Szabadság, 1936 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1936-01-05 / 1. szám
4 Szabadság Magyar-lengyel kultúrkapcsolatok A magyar-lengyel kulturális szerződés, továbbá a szláv államkeretekben s így szükségképpen a szláv kultúrában élő kisebbségi fiatal értelmiségünk helyzete időszerűvé teszi, hogy a magyar kultúra irányvezetését bírálat tárgyává tegyük. Az osztrák-magyar monarchia idején a magyarság politikai törekvéseit sokszor félreértő, vagy egyenesen ellenségesen tekintő dinasztiával szemben a nemzet az osztrák németség helyett Németországgal tartott fenn állandó kulturális kapcsolatot s csekély kivétellel kultúrpolitikánk irányítása, a gondolkozás- és kritikánálkuli germán utánzás volt. Iskoláink minden függetlenségi és dinasztiaellenes beállítottságuk mellett is a nagy német kultúra lelkes csodáiéi, utánzói s egyben öntudatos, büszke szellemi gyarmatai voltak. A nyugateurópai kultúra utolsó bástyájává avatott magyar kultúra, ha — politikai okokból, avagy egyéni, esetleg csoportmozgalmak különcködéséből — tudomást vett is a latin népek sokrétű, színdús eredeti kultúrájáról, ez az általános magyar kultúrorientációt nem zavarta, annak lényegét, mit sem változtatott. A német kultúrának ezek a gyilkos hatásai, sajnos, az önállóvá lett magyar életben is továbbéltek és ma már azzal fenyegetnek bennünket, hogy állami függetlenségünk, önállóságunk ellenére minden magyar kultúr- és szociális öntudat nélkül a német kultúra gyarmataiként dobjuk oda magunkat. M Ha nem volna meg értelmiségiünk élesebb látású kis csoportjában abátorság megszállottsága, már elöntötte volna egész kultúránkat ez a veszedelmes germán befolyás. Hiszen az utolsó 15 év magyar „nacionalizmusa“, főleg „reformnacionalizmusa“, a régi germán kultúrérintkezésnek még a réginél is mélyebb és erősebb kapcsolatát építette ki s értelmiségünk javát fosztotta meg akaratlanul is a hazai kultúra büszke öntudatától és az önálló magyar kultúra szellemiségének kimunkálásától. A kultúra végeredményben az emberiség közkincse. Mégis minden öntudatos nemzeti kultúrát jellemez nemcsak a magáraeszmélés és önbecsülés bátor tudata, de ezen túl a saját érdekének, gondolkozásának és éleslátásának szívós védelme is jelentkezik minden vonalon. Mit mondhatunk a mi kultúránkról? Évszázadokig voltunk Európa nagyhatalmainak harctere. Nehéz megállapítani, hogy az ellenség volt-e sokszor kíméletesebb, vagy a szövetséges, mert mindkettő tűzzel-vassal pusztította azt, ami még magyarnak megmaradhatott. A telepítési politika évszázados eredménye pedig az lett, hogy, a kisfokú erdélyi és felvidéki magyar városi kultúrát leszámítva, városaink a német kultúra nemzetiségi és gazdasági védővárai voltak. Városi kultúránk túlnyomólag nem a magyar népi talajból nőtt ki s népünk, nemzetünk valódi egyéniségével a belső szerves kapcsolatot még a mai napig sem találta meg. Németül gondolkoztunk, német volt a muzsikánk, tudományunk, ha nem születik meg az elhivatott magyar kultúra néhány zsenije, talán ma már igazi valónk megismerését is elvesztjük. Ez nem következett be. A magyarság nagy önmagára találásának korszaka elindult, ha ott nem is, ahol erre legnagyobb szükség volna, kultúrpolitikánk irányító tényezőinél, de az új magyar irodalom, zene, tudomány és az ifjúságunk jobb része már vállalja a magyar kultúra nagy felfedező, honfoglaló munkáját. A népismeret, a magyarságtudomány megszületésének napjai azt a bátor lelkesedést erősítik meg bennünk, hogy a magyar zene, irodalom és piktúra mellé megszületik a sajátosan magyar kultúra teljessége. Csak rossz álom lesz a germán kultúra ócska és véresen megfizetett mankója. Levetkőzzük, eldobjuk, mint az egészséges az orvosságosüveget, hogy hosszú szenvedéseinek dokumentumaitól is megszabaduljon. Mondd el nekem egy nemzet álmát, megfejtem belőle egész egyéniségét, múltját s jövendőjét. A magyar álom: ázsiai tudatunk európai vállalása. Az, hogy belehelyezkedve az európai kultúrközösségbe, s felhasználva az