Előre, 1921. április (17. évfolyam, 3133-3162. szám)

1921-04-09 / 3141. szám

A magyar szakszervezetek a proletárdiktatúra idején A munkás-szakszervezkedés különböző formái és fejlődési szakaszai voltak mindenkor a proletariátus osztályküzdelmé­nek gyűjtőmedencéi. A szakszer­vezeteknek ez a jelentősége a diktatúra alatt hatványozódott. A régi rend összeomlásából szár­mazó válság idején a nagy ösz­­szeomlás romhalmazából csak a szakszervezetek maradtak meg, mint az új rend használható in­tézményei. Minden öntudatos proletárember érezte, hogy a ne­gyedik rend, a proletariátus álla­mának gazdasági alappilérjeivé a proletariátus történelmileg ki­alakult intézményeit, a szakszer­vezeteket kell tenni. A diktatú­ra első napjaiban mégis nagy za­var volt a szakszervezetek hiva­tása kérdésében. A szakszerve­zetek gyakorlati belekapcsolása a tanácsköztársaság felépítésének munkájába, a nagy tájékozatlan­ság miatt nagy késedelmet szen­vedett. A proletárdiktatúra min­dennap új helyzet elé állította a vezetőket és a tömegeket. Az új rend felépítéséről csak azoknak volt valamelyes fogalmuk, akik az orosz tanácsköztársaság forra­dalmában és építő munkájában részt vettek. Voltak olyanok, is, akik a szakszervezeteket szük­ségteleneknek tartották. Olya­nok, akik az intézményt nem tud­ták elválasztani az ellenforradal­mi vezetőtől. Már az első za­varos napok után kitűnt, hogy a tanácsállam legfontosabb gazda­sági szervei a szakszervezetek. Általában hamar belátták az egész vonalon, hogy a szakszer­vezetek belekapcsolása a tanács­állam szerveinek gazdasági kiépí­tésére, életkérdés a proletariátus számára. Felbecsülhetetlen ká­ra volt a magyar proletariátus­nak, hogy a helyesebb belátás nem közvetlen a proletárdiktatú­ra kirobbanásának első napjai­ban diadalmaskodott. A forrada­lom első napjaiban a Forradalmi Kormányzótanácsnak az volt a felfogása, hogy a proletárállam gazdasági berendezéseinek irá­nyítását a munkásság régi gazda­sági szervei intézzék. Elrendel­te, hogy minden kérdésben a szak­szervezetek véleményét ki kell kérni. Ezt egy további lépés kö­vette: a szakszervezetek kor­mányzati szervekké váltak. A szakszervezetek munka­köre. Már az első pillanatokban ki­tűnt, hogy a szakszervezetek új munkakörüket szűk, szennyes, alkalmatlan helyiségeikben nem tudják végezni. (A burzsoázia a szakszervezeteket ivóhelyisé­gekbe, szűk magánhelyiségekbe száműzte.) A Kormányzótanács utasítást adott a Lakáshivatal­nak, hogy a szakszervezetek szá­mára palotákat és az úri kártyá­zóklubok helyiségeit bocsássa rendelkezésre. Ennek következ­tében körülbelül hetven szakszer­vezet, illetőleg szakosztály jutott jobb helyiséghez a fővárosban és hasonló mértékben vidéken. Élet­kérdéssé vált, hogy a szakszerve­zetek átalakuljanak és szolgálják a proletariátus hatalmát. A se­gélyezés és a munkáltatókkal va­ló tárgyalás helyett — miután a segélyezés a proletárállam fel­adata, a munkaidő és a munkabér rendezése, a szakszervezetek ha­­tárrozatai alapján a proletárállam hatalmi intézkedése — a gazda­­sági irányítás, a termelés szerve­zése, a munkabér, munkaidő és munkateljesítmény megállapítá­sa a feladata. Azon­ban a szak­szervezeti vezetők egy része (a többsége) görcsösen ragaszko­dott a régi rendszerhez, a régi formákhoz, s itt a