Előre, 1921. április (17. évfolyam, 3133-3162. szám)
1921-04-09 / 3141. szám
A magyar szakszervezetek a proletárdiktatúra idején A munkás-szakszervezkedés különböző formái és fejlődési szakaszai voltak mindenkor a proletariátus osztályküzdelmének gyűjtőmedencéi. A szakszervezeteknek ez a jelentősége a diktatúra alatt hatványozódott. A régi rend összeomlásából származó válság idején a nagy öszszeomlás romhalmazából csak a szakszervezetek maradtak meg, mint az új rend használható intézményei. Minden öntudatos proletárember érezte, hogy a negyedik rend, a proletariátus államának gazdasági alappilérjeivé a proletariátus történelmileg kialakult intézményeit, a szakszervezeteket kell tenni. A diktatúra első napjaiban mégis nagy zavar volt a szakszervezetek hivatása kérdésében. A szakszervezetek gyakorlati belekapcsolása a tanácsköztársaság felépítésének munkájába, a nagy tájékozatlanság miatt nagy késedelmet szenvedett. A proletárdiktatúra mindennap új helyzet elé állította a vezetőket és a tömegeket. Az új rend felépítéséről csak azoknak volt valamelyes fogalmuk, akik az orosz tanácsköztársaság forradalmában és építő munkájában részt vettek. Voltak olyanok, is, akik a szakszervezeteket szükségteleneknek tartották. Olyanok, akik az intézményt nem tudták elválasztani az ellenforradalmi vezetőtől. Már az első zavaros napok után kitűnt, hogy a tanácsállam legfontosabb gazdasági szervei a szakszervezetek. Általában hamar belátták az egész vonalon, hogy a szakszervezetek belekapcsolása a tanácsállam szerveinek gazdasági kiépítésére, életkérdés a proletariátus számára. Felbecsülhetetlen kára volt a magyar proletariátusnak, hogy a helyesebb belátás nem közvetlen a proletárdiktatúra kirobbanásának első napjaiban diadalmaskodott. A forradalom első napjaiban a Forradalmi Kormányzótanácsnak az volt a felfogása, hogy a proletárállam gazdasági berendezéseinek irányítását a munkásság régi gazdasági szervei intézzék. Elrendelte, hogy minden kérdésben a szakszervezetek véleményét ki kell kérni. Ezt egy további lépés követte: a szakszervezetek kormányzati szervekké váltak. A szakszervezetek munkaköre. Már az első pillanatokban kitűnt, hogy a szakszervezetek új munkakörüket szűk, szennyes, alkalmatlan helyiségeikben nem tudják végezni. (A burzsoázia a szakszervezeteket ivóhelyiségekbe, szűk magánhelyiségekbe száműzte.) A Kormányzótanács utasítást adott a Lakáshivatalnak, hogy a szakszervezetek számára palotákat és az úri kártyázóklubok helyiségeit bocsássa rendelkezésre. Ennek következtében körülbelül hetven szakszervezet, illetőleg szakosztály jutott jobb helyiséghez a fővárosban és hasonló mértékben vidéken. Életkérdéssé vált, hogy a szakszervezetek átalakuljanak és szolgálják a proletariátus hatalmát. A segélyezés és a munkáltatókkal való tárgyalás helyett — miután a segélyezés a proletárállam feladata, a munkaidő és a munkabér rendezése, a szakszervezetek határrozatai alapján a proletárállam hatalmi intézkedése — a gazdasági irányítás, a termelés szervezése, a munkabér, munkaidő és munkateljesítmény megállapítása a feladata. Azonban a szakszervezeti vezetők egy része (a többsége) görcsösen ragaszkodott a régi rendszerhez, a régi formákhoz, s itt a munkáltatók puha tárgyalófoteljei után. Nem tudták beleélni magukat abba, hogy azt, amit eddig a munkáltatók gyámkodása alatt végeztek, azt ezután a munkássággal és annak hatalmi intézményével egyetemben végezzék. A szocialista - kommunista párt központja mellett a legnagyobb és alapjában véve a legfontosabb feladat a szakszervezetek központjaira: a Magyarországi Szakszervezeti Tanácsra hárult. A szakszervezetek központjára minden ország proletárforradalma a legsúlyosabb feladatotruházza. E nagy feladatok elvégzésére a Szakszervezeti