Szabadság, 1935 (8. évfolyam, 1-48. szám)

1935-10-20 / 39. szám

­thol az ország­­ legnagyobb mintagyümölcsösét lehetne megteremteni Barangolás a tiszaháti gyümölcsös ősrengetegben Fodso-T­isza-vidékt, október b6. SE Verérosnam­ény-féle vezető hepe- knpás országúton tetejesen ráköti teher­autók jönnek egymásután Velünk szem­ben. Az emeletmagasságra felhányt ládák résein át aranysárga, halványpiros, meg bíborvörös almák­­villannak elő, a házi­szőttes zsákokban pedig az idei dió uta­zik a távoli vasútállomás felé. Mái Tisza* Számos-közben •— eltérően az ország többi gyümölcstermő vidékétől *—■, gaz- tag 'termést hoztak 'a gyümölcsösök, a folyómenti folyók öregjei más hetekkel Nincs olyan nagyszabású propaganda, ami népszerűbbé tehette volna a gyü­mölcstermesztést, mint az idei különö­sen gazdag szüret. Az a háromholdas Szamos-parti törpebirtokos, akinek két hold gabonaföldje öt mázsa búzát ter­mett, 00 pengő­­értékben, elképedve vette tudomásul, hogy alig egy holdnyi gyümölcsöse­n— szinte magától egy vagon fajalmát adott, több mint 2000 m értékben és egész bizonyos, hogy ez a gazda a jövő esztendőben már permetezni, her­nyózni és trágyázni is fog, még dúsabb termés biztosítása érdekében. Magyarországnak ez az északkeleti szöglete talán a legalkalmasabb gyü­mölcstermesztésre. Ennek a vidéknek —­­melyet a Tisza, Kraszna, Szamos és a Tűt folyók szelnek át, — alig van olyan pontja, amely ne lett volna valamikor folyammeder, csupa holt folyóágy, ár­terület és töltés ez az országrész, melyen a szabályozás előtt össze-vissza kalandoz­­tak a folyók és a megtermékenyített, homokos, iszapos talaj a legkiválóbban alkalmas gyümölcstermesztésre, úgyhogy a legminimálisabb állami segítséggel va­lóságos paradicsomot lehetne elővará­zsolni ebből a földből. A Tisza és a Sza­mos két oldalán több kilométernyi szé­lességben húzódnak a gyümölcsösök, melyek olyan nagy méretűek, hogy el­téved bennük a járatlan ember és órák­­hosszat bolyonghat előre-hátra, míg ki­vezető utat talál. Ezeket a gyümölcsö­söket azonban nem tervszerű telepítés, állami vagy szövetkezeti akció hozta létre, hanem , és a természet indította meg saját jó­szántából a telepítést, azzal, hogy az összeöntött folyók hullá­mai gyümölcsfamagvakat szórtak el az árterületeken, a bolt folyammedrek dús talaján, az embernek aztán csak meg kel­lett ritkítani a magától nőtt faiskolát, a vadcsemetéket nemes hajtásokkal kellett beoltani és már készen is állt számára a legpompásabb gyümölcsöt termő ren­geteg, ezer és ezer holdnyi terjed elemiben. ezelőtt kiköltöztek a kertekbe, kunyhó­kat eszkábáltak össze a megszedett fák alatt és künn őrzik a leszüretelt termést, amely hatalmas kupacokba összehordva vár az eladásra és elszállításra. Szatmár­ és Bereg megye folyókmenti része jófor­mán egyetlen hatalmas gyümölcsfaerdő­ből áll és­ lakossága ebben az évben úgy­szólván csak gyümölcsből fog pénzt látni.­­Ami gabona termett, azt felélik télen a családok és elviszi az adó, a gyümölcsért azonban csengő pénzzel fizetnek a kereskedők. Ilyen ősgyümölcsös ma már igen ke­vés akad, a száz évesnél is jóval öregebb ,,elsőszülött“ fák jórészt elhaltak, de a természet példáján tanult emberek új csemetéket ültettek helyükbe és lassan­­lassan­­—­ minden központi irányítás nél­kül —­ nagyarányú gyümölcsfatelepítés indult meg ezen a tájon. Ma a Tisza és Szamos két partját a határtól csaknem Vásárosnaményig másfél—kétkilométeres szélességben gyümölcsöserdő övezi, úgy­hogy a csonkaországnak legnagyobb ösz­­szefüggő gyümölcstermő vidéke itt van a felső Tisza-vidéken, Akit két diéfa tart el... Tarpáról indulunk el és Tivadarnál vetjük bele magunkat a Tiszaparti gyü­mölcsös­ dzsungelba. Itt még sok az ős­gyümölcsfa, melyet talán a jelenlegi