európai kultúra eredményeit, kialakítsuk a magyar kultúra, államiság és szociális rend új formáit, melyet az évezredes ázsiai álom folytatásának érezhessünk és tudjunk. A magyar álom azt mondja: „Ismerd meg önmagadat és magadon keresztül a világot, hogy önmagadat tisztábban, erősebben lásd és önértékeidet jobban megbecsüld“. Ez a sajátos magyar kultúra pedig csakis a magyar nép kultúrájából sarjadhat ki. Erről a kultúráról azt kell mondanunk, hogy — bizonyára történelmi, faji és kultúrkeveredési okoknál fogva — nagyon sok hasonlóságot mutat, — mondjuk így — rokonságban van: a szláv, finn-ugor népek kultúrájával, Így tehát, eltekintve minden aktuális politikai szemponttól, önmagunkra ébredésünknek és önismeretünknek is a legjobb eszköze lehet, ha a valódi rokon kultúrák tudatos érintkezését építjük ki, mert ezzel egyéniségünk teljességét munkáljuk. Nem volt még irodalom, mely mélyebb nyomot hagyott volna a magyar lelkűidben, mint az orosz. Dosztojevskij, vagy Tolsztoj egy-egy alakja elkísér bennünket egész életünkön. Vagy gondoljunk csak a Nobel-díjas lengyel íróra, Relmontra. Aki az ő halhatatlan munkáját, „A parasztok“-at elolvasta, az valójában a magyar falu hőskölteményét ismerte meg. Azért csak a legnagyobb örömmel üdvözölhetjük a lengyel kultúrával való szorosabb kapcsolat kiépítésének tervét. A kultúrérintkezés módjánál a politikai szempontok természetesen mindig latba esnek, mégpedig sokszor a kelleténél is jobban. A lengyel népnek óriási érdeme, hogy sohasem volt hordozója a pánszláv eszmének, mint szláv szomszédaink: csehszlovákok és délszlávok, hanem marxizmusukat épúgy, mint szociális megújulásuk nagy gondolatát az önálló lengyel állameszme harcába állították. Az új lengyel állameszme nem dobta oda önállóságát a pánszláv eszmének. Az 1916-os prágai pánszláv kongresszuson jellemzően és találóan mondotta Dmowski Benes dr.-nak: „Gondolja, hogy én Prágában szláv politikát jöttem csinálni? Én lengyel politikát jöttem csinálni és utánanézni, mit lehet ebben az ügyben a lengyelek érdekében tenni. Ez az én szláv politikám“. Mickiewicz és Sienkiewicz álma az önálló Lengyelországgal megvalósult. A pánszláv eszme pedig a cseh-orosz szerződésben él tovább és akutabb veszély, mint valaha. Amikor politikailag védekeznünk kell a vörös imperializmus képében jelentkező pánszlávizmussal szemben, ennek a védekezésnek leghatásosabb módja, hogy a pánszláv gondolatnak nem engedelmeskedő szláv népekkel felvegyük nemcsak a politikai barátságot, hanem a legmélyebb kultúrérintkezést is és állandó kultúrkicserélődés folyamatát nyissuk meg. Sőt bizonyos formában ki kell építeni hasonló kapcsolatot magával az orosz néppel is. Mert szörnyű rövidlátás lenne, ha a 130 millió orosz parasztot azonosítanánk azzal a bolsevista rezsimmel, mellyel évtizedekre terjedő állandó harcban áll, azzal a vörös pánszlávizmussal, amely ellenséges érzülettel áll szemben a katholikus Lengyelországgal. * A finnugor és szláv népekkel való kultúrérintkezés kettős feladatot ró ránk: egyrészt a szláv s általában a dunai és keleteurópai problémák komoly tanulmányozását és ismeretét s állandó felszínen tartását, másrészt a talaj előkészítését arra, hogy a nagy magyar álom modern formában megvalósuljon, vagyis Budapest legyen a Dunamedence és Közép-Európa központja is. Itt alakuljon ki a keleti és nyugateurópai kultúrának olyan szintézise, amelyet épúgy magáénak vallhasson a büszke Nyugat, mint a tétovázó Kelet. Ebből a célból ki kell építeni a szláv kultúrkapcsolatokat. A tudományegyetemen komolyan fel kell karolni a szlávisztikát s középiskoláinkban lehetővé kell tenni fakultatív módon egy szláv nyelv tanulását. Azon túl a lengyel irodalom átültetését kell programba vennünk. Általában az egész lengyel kultúrát a magyar művelődés közkincsévé kell tennünk. Nem szabad szemet húnynunk a szlovák és rutén nép kultúrmozgalmai felett sem. Bár az előbbiek többsége még mindig a csehszlovák szellemiség hazug álmában él, de már a