Előre, 1921. október (17. évfolyam, 3314-3339. szám)

1921-10-26 / 3339. szám

2. oldal. Mi illSieA FEHÉREK HÓNÁBAN? TALLÓZÁS A MAGVAS ÚJJSÁGOK HASÁBJAIK Letartóztatják-e a panamista képviselőket? Egy bécsi magyar lap írja: Ma még úgy tesznek, mintha igen szigorúan akarnák elbírál­ni a négy panamista képviselő bűnügyét. A rendőri nyomozás­ról naponta több kommünikét adnak ki és olyan látszatot ad­nak a rendőri buzgóságnak, mintha az kormányrendeletre következett volna be. Ma több tanút idéztek be a rendőrségre, köztük a többször említett Sza­­laynét, aki Pákozdy András képviselő útján leszállításra kért engedélyt, a sápot le is fi­zette Pákozdy kezébe, de az en­gedélyt nem kapta meg. Az ügyészség átiratot intézett a rendőrséghez, amelyben az áll, hogy ha a négy képviselő ellen megfelelő bizonyítékok gyűlnek össze, letartóztathatja őket. Er­re a magyar bűnvádi perrend­tartás értelmében nem kellene külön ügyészi engedély, de Pa­­namaországban­ igen. Az átirat egyébként csak figyelmeztetés volt a rendőrség részére, hogy éppen a képviselőik és panamis­ta “jogrend” érdekében ne ve­gye túlságosan komolyan a nyo­mozást. A rendőrség rögtön el is értette a jóakaratú oldalba­­lökést, mert még a mai napon sürgősen visszaírt az ügyész­ségnek, hogy eddig nincs még ok a nemzetgyűlés panamistái­nak letartóztatására. Dr. Gál Endre képviselő ügyi­niszteri titkárt, Pasteiner min. titkárt és Pasteiner miniszteri tanácsost. A tanúvallomások alapján megállapítható volt, hogy Gál tényleg járt a két tisztviselőnél. Azt azonban, hogy mennyit ígért nekik, nem akarták elárulni. Az eddig kihallgatott tanuk száma tizenegy. A képviselők utján terjedelmes be­ -I . . t intéztek Bede József tanácsoshoz, az ügy re­géhez amelyben tiltakoz­­i tartóztatásuk ellen. A r . h­írtaanácsos a tanukihallga­­k után megnyugtatta az ag­gódó panamistákat, hogy letar­tóztatásról és más efféle gorom­­gaságról szó sem lehet. főherceg meggyilkolását. Ap­­ponyi ellen is merényletet akart elkövetni, de ezt sem tudta vég­rehajtani. Egy ízben megtudta, hogy Apponyi Albert a fővá­rosban tartózkodik és hogy hol van. Nyitott késsel a kezében lesbe állott. Közvetlen előtte azonban Apponyi befordult egy üzletbe, ahová már nem mehe­tett utána. Korábban merény­letet tervezett Windischgraetz Lajos herceg ellen, valamint több más közéleti és politikai nagyságot is el akart pusztíta­ni. A vizsgálóbíró kihirdette Kövér előtt további fogvatartá­­sát. Védője dr. Pajzs Elemér pedig a merénylő elmeállapotá­nak megvizsgálására tett indít­ványt. Nem kell az élet! Csizmadia István rendőr a Margit-körút 19. s­zámú házban szívenlőtte magát. Meghalt. Kövér Ibrahim főhadnagy min­denki ellen tervezett me­rénylette. Budapestről jelentik: Kövér Ibrahim György főhadnagyot kihallagatta dr. Ruszinkó Béla vizsgálóbíró. Kövér elmondot­ta, hogy már korábban