munkáltatók puha tárgyalófoteljei után. Nem tudták beleélni magukat abba, hogy azt, amit eddig a munkáltatók gyámkodása alatt végeztek, azt ezután a munkás­sággal és annak hatalmi intéz­ményével egyetemben végezzék. A szocialista - kommunista párt központja mellett a legna­gyobb és alapjában véve a leg­fontosabb feladat a szakszerve­zetek központjaira: a Magyar­­országi Szakszervezeti Tanácsra hárult. A szakszervezetek köz­pontjára minden ország prole­tárforradalma a legsúlyosabb feladatot­­ruházza. E nagy fel­adatok elvégzésére a Szakszer­vezeti Tanácsnak sem megfelelő berendezése, sem elegendő mun­kaereje nem volt. A diktatúra előtt a nagyobb szakmákból vá­lasztott tizenegy­ tagú szakszer­vezeti tanács a diktatúra idején átalakult a viszonyoknak meg­felelően. Minden szakszervezeti vezetőség a szervezet tagjainak a számához mérten (300:1) de­legált küldötteket az új­ Szak­­szervezeti Tanácsba és ennek a nagy testületnek, amely inkább megfelelt a szakszervezeti de­mokráciának, döntő beleszólása volt a tanácsállam minden gaz­dasági ügyébe. A termelés leg­főbb szerve, a Népgazdasági Ta­nács a szaktanács tagjaiból ke­rült ki. A szakszervezetek, a nép­biztosságok és Népgazdasági Tanács útján intézték a terme­léssel kapcsolatos ügyeket. A munkabérek, a­­munkarendszer megállapítását a Szocializáló Népbiztosság intézte olyképen, hogy meghívta az érdekelt szak­­szervezeti vezetőket és azokkal egyetemben a szakszervezet elő­terjesztése alapján állapította meg a munkabért, a termelésre vonatkozó minden megállapo­dást. Az így létrejött megállapo­dások törvényerőre emelkedtek. Szakszervezeti vezetők álltak a népbiztosságok vezető osztályai élén. Pl. a vas- és gépgyári osz­tály élén a Vasmunkás-­Szövet­­ség vezetői, a sokszorosító­ ipar a Szellemi Termékek Országos Tanácsa hatáskörébe tartozott, ennek az intézménynek vezető­osztályaiban a nyomdászok ve­zetői, a bőriparban a bőripari munkások vezetői és így­ tovább. Ezáltal a szakszervezetek és a népbiztosságok termelést vezető osztályai a szakszervezetekből merítették erőforrásaikat, vi­szont a szakszervezetek befolyá­sa a termelés irányítására kife­jezést nyert. Körülbelül olyan viszony fejlődött ki a népbiztos­ságok és a szakszervezetek kö­zött, mint amilyen a kereskedel­mi-­ és iparkamarák viszonya a kapitalista állam hatóságaihoz. Az üzemek szocializálása az üzemi tanácsok megvalósítását vonta maga után. Az üzemi ta­nácsrendszer bevezetésével kap­csolatban kiéleződtek azok az el­lentétek, amelyek már a prole­tárdiktatúra előtt fennálltak a tömeg és a szakszervezeti veze­tők között. Ez az ellentét a mun­káltatókkal munkaközösségbe lépett szakszervezeti bürokrácia és a forradalmi cselekvésre vá­gyó tömegek közötti súrlódásból merítette gyújtóanyagát. Emiatt az első hetekben az üzemi taná­csok és a szakszervezet munka­köre kérdésében támadt határ­sértések elsimítására sok­ erőt kellett pazarolni. Rendkívül fon­tos, hogy a szakszervezetek és az üzemi tanácsok egymáshoz való viszonya még a proletárdik­tatúra előtt tisztázva legyen. A szakszervezetek és az üzemi ta­nácsok viszonya félig-meddig szabályozódott. A szakszerveze­tek teljes befolyást nyertek az üzemi tanácsok szervezésére és munka­körük meghatározására. Ha a szakszervezetek a forrada­lom szolgálatában