filmek körülcsodált és jól dotált hőseire, akiknek neve diadallal járja be a világot. Nem csoda, hogy nagyon sok embernek a fejében megfordult a gondolat. Milyen jó is volna eljutni Hollywoodba, az álmok tündérvárosába. Csak néhány héttel ezelőtt tette közzé egyik kolozsvári filmvállalat az itteni színházi lap hasábjain, hogy „tehetségfelfedező versenyt“ hirdet, Szilveszter estéjén pedig a Magyar Színház kabaréelőadásának egyik slágerszáma volt a moziszínészek felfedezése. Némi büszkeséggel kell kijelentenem, hogy Izsó Miklós főrendező jóvoltából magam is mozisztárszakértő lettem. Kellett ugyanis egy bizottság, amely megállapítja, hogy külső megjelenés szempontjából kik volnának alkalmasak arra, hogy mozicsillagok lehessenek. Izsó Miklós felfedezte, hogy a kabaréelőadás alatt ott diskurálok a színfalak mögött Kondor Ibolyával, akinek mellesleg Imre Sándor, a színház dramaturg rendezője is csapta a szelet. Szegény Izsónak épen nagyon főtt a feje, mert elfelejtett tehetségfelfedező zsűriről gondoskodni. Boldogan csapott a homlokára amikor minket meglátott. Hiszen Imre Sándor drámai rendező, tehát természetes, hogy ért — a filmhez. Engem az a tény avatott szakértővé, hogy írtam már mozikritikákat és körülbelül ismerem a filmszínészek neveit. De még egy tag kellett. Bevontuk a bizottságba Selmeczit, aki nagy mozikedvelő és kellő ünnepélyességgel helyet foglaltunk a rivalda fényében a zsűri számára elhelyezett asztal mellett. Tömegek jönnek Izsó Miklós bekonferálta, hogy itt vagyunk mi, a nagy felfedezők, lehet jelentkezni és ezzel a verseny meg is kezdődött. A nézőtérről lépcső vezetett a színpad mindkét oldalára és ezen vonultak fel a színpadra a jövendő csillagai. Izsó Miklós megrettenve nézett végig a felvonulók tömegén. Különösen akkor ijedt meg, amikor Imre Sándor azt indítványozta, hogy minden jelentkező tegyen néhány mozdulatot előttünk. — Az Istenért — súgta nekünk Izsó — hajnalig sem leszünk készen, ha így akarjátok csinálni, itt fog érni az új év és Janovics direktorékhoz sem tudunk elmenni a szilveszteri mulatságra. Majd csinálok én itt rendet. Ezzel előzetes sorozás alá vette a jelentkezőket, nagyobb részt fiatalembereket, akik már benépesítették a színpadot. Izsó szigorúan szembenézett minden jelentkezővel és már intett is, hogy mehet. Bizony az önkritika nem nagyon virádzott a jelentkezők között, mert a legtöbbjüknek alig lehetett jámbor reménysége, hogy elhomályosítják a Harold Lloyd tekintélyét. Mintegy hatvan férfijelentkező közül a a következőket bocsátotta elénk Izsó, Falk József, Orosz Albert, Hadházy Béla, Zentay Gyula, Aszlán József, Finsler László és Simion Pop. Egyöntetűleg megállapítottuk, hogy esélyei Hadházy Bélának, Zentay Gyulának és Finsler Lászlónak lehetnek. Miután azonban a megállapodás az volt, hogy csak két fényképet küldhet ki a színház Hollywoodba, szavazattöbbséggel Finster Lászlónak és Hadházy Bélának ítélte a bizottság a pálmát. A valóságos grófné és társai A hölgyek között már könnyebben ment a választás. Itt ugyanis kevés volt a jelentkező és már az első pillanatban mindnyájan megegyeztünk abban, hogy a nyertes, a szép kis Oldofredi-Bartelli grófnő, született Kimpián Ilonka lesz, akit mint tehetséges táncosnőt vett feleségül egy Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) Hajdanában, abban a korban, amit manapság a régi jó időknek szoktunk nevezni, a tél elmaradhatatlan örömei közé tartozott a szánkózás. Az első hó hullására gyermek és felnőtt egyaránt örvendezett a pillanatnak, amikor a csilingelő szánkó tova siklik és utasai a bundák és lábzsákok meleg fészkéből élvezik a tél tiszta frissességét. A szánkázási kedv az időjárás megváltozásán múlik — mondják sokan. Az idén azonban immár szinte harmadik hete