merény­letet tervezett József főherceg ellen is, de nem nyílt alkalma arra, hogy ezt az általa precí­zen kidolgozott merényletet végrehajtsa. Legutóbb a vas- és gépipari kiállításon tett kí­sérletet. A megnyitó ünnepsé­gen megjelent, de a kiállítás belső termeibe nem engedték s így későbbre halasztotta József ........... Árfolyam-jegyzések MMZKfTUMSKKJtHT P08TA­­ÜTA1.VANTÍ N i'AI,. ' MAGYAR KORONA MM Koronánként .....................SI-50 OSZTRÁK KORONA IMO Korona.-ként ...............75 CSEHO-SZLOVÁK KOR. IMO Koronánként .................819.611 JUGOSZLÁV KORONA 1960 Koronánként ................... 83.79 ROMÁN LEI 1000 led­­ * • • • ••«**'»*■»•»•«• •$7*66 írjon költség jegyzékért, Arked­nagy&bh összegeimél. Hajójegyek ax­tera* vonalakra« Il­líTveikről és kasuroll láttamozá­sokról, valamin* poggyászáról gon­­doskodiunk. " Írjon ieMh&rittaért MAGYAR - AMERIKAI BANKHÁZ S. DE VITA ÁSi&sxA flatak repartment ellen­­d»**etse a?aitu 2105 FIRST AVENUE., Dept, V, Coswr Umb .Street, New 'Ssris, Vasárnap »sírva van. *— Horthy a király helyén. Budapestről jelentik: A budapesti Pázmány Péter tudo­mányegyetem névavató ünne­pélyét a minap tartotta meg. (Az egyetem, amelyet eredeti­leg valóban Pázmány Péter ala­pított Nagyszombatban, eddig jól meg volt “Budapesti m. kir. Tudományegyetem” címen. De most a keresztény kurzus di­csőségére, fölkenték rá a hír­hedt nevű jezsuita-rendi önök Pázmány Péter nevét. Lássuk, hogyan.) Az egyetemi templom­ban Veni Sanete volt, melyet Csemoci hercegprímás ponti­fikált. Utána kezdődött a dísz­­gyűlés, amelyen a kormányzó a király képviselője számára fön­­tartott asztalnál foglalt helyet, előtte a szent korona jelvényei. (Előtte a szent korona és a ko­ronázási jelvények. Miklós gusz­tálta. Talán a szája váladéka is csörgött. Várjon mire gondol­hatott, miközben)... Hanug Ferenc rektor üdvözölte a kor­mányzót, azután kijelentette, hogy a budapesti magyar kirá­lyi Tudományegyetem ezentúl Pázmány Péter nevét veszi föl. (Ördögöt veszi! Rákenték a gyilkosok!) A rektor beszéde közben érkezett meg Schioppa pápai nuncius és az előkelősé­gek számára föntartott helyen foglalt helyet. A Landau-ügy statisztái Budapestről jelentik: Vass Lajos táblabiró tanácsa tár­gyalta Schüssler Rezső volt bí­rósági irodatiszt ügyét, aki a vádirat szerint 1920 áprilisában Dobé Károly letartóztatása után fölkereste Dobé feleségét és attól több ezer koronát pró­bált kicsalni. Schüssler azt állí­totta magáról Dobé felesége előtt, hogy a büntető törvény­szék befolyásos bírója, aki a Dobé vagyonára elrendelt zár­latot föl tudja oldatni. Látoga­tása után leutazott Izsák köz­ségbe és ott rá akarta birni Borbély Gábor tiszthelyettest, hogy engedje meg, hogy Dobé kastélyából a bútorokat elszál­líthassa. Az ügyészség veszte­getés és csalás kísérlete címén indított ellene eljárást, a tár­gyalást azonban