Tanácsnak sem megfelelő berendezése, sem elegendő munkaereje nem volt. A diktatúra előtt a nagyobb szakmákból választott tizenegy tagú szakszervezeti tanács a diktatúra idején átalakult a viszonyoknak megfelelően. Minden szakszervezeti vezetőség a szervezet tagjainak a számához mérten (300:1) delegált küldötteket az új Szakszervezeti Tanácsba és ennek a nagy testületnek, amely inkább megfelelt a szakszervezeti demokráciának, döntő beleszólása volt a tanácsállam minden gazdasági ügyébe. A termelés legfőbb szerve, a Népgazdasági Tanács a szaktanács tagjaiból került ki. A szakszervezetek, a népbiztosságok és Népgazdasági Tanács útján intézték a termeléssel kapcsolatos ügyeket. A munkabérek, amunkarendszer megállapítását a Szocializáló Népbiztosság intézte olyképen, hogy meghívta az érdekelt szakszervezeti vezetőket és azokkal egyetemben a szakszervezet előterjesztése alapján állapította meg a munkabért, a termelésre vonatkozó minden megállapodást. Az így létrejött megállapodások törvényerőre emelkedtek. Szakszervezeti vezetők álltak a népbiztosságok vezető osztályai élén. Pl. a vas- és gépgyári osztály élén a Vasmunkás-Szövetség vezetői, a sokszorosító ipar a Szellemi Termékek Országos Tanácsa hatáskörébe tartozott, ennek az intézménynek vezetőosztályaiban a nyomdászok vezetői, a bőriparban a bőripari munkások vezetői és így tovább. Ezáltal a szakszervezetek és a népbiztosságok termelést vezető osztályai a szakszervezetekből merítették erőforrásaikat, viszont a szakszervezetek befolyása a termelés irányítására kifejezést nyert. Körülbelül olyan viszony fejlődött ki a népbiztosságok és a szakszervezetek között, mint amilyen a kereskedelmi- és iparkamarák viszonya a kapitalista állam hatóságaihoz. Az üzemek szocializálása az üzemi tanácsok megvalósítását vonta maga után. Az üzemi tanácsrendszer bevezetésével kapcsolatban kiéleződtek azok az ellentétek, amelyek már a proletárdiktatúra előtt fennálltak a tömeg és a szakszervezeti vezetők között. Ez az ellentét a munkáltatókkal munkaközösségbe lépett szakszervezeti bürokrácia és a forradalmi cselekvésre vágyó tömegek közötti súrlódásból merítette gyújtóanyagát. Emiatt az első hetekben az üzemi tanácsok és a szakszervezet munkaköre kérdésében támadt határsértések elsimítására sok erőt kellett pazarolni. Rendkívül fontos, hogy a szakszervezetek és az üzemi tanácsok egymáshoz való viszonya még a proletárdiktatúra előtt tisztázva legyen. A szakszervezetek és az üzemi tanácsok viszonya félig-meddig szabályozódott. A szakszervezetek teljes befolyást nyertek az üzemi tanácsok szervezésére és munkakörük meghatározására. Ha a szakszervezetek a forradalom szolgálatában állanak, ez helyeselhető, de veszélyesek a forradalomra, a proletárdiktatúrára, ha a szakszervezeti vezetők nem állanak a forradalom alapján. A legtöbb iparágban — eltekintve a nagy súrlódást okozó kivételektől — az üzemek vezetésére is teljes befolyást nyertek a szakszervezetek. Az illetékes népbiztosság az üzemek vezetésére a szakszervezet ajánlására nevezte ki a termelőbiztosokat. Szociálpolitikai kérdésekben minden kezdeményezés és döntés a szakszervezetek kezében volt. A Szakszervezeti Tanács és a Népjóléti Népbiztosság együtt dolgozták ki a szociálpolitikai terveket: a népjólét, a népegészség, műhely-higiéna, üdülés, gyógyfürdők használata, aggkori ellátás és stb. kérdésében. Ezek a tárgyalások a bukás előtt nem fejeződhettek be. A betegsegélyezés és munkanélküli segélyezés állandó feladattá vált, mert a tanácsköztársaság a beteg munkásnak folyósította a munkabért, az önhibájukon munka nélkül levő munkásoknak eleinte munkanélküli segélyt adott, később ezt a segélynemet megszüntette és elismerte a munkanélküliei igényét a megállapított