Uj Előre, 1924. április (20. évfolyam, 4194-4223. szám)
1924-04-18 / 4211. szám
lmaéL Napja ÍRJA. BASKY LAJOS EMBERÖLÉS vádja miatt került Clinton rendőr Mulqueen bíró elé. Az ügyészségnek ugyan inkább gyilkossággal kellene vádolni a rendőrt, de a rendőr akkor sem gyilkol, hanem csak embert öl, amikor gyilkol. Az emberölés enyhébb vád, mint a gyilkosság, az emberölésért sokkal enyhébb büntetés jár. Ha már nem lehet kikerülni a vád alá helyezést, legalább arról kell biztosítani a rendőröket, hogy nem kapnak súlyos büntetést.A CLINTON rendőr is csak tévedés folytán került a törvényszék elé. Egy embert félholtra vert, egyet agyonvert. Azt hitte, hogy sztrájkoló. Egyik sem tudta, hogy a rendőr egy sztrájktörőnek a védelmére ült egy plakátkihordó kocsi bakján.. Amikor tréfálkozva megkérdezték a rendőrtől, hogy miért csapott föl plakátragasztónak, fogalmuk sem volt, hogy veszedelmesen megsértették a törvényes rendet és egyiküknek fizetni rögtön az életéveiként 1. merényletért, a másikat pedig csak koponyájának nagyobb ellentálló képessége menti meg a haláltól.* VETERÁNOK voltak az áldozzatok. Végigverekedték a háborút. Büszkék voltak arra, hogy segítették megvédeni a “hazát.” A háborúból kikerültek sérülés nélkül, de a rendőrbot hatásosabb volt, mint a német gépfegyver. A rendőrbot az egyiket nyomorékká verte, a másikat agyonverte, mert a rendőr azt hitte, hogy mint a ketten sztrájkolok. * ROSSZUL hitte, és ezért áll most a törényszék előtt. De ha sztrájkolókat vert volna agyon, nem fenyegetné a börtön. A legközelebbi rendőrparádén szolgálati érmet kapna. Ha lakói, a tévedéséért kell lehol-TIPIKUS egy bérkaszárnya ez itt velünk szemben. Tizenhat ablak az utcára, ez húsz családos ház. A tüzilétrákon gyerekruhák sokaságát szárogatja az áprilisi szellő — ez a ház népes. Majdnem valamennyi ablakon alul három-négy lécke-resztbe szögezve — az anyák gondosságának a jele, nehogy a gyerekek kibukjanak az utcára. Az iskolásgyerekek lent az utcán, de az apróbbak fönt a farácsok mögül kandikálnak le az utcára reggeltől estig. Nyomorult, összedobált, piszkos, egészségtelen kőhalmaz. Munkásnegyedbeli tipikus bérkaszárnya. * LEVESZEM róla a szememet s olvasom az előttem fekvő hírt. John E. Andrus, aki egyike Amerika tizenöt leggazdagabb emberének, a Kensico-temetőben kriptát építtet magának. A kripta a legjobb minőségű rhodesandi világosszürke gránitból és márványból készül. A költségvetés szerint fél millió dollárba fog kerülni. * HARRY SMITH valahol Franciaországban hagyta a féllábát, amikor a német “kultúra” és az amerikai “civiizáció” harcában a “civilizációt” védelmezte. Azóta az elvesztett lábát faláb helyettesítette. Abból a segélyből vásárolt már kétszer falábat, amelyet a kormánytól kapott. Felnyűtte már a másodikat is, de a harmadikra a kormány nem adott pénzt. Hja, takarékoskodni kell, a szegény nagykapitalisták már úgyis meg vannak terhelve adóval. Harry Smithnek annyira megesett a szíve a nagykapitalisták szegénységén, hogy az elnyűtt falabat végrendeletileg az egyik nagykapitalistának, Mellon pénzügyminiszternek hagyományozta. KANSAS CITY, április 17.— M. Moore bankárt halva találták a szobájában. Egy bank igazgatója volt, amelyben az ellenőrök $600,000 hiányt találtak. Azt mondják, hogy az anyagi ügyei fölötti elkeserer’is r’ilto mory abstíllárt. Minden Hatalmat a Munkásoknak VOL. XX. ÉVF. No. 4311. NEW YORK. j —:mn- An tered u second cUbb jaatter August 7, 1921, at the Post Office of New York* ML dhder the Act of March 3rd, IMS, Világ Proletárjai Egyesüljetek ^%\PÉNTEK, ÁPRILIS 18, 1924. EGYES SZÁMÁRA 3 CENt Smith is az elnökjelöltek közé került Alfred E. Smith, New York Krata Párt állami konvenciója állam demokrata kormányzója Albanyban éljenzéssel fogadta is “bedobta kalapját az elnöki Smithet, amit meg is érdemelt, körbe”, vagyis pályázik a nem, mert tapintatosan szolgálta a éppen rossz dzsákra. A Demo- burzsoák érdekeit. MELLON PÉNZÜGYI ÁLLAMTITKÁR HEVES A GRAFTELŐK KÖZÖTT VAN Vizsgálják a vizsgálók ügyét Vanderlip “tiszta” országot akar örökségül hagyni gyermekeinek! WASHINGTON, ápr. 17.