Előre, 1909. március (5. évfolyam, 10-13. szám)
1909-03-06 / 10. szám
2 Mentik a hazát. Mint Magyarországból értesülünk, múlt évben az újoncok bevonulása előtti napokban Bényi Ferenc és Feldmann Pál elvtársak egy antimilitarista röpiratot osztottak szét a következő felhívással: Újoncok! Testvérek! A hatalom jónak talált benneteket arra, hogy hosszú ideig szolgaságban tengődjetek, hogy minden erőtökkel mindenkor és mindenhol testtel-létekkel védjetek a "hazát” — az ő hazájukat. A hazát!? De ez csak egy üres minden tartalom nélküli szó; a hazát nem is lehet megtámadni ; amit meg lehet támadni, az a tulajdon! Ez az, ami a "haza” szó mögött rejtőzik. Szebben, jobban, erkölcsösebben hangzik: haza! Le az álarccal! Nem a hazát, hanem a tulajdont kell majd nektek megvédeni. Durva ököllel fogják kiverni belőletek a civilélet maradék szabadságvágyát és puskatussal meg kurtavassal fognak kényszeríteni titeket, hogy épen olyan jól tudjatok majdan gyilkolni, mint ők! Meg kell tanulnotok gyűlölni szüleiteket, testvéreiteket, azokat, akik, miként ti is, idáig és annak után, hogy kiszabadultok, élet halál küzdelmet vívnak egy darab kenyérért és egy talpalattnyi szabadságért. Meg kell ezeket is ölni és az urak hatalmát és összerabolt vagyonát, amit ők hazának neveznek, még a ti boldogságotok árán is védeni és minden szabadságot a sárba gázolni. Ezért kell nektek katonákká lenni! Testvéreink, ne feledjétek, hogy emberek és munkások vagytok. Fegyvereiteket ne testvéreitek eben használjátok, hanem azok ellen, akik becstelenné és álattá akarják tenni bennetek az embert, hogy testetek érzéketlen gyilkoló géppé váljék! Legyetek igazán hősök, a nagy, a szent emberi szabadság bátor lelkű hősei és magasra emelt fővel, büszke akarattal tagadjátok meg a gyáva, szégyenteli engedelmességet. Le a hadsereggel! Le az uralommal ! Le a tekintéllyel! Éljen az uralomnélküliség! A Magyarországi Forradalmi Szocialisták antimilitarista csoportja. E bűnükért a napokban álltak a budapesti esküdtbíróság előtt, melyen a közismert zsörtölődő, civódó, bölcselkedő Zsitvay Leo elnökölt nem sok eredménnyel, mivel a két vádlott igen talpraesetten talált felelni, mit Hodászy az ügyész minden áron reparálni iparkodott. A hazát és erkölcsöt rombolni igyekező elvtársakról a legsötétebb képet festette. Gonosz merényletnek sondja a röpiratot s állam elleni bűncselekménynek deklarálja, melynek megtorlása fontosabb, mint bárminemű brutális törvénysértéseké. Dr. Mérő Gyula elvtárs a vádlottak védője arra utalt, hogyha véletlenül háborúba keveredtünk volna egy keleti állammal, akkor bizonyára nem akadt volna ügyész, ki a vádlottak padjára merte volna juttatni az inkriminált cikk íróit. Majd a mai társadalom antimilitarista propagandáját ismerteti. A nemzetközi béke liga is izgat a hadsereg ellen. De ez a burzsoá érdekkörét nem lépi túl. Utána a röpiratot taglalta, finom, átgondolt, meggyőző érvekkel, de minden hiába. Az esküdtek gondolkozási módszeréhez közelebb állt az ügyész beszédje. Bűnösnek találták a röpirat szerzőit a büntető törvénykönyv 173. paragrafusába ütköző, a hadsereg elleni lázitás vétségében s a törvényszék egy-egy évi államfogházra ítélte őket. Ez a mai társadalom igaz, erkölcsös törvénye! És ez otthon sajtószabadság! A szocializmus programmja Amerikában. Irta: BÁRD IMRE. (9. folytatás.)