Uj Előre, 1922. május (18. évfolyam, 3517-3547. szám)

1922-05-15 / 3531. szám

6. 0Mal MINDEN HATALMAT A MUNKÁSOKNAK UJ ELŐRE Entered se eeoondh daas-motSer Avgust IT. 1921» at -the Post Office of Not York. N. Y.t under the Act of March 3rd, 1379. “UJ ELaSKB" 23 First Street. New York, N. Y. ICladla az év minden napjta az S. B. Published every day In the year b; S. Publishing Company, lac.. 33 First the S. B. S. PuMtaUin« Company. Inc Street. New Yorlc, N. Y. 33 First Street. New York, N. Y. Treitler GyBrgy,' ilzletvesető, George TreiMer, Business Manager, 33 East First Street. 33 Hast First Street. A vasárnapi szám ára & cent« Sunday Iwo© 5 Cents. ElMlsetést árak: Egy évre »6.00, hat Subscription rates: One year, *6.0« hónapra *3.00, hirom hónapra *1.76, six months. *3.00; three months *L76 egy hónapra *0.75. KüKoWre: Egy év- one month, *0.75. Foreign Countries re *12.00, hat hónapra *S.»<|. bArom One year, *12.00; six months, *6.00 hónapra *3.50, egy hónapra *1.50. three months, S3.50; one month» fl-M Egyes ss&m Ara két cent. Single copies two cents. Minden, csekk, money order, frtb. a All checks, money orders, etc» to b következő névre állítandó ki: m­a^ue to “UJ ELŐRE** SS Ftrst Street. Now York. X. T. GÉNUA MÉRLEGE A génuai konferencia még nem ért véget, még bizonyta­lan, hogy a francia megakasztás miatt feloszlik-e vagy a francia kormány részvétele nélkül tovább folyik-e, de azért a Tribune már elkészítette a génuai konferencia mérlegét. A génuai konferencia rovására írja, hogy a nemzetek között, melyeknek koo­perálniuk kellene az emberiség érdeké­ben, élesebb lett az ellentét. A génuai konferencia rovására írja, hogy a figyelem elterelődött “az orosz tényekről” olyan diplomáciai tárgyalásokra, melyek csak másodrangú fontos­sággal bírnak. A génuai konferencia rovására írja, hogy a koncesszió vadászok étvágya felgerjedt s most epmással ve­tekednek az orosz koncessziókért. Végül a génuai konferencia rovására írja, hogy Oroszországban még mindig éhínség van és Csicserin, ha visszatér, azt mondhatja az orosz munkások­nak és parasztoknak: látjátok, a kapitalista kormányok tud­ják, hogy éheztek, tudnának segíteni rajtatok, de nem akar­nak segítséget nyújtani, mert ellenségeitek. A génuai konfe­rencia javára nem tesz a Tribune a mérlegre semmit sem. A Tribune mérlege hamis. A génuai konferencia már magában véve is bizonyos fokú kooperációja azoknak a nem­zeteknek, melyeknek a gazdászat egysége végett kooperálták kellene. Hogy a kooperáció tökéletlen, vagy ha csak meddő kísérlet, az nem a konferencia hibája, hanem a kapitalizmusé, amelynek sajátos ellentmondása, hogy egyrészt szükségessé teszi, másrészt megakadályozza a kooperációt. A génuai kon­ferencia által máris biztosítva van valamelyes kooperáció, leta­gadhatatlan eredmény a német-orosz szerződés, letagadhatat­lan eredmény a kapitalista érdekeltségek koncesszió-vadá­szata, amely a kommunista ellenőrzés alatt álló termelőerők­nek a kapitalista ellenőrzés alatt álló termelőerőkkel való kooperációját mozdítja elő. Tarthatatlan az az állítás is, hogy a génuai konferencia elterelte a figyelmet az orosz té­nyekről. Ellenkezőleg: a konferencia az orosz kérdést állí­totta az események központjába. Igaz ugyan, hogy a kon­ferencián kiütköztek a kapitalista országok érdekellentétei, de az érdekellentéteket nem a konferencia hozta létre és éle­sítette ki. A konferencia