Uj Előre, 1922. december (18. évfolyam, 3729-3759. szám)

1922-12-14 / 3742. szám

A “k­es zsidó” meggyilkolásáért csak hatheti fogság jár a főhadnagy urnak! Lande­rt saját nadrágtartójára akasztották fel. Danszky "‘csak” gyilkos, — nem zsaroló. Szenzációs vallomásokat tett egy szemtanú Pozsonyban. Bécsi tudósítónk jelenti: Aki pedig azt hinné, hogy Horthyországban már ana­kronizmus fehér terrorról beszélni, hogy már túl vagyunk az istentelenségek vastagján, nagyon kérjük az illetőt: hall­gassa meg a budapesti honvédtörvényszéknek a Landau-per­­ben hozott ítéletét, melyet most hirdettek ki Danszky Mihály főhadnagy és társai fölött. A fehér terror pregnánsabb je­lensége ez az ítélet, mint az, a­mikor Landau Adolf nevű gaz­dag zsidó borkereskedőt tör­vényellenesen a kelenföldi lak­tanyába hurcolták és ott válo­gatott kínzásokkal meggyilkol­ták. Akkor még pirulás nél­kül mesélhettek ‘‘egyéni ak­ciókról” más a kormány és a kormányzó távol állnak a vé­res “kilengésektől”. Felelős nyilatkozatok hangzottak el akkor, hogy a gyilkosok meg­­bűnhődnek. Már a főtárgyalási elnök nem engedte meg, hogy Lan­dau Adolf meggyilkolásáról szó essék. Kis mellékkörülmé­nyeket, a szolgálati szabályza­ton esett sérelmet torolt meg a katonai bíróság, amikor hat­heti fogságra ítélte Landau Adolf egyik állati gonoszságú gyilkosát. Codálkoznunk kell, hogy nem a teljes felmentés­sel jutalmazta meg a honvéd­törvényszék Danszky Mihály vitézi tettét, aki tagadhatat­lan nagyban hozzájárult egy zsidó kinhalálához. A honvédtörvényszék Dan­szky Mihály vitéz főhadnagy testén át nem akarta bántani vitéz Horthy Miklós kormány­zót. Sipos Kamilló, az öt évre ítélt egyik gyilkos az alábbi je­lenetet rögtönözte a tárgyalás folyamán, ahol mint tanú sze­repelt : — ötévi fegyházbüntetésre vagyok ítélve a Landau-ügyből kifolyóan — mondja. — De ha egy zsidó még egyszer a kezem közé kerülne és még egyszer öngyilkos le­hetne, szívesen leülném újra az öt évet. Sipos a rendreutasítás után nem akar vallani. Szünetet rendelnek el. Szünet­­alatt az előszobában Danszky Mihály magából ki­kelve a következőket jelenti ki: — Agyon vágom ezt a­ gaz­embert, most nem akar itt vallani, hogy én maradjak benn a dologban, hogy én gyil­koltam. — Nem fogok vallani — erősködik Sipos. — Majd egy­szer én megírom a naplómat! és abban meg lesz írva, hogy hány zsidót tettek el láb alól a kommün után és kik tet­ték el láb alól őket. A tárgyalásvezető: Bántal­mazta-e Danszky főhadnagy Landauékat? A honvédtörvényzék bűnös­nek mondotta ki Danszky Mi­hály főhadnagyot közhivatali vagy szolgálati kötelezettség ellen tettleges bántalmazás ál­tal elkövetett vétség, valamint katonaőr elleni vétség címén s ezért őt egyhavi­­és tizennégy napi foglárfogházra ítélte. A zsarolás vádját az ügyész már előbb elejtette. A hivatalos hatalommal való visszaélés és a függelemsértés vádja alól a bíróság fölmentette Danszky Mihályt. G­onda Lászlót és Lieszkovszky Pált mint tettes­társakat 14—14 napi foglár­fogságra ítélte a bíróság. Sipos: Hogy ő bántalmaz­ta-e, arról nem tudok. A