gazda dédapja oltott át nemessé és ép­pen ezért a gyümölcsösök egy része ren­dezetlen és túlzsúfolt, de egyre sűrűbben következnek a rendszeres, fiatal telepí­tések. Hogy mit jelentenek a lakosságnak ezek a gyümölcsösök, azt egészen rövid számítással szemléletessé tette az egyik livadari törpebirtokos, akinek egy hold gabonaföldje van és földjének a Tisza­­felöli végén két hatalmas diófája. Föld­jén három mázsa búza és néhány cső kukorica termett, diófái pedig három mázsa termést hoztak. A búzának 13,50 pengő az ára, a diónak pedig 110 pengő. Egy hold szántója tehát 40 pengő értékűt termett, két diófájának gyü­mölcsét pedig ugyanakkor 300 pen­gőért adta el. Hogy pedig az összefüggő, folyómenti gyümölcsöserdők mit jövedelmeznek, az kitűnik abból, hogy a fajalma mázsáját az idén 35—40 pengőért vásárolják a kereskedők és egy hold jó állapotban lévő gyümölcsös 100 mázsa almát játszva megterem, ezeket a számokat csak össze kell hasonlítani egy hold szántó 7 má­zsás búzatermésével, 14 pengős árban és azonnal szembetűnik az a feltűnő nagy különbség, ami jövedelemezőség szem­pontjából a szemtermelés és a­­ gyü­mölcstermesztés között fennáll. gubáknak éppen tavaszra, a permetezé­sek idejére fogy el a pénzük, a hitelszö­vetkezetek pedig még 50 pengőnyi köl­csönt sem folyósítanak. Ilyen viszonyok mellett az ország leg­nagyobb összefüggő egészet alkotó gyü­mölcsvidéke, ahol tíz- és tízezer holdas kertek húzódnak egy tagban a folyók mentén, nem válhat virágzó üzletté és gyü­mölcsexportunk középpontjává. Fokozzák a bajokat az elképesztően rossz állapotban levő utak, a vasúthálózat hiánya és a víziutak kihasználatlansága. Az országnak ezt a legmagyarabb vidé­két örök ellenzéki beidegzettsége miatt századokon keresztül mostohagyermek­ként kezelték a mindenkori kormányok. Itt nem épültek utak, vasutak és maga­sabb iskolák — az­ egész Szatmár-Bereg megyének nincs egyetlen középiskolája sem, egy magánpolgárit leszámítva —, s míg a nemzetiségi vidékek minden időben állandó és dús államsegélyt élveztek, a szatmári és beregi magyaroknak a közpénzekből és közintézmények­­ből sohasem jutott semmi és talán az országnak egy vidéke sem él ilyen mag­árahagyatott, isten háta mögötti elmaradottságban, mint ez a színmagyar országrész, hga a Tiszát hajózhatóvá tennék... A sok mulasztást és hibát nem­ lehet egyszeribe helyrehozni, de elsőrendű gaz­dasági érdek fűződik ahhoz, hogy ezt a vidéket — ahol az Európa bármely pont­ján piacot találó, keresett exportcikkünk nagy tömegben és elsőrendű minőségben terem — mindenáron fejlesszük és kibá­nyásszuk azokat a kincseket, amelyek ezekben az ezerholdakra rúgó gyümöl­csös-rengetegekben ma még jórészt ki­használatlanul hevernek. Ez a túlzsúfolt lakosságú országrész —­ amelynek az egyoldalú szemtermelés már nem nyújt megélhetést — biztos kenyér­hez jutna, ha a gyümölcstermesztéssel foglalkozó tömegek csak annyi segítséget kapnának — biztos fedezetre nyújtott apróbb kölcsönök révén —, hogy a ta­vaszi védelmi munkálatokat elvégezhes­sék. Kívánatos volna, hogy a gyümölcs­­termesztés népszerűsítésével foglalkozó szervek egységes, törpe­ facsemetékhez juttassák a lakosságot, amely az elaggott fák kicserélése után megkezdhetné a nagyobb export­le­hetőségű standard­ gyümölcs ter­mesztését. Fontos volna végül, hogy a veszélyesebb folyamkanyarok kikövezése révén meg­akasszák a további, egyre nagyobb mé­reteket öltő partbeszakadásokat. '*»»« Ezeken a szerény és igen kevés jóin­dulattal teljesíthető kívánságokon kívül van még egy nagy álmuk a szatmári és beregi gyümölcstermesztőknek: a Felső-Tisza hajózhatóvá tétele. Ha a jelenlegi országhatártól kiindulva kikotornák a Tisza ágyát és járhatóvá tennék kisebb uszályok számára, melyek leszállítanák a