csak megkísérelheti az összeegyez­tetésüket és a legrosszabb esetben megállapítja, hogy össze­egyeztetésükre nincsen mód. Az oroszországi éhínséget sem lehet a génuai konferencia rovására irni. Az imperialista há­ború, az ellenforradalmi és inváziós kísérletek, a blokád és a szárazság azok a részben társadalmi, részben természeti té­nyezők, amelyek az éhínséget fölidézték. A mérleget mi így állítjuk föl: Oroszország máris nyert a génuai konferencia által, megbontotta a kapitalizmus egység­frontját, amelyet a kapitalista kormányok öt éven át alkottak a szovjet köztársasággal szemben, nyertek a konferencia ál­tal azok a kapitalista országok, amelyek összeköttetésbe lép­tek vagy lépnek Szovjet Oroszországgal. Amelyek megtagad­ják az összeköttetést, semmit sem nyernek, de nem nyerhet­tek volna a konferencia nélkül sem. Csicserinnek pedig nem volt szüksége a génuai konferen­ciára, hogy azt mondhassa az orosz munkásoknak és parasz­toknak: a kapitalista kormányok a ti ellenségeitek. Ezt öt év alatt úgy megtanulták az orosz munkások és parasztok, hogy a kapitalista kormányok nem tudják elfeledtetni velük sem génuai konferenciával, sem anélkül. AZ ÉREM MÁSIK FELE A Harding-kormány volt­­postaügyi minisztere, Mr. Hayse hozzáfogott a mozi-ipar erkölcseinek nemesítéséhez. Kirekesz­tett a mozi-iparból egy komédiást, akinek bűnpöre nemrégi­ben az egész amerikai sajtót foglalkoztatta.. A kirekesztett filmkomédiás nem kovácsolhat tőkét az ingyenreklámból. Ki­rekesztett a mozi-iparból egy színésznőt is, aki botrányos vi­selkedésével vált hírhedtté. Hays ezekkel az erkölcsnemesítő intézkedésekkel igyekszik helyreállítani a mozi-ipar tekinté­lyét és igyekszik megakadályozni olyan törvények alkotását, amelyek sérelmesek volnának a mozifejedelmek érdekeire. És éppen ideje volt már az ilyen intézkedésnek, mert az egy­házi érdekeltségek, amelyek erősen megérezték a gyorsan fej­lődő mozi­ipar versenyét, széleskörű propagandára használták ki az egymást követő botrányokat. Hays már azzal is megszolgálja ötvenezer dollár évi fize­tését, hogy élét veszi a propagandának a degenerált, botrányos viselkedésű “művészek” kirekesztésével. Azonban van az éremnek másik fele is. Honnan veszi Hays a hatalmat bárkinek a kizárására is? Törvényes fölhatalmazása nincs rá. Nincs törvény, sem ál­lami, sem szövetségi, amelynek alapján Hays megtilthatná filmtársulatok képeinek bemutatását, ha a szereplők neki neki tetsző egyének. Pedig, úgy látszik, Haysnek törvény nélkül is van erre hatalma és döntése ellen nincs fölebbezés. A magyarázat egyszerű: a mozi­ipar monopóliummá vált. Egy mozi társulatnak vagy mozitulajdonosnak ujjat húzni a tröszttel, amelyet Hays képvisel, egyértelmű a bukással. A tröszt gazdasági hatalma adja meg Haysnak a jogot, hogy erkölcsbírája legyen a moziszínésznek, cenzora legyen a mozi­daraboknak. A tröszt gazdasági hatalma adja meg Haysnek a lehetőséget, hogy a filondarabokat, a mozikat a kapitalista propaganda eszközeivé tegye, besorozza a kapitalista propa­ganda több eszközei: a sajtó, a templom, az iskola közé. Ez az éremnek a másik fele és nem adunk sok időt, hogy Hays megmutassa az éremnek ezt a másik felét is* „ thfy&a A koszos fegyverszijj írta: Gábor Andor Ez a goromba antimilitarista kifejezés nem tőlem származik, hanem egy szimpla polgárem­bertől, aki, valószínűleg, nem is antimilitarista. Egyáltalán semmin­ista és mégis kitű­nően