tárgyalásvezető: Látja, ezt nem is kérdeztem. Ebből származhatnak önre újabb ká­rok és hátrányok. Sípos: Mi hátrány származ­hatna? Azt én bírálom meg. A tárgyalásvezető: Bántal­mazott-e Danszky? Sipo: Nem lehet elválaszta­ni, hogy mit csináltam én és mit csinált ő. Mindent együtt csináltunk, egyek voltunk gondolkozásban és mindenben. És azután, ké­rem, a parancs is. Amikor Pelikán százados­ hadbíró úr átvette az ügyemet, mielőtt a kihallgatásomhoz kezdett, a következő kijelentést tette: “Megette a fene azt az ügyet, amibe a magas politika bele­­elegyedik”. Egy szemtanú vallomása: Markusik István csehszlovák állampolgár, akit Magyarorszá­gon a hírhedt G-osztály felje­lentésére kémkedés címén ha­lálraítéltek, huszonhathónapi börtön elszenvedése után mos­tanában került vissza Pozsony­ba, a csehszlovák—magyar cse­refogolyakció révén. Marku­sik a bratiszlavai “B. Z. am Abend” szerkesztőségében el­mondta szenvedésének történe­tét, melyből a Landau-ügy rész­letei így hangzanak: “Húszhónapi vizsgálati fog­ság után siralomházba kerül­tem, amely közvetetlenül Lan­dau Adolf cellája mellett volt. Még mintha most is hallanám Landau jajgatását és segély­kiáltásait, amelyeket életének utolsó éjszakáján, akkor, ami­kor meggyilkolták, hallatott. Mert Landau Adolfot meggyil­kolták. Közvetlen szemtanúja vol­tam a szerencsétlen Landau meggyilkolásának. Az én cellámnak és Landau cellájának közös kályhája volt. Az én cellámnak a falán egy kerek rostély volt, amelyen a meleg átjött. Ezen a rostélyon át láttam és hallottam min­dent, ami Landau cellájában történt. Éjfélkor jöttek­ Lan­dau kínzói és azt kérdezték tő­le, hogy megvan-e már a pénz. Amikor nemmel válaszolt, rá­támadtak. Hangos segély­kiáltásokat, majd hörgést hal­lottam. Az egyik gyilkos igy szólt a másikhoz: — Te, az öreg zsidó nem moz­dul. Részletek a tárgyalásról. SOIMBACK 1345-1 Avs.­77.ik utca­crkán PKNZKOIiDeSI ARAK az összes költségekkel együtt: JOOO BUUSTBT korona . .—.50 loots otuctrúk korona ...........—.OS 1000 osetiBSlovkk korona 33.— 1000 dinül .............................1« — 1000 román let ....................... * A3 1000 márka .................................—•21' BANKBETÉTEK 4% kamatozás mellett. HAJÓJEGYEK minden vonalra eredeti árak mellett. KÖZJEGYZŐI, ÓHAZAI­­ KIHOZATALI ÜGYEK pontos és szakszerű elintézése. Nyitva 9-től este S-ig Vasárnap d. e. 10-ig. AZ IPAR-BÁRÓ írta: UPTON SINCLAIR Fordította: özv. BAROSS KÁROLYNÉ (Folytatás.) Újra üzenete küldött Robbie ügynö­­keinek, hogy folytassák az eladást. A T. V. társaság helyiségeiben tomboló embertömeget láttunk, akik kiabáltak és fenyegetőztek. Eddig még senki sem vette észre, hogy azok az ár­emelkedések csak védelmi rendeletek voltak, szitkozódások hallatszottak mindenfelől. A T. V. még sohasem állt ilyen magasan és állan­dóan, annak dacára, hogy minduntalan érkez­tek eladási ajánlatok. Délig 150 ezer drb. rész­vényt vásárolt össze, melyek közül­ 130 ezer darabot Rensselaer adott el nekik. A szindiká­tus gyűlést tartott, mert most már világos volt előttük, hogy egy