Szabadság, 1935 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1935-10-20 / 39. szám
thol az ország legnagyobb mintagyümölcsösét lehetne megteremteni Barangolás a tiszaháti gyümölcsös ősrengetegben Fodso-Tisza-vidékt, október b6. SE Verérosnamény-féle vezető hepe- knpás országúton tetejesen ráköti teherautók jönnek egymásután Velünk szemben. Az emeletmagasságra felhányt ládák résein át aranysárga, halványpiros, meg bíborvörös almákvillannak elő, a háziszőttes zsákokban pedig az idei dió utazik a távoli vasútállomás felé. Mái Tisza* Számos-közben •— eltérően az ország többi gyümölcstermő vidékétől *—■, gaz- tag 'termést hoztak 'a gyümölcsösök, a folyómenti folyók öregjei más hetekkel Nincs olyan nagyszabású propaganda, ami népszerűbbé tehette volna a gyümölcstermesztést, mint az idei különösen gazdag szüret. Az a háromholdas Szamos-parti törpebirtokos, akinek két hold gabonaföldje öt mázsa búzát termett, 00 pengőértékben, elképedve vette tudomásul, hogy alig egy holdnyi gyümölcsösen— szinte magától egy vagon fajalmát adott, több mint 2000 m értékben és egész bizonyos, hogy ez a gazda a jövő esztendőben már permetezni, hernyózni és trágyázni is fog, még dúsabb termés biztosítása érdekében. Magyarországnak ez az északkeleti szöglete talán a legalkalmasabb gyümölcstermesztésre. Ennek a vidéknek —melyet a Tisza, Kraszna, Szamos és a Tűt folyók szelnek át, — alig van olyan pontja, amely ne lett volna valamikor folyammeder, csupa holt folyóágy, árterület és töltés ez az országrész, melyen a szabályozás előtt össze-vissza kalandoztak a folyók és a megtermékenyített, homokos, iszapos talaj a legkiválóbban alkalmas gyümölcstermesztésre, úgyhogy a legminimálisabb állami segítséggel valóságos paradicsomot lehetne elővarázsolni ebből a földből. A Tisza és a Szamos két oldalán több kilométernyi szélességben húzódnak a gyümölcsösök, melyek olyan nagy méretűek, hogy eltéved bennük a járatlan ember és órákhosszat bolyonghat előre-hátra, míg kivezető utat talál. Ezeket a gyümölcsösöket azonban nem tervszerű telepítés, állami vagy szövetkezeti akció hozta létre, hanem , és a természet indította meg saját jószántából a telepítést, azzal, hogy az összeöntött folyók hullámai gyümölcsfamagvakat szórtak el az árterületeken, a bolt folyammedrek dús talaján, az embernek aztán csak meg kellett ritkítani a magától nőtt faiskolát, a vadcsemetéket nemes hajtásokkal kellett beoltani és már készen is állt számára a legpompásabb gyümölcsöt termő rengeteg, ezer és ezer holdnyi terjed elemiben. ezelőtt kiköltöztek a kertekbe, kunyhókat eszkábáltak össze a megszedett fák alatt és künn őrzik a leszüretelt termést, amely hatalmas kupacokba összehordva vár az eladásra és elszállításra. Szatmár és Bereg megye folyókmenti része jóformán egyetlen hatalmas gyümölcsfaerdőből áll és lakossága ebben az évben úgyszólván csak gyümölcsből fog pénzt látni.Ami gabona termett, azt felélik télen a családok és elviszi az adó, a gyümölcsért azonban csengő pénzzel fizetnek a kereskedők. Ilyen ősgyümölcsös ma már igen kevés akad, a száz évesnél is jóval öregebb ,,elsőszülött“ fák jórészt elhaltak, de a természet példáján tanult emberek új csemetéket ültettek helyükbe és lassanlassan— minden központi irányítás nélkül — nagyarányú gyümölcsfatelepítés indult meg ezen a tájon. Ma a Tisza és Szamos két partját a határtól csaknem Vásárosnaményig másfél—kétkilométeres szélességben gyümölcsöserdő övezi, úgyhogy a csonkaországnak legnagyobb öszszefüggő gyümölcstermő vidéke itt van a felső Tisza-vidéken, Akit két diéfa tart el... Tarpáról indulunk el és Tivadarnál vetjük bele magunkat a Tiszaparti gyümölcsös dzsungelba. Itt még sok az ősgyümölcsfa, melyet talán a jelenlegi