és őszintén ábrázolta Ke­­leteurópa politikai helyzetét, azon a törvényszéki tárgyalá­son, amit Bécsben a bécsi Ar­zenál valami árusikkasztós el­len tartottak. A mondat beve­zetéséül csak annyit kell tud­ni, hogy mikor az osztrák-ma­gyar monarchia felbomlott a boldogult osztrák-magyar had­sereg hadianyagának legna­gyobb része azon a területen maradt, ami Németausztriához, tartozik. Milliárdokat ért ez a hadianyag még az akkori pénz­ből is, a maiban tudja jóisten mennyit érne. Szerencsére a hadianyag kiárusítása állami kézbe került, s ez az államkeze­lés ellátta a baját ennek a mil­liárdokat érő anyagnak, amely­ből az éhező osztrák államnak nagyon kevés haszna lett, ellenben lánckereskedők és egyéb szélhámosok milliárdo­kat vágtak zsebre. De ezt csak úgy mellékes felvilágosításul. A sok disznóság közül, amit az “anyagleszerelés” körül elkö­vettek, egy most törvényszék elé került, mert egy picike sik­­kasztót rajtacsíptek. És a per folyik és sok tanút hallgatnak ki és az egyik tanú, arra a kér­désre, hogy értékes volt-e a ha­dianyag, amit az osztrák arze­nál kiárusított, ezt válaszolta: — Élelmi­szert csak hadi­anyagért lehetett kapni. A szomszéd államok a legkoszo­sabb fegyverszíjjat is szíveseb­ben vették meg tőlünk, mint a legtökéletesebb gazdasági ma­sinát. Hát igen, ez az! Három vagy négy állam alakult a háború után a régi államok romjain. Nemzeti államok, dicsősége­sek. Amelyek mozdulni nem tudtak a szegénységtől, mely­­lyel előbbi elnyomójuk verte meg őket. S mikor kialakult új államéletük, akkor nem gazdag­sági gépeket vettek, noha egyik-másikban még ma is fa­ekével szántanak, hanem a leg­koszosabb fegyverszíjjat is siettek megvásárolni, hogy hadseregeiket szaporítsák, hogy felkészüljenek egy újabb háborúra, szomszédjaik ellen, egymás ellen, mindenki ellen. Háborúra, mert háború nélkül nincs kapitalizmus és az új ál­lamok valamennyien kapita­lista államoknak alakultak, ka­pitalista demokráciáknak, ame­lyek a világbéke jegyében jöt­tek létre és első lélekzetvéte­­lük óta a világháború előkészí­tői, az újabb világháborúé, a nagyobbé, mint amilyen a régi volt. S mindegyik ráfeküdt a háborúban megpusztult saját proletariátusára s az idegen jármát, ami addig e proletariá­tus nyakán volt, kicserélte a saját nemzeti jármával, de úgy, hogy súlyosabbá tette és szögeket is vert bele a proletár nyakának felvérzésére. A há­ború vége óta milliárdok foly­tak el — nemes valutákban! — de nem újjáépítésre. Lengyel­­ország, Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia fantasztikus összegeket ruháztak be, de nem az újjáépítésbe, hanem az újabb pusztítás előkészítésére hadseregeikbe. Mindegyik zül­löttnél zülöttebb állapotban van gazdaságilag, de mindegyiknek gyönyörű s a világháborút meg­előző létszámnál sokkal maga­sabb létszámú hadserege van. Soha, a porosz militarizmus legfényesebb vagy legfeketébb napjaiban, a katona olyan fé­­kezhetetlen nagy úr nem volt, mint ma ezekben a demokrá­ciákban. Magyarországról egy­általán nem beszéltem ebben az összefüggésben, mert az még csak nem is fegyverkezhe­tett olyan mértékben, ahogyan szeretett volna. Annak titok­ban kellett a hadseregét létre­hoznia és a koszos fegyverszij­­jakat megvásárolnia. De a töb­biek nyíltan cselekedtek. És Magyarország­ nem demokrá­cia, hanem egy katonai dikta­túrából kiinduló torz alakulat. A többiek azonban nyíltan csi­nálták, amit csináltak. A