Uj Előre, 1926. április (22. évfolyam, 4919-4948. szám)
1926-04-07 / 4925. szám
6 oldal MINDEN H^vALMAX^AA^rKASOKN^ UJ ELŐRE Entered as second class matter August 3, 1921, at the Post Office oi New York, N. I.. under the Act of March 8rd, 1171. City Edition published every day In the year by the UJ Előre Publishing Co.. Inc., 33 First Street, New York, N. Y. National Edition, Published Daily, Except Sunday Felepltone Orchard 4927—8 «OHM JiECKER, Manager. inscription rates: One year Vo.00; six months $3.00; three months $1.7»; trie ino.ith $—.76. — New York City: One year $S.00. — Foreign countries: One year $12.00; alx montha $6.00; three months $3.60. SINGLE COPIES, DAILY 3 CENTS, SUNDAY 6 CENTS. Kiadja az ív minden napján az UJ Előre Publishing Co., Inc., S3 First Street, New YorK, N. Y. Előfizetési árak: Egy évre $6.00;New Yorkban $8.00; hat hónapra $3.00; három hónapra $1.75; egy hónapra $1.75. — Külföldre: Egy évre $12.00; hat hónapra $600; három hónapra $3.50. EGYES SZÁMÁRA: HÉTKÖZNAP 3 CENT. VASÁRNAP 6 CENT. Minden check, money order, stb., az alábbi névre állítandó ki! "ÚJ ELŐRE". 33 FIRST STREET. NEW YORK, N. Y. „ -----—lát,,-, x,y-. ■ ■■ A MUNKÁSHADNAGYOK “SEMLEGESEK” A reakciós munkáshadnagyok nevében Matthew Woll, az American Federation of Labor alelnöke nyilatkozott a mexicói kérdésről. A munkáshadnagyok nem tudják, helyes-e vagy sem, hogy a mexicói kormány lefoglalja az egyházi vagyont, feloszlatja a szerzetesrendeket és egyéb egyházi szervezeteket, kiutasítja a spanyol, francia és egyéb külföldi papokat. A munkáshadnagyok nem is törődnek vele, hogy mindez helyes-e vagy sem, mert "mint demokraták és mint amerikaiak, hívei vagyunk a korlátlan vallásszabadságnak, de nem vállalkozunk arra, hogy eszméinket rátukmáljuk más országok népére, akár hadi, akár gazdasági, akár politikai vagy diplomáciai eszközökke, még morális eszközökkel sem”. A munkáshadnagyok óvatosak. Wolfer kijelenti, hogy “minket nem lehet kelepcébe cserni, nem lehet beugratni, hogy hagyjuk jóvá vagy ítéljük el Mexico egyházi politikáját”. A munkáshadnagyok semlegesek, mert ők nem hajlandók “ítéletet mondani más népek vallásos vagy vallásellenes mozgalmai fölött”. Ez mind nagyon szépen hangzik. Olyan szépen, hogy szinte gyanús. íme egy eset, amikor a reakciós munkáshadnagyok nem foglalnak állást a reakció ellen, de legalább mellette sem, hanem beérik a semlegességgel. Ez az eset olyan kivételes, hogy egy kissé gyanús. Valóban semlegesek ezek a munkáshadnagyok? Kiderül, ha egy kissé közelebbről vizsgáljuk meg Mexico egyházpolitikáját, Mexicót a nagybirtokosok diktatúrája alatt valósággal elárasztották a papok. A mexicoi nagybirtokosok ezerszámra hozatták Európából, különösen Spanyolországból a papokat. A szerzetesrendeknek hatalmas hálózatát terítették az országra, fölépítettek egy hatalmas egyházi szervezetet, ennek a szervezetnek birtokokat és jobbágyokat adtak. Mindezt persze nem ingyen, hanem viszontszolgálatért. A papságtól azt a viszontszolgálatot követelték, hogy tartsa az elképzelhető legteljesebb . .., berni sötétségben a mexicói munkásokat és földmivelőket. . papság emberöltőkön át derekasan teljesítette ezt a szolgálait. A “népnevelés” a papság monopóliuma volt. A papság „népnevelése” a dolgozó tömegeket tudatlanná, babonássá, szellemileg elmaradottá tette. A papi “népnevelés” terméke az analfabéta, pokollal terrorizált, alázatos peon volt. A papság természetesen az ilyen “népnevelő” munka mellett bőséges időt taxált arra, hogy földesúri minőségben a földesurakkal versenyt nyúzza a peonokat. A forradalom megtörte a földesúri-egyházi uralmat. A földesurak elmenekültek, de a papok Mexicoban maradtak és évek során át tevékeny részt vettek az ellenforradalmi kísérletek szervezésében. Ahány