gazda dédapja oltott át nemessé és éppen ezért a gyümölcsösök egy része rendezetlen és túlzsúfolt, de egyre sűrűbben következnek a rendszeres, fiatal telepítések. Hogy mit jelentenek a lakosságnak ezek a gyümölcsösök, azt egészen rövid számítással szemléletessé tette az egyik livadari törpebirtokos, akinek egy hold gabonaföldje van és földjének a Tiszafelöli végén két hatalmas diófája. Földjén három mázsa búza és néhány cső kukorica termett, diófái pedig három mázsa termést hoztak. A búzának 13,50 pengő az ára, a diónak pedig 110 pengő. Egy hold szántója tehát 40 pengő értékűt termett, két diófájának gyümölcsét pedig ugyanakkor 300 pengőért adta el. Hogy pedig az összefüggő, folyómenti gyümölcsöserdők mit jövedelmeznek, az kitűnik abból, hogy a fajalma mázsáját az idén 35—40 pengőért vásárolják a kereskedők és egy hold jó állapotban lévő gyümölcsös 100 mázsa almát játszva megterem, ezeket a számokat csak össze kell hasonlítani egy hold szántó 7 mázsás búzatermésével, 14 pengős árban és azonnal szembetűnik az a feltűnő nagy különbség, ami jövedelemezőség szempontjából a szemtermelés és a gyümölcstermesztés között fennáll. gubáknak éppen tavaszra, a permetezések idejére fogy el a pénzük, a hitelszövetkezetek pedig még 50 pengőnyi kölcsönt sem folyósítanak. Ilyen viszonyok mellett az ország legnagyobb összefüggő egészet alkotó gyümölcsvidéke, ahol tíz- és tízezer holdas kertek húzódnak egy tagban a folyók mentén, nem válhat virágzó üzletté és gyümölcsexportunk középpontjává. Fokozzák a bajokat az elképesztően rossz állapotban levő utak, a vasúthálózat hiánya és a víziutak kihasználatlansága. Az országnak ezt a legmagyarabb vidékét örök ellenzéki beidegzettsége miatt századokon keresztül mostohagyermekként kezelték a mindenkori kormányok. Itt nem épültek utak, vasutak és magasabb iskolák — az egész Szatmár-Bereg megyének nincs egyetlen középiskolája sem, egy magánpolgárit leszámítva —, s míg a nemzetiségi vidékek minden időben állandó és dús államsegélyt élveztek, a szatmári és beregi magyaroknak a közpénzekből és közintézményekből sohasem jutott semmi és talán az országnak egy vidéke sem él ilyen magárahagyatott, isten háta mögötti elmaradottságban, mint ez a színmagyar országrész, hga a Tiszát hajózhatóvá tennék... A sok mulasztást és hibát nem lehet egyszeribe helyrehozni, de elsőrendű gazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy ezt a vidéket — ahol az Európa bármely pontján piacot találó, keresett exportcikkünk nagy tömegben és elsőrendű minőségben terem — mindenáron fejlesszük és kibányásszuk azokat a kincseket, amelyek ezekben az ezerholdakra rúgó gyümölcsös-rengetegekben ma még jórészt kihasználatlanul hevernek. Ez a túlzsúfolt lakosságú országrész — amelynek az egyoldalú szemtermelés már nem nyújt megélhetést — biztos kenyérhez jutna, ha a gyümölcstermesztéssel foglalkozó tömegek csak annyi segítséget kapnának — biztos fedezetre nyújtott apróbb kölcsönök révén —, hogy a tavaszi védelmi munkálatokat elvégezhessék. Kívánatos volna, hogy a gyümölcstermesztés népszerűsítésével foglalkozó szervek egységes, törpe facsemetékhez juttassák a lakosságot, amely az elaggott fák kicserélése után megkezdhetné a nagyobb exportlehetőségű standard gyümölcs termesztését. Fontos volna végül, hogy a veszélyesebb folyamkanyarok kikövezése révén megakasszák a további, egyre nagyobb méreteket öltő partbeszakadásokat. '*»»« Ezeken a szerény és igen kevés jóindulattal teljesíthető kívánságokon kívül van még egy nagy álmuk a szatmári és beregi gyümölcstermesztőknek: a Felső-Tisza hajózhatóvá tétele. Ha a jelenlegi országhatártól kiindulva kikotornák a Tisza ágyát és járhatóvá tennék kisebb uszályok számára, melyek