kitűnő szárnyak hívogatnak mindenfelé Erdélyben városokon s azokon kívül s mégis mit látunk: még a kolozsvári egyesek sem sietnek rozoga bárkáikat könynyű szánjaikkal kicserélni, s kocsijaik fázósan felhúzott tetőkkel fagyoskodnak a szomorú standokon. Mi az oka hát annak a jelenségnek, amely semmiesetre sem nagy jelentőségű, de ugyanakkor aligha nélkülözi a jellemző vonásokat. A társaságbeli szakértő Kulturhistóriai nyomozásaink során, mellyel a felvetett kérdésre világosságot akartunk deríteni, az első kérdést egy társaságbeli idősebb úrhoz intéztük, aki ma is rendületlenül hű a régi szokáshoz, s mihelyt az első hő leesik, lovait csilingelő szánszerszámba öltözteti és szánkón teszi meg mindennapos útjait. — Hogy miért nem szánkóznak az emberek szórakozásból vagy sportból mint régen ? — mélázott el a kérdezett — ezen gondolkozni igazán még nem volt időm, de valószínűleg elsősorban éppen azon múlik, hogy mostanában nem igen van idejük ilyesmire az embereknek. Aztán meg arról se feledkezzünk el, hogy az agrárreform kiadásán gondoskodott arról, hogy minél kevesebb ember legyen abban a helyzetben, hogy fogatot tarthasson magának, akinek pedig anyagi körülményei az ilyen fényűzést még ma is megengedik, az természetesen már régen felcserélte a lovak vonóerejét a motoréval. Hej, pedig régen, még az én időmben is, milyen kedves mulatság volt egész vidám társaságokkal csengős szánokon végigsiklani a szép erdélyi országutakon. Valami egészen különös hangulat fogott el ilyenkor mindenkit, melyet soha egyetlen más szórakozásnál sem találtunk fel. Még régebben pedig, apáink korában éppen Kolozsvár volt a leghíresebb téli szánkázások városa, ahol esténként egész szánsorok vitték szórakozni a társaságokat a fáklyafény mellett. Érzem, hogy szánkómmal eleven anakronizmus vagyok ebben a korban, olyan plusz mágnás és kétség kívül a legjobb film arca volt a jelentkezők közül. Indiszkréciót követek el, amikor megírom, hogy Selmeczi erősen kardoskodott úgy Hoffer Mellette, mint Antal Mária és Kis Margit mellett. Az volt az álláspontja, hogy miért ne küldjünk ki mindjárt tíz fényképet Hollywoodba, mi azonban leszavaztuk és másodiknak a kis Wojtecky Elvirát javasoltuk lefényképezésre. Ezzel véget is ért a bizottság munkája, amelynek eredményét Izsó Miklós ígérete szerint íme közölte az Ellenzék, a nyertesek a színház költségén fényképeztessék le magukat a Fotofilm műtermében és ugyancsak közölni fogják képeiket a Színház és Film című hetilapban is. A képeket Janovics direktor elküldi Hollywoodba, hogy ott is bírálják meg a szakértők. A kollégáink. (V. j.) régimódi földbirtokos, amilyenekről az orosz regényekben olvasunk megható dolgokat A szakmabeli Ez a melankolikus válasz azonban nem derített fényt arra, hogy miért nem használnak az emberek legalább akkor szánt, amikor is közlekedési eszközt vesznek igénybe ujjaik gyorsítására. Ezzel a kérdéssel ahhoz a bérkocsifuvaroshoz fordultunk, aki már több ízben szolgált felvilágosítással a kolozsvári „egyes“társadalom problémáinak állásáról. — Csodálkozni tetszik azon, hogy nem fogunk szánba s inkább a felhúzott tetejű nehéz kocsikkal álldogálunk itt, mintha csúf esős idők járnának? — válaszolt kérdéssel a kérdésre az Öreg fuvaros, aki szemtanúja lehetett az emlegetett régi jó időknek. Magam is nem egyszer csodálkozom azon, hogy a közönségnek nem kell szánkó s szívesebben húzódik be a döcögős kocsik sarkaiba. Pedig ugye, a szánkó gyorsabban halad, hiszen a lovainknak a munkáját nagyon megkönnyíti. Mert kérem egyszerűen ezen múlik: a vendégeknek nem kell a szánkó. Hogy miért nem, fáznak és mindig rosszkedvűek. Ezeket mondták azok, akiktől szakértő hozzászólást vártunk. Hogy azonban a korkép teljessé váljék, gondoljunk kettőre. Először