Előörs, 1928 (1. évfolyam, 1-41. szám)
1928-03-17 / 1. szám
PROHÁSZKA KATOLIKUSAi írta: PETHŐ SÁNDOR Távozásának közel egy éves fordulója után meg lehet állapítani, hogy Prohászka Ottokár providenciális és történelmi munkát végzett, amikor keresztény magyar intelligenciát visszavezette a közöny és a hitetlenség sivatagából a: ihletett, bensőséges vallásosság oázisához. Aki összehasonlítja a mostani nemzedék világnézeti tartalmát a letűnt generáció fölényes, de felületes szabad gondolkozásával és liberalizmusával, az nyomban tudatára ébred ama históriai munka jelentőségének, amelyet ez a nagy férfiú végzett az Úr szőlőjében. Budapesten rövid idő alatt a katolikus egyházközsségeknek tucatjai alakultak meg, mindenfelé új templomok épültek, a szerzetesi missziók országszerte hatalmas barázdákat szántanak, mindenfelé óriási tömegek áradnak az Isten házai felé, sokasodnak és mélyülnek azok a termékeny lelki magányok és gyakorlatok, amikor a napi gondjaiban és robotjaiban elgyötört szívek új erőfeszítésekre üdítik magukat az evangéliumi forrásoknál, beláthatatlan precessziók hömpölyögnek szerteszét a városokon, hogy nyíltan tanúskodjanak az eucharisztikus Krisztus imádása mellett. A vallásos életnek ezt a csodálatos megújhodását Prohászka Ottokár vitte végbe. Semmi sem tévesebb történelmi és pszichológiai szempontból egyaránt, mint az a sztereotip párhuzam, amelyet hírlapi cikkek és hitbuzgalmi folyóiratok szoktak megvonni Prohászka Ottokár és Pázmány Péter között. Pázmány Péter az ecclesia militans számára szerzett híveket és az ellenreformáció harci eszközeivel hódította vissza a katolikus egyház hatalmi helyzetét az országban. Nem a hitélet fellendítése, nem a krisztusi hagyatéknak a kultúrában átalakult emberiség számára való alkalmazása, nem azoknak a metafizikai távlatoknak kitágítása, amelyek újabb horizontokat nyitnak időnkint az Istenkeresés gondolatának, volt Pázmány Péter munkájának, térítői buzgalmának értelme és jelentősége. Pázmány skolasztikus, fogalmai definíciókban és szentírási szövegmagyarázatokban, valamint polémiákban és harcos viadalokban érvényesülő, zsenije egészen más szellemi struktúra visszaverődése volt. Túlságos sok volt benne a katolikus ellenreformáció harcos és türelmetlen katonájából, valamint csodálatos szektárius láz hevitette és tevékenységének minősége szerint inkább vízszintes, sem mint vertikális irányban szerzett hívőket a krisztusi egyháznak, olyan táborból, amely szintén kereszténynek mondotta magát s amely az egyház tanítói tekintélye helyett a biblia szabad magyarázatát tette meg az egyházi élet intézményének alapjává. Pázmány Péter elsősorban egyházpolitikai imperialista volt, holott Prohászka mindenekfelett spirituális hódító. Pázmány az eretnekség ellen verekedett, Prohászka a közöny és a hitetlenség ellen. Pázmány mindenek fölött a katolikus egyház hatalmi térfogatát óhajtotta gyarapítani, Prohászka a keresztény lelkek vallásos gerjedelmének forrásait mélyítette. Pázmány egész lénye szerint skolasztikus volt, a nagy Bellarmini hűséges követője, alapjában véve magyarságának kétségbevonhatatlan tüze nem zárta ki benne az ultramontanizmust. Prohászka viszont misztikus lélek, aki ugyan teleszívta magát a modern természettudományok nedveivel, alapjában véve azonban csekély fontosságot tulajdonított azoknak a thomisztikus érveknek és szemléleteknek, amelyek a filozófia kétszerkettőjével