visszahatás letagadhatatlan jelei is erősen mutatkoznak köztük. A fenti szellemben kiépített magyar-lengyel kultúrkapcsolat munkálására természetesen csak olyanok vállalkozhatnak, akikben mély történelmi átélésként ég a magyar álom ázsiai eredetének és európai hivatásának tudata s így helyesen látják a megvalósítás módozatait is. A magyar kultúröntudat és dunavölgyi hivatás vállalása nélkül felületesen kiépített lengyelmagyar kultúrkapcsolat csupán múló politikai divat lehet, mely máris megérett arra, hogy átadja helyét az elhivatott alkotók munkájának. Dr. Fábián Dániel A szanálás A főváros sokat emlegetett szanálásáról rendkívül érdekes, szép és túlzás nélkül mondhatnánk: költői hangú cikket olvastunk az egyik budapesti lap karácsonyi számában. A cikk írója Preszly Elemér belügyi államtitkár. A szeretetről és őszinte jóakaratról tanúskodó cikkben azt fejtegeti az államtitkár úr, hogy a kormányt egyedül a főváros jövőjének biztosítása vezérli, amikor a szanálás politikájának megvalósítását forszírozza. Ez mindenesetre megnyugtatásra alkalmas kijelentés azzal a mondattal együtt, amely szerint „senki sem akar az autonómia szabad érvényesülése elé akadályokat gördíteni.“ A nyomaték kedvéért hozzáfűzi az államtitkár úr, hogy „még sohasem volt belügyminiszter, aki annyira politikamentesen, a legnagyobb jóakarattal, pártok felett intézte volna a főváros ügyét, mint a jelenlegi belügyminiszter, Kozma Miklós.“ Van annyi fantáziánk, hogy el tudjuk képzelni: ha valóban az a szellem érvényesül a szanálás megvalósítása körül, ami Preszly államtitkár úr cikkéből árad felénk, akkor igazán nincs ok semmiféle aggodalomra, sőt örülni kell, hogy akadtak előrelátó gondos patrónusok, akik minden akadályt igyekeznek elhárítani a főváros jövő fejlődésének útjából. Nem is azt vitatják az aggodalmaskodók, hogy nincs szanálni való, hanem attól félnek, hogy ez a felülről jött jóakarat, amennyiben kényszerítő erőnek bizonyul, végzetes precedensek sorozatát fogja megteremteni és elindítója lesz az egymást követő, ötletszerű beavatkozásoknak. Nem a szanálás ténye, hanem a szanálás módszere miatt aggódnak tehát az autonómia barátai. Éppen ezért a legnagyobb érdeklődéssel várjuk, hogy milyen módon óhajtja a kormány a tervbe vett reformokat, — amelyek nem az autonómiából fakadnak, — megvalósítani az autonómia sérelme nélkül? Tagadhatatlan, hogy a főváros igazgatásának múltjában rengeteg hiba, tévedés, sőt mulasztás is akad, ha jól körülnéz az ember. Abban a nagyvonalú fejlődési távlatban, amely most kezd kibontakozni a magyar főváros igazi fontosságának és nemzetközi nagy jelentőségének felismerése nyomán, kétségtelenül fegyelmezettebb, tervszerűbb és egységesebb szellemű tevékenységre van szükség, mint amilyenről Budapest múltja tanúskodik. Az előrelátás hiányának, a kapkodásnak és a pillanatnyi ötletek szabad érvényesülésének, sajnos, alig eltüntethető rengeteg nyomával találkozunk, ezek ellenére is páratlan szépségű Budapestünk külsején, éppen úgy, mint belső szervezetében. A városrendezés hibáinak sorában elég, ha a falnak vezetett Andrássy-útra, a keskenyre szabott körutakra, a belső körút csonkaságára, a rengeteg feleslegesen kivágott útszegélyező fára, a halálsorompókra, a lépten-nyomon változtatott utcanevekre, vagy például a Tisza Kálmántér egyik sarkába ízléstelenül odacsapott, idomtalan színházépületre gondolunk. Mindezek, számtalan más és nemcsak külsőségekben tapasztalható hibával együtt arról tanúskodnak, hogy a városfejlesztés útján, vagy a főváros háztartásának irányításában az uralkodó szellem önkényes felfogása mindig szabadon érvényesülhetett és nem nagyon tartotta tiszteletben előző korok célkitűzéseit, de azzal sem erőltette magát, hogy a jövőre nézve törvényként tisztelhető alapelveket adjon át a következő generációnak. Akik rossz szemmel nézik a küszöbönálló szanálás tervét, részben az autonómia jogait féltik, de még ennél is tovább mennek, akik a múltak tanulságait mérlegelve, attól is félnek, hogy