Előre naptár, 1974

fogására gondoltak. Máris létezik olyan földi rádiótávcső, amely egy rádiólokátor segítségével hatezer fényévnyire tudna jele­ket váltani, ha ott is volna egy ugyanilyen műszerkomplexum. Tervezés alatt áll egy olyan műszercsoport is, amely az emberiség távközlési hatósugarát 30 ezer fényév tá­volságra tudná megnövelni. Igen ám, de mihez kezdhetnének a Föld-idegen civili­zációk az általunk küldött jelekkel? S mi mihez kezdenénk az általuk küldött jelek­kel? Ha felfognánk is egy kétségkívül mes­terséges eredetű jelsorozatot, értelmi tartal­mát, jelentését bajosan tudnánk megfejteni. Persze, megtörténhet, hogy mindezeket a kérdéseket játszva megoldanák, vagy már meg is oldották a földinél lényegesen fej­lettebb civilizációk. A bjurakáni konferen­cia részvevői mindenesetre nem valamiféle elmebajnokságra gyűltek össze. Reális prob­lémákon vitatkoztak és vitatkoznak az­óta is. Idézzünk még a tárggyal kapcsolatban két, nemzetközi hírnévnek örvendő szak­embert. Bernard Lovell angol csillagász neve bi­zonyára ismerősen hangzik sok olvasónk­nak az űrkutatással foglalkozó napihírek­ből. Ő a Jodrell Bank rádiócsillagászati központ vezetője. Még 1968-ban jelentette ki az alábbiakat: „Semmi sem indokolja, hogy az ember kifejlődését a Földön egye­di jelenségnek tekintsük, s azt sem, hogy az élet fejlődése megállna egy bizonyos­­tö­kön ... El kell fogadnunk a tényt, hogy a kozmikus tér bizonyos pontjain, minden valószínűség szerint, léteznek szuperlények. Ez közvetlenül következik az egyszerű tu­dományos megfontolásból. Ezek a szuperlé­nyek el kellett hogy érkezzenek az intelli­gencia, a civilizáció és a tudományos fej­lettség fantasztikusan magas fokaira ... Másrészt a miénknél fiatalabb bolygókon az élet bizonyára még csak most jutott el a majomember fokára.“ (Csak zárójelben jegyezzük meg: amikor Lovell a fejlődés „majomember fokáról“ beszél, ugyanazt a sokat kifogásolt és egye­sek által rosszhiszeműen nevetségessé tett analógiát használja, mint Däniken. Dehát miért ne használhatná? Nagyon korlátolt kellene hogy legyen az, aki ebből arra kö­vetkeztetne, hogy Lovell csakugyan a mi távoli őseinkkel megegyező lényeket képzel más bolygókra. Az analógia­i analógia, nem pedig azonosság. A „majomember-fok“ tehát kizárólag „az intelligencia kialakulá­sának első lépcsőfokára eljutott lényt“ je­lent, arra való tekintet nélkül, hogy a konkrét lény más szempontból milyen.) Hasonlóképp ismert név a dr. Carl Sa­­gané. Az Encyclopedia Americana is idézi egyik referátumát, amelyet az amerikai lé­gierők felkérésére készített, s amelynek konklúziója szerint: „Bizonyos tények azt bizonyítják, hogy sok csillagnak van boly­górendszere. Továbbmenően, a földi élet ke­letkezéséről végzett, kutatások alapján arra következtethetünk, hogy azok a kémiai és fizikai folyamatok, amelyek nyomán kiala­kult az élet, már korán és nagyon gyorsan bekövetkeztek a bolygók többségén. Mint­hogy pedig a természetes kiválasztódás szempontjából nyilvánvalóak az intelligen­cia és egy műszaki civilizáció előnyei, ép­pen ezért feltételezhető, h­ogy Tejútrendsze­rünk számos bolygóját — talán egymilliót is — nálunk előrehaladottabb technikai civilizációk népesítenek be.“ Hogy­ ezt a tanulmányt a tudóstól miért az amerikai légierők kérték? Itt kapcsolód­nak be a kérdésbe konkrétan az azonosí­­tatlan repülő tárgyak. De erről később. KÜLÖNÖS TELEVÍZIÓS JELEK ÉS EGY ÍJ ELMÉLET Az UFO-lógia egyik vesszőparipája, amit sokan nem győznek eléggé kárhoztatni, hogy az UFO-lógus mindenben, ami csak összefüggésbe hozható valamely azonosítat­­lan repülő tárggyal. Föld-idegen lények cselekvésére lát bizonyítékot. Határozott állításként ez persze tudománytalan,­­ felte­vésként pedig ... nos hát, mindenkinek meglehet a saját feltevése. Állapítsuk meg azonban az igazság kedvéért, hogy ameny­­nyiben elfogadjuk legilletékesebb szakem­bereink egybevágó nézetét, elméletileg semmi sem zárja ki, hogy Föld-idegen civi­lizációk máris kapcsolatot teremthettek a Földdel valamely formában . Az igazsághoz továbbá az is hozzátartozik, hogy az UFO- lógia lelkes és nemegyszer kéretlen közvád­lói hadakozás közben rendszeresen behuny­va tartják félszemüket. Elmarasztaló vád­jaikban ugyanis kizárólag arra hivatkoz­nak, ami az UFO-kat illetően bizonyíthatat­lan. Ez pedig erősen támadhatóvá teszi ál­láspontjukat. Arról az istennek sem haj­landók tudomást venni, ami bizonyítható. Ezt tették azzal az anyaggal is, amit a mi tájainkon talán legismertebb UFO-lógus, a ma már halott Frank Edwards hordott ösz­­sze. A továbbiakban — szemléltetésül —

Next