— Means, mint ahogy az Új Előre tegnapi számában megírta, pozitív vádakkal lépett fel Daugherty ellen, kifejtve, hogy a szeszgyárosoktól hatalmas összegeket kapott. Means vallomását kiegészítette s kijelentette, hogy Mellon, a jelenlegi pénzügyi államtitkár összeköttetésben állt Sheldon new yorki ügyvéddel és annak közbenjárására eszközölt ki a Green River Whiskey érdekeltségek számára szeszgyártási engedélyt. Storck tanúvallomásában elmondotta, hogy amióta jelentkezett a bizottságnál tanúképen szobájába több ízben törtek be és az írásait átkutatták. Storck vallomásában a Fülöp szigeteken uralkodó panamákat leplezte le. Arra mutatott rá, hogy miként játszották ki az idegen honpolgárok lefoglalására vonatkozó törvényeket fiktív eladásokkal, melyekben mindig szerepeltek igen nagy tekintélyű és befolyásos politikusok. Vizsgálat Wheeler ellen WASHINGTON, ápr. 17.— Borah szenátor vezetésével vizsgálat folyik Wheeler szenátor ellen. A mai nap folyamán nagyszámú tanút hallgattak ki annak megállapítására, hogy alkalmas-e Wheeer a vizsgálat vezetésére I Daugherty ellen. Wheeler ellen azt a vádat hozták fel, hogy pénzt fogadott el szenátorságának ideje alatt kliensei védelme céljából. Wheeler azzal védekezik hogy egy “frame up”-ról van szó, mert ellenségei lehetetlenné akarják tenni a Daugherty ellenes vizsgálatot. Vanderlip, a dúsgazdag bankár kijelentette, hogy folytatja a magánvizsgálatot a kormányzatban uralkodó piszok ellen, mert gyermekeinek nemcsak anyagi jólétet akar biztosítani, hanem egy tiszta kormányzatot is. Azt hisszük, hogy a jelenlegi piszkos kormányzat mellett könnyebb volt Vanderlipnek a nagy vagyont összegyűjteni, mint a kapitalista uralkodás szennyét kiirtani. ------------------- Hatalmas erejű földrengést jeleznek IRKUTSK, Szibéria, április 17. A szeizmográf olyan hatalmas erejű földrengést jelzett ma, mint amilyen az elmúlt évben Japánban pusztított. Kölcsönt kér Írország a. S.-től DUBLIN, április 17. Az ír “szabad állam” kormánya rövidesen utána fog nézni, hogy egy nagyobb kölcsönösszeget szerezzen az Egyesült Államoktól. Tizenhét I. W. W. tagot deportálás fenyeget Az American Civil Liberties Union jelenti, hogy 17 politikai foglyot deportálás fenyeget. J. J. Davishoz állrt a szervezet s követelte a politikai foglyok szabadon engedését. A foglyok az I. W. W. tagjai. A munkásoknak az üldözése ékes bizonysága annak, hogy mennyire nem “szabad” ország a demokratikus Egyesült Államok. Biztos az új háború, ha a nagyhatalmak nem egyeznek meg McDonald nyilatkozata. — Hogyan egyezzenek meg? — arra nincs válasz. — Ellenzi a rokonszenvi sztrájkot a munkásminiszterelnök LONDON, ápr. 17. — McDonald miniszterelnök részletes interjút adott a kapitalista World tudósítójának, amelynek kapcsán kifejtette a “munkáskormány” álláspontját a világpolitikai s a belföldi helyzet fontosabb problémáit illetőleg. Külügyi téren McDonald reményteljesebbnek, tisztultabbnak látja ugyan a helyzetet, de hangsúlyozta, hogy ha a nagyhatalmak képviselői között folyó tárgyalások eredménytelenül végződnének s a közös megegyezési alap létrehozására irányuló politika kátyúba kerülne, úgy teljes erejével megindul a fegyverkezési verseny, mely kikerülhetetlenül új háborúra fog vezetni. Tekintve, hogy a nagyhatalmak úgy a kártérítési, a Ruhr, mint a leszerelési kérdés megoldásában, mint a többi külpolitikai problémáik megoldásában ma is ott állanak, ahol álltak 