pap, ahány szerzetes, ahány apáca, — pedig volt belőlük bőven, — annyi ügynöke az ellenforradalomnak. Fekete bajnokai a hűbériség fekete korszakának. Nem igaz, hogy vallási kérdés ezeknek az ellenforradalmi ügynököknek az eltávolítása. A mexicói kurázsoáziának és a mexicói munkásoknak közös harca a feudalizmus visszatérése ellen és az amerikai imperializmus ellen, mely egy — a feudalizmust visszaállító — ellenforradalomtól várja a régi kizsákmányolási alkalmak visszaszerzését. A régi földesúri egyházi kormányzat adta az amerikai kapitalistáknak az olajkoncessziókat, a bányakoncessziókat, a földkoncessziókat, az olcsó nyersanyagok dús forrásait és az olcsó munkaerőt, az amerikai kapitalisták pedig a haszonrészen kívül kitűnő fegyvereket és muníciót adtak a földesúri egyházi kormánynak a forradalmak leverésére. Az ellenforradalomnak ezek a kiutasított fekete ügynökei az Egyesült Államokban is az ellenforradalom ügynökei. Vallási üldözés címén követelik az amerikai intervenciót. Nem a vallás védelmére, nem a vallás szabadságának védelmére, hanem a földesúri egyházi uralom visszaállítására. Az amerikai munkáshadnagyok ezt tudják, de nincs ellene egy szavuk se, mert ők semlegesek. Igen, semlegesek, az ellenforradalom javára. TALÁN NEM IS KELL KIZÁRNI ŐKET Kiss Aladár, a perthamboyi csuhás, nagyon megharagudott egyházának azokra a tagjaira, akik a passaici sztrájkolókkal rokonszenveznek és rokonszenvüknek a sztrájkolók támogatásával adnak kifejezést. A plébános talán nem bőszült volna fel, ha a perthamboyi munkások csak a rokonszenvüket adnák a passaici sztrájkólóknak, ellenben a pénzüket a plébános urnak adnák. Ezt még csak elviselné valahogy. Ellenben elviselhetetlen számára még gondolatnak is, hogy a munkások ne a papot, hanem a sztrájkólókat támogassák. Meg is fenyegette híveit keményen, hogy el ne merjenek menni a segélybizottság által összehívott gyűlésre, mert kizárja őket az egyv.r.K. Figyelmeztette a híveket, hogy ez nem üres fenyegetés, a spiclik ott lesznek a gyűlésen és följegyzik, hogy kik azok az egyházközségi tagok, akik a fenyegetés dacára is elmennek a gyűlésre. Az egyházközségi tagok nem nagyon ijedtek meg a fenyegetéstől. Elég szép számmal jelentek meg a gyűlésen. A csuhás legközelebbi prédikációján már nem jelentek meg olyan szép számmal. Nem várták meg, hogy a csuhás kizárja őket az egyházból. Nem volt szükség a kizárásra, hogy faképnél hagyják a csuhást. Ajánljuk a plébános urnak, hogy folytassa a dolgot. — U J ELŐRE Viharos tengeren úszik a francia frank tutaja ELLENFIMDALMÍROK MÁRCIUS IMRÉIÉ MAGYARORSZÁGI!»! .4 gyáva faj, a törpe lelkek, kik nem, szégyellik magukat Sápadni, ha a lant kezemben egy-egy merészebb hangot ad... Mit mondotok, mit tesztek akkor, ha e világnak sarkai Földindulástól, égrengéstől tőből meg fognak ingani. . . Ha Ös8zevész, mint négy vadállat és tombol mind a négy elem , S én vérbe mártott lantomat majd véres kezekkel pengetem. PETŐFI: Mint tövis a petyhüdt húsba, illenek bele a 48-as forradalom gondolatai a mai magyar uralom népnevelési és eszmekörébe. Az ellenforradalmi ideológia összes hivatalos és nem hivatalos irányítói éppen ezért legszívesebben agyonhallgatnák vagy éppen kiátkoznák a forradalmi március 15-ike emlékét, épp úgy, mint a magyar múlt többi gyér forradalmi hagyományait : Martinovics jakobinus összeesküvését és Dózsa parasztlázadását. Magasabb államérdekből mégis kénytelenek ráfanyalodni a “48-as hősök” iskolai és politikai ünneplésére. Nem árt egy kis hazafias kábítószer — ha még olyan gyönge hatású is — a nagy népnyúzó operációnál és a halott forradalmárok emlékének elorzásával még lehet éretlen, lógós csapatokat is szerezni az eleven forradalmárok elleni irtóhadjárathoz. De nem lehet őket érdemük szerint