^ Az A. F. of L. a munkásság érdekei megvédésében való tehetetlenségének, vezetői konzervatív, sokszor korrupt magatartásának következménye volt az a kísérlet, mely az Industrial Workers of the World név alatt az amerikai munkásmozgalom történetében nagy névre tett szert, s mely ipari munkás szervezetnek életet adott. Noha mindazok a vérmes remények, melyeket az Industrial Workers of the World ház alapítói, tagjai és lelkes hívei fűztek, alig három évi működés után úgyszólván teljesen füstbe mentek, mégis a figyelmet érdemel e mozgalom. Különösen reánk nézve, most, amikor az amerikai szocializmus gazdasági programmjának szempontjait vitatjuk meg. Az I. W. W. eddigi működésének sikertelenségét csak úgy érthetjük meg, ha ismerjük programmját és látjuk azt, hogy az amerikai gazdasági viszonyok félreismeréséből kiindulva valóban nem teremtett radikális megoldási módot. Az A. F. of L. programmjának a megfordítottja az I. W. W. preamble-je, de a programm lényege ugyanaz. Amint ezt az I. W. W. kiáltványának ismertetésével látni fogjuk. Az 1900. januárjában kibocsájtott kiáltvány, mely egyszersmind az I. W. W. programmjának tekinthető, minket érdeklő részében ezt mondja: "Társadalmi viszonyok és csoportosulások csak mechanikai és ipari viszonyoknak visszatükrözései. A jelenlegi iparnak hatalmas tényei: az emberi ügyességnek gépek által való helyettesítése és a kapitalista hatalomnak növekedése a szerszámoknak, melyekkel a javakat termelik és szétosztják, központosuló birtoklása által. E tények miatt a munkások között az iparágakra való oszlás és a kapitalisták között a verseny mindinkább tűnő félben van. Az osztálykülönbség egyre határozottabb és az osztályellentét egyre élesebb lesz. A szakmák határvonalai elvesznek az összes munkásoknak a gépeket kezelő közös működésében.... A munkás teljesen elválasztva a földtől és a szerszámtól, kézművessége és ügyessége fölöslegessé válva, a bérrabszolgák szürke tömegébe sülyed. Látja, hogy ellentállási erejét megtöri a lejárt ipari fejlettségi fokból fentmaradt kézművességre való osztódás. Bérei állandóan esnek, munkaideje növekszik és a monopolizált cikkek árai egyre magasabbak. A kizsákmányoló akarata által ide-oda vettetve, nincs többé munkás otthon. Ebben a reménytelen helyzetben kénytelen elfogadni bármily megalázó föltételeket is, melyeket ura elébe szab. Sokkal inkább alá van vetve fizikai és értelmi vizsgálatnak, mint a rabszolga, melyet elárvereznek. Nem osztályozzák többé a munkásokat azon különbség szerint, melyet szakképzettségükben találnak, hanem ama gépek szerint, melyekhez le vannak kötve. Ezek az az osztályozások, messze attól, hogy a munkások között ügyességben vagy érdekben levő különbséget képviselnének, a munkaadók által állapíttatnak meg oly célból, hogy a munkásokat egymás ellen bujtogassák, a műhelyben nagyobb fáradozásra sarkantyúzzák s hogy a kapitalista osztály zsarnokságával szemben ellenálló erejét csökkentsék a mesterséges fölosztás által. Míg ezeket a fölosztásokat elősegítik a munkások között, a kapitalisták gondosan az uj viszonyokhoz illeszkednek. Minden különbséget kiküszöbölnek maguk közül s a munka ellen folytatott küzdelmükben egységes harcvonalat formálnak.... A munkaadók harcvonala és harcmodora megfelel a mechanikai és ipari központosulásnak, míg a munkások küzdő szervezeteiket még mindig régen lejárt szakma felosztás alapján szervezik meg.... Ezek az unionok a munkások osztálytudatának kifejlődését megakadályozzák s megteremtik a kizsákmányolt rabszolga és a kizsákmányoló munkaadó érdekei közt levő harmóniának