Előre, 1951. április-június (1. évfolyam, 2-73. szám)
1951-04-06 / 2. szám
ELŐRE A. P. CSEHOV SZÍNDARABJÁRÓL A. P. Csehov a múlt század második felében élt és közvetlenül az első orosz forradalom küszöbén (1904) halt meg. Csehovot a nyugati irodalmi kritika mindig úgy állította be, mint a szomorú emberek, a vereséget szenvedettek költőjét. A valóságban mi sem áll távolabb Csehov irodalmi célkitűzéseitől mint hogy ezeknek költője legyen. Realista író volt, folytatója a nagy orosz demokrata gondolkodók hagyományának. Szilárd meggyőződése vant, hogy az irodalmi műnek csak akko van létjogosultsága, ha a valóságot tükrözi vissza. „A drámai színjátékban — írta — az életet kell megmutatni, olyannak, amilyen a valóságban, az embereket kell megmutatni, ahogy a valóságban előfordulnak". Csehov korszaka az orosz kapitalizmus kibontakozásának kora. A hűbériség felbomlott , a tőkés társadalom a maga kegyetlen valóságában áll az író előtt. Mélyen érezte és kifejezte a kapitalizmus embertelen voltát. Megmutatta, hogy a tőke viszonyok eltorzítják és a fizikai nyomor mellett erkölcsi nyomorba taszítják az embert. Látta, hogy a tőkés társadalom minden rohanása, látszólagos lázas üteme, nem a nép, nem a kisemberek érdekeit szolgálja. Egyik hőse, Asztrov doktor a „ v anya bácsidból így fejezi ki ezt a csehovi világosan'.atást: „Hát igen, megérteném, ha a 'kiirtott erdők helyére műutakat, vasutakat építettek volna, ha itt gyárak, iskolák lennének, a nép egészségesebb lenne, gazdagabb, okosabb. De hisz mindezeknek kire sincs." A kapitalizmus ellensége a szépségnek és igazságnak — mutat rá Csehov. Jellegzetes, elgépiesített embereket hoz létre. Csehov írói iróniájának minden dühével fordul a „tokbabuji emberek" ellen, akik az élet szépségét és sokszerűségét úgy torzítják el, hogy mindent beskatulyáznak: tokbabújtatják esernyőjüket, lelküket, gondolataikat. Csehov látja a dolgozók rossz sorsát, látja a muzsikák sötét nyomorát, a csinovnyikok szolgalelkűségét. Mindezeket visszaadja műveiben. Érzi azonban, hogy itt nem lehet megállani. Szomjasan keresi a kivezető utat. Összes műveiből kicsendül a hit: a jövőben minden megváltozik. Koroljev az „Egy orvosi eset“ hőse, aki meglátogatja a fegyházhoz hasonló kapitalista üzemet, arra az időre gondol, „ami talán nincs is messze, mikor az élet éppen olyan derűs és vidám lesz, min ez a csendes vasárnap reggel". Csehov hőseit a társadalom öszszetörheti, megviselheti, de ebből a finomhangú költészetbe végülis mindig felcsendül a jobb életben való reménység. Azt a kort hívja, amikor, talán „25 év múlva minden ember dolgozni fog". Csehov látta és bírálta korának társadalmát. A kritikai realizmus nagyjai közül való. Nem jutott el azonban odáig, hogy a végső következtetéseket levonja. A művészetet és az irodalmat nem tekintette felelőtlen játéknak. Hirdette, hogy a művész át kell hogy legyen hatva a haza felvirágoztatásának hitétől, a kisemberek szeretetétől, hogy a „szép életért“ kell küzdeni, hogy az irodalomnak világnézetet kell tükröznie. Egyik levelében azt írja, hogy „meghatározott világszemlélet nélküli élet nem élet, hanem teher és gyötrődés." Hitt a szépben és a jóban, amelynek győzedelmeskednie kell. Csehov azonban mégsem jutott el a társadalmi világnézetig. Egész írói meggyőződésével kutatta a kivezető utat, de nem látta meg a munkásosztályt és annak történelmi hivatását a kapitalizmus felszámolásában. A holnap, amit oly szenvedélyesen hívott, csak így kaphatott volna reális megalapozottságot. Ez az „apolitikus“ beállítottság, a kibontakozó társadalmi erők világos felismerésének hiánya, gátolta Csehov művének teljes kiteljesedését. Ezt az utolsó, de döntő lépést a kritikai realizmustól a szocialista realizmusig Maxim Gorkij tette meg. Csehov színdarabjaiban élesen szembefordult korának formalista irányaival, melyek