Uj Előre, 1922. május (18. évfolyam, 3517-3547. szám)
1922-05-15 / 3531. szám
6. 0Mal MINDEN HATALMAT A MUNKÁSOKNAK UJ ELŐRE Entered se eeoondh daas-motSer Avgust IT. 1921» at -the Post Office of Not York. N. Y.t under the Act of March 3rd, 1379. “UJ ELaSKB" 23 First Street. New York, N. Y. ICladla az év minden napjta az S. B. Published every day In the year b; S. Publishing Company, lac.. 33 First the S. B. S. PuMtaUin« Company. Inc Street. New Yorlc, N. Y. 33 First Street. New York, N. Y. Treitler GyBrgy,' ilzletvesető, George TreiMer, Business Manager, 33 East First Street. 33 Hast First Street. A vasárnapi szám ára & cent« Sunday Iwo© 5 Cents. ElMlsetést árak: Egy évre »6.00, hat Subscription rates: One year, *6.0« hónapra *3.00, hirom hónapra *1.76, six months. *3.00; three months *L76 egy hónapra *0.75. KüKoWre: Egy év- one month, *0.75. Foreign Countries re *12.00, hat hónapra *S.»<|. bArom One year, *12.00; six months, *6.00 hónapra *3.50, egy hónapra *1.50. three months, S3.50; one month» fl-M Egyes ss&m Ara két cent. Single copies two cents. Minden, csekk, money order, frtb. a All checks, money orders, etc» to b következő névre állítandó ki: ma^ue to “UJ ELŐRE** SS Ftrst Street. Now York. X. T. GÉNUA MÉRLEGE A génuai konferencia még nem ért véget, még bizonytalan, hogy a francia megakasztás miatt feloszlik-e vagy a francia kormány részvétele nélkül tovább folyik-e, de azért a Tribune már elkészítette a génuai konferencia mérlegét. A génuai konferencia rovására írja, hogy a nemzetek között, melyeknek kooperálniuk kellene az emberiség érdekében, élesebb lett az ellentét. A génuai konferencia rovására írja, hogy a figyelem elterelődött “az orosz tényekről” olyan diplomáciai tárgyalásokra, melyek csak másodrangú fontossággal bírnak. A génuai konferencia rovására írja, hogy a koncesszió vadászok étvágya felgerjedt s most epmással vetekednek az orosz koncessziókért. Végül a génuai konferencia rovására írja, hogy Oroszországban még mindig éhínség van és Csicserin, ha visszatér, azt mondhatja az orosz munkásoknak és parasztoknak: látjátok, a kapitalista kormányok tudják, hogy éheztek, tudnának segíteni rajtatok, de nem akarnak segítséget nyújtani, mert ellenségeitek. A génuai konferencia javára nem tesz a Tribune a mérlegre semmit sem. A Tribune mérlege hamis. A génuai konferencia már magában véve is bizonyos fokú kooperációja azoknak a nemzeteknek, melyeknek a gazdászat egysége végett kooperálták kellene. Hogy a kooperáció tökéletlen, vagy ha csak meddő kísérlet, az nem a konferencia hibája, hanem a kapitalizmusé, amelynek sajátos ellentmondása, hogy egyrészt szükségessé teszi, másrészt megakadályozza a kooperációt. A génuai konferencia által máris biztosítva van valamelyes kooperáció, letagadhatatlan eredmény a német-orosz szerződés, letagadhatatlan eredmény a kapitalista érdekeltségek koncesszió-vadászata, amely a kommunista ellenőrzés alatt álló termelőerőknek a kapitalista ellenőrzés alatt álló termelőerőkkel való kooperációját mozdítja elő. Tarthatatlan az az állítás is, hogy a génuai konferencia elterelte a figyelmet az orosz tényekről. Ellenkezőleg: a konferencia az orosz kérdést állította az események központjába. Igaz ugyan, hogy a konferencián kiütköztek a kapitalista országok érdekellentétei, de az érdekellentéteket nem a konferencia hozta létre