munkabérre. A tanácsköztársaság életének minden kulturmozgalmában a szakszervezetek vezető szerephez jutottak. A kultúrcsarnokok, a színházak, a hangversenyek legelsősorban a szakszervezetek tagjainak rendelkezésére állottak. A szórakozó- és nevelő-intézmények, a színházak, hangversenyek jegyei a szakszervezeteknek adattak át elosztásra. Ugyanilyen mértékben a testi kultúra, a sport irányítására is befolyást nyertek. A szakszervezeti vezetők szerepe Amilyen mértékben épültek a tanácsköztársaság gazdasági szervei, olyan mértékben növekedett a szakszervezetek jelentősége. A legfontosabb intézmények élére természetesen a szakszervezeti vezetők kerültek. A szakszervezeti vezetők közül — ez rendkívül figyelemreméltó jelenség — csak alig egy páran voltak hajlandók a felajánlott vezető állást maguktól elutasítani. A legnagyobb részük vállalta a vezető állást, sőt a történelmi igazság kedvéért meg kell állapítani, hogy a szakszervezeti vezetők egy része (a kisebbség) nem csak vállalta, hanem szívvel-lélekkel a proletariátus gazdasági szerveinek szolgálatába is állt. Ellenben azok a szakszervezeti vezetők, akikben az öntudatos szindikalista érzés sohasem volt meg, a politikai stréberkedés futó lován nyargaltak a munkásság nyakára, nem tudtak beletörődni diktátori, politikai hatalmuk elvesztésébe. Viszszasírták a “régi, szép időket”, amikor a kávéház asztalától ráncigálták őket “nagy beszédek” elmondására, vagy a polgári pártokkal való kupeckedésre. Ezek a vezetők a reformizmus pocsolyájából nem tudtak forradalmi öntudatra emelkedni. Csak ekként lehet megérteni, hogy a proletárdiktatúra egész hatalmát, fényét kiélték, ellenben ellenségei voltak a munkásság forradalmának. Elgáncsolták. A burzsoázia ellenforradalma rá,juk építette a fundamentumát. A proletárállam belső bajai a proletáriátusra nélkülözéseket is hoztak. A külpolitikai helyzet a nélkülözéseket csak fokozta. A magyar proletáriátus legöntudatosabb része ezeket a szenvedéseket a szebb jövő reményében tűrte, ellenben a szakszervezetek új elemei: a burzsoá-elmek és a lumpenproletariátus mozgolódni kezdett. Amily mértékben fokozódtak a bajok, olyan mértékben értékelte. Amilyen mértékben sikerült a szakszervezetekben a régi vezetőknek ismét nyeregbe ülni, olyan mértékben növekedett az ellenforradalom. A kommunista szakszervezeti vezetők érezték, hogy a szakszervezeteket meg kellene tisztítani az ellenforradalmi elemektől és már meg lett volna az akarat a megvalósításhoz, de már késő volt, mert a szakszervezeteket az ellenforradalmi vezetőktől a proletárdiktatúra első napjaiban, az adott történelmi pillanatban, a tömeglélek átalakulása idején kellett volna megtisztítani. Az ellenforradalom megerősödésével a szakszervezeti vezetők nyíltan állást foglaltak az Abonyi utcai értekezleten a tanácsköztársaság ellen, közvetlen összeköttetéseket tartottak fenn a nemzetközi ellenforradalommal. A magyar proletariátus a forradalom első hónapjaiban nagy lelkesedéssel a politikai és üzemi munkástanácsokban látta igazi és közvetlen képviseletét- A magyar munkásság irányítását a szociáldemokrata párt köntösében a szakszervezeti bürokrácia teljhatalommal, a szakszervezeti és a pártválasztmány útján intézte. Ezek a szervek háromnegyed részben szakszervezeti, szövetkezeti és pártalkalmazottak kiküldöttei voltak és diktatórikusan intézték a munkásság sorsát. Ez a két testben élő apparátus szétomlott és vele pusztult a szakszervezeti bürokrácia hatalma és tekintélye. Ez az időpont rendkívül alkalmas lett volna arra, hogy a szakszervezetekben új választások útján a proletárforradalom hívei vegyék kezükbe a vezetést. Ezt azonban akadályozta az első pillanatokban elhatalmasodó az a tévhit, hogy a szakszervezeteknek csak alárendelt