állanak, ez helyeselhető, de veszélyesek a forradalomra, a proletárdiktatú­rára, ha a szakszervezeti vezetők nem állanak a forradalom alap­ján. A legtöbb iparágban — el­tekintve a nagy súrlódást okozó kivételektől —­ az üzemek veze­tésére is teljes befolyást nyertek a szakszervezetek. Az illetékes népbiztosság az üzemek vezeté­sére a szakszervezet ajánlására nevezte ki a termelőbiztosokat. Szociálpolitikai kérdésekben minden kezdeményezés és dön­tés a szakszervezetek kezében volt. A Szakszervezeti Tanács és a Népjóléti Népbiztosság együtt dolgozták ki a szociálpolitikai terveket: a népjólét, a népegész­ség, műhely-higiéna, üdülés, gyógyfürdők használata, aggko­ri ellátás és stb. kérdésében. Ezek a tárgyalások a bukás előtt nem fejeződhettek be. A beteg­­segélyezés és munkanélküli se­gélyezés állandó feladattá vált, mert a tanácsköztársaság a be­teg munkásnak folyósította a munkabért, az önhibájukon munka nélkül levő munkásoknak eleinte munkanélküli segélyt adott, később ezt a segélynemet megszüntette és elismerte a munkanélküliei­ igényét a meg­állapított munkabérre. A tanácsköztársaság életének minden kulturmozgalmában a szakszervezetek vezető szerep­hez j­utottak. A kultúrcsarnokok, a színházak, a hangversenyek legelső­sorban a szakszervezetek tagjainak rendelkezésére állot­tak. A szórakozó- és nevelő-in­tézmények, a színházak, hang­versenyek jegyei a szakszerve­zeteknek adattak át elosztásra. Ugyanilyen mértékben a testi kultúra, a sport irányítására is befolyást nyertek. A szakszervezeti vezetők sze­repe Amilyen mértékben épültek a tanácsköztársaság gazdasági szervei, olyan mértékben növe­kedett a szakszervezetek jelen­tősége. A legfontosabb intézmé­nyek élére természetesen a szak­­szervezeti vezetők kerültek. A szakszervezeti vezetők közül — ez rendkívül figyelemreméltó je­lenség — csak alig egy páran voltak hajlandók a felajánlott vezető állást maguktól elutasíta­ni. A legnagyobb részük vállalta a vezető állást, sőt a történelmi igazság kedvéért meg kell álla­pítani, hogy a szakszervezeti ve­zetők egy része (a kisebbség) nem csak vállalta, hanem szív­­vel-lélekkel a proletariátus gaz­dasági szerveinek szolgálatába is állt. Ellenben azok a szakszer­vezeti vezetők, akikben az öntu­datos szindikalista érzés soha­sem volt meg, a politikai stré­berkedés futó lován nyargaltak a munkásság nyakára, nem tud­tak beletörődni diktátori, politi­kai hatalmuk elvesztésébe. Visz­­szasírták a “régi, szép időket”, amikor a kávéház asztalától rán­­cigálták őket “nagy beszédek” elmondására, vagy a polgári pár­tokkal való kupeckedésre. Ezek a vezetők a reformizmus pocso­lyájából nem tudtak forradalmi öntudatra emelkedni. Csak ek­ként lehet megérteni, hogy a proletárdiktatúra egész hatal­mát, fényét kiélték, ellenben el­lenségei voltak a munkásság for­radalmának. Elgáncsolták. A burzsoázia ellenforradalma rá­,­juk építette a fundamentumát. A proletárállam belső bajai a proletáriátusra nélkülözéseket is hoztak. A külpolitikai helyzet a nélkülözéseket csak fokozta. A magyar proletáriátus legöntuda­­tosabb része ezeket a szenvedé­seket a szebb jövő reményében tűrte, ellenben a szakszervezetek új elemei: a burzsoá-elmek és a lumpenproletariátus mozgo­lódni kezdett. Amily mértékben fokozódtak a bajok, olyan