és élesítette ki. A konferencia csak megkísérelheti az összeegyeztetésüket és a legrosszabb esetben megállapítja, hogy összeegyeztetésükre nincsen mód. Az oroszországi éhínséget sem lehet a génuai konferencia rovására irni. Az imperialista háború, az ellenforradalmi és inváziós kísérletek, a blokád és a szárazság azok a részben társadalmi, részben természeti tényezők, amelyek az éhínséget fölidézték. A mérleget mi így állítjuk föl: Oroszország máris nyert a génuai konferencia által, megbontotta a kapitalizmus egységfrontját, amelyet a kapitalista kormányok öt éven át alkottak a szovjet köztársasággal szemben, nyertek a konferencia által azok a kapitalista országok, amelyek összeköttetésbe léptek vagy lépnek Szovjet Oroszországgal. Amelyek megtagadják az összeköttetést, semmit sem nyernek, de nem nyerhettek volna a konferencia nélkül sem. Csicserinnek pedig nem volt szüksége a génuai konferenciára, hogy azt mondhassa az orosz munkásoknak és parasztoknak: a kapitalista kormányok a ti ellenségeitek. Ezt öt év alatt úgy megtanulták az orosz munkások és parasztok, hogy a kapitalista kormányok nem tudják elfeledtetni velük sem génuai konferenciával, sem anélkül. AZ ÉREM MÁSIK FELE A Harding-kormány voltpostaügyi minisztere, Mr. Hayse hozzáfogott a mozi-ipar erkölcseinek nemesítéséhez. Kirekesztett a mozi-iparból egy komédiást, akinek bűnpöre nemrégiben az egész amerikai sajtót foglalkoztatta.. A kirekesztett filmkomédiás nem kovácsolhat tőkét az ingyenreklámból. Kirekesztett a mozi-iparból egy színésznőt is, aki botrányos viselkedésével vált hírhedtté. Hays ezekkel az erkölcsnemesítő intézkedésekkel igyekszik helyreállítani a mozi-ipar tekintélyét és igyekszik megakadályozni olyan törvények alkotását, amelyek sérelmesek volnának a mozifejedelmek érdekeire. És éppen ideje volt már az ilyen intézkedésnek, mert az egyházi érdekeltségek, amelyek erősen megérezték a gyorsan fejlődő moziipar versenyét, széleskörű propagandára használták ki az egymást követő botrányokat. Hays már azzal is megszolgálja ötvenezer dollár évi fizetését, hogy élét veszi a propagandának a degenerált, botrányos viselkedésű “művészek” kirekesztésével. Azonban van az éremnek másik fele is. Honnan veszi Hays a hatalmat bárkinek a kizárására is? Törvényes fölhatalmazása nincs rá. Nincs törvény, sem állami, sem szövetségi, amelynek alapján Hays megtilthatná filmtársulatok képeinek bemutatását, ha a szereplők neki neki tetsző egyének. Pedig, úgy látszik, Haysnek törvény nélkül is van erre hatalma és döntése ellen nincs fölebbezés. A magyarázat egyszerű: a moziipar monopóliummá vált. Egy mozi társulatnak vagy mozitulajdonosnak ujjat húzni a tröszttel, amelyet Hays képvisel, egyértelmű a bukással. A tröszt gazdasági hatalma adja meg Haysnak a jogot, hogy erkölcsbírája legyen a moziszínésznek, cenzora legyen a mozidaraboknak. A tröszt gazdasági hatalma adja meg Haysnek a lehetőséget, hogy a filondarabokat, a mozikat a kapitalista propaganda eszközeivé tegye, besorozza a kapitalista propaganda több eszközei: a sajtó, a templom, az iskola közé. Ez az éremnek a másik fele és nem adunk sok időt, hogy Hays megmutassa az éremnek ezt a másik felét is* „ thfy&a A koszos fegyverszijj írta: Gábor Andor Ez a goromba antimilitarista kifejezés nem tőlem származik, hanem egy szimpla polgárembertől, aki, valószínűleg, nem