világ­béke ellen és a saját dolgozóik ellen. Koszos fegyverszíjjat hasogattak proletárjaik bőré­ből, hogy a fegyverszij­jra pus­kát akasszanak és a puskát a proletariátus ellen fordítsák, mint az egyetlen osztály dien, amely azt akarja, hogy gazda­sági gépek kerüljenek onnan, ahol vannak, oda, ahol nincse­nek és termelés jegyeik, terme­lés, ipar- és gyártás és nem hadiipar és nem mimidógyár­­tás! De ezt csak úgy lehet el­érni, ha a kapitalizmust le­döntjük, mert az, az utolsó lé­­lekzetéig, sőt az utolsó lélegze­teit megdőző időben pláne,csak a koszos fegyverszijjakba sze­relmes és nem az arató vagy vetőgépekbe. Mert a hadsereg, amely majd az új világhábo­rúra lesz jó, addig is, nehogy munkátlan legyen, a proletá­­riátus az új háborút megaka­dályozhassa. Minthogy a ko­szos fegyverszíj, ha a derékra van kötve, végtelen vonal, mert kör, amely önmagába szalad, úgy önmagába vissza­térő, reménytelen görbevonas a kapitalista demokráciák ál­lamélete is. Nem engedik a világot a gazdasági gép mellé olyan mértékben visszamenni, hogy meg is tudjon élni a gazdasági gépek munkájából. Keleteuró­­páról beszéltem, de Nyugat­­európában sincs máskép. A kapitalizmus, koszos fegyver­­szijjakkal a derekán állig fegy­verben van mindenütt s ezzd fegyverben tartja a béke egyet­len igazi területét, az orosz ta­nácsköztársaságot is és lassan­ként fegyverhez szoktatja a béke igazi talaját, a proletá­­riátust mindenütt. A világ­háború végén úgy látszott, mintha a kapitalizmus halálra vérezte volna magát, de kide­rült, hogy a dolgozók tömege, amely a tényleges vért vesz­tette, fáradtabb, mint az ural­kodó rétegek. A dolgozók tö­mege időt adott arra, hogy az uralkodórétegek összeszedjék magukat s a kapitalizmus, mi­helyt túl volt az első halálfélel­men, továbbfegyverkezett. Fegyver, fegyver mindenfelé, amerre kapitalizmus. Ez a sok fegyver, ez az el­képesztően sok fegyver — mert azelőtt a fegyver mellett gaz­dasági gépet is lehetett látni, most ellenben nem lehet — ez a halálosan sok fegyver mégis meg fogja ölni a kapitalizmust! A hecc alaprajza A magyar választási hecc napról-napra bonyolultabbnak látszik s vannak fordulatai és lesznek is még a választás nap­jáig, amik szinte­ szinte érthe­tetlenek, ha meg nem adjuk hozzá azt a vezérfonalat, amely szerint ez a kuszaság eddig fej­lődött s amely szerint eztán is fejlődnie kell. Ez a vezérfonal, noha, persze, sehol a polgári sajtóban vagy a pártok válasz­tási szózataiban egyetlen ige sincs róla: a magyar nagybur­zsoázia küzdelme a hatalomért, a teljes, osztatlan államhata­lomért a kispolgársággal szem­ben, amely a proletárdiktatúra bukása óta ennek az államhata­lomnak egy részét a kezében tartotta s reá mindenesetre ezután is igényt fannál. A jel­szavak és csataki­állások hallat­lan zűrzavarában gyakran meg­történik, hogy a harcos felek egyike is, másika is ugyanazt a parolit használja, eligazodni tehát azon semmi esetre sem lehet, amit ők mondanak, ha­nem mindegyiket ki kell vet­­kőztetni a felvett burkából és úgy belerakni abba a skatulyá­ba, ahová való. Továbbá azt is tudni kell, hogy a csoportok és töredékek, amelyeknek fogal­muk­ sincs a saját hovatartozás­­ukról, össze-vissza szövetsége­ket kötöttek egymással, őket is félrevezető pillanatnyi helyze­tek alapján s ezzel csak növel­ték a káoszt, mert ezek a ter­mészetellenes szövetségek nem tudnak fenmaradni s újabb meg újabb bomlást és