eszméjét. Megengedik, hogy a munkások félrevezetői a kapitalistákkal egyesüljenek a Civic Federationban, ahol terveket kovácsolnak a kapitalizmus fentartására és a munkásoknak rabságban tartására a bérrendszer által.... A munkásosztályt aggasztó általános gazdasági bajok csak a munkásosztálynak általános mozgalma által irthatók ki. A munkásosztálynak ily mozgalma lehetetlen mikor külön szakmákra és bérre vonatkozó egyezségek köttetnek, melyek a munkaadót segítik ugyanazon iparban egy másik szakma ellen és mikor az erő gyümölcsöt nem termő törvényhatósági küzdelmekre vesztegettetik, melyek csak az union hivatalnokainak személyes emelkedését szolgálják. Ezeket a feltételeket végrehajtó mozgalomnak egyetlen nagy ipari unionból kell állani, mely felölel minden ipart, megállapít szakma önállóságot helyileg, ipari önállóságot nemzetközileg és a munkásosztály egységét általánosan. Az osztályharc alapján kell állnia és általános igazgatásának vezetése harmóniában kell hogy legyen a munkaadó és munkálkodó osztály közt folyó elnyomhatatlan harcnak felismerésével. Helyi, nemzeti és általános igazgatásának, jelvényeinek, átíró lapjainak, behatási díjainak és járulékainak egységesnek kell lenni mindenütt. Minden tagnak abban a helyi, nemzeti vagy nemzetközi unionban kell lenni, mely ahhoz az iparhoz tartozik, melyben dolgozik, de a tagság átíratásának helyi, nemzeti vagy nemzetközi unionok között egyetemesnek kell lenni. Idegen országoknak ipari szervezeteiből jövő munkások, ha tagsági jegyeket mutatnak fel, beiratási díj nélkül felveendők... Központi védelmi alap létesittessék, melyhez minden tagnak egyenlően kell hozzájárulni. ’ ’ Amint e Kiáltványból és az I. W. W. minden hívének iratából, beszédéből kitűnik, az I. W. W. hivatása lenne, tisztán osztálytudatos szakszervezetek felépítése, melyek hirdetnék a tőkés és a munkás közt áthidalhatatlan ellentétet, míg az uniók a tőkés és munkás közti harmóniát hirdetik. Továbbá nem szakmánként szervezi a munkásságot (craft uniók) hanem egész iparágakban. Ami az I. W. W. programmjának első tartalmi részét illeti, hogy t. i. osztálytudatos szakszervezetek felépítésével kell a munkásság gazdasági szervezkedésének erőt és hatalmat adni, alapjában véve nem jelent mást, mint hogy a szakszervezetek neve és cégére más, forradalmibb hangzású legyen. Azonban az A. F. os L. uniók mind osztályharc alapján álló szervezetek. Akár tagadják az osztályharcot, akár hirdetik a tőke és munka közti érdekközösséget, mindez nem változtat azon a tényen, hogy a valóságban osztályharcot vívnak. Mert abban a pillanatban, midőn a munkásság szervezkedik érdekei megvédéséért, magától értetődőleg e szervezkedése a tőkések érdekei ellen történik. Tagadhatatlan, az A. F. os L. munkásai nem hirdetik az osztályharcot, de szervezkedésük és gazdasági harcmodoruk elárulja, hogy igenis tudatában vannak a tőkésekével ellentétes érdekeiknek és mint osztály szervezkednek a tőkések osztálya ellen. Nem számít tehát, lényegében, vájjon hirdetik az osztályharcot, a fő az, hogy végig küzdik azt. Fentebb bőven kifejtettük az okokat, melyek az A. F. of L.