a kilátásba helyezett reformok sem lesznek mélyebbek, átfogóbbak és messzibb távlatokba kiépítettek, mint az eddigi alkotások, mert, mert akár az autonómiával, akár az autonómiát megkerülve, ezek is csak pillanatnyilag uralkodó szellem akaratából fakadnak. Preszly államtitkár úr azonban ennek az ellenkezőjét ígéri és nyomatékosan hangsúlyozza, hogy nem felsőbb akarat erőszakos érvényesítéséről, hanem az autonómia sítján való munkálkodás eredményesebbé tételéről van szó. Ha ez így esztendeje van, akkor szanálás körül a legsúlyosabb felelősség és a legkényesebb feladat éppen az autonómiára vár. Mert pusztán abban a tényben, hogy a szanálási reformokat nem az autonómia nélkül akarják megvalósítani, csupán az autonómia jogelvi sértetlensége van biztosítva, de ettől még lehet akármilyen rosszul sikerült maga a szanálás. Ha a szanálás kezdeményezői valóban az autonómia segítségével akarják megvalósítani mindazokat az újításokat, amelyek alkalmasak lesznek a főváros jövendőjének biztosítására, akkor az autonómiának kell felemelkednie arra a történelmi magaslatra, ahonnan a főváros továbbfejlesztésének útját minden pártbefolyástól és minden hatalmi irányelvtől függetlenül megszabhatja. Az államtitkár úr szavait mi úgy értelmezzük, hogy az autonómia ítéletétől függ végső fokon, várjon a kormány szanálási tervei a főváros szempontjából menynyiben bizonyulnak célravezetőnek és mennyiben lesz belőlük valóság. A közeljövő, reméljük, mindent tisztázni fog. A szanálás tervei elkészültek és megvalósításukat a most kezdődő esztendőben, — részben már most januárban — akarják keresztülvinni. Lássuk: mit hoz Budapestnek a szanálás esztendeje? Kass Endre. Búcsú a Stúozától Nincs izgalom tehát. A Közmunkatanács kiadta a szigorú ukázt és a főváros vezetősége kénytelen engedelmeskedni. Budapest világhírű nevezetessége, amelyet annyi külföldi vendég megcsodált már, a kedves, intim és zsúfolt Dunaparti korzó a múltak emléke lesz. Akik a dolgok jelentőségét csak a kézzelfogható matériák súlya, vagy nagysága szerint tudják felmérni, nem értik meg, hogy nem minden a dimenzió. És nem értik meg, hogy a szokások, kedvtelések, élvezetek sohasem tudatos, erőltetett elgondolásokon, hanem szikraként kipattanó, vagy önmagukból akarattalanul fejlődő tüneményeken alapulnak. Mikor a pesti korzó külső formájában elrendeződött, senki sem gondolta, hogy valamikor valóságos mágnese lesz a sétáló embereknek Tehát megalkotásában nem volt semmi olyan megfontoltság, ami mostani szerepére és jelentőségére utalt volna. Hiszen Pest és Buda egész partvonalán gyönyörű sétányok húzódnak végig. Ki tudta előre, hogy éppen ez a pár száz méteres kis partrészlet lesz Budapest fóruma? A véletlen játéka volt ez. A véletlen szülte a helynek, a környezetnek ezt a rejtelmes vonzóerejét, amely bennszülöttet és idegent egyaránt lenyűgözött. Ez a szinte családias sétafészek, amelynek nyüzsgésében jóformán az első forduló után mindenki ismerőse lesz mindenkinek, el fog tűnni. A közmunkatancás kötelessége folytán megduplázódik, széles, tágas és kényelmes lesz. Vájjon mit akarnak ezzel elérni? Ki tudja? Bizonyos az, hogy a mi korzónkat, amelyen mi, régiek bolyongtunk, nézelődtünk és élveztük Pest pestiességét, kegyetlenül megölik. Szomorúan búcsúzunk tőle és sorsát éppen olyan kevéssé értjük meg, mint ahogy nem értenék meg, ha egy szép napon elhatároznák, hogy a Mátyás-templomot mégegyszer akkorára bővítik, mint amilyenre eredetileg építették. m Olcsó munka ezAczélH ›x›Ezt teszi az Aczél $5!04 m Kis műhelykis rezsi BS3’ ›r3 S £ Itt olcsón lehet dolgoztatni© s se »C3 11 Alapítva D 1910 ||Bfi ED i Alapítva , 1910 CD % * Precíziós műszerész mester §•3N 3 © gépjavító és szerelő műhelye s s ®s'»eö zn · Budapest, Akácfa u. 51 09S3 HELLER L. LAJOS szobafestő-, mázoló- és tapétázó - mester Költségvetés díjtalan ! Számos referencia ! Budapest, X., Százados út 17. sz. Telefonhívó: 43—5—81 A Szabadság előfizetése az egészségesebb magyar élet épületében !