is antimilitarista. Egyáltalán semminista és mégis kitűnően és őszintén ábrázolta Keleteurópa politikai helyzetét, azon a törvényszéki tárgyaláson, amit Bécsben a bécsi Arzenál valami árusikkasztós ellen tartottak. A mondat bevezetéséül csak annyit kell tudni, hogy mikor az osztrák-magyar monarchia felbomlott a boldogult osztrák-magyar hadsereg hadianyagának legnagyobb része azon a területen maradt, ami Németausztriához, tartozik. Milliárdokat ért ez a hadianyag még az akkori pénzből is, a maiban tudja jóisten mennyit érne. Szerencsére a hadianyag kiárusítása állami kézbe került, s ez az államkezelés ellátta a baját ennek a milliárdokat érő anyagnak, amelyből az éhező osztrák államnak nagyon kevés haszna lett, ellenben lánckereskedők és egyéb szélhámosok milliárdokat vágtak zsebre. De ezt csak úgy mellékes felvilágosításul. A sok disznóság közül, amit az “anyagleszerelés” körül elkövettek, egy most törvényszék elé került, mert egy picike sikkasztót rajtacsíptek. És a per folyik és sok tanút hallgatnak ki és az egyik tanú, arra a kérdésre, hogy értékes volt-e a hadianyag, amit az osztrák arzenál kiárusított, ezt válaszolta: — Élelmiszert csak hadianyagért lehetett kapni. A szomszéd államok a legkoszosabb fegyverszíjjat is szívesebben vették meg tőlünk, mint a legtökéletesebb gazdasági masinát. Hát igen, ez az! Három vagy négy állam alakult a háború után a régi államok romjain. Nemzeti államok, dicsőségesek. Amelyek mozdulni nem tudtak a szegénységtől, melylyel előbbi elnyomójuk verte meg őket. S mikor kialakult új államéletük, akkor nem gazdagsági gépeket vettek, noha egyik-másikban még ma is faekével szántanak, hanem a legkoszosabb fegyverszíjjat is siettek megvásárolni, hogy hadseregeiket szaporítsák, hogy felkészüljenek egy újabb háborúra, szomszédjaik ellen, egymás ellen, mindenki ellen. Háborúra, mert háború nélkül nincs kapitalizmus és az új államok valamennyien kapitalista államoknak alakultak, kapitalista demokráciáknak, amelyek a világbéke jegyében jöttek létre és első lélekzetvételük óta a világháború előkészítői, az újabb világháborúé, a nagyobbé, mint amilyen a régi volt. S mindegyik ráfeküdt a háborúban megpusztult saját proletariátusára s az idegen jármát, ami addig e proletariátus nyakán volt, kicserélte a saját nemzeti jármával, de úgy, hogy súlyosabbá tette és szögeket is vert bele a proletár nyakának felvérzésére. A háború vége óta milliárdok folytak el — nemes valutákban! — de nem újjáépítésre. Lengyelország, Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia fantasztikus összegeket ruháztak be, de nem az újjáépítésbe, hanem az újabb pusztítás előkészítésére hadseregeikbe. Mindegyik züllöttnél zülöttebb állapotban van gazdaságilag, de mindegyiknek gyönyörű s a világháborút megelőző létszámnál sokkal magasabb létszámú hadserege van. Soha, a porosz militarizmus legfényesebb vagy legfeketébb napjaiban, a katona olyan fékezhetetlen nagy úr nem volt, mint ma ezekben a demokráciákban. Magyarországról egyáltalán nem beszéltem ebben az összefüggésben, mert az még csak nem is fegyverkezhetett olyan mértékben, ahogyan szeretett volna. Annak titokban kellett a hadseregét létrehoznia és a koszos fegyverszijjakat megvásárolnia. De a többiek nyíltan cselekedtek. És Magyarország nem demokrácia, hanem egy katonai diktatúrából kiinduló torz alakulat. A