mér­tékben értékelte. Amilyen mér­tékben sikerült a szakszerveze­tekben a régi vezetőknek ismét nyeregbe ülni, olyan mértékben növekedett az ellenforradalom. A kommunista szakszervezeti vezetők érezték, hogy a szak­­szervezeteket meg kellene tisz­títani az ellenforradalmi elemek­től és már meg lett volna az aka­rat a megvalósításhoz, de már késő volt, mert a szakszerveze­teket az ellenforradalmi vezetők­től a proletárdiktatúra első nap­jaiban, az adott történelmi pilla­natban, a tömeglélek átalakulása idején kellett volna megtisztíta­ni. Az ellenforradalom megerő­södésével a szakszervezeti veze­tők nyíltan állást foglaltak az Abonyi­ utcai értekezleten a ta­nácsköztársaság ellen, közvetlen összeköttetéseket tartottak fenn a nemzetközi ellenforradalom­mal. A magyar proletariátus a for­radalom­ első hónapjaiban nagy lelkesedéssel a politikai és üzemi munkástanácsokban látta igazi és közvetlen képviseletét- A ma­gyar munkásság irányítását a szociáldemokrata párt köntösé­ben a szakszervezeti bürokrácia teljhatalommal, a szakszervezeti és a pártválasztmány útján in­tézte. Ezek a szervek háromne­gyed részben szakszervezeti, szövetkezeti és pártalkalmazot­tak kiküldöttei voltak és dikta­tórikusan intézték a munkásság sorsát. Ez a két testben élő ap­parátus szétomlott és vele pusz­tult a szakszervezeti bürokrácia hatalma és tekintélye. Ez az idő­pont rendkívül alkalmas lett vol­na arra, hogy a szakszervezetek­ben új választások útján a pro­letárforradalom hívei vegyék ke­zükbe a vezetést. Ezt azonban akadályozta az első pillanatok­ban elhatalmasodó az a tévhit, hogy a szakszervezeteknek csak alárendelt jelentőségük lesz a proletárdiktatúrában. A szak­­szervezeti vezérkar maradt a ré­gi , a munkáltatókkal munkakö­zösségben élő szakszervezeti ve­zetők és a burzsoáziával együtt politikát csináló szociáldemok­raták. Ez a helyzet a proletárfor­radalomra tragikus következmé­nyekkel járt. A proletárdiktatú­ra bukását­ a szakszervezeti ve­zetőknek ez az áruló része nagy­ban elősegítette, a fehér terror minden rémét magatartásával felidézte és ezáltal a magyar pro­­letáriátus rettenetes szenvedé­seinek közvetve okozója volt. Ők építették a Pére la Chaise-te­­metőt a magyar kommünárdok­­nak. * A magyar szakszervezetek a kapitalista állam szervezeteinek összeomlásakor, mint a negyedik rend, a proletáriátus történelmi­leg kialakult; sz­ervei, az egyedü­li és első gazdasági szervei vol­tak a proletárdiktatúrának. Ép­pen ezért életbevágó fontosságú, hogy a szakszervezetek vezetői szívvel-lélekkel forradalmárok, kommunisták legyenek. A prole­tárdiktatúra a szakszervezeteket kiemeli a kapitalista államban el­foglalt alárendelt helyzetükből és felemeli a legmagasabb és leg­hatalmasabb munkakörbe: rá­­bízza a termelés vezetését és el­osztását. Tehát azt a munkát, a­mely a produktív munkát végző emberek közösségének, a kom­munista társadalomnak alapja. Király Albert: B 1/ 6 R ■ COHIH­ REUMASOK ha már mindent megpróbáltak, áldoz­zanak meg­ 05 centet, hogy kínzó ba­juktól megszabaduljanak. Ezen szer Ó hazai vegyisz-orvosok­ találmánya. Küldjön pénzt, vagy kérje C. O. D. ezen világhírű szert. Nemzetn lév ese­tén pénz vissza. RUBIN DRUG CO. 463 Court St., ELIZABETH, N. J. — Hazai és belföldi egészy­­szerek nagy