-t visszatartották attól, hogy az osztályharcot zászlójukra írják. Most csak arra mutatunk rá, hogy a viszonyok változása az I. W. W. nélkül is, meghozta azt az állapotot, mely kétségtelenül fejlődést jelent, amikor az A. F. of L. uniói kifejezetten elismerik az osztályharcot, így legutóbb az A. F. of L. vezető uniója, a United Mine Workers, e 300.000 tagot szandáló unió, legutóbbi konvencióján elismerte határozottan az osztályharcot. Ahhoz sem fér kétség, hogy osztályharcot valló szakszervezetek tagjai úgy öntudat, mint osztálytudat, vagyis harci készség harci kedv tekintetében erősebbek, fejlettebbek, azonban a nevelésnek ezt a munkáját magukban a szakszervezetekben kell és lehet elvégezni. Hogy egy szakszervezet és tegyük hozzá hatalmas szakszervezet tagjai nem vallják az osztályharcot, az nem elégséges ok arra nézve, hogy e szakszervezetekkel versenyző, azokat megdöntő, új, forradalmi jelszavakkal küzdő szakszervezetek létesüljenek. És hogy ez nem is adott az I. W. W.-nak létjogosultságot, azt maga a tény bizonyítja, hogy ez alapon nem tudott számbavehető szakszervezeti mozgalmat létesíteni. ■ (folyt. köv.) EGY BOLOND PAP A SZOCIALISTÁKRA LÖVÖLDÖZÖTT. Rómából táviratozzák, hogy Sanvitoban (Romagna) egy ottani olasz pap vallási őrületbe esett, így, őrülten rátámadt egy szocialistákból álló ünnepi menetre és revolver lövésekkel a résztvevők közül egy szocialistát megölt, többeket megsebesített. A papot azonnal ártalmatlanná tették. ELŐRE ISMÉT A BÁNYA. Joplin, Mo. A sötét, földalatti bányák nagy ember és véradója ismét szaporodott. A West Seventh St. Mining Co. bányájában tegnap nagy robbanás volt, mely alkalommal öt bányász életét vesztette, öt pedig súlyosan megsebesült. Az öt halott bányászt csak több órai munka után sikerült felszínre hozni, mert a robbanás következtében több tonna kő és széntörmelék hullott rájuk. Az életveszélyesen megsebesült bányászok közül kettő kijelentette, hogy ha életben maradnak, soha sem mennek többé bányába dolgozni, mert már két esetben érte őket szerencsétlenség és attól tartanak hogy most már a harmadik és utolsó szerencsétlenség sem marad el. Hogy az elpusztult bányászok között voltak-e magyarok, nem lehet tudni. Visszavándorlók visszavándorlása. Irta: Bolgár Elek.*) A Szocializmus múlt szeptemberi számában, vizsgálva az amerikai magyar munkások életét, egy új cikk számára hagytam fönn azon kérdés megvizsgálását, mit várhat a magyarországi mozgalom az Amerikát járt elvtársaktól? Aktuális tények adnak most alkalmat arra, hogy e kérdésre visszatérjek. Ez aktualitás az újra meginduló kivándorlás. Szórványosan még, de figyelemre méltó módon jönnek a híradások az ország különböző részeiből, hogy újból kezdetét veszi a népvándorlás, mely az Egyesült Államok gazdasági viszonyai folytán kissé megcsappant az elmúlt évben. Persze ez a megcsappanás sem abszolút, hanem helyenkénti, mert pl. Bácsbodrog megyében az 1908. évben 4546 volt a kivándorlók száma, holott 1907 december haváig csak 632-en vándoroltak ki. Ez a bácskai kivándorlás egyébiránt más szempontból is figyelemre méltó; abból a szempontból, hogy a nagy magyar alföld megyéiben még nem érte el tetőpontját a kivándorlás, mint a felvidéki és dunántúli megyéknél. Az túlnyomóan elsődleges kivándorlás még, míg emezeknél a visszavándorlók visszavándorlása van folyamatban. Már évekkel ezelőtt mutatták ki felvidéki hatóságok, hogy egyes községekben minden sorozóköteles férfi Amerikában tartózkodik, másokban, hogy minden fölnőtt férfi megjárta Amerikát s ismét visszatért, ismét másokban, hogy akkora a pusztulás, hogy nőkkel kénytelenek — férfiak híján — a községi tisztségeket betölteni. Ha tehát most újabb hírek azt hangoztatják, hogy ugyanezen kipusztított községű megyékből, melyek az elmúlt év folyamán lassan-lassan benépesedtek, ismét