gyümölcsöt Tokajig, hi­hetetlen mértékben fellendülne a gyü­mölcsforgalom és azok a fülérek és pen­gők, melyek most a bonyolult és hossza­dalmas szállítási műveletek révén a galí­ciai eredetű közvetítő-kereskedők zse­bébe vándorolnak, a termelőket gazdagí­tanák. A megkönnyített értékesítési le­hetőségek felfokoznák a fatelepítés tem­póját és a termesztés méreteit, amikor aztán az országnak ma is legnagyobb összefüggő gyümölcstermő vidékéből egy hatalmas, egész országrészt ma­­gába foglaló minta-gyümölcsös lenne, ahol a tervszerű és kifizetődő gondozás és pepecselés minden évben állandó és biztos termést garantálna. Hogy pedig egy nagyszabású Tisza-parti és kotrási munkálat micsoda kereseti lehetőségeket nyújtana három vármegye irtózatos ne­hezen élő munkanélküli földmunkásai­nak, azt felesleges részletezni. A Tisza tehát a végső segítség és mentsvár mindenütt. Beregben és Szat­máriján éppúgy, mint az aszállyal és le­­csapolással sújtott alföldi pusztaságo­kon. Antalffy Gyula Gyümölcsös őserdők Elviszi a gyümölcsösöket a Tisza Sajnos a tivadari gyümölcsösök egy része halálra van ítélve, a Tisza egyre vadabbul szaggatja a partot a kertek matt és minden évben beledől egy-két tot fa a makrancos folyóba. 1920 óta a tivadari gyümölcsösökből több mint harminc holdat vitt el a Tisza és hiába kérnek és rimánkodnak a tiva­­dariak illetékes helyeken, hogy haladék­talanul indítsák meg a partvédelmi munkálatokat, mert néhány év, és el­­víszik a falu egész gyümölcsöse, panaszaik süket fülekre találnak. Pedig a legprimitívebb partvédelem: a part veszélyesebb pontjainak terméskő­vel való kirakása is meg tudná állítani a Tisza pusztító munkáját. A védelmen kívül ezek a munkálatok keresethez jut­tatnák a környék éhező földmunkásait, mint a nyári tarpai partvédelmi művele­tek, ahol az aránylag emberséges, 1­ 60 pengős napszám a legutolsó percben jött segítség volt a keresetnélküli mun­kástömegeknek. it mellőzött Liszahát A Szamos-parti gyümölcsösök egy része is veszélyben van, ott azonban az elhibá­zott partvédelem a bűnös, amely állan­dóan csak a védgátakat emelte, de a folyamágyat sohasem kotorta ki, aminek következtében a Szamos szintje állan­dóan emelkedett, s ma már egy nívón van a vidék fel­színével. Hogyha pedig a jövőben továbbra is a töltéseket fogják magasítani, a célraveze­tőbb medervájás helyett, akkor a tömén­telen hordalékot szállító és emiatt állan­dóan emelkedő Szamos igen hamar a fal­vak fölé fog emelkedni, ami nagy mér­tékben megnöveli majd az árvízveszedel­met. A Szamos-menti falvak és gyümöl­csösök már most is fokozott mértékben ki vannak téve az árvízveszélynek, s ha 2­011 jeges áradás jön, az éles jégtáblák halálra sebzik, jóformán tövestől kivágják a folyómenti gyümölcsfák ezreit. Az a veszély, ami a folyók révén fe­nyegeti a tiszaháti gyümölcsösöket, még­sem olyan nagyméretű, mint az a kár, amit a gyümölcsösök tervszerű gondozá­sának a hiánya okoz. Ezeket a gyümölcsös-rengetegeket a kárt­­tevők ezerféle fajtája pusztítja és bár a gazdák tudják, hogy a védekezés igen kifizető, mert hiszen egy hold gyümölcsös permetezése nem kerül többe 60 pengő­nél, ami másfél mázsa alma árából már megtérül, egy hold pedig másfél vagont is megterem, mégsem képesek felvenni a­­harcot a kártevők ezen, mert hiszen­­. Gömbösi szóvirágok " Gömbös miniszterelnök úr e héten ele­mében volt: négy politikai beszédet tar­tott, amelyek a reformkorszak szókincsét az új stílus üde szóvirágaival gazdagított­­ák. Ezeket a szóvirágokat díszes cso­korba kötöttük s ezennel átadjuk a nyil­vánosságnak. Debrecenben kezdte a miniszterelnök itt a szónoklatok sorozatát. Itt alaposan leszedte a keresztvizet az ellenzékről. „Ne törődjünk az ellenzéki kritikával, ne törődjünk az ellenzéki politikusokkal és azokkal a vihart kedvelő közéleti ha­jósokkal sem, akik a partról szeretik végignézni a vihar tombolását.