Uj Előre, 1924. december (20. évfolyam, 4435-4465. szám)

1924-12-01 / 4435. szám

MINDEN H/aAUAAj(^AMUNteSOKKAIC UJ ELORE Entered as second class matter August 7, 1921, at the Post, Offlcs ot Nsw York. N. Y., under the Act of March 3rd. 1879. Published every day in the year by the S. B. S. Publishing- Company» Inc* 33 First Street. New York, N. Y. Telephone Orchard 4927—8 GEORGE THEITLER, Business Manager. Subscription rates: One year, $6.00, six months, $3.00; tlfree months, one month, $—76. — Foreign Countries: One year, $12.00 six months. 8S.WV, three months, $3.60: one month, $1.50. SINGLE COPIES, DAILY 3 CENTS, SUNDAYS 6 CENTS. Kiadja az év minden napján az S. B. S. Publishing Company, lac. 28 First Street, New York, N. i. Előfizetési árak: Egy évre $6.00; hat hónapra­ $3.00; három hónapra egy hónapra $1.76. — Külföldre: Egy évre $12.00; hat hónapra $6.00; há­rom hónapra $3.50; egy hónapra $1.50. EGYES SZÁM ÁRA: HÉTKÖZNAP 3 CENT, VASÁRNAP 6 CENT. Minden check, money order, stb, az alábbi névre állítandó ki: "UJ ELŐRE." 33 FIRST STREET. NEW YORK, N. Y. A TIZENEGYEDIK ÉVBEN . __^ « A­ kapitalista imperializmus a szolgáihoz: A 11-ik évben be kell fejeznetek ezt a gálát ... ANGLIA ÉS A NÉPLIGA A New York World legnagyobb megelégedésének adott kifejezést, hogy a népliga titkársága újra fontolóra vette a kér­dést, vájjon a népligához tartozó kormányok elé terjesztheti-e az egyiptomi tiltakozást. Ennek a lapnak a véleménye szerint a tiltakozás visszautasítása könnyen azt a látszatot kelthette volna, hogy a népliga nem alkalmas a nemzetek barátságos viszonyának és a világbékének biztosítására. A népliga titkár­ságának új állásfoglalása bebizonyítja, hogy a népliga igenis alkalmas szerv a nemzetközi viszályok békés elintézésére. Chamberlain, Anglia egészségügyi minisztere, a külügy­miniszter testvére ezzel egyidejűleg jelentette ki Birming­­hamban, hogy “félreértés, vagy határozott félremagyarázás az az állítás, mintha mi el akarnánk nyomni Egyiptom függet­lenségét. Anglia és más nagyhatalmak között semmi sem ve­zethet könnyebben háborúra, mint az az állítás, hogy Anglia támadólag lép fel Egyiptom ellen. Nem engedhetjük meg, hogy türelmünket és engedékenységünket bárki is gyöngeség­­nek vélje.” Ha Chamberlain az angol kormány nevében beszélt — amihez kétség nem fér, — az angol kormány nem csupán egy esetleges közbelépést, hanem az egyiptomi függetlenség el­nyomása ellen való tiltakozást is háborús oknak tartja. Követ­kezésképpen a liga a kormányok elé terjesztheti az egyipto­miak tiltakozását, de ha valamelyik kormány aztán magáévá teszi a tiltakozást, az angol imperializmus hadihajói majd megtanítják, hogy az angol imperializmus ‘türelmének’ és “en­gedékenységének” vannak határai s nem is kell nagyon mesz­­szire keresni a határokat. Szó sincs róla, nem csak az angol kormánynak vannak ha­dihajói, szubmarinjai, repülőgépei és katonái, hanem más kor­mányoknak is. Egyik-másiknak, például az amerikainak, a ja­pánnak vagy a franciának elég tekintélyes számban. De Ang­lia nem azoktól a kormányoktól várja a tiltakozást, melyek nyomatékot tudnának adni tiltakozásuknak a haderejükkel. Az amerikai, a francia, a japán vagy az olasz kormány imperia­lista törekvések képviselője. Mindegyik hajlandó szembeszáll­ni az angol kormánnyal, ha a saját imperialista érdeke össze­ütközik az angol imperializmus érdekeivel. Ellenben mind­egyik előtt rokonszenves az a gondolat, hogy Anglia “rendet tart” gyarmataiban és a politikai fönhatósága alá tartozó or­szágokban. Mindegyik megérti, hogy “rendet kell tartani,” mert