menekül ki a nép, úgy látnivaló, hogy ez a visszavándorlottak visszavándorlása. Ugyanazon visszavándorlottaké, kikről egy más helyütt kimutattam, minő értéket képviselnek a modern, szociális Magyarország megteremthetése szempontjából. A magyarságnak azon rétegei ezek, akik már láttak maguk előtt ipari kultúrát, melyben aránytalanul magasabb a munkabér és nincs semmi adóteher, sem katonáskodás, sem feudalisztikus önkényuralom. Megedződött tömegek, melyek egy ipari nagyhatalommal folytatott harcukban megismerték önnön erejüket és megismerték a nagyobb kultúra s a nagyobb mozgási szabadság értékét s ha egyszer gazdasági érdekeik idekötik őket, ha egyszer a gazdasági fejlődés parancsánál fogva ehez az országhoz lesznek láncolva, itt is megkövetelik majd azokat az életviszonyokat, melyeket odakünn megszoktak.” Ez a gazdasági fejlődés útban van immár: az amerikai viszonyok alapos megfigyelőse előtt nem lehet kétséges, hogy a védővámok, melyek minden más árunak a túlságos beözönlését vannak hivatva meggátolni, hamarosan ki fognak terjedni a munkaerő nevű árura is s a miként határozott intézkedések védik az amerikai nyomdaipart, gyapotipart s számos más belföldi árucikket, azonképen törvényhozási védelemben fog előbb-utóbb az amerikai munkás is részesülni a külföldi konkurencia ellen. Az amerikai ezirányú bevándorlási politika nem új keletű s nem vezethető viszsza a legutolsó ipari válságra, bár kétségtelen, hogy ennek közvetlen előzményeivel szorosan összefügg és ennek szomorú következményei lényegesen hozájárulnak e törvényhozási intézkedések szigorításához. Az előbbeniek alatt értem a nagy 1907- iki krízist évekkel megelőző és azt előkészítő mezőgazdasági válságot, melynek hatásai alatt a farmerek a városokba tódulnak, hogy ott az ipari tartaléksereget növeljék. Ha már ez a tény vezetett munkaerőben való túltermelésre, nagy és nehéz küzdelmek csíráit rejtve magában, kétszeresen arra vezetett a közben szakadatlanul folyó európai bevándorlás, mely épen a legutolsó években, egész 1908 elejéig nagyobb volt mint valaha. A bevándorlás korlátozása jön tehát a jelszó, a bevándorlók minőségében beállott változásnak ürügye alatt, voltaképen azonban gazdasági okokból, azon okokból, hogy az újonan bevándorlóknak nemcsak, hogy lehessen munkát adni, hanem azért is, mert ezek meghaladva a tőkés termelés számára nélkülözhetetlen tartalék sereg szükséges mértékét, számos bajt és költséget okoznak. közgazdasági, közbiztonsági *) A "Szocializmus” ez évi februári számából vesszük Bolgár Elek elvtársnak, a Népakarat volt szerkesztőjének e cikkét, mely úgy tárgyilagossága, mint tartalmassága folytán megérdemli, hogy lapunk útján az amerikai magyarság előtt is ismeretessé legyen, arányban és végeredményében társadalmi harcok szükségszerű gerjesztői. Tény az, hogy a nyolcvanas évek elejéig túlnyomó számban Nyugateurópa szállította Amerikának az intelligens munkaerőt, melynek népfajai az Egyesült Államok északi és nyugati részén telepedvén le, ott az ipari fejlődést oly fokra emelték, mely a többi államok termelésének értékét jóval meghaladta és a kapitalista értéktöbbletet óriásilag növelte. Ezzel szemben az 1903. évi statisztika például már azt mutatta, hogy a bevándorlók 75 százaléka. Kelet és Déleurópából özönlik az Unióba s ezek ellen Amerika munkásai részéről hamarosan fölmerült azon kifogás — ami viszont a tőkések szemében egyedüli értékük volt — hogy tudniillik a bért nyomják. De bármily