a színházban csak játékot láttak. Küzdött a rutin ellen, mely a színpadi cselekményt sablontörténetekre akarja leegyszerűsíteni. Felfogása egészen közel állott a materialista dialektika valóságszemléletéhez. Az irodalom nem játék, hanem a valóság visszatükrözése és ennek a visszatükrözésnek nemcsak aelszínes cselekményeket kell közvetítenie, de ugyanakkor meg kell mutatnia az események mélyén rejlő értelmet, a felszín mögött a lényeget. Csehov is így fogja fel a színpadi alkotás szerpét, komolyságában és fontosságában mély meggyőződéssel hitt. „Azt akarom — írta — hogy a színpadon minden olyan bonyolult és egyben minden olyan egyszerű és magától értendő legyen, mint az életben". A látszólag semmitmondó beszélgetések, amelyek a csehovi darabokban a néző előtt elhangzanak, mély, frtelmeredenek magukban. Felfedik az egyes tereplők közötti titkos kapcsolatokat és ugyanakkor elővetítik az elkövetkezendő események árnyát. Csehov egyik kritikusa, Nemirovics-Dancsenko azt írja, hogy a csehovi színdarabokban a látszólagos események mögött „tengeralatti áramatot“ találunk. Csehov összes kritikusai, így többek között Sztaniszlavszkij, Jermilov, Zubahov, aláhúzzák, hogy Csehov színdarabjaiban két síkot kell megkülönböztetnünk. A felszínes történetet és a mögötte meghúzódó általános kérdést.A történetből mindig kicsendül a filozófiai általánosítás, a jelkép amit a darab sugall. Csehov színdarabjai világnézeti darabok. Gorkij azt mondja róluk, hogy „más drámák nem vonják el az embert a valóságtól egészen a filozófiai általánosításokig, az ő művei azonban megteszik ezt." Csehovnál azonban a szimbólum, a jelkép nem öncélú, az életből fakad és azért születik, hogy utat mutasson. A „Sirály", amelyet a Marosvásárhelyi Állami Székely Szinház ötéves évfordulóján bemutat, ilyen világnézeti szinmű. A felületes néző csak bor,y°'un szerelmi történetet lát ebben a darabban. Egyrészt Nyina-Zarecsnája boldogtalan szerelmét a divatos író, Trigorin iránt, másrészt a tehetséges, de hangját megtalálni nem tudó fiatal író, Konsztantyin Trepljov szerelmét Nyina Zarecsnája iránt, mely végül az összeomláshoz és öngyilkossághoz vezet. A két főhős mellett felvonulnak a korabeli társadalom ismert figurái. A divatos, hiú és rutinbahulló színésznő, Arkadina, a tehetséges, de passzív és végüliromlottságba torkolló irói rigória. Mása, a vidéki fiatal leány, akit teljesen megtör boldogtalan élete, Medvegyenko, a kis fizetéséből nehezen tengődő vide tanító, stb. Ez azonban csak a felszín, mert a „Sirályának igen komoly mondanivalója van. A művészet feladatának kérdéseit boncolgatja. Csehov szereti és sajnálja hőseit. Látja a polgári társadalomtól elrontott embereket és mint a felületnél mélyebben látó realista, nem az egyes embereket ítéli el, hanem magát a társadalmat. Ezért hősei nem sablonhősök. Bár állásfoglalása mélyen etikai az élettel szemben, bárCsehov pozitív hősei egyidejűleg testesítik meg a jót és a szépet, negatív hősei pedig a rútat, a kispolgári hétköznapiságot és a bárgyúságot, mégis gyakran a negatív hősökben is meglátja az emberi felvillanásokat, az emberit, amit a társadalom torzított el. A „Sirályában ” felismeri, hogy a tőkés társadalomban a művész megvetett a bérrabszolga. Ahogy Marx írja a Kommunista Párt Kiáltványában „a burzsoázia minden eleddig tiszteletreméltó és borzongó áhítattal szemlélt tevékenységről leszedte a dicsfényt. Fizetett bérmunkásává változ- tatta az orvost, a jogászt, a pa- upot, a költőt, a tudomány emberét." Csehov érzi, hogy a művészethez nem elég a tehetség. Trigorin és Arkádina tehetséges emberek, mégis Arkádina, a színésznő, a polgári társadalomban képviseli és kiszolgálja a kupecek és az ízléstelen kereskedők „művészeti igényeit", mely ahogy Lenin mondja „keretben és képben pornográfiát, és a „szent" színművészeihez való „ráadásul" prostitúciót kíván. Arkadina kiszolgálója ennek a világnak. Csehov azt hiszi és azt hirdeti ebben a darabban, hogy az igazi művészethez munka, kitartás és föltétlen hit szükséges. A polgári társadalom összetöri és bábjaivá teszi azokat, akik nem hisznek elég erősen a művészetben, azokat, akik műveikbe nem visznek világos, kifejezett világnézetet és hitet. Ezért bukik el Trepljov is. Fiatal, tehetséges író, de nem tudja megtalálni művészetének kifejezését. A formalizmusba, modorosságba menekül. Ezért a kapitalista társadalommal való összeütközés összetöri és végül megsemmisíti. Trepljov példája a hiába elpazarolt szépségnek és ne-mességnek, mely nem találja«» meg a kivezető utat. Trepljov szépségkeresésében nem jut el az igazsághoz, nem érti meg a küzdelem és a munka nagyszerűségét, mely az igazi művész számára végülis lehetőséget nyújt arra, hogy a polgári társadalom szennyes habjai fölé tudjon emelkedni. Az igazi művészi hitet Csehov darabjában Nyina Zarecsnája képviseli. Nyina keserűen csalódik az életben. Élete meggyőzi arról, hogy a polgári társadalomban élni és művésznek lenni borzalmas. Naiv, ifjúkori álmai szertefoszlanak. Trigorin megunja és visszamegy megszokott szerelméhez, Arkadinához. Gyermeke meghal. Nem játszhatik a fővárosban, még csal: a nagy vidéki központokban sem, csak Jeliben és más eldugott kisvárosokban. Vidéki kupecek és kereskedők veszik körül udvarlásukkal. De Nyina igazi művész. Hisz művészetében. Célja van az életben. Ezért mondhatja Trepljovnak a darab utolsó jelenetében, megtörtén, de magabiztosan: „Most már igazi színész vagyok, gyönyörűséget okoz a játék. Csodaszépnek érzem magam. .. és érzem hogyan nő napról-napra lelkierőm. A fő, hogy tűrni tudunk Tudd hordani a keresztedet és higyj.. . .Amikor a hivatásomra gondolok, nem félek az élettől". Nyina hite, Csehov hite is. Nyina a szépséget és a jóságot képviseli, akit öszetört az élet. De Nyina, Csehov hősnője, nem marad a színdarab végén véresen elterülve, mint a lelőtt sirály. Sztaniszlavszkij jogga jegyzi meg, hogy „ez a sirály épült, felrepül". Csehov polgári kortársai közül sokan nem éltették meg darabját. Azt hitték, hogy Csehov csak elbukott, tragikus hősöket ábrázol ebben a nagyszerű drámában. A darab egyik szereplője Komiszárjevszkája azonban ezt írja Csehovnak a darabról: „Az ön ,,Sirály"-a a mienk* is, mivel lelkileg örökre hozzákapcsolódtam. Ez a „Sirály" él, szenved és olyan őszintén hisz, hogy sokakat fog arra kényszeríteni, hogy hinni kezdjenek ők is." Valóban Csehov hisz a művészetben. Hisz abban, hogy a kapitalizmus világát fel kell hogy váltsa egy szebb világ. Olyan világ, amelyben a művészet is megtalálja igazi értelmét. Csehov nem érte meg ezt az új művészetet, melyet Lenin tudományos előrelátással hirdette: „Ez szabad irodalom lesz, mert nem a haszon és a karrier, hanem a szocializmus eszméje és a dolgozókal való együttérzés verbuvál új, meg új erőket soraiba. Szabad irodalom lesz, mert nem valamely életunt hősnőd fog szolgálni, nem az unatkozó és elhízástól szenvedő „felső tízezret", hanem a dolgozók millióit és tízmillióit, akik az ország virágai, ereje, jövendője. Szabad irodalom lesz, amely az emberiség forradalmi gondolkozásának legújabb eredményeit megtermékenyíti a szocialista proletariátus tapasztalatával és eleven munkájával, amely állandó kölcsönhatást létesít a múlt tapasztalata közt és a jelen tapasztalata közt" Ez az új szabad színművészet hozza most szinte Csehov halhatatlan drámáját, felidézőjeként egy olyan ember- és mvészgyűlölő korszaknak, mely országunkban mindinkább kezd a múlté lenni. DR. SPIELMANN JÓZSEF Meg kell erősíteni a „Salamon Ernő“ irodalmi kört (Marosvásárhely,) A legutóbb Kolozsváron megtartott munkaertekezlet, amelyen több erdélyi tartomány irodalmi köreinek kis küldöttei tettek jelentést, áltánosságban