maguk is “rendet tartanak,” az egyik Koreában és Kíná­ban, a másik a latin köztársaságokban és a Filippini szigete­ken, a harmadik Tunisban és Tripolisban és így tovább. Az imperialista hatalmak által elnyomott és kizsákmányolt kis nemzetek azok, melyek rokonszenveznek Egyiptommal, de a kis nemzetek nincsenek abban a helyzetben, hogy tiltakozá­suknak nyomatékot adjanak. Az amerikai imperializmus nem tudta pecsétnyomójává tenni a népligát. Az angol és a francia imperializmus nem en­gedte. Az angol imperializmus — miután az amerikai impe­­rilaizmus visszavonult, — kisajátította magának a népligát. Határozatainak pecsétnyomójává tette. Még nem tudjuk, mi akar lenni a népliga titkárságának új határozata, politikai szemfényvesztés-e vagy a pecsétnyomó lázadása-e a rendeltetése ellen? Ha az utóbbi akar lenni, Ang­lia össze fogja törni a lázadó pecsétnyomót. A népliga nem biztosított és nem fog biztosítani egyetlen gyönge nemzetet sem az erősebbek erőszakoskodásai és rablá­sai ellen. Az imperialista erőszakoskodásnak és rablásoknak csakis a proletariátus vethet véget a kapitalista uralom meg­döntésével. A NAGY HÁZITISZTÍTÁS A kapitalista pártok az Egyesült Államokban sohasem voltak egységes, tömör és fegyelmezett szervezetek. A kapita­lista pártok a városi, megyei, állami és országos pártbizottsá­gok hálózatából állanak, úgyszólván csak keretek, melyeket választások alatt a szavazók kitöltenek. Ez a tény teszi ért­hetővé, hogy az “inzurgenseknek” a visszatérés éppen olyan könnyű volt mindig, mint az elszakadás, így például 1912-ben Roosevelt elszakadhatott a republikánus párttól, az akkori elnökválasztási harcban elbuktathatta a republikánus pártot a szakadás által, de egy-két év múlva, mintha mi sem történt volna, visszatérhetett a republikánus pártba. Senkinek se ju­tott eszébe tiltakozni visszatérése ellen. A republikánus párt most egy kissé szigorúbban veszi a dolgot. Egyszerre négy inzurgens szenátort zárt ki, azokat a szenátorokat, akik a mostani választási harcban a republi­kánus pár­t ellen fordultak. A pártvezérek a választási győze­lem után úgy érzik, hogy az inzurgensek tehetetlenek, a párt­gépezet működését nem tudják megakadályozni a demokra­tákkal való szövetkezés által. .Most kell tehát megtanítani őket fegyelemre. Most kell elvégezni a “háztisztítást.” Ez a háztisztítás tulajdonképpen nem egyébb, mint hiva­talos elismerése egy már régebben nyilvánvaló ténynek. Annak a­­ténynek, hogy az amerikai kapitalista osztályon belül érdek­­ellentétek fejlődtek ki, új csoportosulások történtek, me­lyeknek a régi pártok nem felelnek meg. A házitisztítás azt jelenti, hogy a republikánus pártban — dacára TI­M FYRE MINDEN PÁRTTAGNAK KÖTELESSÉGE TÁMOGATNI A ‘DAILY WORKER"-t Biztosítani kell a Daily Workert a jövő évre. A párttagok kötelessége kötvényt venni. A Munkáspárt Központi Vég­rehajtó Bizottsága a következő levelet küldötte ki, melyet min­den osztálynak a következő gyű­lésén fel kell olvasnia: Kedves elvtársak! őszintének kell lennünk! A “Daily Worker” a ti lapotok és nagyon jól tudjátok, hogyan ha­lad előre. Olvassátok ezt a fi­gyelmeztetést. A “Daily Wor­ker” két terhet cipel, mindegyik vállán egyet. Saját épületünk van, mely azonban még nincs teljesen kifizetve, ez az első szá­mú teher. Saját nyomdánk van, mely még nincs egészen kifizet­ve, ez a második számú teher. A “Daily Worker” képtelen ilyen terhekkel a vállain harcol­ni. Azokat az akadályokat, me­lyek az előrehaladásunkat meg­akadályozzák, félre kell dobni az útból. Ezért kell a “Daily Worker” 1925-ös kampányát biztosítani. Ez azt