hatalmas csapdával állnak szemben. A veszély nagy volt és közvetlen, a­mint a Wall­ Streeten a houss-t észrevették, a félelem is, a rémület is terjedt s ezrei az embereknek halálfélelemmel figyelték az eseményeknek minden apróbb részletét és ezrei és százezrei a részvényeknek hullottak a mérleg egyik olda­lára. A szindikátus most elhatározta, hogy még három­százezer részévényt vásárol. Az üzlet őrjöngésig fokozódott és a T. V. részvények még mindig 175 dolláron állottak. És van Rensselaer a legnagyobb lelki nyugalommal­­ adta el nekik azt és annyit, amennyit óhajtot­t­­­tak, így az árak meg nem szilárdultak. Az ér­­­­telme az egész játéknak kezdett napfényre­ kerülni, és pedig, hogy az összeesküvés tönkre­ akarja tenni a részvényeket. Robert van Res­­selaer akkor tájban húszszoros milliomos volt, a­mi azt jelenti, hogy ebben a pillanatban 14 millió részvényt könyen megvásárolhatott. Azt, hogy ellensége képes-e erre, nem tudta és éppen ezért ült gond teljes arccal irodájában és figyelt a telefonü­zenetekre, mialatt a vad harc tovább folyt s a nagy zaj felhallatszott az ut­cáról hozzá. A három utolsó, végnélküli óra! S minden óraütésre felugrott, hogy megtudja az eredményeket. De az eredményre még vár­nia kellett. Nem volt ideges ember, de homlokát mind mélyebb ráncokba húzta és maga elé károm­kodott csendesen. Mindenét feláldozta ismeret­len ellenségével szemben és ha ezt nem sikerül megnyernie, itt áll a világban egy dollár nél­kül. Végre az utolsó, rettenetes pillanat is el­érkezett. Körülbelül tizenkét ügynök kiabált rekedt torokkal. Előfordult, hogy húszezer részvényt adtak el egyszerre. Ezt is megvet­ték ügynökei. És minden egyes részvény, melyet a T. V. társaság kibocsátott, az ő ke­zeibe került. Végre a tőzsde zárórája elérke­zett s a rettenetes napnak vége volt. xxv. i '• Robert van Rensselaer hátratett kezekkel állt az irodában. Pénze ugyan nem volt, de ő ezért nem aggódott. Megint csak a természet örök törvényeire gondolt és azonkívül volt neki még két kijátszatlan kártyája, melyet bármely pillanatban felhasználhat. “Azt hiszem, az élet javát leszedtem” — suttogta. Csengetett írnokának és öt sürgönyt küldött szét. Négyet a Wall­ Street-re üzleti barátainak, kik már többször harcoltak oldala mellett és egyet atv ■ •-'.V _.M- ..nu n­ y-» P -n'-,|üp).„. . ! Kevés időre ezután a négy első egészen el­fulladva érkezett irodájába. “Nos — kérdezte őket Rensselaer — mit szólnak az esethez?” “Ilyen még nem történt! — szólt az egyik — csak azt nem tudom, mi fejlődik ki belőle.” “Hisz’ éppen ezért hivattam — szólt Rens­selaer. — Foglaljanak helyet.” Aztán így be­szélt hozzájuk: “Tudom, ki áll azok háta mö­gött, de meg nem mondhatom. De azt is tu­dom, hogy ők keresztülviszik akaratukat. S én holnap a megmaradt doháraimmal legfel­jebb csak nekik segíthetek. Tudom ki áll a T. V. társaság szolgálatában. Először is Smith és Charli én tudom, hogy ők mennyit érnek, és azt is tudom, hogy a társaság az örvény szélén áll. Azt maguk jobban tudják, mint én, hogy az ő cselekedetük csupa szédelgés. Ez