“ (Íme a miniszterelnök úr hajóskomplexuma, amelynek egyik változata a „vén csák­­lyás“, fogalommá vált.) Ugyanitt a kor­mány lázas reformtempójáról is beszélt. „Annyi reform jön, — jelentette ki — hogy sajtófőnököm, Antal István a mi­nap figyelmeztetett is: „ne forszírozzam a tempót.“ (A sajtófőnöknek igaza is­­van: kávéskanállal kell adagolni a refor­mot, amelynek eddig meg nem valósult ígéreteivel amúgy is torkig van az or­szág.) A debreceni nagy beszéd csúcs­pontja az Alföld fásításának és öntözé­sének víziója volt, amelyet Gömbös Gyula szakszerűen vetített a hallgatóság elé. Azt mondta, hogy megtaláljuk majd a „megfelelő fanemett’, amellyel az Al­földet fásíthatjuk. Az öntözésről pedig: „Nagy tárolómedencékben gyűjtjük ösz­­sze a vizet s ha jön az aszály, ráeresztjük az Alföldre s hullámai elborítják a vidéket és az ellenzéket is.“ (Meg kell adni, nem sokra becsüli a miniszterelnök úr az el­lenzéket: a múlt héten kiadta az utasí­tást, hogy az Ocskayak „haljanak ki“, most pedig vízbe akarja fojtani a negatív magyarokat.) Csütörtökön a Nemzeti Lovardában be­szélt Gömbös Gyula. Egy-két szóvirág: „A magyar ember általában bizalmatlan, mert a politikában sokszor becsapták.“ (Ezt Gömbös tudja a legjobban, aki maga nyíltan vallotta, hogy őt bizonyos körül­mények között nem kötik az ígéretei.) Gömbös folyton tiltakozik a gyanúsítás ellen, mintha ő diktatúrára törne, viszont a demokráciát a következő ékes mondat­ban parentálja el: „miért nézzek az úgy­nevezett demokrata pártok felé, amikor ilyen pártok Európában már alig vannak másutt mint nálunk, nálunk is bizonyára csak azért, mert konzervatív lelkü­letnek lévén ragaszkodunk úgynevezett régi dol­gokhoz még akkor is, ha azok már el is koptak.“ Pénteki beszédéből, melyet a MÁV­ gépgyári munkások előtt mon­dott, minden kommentár nél­kül ezeket a költői lendületű, m­eta­­­­forákban gazdag mondatokat közöljük: „Az ellenzék azt hiszi, hogy megállt az idő a nemzet feje felett: egy helyben áll a poros úton és kiabál az idők gyorsvo­nata után, hogy ne menjen olyan gyor­san. Pedig az gyorsan megy, mert siet és mert az emberek is, akik benne ülnek, szintén sietnek.“ Pénteken még egy politikai beszédet mondott Gömbös Gyula, ami annál külö­nösebb, mert ez a beszéde egy becsületes munkában megőszült, tisztes gyáriparos Hirmann Ferenc jubileumán hangzott el. A pártok felett álló miniszterelnök he­lyett itt a polgári munka ünnepén is a NÉP vezére beszélt. Ezt az alkalmat is felhasználta Gömbös Gyula arra, hogy a Nemzeti Egység pártjának egy kis propa­­gandát csináljon. Különben e beszédében a magyarok egy új kategóriáját állította fel:­­ a jajgató magyarokét. Tehát már nemcsak negatív és pozitív, hanem jaj­gató magyarok is vannak. Ez bizony igaz, de ha vannak ilyen magyarok, ez kétség­telenül a kormány bűne. Mert, ha nagyon jól menne a dolguk, valószínűleg nem jajgatnának. Október hó 1-én volt huszonöt éve, hogy boldogult elődömtől, Wampetics Ferenctől az állatkerti vendéglő bérletét átvettem. Úgy érzem, nagy idő, amit ez em­beröltő alatt Budapest közönségének szolgálatában eltöltenem adatott és ha máma, — az évfordulón — azt kell látnom, hogy ez időnek anyagi ered­ményeitől meg is fosztott a trianoni Magyarország polgárainak közös, ke­serű sorsa, — elégülten gondolhatok arra az erkölcsi sikerre, mely e negyed­századon végigkísért. Hálatelt szívvel fordulok tehát életem e bensőséges nagy ünnepén kedves vendégeim seregéhez, meleg köszönetét küldve elismerő támogatásukért, ragasz­kodásukért és ígérem, hogy — míg a jó Isten engedi — az akarok maradni — aki eddig voltam. GUNDEL KÁROLY vendéglősmester

Next