jelenti, hogy mindenki­nek bizosítania kell önmagát, hogy az 1925. évben a “Daily Worker” előtt tiszta út lesz. Hogy a Daily Workert harcké­pes álalpotba hozzuk, az osztá­lyoknak kötvénykönyvecskéket adunk ki. Minden tag köteles egy biztosítási kötvényt vásá­rolni. MINDENKINEK KELL VENNI. Elvtársak, a legnagyobb ener­giával feküdjetek ebbe a kam­pányba. Vásároljatok $5 és $1 kötvényeket az osztálygyűlése­­ken. Ez végleges párthatáro­zat. Egy lépést sem hátra! Mindig előre. A munkások hatalmához. Testvéri üdvözlettel A “DAILY WORKER” Hogyan kell a kötvényeket eladni. A következő utasításokat be­tű szerint kell végrehajtani: 1. Egy kötvénykönyvben 15­­ dolláros, három 5 dolláros és két 10 dolláros biztosítási köt­vény van. A könyvet minden gyűlésen a tagság elé kell ter­jeszteni. 2. Minden osztálgyű­lés napi­rendjén a “Daily Worker Biz­­tosítás”-nak ott kell lenni. 3. Ennél a pontnál az osz­tály­szervezőnek fel kel olvasni azoknak az elvtársaknak a ne­veit, akik a kötvényüket már megvették és azokét, akik még nem teljesítették kötelességü­ket. 4. Miután a neveeet felol­vasta a szervező, azoknak, akik még nem vették meg a köt­vényt, azonnal meg kell ven­niük. 5. Azokat az elvtársakat, a­kik nem jelentek meg a gyűlé­sen, fel kell keresni a lakásukon és követelni tőlük, hogy kötvé­nyüket vegyék meg. Az osztá­lyoknak legalább egy 10 dollá­ros kötvényt kell vásárolni. 6. A kötvénykönyv a legfon­tosab része legyen minden tö­­meggyű­lésnek. 7. Egy illetékes elvtársat meg kell bízni azzal, hogy min­den gyűlésen beszéljen a “Dai­ly Worker” 1925. évre való biz­tosításáról. Minden jelenlevő elvtársat fel kell használni a kötvények eladására. 8. Az eladott kötvényekről hetenként el kell számolni a Dai­ly W­orker”-rel, 1113 W. Wash­ington Blvd., Chicago, 111. I 9. Minden párttag és tisztvi­selő, aki az eladással meg van , bízva, felelősséggel tartozik a ’ munkáért és pénzért. Úgy , a megmaradt, mint az eladott köt- 1 vénykönyveket a kampány be­fejeztével vissza kell küldeni. l­. Ez a kampány addig fo­lyik, míg minden tag meg nem vette a kötvényét és ezáltal a “Daily Worker” megjelnését az 1925. évre biztosítja. LENIN PÁRTJA Amerikában a Munkás­párt. Az a munkás, ki önmagá­hoz és Lenin emlékéhez hű akar maradni, annak csak egy kötelessége lehet: be kell lép­nie a Munkáspártba, laza szerkezetének és könnyen táguló kereteinek, — a nagy­tőke és a kistőke képviselői többé nem férnek össze. Ha ezen kívül még valamit jelent, csak azt jelentheti, hogy a republi­kánus párt sokkal kifejezettebben lesz Wall Street pártja, mint eddig. A Kommunista Internacionálé Programmja A Kommunista Internacionálé ötödik világkongresszusán elfoga­­dott te­rvezet. (Folytatás.) A proletárdiktatúra és az osz­tályok. A kisajátítók kisajátítása el­leni harc ezen harc minden ele­mének legalaposabb tanulmá­nyozását követeli meg. A nagyburzsoázia és a nagy­­birtokosok, valamint a soraik­ból kikerült felsőbb tisztikar, a generálisok és a felsőbb bürok­rácia a legkíméletlenebb ellen­ségei a proletariátusnak, és ezek ellen a legelkeseredettebb har­cot kell folytatni. Ezen körök szervezett erőit csak a diktatú­ra megerősödése és az összes kizsákmányoló összeesküvések és lázadások végleges elnyomá­sa után lehet kihasználni. A proletárforradalom egyik­­ legnagyobb kérdése a technikai­­ fejmunkások problémája. Az ezekből a sorokból kiinduló el­lenforradalmi akciókat a legszi­gorúbban el kell nyomni, azon­­ban tekintettel kell lenni arra is, hogy ezekre az emberekre a gazdasági fejlődésben a prole­tariátusnak szüksége van, a fej­munkásokat az ideológiai