jelentőségük lesz a proletárdiktatúrában. A szakszervezeti vezérkar maradt a régi , a munkáltatókkal munkaközösségben élő szakszervezeti vezetők és a burzsoáziával együtt politikát csináló szociáldemokraták. Ez a helyzet a proletárforradalomra tragikus következményekkel járt. A proletárdiktatúra bukását a szakszervezeti vezetőknek ez az áruló része nagyban elősegítette, a fehér terror minden rémét magatartásával felidézte és ezáltal a magyar proletáriátus rettenetes szenvedéseinek közvetve okozója volt. Ők építették a Pére la Chaise-temetőt a magyar kommünárdoknak. * A magyar szakszervezetek a kapitalista állam szervezeteinek összeomlásakor, mint a negyedik rend, a proletáriátus történelmileg kialakult; szervei, az egyedüli és első gazdasági szervei voltak a proletárdiktatúrának. Éppen ezért életbevágó fontosságú, hogy a szakszervezetek vezetői szívvel-lélekkel forradalmárok, kommunisták legyenek. A proletárdiktatúra a szakszervezeteket kiemeli a kapitalista államban elfoglalt alárendelt helyzetükből és felemeli a legmagasabb és leghatalmasabb munkakörbe: rábízza a termelés vezetését és elosztását. Tehát azt a munkát, amely a produktív munkát végző emberek közösségének, a kommunista társadalomnak alapja. Király Albert: B 1/ 6 R ■ COHIH REUMASOK ha már mindent megpróbáltak, áldozzanak meg 05 centet, hogy kínzó bajuktól megszabaduljanak. Ezen szer Ó hazai vegyisz-orvosok találmánya. Küldjön pénzt, vagy kérje C. O. D. ezen világhírű szert. Nemzetn lév esetén pénz vissza. RUBIN DRUG CO. 463 Court St., ELIZABETH, N. J. — Hazai és belföldi egészyszerek nagy raktára. — MOZGALMI HÍREK A clevelandi magyarság figyelmébe! A new yorki Előre Könyvkereskedés a Clevelandi Magyar Munkás Otthon 2-ik emeletén, 4309 Lorain Ave., fiók-könyvkereskedést nyitott, amely semmiféle összeköttetésben nem áll a Munkás Otthon alsó helyiségében levő könyvüzlettel, sem pedig más könyvkereskedéssel. A könyvkereskedésben mindazok a könyvek kaphatók, amelyeket az Előre Könyvkereskedése az Előre napilapban hirdet, s (áll) ----------------------PÁLYÁZAT A Munkás Betegsegélyző és Önképző Szervezet a központi titkári állásra ezennel pályázatot hirdet. Pályázhat minden öntudatos munkás, aki szervezetünknek és a nemzetközi munkásmozgalomnak legalább egy év óta tagja. A központ székhelye: New York város. Megkivántatik a magyar és az angol nyelv ismerete szóban és írásban, esetleg a német nyelv is; jártasság az irodai könyvelésben. Teendői: A központ könyveinek vezetése és a titkári levelezések elvégzése. Pályázatok a fizetési feltételek megjelölésével a központi elnökhöz: Vlasits Márton, 408 East 70th Street, New York City “Pályázat” jeligével ajánlott levélben intézendők. A pályázati kérvények legkésőbb 1921 április hó 30-ig beküldendők, később érkezettek nem vétetnek figyelembe. Az állást 1921 július hó 1-én kell elfoglalni. Munkás Betegsegélyző és önképző Szervezet Intéző Bizottsága, ksz. 4 KÉTFELÉ MEGÍTÉLÉS Irta: LENGYEL GYULA A kapitalista gazdaság helyzetének megismétléséről van szó. Ha a kapitalizmus gazdasági rendszere felújulásra, újjászületésre képes, ha azok a sebek, melyeket a kapitalizmus eddigi történetének legnagyobb válságában, a világháborúban önmagán ütött, máris gyógyulóban vannak, és a gyógyulás, erősödés állandónak ígérkezik, akkor a kapitalizmus egészségesre gyógyuló szervezetének azonnali elpusztítását a proletáriátus nem remélheti és hosszú, e szervezeten belül való megélhetésért folyó harcra kell berendezkednie — a szociáldemokrácia módszereit kell követnie. Ha azonban a kapitalizmus felfelé züllik és züllésében a proletáriátust, rabszolgaosztályiát folyton nagyobb nyomorba taszítja, akkor a züllő, gyengülő siserahadat, a burzsoáziát éles harcban kimeríteni, gyorsan pokolba