Előörs, 1928 (1. évfolyam, 1-41. szám)
1928-09-02 / 25. szám
(5. közlemény.) A nándorfehérvári hadjárat. Elérkeztünk a nagy Hunyadi legutolsó hadműveletéhez, az 1456. évi nándorfehérvári hadjárathoz. Az eddigi hadakozásból már elegendően kitűnt, hogy bármily súlyos csapásokat is mért Hunyadi a törökre, a fennforgó erőviszonyok szerint csak egész Európa egyesült hatalma tudott volna ellene döntő eredményt kivívni. A nyugati hatalmak azonban a pápák minden erőfeszítése dacára sem hozták meg a lehetséges pénz- és véráldozatot, sőt Velence, mely abban az időben a legerősebb hajóhaddal rendelkezett és melynek bőségesen volt pénze arra, hogy a török ellen hatalmas zsoldos sereget állítson fel, a török birodalommal kereskedelmi előnyöket nyújtó szövetségi szerződést kötött, így mindezideig némi, többé-kevésbé fegyelmezetlen keresztes hadak és a török veszedelem által közvetlenül fenyegetett szerbek, oláhok, bosnyákok és albánok támogatták időnként Hunyadi hadakozárását, a művelt Nyugat csak pénzt adott és csupán a burgundi-olasz egyesült flotta nyújtott néha kétes értékű segítséget. Ez volt az oka annak, hogy Hunyadi minden hadjáratában oly óriási túlerővel állt szemben, amelyet még az ő hadvezéri zsenialitása sem tudott mindig kiegyensúlyozni. Azonkívül szerencsétlenségünkre éppen Hunyadi János idejében rendkívül tetterős szultánok ültek a török trónon. Előbb II. Murad, a várnai hadjárat győztes vezére, aztán a Bizáncot meghódító II. Mohamed, kiknek eleme volt a harc. Előbbi csak a balkáni fejedelmeket akarta hűbéreseivé tenni. Mohamed már magasabbra tört. Ő a Balkánt akarta birodalmába bekebelezni.» Minthogy csupán Hunyadi vezérsége tette a töröknek a Balkán végleges birtoklását vitássá, Hunyadit kellett az útból eltávolítani. Az ő kezében volt a nándorfehérvári magyar végvár. Ez volt a Balkán és egyben dél felől Magyarország kapuja, ez alkotta azt a hadműveleti alapot, melyre a magyarok eddig oly eredményesen támaszkodtak. Ezért célozta a törökök 1456. évi támadó hadjárata Nándorfehérvárnak elfoglalását. A szultán nagyarányú előkészületeit e hadi vállalatra már a tél folyamán megkezdte. A csapatok Ruméliában gyülekeztek. Az ostromló ágyukat a szultán az 1455 folyamán török kézre került szerb Krusevác ágyúgyárában öntette. Mintegy 300 ostromlólövegből állott a török ágyupark, köztük 22 drb. még soha nem látott nagyságú 5 hüvelyes űrméretű ágyú, aztán oly kaliberű mozsarak, melyek torkolatában egy ember kényelmesen ülhetett. A fenyegető veszélyre 1456. január havában a magyar országgyűlés összeült. Jellemző a hadi készülődéssel a déli határon elfoglalt Hunyadi nehéz helyzetére, hogy az országgyűlésen március havában csak királyi menlevéllel és ekkor is csak hatalmas fegyveres kísérettel jelenhetett meg, mert jogosan tartott attól, hogy az ellenséges királyi udvar életére tör. Tudjuk, hogy fiát, Lászlót az udvar már következő évben kivégeztette. Az országgyűlésen a pápa követe bejelentette, hogy az egyesült burgundi-olasz flotta megint a Dardenellákhoz fut ki és kilátásba helyezte a külföldi keresztes hadak beérkeztét. A rendek megszavazták a hadiköltséget, azzal, hogy a múlt évi rossz termésre tekintettel a hadviselés aratás előtt nem kezdhető meg. A tanácskozás még folyt, midőn április 7-én az a megdöbbentő hír terjedt el, hogy a szultán nagy sereggel Bulgárián keresztül és hatalmas hajóhaddal a Dunán elindult Nándorfehérvár