leszállítanák a gyümölcsöt Tokajig, hihetetlen mértékben fellendülne a gyümölcsforgalom és azok a fülérek és pengők, melyek most a bonyolult és hosszadalmas szállítási műveletek révén a galíciai eredetű közvetítő-kereskedők zsebébe vándorolnak, a termelőket gazdagítanák. A megkönnyített értékesítési lehetőségek felfokoznák a fatelepítés tempóját és a termesztés méreteit, amikor aztán az országnak ma is legnagyobb összefüggő gyümölcstermő vidékéből egy hatalmas, egész országrészt magába foglaló minta-gyümölcsös lenne, ahol a tervszerű és kifizetődő gondozás és pepecselés minden évben állandó és biztos termést garantálna. Hogy pedig egy nagyszabású Tisza-parti és kotrási munkálat micsoda kereseti lehetőségeket nyújtana három vármegye irtózatos nehezen élő munkanélküli földmunkásainak, azt felesleges részletezni. A Tisza tehát a végső segítség és mentsvár mindenütt. Beregben és Szatmáriján éppúgy, mint az aszállyal és lecsapolással sújtott alföldi pusztaságokon. Antalffy Gyula Gyümölcsös őserdők Elviszi a gyümölcsösöket a Tisza Sajnos a tivadari gyümölcsösök egy része halálra van ítélve, a Tisza egyre vadabbul szaggatja a partot a kertek matt és minden évben beledől egy-két tot fa a makrancos folyóba. 1920 óta a tivadari gyümölcsösökből több mint harminc holdat vitt el a Tisza és hiába kérnek és rimánkodnak a tivadariak illetékes helyeken, hogy haladéktalanul indítsák meg a partvédelmi munkálatokat, mert néhány év, és elvíszik a falu egész gyümölcsöse, panaszaik süket fülekre találnak. Pedig a legprimitívebb partvédelem: a part veszélyesebb pontjainak terméskővel való kirakása is meg tudná állítani a Tisza pusztító munkáját. A védelmen kívül ezek a munkálatok keresethez juttatnák a környék éhező földmunkásait, mint a nyári tarpai partvédelmi műveletek, ahol az aránylag emberséges, 1 60 pengős napszám a legutolsó percben jött segítség volt a keresetnélküli munkástömegeknek. it mellőzött Liszahát A Szamos-parti gyümölcsösök egy része is veszélyben van, ott azonban az elhibázott partvédelem a bűnös, amely állandóan csak a védgátakat emelte, de a folyamágyat sohasem kotorta ki, aminek következtében a Szamos szintje állandóan emelkedett, s ma már egy nívón van a vidék felszínével. Hogyha pedig a jövőben továbbra is a töltéseket fogják magasítani, a célravezetőbb medervájás helyett, akkor a töméntelen hordalékot szállító és emiatt állandóan emelkedő Szamos igen hamar a falvak fölé fog emelkedni, ami nagy mértékben megnöveli majd az árvízveszedelmet. A Szamos-menti falvak és gyümölcsösök már most is fokozott mértékben ki vannak téve az árvízveszélynek, s ha 2011 jeges áradás jön, az éles jégtáblák halálra sebzik, jóformán tövestől kivágják a folyómenti gyümölcsfák ezreit. Az a veszély, ami a folyók révén fenyegeti a tiszaháti gyümölcsösöket, mégsem olyan nagyméretű, mint az a kár, amit a gyümölcsösök tervszerű gondozásának a hiánya okoz. Ezeket a gyümölcsös-rengetegeket a kárttevők ezerféle fajtája pusztítja és bár a gazdák tudják, hogy a védekezés igen kifizető, mert hiszen egy hold gyümölcsös permetezése nem kerül többe 60 pengőnél, ami másfél mázsa alma árából már megtérül, egy hold pedig másfél vagont is megterem, mégsem képesek felvenni aharcot a kártevők ezen, mert hiszen. Gömbösi szóvirágok " Gömbös miniszterelnök úr e héten elemében volt: négy politikai beszédet tartott, amelyek a reformkorszak szókincsét az új stílus üde szóvirágaival gazdagították. Ezeket a szóvirágokat díszes csokorba kötöttük s ezennel átadjuk a nyilvánosságnak. Debrecenben kezdte a miniszterelnök itt a szónoklatok sorozatát. Itt alaposan leszedte a keresztvizet az ellenzékről. „Ne törődjünk az ellenzéki kritikával, ne törődjünk az ellenzéki politikusokkal és azokkal a vihart kedvelő közéleti hajósokkal sem, akik a partról szeretik végignézni a vihar tombolását.