elnapolták, mert a koronatanú, Borbély Gábor nem jelenhetett meg. Dunából kifogott holttest Óbudán, a Sorompó­ utca irá­nyában, egy férfi holttestét fogták ki a Dunából. A rendőr­­orvos megállapítása szerint a fullán külsérelmi nyomok nin­­csenek. (?) színpadi szerzők a tervezett színházi törvény ellen. Hallerék eddigi “kulturális” vívmányaikat legújabban vala­­mi színházi törvénnyel óhajt­ják betetőzni. E szándékokkal szemben jelenti most be tilta­kozását a Magyar Színpadi szerzők Egyesülete, amely a n nemrégen megtartott rendkí-­­vüli ülésén a következő határozz­atot hozta: Az egyesület tilta-­­kozik az ellen a gondolat ellen, hogy az államhatalom bármely formában beavatkozzék a szín­­házak és a színpadi irodalom­zabadságába. Minden ily irá­nyú kísérlet igazságtalan és ká­­­­ros annál is inkább, mert a kül­föld a magyar színiirodalom ré­vén ismerte meg a magyar kul­túrát. A Nemzeti Hitelintézet titok­zatos üzlete Egy bőripari szaklapban ol­vassuk a következő érthetetlen, titokzatosságokat rejtegető és minden okoknál fogva rendkí­vül érdekes hírt: “A Nemzeti Hitelintézet r. t. érdekeltséget vállalt a Breitner J. Gyula újpesti finombőr kiké­szítő r. t. gyáránál, ahonnan Galambos László és Társa nyersbőrkereskedő cég “nagy áldozatok árán” kivonult. A Nemzeti Hitelintézet szavatos­ságot vállalt a Breitner-gyár­­ért, Steiner Miksa és Schemajin Lázár igazgatósági tagok le­mondtak állásukról, amit a mi­nap megtartott közgyűlés saj­nálattal elfogadott és a neve­zett két volt igazgatósági tag­nak buzgó tevékenységükért jegyzőkönyvi köszönett szava­zott,” nonemű..., mi történt itt ? A cenzúra garázdálkodása Budapestről jelentik. A ka­tonai cenzúra a vidéki lapokkal szemben még szigorúbban és brutálisabban működik, mint valaha. Jellemző példa, hogy a Szegedi Napló szeptember 33- iki számának Déli Kiadásában három hasáb fehér folt jelent meg. Kiss József állapota válságos Budapestről jelentik: Kiss József súlyos betegen fekszik. Érelmeszesedést konstatáltak az orvosok és a napokban az agyában megpattant egy ér, mi­által állapota különösen válsá­gosra fordult. Már napok óta el­gyengült és csak néha van olyan­llapotban, hogy beszélni is tud; kulon­osao... ..a refeured, ak­kor is csak félig van eszméleté­nél és bágyadt szemekkel néz maga elé. Tegnap este olyan rosszul lett, hogy orvost kellett hivatni, aki morfium-injekciót adott. Orvosai konziliumot tar­tottak felette. Ranschburg egyetemi tanár kijelentette, hogy Kiss József állapota ko­moly, súlyos betegsége magas korával áll összefüggésben, mindamellett van remény a fel­gyógyulásához. Elhalasztották... Budapestről jelentik. Hiva­talosan jelentik, hogy a Selmec­bányái bányászati és erdészeti főiskola bányamérnöki, fém- és vaskohómérnöki szakosztályain a vizsgák és az előadások meg­kezdését bizonytalan időre el­halasztották. (Ez a hivatalos