többiek azonban nyíltan csinálták, amit csináltak. A világbéke ellen és a saját dolgozóik ellen. Koszos fegyverszíjjat hasogattak proletárjaik bőréből, hogy a fegyverszijjra puskát akasszanak és a puskát a proletariátus ellen fordítsák, mint az egyetlen osztály dien, amely azt akarja, hogy gazdasági gépek kerüljenek onnan, ahol vannak, oda, ahol nincsenek és termelés jegyeik, termelés, ipar- és gyártás és nem hadiipar és nem mimidógyártás! De ezt csak úgy lehet elérni, ha a kapitalizmust ledöntjük, mert az, az utolsó lélekzetéig, sőt az utolsó lélegzeteit megdőző időben pláne,csak a koszos fegyverszijjakba szerelmes és nem az arató vagy vetőgépekbe. Mert a hadsereg, amely majd az új világháborúra lesz jó, addig is, nehogy munkátlan legyen, a proletáriátus az új háborút megakadályozhassa. Minthogy a koszos fegyverszíj, ha a derékra van kötve, végtelen vonal, mert kör, amely önmagába szalad, úgy önmagába visszatérő, reménytelen görbevonas a kapitalista demokráciák államélete is. Nem engedik a világot a gazdasági gép mellé olyan mértékben visszamenni, hogy meg is tudjon élni a gazdasági gépek munkájából. Keleteurópáról beszéltem, de Nyugateurópában sincs máskép. A kapitalizmus, koszos fegyverszijjakkal a derekán állig fegyverben van mindenütt s ezzd fegyverben tartja a béke egyetlen igazi területét, az orosz tanácsköztársaságot is és lassanként fegyverhez szoktatja a béke igazi talaját, a proletáriátust mindenütt. A világháború végén úgy látszott, mintha a kapitalizmus halálra vérezte volna magát, de kiderült, hogy a dolgozók tömege, amely a tényleges vért vesztette, fáradtabb, mint az uralkodó rétegek. A dolgozók tömege időt adott arra, hogy az uralkodórétegek összeszedjék magukat s a kapitalizmus, mihelyt túl volt az első halálfélelmen, továbbfegyverkezett. Fegyver, fegyver mindenfelé, amerre kapitalizmus. Ez a sok fegyver, ez az elképesztően sok fegyver — mert azelőtt a fegyver mellett gazdasági gépet is lehetett látni, most ellenben nem lehet — ez a halálosan sok fegyver mégis meg fogja ölni a kapitalizmust! A hecc alaprajza A magyar választási hecc napról-napra bonyolultabbnak látszik s vannak fordulatai és lesznek is még a választás napjáig, amik szinte szinte érthetetlenek, ha meg nem adjuk hozzá azt a vezérfonalat, amely szerint ez a kuszaság eddig fejlődött s amely szerint eztán is fejlődnie kell. Ez a vezérfonal, noha, persze, sehol a polgári sajtóban vagy a pártok választási szózataiban egyetlen ige sincs róla: a magyar nagyburzsoázia küzdelme a hatalomért, a teljes, osztatlan államhatalomért a kispolgársággal szemben, amely a proletárdiktatúra bukása óta ennek az államhatalomnak egy részét a kezében tartotta s reá mindenesetre ezután is igényt fannál. A jelszavak és csatakiállások hallatlan zűrzavarában gyakran megtörténik, hogy a harcos felek egyike is, másika is ugyanazt a parolit használja, eligazodni tehát azon semmi esetre sem lehet, amit ők mondanak, hanem mindegyiket ki kell vetkőztetni a felvett burkából és úgy belerakni abba a skatulyába, ahová való. Továbbá azt is tudni kell, hogy a csoportok és töredékek, amelyeknek fogalmuk sincs a saját hovatartozásukról, össze-vissza szövetségeket kötöttek egymással, őket is félrevezető pillanatnyi helyzetek alapján s ezzel csak növelték a káoszt, mert ezek a természetellenes szövetségek nem tudnak