raktára. — MOZGALMI HÍREK A clevelandi magyarság figyelmébe! A new yorki Előre Könyv­­kereskedés a Clevelandi Ma­gyar Munkás Otthon 2-ik emeletén, 4309 Lorain Ave., fiók-könyvkereskedést nyi­tott, amely semmiféle össze­köttetésben nem áll a Mun­kás Otthon alsó helyiségében levő könyvüzlettel, sem pe­dig más könyvkereskedéssel. A könyvkereskedésben mindazok a könyvek kapha­tók, amelyeket az Előre Könyvkereskedése az Előre napilapban hirdet, s (áll­) ----------------------­PÁLYÁZAT A Munkás Betegsegélyző és Önképző Szervezet a köz­ponti titkári állásra ezennel pályázatot hirdet. Pályázhat minden öntuda­tos munkás, aki szerveze­tünknek és a nemzetközi munkásmozgalomnak leg­alább egy év óta tagja. A központ székhelye: New York város. Megkivántatik a magyar és az angol nyelv ismerete szóban és írásban, esetleg a német nyelv is; jártasság az irodai könyvelésben. Teendői: A központ köny­veinek vezetése és a titkári levelezések elvégzése. Pályázatok a fizetési fel­tételek megjelölésével a köz­ponti elnökhöz: Vlasits Már­ton, 408 East 70th Street, New York City “Pályázat” jeligével ajánlott levélben in­­tézendők. A pályázati kérvények leg­később 1921 április hó 30-ig beküldendők, később érkezet­tek nem vétetnek figyelem­be. Az állást 1921 július hó 1-én kell elfoglalni. Munkás Betegsegélyző és önképző Szervezet In­téző Bizottsága, k­­sz. 4 KÉTFELÉ MEGÍTÉLÉS Irta: LENGYEL GYULA A kapitalista gazdaság hely­zetének megismétléséről van szó. Ha a kapitalizmus gazda­sági rendszere felújulásra, újjá­születésre képes, ha azok a se­bek, melyeket a kapitalizmus ed­digi történetének legnagyobb válságában, a világháborúban önmagán ütött, máris gyógyuló­­ban vannak, és a gyógyulás, erő­södés állandónak ígérkezik, ak­kor a kapitalizmus egészségesre gyógyuló szervezetének azonnali elpusztítását a proletáriátus nem remélheti és hosszú, e szerveze­ten belül való megélhetésért fo­lyó harcra kell berendezkednie — a szociáldemokrácia módsze­reit ke­ll követnie. Ha azonban a kapitalizmus felfelé züllik és zül­lésében a proletáriátust, rabszol­­gaos­ztályiát folyton nagyobb nyomorba taszítja, akkor a zül­­lő, gyengülő siserahadat, a bur­zsoáziát éles harcban kimeríteni, gyorsan pokolba küldeni köteles­sége a proletáriátusnak, vagy legalább annak az öntudatos ré­szének, mely nem akar a gyűlölt elnyomó rothadásával vele rot­hadni, hanem a gyilkos ölelésből önmagát kiszakítva, kétségbe­esett erőfeszítéssel fölszabadu­lásra tör — követi a kommunis­ták, bolsevisták módszerét. A szociáldemokráciának még osztályharcot hirdető része, a függetlenek, a kapitalizmust gyógyulónak, erősödőnek minő­síti, a proletariátust a kapitaliz­mus újjáépítésében érdekeltnek mondja, abban tevékeny résztvé­­telre szólítja — “átmenetileg” a munkaközösséget, a burzsoáziá­val való gazdasági együttműkö­dést propagálja. Mi a külöbség akkor a “függetlenek” és a II. Internacionale szociáldemokra­­­tái — Kunfi és Garami, Hilfer­­ding és Scheidemann, Longuet és Renaudel, Bauer és Renner között. A forradalmi frázis. És mert csak ez a különbség, azért meg is fér Longuet és Renaudel, Bauer és Renner egy pártban és csak személyi és magyar belpo­litikai, de nem elvi akadályai vannak, hogy Kunfi, Garami és Vancák megint egy pártban, a Népszavában épen most megin­­dított “munkaközösség”-akció keretében egyesüljenek. Amit Buchinger Manó már­is ajánl a független kongresszusról írott cikkében. A függetlenek két kiváló gaz­dasági szakértője, Otto Bauer és Hilferding néhány napi egy­másutánban nyilatkozott a vi­lággazdaság helyzetének meg­ítéléséről és az ezen alapuló proletárpolitikáról. Otto Bauer szerint “biztos” jelei mutatkoznak a világgazda­ság lassú javulásának és a prole­táriátusnak érdeke — míg egy­előre a szocializmus meg nem valósítható — ezt a javulást elő­segíteni, mert még mindig jobb a kapitalista gyárban dolgozni, mint az árokban éhenpusztulni. Hilferding pedig azt mondja, hogy a gazdasági világválság, az antant mai politikája mellett, még sokáig fog tartani és ezért a munkásságnak arra kell töreked­nie, hogy a gazdasági kérdése­ket a nemzetközi szolidaritás alapján (tehát még a kapitaliz­mus keretében) oldják meg. Mivel bizonyítják azt, hogy a kapitalizmus válsága hosszabb vagy rövidebb időben a megol­dás felé megy. Hilferding sem­mivel, ő csak állítja. Bauer azzal, hogy egyes döntő termelési ágakban (szén) a termelés ja­vul. De hisz ép a termelés foko­zása egyes országokban (Ame­rika, Japán, Anglia) volt az, ami a kapitalista válságnak új, nagy­arányú kiélesedését, az áruk el­­adhatatlanságából folyó nagy munkanélküliséget, áresést, és az azt meghaladó bérleszállítást ki­váltotta. A termelés (átmeneti) fokozódásából nem lehet a gaz­dasági helyzet javulására követ­keztetni. Miből lehet tehát vala­mely gazdasági rendszer erejét, erejének csökkentését vagy nö­vekedését megítélni? Minden gazdálkodás célja a fogyasztás ellátása.­A termelés csak a fogyasztásban jut érvény­re. Azok a heringek, melyeket az Északi-tengerből hónapokon át termeltek ki és aztán, mint el­­adhatatlanokat visszadobtak, vagy azok a tömegesen elrothadt heringek, melyek a legújabb né­met élelmezési botrányban sze­repelnek, és úgy hozzátartoznak a termelési statisztikához, mint ahogy az a gabona, amit Ameri­kában tüzelőanyagnak használ­nak, bent szerepel a gabonater­melés statisztikájában,­­ de az­ért senki nem állíthatja, hogy ezek a “termelések” gazdasági hasznot jelentenek. Ezek a ter­melések nem valósultak meg a fogyasztásban. Ha meg akarjuk állapítani a kapitalista világgazdaság fejlő­désének irányát, akkor a fo­gyasztást kell szemmel kísér­nünk. A fogyasztás a nagy tömegek életszínvonalában jut kifejezés­re. A háború befejezése óta a nagy tömegek életszínvonala folyton csökken. Ez nemcsak a háborúban már szörnyen elnyo­­morodott közép- és keleteurópai tömegekre áll, hanem fennáll fel­tétlenül a vezető kapitalista álla­mokra is (Amerika, Anglia, Ja­pán), ahol a nyomor növekedése a folyton növekvő munkanélkü­liségben (a legújabb jelentés sze­rint az utolsó héten Angliában a munkanélküliek száma több mint húszezerrel növekedett, Amerikában újabb 37 kohót kel­lett kifújni) és az áresést meg­haladó bérleszállításban jut meg­valósulásra. A tömegek nyomo­rának folytonos növekedését senki nem tagadhatja. Hilferding beszédében maga is szörnyű ké­pét adja a tömegnyomornak. De mit jelent a folyton növek­vő tömegnyomor. Már mondot­tuk, hogy a termelés fő célja az emberi élet megtermelése, az emberi életerő gyarapítása, ami a fogyasztás emelkedésében nyil­vánul meg. A burzsoázia