küldeni kötelessége a proletáriátusnak, vagy legalább annak az öntudatos részének, mely nem akar a gyűlölt elnyomó rothadásával vele rothadni, hanem a gyilkos ölelésből önmagát kiszakítva, kétségbeesett erőfeszítéssel fölszabadulásra tör — követi a kommunisták, bolsevisták módszerét. A szociáldemokráciának még osztályharcot hirdető része, a függetlenek, a kapitalizmust gyógyulónak, erősödőnek minősíti, a proletariátust a kapitalizmus újjáépítésében érdekeltnek mondja, abban tevékeny résztvételre szólítja — “átmenetileg” a munkaközösséget, a burzsoáziával való gazdasági együttműködést propagálja. Mi a külöbség akkor a “függetlenek” és a II. Internacionale szociáldemokratái — Kunfi és Garami, Hilferding és Scheidemann, Longuet és Renaudel, Bauer és Renner között. A forradalmi frázis. És mert csak ez a különbség, azért meg is fér Longuet és Renaudel, Bauer és Renner egy pártban és csak személyi és magyar belpolitikai, de nem elvi akadályai vannak, hogy Kunfi, Garami és Vancák megint egy pártban, a Népszavában épen most megindított “munkaközösség”-akció keretében egyesüljenek. Amit Buchinger Manó máris ajánl a független kongresszusról írott cikkében. A függetlenek két kiváló gazdasági szakértője, Otto Bauer és Hilferding néhány napi egymásutánban nyilatkozott a világgazdaság helyzetének megítéléséről és az ezen alapuló proletárpolitikáról. Otto Bauer szerint “biztos” jelei mutatkoznak a világgazdaság lassú javulásának és a proletáriátusnak érdeke — míg egyelőre a szocializmus meg nem valósítható — ezt a javulást elősegíteni, mert még mindig jobb a kapitalista gyárban dolgozni, mint az árokban éhenpusztulni. Hilferding pedig azt mondja, hogy a gazdasági világválság, az antant mai politikája mellett, még sokáig fog tartani és ezért a munkásságnak arra kell törekednie, hogy a gazdasági kérdéseket a nemzetközi szolidaritás alapján (tehát még a kapitalizmus keretében) oldják meg. Mivel bizonyítják azt, hogy a kapitalizmus válsága hosszabb vagy rövidebb időben a megoldás felé megy. Hilferding semmivel, ő csak állítja. Bauer azzal, hogy egyes döntő termelési ágakban (szén) a termelés javul. De hisz ép a termelés fokozása egyes országokban (Amerika, Japán, Anglia) volt az, ami a kapitalista válságnak új, nagyarányú kiélesedését, az áruk eladhatatlanságából folyó nagy munkanélküliséget, áresést, és az azt meghaladó bérleszállítást kiváltotta. A termelés (átmeneti) fokozódásából nem lehet a gazdasági helyzet javulására következtetni. Miből lehet tehát valamely gazdasági rendszer erejét, erejének csökkentését vagy növekedését megítélni? Minden gazdálkodás célja a fogyasztás ellátása.A termelés csak a fogyasztásban jut érvényre. Azok a heringek, melyeket az Északi-tengerből hónapokon át termeltek ki és aztán, mint eladhatatlanokat visszadobtak, vagy azok a tömegesen elrothadt heringek, melyek a legújabb német élelmezési botrányban szerepelnek, és úgy hozzátartoznak a termelési statisztikához, mint ahogy az a gabona, amit Amerikában tüzelőanyagnak használnak, bent szerepel a gabonatermelés statisztikájában, de azért senki nem állíthatja, hogy ezek a “termelések” gazdasági hasznot jelentenek. Ezek a termelések nem valósultak meg a fogyasztásban. Ha meg akarjuk állapítani a kapitalista világgazdaság fejlődésének irányát, akkor a fogyasztást kell szemmel kísérnünk. A fogyasztás a nagy tömegek életszínvonalában jut kifejezésre. A háború befejezése óta a nagy tömegek életszínvonala folyton csökken. Ez nemcsak a háborúban már szörnyen elnyomorodott közép- és keleteurópai tömegekre áll, hanem fennáll feltétlenül a vezető kapitalista államokra is (Amerika, Anglia, Japán), ahol a nyomor növekedése a folyton növekvő munkanélküliségben (a legújabb jelentés szerint az utolsó héten