fenmaradni s újabb meg újabb bomlást és keveredést okoznak. A magyar burzsoázia (nagyipar, nagytőke, nagybirtok) már az elmúlt két esztendő alatt is több kísérletet tett arra, hogy az államhatalmat a kesébe kaphassa. Ezek a kísérletek nem sikerültek, a belső erőviszonyok helytelen megítélése és a külpolitikai helyzet éves látása miatt. A választási harc nete indult meg hésze a bruzsoázia csináltatott és erőszakkal életbe léptetett egy oly választójogot, amely a kispolgárság megmaradt választói jogát is illuzóriussá teszi. A politikai életben csaknem használhatatlan kispolgári zagyvalék legerősebb összetevőjét, a kisgazdapártot a Bethlen-kormány azzal semmisítette meg csaknem teljesen, hogy az u. n. egységes pártba, tehát a burzsoá-‘„ konszolidációt” óhajtó pártba olvasztotta és ott, baráti ölelés közben, minden mandátumot kiszedett a zsebéből s csak a kisgazdás érdekek legmegbízhatóbb árulóinak, Nagyatádi Szabónak és közvetlen híveinek engedélyezte az újabb parlamentbe való bevonulást. A hecc kezdetén Bethlenék kénytelenek voltak lemondani a mgyburzeoásié egyik fontos tényezőjéről, az ezerholdasokról és azok steppjéről, mert ezek legitimizmus címén éles ellenzékben látszottak lenni Horthyval, a bitorlóval, s így együttműködésre nem voltak kaphatók. A kispolgárság értelmi részét Bethlenék ellenzékül kapták magukkal szemben (ez a Rassay-csoport és mindaz, ami körülötte hemzseg), míg a kispolgári gyülevész elemeket, Ébredőket és egyéb szemetet bérbevették a választási erőszak véghezvitelére. Természetes, hogy mihelyt a választási mozgalom valósággal megindult, mozgások keletkeztek, amelyek új átcsoportosulásokat hoztak létre. A Vancik-szocialzmus támogatása, melyet a Bethlen-kormány paktummal hozott létre, értéktelennek bizonyult, mert a munkástönyegek, még Bethlenék számára is láthatóan, nem állnak a Vanczákok mögött. Ellenben a legitimista burzsoázia hiánya alig pótolható veszteségnek látszott, annál is inkább, mert a lefürészolt kisgazdák nagy része nem nyugodott bele a lefürészlésbe és ellenzékbe ment. A városi nagyburzsoázia sem tudott jól tájékozódni s túlságosan sűrű sorokban vett részt egyrészt a Rassay-elenzék, másrészt a legitimisták gyülekezésein. A Gömbös—Bethlen-féle választási tervről kiderült, hogy még erőszakkal sem keresztülvihető s annál kevésbé az, mert az erőszakra felhasznált ébredők az erőszakot túlságos dózisokban adagolták s ezzel az ellenzék táborát növelték végeredményben. A nagybirtokosok viszont belátták, hogy az ellenzék, amellyel együttmöködnek, az ő számukra túlságosan baloldali, hiszen a választási kampány tartamára az októberi forradalom szelídített jelszavait is kiveti horognak. Bethlen tehát, felhasználva Habsburg Károly közbeni halálát, kezdett a legitimisták felé kiszeledni s minden jel arra vall, hogy az urak megértik végre közös érdekeiket és nem egymás ellen, hanem egymás mellett fognak a választásban részt venni. A csoportosodás most ebben az irányban kezd határozottabb formákat ölteni. A kispolgári városi ellenzék magára marad, de nyilván meg fogja találni a kapcsolatot a félig ellenzéki, de a választás folyamán egészen ellenzékbe sodródó kisgazdasággal A boldogtalan magyar szociáldemokrácia, mely az osztályban vasúti jegyét kihajította a bukszájából s ezzel teljesen iránytalanná tette magát, már átvágott, a kormánypaktum