arra, hogy a téli sport kedvelőinek szemében a jámbor szánkózás sportszerűtlen mulatság: ezek skielnek, korcsolyáznak, s ha éppen siklani akarnak, hát ródliznak és maguk húzzák a szánkót. Másodszor pedig arra, hogy akik a tél könnyebb szórakozásait keresik, azok inkább a jazz hangjaira a parketten siklanak tova. Hiába, a rádió és repülőgép korában lassan-lassan egészen bealkonyodik a régi romantikának s helyet ad az újnak, amely Lindbergnek ujjong és akkor lesz szentimentális, ha amatőr rádióján titokzatos éter zörejeket sikerül kifognia. (n. r.) Csilingel a szánkó ---------------- Miért nem szánkóznak Kolozsvárt az emberek? IlMailu DKjv! vásár , SZABÓ JENŐ divatkilönlegességek nagyáruházában, Cluj. Újévi ajándékul egy ruhára való kelmét adok minden vevőnek, aki 1000 tejes készpénz- t , ■ vásárlást eszközöl. Fetinti kedvezmény 1 11 vidéki utánvételes megrendelésekre \ % is érvényes! □□□□□□□□□□□□□ □ tegye jóvá ami! сила- П □ lasztott □ □ Vegye meg az új karácsonyi Г*1 □ zenealbumot. Moravetz, Bárd, Nádor és Rózsavölgyi albumai «-J » között válogathat minden könyv- a jei kereskedésben. Kötetje 175 Li. ri Li Főbizományos: MORAVETZ LJ Timisoara. □□□□□□□□□□□□a Vegyileg fest, tisztit CZJUK, Cluj! 20 százalék engedmény! Párisban is visszhangja támadt az Ellenzék nyomora kólójának Az Armeé du Saint 100 frankot küldött özv. Farkas Sándorné segélyezésére Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) Pár nappal ezelőtt ismételten foglalkozott az Ellenzék Farkas Sándor kolozsvári tanárjelölt tragikus sorsával, aki amellett, hogy pár héttel ezelőtt egy baleset következtében hosszabb időre munkaképtelen lett, a Munkásbiztosító Pénztár hibájából most az elé az alternatíva elé kellett álljon, hogy vagy megfizeti 10.000 lejt felemésztő szanatóriumi költségét, vagy pedig ennek fejében Özvegy édesanyja bútorait bocsátják árverés alá. Egyben gyűjtést indítottunk a szomorú sorsú család részére, amely csak az erdélyi segélyezők nagylelkűségéből is jelentős összeggel enyhítette Farkas Sándorék helyzetét. Most pedig örömmel állapítjuk meg, hogy az Ellenzék nyomorakciójának hangja még Párisba is eljutott. Ugyanis a napokban Özv. Farkas Sándorné címére 100 frank pénzküldemény érkezett a párisi Armeé du Salut-tól. A párisi Üdv Hadseregének nemes gesztusa már csak azért is dicséretre méltó, mert a segélyezett család az Üdv Hadseregével semmiféle kapcsolatot nem tartott fent s amikor 100 franknyi segélyüket elküldték, bizonyosan csak az a cél lebegett előttük, hogy egy távoli országban tűrhetőbbé tegyék egy nagy szükségben élő úricsalád ünnepeit. ITK a panasza? A nagyszebeniek régi panaszát képezik azok a tarthatatlan állapotok, amelyek a nagyforgalmú szomszédos kiskapusi vasúti állomáson meghonosultak. Már memorandummal, deputációval járultak az illetékes fórum elé, de nemhogy a mizériák megszűntek volna, hanem ellenkezőleg: a helyzet még rosszabodott. A nevezett vasúti állomáson a várótermek tisztátalanok és nem tiszta az állomási vendéglő sem, holott az árak a nem éppen elsőrendő ételek és italok ellenében, horribilisek. A hosszas várakozásra utalt utasok, különösen a téli hidegben szenvednek sokat, mert a dögletesszagú várótermekben kénytelenek meghúzódni, vagy pedig a hasonló állapotú vendéglő méregdrága kotyvalékát fogyasztani, amíg vonatba szállhatnak. A nagyszebenieknek eddig az az előnyük volt, hogy a fővonalról kiszállva, nyomban a reájuk várakozó nagyszebeni szerelvénybe szánhattak. Most ettől is el lettek tiltva, minden indokolás nélkül. Azon reményben kérjük a tekintetes Szerkesztőségtől e sorok közlését, hogy azokat elolvasva, a CFR igazgatósága végre meg fogja szüntetni a kiskapusi vasúti állomásnál levő tarthatatlan állapotokat. Az Ellenzék több nagyszebeni olvasója.