Angliában a munkanélküliek száma több mint húszezerrel növekedett, Amerikában újabb 37 kohót kellett kifújni) és az áresést meghaladó bérleszállításban jut megvalósulásra. A tömegek nyomorának folytonos növekedését senki nem tagadhatja. Hilferding beszédében maga is szörnyű képét adja a tömegnyomornak. De mit jelent a folyton növekvő tömegnyomor. Már mondottuk, hogy a termelés fő célja az emberi élet megtermelése, az emberi életerő gyarapítása, ami a fogyasztás emelkedésében nyilvánul meg. A burzsoázia hatalmának, a kapitalizmusnak lényege a dolgozó tömegek életerején, munkaképességén való kizárólagos rendelkezés. A kapitalizmus hatalma tehát a dolgozó tömegek munkaerejének növekedésével növekszik, csökkenésével csökken. Csak jóltáplált, erős, egészséges rabszolgaosztály jelent a rabszolgatartók osztályának hatalmat, gazdagságot, erőt. A jóltáplált, vagy életszínvonalában emelkedő rabszolgaosztály jelentékeny része hajlandó rabszolgaságába belenyugodni s ezért a kapitalizmus fejlődése idején az osztályharc tompult. A kapitalista gazdaság erősödésének vagy gyöngülésének egyik legfontosabb tétezője éppen a proletariátus fokozódó megnyugvása, illetve szaporodó lázadozása, forradalmi nyugtalansága. Amikor tehát a független és nem független szociáldemokraták a kapitalizmus világgazdasági helyzetét hamisan javulónak ítélik meg és a munkásságot “munkaközösségre", vagyis a kapitalizmus tudatos erősítésére buzdítják, akkor súlyos hibát és súlyos bűnt követnek el. A hiba a világgazdasági helyzetnek teljesen téves megítélésébe van, a hím, a szörnyű árulás abban a nagy segítségben, amit a proletariátus megnyugtatásának igyekezetében a burzsoáziának nyújtanak. Mit jelent a munkaközösség? Láttuk Németországban. Noskét. Láttuk egész Európában a kormányzó és kormányképes szociáldemokrata pártok nagy igyekezetében a kapitalizmust, a burzsoázia erejét helyreállítani. Nem a kapitalista gyár és az árok közt van választása a proletariátusnak. Mert a kapitalista gyár s az árok elkerülhetetlenül összefügg; a kapitalista rendszernek szükséges velejárója a munkanélküliség sorvasztó sürgödre. A szenvedő kapitalizmus sülyedő életszínvonalat jelent a proletáriátusnak. A proletáriátus nem erőt gyűjt, hanem erőt veszít. A szociáldemokrácia,amely jövőben nagyobb forradalmi lendületet és erőt ígér a proletáriátusnak, elsorvasztja a meglevő forradalmi erőt és lendületet is, a pocsolyába fullasztja a proletariátust. Csak egy út van, haladéktalanul elvenni a kapitalista gyárat és az “árkot”, a pocsolyát betömni a kapitalizmus hullájával, így a kapitalista gazdaság helyzetének kétféle megítélése kétfélét jelent: árulást vagy felszabadulást, rothadást vagy forradalmat._____________ MA JÖTTEK ÚJ KÖNYVEK Steinach tanár szenzációs felfedezése: “A megfiatalodás vívmánya [».. *!»»• * • •’•'•!*»!»i«»' 20c Bölöni Györgyné: A szenvedések könyve 30c Agenius Maeddin kincse 80c Guido da Verona: Akit nem szabad szeretni M 80c Kaphatók az Előre Könyvkereskedésében 330 E. 81st St., New York. A Kellemes és Lágy ízt gazdag aranybarna szint mely Tökéletes Kávét ad, mindenkor elérheti az által, hogy kávéjához Franck Cikóriát ad, épugy miként az ételt megsózni szokta. HEINR, FRANCK, nai, Bejegyzett cég, FLUSHING, N. Y. Kérje a Fűszeresétől az eredeti Franck Cikóriát — fontos négyszögű dobozba csomagolva zen kis kávéőrlő tobozon meglegyen. Figyelje meg hogy minden négyszög! (Hungarian) NEM MIND ARA UYTAMI FÉNYLIK ROSSZUL CSELEKSZIK, HA KESERVESEN MEGTAKARÍTOTT DOLLÁRJAIT BÁRKI IDEGENRE BÍZZA. HAJÓJEGY PÉNZKÜLDÉS KIHOZATAL KÖZJEGYZŐI ügyekben kérjen felvilágosítást egy régi, megbízható cégtől. Márton József HAJÓJEGY- ÉS PÉNZKÜLDŐ IRODÁJA 245 THIRD STREET, PASSAIC, N. J. Az American Express Co. képviseleta.