a kör, mely a harcot felvette, elveszi a nye­reség legnagyobb részét. Én... én is akarok nyerni és magukat szólítom fel, hogy segítse­nek. Nekünk nem szükséges már más, csak tudtul adni a Street-en, hogy mi együttműkö­dünk ,és azt hiszem, három pillanat múlva a tönk szélén állanak azok.” Elmúlt néhány óra, hogy az urak elhagyták az irodát. Jól megfigyelték az egész dolgot: a T. V. Társaság gyenge oldalait és azokat a cselekedeteket, melyekkel nekik árthattak. Nem gondoltak arra, hogy esetleg ők kerülnek a kelepcébe. A részvénytulajdonosok ezalatt szemegtek az izgalomtól és kétségbeeséstől, ......, u .­t­­.„­ XXVI. Elbúcsúztak. S néhány pillanat múlva hő­sünk automobilján a városba ment. Clubja előtt szállt ki. És egy különszobában várta is­ érkezett, öreg, pirosorru, köszvényes arisztokrata ál­lított be hozzá, káromkodva így szólt: “Mi az ördögöt akarsz tőlem?” Ez az öreg Rensselaer papa volt. “Nos? — szólt a fiú s atyját kötelesség­­szerűen egy székhez vezette.­­— Mit gondolsz, mit ?” “Ez nem felelt az én kérdésemre — mor­mogta a másik. — Hanem Robbie, egy iszonyú napot éltem át. Tudod te azt, hogy ötezer T. V. részvénynek vagyok tulajdonosa. Egész nap magamon kívül­­voltam és vártam.” “Hm! — nevetett Robbie — és ugyan mire vártál ?” “Hogyan? neked nincs egy se? — kiáltott a másik. — és nem tudod, kik a szindikátus tagjai?”­­ “De igen— válaszolt Robbie. — Az egész T. V. banda és Smith és Charki.” “Így van? — szólt a másik — s ők komo­lyan csinálnak mindent s meglásd, a részvé­nyek holnap kétszáz dolláron fognak állni. Igazán, nem tudom, kik azok a bolondok, kik szembenállnak velük.” “Oh, ezt megmondhatom neked, én nemcsak gondolom, hanem tudom.” .... “Nos, ki az" “Azok nem bolondok.” ’ “Hogy érted ezt?” “Úgy értem, hogy azok nem bolondok, ha­­ nem csak egy bolond.” I “És ki ez az ember?” . I “Ez Robert van Rensselaer.” " Az öreg ember köszvénye dacára felugrott: “Szent Isten, Robbie!— tört ki — ez nem lehet!” “Ez a tény” — felelte Robbie. “De akkor tönkre vagy téves'VA­N­ (Folytatjuk) UJ ELŐRE | AZ OLVASÓK KÖRÉBŐL | + // •• * A MUNKÁS BETEGSEGÉLYZŐ SZÖVETSÉG TAGJAIHOZ Hónapok óta kísérem figye­lemmel a “mi lapunkat”, az összetartást, hogy miként használja fel Vitális központi titkár a mi pénzünkön kiadott lapot állásának biztosítására, korrupt személyének védelmé­re, szövetségünk tagjainak­­ megrágalmazására. Sajnálattal állapítom meg,­­ hogy hivatalos lapunk Vitális­­ Boldizsár kezében rágalmazó, denunciáló, pogromokra uszí­­tó, faji és vallásgyűlölködést szító szennylappá sülyedt, ahe­lyett, hogy szövetségünk érde­keit szolgálná. A múlt havi lapszámban már odáig megy Vitális, hogy “izgatókat” denunciál s ezután már nem következhet más, hogy titkári teendői helyett rendőrkémi szolgálatokat vé­gezzen. Lapunkban már meg­kezdte. Ugyancsak a múlt havi lapszámban azon siránkozik, hogy ő nem született Schwartz­nak, Kohnnak, Traunernak és, bizonyára azért támadják őt­ az “idegen nevű” tagtársak, mert ő nem tartozik a “fajuk” -------------------------— | Kzé. íme egy munkás­­beteg­­segélyző