ellenére is, a kispolgári ellenzék csapatába. Ebből, persze, olyan parázs kis passzivitás lesz, hogy Vanczákéknak örömük telhetik benne. Mert a kormány csak a kormány mellett engedélyezett volna szociáldemokrata választási mozgalmat, ellenben ellenzéki oldalra a szociáldemokrata szavazatokat nem “enged , helyezi” át s a szociáldemokrá- ;ia egyedül fog passzivitásba . Kezdik megelégelni a magyar bányászok a Himmer-Iste testvériséget és barátságét A bányászok verejtékén megvagyonosodott “‘bányásztestvér” hátbatámadja a sztrájkot, ellenben osztalékot nem fizet Ezelőtt tíz évvel indította meg a “Magyar Bányászlap” című újságját Himler Márton, a professzionálus “bányász testvér.” A lap gyorsan elterjedt a magyar bányászok között. Himler megtanulta az amerikai magyar bányászok nyelvét, megfigyelte a bányatelepek életét, elleste a bányászok szokásait és megfigyeléseit tagadhatatlanul ügyesen értékesítette. El tudta hitetni a magyar bányászok ezreivel, hogy ügyüknek, széles ez országban, csak egy bajnoka van és az: Hinder Márton. Az a bányász, aki elfogadta Hinder meghívását: “gyerünk, testvér, beszélgessünk ”, menthetetlenül belekerült a hálóba és nem szabadult, amíg a “’bányásztestvér” ki nem beszedgette zsebéből a dollárokat. S mikor kiszabadult, szentül meg volt győződve, hogy még ő tartozik köszönettel Hitler Mártonnak. Több évi előkészítő munka után végre elérkezettnek hitte Hinder az időt, hogy kedvenc tervét megvalósítsa. Nem kevesebb, mint kétezer magyar bányász fektette minden megtakarított pénzét Hinder vállalkozásába a legvakabb bizalommal. Hinder ügynökei elárasztották a bányatelepeket és elég volt Himler nevének említése, hogy a bányászok készpénznek vegyenek minden ígéretet s készpénzt adjanak a készpénznek tekintett ígéretekért. “A mi bányánkban — gondolták a magyar bányászok — csak nem veszhet el a pénz, ha annak a bányának Himler testvér lesz az igazgatója.” A pénz csakugyan nem is veszett el, de azért a magyar bányászok, akikmegvásárolták a részvényeket, még nem láttak se tőkét, se kamatot, se osztalékot. Hamlet, ismételjük, ügyes ember. Kioktatta ügynökeit, hogy az ígéretekkel legyenek bőkezűek, de ne adjanak írásban, kötelező formában semmiféle ígéretet. A Hinder név elég jó, hogy egy pár ezer bányász vakon higyjen. Az ügynökök ígértek hat százalék osztalékot a részvények után; bankkölcsönt a részvényeikre abban az esetben, ha valamelyik bányásznak pénzre lesz szüksége, de részvényét nem akarja eladni; a részvények viszszaváltását két év múltán, ha valamelyik bányász el akarja adni, de nem tudja eladni részvényét ilyen körülmények között — gondolták a bányászok — nincs mit veszíteni. Ma már a bányászok százai nem így gondolkoznak. Hogy miként sendolfcoznak, azt mutatja — a sok közül— az alábbi levél: menni, mert a kispolgári ellenzék ezen a ponton úgy fogja cserbenhagyni, ahogy a kispolgári ellenzéket a legitimisták cserbenhagyták. A mai helyzetből következtethetően: a burzsoáziának sikerülni fog zártabb sorokban a választási harcba vonulni, mint ahogy* eredetileg indult, olyan többséget szerezni magának, amelyben csak igen kevés kispolgári elem fog ülni, a kispolgárság kisszámú ellenzéki csoporttal jut be a parlamentbe, a szociáldemokrácia sehogy. Persze kisebb-nagyobb cifrázatai vannak ennek az egyenes vonalnak. Például: a gyülevész kispolgárság