argumentálták a katolikus egyház tantételeit. Egyszóval Pázmány mindenekfelett egyházpolitikus volt, Prohászka térítő és apostol. Mindenesetre meglepő, hogy e két ellentétes szellemű férfiúnak csodálatraméltó tevékenysége ugyanazon hatásokban kezd jelentkezni. Pázmányra nézve felesleges bővebben bizonyítanunk hiszen ebben a korban talán nem is tehetett másképp a katolikus ellenreformáció a hatás és visszahatás törvényeinél fogva, a különböző keresztény felekezetek között szinte a válságig, a polgárháború feszültségi fokáig élesítette ki a felekezeti érzékenykedést. Mi tagadás benne: a hitviták kora óta aligha volt, persze lappangva, gyarlóbb állapotban a keresztény felekezetek közötti viszony, mint most. És bármennyire paradoxonnak látszik is, ezt a helyzetet a türelmességéről és fölényességéről felülmúlhatatlan Prohászka Ottokár nagy lelki missziója közvetett hatásai idézték elő. A vallásos intézmények és az egyházak történelmi fejlődésének csaknem törvényszerű jelensége, hogy az egyéni, az inspirált, vallásos közösségnek tagjai idővel, e vallásos érzés mélysége és hevessége szerint, egyoldalúakká és türelmetlenekké válnak más közösségekkel szemben. Ilsőre kell bocsájtanunk, hogy Prohászka misszionárius befolyása gigrezgett Magyarország valamennyi keresztfán felekezetén. A protestánsok is rengeteget köszönik ó - > !—■ -I. ni -fc » * földből és a magyar történelemből kell kigyúrnia az új magyar életformákat. Szabadon, merészen, mégis józanul, múltat és jövőt, történelmet és a fejlődő élet uj szükségleteit, uj gondolatait összehangolva. A magyar történelemből és a magyar néplélek mélyéről hozni fel az uj élet uj igazgyöngyeit. A magyarság őseredeti tehetségeit bontani magból gyökeres fává, virággá és gyümölccsé. Visszakanyarodni az elvesztett magyar történelmi hivatás büszke országútjára. Kitermelni a magyar lélek ősi kincseit mindenekfelett a világ első katonájává és magyar művésszé, magyar költővé, magyar feltalálóvá, magyar mérnökké, magyar jogásszá, magyar bíróvá, magyar tisztviselővé, nagyszerű és felsőbbséges magyar munkássá. Kiszórni a magyar életből minden fölösleges idegenséget: először a meghamisított lelkünk világából, de városainkból és a falvainkból is, gyárakból és bankokból is. Visszafoglalni minden elhódított hatalmi pozíciót. Fölszabadítani a tőkéshűbériség bilincseiből a magyar földet, a maga lábára állítani a magyar ipart és kereskedelmet, egyensúlyt és szerves összeműködést teremteni a magyar termelő munkaerői és tényezői között. Fölszabadítani a magyar munkást a nemzetközi tőkéshűbérségetség és a nemzetközi proletárhierarchia rabszolgaságából, visszaadni fajának, nemzetének, önmagának. Leszállani a falvak népéhez, a nagyszerű magyar paraszthoz, azt fölemelni, lelkében és gazdasági erejében kivirágoztatni s a nemzet életében ahhoz a szerephez juttatni, amely megilleti. A középosztály beidegződött szellemi és erkölcsi értékeiből s a még mindig gyönyörű és nagyszerű emberpéldányokat termő ősi magyar nemességből átmeneti és továbbfejleszteni minden igaz emberértéket. Újjászervezni az egész nemzeti termelést s a lebontott tőkés és szocialista hierarchiák helyébe fölépíteni a nemzeti élet egyetemes hierarchiáját. Mindezt egyetlen nagy, hatalmas, a modern élet minden eredményét, eszközét és módszerét fölhasználó organikus hódító szintézisbe foglalni: ez a mi céltűzésünk, ez a mi hitünk, ez a mi akaratunk.