2—3 évvel ezelőtt — McDonald optimizmusa nincsen alátámasztva tényekkel. Az angol belpolitikai helyzetről nyilatkozva a “munkásminiszterelnök” érzékenyen kikelt a toryk és liberálisok ellen, hogy a Házbértörvény tárgyalásánál a nyílt gyűlésen leckéztették meg a Labor Partyt, holott céljukat elérhették volna a bizottságban is. McDonald ezzel bevallja, hogy a kormánya kész volt arra, hogy ezt az egyetlen munkásérdeket védő törvényt engedte volna a bizottságban elbuktatni s nem tett volna kísérletet, hogy harcoljon érte a plénum előtt —ha a toryk s liberálisok hajlandók lettek volna a kompromisszumra. A munkásság helyzetéről beszélve, McDonald kénytelen beismerni, hogy a munkaadók profitéhsége jelentékenyen leszorította a munkabéreket, de a sorozatos sztrájkokért a lázító szindikalistákat és kommunistákat” teszik felelőssé, akik olyan iszonyatos dolgokra, mint szolidaritás, rokonszenvi sztrájk — beszélik rá a „munkásokat — „ a munkásminiszter” mindig ellenezte s ellenzi a rokonszenvi sztrájkokat! Beszélt még McDonald arról, hogy a kormánya milyen szép célokat tűzött ki maga elé . Hughes a bevándorlási törvény vétóját kéri ROCKEFELLERÉI! NEM HAJLANDÓK MEGADNI A TÍZ SZÁZALÉKOS BÉREMELÉST AZ OLAJMUNKÁSOKNAK A munkáltatók abban reménykednek, hogy nyájas szavakkal félre lehet vezetni őket A tárgyalások eredménytelenek voltak BAYONNE, április 17. — A Vacuum Oil Company 750 sztrájkoló munkájának nevében hét munkás John J. Kelly vezetésével megjelent a társaság főirodájában, New Yorkban. A munkások ismét csak nem a saját erejükre támaszkodtak, hanem segítségül hívták Patrick J. O’Connelt, a munkásvédelmi ügyosztály vezetőjét, aki bár valaha maga is munkás volt, ma már semmi sem fűzi ehet az osztályhoz. A társaság megbízottai makacsul ragaszkodnak ahoz az álláspontjukhoz, hogy béremelést nem adhatnak. A munkások szemét ki akarják szúrni olyan intézkedésekkel, melyek éppen nem mondhatók valami engedménynek, hanem egyszerűen a munkások védelmére a legszükségesebb intézkedésnek. A munkások követeléseiben ugyanis szerepelnek bizonyos munkásvédelmi intézkedések, melyeket a törvény ír elő s melyeknek betartását követelik csak a sztrájkoló munkások. Piizer beszélt a társaság nevében. Kifejtette, hogy a jelen pillanat nem alkalmas a bérek felemelésére. Miután a munkások távoztak az irodából, C. W. Hadley, a társaság managere annak a reményének adott kifejezést, hogy a munkások szombaton vissza fognak térni a munkába. Ehez azonban a 750 sztrájkolónak is lesz még némi szava. ------------------ Az antant bizottság Dawes terv mellett Az Egyesült Államok nem akar beavatkozni a kártérítési kérdésbe PARIS, ápr. 17. — A szövetségesek kártérítési bizottsága ma egyhangúlag elfogadta a Dawes-féle tervezetet a kártérítési kérdés megoldására s azonnal hozzálát a terv keresztülviteléhez. A bizottság felszólítja a német kormányt, hogy nevezze ki a képviselőit a vasutakat és az iparokat ellenőrző bizottságokba, amelyeket a terv alapján felállítanak, s azoknak a törvényjavaslatoknak az elkészítésére, amelyek szükségesek a Dawes terv egyes feltételeinek a végrehajtásához. LONDON, ápr. 17. — A kormánykörökben nagy kiábrándulást okozott az a tény, hogy a washingtoni kormány nem is válaszolt McDonaldnak arra a jegyzékére, amelyben Anglia álláspontját körvonalazta a Dawes-féle kártérítésizervre. üres kibúvásnak tekintik a washingtoni kormánynak azt a magyarázatát, hogy amennyiben nincsen hivatalosan képviselve se a kártérítési bizottságban, sem pedig a szakértők bizottságában, következésképpen nem is lehet érdekelve a kártérítési tárgyalásokban. A washingtoni kormánynak ez az álláspontja könnyen felboríthatja az egész tervet, mert egyik feltétele éppen az volt, hogy Németország 200 millió dolláros