becsesek voltak is a kapitalistáknak ebből a szempontból, nemsokára kiderült, hogy nagyobb értékek forognak kockán: a "társadalmi béke” érdekei, melyet a bevándorlottak fördúltak, midőn a nagyigényű amerikai munkásságot a kisebb igényű bevándorlókat alkalmazó nagytőke ellen uszították. íme a lélektani háttere a bevándorlási politikának. Az amerikai tőkések ösztönszerűleg érezték, hogy semmire úgy rá nem fizetnek, mint egy kiélesedő osztályharcra s pártolói lettek egy védővámos bevándorlási politikának, így jött létre az 1907. évi "Immigration Law”, mely számos korlátozást ismer oly bevándorlókra nézve, kik az előbb említett szempontból aggályosak. E törvény értelmében a partraszállás jogából a betegeken kívül ki vannak rekesztve: szegények, olyanok, kikről valószínű, hogy a község terhére fognak esni hivatásszerű koldusok s oly személyek, kiket ajánlatokkal, ígéretekkel csábítottak vagy indítottak kivándorlásra, mely ajánlatok munkaalkalmak nyújtására vagy szerzésére vonatkoznak; oly személyek, kiknek az utazást más valaki fizette meg. A súlyos büntetések, melyek e törvény megszegéséért járnak, valamint a szigorú rendeletek, melyek a törvény végrehajtásáról intézkednek s melyeket a gyakorlatban eléggé pontosan meg is valósítanak, mind a mellett bizonyítanak, hogy ez nem formális törvény, hanem első lépése egy ekszkluziv irányú bevándorlási politikának. (Folyt. köv.) BECSÜLETESEN KERESTE... Chicago, márc. 1. Chicago leggazdagabb közrendőre vonult ma nyugalomba. Letette a clubot és a csillagot és visszavonult pompás lakásába, hogy kényelemben és nyugalomban élje le hátralevő napjait. Michael Slassett, aderék férfin, havi 1000 dollár jövedelemmel biztos és békés otthont teremtett magának. Nyugodtan és megelégedetten tekinthet vissza huszonhárom éves közszereplésére, mely alatt hozzávetőleges számítással vagy egy negyedmillió dollárt gyűjtött magának. A kiváncsi érdeklődők azonban nem hiszik el, hogy a silány közrendőri fizetésből százezreket lehessen megtakarítani. Azonban a rendőr mellékjövedelme csupán a fizetése, a főjövedelme pedig a graft, így aztán érthető, hogy szerezte ezt a nagy vagyont a nyugalomba lépett Cop. A 29 MILLIÓS BÍRSÁG — TÖRVÉNYES. Múlt lapszámunkban említettük, hogy az olajtrust 29 milliós bírsága felett a bíróság újból határozatot fog hozni. Már jó eleve, a bírósági tárgyalások előtt hangoztatják a trust szolgálatában álló lapok, hogy még az esetben is, ha büntetésre kerül a sor, 720.000 dollárnál többre nem büntethető a trust. Természetesen 720 ezer dollár jóval kevesebb, mint 29 millió dollár. És a leggazdagabb olaj truston is erős érvágás volna 29 millió dollárnyi bírság. Azonban legutóbb Charles G. Little egyetemi tanár egyik legutóbb közzétett cikkében bizonyítja, hogy az olaj trustee kiszaott 29 milliós bírság jogos volt és Landis biró törvényesen járt el, amikor azt az ítéletet hozta. Ellenben az Egyesült Államok legfőbb törvényszéke nem járt el törvényesen, mikor helyüket meg nem álló indokokból felmentette a trustot. Hanem azért a Rockefellernek nem kell félnie, ha jogos is és törvényes is a 29 milliós birság, mert habár jogos és törvényes, nem fogja rászabni egyetlen ameri- POTOCZKI GYILKOSA. Lemberg, febr. 27. Syczinski diákot, Potoczki gróf gyilkosát a lembergi törvényszéki szakértők több havi megfigyelés után teljesen épelméjűnek találták. Syczinski sem szülei részéről nincs terhelve, sem a tettét nem követte el pillanatnyi elmezavarban.