máglyára rakni nemzetközi okokból sem. Mert ami kevés kultúrértéke, nemzetközi becsülete van a magyar történelemnek, azt a Petőfik, Kossuthok, Adyk, a forradalmárok szerezték. Horthy-Bethlen ország lelki elődei: a generális vérebeket uszító mágnások, élősdi nemesek akkor is csak világraszóló undort zúdítottak a magyar névre. Kénytelen-kelletlen be kell keverniük a márciusi forradalmat is abba a menthetetlenül zavaros lelki moslékba, amelyet turáni őspogány vallás mellett legfeketébb klerikalizmusból, irredenta vadmagyarsággal vegyülő svarcgelli Habsburg-lakosságból, mongol fajrokonsággal összekompromittált árja tájvédelemből kotyvasztanak össze az ellenforradalmi ideológia megszorult kuruzslói. Tanterveken, iskolakönyveken, fajvédő irodalmon és újságíráson keresztül töltögetik ezt a kotyvalékot a fiatalságba, öntudatlan tömegekbe. Mint a Dózsa eleven húsát, úgy szeretnék beadni a népnek az élve agyonkínzott forradalmárokat. A magyar királyi fraknhamisításnál is sokkal hatalmasabb állami szervezet áll neki a történelem hamisításnak, hogy preparálva kapja Petőfit, Márciust, 48-at az a ‘kutya bendő”, amely Ady tanúsága szerint “Magyarország sírja volt és benne poshad a jövendő”. ★ Petőfi és Kossuth a forradalomban. A 78 év előtti forradalmi tüntetés emléke azonban sértetlenül csúfolja meg a fehér történelem hamisító üzem minden igyekezetét. A történelem adatai hangosan hirdetik, hogy 1848 március 15-ikén osztályharcos, szocialista eszmék adtak hangot a nemzeti szabadságért, parasztfelszabadításért hővülő pesti márciusi fiatalságnak. A “márciusi ifjak” vezérei a francia utópista szocialisták tanításait olvasták, Petőfinek — naplója szerint — mindennapos imádsága volt Louis Blancnak a Francia Forradalmat leíró munkája. 1848 elején a francia februári forradalomban Páris proletársága lendíti neki a forradalmi hullámot Közép-Európának. A feudalizmus bilincseit rázó, polgári forradalom, de zászlótartója, következetes harcosa Németországban és Ausztriában: az ipari munkásság. Március 13-án a wieni munkájáig adja meg a lökést a foradalomhoz és “eme bécsi proletáriusok” voltak az egyedüli védelmezői a barikádoknak, amelyeket Windischgraetz zsoldosai ellen emelt a wieni forradalom. Hajón, postakocsin két napig tartott, mire Pestre érkezhetett a forradalom híte, ahol azonban csak ideológus- vezérkart talált és nem tömegtábort. Pestnek akkoriban alig ezer gyári munkása és mintegy tízezer kisipari mesterlegénye 14—18 órás munkaviszony jármában és a céhrendszer bilincsei között vergődve nem jelentett erőt. A paraszt tömegek sötét bizalmatlansággal szemlélek minden városi mozgalmat és így olvadt le a forradalmi vihar egyszerű utcai tüntetéssé Pesten. De ez megrázó erejű, hatásos demonstráció volt. Az utca népe a márciusi ifjak vezetése alatt nyomdát foglalt le, forradalmi kiáltványt nyomtatott, hatóságellenes gyűlést tartott és erőszakkal kiragadta a börtönből Táncsics Mihályt, a pásztorlegényből lett két, a parasztság felszabadításáért küzdő agitátort, a “Munkások Ujságjá”nak későbbi szerkesztőjét. A foradalmi proklamáció 12 pontja az úrbéri viszonyok végleges megszüntetését és a “politikai státusfoglyok azonnali szabadon bocsátását” követelte. Március 15-ikének megvolt az a pillanatnyi eredménye, hogy a pesti utcai mozgalmak hírére, attól való rémületében, hogy Petőfi 40 ezer fegyveres paraszttal közeledik, a nemesi országgyűlés nagylelkűségi rohammal megszavazta a jobbágyok felszabadítását, csak éppen a “teljes és tökéletes” földesúri kárpótlást helyezte a “nemzeti becsület” vadpajzsa alá? Petőfi 40 ezer parasztja azonban csak a háborgó úri lelkiismeretben mozdult meg és így a jobágyfelszabadítás is a törvény papírján rekedt. A nemesi országgyűlés hamarosan háttérbe szorította a