megmutatta a meglevő I irodalmi körök eddigi eredményei és hiányosságait. Kitűnt, hogy sok esetben — s így volt ez Marosvásárhelyen is, — az írószövetség keretében működő irodalmi köröknek nem volt szervezeti formájuk és inkább az Írószövetségek tagjainak alkotási bizottságaivá alakultak át, amelyeknek munkaülésein az írók műveit vizsgálták meg. Kivétel, a marosvásárhhelyi ifjúsági irodalmi kiír, amelynek 22 munkásszármazású iskolai neveinek tagja van, akiknek nem egyike máris figyelemreméltó írói mondanivalókkal jelentkezett az irodalmi kör munkaülésein. A bukaresti ,,Macára’’ című lap, az írószövetség hivatalos lapja a kolozsvári munkaülést elemezte, kiemelte, hogy a maros tartományi pártszervezet hathatós támogatása nyomán jelentkeztek a marosvásárhelyi irodalmi kiír eddigi eredményei. Az írószövetség marosvásárhelyi íiókja legutóbb köztes munkaülést tartott a marosvásárhelyi néptanács kultúrosztályának kiküldöttében és a kolozsvári értekezlet tanulságait, az arról szóló jelentést és az elhangzott javaslatokat kielemezve, határozatokat hozott az irodalmi kör munkájának megjavítására. Az írószövetség marosvásárhelyi fiókjának vezetősége elhatározta, hogy közös keretben egyesíti az idősebb új irodalmi káderek és az ifjúsági irodalmi kör tevékenységét. A „Salamon Ernő’irodalmi kör tagjai lesznek tehát, az eddigi ifjúsági kör tagjain kívül, azok a munkás és dolgozó Paraszt Származású fiatal tehetségek is, akiknek munkáit eddig külön bírálták el az írószövetség keretében. Az új írói káderek műveinek ebbírálását, irányításukat az irodalmi kör vezetősége és az írószövetség tagjai közül kijelölt írók fogják végezni. Az írószövetség marosvásárhelyi fiókjának egy munkaközössége az irodalmi körök régóta fennálló gyengeségét fogja kiküszöbölni egy tanulmányi kör mielőbbi megszervezésével, amelynek keretében a „Salamon Ernő’’ irodalmi kör tagjai nemcsak ideológiai, hanem irodalmi vonatkozású és nyelvtani ismereteket sajátítanak majd el. Itt fogják rendszeresen feldolgozni a Párt- és kormányhatározatokat, a nemzetközi politika jelentős eseményeit, a szovjet szerzők és a hazai szerzők és nem utolsó sorban a román és magyar irodalom klasszikusainak műveit. A kollektíva most foglalkozik a tanulmányi kr munkatervének összeállításával és rövid időn belül megkezdi tevékenységét. A marosvásárhelyi városi, a marostartományi és a rajoni néptanácsokra és a szakszervezetek kultúrfelelőseire hárul most már az a fontos feladat, hogy rendszeresen foglalkozzanak az üzemekben, intézményekben és falvakban jelentkező írói tehetségeknek a „Salamon Ernő” irodalmi körbe való szervezett irányításával. A marosvásárhelyi írószövetség és irodalmi kör több figyelemreméltó munkás és dolgozó parasztszármazású fiatal írói kádert tart nyilván. Barabás Irén, „Sirró Géza’’ gyári dolgozó, Tamási Lajos kertész, Varró Ilona, Balogh Iva, Nagy Zoltán, Kábuii Ferenc középiskolai növendékek, On.-i Gyula és Kajzsa András udvarfalvi, illetve kibédi parasztszármazású tanítók és sokan mások, akiknek egy-egy munkájuk nyomtatásban is megjelent, amelyek bizonyítják az új írói káderek szervezett irányításának és támogatásának szükségességét. Ezt a nemes feladatot kell vállalniok a marosvásárhelyi írószövetség „Salamon Ernő’’ irodalmi követeleteinek. (b. b.) VÁROSI ÉS FALUSI POLITIKAI KÖRÖK FIGYELMÉBE! A városi és falusi politikai körök április 16-ig az alábbi eleste brosúrát dolgozzák fel: Isörös Lobogó filmszínház: „A világ népei harcban Ny.- cirkusz. gatnémetország az amerikai im________ perialisták általi felfegyverzése ellen/’ A brosúra a politikai körök sorozatban jelent meg. (KMP kiadás.) MAívóé V ASÁKriEE V1 MOZGÓK M "'SORA: Uj Idők mozgó: Uj műsor: Propress! filmszínház, Berlin SZOLGÁLATOS GYÓGYSZERTÁRAK 1951. április 6. péntek. 1. számú állami gyógyszertár, Köztársaság tér.