“ (Íme a miniszterelnök úr hajóskomplexuma, amelynek egyik változata a „vén csáklyás“, fogalommá vált.) Ugyanitt a kormány lázas reformtempójáról is beszélt. „Annyi reform jön, — jelentette ki — hogy sajtófőnököm, Antal István a minap figyelmeztetett is: „ne forszírozzam a tempót.“ (A sajtófőnöknek igaza isvan: kávéskanállal kell adagolni a reformot, amelynek eddig meg nem valósult ígéreteivel amúgy is torkig van az ország.) A debreceni nagy beszéd csúcspontja az Alföld fásításának és öntözésének víziója volt, amelyet Gömbös Gyula szakszerűen vetített a hallgatóság elé. Azt mondta, hogy megtaláljuk majd a „megfelelő fanemett’, amellyel az Alföldet fásíthatjuk. Az öntözésről pedig: „Nagy tárolómedencékben gyűjtjük öszsze a vizet s ha jön az aszály, ráeresztjük az Alföldre s hullámai elborítják a vidéket és az ellenzéket is.“ (Meg kell adni, nem sokra becsüli a miniszterelnök úr az ellenzéket: a múlt héten kiadta az utasítást, hogy az Ocskayak „haljanak ki“, most pedig vízbe akarja fojtani a negatív magyarokat.) Csütörtökön a Nemzeti Lovardában beszélt Gömbös Gyula. Egy-két szóvirág: „A magyar ember általában bizalmatlan, mert a politikában sokszor becsapták.“ (Ezt Gömbös tudja a legjobban, aki maga nyíltan vallotta, hogy őt bizonyos körülmények között nem kötik az ígéretei.) Gömbös folyton tiltakozik a gyanúsítás ellen, mintha ő diktatúrára törne, viszont a demokráciát a következő ékes mondatban parentálja el: „miért nézzek az úgynevezett demokrata pártok felé, amikor ilyen pártok Európában már alig vannak másutt mint nálunk, nálunk is bizonyára csak azért, mert konzervatív lelkületnek lévén ragaszkodunk úgynevezett régi dolgokhoz még akkor is, ha azok már el is koptak.“ Pénteki beszédéből, melyet a MÁV gépgyári munkások előtt mondott, minden kommentár nélkül ezeket a költői lendületű, metaforákban gazdag mondatokat közöljük: „Az ellenzék azt hiszi, hogy megállt az idő a nemzet feje felett: egy helyben áll a poros úton és kiabál az idők gyorsvonata után, hogy ne menjen olyan gyorsan. Pedig az gyorsan megy, mert siet és mert az emberek is, akik benne ülnek, szintén sietnek.“ Pénteken még egy politikai beszédet mondott Gömbös Gyula, ami annál különösebb, mert ez a beszéde egy becsületes munkában megőszült, tisztes gyáriparos Hirmann Ferenc jubileumán hangzott el. A pártok felett álló miniszterelnök helyett itt a polgári munka ünnepén is a NÉP vezére beszélt. Ezt az alkalmat is felhasználta Gömbös Gyula arra, hogy a Nemzeti Egység pártjának egy kis propagandát csináljon. Különben e beszédében a magyarok egy új kategóriáját állította fel: a jajgató magyarokét. Tehát már nemcsak negatív és pozitív, hanem jajgató magyarok is vannak. Ez bizony igaz, de ha vannak ilyen magyarok, ez kétségtelenül a kormány bűne. Mert, ha nagyon jól menne a dolguk, valószínűleg nem jajgatnának. Október hó 1-én volt huszonöt éve, hogy boldogult elődömtől, Wampetics Ferenctől az állatkerti vendéglő bérletét átvettem. Úgy érzem, nagy idő, amit ez emberöltő alatt Budapest közönségének szolgálatában eltöltenem adatott és ha máma, — az évfordulón — azt kell látnom, hogy ez időnek anyagi eredményeitől meg is fosztott a trianoni Magyarország polgárainak közös, keserű sorsa, — elégülten gondolhatok arra az erkölcsi sikerre, mely e negyedszázadon végigkísért. Hálatelt szívvel fordulok tehát életem e bensőséges nagy ünnepén kedves vendégeim seregéhez, meleg köszönetét küldve elismerő támogatásukért, ragaszkodásukért és ígérem, hogy — míg a jó Isten engedi — az akarok maradni — aki eddig voltam. GUNDEL KÁROLY vendéglősmester