szövetség lapjában, a­mely betegsegélyző kötelessé­gének tűzte ki a nemzetközi munkásmozgalom támogatá­sát, amely betegsegélyző hiva­talos lapja úgy beszél a szocia­lizmusról, mint az igazi ember­­szeretet vallásáról, a legundo­kabb felekezeti uszítást látjuk. Vitális Boldizsár, hogy korrup­ciójáról elterelje a figyelmet, hogy állását és vagyonharácso­lási alkalmait biztosítsa magá­nak, képes arra is, hogy a Mun­kás Betegsegélyző Szövetség keresztény tagjait a zsidó ta­gokra uszítsa, az “idegen” és “nem idegen” nevű tagokat, összeveszítse, s most már csak az van hátra, hogy egy Ku Klux Klan gárdát alakítson s lapunkat a Ku Klux Klan hi­vatalos közölnyévé tegye. Vitális Boldizsár érzi, hogy napjai meg vannak számlálva. Korrupciójával olyan mély un­dort keltett maga ellen szövet­ségünk sok tagjánál, hogy a leg­kétségbeesettebb eszközökhöz kell folyamodnia, állásának biztosítása végett. Csak az­ért, hogy titkár maradhasson, képes volna kizáratni a tagok egy részét s hivatalos lapunk­ban már fel is szólítja az osz­tályokat, hogy emeljenek kizá­rási indítványt az “izgatók” ellen. Az első indítvány már meg is van, egyelőre az “Egy betegsegélyző tag” ellen, aki az Új Előrében több cikkben kritika tárgyává tette a köz­ponti pénzkezelést. Vitális és az Intéző Bizott­ság beismerik, hogy nem tud­ják, ki az a tagtárs, aki a pénz­tári jelentéseket bírálja, de az­ért beugratják egyik osztá­lyunknak meglehetősen gyön­ge elméjű tisztviselőjét, akit az osztálya egyszer már eltil­tott a tisztviselősködéstől, hogy emeljen vádat ellenem és Trauner tagtárs ellen s miután a vádemelés megtörtént, uta­sítja az osztályt, melyhez tar­tozunk, indítson ellenünk vizs­gálatot. Két mód van annak megál­lott Sfaflono Iri -orr­o fom­lóvon Vik­ Most azon tanácskoztak, mi tevők legyenek. Az egyik kö­telet akart hozni, hogy a hul­lát fölakasszák, de megakad­tak azon, hogy föltűnhetik, miképpen került a kötél a cél­­­­lába. Végül is abban állapod­tak meg, hogy Irindaut a saját nadrágtartó­jára akasztják föl. Miután ez megtörtént, az egyik gyilkos­­észrevette a fa­lon a rostélyt és ez gondolko­­­­dóba ejtette őket. Kora reg­gel a cellámban egy “bizott­ság” jelent meg, amelyben én Landau gyilkosait ismertem­­­i föl. Azt mondták, hogy ők­­ vizsgálóbizottság és azt a kér­­­­dést intézték hozzám, hogy­­ mit tudok Landau meggyilko­lásáról. Nem vesztettem el lé­lekjelenlétemet, fölismertem a­­ helyzetet és tudtam, ha a gya­núnak a legkisebb árnyéka is­­ reám esik, hogy én tudok a gyilkosságról, akkor végem van. Úgy tettem, mintha na­­­­gyon meglepett volna a dolog , és azt válaszoltam, hogy én­­ egész éjjel mélyen aludtam. A gyilkosok elégedetten mo­solyogtak, aki a kérdéses kritikákat írja. Az egyik: megkérdezni a lap szerkesztőségétől. Vitális ezt a módot nem választhatja, mert tudja, mi lenne a válasz. A válasz bizonyára az lenne: nem az a fontos, hogy ki írja a kritikát, hanem az, hogy igaz-e a kritika. A másik mód volna: pert indítani a lap ellen azon az alapon, hogy a cikkek tartalma nem felel meg a va­lóságnak. Ez