szervezett erőszakhordái megkapják a nagyburzsoá belügyminiszter fejét ellenértékűl a további támogatásért, a legitimisták átnyújtják Vássonyi politikai holttestét Bethleneknek az együttműködés lehetősége fejében. És így tovább. Ezek azonban csak apró tréfák, amelyek a nagy hecc alaprajzán nagyon keveset változtatnak. Bethlennek sikerülni fog az ördög konyhájának fazekait rendezettebben állítani a tűzhely lyukaira, hogy aztán a gőzölgés és sistergés még komplikáltabban kezdődhessen élülről... Az Új Előre szerkesztőségé- nek, New York. Tisztelt szerkesztőség! Amikor mi a Himler Coal Company részvényeiből vásároltunk, az ügynökök nem csak kamatot ígértek, hanem, azt is, hogy ha akarjuk, a társulat két év múlva visszaváltja a részvényeket. Írott szer- , ződést vagy kötelezvényt nem kaptunk, de nem is kértünk, mert eszünkbe se jutott kételkedni. Bizalmunk még erősebb lett, amikor 1920 július havában a részvényesek gyűlése is megszavazta a hat százalékos kamatot addig is, míg a bányaüzemben nincs. Azóta mi többször követeltük a kamatot, de mindig semmitmondó választ kaptunk. Végül, ez év január havában elhatároztuk, hogy kölcsönt veszünk föl a részvényekre. Írtunk a kölcsönért a “Himler State Bank”-nak. Úgy gondoltuk, hogy mi túlélnék, a bank igazgatójának, tudnia kell, hogy mit ígért Himler, a bánya igazgatója. Kölcsönt kérő levelünkre a következő választ kaptuk: “Január 19, 1922. Mr. John Bcretz. R. F. D. 31. Ddanson, N. Y. Igen tisztelt Beretz ur! Válaszolva becses soraira, szives tudomására adjuk, hogy a bank jelenleg nem folyósít semmiféle kölcsönt. Bardószabályaink értelmében és az állami bankosztály engedélyével csak egy bizonyos összeget bocsáthatunk kölcsönök folyósítására és amennyiben ezt már meghaladtuk, újat nem engedélyezhetünk. Amíg a már kint levő kölcsönök valamelyike esedékes, nem lesz, addig nem is biztatjuk, mert nem tudjuk a pontos időt megmondani. Kívánunk sok szerencsét a farmján és maradunk «őszinte «híves Hinder Állami bade.” Mi is kívántunk valamit a Himler Állami Banknak. Azt már láttuk, hogy verembe estünk, de még nem tudtuk, hogy nem tudunk kimászni belőle. Írtunk a Himler Coal Comptanynak, az ígérethez híven, váltsa vissza a részvényeket. Íme a válasz: “1922 április 3. Mr. John Beretz. R. F. D, 31. DelauscávN. Y. Igen tisztelt Beretz úr! Becses soraira válaszolva, értesítjük, hogy kérését a legjobb akarata elétt sem telje- sthetjük. Igazgatóságunk ugyanis két évvel meghosszabbította azt a határidőt, amelyenbelül a részvényekért befizetett, összegeket nem szabad kiadnunk. Szíves üdvözlettel Himler Coal Co., Lang Jenő, titkár.” Mármost szeretnénk találni egy jó ügyvédet, aki kellő díjazás mellett elfogadná az ügyünket, de nem felébe, mert utó végre is mi nem száz évre vettük a részvényeket, hanem csak két évre. Úgy gondoljuk, az ügyvéd ezen az alapon bír végezni velük. Tisztelettel Beretz János, Szebeni Balázs Mi pedig úgy gondoljuk, hogy semmiféle ügyvéd sem bir végezni Himlerékkel sem ezen, sem más alapon. Himler, mégegyszer ismételjük, elég óvatos volt, hogy csak szóbeli ígéreteket adasson ügynökeivel. A bányászok bizalmából alaptőkét kovácsolt vállalatának, úgy vélve, azután már nem lesz nagy baj, ha el is vész a bizalom, csak az alaptőke maradjon meg. A bányászok bizalmára csak addig volt szüksége, áruig a pénzükhöz féskőzött