befo­lyás alá kell vonni. A parasztsággal szemben a Kommunista Pártnak az a leg­főbb kötelessége, hogy annak nagy részét magához vonja. Szigorúan meg kell különböz­tetni a parasztságon belüli kü­lönböző csoportokat egymás­tól, mérlegelni kell azok sajátos jelentőségét és a parasztság nincstelen félproletár rétegét minden eszközzel támogatni kell, át kell engedni a nagybir­tokok egy részét, és az uzsorá­soké elleni harcukat megkönnyí­teni. A középső­ réteget a pro­letáriátus semlegesíteni fogja, nem nyúl a birtokához és fel­szereléséhez és a nagybirtoko­sokkal egyesült nagyparasztok blokkjának minden támadását visszaveri. A proletáriátusnak ebben a harcban a szegény falusi lakos­ság szervezeteire kell támasz­kodni, akik azokban az orszá­gokban, ahol a mezőgazdasági bérmunka rendszere van kifej­lődve, a falusi proletáriátus ve­zetése alatt állnak. A városi kispolgárságot,­­ mely állandóan a legszélsőbb­­ reakció és a proletáriátus iránti­­ szimpátia között ingadozik,­­ szintén semlegesíteni kell. Ez a kistőkéjük épségben hagyá­sával érhető el, és azzal, hogy­ az osztály gazdasági forgalmá­nak szabadságát a proletáriátus nem bántja és az uzsorahitel el­leni harcában támogatja. Mindezen feladatok elvégzé-­ sénél a proletáriátus különféle szervezeteinek (szövetkezetek, és más egyesülések és első­sor­ban a forradalom vezető ereje a párt) a proletárhatalom tény­leges szervekké kell lennie. Csak ezen szervezetek határta­lan támogatása mellett, az osz­tályakarat teljes egysége mel­lett, és a párt vezetése mellett állhatja meg a helyét a proletariátus az emberiség történetének ebben a korszaká­ban, mint az egész társadalom szervezője. (Folyt, következik.) Hajcsár-ének Irta GÁBOR ANDOR Zakatol, füstöl, termel a város, sgépek zajából bőgi a gyáros: “Sokat iszol még, sokat eszel még! Ha tovább így megy, kövér leszel még, hízol, te redves! Kövér, ha lennél, nem lenne izmod, rosszul működnél, nem szabad híznod, tilos, te redves! Hogy el ne hízhass, vigyázok rája, túlságos nagy már a m­unkád ára! Túl nagy, te redves! Le kell belőle vágnom egy csücsköt, ha van ebéde, minek a fzüstök? minek, te redves? Fogjuk a testet vékonyabb kosztra, inkább a lélek álljon a posztra! Lelked, te redves! Művelni lelked, ahhoz idő kell, ne töltsd zabáivá drága időd­el, koplalj, te redves! Lejjebb szállítom a munkabéred, akármály lent lesz, te meg nem éred, nem, nem, te redves! Egy-egy falattal csökkentem étked. Míg egy falat van, mindig sok néked! Sok, sok, te redves! Megesküszöm rá oltár előtt is: sajnálom tőled a levegőt is! , Azt is, te redves! S ha nélkülözni tudnálak végleg, kiirtanálak, eltüntetnélek! El, el, te redves! Addig is, hajrá, korbácsom csattan! ahelyett adtam, fájjon, te kedves!” Gépek zajából igy bőg a gyáros, s zakatol füstöl, termel a város... O ENGELS: Az állam a való­ságban olyan gépezet, amellyel az egyik osztály a másikat el­nyomja, a demokratikus re­publkában épp úgy, mint a ÖT ÉV UTÁN... — Emlékezés Kecskemétre. — Egy elvtársunk, a ki szem­tanúja volt a kecskeméti vér­fürdőnek, amelyből sikerült, megkínzottan bár, de élve el­menekülnie, Írja a szörnyű na­pok évfordulóján az alábbi so­rokat : 1919 november 19-én történt. Délelőtt tíz órakor a román megszálló hadsereg kivonult Kecskemétről és átadta a várost a Nemzeti Hadseregnek. Alig pár perccel az átvétel után Héj­­jas Iván és legszűkebb környe­zete jelentkezett “szolgálatté­­telre” az ügyészségi fogházban, ahová még a románok vittek be mindenkit, akit hazafias de­­f­und­álás “kommunista gonosz­tevőként” adott a kezükre. A fogház rendes személyzete