hír annyit jelent, hogy a Selmecbányai főiskola Sopron­ban van és a főiskola hallgatói mint komitácsik az osztrák csendőrök és katonák ellen har­colnak és a kormány határoza­tából továbbra is ott fognak harcolni.) Ágyban, párnák közt Budapestről jelentik. A Ma­gyarország értesülése szerint a Szilágyi—Eckhardt-féle lovagi­­as ügyben szünet állott be. Eck­hardt Tibor ugyanis a kiállott izgalmak következtében ágynak dőlt.______________________ NINCSEN MAGYAR aki NEGYVEN év óta fenn­álló BANKHÁZUNK pontos és lelkiismeretes kiszól­gálásá­­va­l nem volna megelégedve, mert MINDEN MAGYAR tudja, hogy nálunk. Legolcsóbb a pénzküldés HAJÓJEGYEKET eredeti áron­­ kaphat minden vonalra, KIHOZATHATJA ROKONAIT általunk és elintézzük minden közjegyzői és óhazai ügyét. BANKBETÉTEK után 4 szá­zalék kamatot fizetünk. Nyitva tartunk minden este 8 óráig. E n­ 0 R E CZINHÁZ­O —ZENE— THEATRE-MUSIC HIPPODROME 6-lk Avenue és 43- Ik utca. “GET T O G E T H E R” Helyárait felére *­állítva. MAXINK KLUOTS THEATRE 89-ik utca, b­roadway közelében Esténként 8.30. Matinék: szerda és szombat d. u. 2.30-kor kerül színre HEHCEC FERENC kitűnő darabja, a “SILVER FOX” NE várjon, hanem MOST L. küldjön pénzt. A ______________ Most még alacsonyak az árak s idejében megérkezik KARÁCSONYRA ÉS ÚJÉVRE az idejében feladott ______________________ pénz. Forduljon ehez !. .:f:r Ruttkay Jenő _______________________ BANKHÁZA Passaiciak Figyelem! Passaic és Környéke Magyar Munkás Otthon folyó évi október hó 29-én, szombaton este 6 órai kez­dettel, a PASSAICI MUNKÁS DALÁRDA felléptével, saját helyiségében, 25 Dayton Avenue, Passaic Szüreti Mulatságot rendez, mely Passaic és környéke munkásait tisztelet­tel meghívja a Rendezőség. — Előadó New Yorkból. Szöldlopás. — Polgári házasság. — GY­RE GÁBOR lesz hivatva a párokat ösz­­szeadni és a legtöbbször férjhez menő hölgy NYEREMÉNY -TÁRGYAT FOG KAPNI. — Jó zenéről és Italról gondoskodva lesz. A jövedelemből 20% “Előre” javára, lesz fordutvív HOSSZABBÍTSA MEG AZ ÉLETET ! Ép fogak jó egészséget jelentenek a MÉRSÉKELT ÁRAK is és MINDEN MUNKÁÉRT jótállás. * Telefon: Rhinelander 5755. ? Bridge-munkák 22 kar. aranyból, szájpadlás nélkül. » Arany, platina, porcellán s ezüst tömések. — Arany- » koronák. — Teljesen fájdalom nélküli foghúzások. Dr. Orban Gyula és Dr. Black M. magyar fogorvosok First Ave. és 77. St., a Commonwealth Bank épületben. Nyitva naponta d. e. 9-től tute 7.30-isr. Vaadrnap 8 tél­i féli 17 örftig. OLCSÓN BIZTOSAN GYORSAN KÜLDJÜK PÉNZÉT Hajójegyek Közjegyzői Ügyek AMERICAN UNION KAN! NÉMETH JÁNOS, elnök. 