forradalom baloldali vezérkarát és az új magyar jakobinusok helyett Kossuth zsirondja vette át a forradalom vezetését. Kossuthról méltán állapította meg Marx a Neue Rheinische Zeitungban, hogy “igazi forradalmi jellem, aki szembe meri állítani az ellenforradalom gyáva dühöngésével a forradalmi szenvedélyt, a fehér terrorral a vörös terrort” De a nagy magyar forradalmárnak nagy tévedése, a viszonyok szülte balfogása az volt, hogy a nemzeti forradalomból kiszorította az osztályharcos elemet, háttérbe nyomta a jobbágyfelszabadítás harcos keresztülhajtását és ezzel kieresztette a hajtógőzt a nemzeti forradalom lokomotivjából, amelynek pedig rendíthetetlen nagyszerű gépésze volt. A 48-as forradalom nem tudta mozgósítani a falvak és városok dolgozóit és ezzel időt adott a magyar uraknak és Habsburgoknak a cári reakcióval való szövetkezésre. ★ Ünnepelnek — az orgyilkosok. Minden félszegségük, hibáik dacára hangosan hirdetik a 48-as hagyományok a múlt és jövő magyar forradalmak igazát. A március 15-iki tüntetés eseményei, eszméi és követelései pedig olyan eleven erővel izgatnak minden (aktív és paszszív) ellenforadalom ellen, hogy a magyar reakció, miközben habozva elorozni próbálja március emlékét, kénytelen ugyanakkor baromi terrorral bele is gázolni a 48-as forradalom lelki hagyatékába. Iskolai ünnepélyeket verkliznek, Petőfi szobrokat koszorúznak, ablakokat lobogóznak “Március Idusán”. De Petőfi versei közt a cenzúra bődülete osztogatja a szájkosarat, Győrött az állami rendőrség betiltja a munkások Petőfi-ünnepélyét, mert “a költeményben megszólaltatott magyar nemzet elnyomatásának és fájdalmának a munkásosztályra való tendenciózus átvitele az elégületlenség és elkeseredés érzéseit idézhetné elő”. Félénken óvják és őrzik a márciusi ifjak kártékony befolyásától a fehér diákkülönítmények fascista lakájszolgálatra beszervezett “arany ifjúságát”. A budapesti Egyetem Tanácsa elutasította azt az indítványt, hogy megörökítsék Jókainak a magyar fiatalsághoz intézett szózatát, mert ebben a márciusi forradalmárból már józan mamelukká higgadt költő — óvatos fogalmazásban ugyan — de a magyar szabadság megőrzését köti a fiatalság lelkére. “Akkoriban talán aktuális lehetet Jókai szózata — mondja az elutasító indokolás — ma azonban semmi esetre sem időszerű! Amiben igaza is lehet az Egyetem Tanácsának, mert a mai fehér ifjúsághoz még a megrokkant Jókainak sem volna tanácsos szózatokat intéznie. Tányársapkás, fekete-sárga szalaggal, a Plabsburg-lakájok színeivel tüntető diákcsőcselék éktelenkedik a Petőfi emlékét gyalázó ünnepségeken és fogcsikorgatva fogadkozik a halott forradalmár szobra előtt, hogy munkásvérbe fog fojtani minden magyar forradalmi megmozdulást. Kínos igyekezettel halászik ki magának Petőfi verseiből egy-egy nemzetiszínű gondolattöredéket, hogy ezzel hessegesse el magától a forradalmi költő agyoncenzúrázott élettartalmát. A fascizmus nacionalista félemberré szeretné torzítani Petőfit és a márciusi tüntetőket. A szociáldemokrata vezérkar demokrata szalmabábot szeretne faragni belőlük. A “Népszava” ünneplő vezércikke azzal a kuruzslással hozakodik elő, hogy "lehet vad lázongások elgyöngítő vérvesztesége nélkül megközelíteni és végül elérni azt a célt, mely felé évezredek óta vágyódnak a szolgaságba jutott tömegek”. A hazug polgári demokrácia örve alatt a forradalmi tűz elfojtásáról elmélkedik és a Petőfi-ünnep alkalmából arra tanítja ki a terrorista reakciót, hogy a “rendezett nyolcas sorokban való felvonulás kevesebb kárt tesz a rendben, mintha tömegek elkeseredése “zúgva-bőgve töri át a gátat”. Mint annak idején a 40 ezer paraszt rémhírével, úgy most Petőfi versivel igyekszik elnézést, békülést, paktálást kirevolverezni az ellenforradalomtól az opportunizmus. A gyáva fajnak, a