hatal­mának, a kapitalizmusnak lénye­ge a dolgozó tömegek életerején, munkaképességén való kizáróla­gos rendelkezés. A kapitalizmus hatalma tehát a dolgozó töme­gek munkaerejének növekedésé­vel növekszik, csökkenésével csökken. Csak jóltáplált, erős, egészséges rabszolgaosztály je­lent a rabszolgatartók osztályá­nak hatalmat, gazdagságot, erőt. A jóltáplált, vagy életszínvona­lában emelkedő rabszolgaosz­tály jelentékeny része hajlandó rabszolgaságába belenyugodni s ezért a kapitalizmus fejlődése idején az osztályharc tompult. A kapitalista gazdaság erősö­désének vagy gyöngülésének egyik legfontosabb tétezője ép­pen a proletariátus fokozódó megnyugvása, illetve szaporodó lázadozása, forradalmi nyugta­lansága. Amikor tehát a független és nem független szociáldemokra­ták a kapitalizmus világgazda­sági helyzetét hamisan javuló­nak ítélik meg és a munkásságot “munkaközösségre", vagyis a kapitalizmus tudatos erősítésére buzdítják, akkor súlyos hibát és súlyos bűnt követnek el. A hiba a világgazdasági helyzetnek tel­jesen téves megítélésébe van, a hím­, a szörnyű árulás abban a nagy segítségben, amit a prole­tariátus megnyugtatásának igye­kezetében a burzsoáziának nyúj­tanak. Mit jelent a munkaközösség? Láttuk Németországban. Nos­­két. Láttuk egész Európában a kormányzó és kormányképes szociáldemokrata pártok nagy igyekezetében a kapitalizmust, a burzsoázia erejét helyreállítani. Nem a kapitalista gyár és az árok közt van választása a pro­letariátusnak. Mert a kapitalista gyár s az árok elkerülhetetlenül összefügg; a kapitalista rend­szernek szükséges velejárója a munkanélküliség sorvasztó sür­­gödre. A szenvedő kapitalizmus sü­­lyedő életszínvonalat jelent a proletáriátusnak. A proletáriá­tus nem erőt gyűjt, hanem erőt veszít. A szociáldemokrácia,a­mely jövőben nagyobb forradal­mi lendületet és erőt ígér a pro­letáriátusnak, elsorvasztja a meglevő forradalmi erőt és len­dületet is, a pocsolyába fullaszt­­ja a proletariátust. Csak egy út van, haladéktalanul elvenni a kapitalista gyárat és az “árkot”, a pocsolyát betömni a kapitaliz­mus hullájával, így a kapitalista gazdaság helyzetének kétféle megítélése kétfélét jelent: árulást vagy felszabadulást, rothadást vagy forradalmat._____________ MA JÖTTEK ÚJ KÖNYVEK Steinach tanár szenzá­ciós felfedezése: “A megfiatalodás vívmá­nya [».. *!»»• * • •’•'•!*»!»i«»' 20c Bölöni Györgyné: A szenvedések könyve 30c Agenius Ma­eddin kincse 80c Guido da Verona: Akit nem szabad szeretni M 80c Kaphatók az Előre Könyvkereskedésében 330 E. 81st St., New York. A Kellemes és Lágy ízt gazdag aranybarna szint mely Tökéletes Kávét ad, mindenkor elérheti az által, hogy kávéjához Franck Cikóriát ad, épugy miként az ételt megsózni szokta. HEINR, FRANCK, nai, Bejegyzett cég, FLUSHING, N. Y. Kérje a Fűszeresétől az eredeti Franck Cikóriát — fontos négyszögű dobozba csomagolva zen kis kávéőrlő tobozon meglegyen. Figyelje meg hogy minden négyszög!­ (Hungarian) NEM MIND ARA UYTAMI FÉNYLIK ROSSZUL CSELEKSZIK, HA KESERVESEN MEGTA­KARÍTOTT DOLLÁRJAIT BÁRKI IDEGENRE BÍZZA. HAJÓJEGY PÉNZKÜLDÉS KIHOZATAL KÖZJEGYZŐI ügyekben kérjen felvilágosítást egy régi, megbízható cégtől. Márton József HAJÓJEGY- ÉS PÉNZKÜLDŐ IRODÁJA 245 THIRD STREET, PASSAIC, N. J. Az American Express Co. képviseleta.

Next