10 EAST 22nd STREET 1597 SECOND AVE. NEW YORK CITY. (kék réicat) ÜTM. Favorsban, a főszerepben és a legkitűnőbb színészekkel. "El­yetlen magyar se mulassza el mefft€kin­ent ezt a darabot." ÚJDONSÁG! ÚJDONSÁG! SZENZÁCIÓ! AMERIKÁBAN ELŐSZÖR! Az ELŐRE MŰKEDVELŐ KÖR 1921 no­vember 19-én, este 8 órakor, a rég­i Sokol Hallban, (420 East 71st St.) mutatja be P­ALIKA GÁBOR ANDOR nagysikerű 3 felvonásos színművét, a kör legelsőrangúbb erői köz­reműködésével. Belépő díj előre váltva 75c., a pénztárnál 85c. ELŐADÁS UTÁN TÁNC. — Kitűnő zene. Tiszta jövedelem az “ELŐRE” javára. FULTON THEATRE, 200­0. 46 »♦ MOLNÁR FERENC, a hírneves magyar szerző darabja, mely óriási sikert érte el LILIOM látható minden este 8:20-kor, va­ut­án 2:30. h­elyszrak: $1—*2.50-ig,­lamint szerdán és szombaton dél-A Garrick Színházban 65 West 36th Street.­­ Esténként 8.36-kor és szombaton és esü­­­­­törtökön d. n. 2.30-kor kerül színre az AMBUSH cimai igen mulattató színdarab. AMBASSADOR “?£££­Este 8.30-kor. Maj.: SZERDÁN ÉS SZOMBATON. “BLOSSOM TIME” | A mai kor legelsőrendűbb zeneszáma : “Blossom Time”. Virágnyitás; felülmúl­­ minden más darabot New Yorkban. KARL KITCHEN, N. Y. World. INGTERN EGY SZAKACfc*.öNTV, Magyarország, vagy Európa térképe bár* kinek. Amerikai Nyelvmester és Angol Magyar Levelező 644 levéllel $2.00 GAC1NER LAJOS legmegbízhatóbb közjegyzői, pénzküldési, hajójegy és jogügyi irodájában, 401 Kas! Seth Street, New York. Jutányos korona és Dollár átutalások American Eapress cheekor. Felvilágosítás Ingyen. ThL Rhinelander 7476. Az Angol-Magyar Tanító Iskoláját és CO leckéjét most fele áru-n megren** délbeíl, csupán JfIOY DOLLAR beküldése mellett, melyből könnyen és biztosan megtanulja az angol nyelvet és minden hasznos tudnivaló . Ha nem felelne meg, pénzét megtérítem. ISADOMJE BRAUN ' oki. tanító és közjegyző. 10210 Adams Avenue CLEVELAND, O. WmmmM HIPPODEOMBAN, vas. d. u. 2.30-kor, Oct. 30-áu GALA HANGVERSENYT rendez a Metropolitan Tenor MARTINELLI és Nina MORGANA soprano és Vasa PRIHODA hegedű­művész. Jegyek: 75c.-től $2.50; Box Jegyek $3.00 a pénztárnál. Siessen jegyet váltani OKTÓBER HÓ 29-IKÉRE! Szatmár és Vidéke rendezi Nagy Őszi Bálját a Central Opera House-ban Zöldessy nyolc­tagú unió­zenekara hangversenyez. Pénzt küld napt árban KÁBEL—CHECK POSTA UTALVÁNY AMERICAN EXPRESS COMPANY ÚTJÁN HERRMAN ARTHUR KÖZJEGYZŐ FIRST AVE, Cor. G7th St. NEW YORK NYITVA ESTE 10 ÓRÁIG. MAGYAR KULTUR SZÍNHÁZ VASÁRNAP fír/T nn VASÁRNAP DÉLUTÁN­­ÍR! -IN­ DÉLUTÁN 2 ÓRA 30-KOR Wih fl B OU 2 ÓRA 30.KgK . a Yorkville Casinoban, 210 E. 86th Street -SZÍNRE kerül ! VÁRAIT JULISKÁVAL A CÍMSZEREPBEN A Mozi Tündér Látványos Operette 3 felvonásban. Irta: I. GILBERT. Rendező: NYIKOS ZSIGMOND. Karmester: MARTONFALVY. HELYÁRAK: 75 CENTTŐL $1.65-IG JEGYEK KAPHATÓK: Hübsch managerrel, az önképző körben, 317 E. 79th Street, Hoffmann Virágüzletében, 79th St. and Second Avenue, Varga Patiká­ban, 79th Street and Avenue A. -»■ , «A» m­tn..