kevere­dést okoznak. A magyar burzsoázia (nagy­ipar, nagytőke, nagybirtok) már az elmúlt két esztendő alatt is több kísérletet tett ar­ra, hogy az államhatalmat a ke­sébe kaphassa. Ezek a kísér­letek nem sikerültek, a belső erőviszonyok helytelen megíté­­lése és a külpolitikai helyzet éves látása miatt. A választá­si harc nete indult meg hésze a bruzsoázia csináltatott és erő­szakkal életbe léptetett egy oly választójogot, amely a kispol­gárság megmaradt választói jo­gát is illuzóriussá teszi. A po­litikai életben csaknem hasz­nálhatatlan kispolgári zagyva­lék legerősebb összetevőjét, a kisgazdapártot a Bethlen-kor­­mány azzal semmisítette meg csaknem teljesen, hogy az u. n. egységes pártba, tehát a bur­­zsoá-‘„ konszolidációt” óhaj­tó pártba olvasztotta és ott, baráti ölelés közben, minden mandá­tumot kiszedett a zsebéből s csak a kisgazdás érdekek leg­megbízhatóbb árulóinak, Nagy­atádi Szabónak és közvetlen hí­veinek engedélyezte az újabb parlamentbe való bevonulást. A hecc kezdetén Bethlenék kénytelenek voltak lemondani a mgyburzeoásié egyik fontos tényezőjéről, az ezerholdasok­ról és azok steppjéről, mert ezek legitimizmus címén éles ellen­zékben látszottak lenni Hor­­thyval, a bitorlóval, s így együttműködésre nem voltak kaphatók. A kispolgárság ér­telmi részét Bethlenék ellenzé­kül kapták magukkal szemben (ez a Rassay-csoport és mind­az, ami körülötte hemzseg), míg a kispolgári gyülevész ele­meket, Ébredőket és egyéb sze­metet bérbevették a választási erőszak véghezvitelére. Termé­szetes, hogy mihelyt a válasz­tási mozgalom valósággal meg­indult, mozgások keletkeztek, a­melyek új átcsoportosulásokat hoztak létre. A Vancik-szo­­cialzmus támogatása, melyet a Bethlen-kormány paktummal hozott létre, értéktelennek bi­zonyult, mert a munkástönye­­gek, még Bethlenék számára is láthatóan, nem állnak a Van­­czákok mögött. Ellenben a le­gitimista burzsoázia hiánya alig pótolható veszteségnek lát­szott, annál is inkább, mert a lefürészolt kisgazdák nagy ré­sze nem­ nyugodott bele a lefü­részlésbe és ellenzékbe ment. A városi nagyburzsoázia sem tudott jól tájékozódni s túlságo­san sűrű sorokban vett részt egyrészt a Rassay-elenzék, másrészt a legitimisták gyüle­kezésein. A Gömbös—Bethlen-féle vá­lasztási tervről kiderült, hogy még erőszakkal sem keresztül­vihető s annál kevésbé az, mert az erőszakra felhasznált ébre­dők az erőszakot túlságos dó­zisokban adagolták s ezzel az ellenzék táborát növelték vég­eredményben. A nagybirtoko­sok viszont belátták, hogy az ellenzék, amellyel együtt­mököd­nek, az ő számukra túlságosan baloldali, hiszen a választási kampány tartamára az októbe­ri forradalom szelídített jelsza­vait is kiveti horognak. Beth­len tehát, felhasználva Habs­burg Károly közbeni halálát, kezdett a legitimisták felé kis­zeledni s minden jel arra vall, hogy az urak megértik végre közös érdekeiket és nem egy­más ellen, hanem egymás mel­lett fognak a választásban részt venni. A csoportosodás most ebben az irányban kezd határo­zottabb formákat ölteni. A kis­polgári városi ellenzék magára marad, de nyilván meg fogja találni a kapcsolatot a félig el­lenzéki, de a választás folya­mán egészen ellenzékbe sodró­dó kisgazdasággal A boldogta­lan magyar szociáldemokrá­cia, mely az osztályban­ vasúti jegyét kihajította a bukszájá­ból s ezzel teljesen iránytalan­­ná tette magát, már átvágott, a kormánypaktum ellenére is, a kispolgári