a mód veszedel­mes, mert még ki találna de­rülni, hogy talán mégis igaza van az “Egy betegsegélyző tag”-nak s ez a mód egyébként sem szolgálná Vitális érde­keit. Vitálisnak arra van szük­sége, hogy engem és Trauner tagtársat s utánunk mindazo­kat, akik bátran és nyíltan megmondják róla a véleményü­ket, kizárassa a szövetségből, még ha ez a törekvés szaka­dást idézne is elő. Vitális nem is akarja tudni, ki az az “Egy betegsegélyző tag”. Egy ízben már kijelentet­tem, hogy a bírálatokat, me­lyek az Új Előrében megjelen­nek, nem én írtam. Nem azért jelentettem ki, mintha nem volna jogom bírálatokat írni vagy attól tartanék, hogy­ Vi­tális akár engem, akár mást ki tud záratni, hanem azért, mert az a valóság. Miért erőszakoskodik tehát Vitális központi titkár, amikor tudja, hogy tehetetlen Velem a szemben. Azért, hogy viszályt, szítson, azért, hogy a tagcár c­­sak figyelmét elterelje az egyelt­­ülés kérdéséről. A. Zrenner, Newark, N.­ Js Dr. L. GOLDBERG. Elsőrendű kezelés, jutányos árak mellett. 1§ FIRST AVENUE és 80-IK UTCA SARKÁN | ----------------------- Nagyatádi beismeri a kiviteli panamát Budapestről jelentik. A poli­tikai élet szenzációja egy kis törvényszéki tudósítás, mely a minapi lapokban jelent meg. Az események központjában ismét­ Nagyatádi Szabó, a viharedzett panamista áll. Nagyatádiról “A­ Nép’’ a múlt évben azt állította, hogy a gabonakiviteli engedé­lyek ügyében kijátszotta a tár­caközi bizottságot, mert 400 va­gon gabona kivitelére szabály­talanul adott engedélyt a tárca­közi bizotság engedélye nélkül. Megvádolta a lap Nagyatádi Szabót, hogy személyéhez kö­zelálló egyéneket részesített nagy előnyökben. ,,71| A panamavád miatt Nagyatádi] felhatalmazására hivatalból ül­­­dözendő rágalmazás vétsége cí­mén “A Nép’’ ellen megindult a sajtóper. A cikkért a felelős­séget Anka János vállalta. A tö­árgyalás előtt Nagyatádi a napokban a bűnvádi eljárás foly­tatásához szükséges felhatalma­zást viszavonta. ' ' ■ m 3 MAGYARORSZÁGRA CSEHSZLOVÁKIÁBA a sürgönyi korona pénzküldés •50 cent Vegye igénybe ezt a kedvezményt mindenki, aki az ünnepekre meg akarja ajándékozni a hozzátartozóit. A többi országokba 2 dollár 50 cent a sür­göny­ pénzküldés dija. Romániába lett csak postán küldünk. KISS EMIL BANKHÁZA 133 SECOND AVE., NEW YORK, N. Y, (A 8-ik utca sarkán) A Pesti Magyar Keres- A M. Kir. Államvasutak Védelmi Bank Menetjegy irodájának kizárólagos képviselője kizárólagos képviselője H^VZKÜLDéP É«i HAJÓJVWiJ ’ÍRT FORPUUON J3. SCHWARTS M perzHMe ie hv6­­ CT Bcrr^5k*4-j pehrg 201 East 9th — T*1|­O'Fhsnt 1lT\f Magyar ¡i pig u*w«iiS PÉNZ KÜLDÉS J AMERICAN EXFilESsJI COMPANY UTJÁN i herman Arthur fi PeNZK3*1­0 *9 KÖZJKCXm. S IRODÁJA FIRST A VÉNÜK, All Cor. GTth Stre*\ New 'Ywrk.' B Charles Brews Company Fen«kfll«H, BUKJ*«» «0 IC«»- ’ trofl*J^nrk 4 «hui 346 EAST 31st STXEET NEW YORK, N. Y. OLCSÓ ÁRAK MELLETT A LEGGYORSABB L­E­G­B­I­ZTOSABB PÉNZKÜLDÉS AMERICAN UNION BANK NÉMETH JÁNOS ELNÖK Fellalet: Fifth­: 10 E. Sílnd St. '.'.597 Second Av. A bankpalotában Cor Sírd 3t Nívj York City.

Next