kölcsönt kap, melyet főrészben Amerika folyósítaná é s lakással ellátni a hajléktalanokat, tudományos alapon összekapcsolni az ipart, a tőkét és a munkásságot s csak arról nem , beszélt, hogy mit tett s mit fog tenni a munkások helyzetének I a javítására, a munkanélküliek problémájának a megoldására. , A szocializmust igen szép reménynek tartja McDonald, mellyel át lehet formálni majd valaha a világot, de azt először minden részletében ki kell dolgozni s lassan, fokozatosan megvalósítani. -----------------IDŐJÁRÁS. Némileg emelkedő hőmérséklet várható péntekre New York államban. Pánik az angol mozi- és autóiparban LONDON, ápr. 17. — Nagy ijedelmet keltett ma a film- és autó nagykereskedők körében az a hír, hogy az autó- és filmbehozatali vámot 33 és egyharmad százalékkal fel fogják emelni. Azt mondják, hogy ez az intézkedés az angol moziipar végét jelentené és megnehezítené az Amerikában készült autók és filmek terjesztését Angliában. ------------------ Rablássalvádolnak három fiatalembert Peter Novákot, Joseph Lorenát és August Wengert ma előállították a Yorkville bíró stigon, azzal vádolva őket, hogy 50 dollárt raboltak el egy groceristől, $40-t egy mosodatulajdonostól s $90-t az utcán egy gyalogjárótól. ------------------ Megbüntették, mert engedély nélkül volt fogorvos William Shermant ma 1000 dollár bail alá helyezték a West Side Court Houseban, mert engedély nélkül praktizált mint fogorvos. Japánban nagy felháborodást keltett a Johnsonjavaslat elfogadása WASHINGTON, április 17. Hughes külügyi államtitkár nem nyugodott bele a japánokat kizáró törvényjavaslat elfogadásába, amely a japán s az amerikai kormány közt fönnálló egyezményt megdönti. Követelni fogja az önöktől, hogy tekintet nélkül a belpolitikai következményekre, vétózza meg a törvényt és ezáltal demonstrálja a japán kormány előtt az amerikai kormány jóhiszeműségét. Hivatalos körökben azt hiszik, hogy Hughes le fog mondani, ha az elnök nem vétózza meg a törvényt. Tokiói jelentések szerint, Japánban nagy fölháborodást keltett a törvény elfogadása. A japánoknak semmi kifogásuk nem vona az ellen, ha az amerikai törvényhozás megtiltja a japánok bebocsátását Amerikába, föltéve, hogy más nemzetekkel szemben is így jár el. Azonban csupán a japánok kizárását megbélyegzésnek tekintik. A japán kormány a washingtoni nagykövetnek azt a kijelentését, hogy a törvény elfogadása “súlyos következményekkel” jár, úgy magyarázza, hogy a japán-amerikai barátság meglazul. A japán kormány tagadja, hogy nagykövete meg akarta fenyegetni Amerikát. Ennek dacára valószínű, hogy a japán nagykövetet a közeljövőben vissza fogják hívni. —--------------- Keresik az eltűnt lányt JERSEY CITY, ápr. 17. —“Az én lányomat valahol fogva tartják, vagy hamarosan hírt kell, hogy halljak felőle” — mondta Andrew Muro, akinek főiskolába járó lánya a napokban eltűnt. Ruházatát a Hackensack folyó hídján találták meg, de a szülők nem hiszik, hogy lányuk öngyilkosságot követett volna el. A rendőrség ma is kutat a lány után. ------------------ Civakodás után öngyilkos akart lenni A 27 éves Mrs. Rea Moscow, 1226 Lincoln Place, brooklyni lakos öngyilkos akart lenni egy a férjével folytatott haragos vita után. Ebert lélegzett be, de idejében adott ellenméreg segítséget sikerült megmenteni az életnek. ------------------- Börtönre van pénz bőven ALBANY, ápr. 17. — Az állami börtönök bizottsága ma elfogadott egy tervet arra nézve, hogy az Erie megyei börtönben 324 új cellát építsenek. Az előirányzott költség csekély hatszázezer dollárra rúg. A Nassau megyei börtön kibővítésére egy millió dollárt szánnak, de ebben az összegben már bent van más építési költség is. Azonkívül Brooklyn 75-ik kerületében egy új börtönt és rendőrállomást akarnak építtetni.