ellenzék csapatába. Ebből, persze, olyan parázs kis passzivitás lesz, hogy Van­­czákéknak örömük telhetik benne. Mert a kormány csak a korm­ány mellett engedélye­zett volna szociáldemokrata vá­lasztási mozgalmat, ellenben el­lenzéki oldalra a szociáldemo­krata szavazatokat nem “enged , helyezi” át s a szociáldemokrá- ;­­ia egyedül fog passzivitásba . Kezdik megelégelni a magyar bányászok a Himmer-Iste testvériséget és barátságét A bányászok verejtékén megvagyonosodott “‘bányásztestvér” hátbatámadja a sztráj­kot, ellen­ben osztalékot nem fizet Ezelőtt tíz évvel indította meg a “Magyar Bányászlap” cí­­mű újságját Himler Márton, a professzionálus “bányász test­vér.” A lap gyorsan elterjedt a magyar bányászok között. Him­­ler megtanulta az amerikai ma­gyar bányászok nyelvét, meg­figyelte a bányatelepek életét, elleste a bányászok szokásait és megfigyeléseit tagadhatatlanul ügyesen értékesítette. El tudta hitetni a magyar bányászok ez­reivel, hogy ügyüknek, széles ez országban, csak egy bajnoka van és az: Hinder Márton. Az a bá­nyász, aki elfogadta Hinder meg­hívását: “gyerünk, testvér, be­szél­gessünk ”, m­enthetetlenül be­lekerült a hálóba és nem szaba­dult, amíg a “’bányásztestvér” ki nem beszed­gette zsebéből a dollárokat. S mikor kiszabadult, szentül meg volt győződve, hogy még ő tartozik köszönettel Hi­­t­ler Mártonnak. Több évi előkészítő munka után végre elérkezettnek hitte Hinder az időt, hogy kedvenc tervét megvalósítsa. Nem keve­sebb, mint kétezer magyar bá­nyász fektette minden megtaka­rított pénzét Hinder vállalkozá­sába a legvakabb bizalommal. Hinder ügynökei elárasztották a bányatelepeket és elég volt Himler nevének említése, hogy a bányászok készpénznek­ vegye­nek minden ígéretet s készpénzt adjanak a készpénznek tekintett ígéretekért. “A mi bányánkban — gondolták a magyar bányá­szok — csak nem veszhet el a pénz, ha annak a bányának Him­ler testvér lesz­ az igazgatója.” A pénz csakugyan nem is ve­szett el, de azért a magyar bá­nyászok, akik­­megvásárolták a részvényeket, még nem láttak se tőkét, se kamatot, se osztalékot. Hamlet, ismételjük, ügyes em­ber. Kioktatta ügynökeit, hogy az ígéretekkel legyenek bőkezű­ek, de ne adjanak írásban, köte­lező formában semmiféle ígére­tet. A Hinder név elég jó, hogy egy pár ezer bányász vakon higyjen. Az ügynökök ígértek hat szá­zalék osztalékot a részvények után; bankkölcsönt a részvé­nyeikre abban az esetben, ha va­lamelyik bányásznak pénzre lesz szüksége, de részvényét nem akarja eladni; a részvények visz­­szaváltását két év múltán, ha va­lamelyik bányász el akarja adni, de nem tudja eladni részvényét ilyen körülmények között — gondolták a bányászok — nincs mit veszíteni. Ma már a bányászok százai nem így gondolkoznak. Hogy miként sendolfcoznak, azt mu­tatja — a sok közül— az alábbi levél: menni, mert a kispolgári ellen­zék ezen a ponton úgy fogja cserbenhagyni, ahogy­ a kispol­gári ellenzéket a legitimisták cserbenhagyták. A mai helyzetből következ­tethetően: a burzsoáziának si­kerülni fog zártabb sorokban a választási harcba vonulni, mint ahogy* eredetileg indult, olyan többséget szerezni magának, a­melyben csak igen kevés kispol­gári elem fog ülni, a kispolgár­ság kisszámú ellenzéki csoport­tal jut be a parlamentbe, a szo­ciáldemokrácia sehogy­. Persze kisebb-nagyobb cifrázatai van­nak ennek az egyenes vonal­nak. Például: a gyülevész kis­polgárság szervezett