törpe lelkűeknek nyüzsgő serege azonban nem tudja elhomályosítani a márciusi évforduló igazi tartalmát : a magyar forradalom hagyományainak energiamegmaradását. A magyar osztálytudatos proletárság érzi, átérzi és megvalósításra szervezi Petőfi hatalmas elgondolását a világszabadságról, amelyért minden ■rabszolga nép piros zászlókkal indul a harcba. A leninista magyar dolgozók áldozatra kész kegyelettel őrzik a 48-as magyar forradalmárok tiszta örökségét, egyházközségének ne csak azokat a munkás tagjait fenyegesse kizárással, akik sztrájkoló munkásoknak segítséget nyújtanak, hanem azokat is, akik már kezdenek görbe szemmel nézni a saját kizsákmányolóikra, akikben már érlelődik a passaici példa követésének gondolata. Biztosítjuk a plébános urat, hogy elég lesz a fenyegetés, a végrehajtással már nem kell fáradoznia. Egyházközségi tagok nélkül fog maradni minden kizárás nélkül is. A kiherélt Dózsa írta: GÁBOR ANDOR (Folytatás) Igaza van, de a paktumot is meg kéne említeni. Vagy talán attól tart, hogy ezek a buta, földhözragadt emberek nem értenék meg? Nem, mert hiszen ezt mondja róluk: “De szellemük, az fejlődött” Az igen! Az fejlődött. Mert arról nem lehetet paktumot kötni Bethlennel. A szellem, az szabad, az olyan szervezetbe léphet, amilyenbe akar. A szellem. De ha a földmunkás teste is utána próbál menni a saját szellemének, akkor — akkor szemben találja magát a magyar szociáldemokrata párttal, mint testülettel, amelynek szelleme szintén fejlődött. Hiszen az első tizenöt évben csak szóbeli megállapodásokkal adta el mindenkor a mindenkori kormánynak a magyar földmunkást, ellenben a tizenhatodik esztendőben írást is adott már róla. Ezt nevezem szellemi fejlődésnek! És minden szellemes ember annak kell, hogy nevezze, még ha a magyar szociáldemokrata pártnak ez nem is kellemes. A “ széllem”-es fordulat után Szeder így folytatta: “Az ország földmunkásai örömmel csatlakoznának — figyelem , nának! — a szövetséghez és csak a hatóságok terrorja akadályozza meg őket ebben”. ‘ Csak? Csak a hatóságok terrorja? Csak? És a pakli? A pakli? A paktum? Az kutyafüle? Az nem akadályozza meg őket? És micsoda terror? Hol az a terror? Mert volna szükség ott terrorra, ahol a földmunkásokat úgysem szervezi meg a “munkások pártja”? Nem szervezi, mert írásban lemondott róla. Ki beszélhet terrorról, ha egy írásos szerződés végrehajtásáról van szó? Terror:: Korvin Ottó kivégzése (amit szintén Peyer Károly írt alá) és pedig azért terror, mert Korvin Ottó nem adott írásos beleegyezést abba, hogy őt kötéllel megfojtsák. Terror: Orgovány, mert az orgoványiak nem egyeztek bele abba, hogy őket elevenen eltemessék. Terror: Somogyi és Bacsó, mert nem írtak alá kötelezvényt arról, hogy kiszúrt szemmel fognak a Dunán aláúszni. De mikor a szociáldemokrata párt írásban lemond arról, hogy a földmunkások szervezkedhessenek, akkor mért volna terror, ha a kormány valóban megakadályozza a földmunkások szervezkedését. Illetve, ha ez terror, mért mondatja erről a szociáldemokrata párt azt, hogy terror? ! Ezt azután csakugyan nem értették volna, meg a földmunkások, akik józaneszű paraszti emberek és sohasem tartották terroristának azt, aki velük szemben egy olyan írással lépett fel, amit ők maguk írtak alá és pedig nem kényszerítve írtak alá*! Szeder nem is sokáig időzött ennél a múltra vonatkozó kényes pontnál, hanem hamarosan elkezdte a jövő zenéjét muzsikálni. Nem ugyanúgy, hogy azt mondta volna, hogy ezután a szociáldemokrata párt majd megszervezi a földmunkásokat. Ezt nem ígérhette, mert tudta, hogy ezt még ígérni sem szabad annak, aki a magyar paktumpárt nemzetgyűlési képviselője. Inkább is általánosságban, így: “De ha jobb idők jönnek, a földmunkások ismét ott lesznek a demokrácia táborában.” (Folytatjuk)