kö­zül nem maradt ott, csak egy Muhi nevezetű, ő nyitotta ki a zárkák ajtait, mikor Héjjas Iván, Francia Kiss Mihály kí­séretében végigjárta az egész fogházat, hogy ott “terepszem­lét tartson”. Délután 3 órakor az összes foglyokat sétára vit­ték Francia Kiss Mihály must­rálta az udvarra kivezető lép­cső alján az áldozatokat. .. Ma­ga elé szólította Simon István elvtársat, pofonverte és azt mondta neki: — Hogy is van az a vers? Az a Felszállott a páva? Mert Simon István május el­sején Kecskeméten egy népgyű­lésen Ady Endrének ezt a köl­teményét szavalta. És Simon Istvánnak most, a fogház udva­rán ugyanúgy el kellett szaval­nia a verset, mint akkor. Ez volt a kezdet. Séta után a fog­lyokat vissza­eresztették a zár­káikba, de közvetlen utána le­vitték őket a földszinti első zár­kába, ahol rettenetesen elverték és összekínozták valamennyit. Félhét tájban bejöttek a fog­házba Révész István pápai pre­­látus és Muraközi István refor­mátus lelkész. A prelátus a ka­tolikus foglyokat meggyóntat­ta, a református foglyoknak fel­adta az Úrvacsorát. Mert mind­ez már a keresztény kurzus je­gyében történt... 9 órakor Francia Kiss Mi­hály ordítozását hallottuk a fog­házban. Jött a “gárda”, Héjjas Iván vezetésével. Tagjai voltak ennek a társaságnak Héjjas Au­rél főhadnagy, Raád Árpád had­nagy, ifj. Füvessy Imre had­­­nagy, Francia Kiss Mihály, Danis Mihály és Zbona András tiszthelyettesek, Dr. Magyar József és Dr. Zana Ferenc ügy­védek, mellérhelyi Barna Tibor re­ndőrfelügyelő és Demcsák Antal rendőrfelügyelő. Velük volt Dr. Kará­csonyi Gyula ál­lamügyész, a kecskeméti ügyész­ség vezetője is. Héjjas Iván a kezében tartott papírlapról ol­vasta fel a neveket. Az első volt Dr. Budai De­zső, a kecskeméti direktórium­­ elnöke... Utána következtek Dr. Stern Zsigmond, Dr. Hal­­mos Lajos, Vércse Gábor, poli­tikai megbízott, Hrohár József, Szűcs Lajosné, a nőmunkások titkára, Villám István, Villám Antal, Berkes Ferenc, kormány­zótanácsi biztos, Reisman Sán­dor, Szegedi Lajos, Sverteczky Mátyás, Vince Lajos, Simon István, a Magyar Alföld mun­katársa, Kurucz József vörös­őr, Kaufer Artur nyomdatulaj­donos, Herényi Pál, a földmun­kások elnöke, Faragó Pál és raj­tuk kívül még tizennyolcan, a­kiknek a nevét most már nem tudom emlékezetből felsorolni. Az áldozatokat egyenként szólították elő a zárkákból-s mikor egy-egy kilépett, a fehér állatok megrohanták és zuhanó ütlegek­ közt vitték le a föld­szintre, ahol a halálos kínzáso­kat végrehajtották rajtuk. Dr. Halmos Lajosnak bugy­libicskával kanyarították ki mind a két szemét. Szegedi La­josnak, az édes­apámnak, kábel­drótot húztak át a torkán, Si­mon István számára pedig nagy erdő­fűrészt hozattak előbb a derekán, a bordái alatt fűrészelték keresztbe, aztán az egyik válláról ferdén a csípője felé. Még hörgött, mikor a fű­rész fogai a húst, a vért és a beleket széjjelfeccsentették tes­­téről. A fűrészt Francia Kiss Mihály és Zbona András húz­ták... Ez a munka eltartott hajnali három óráig. Ekkor szeren­csétlen elvtársainkat kocsikra rakták s több más fogollyal együtt Orgoványra szállították. A hullákat elásni, az eleveneket felakasztani, vagy élve eltemet­ni. Három elvtárs, Berkes Fe­renc, Berényi Pál és Reismann Sándor annyira magukhoz tér­tek a kinázsok után, hogy le tud­tak vánszorogni egy őrizetlen pillanatban a fogház pincéjébe, de ott másnap megtalálták őket s nekik is el kellett menniük a többiek után. A haramiáknak írott parancs volt a kezükben Zsitvay Tibor főispántól, aki jelenleg Kecske­mét képviselője és a magyar Nemzetgyűlés alelnöke... Szegedi Vilmos.

Next