erőszak­hordái megkapják a nagybur­­zsoá belügyminiszter fejét el­lenértékűl a további támoga­tásért, a legitimisták átnyújt­ják Vássonyi politikai holttes­tét Bethleneknek az együttmű­ködés lehetősége fejében. És így tovább. Ezek azonban csak apró tréfák, amelyek a nagy hecc alaprajzán nagyon keveset változtatnak. Bethlennek sike­rülni fog az ördög konyhájá­nak fazekait rendezettebben ál­lítani a tűzhely lyukaira, hogy aztán a gőzölgés és sistergés még komplikáltabban kezdőd­hessen élülről... Az Új Előre szerkesztőségé-­ nek, New York. Tisztelt szerkesztőség! Amikor mi a Himler Coal Company részvényeiből vásá­roltunk, az ügynökök nem csak kamatot ígértek, hanem, azt is, hogy ha akarjuk, a tár­sulat két év múlva visszavált­ja a részvényeket. Írott szer- , ződést vagy kötelezvényt nem kaptunk, de nem is kértünk, mert eszünkbe se jutott kétel­kedni. Bizalmunk még erő­sebb lett, amikor 1920 július havában a részvényesek gyű­lése is megszavazta a hat szá­zalékos kamatot addig is, míg a bánya­üzemben nincs. Azóta mi többször követel­tük a kamatot, de mindig sem­mitmondó választ kaptunk. Végül, ez év január havá­ban elhatároz­tuk, hogy köl­csönt veszünk föl a részvé­nyekre. Írtunk a kölcsönért a “Himler State Bank”-nak. Úgy gondoltuk, hogy mi túlél­nék, a bank igazgatójának, tudnia kell, hogy mit ígért Himler, a bánya igazgatója. Kölcsönt kérő levelünkre a következő választ kaptuk: “Január 19, 1922. Mr. John Bcretz. R. F. D. 31. Ddanson, N. Y. Igen tisztelt Beretz ur! Válaszolva becses soraira, szives tudomására adjuk, hogy a bank jelenleg nem fo­lyósít semmiféle kölcsönt. Bardószabályaink értelmé­ben és az állami bankosztály engedélyével csak egy bizo­nyos összeget bocsáthatunk kölcsönök folyósítására és a­mennyiben ezt már meghalad­tuk, újat nem engedélyezhe­tünk. Amíg a már kint levő köl­csönök valamelyike esedékes, nem lesz, addig nem is biztat­juk, mert nem tudjuk a pon­tos időt megmondani. Kívánunk sok szerencsét a farmján és maradunk «őszinte «híves Hinder Állami bade.” Mi is kívántunk valamit a Himler Állami Banknak. Azt már láttuk, hogy verembe es­tünk, de még nem tudtuk, hogy nem tudunk kimászni belőle. Írtunk a Himler Coal Comptanynak, az ígérethez hí­ven, váltsa vissza a részvé­nyeket. Íme a válasz: “1922 április 3. Mr. John Beretz. R. F. D, 31. DelauscávN. Y. Igen tisztelt Beretz úr! Becses soraira válaszolva, értesítjük, hogy kérését a leg­jobb akarat­­a elétt sem­ telje-­ sthetjük. Igazgatóságunk ugyanis két évvel meghosszabbította azt a határidőt, amelyen­­belül a részvényekért befizetett, összegeket nem szabad kiad­­­nunk. S­zíves üdvözlettel Himler Coal Co., Lang Jenő, titkár.” Mármost szeretnénk találni egy jó ügyvédet, aki kellő dí­jazás mellett elfogadná az ügy­ü­nket, de nem felébe, mert utó végre is mi nem száz évre vettük a részvényeket, hanem csak két évre. Úgy gondoljuk, az ügyvéd ezen az alapon bír végezni velük. Tisztelettel Beretz János, Szebeni Balázs Mi pedig úgy gondoljuk, hogy semm­iféle ügyvéd sem bir vé­gezni Himlerékkel sem ezen, sem más alapon. Himler, m­ég­­egyszer ismételjük, elég óvatos volt, hogy csak szóbeli ígéreteket adasson ügynökeivel. A bányá­szok bizalmából alaptőkét ková­csolt vállalatának, úgy vélve, azután már nem lesz nagy baj, ha el is vész a bizalom, csak az alaptőke maradjon meg. A bá­nyászok bizalmára csak addig vol­t szüksége, áruig a pénzükhöz f­éskőzött

Next