felé. Erre a rendek még felszólították a németeket, olaszokat és albánokat, hogy segélyhadakat küldjenek, aztán az országgyűlés feloszlott. A királyi udvar Bécsbe menekült, a faurak hazaszéledtek, míg a majdnem magára maradt Hunyadi néhány személyes hívével Nándorfehérvárra ment. Szégyen, de igaz, hogy úgy a magyar főpapság, mint a zászlósurak, ettől a nehéz hadjárattól távolmaradtak, így Hunyadi az első időben csak a saját költségén szervezett csapatokra és a magyar keresztes hadakra számíthatott. Utóbbiakat Kapisztrán barát Szegeden gyülekeztette, katonai értékük azonban igen csekély volt, amit legjobban bizonyít az, hogy Hunyadi, a vele együtt Nándorfehérvárra egy ily had élén meginduló pápai követet felszólította a visszatérésre. Nem is lehettek jók, mert fegyverzetük silány volt és az idő rövidsége folytán nem is lehetett őket harcszerű katonai alakulatokba szervezni. Zsoldosok félfogadására az országgyűlés által megszavazott pénzen oly módon, hogy azok rögtön a Délvidéken alkalmaztassanak, a szultán gyors előnyomulása elegendő időt nem engedett. Hunyadi Nándorfehérváron a védőrséget saját embereivel megerősítette, a vár tüzérségi fölszerelését más várakból vett anyaggal kiegészítette, a vár parancsnokságát sógorára, Szilágyi Mihályra bízta, s miután így a legszükségesebbekről gondoskodott, Péterváradra ment vissza, hogy a bizonyára szükségessé váló felmentő sereget ott megszervezze. A török hadsereg 150.000 főnyi erőben június elején ért Nándorfehérvár alá és azt minden oldalról körülzárolta. A 200 gályából és naszádból álló hajóhad Zimonytól északra lehorgonyozva zárta el a védőrséget a Dunától. A vár védőrsége ebben a vészes időben mintegy 3—4000 főre rúghatott. Magát a várat a város körül a déli vonalon húzódó kettős várfal, aztán fellegvár gyanánt a mai Kalimegdánon épült megerődített kastély, végül az északi, Duna-Száva menti oldalon levő erődítési művek alkották. Mialatt Hunyadi Péterváradon szervezkedett, kezdetét vette az ostrom. A szokatlanul nagyszámú és nehéz tüzérségnek a vár falai nem tudtak ellenállni. A külső várfalat a törökök pár nap alatt teljesen szétlőtték és előre látható volt, hogy a belső várfal is hamarosan erre a sorsra jut. Még szerencsének volt mondható, hogy a török oly nehéz lövegeket alkalmazott, melyeknek állásbahozása és állásváltoztatása nagyon időtrablónak bizonyult. Ebben a válságos helyzetben érkezett meg Hunyadi a Péterváradon sebtében megalakított kisded felmentő sereggel. Ennek egyik része, Hunyadi zsoldos gyalogosai és a keresztes hadak válogatott harcosai a Dunán 200 vizijárművel — köztük csak egyetlen hadigálya, a többi dunai csónak — eleséggel és hadianyaggal megrakva, a sereg másik része, a lovasság, keresztesek zöme és a tüzérség a Duna jobb partján gyalogmenetben vonultak a vár felé. Ez a szedett-vedett flotta július 14-én a Zimonytól északra lehorgonyozott és láncokkal összekötött, sokkal erősebb török flottát megtámadta és áttörte, míg a felmentő sereg tüzérsége a Duna partjáról,, a vár dunai flottája pedig — 40 naszád — házukról támogatta a támadást. Az ekként kifejlődött 5 órás »tengeri« csatában a török flotta súlyos vereséget szenvedett. Három hadigálya 500 főnyi személyzettel elsülyedt, négy fogságba esett, a többi erősen megrongált állapotban elmenekült. A szultán ezeket a hajókat a vár alatt, a török tábor Hunyadi János írta: Julier Ferenc ny. vk. alezredes.