*3bi­ .Mit*, TÁNC - MULATSÁG ------- RENDEZI A ------­N. Y. Első Amerikai Magyar Bs. Kigl­t a SOKOL HALLBAN, 420 E. 71st ST. Nov. 5-én, Szombaton este Belépőjegy ruhatárral és wartaxel 75 cent. 25,27,29,1.3. FÖLHÍVÁS Pullman és környéke magyar munkásaihoz! *$**­* *$**$*­­ November 5-én ❖ a GRÓF SZÉCHENYI ¥ EGYLET a Lyceum Hall-­­ ban, 201 East Softh Str. rendezi fennállása 10 ÉVES JUBILIUMÁT | szenzációsan pazar fényességű less. *|* ►'­.«■J. v •$**»*%* v **••** *¥*•***$•*£* Rozgonyi a New York-i magyar munkásság általam« kedvelt FÉNYKÉPÉSZE 1506 First Avenue 78. és 79. utcák között. Telenhone Rhine. 7435. Munkástárs! Oroszországban az éhenhalás fenyeget sok mil­lió munkáscsaládot. Ártatlan gyermekek s anyák pusztulnak el élelmiszer hiányában. Mesz­­sze Keletről, testvéreink segély­kiáltása hangzik át hozzánk. Nem szabad megfeledkezni róluk nekünk sem, magyar munkásoknak. Ebből a célból Szovjet­­Oroszország Magyar Barátai, az összes magyar egy­letek bevonásával. 1921 október 30-án, vasárnap délután fél há­rom órakor a Sclitz-Hall nagy termében (119 és Morgan St. sarkán, nagyszabású NÉP­­GYŰLÉST tartanak, amelyre minden egyes érezni és gondol­kodni tudó férfit és nőt tiszte­lettel meghívunk. Munkás­társi üdvözlettel A Magyar Egyletek Közös Bizottsága. 25, 27, 29 ÉLETMENTŐ Ezen kiválóan érdekes és tanulságos könyv mindkét néni által, akár fiatal akár öreg, — figyelemmel olvasandó. Nagy fontossággal bk­ úgy házasu­landók, mint szinte olyanokra, kik boldogtalan házasságban élnek. — Részletesen foglalkozik minden férfi és női ideggyengeséggel. leírja az emlékező gyengeség okait, egyáltalán id­esorol minden előforduló betegséget , annak mikénti gyógyítását. Az Kakor (Epilepsia) betegségnek, vala­mint gyógyításának, külön lap van szentelve. ÁRA BÉLYEGBEN 15 cent.. AJÁNLVA 25 cent. Kiadva a NÉMET GYÓGYINTÉZET által GMN UNION AVENUE, NEW YORK, a kuruzslás meggátlása céljából. Bejegyezve 1860-bajt, összhangban a kongresszusi törvényekkel. UTV­ÁTKOZZÉK AZ “ELŐRÉ”-RE. El jenui­ Magyar Detektiv, ki nem fogad­ni sztrájktörő ne­mi­ ka. i bizalmi ügyekben, kerestetések, meg­ügy­elések, polgári vagy bűnügyekben forduljon JULIUS J. KRON All. engedélyezett detektív irodájához. 302 BROADWAY "*l<*nhone' Worth 763, 764. 5? CHARLES RECHT ÉS ROSE WEISS hm "Előre” Jogtanácsosai ügyvédi Iroda: 110 W­ *0. St„ Room 404 New York, N. Y. T®1. BRYANT 694*. 106 Avenue “B” New York, N. Y. SZENZÁCIÓ! SZENZÁCIÓ! : A Munkás Betegsegélyző és önk. Sze­rvezet H. osztálya . FEHÉR LAJOS rendezésével előadja I című színművet, melyet PETŐFI SÁNDOR világhírű­­ költeménye alapján K. SZABÓ JÓZSEF alkalmazott­ színre. Az előadás Az “Előre” javára lesz megtartva . A régi Sokol Hall-ban SZOMBATON 420 East 71st Street, 1921 OKTÓBER 29-én : New York City. este pont 8 órakor. SZILVESZTER ESTÉLYÉRE nagyarányú előkészületeket tesz ismét a Szabadság Munkás Dalárda Ne ígérkezzen sehova, mert elsőrangú műsor lesz és kitűnő zenekar húzza­­ majd a talp alá valót a RÉGI SOKOL HALL TERMEIBEN.

Next