Uj Előre, 1926. április (22. évfolyam, 4919-4948. szám)

1926-04-07 / 4925. szám

6 oldal MINDEN H^vALMAX^AA^rKASOKN^ UJ ELŐRE Entered as second class matter August 3, 1921, at the Post Office oi New York, N. I.. under the Act of March 8rd, 1171. City Edition published every day In the year by the UJ Előre Publishing Co.. Inc., 33 First Street, New York, N. Y. National Edition, Published Daily, Except Sunday Felepltone Orchard 4927—8 «OHM JiECKER, Manager. inscription rates: One year Vo.00; six months $3.00; three months $1.7»; trie ino.ith $—.76. — New York City: One year $S.00. — Foreign countries: One year $12.00; alx montha $6.00; three months $3.60. SINGLE COPIES, DAILY 3 CENTS, SUNDAY 6 CENTS. Kiadja az ív minden napján az UJ Előre Publishing Co., Inc., S3 First Street, New YorK, N. Y. Előfizetési árak: Egy évre $6.00;­­New Yorkban $8.00­; hat hónapra $3.00; három hónapra $1.75; egy hónapra $1.75. — Külföldre: Egy évre $12.00; hat hónapra $600; három hónapra $3.50. EGYES SZÁM­ÁRA: HÉTKÖZNAP 3 CENT. VASÁRNAP 6 CENT. Minden check, money order, stb., az alábbi névre állítandó ki! "ÚJ ELŐRE". 33 FIRST STREET. NEW YORK, N. Y. „ -----—lát,,-, x,y-. ■ ■■ A MUNKÁSHADNAGYOK “SEMLEGESEK” A reakciós munkáshadnagyok nevében Matthew Woll, az American Federation of Labor alelnöke nyilatkozott a mexicói kérdésről. A munkáshadnagyok nem tudják, helyes-e vagy sem, hogy a mexicói kormány lefoglalja az egyházi vagyont, feloszlatja a szerzetes­rendeket és egyéb egyházi szervezete­ket, kiutasítja a spanyol, francia és egyéb külföldi papokat. A munkáshadnagyok nem is törődnek vele, hogy mindez helyes-e vagy sem, mert "mint demokraták és mint amerikaiak, hívei vagyunk a korlátlan vallásszabadságnak, de nem vállalkozunk arra, hogy eszméinket rátukmáljuk más országok népére, akár hadi, akár gazdasági, akár politikai vagy diplomáciai eszközök­ke­, még morális eszközökkel sem”. A munkáshadnagyok óva­tosak. Wolf­er kijelenti, hogy “minket nem lehet kelepcébe cserni, nem lehet beugratni, hogy hagyjuk jóvá vagy ítéljük el Mexico egyházi politikáját”. A munkáshadnagyok semlege­sek, mert ők nem hajlandók “ítéletet mondani más népek vallá­sos vagy vallásellenes mozgalmai fölött”. Ez mind nagyon szépen hangzik. Olyan szépen, hogy szinte gyanús. íme egy eset, amikor a reakciós munkáshad­­n­agyok nem foglalnak állást a reakció ellen, de legalább mel­lette sem, hanem beérik a semlegességgel. Ez az eset olyan kivételes, hogy egy kissé gyanús. Valóban semlegesek ezek a munkáshadnagyok? Kiderül, ha egy kissé közelebbről vizs­gáljuk meg Mexico egyházpolitikáját, Mexicót a nagybirtokosok diktatúrája alatt valósággal el­árasztották a papok. A mexicoi nagybirtokosok ezerszámra hozatták Európából, különösen Spanyolországból a papokat. A szerzetes­rendeknek hatalmas hálózatát terítették az országra, fölépítettek egy hatalmas egyházi szervezetet, ennek a szerve­zetnek birtokokat és jobbágyokat adtak. Mindezt persze nem ingyen, hanem viszontszolgálatért. A papságtól azt a viszont­szolgálatot követelték, hogy tartsa az elképzelhető legteljesebb . .­., berni sötétségben a mexicói munkásokat és földmivelőket. .­ papság emberöltőkön át derekasan teljesítette ezt a szolgá­lait. A “népnevelés” a papság monopóliuma volt. A papság „népnevelése” a dolgozó tömegeket tudatlanná, babonássá, szellemileg elmaradottá tette. A papi “népnevelés” terméke az analfabéta, pokollal terrorizált, alázatos peon volt. A pap­ság természetesen az ilyen “népnevelő” munka mellett bőséges időt taxált arra, hogy földesúri minőségben a földesurakkal ver­senyt nyúzza a peonokat. A forradalom megtörte a földesúri-egyházi uralmat. A földesurak elmenekültek, de a papok Mexicoban maradtak és évek során át tevékeny részt vettek az ellenforradalmi kísérle­tek szervezésében. Ahány pap, ahány szerzetes, ahány apá­ca, — pedig volt belőlük bőven, — annyi ügynöke az ellenforra­dalomnak. Fekete bajnokai a hűbériség fekete korszakának. Nem igaz, hogy vallási kérdés ezeknek az ellenforradalmi ügynököknek az eltávolítása. A mexicói kurázsoáziának és a mexicói munkásoknak közös harca a feudalizmus visszatérése ellen és az amerikai imperializmus ellen, mely egy — a feuda­lizmust visszaállító — ellenforradalomtól várja a régi kizsák­mányolási alkalmak visszaszerzését. A régi földesúri­ egyházi kormányzat adta az amerikai kapitalistáknak az olajkoncesszió­­kat, a bányakoncessziókat, a földkoncessziókat, az olcsó nyers­anyagok dús forrásait és az olcsó munkaerőt, az amerikai ka­pitalisták pedig a haszonrészen kívül kitűnő fegyvereket és muníciót adtak a földesúri­ egyházi kormánynak a forradalmak leverésére. Az ellenforradalomnak ezek a kiutasított fekete ügynökei az Egyesült Államokban is az ellenforradalom ügynökei. Val­lási üldözés címén követelik az amerikai intervenciót. Nem a vallás védelmére, nem a vallás szabadságának védelmére, ha­nem a földesúri­ egyházi uralom visszaállítására. Az amerikai munkáshadnagyok ezt tudják, de nincs ellene egy szavuk se, mert ők­­ semlegesek. Igen, semlegesek, az ellenforradalom javára. TALÁN NEM IS KELL KIZÁRNI ŐKET Kiss Aladár, a perth­amboyi csuhás, nagyon megharagu­dott egyházának azokra a tagjaira, akik a passaici sztrájkolók­­kal rokonszenveznek és rokonszenvüknek a sztrájkolók támo­gatásával adnak kifejezést. A plébános talán nem bőszült vol­na fel, ha a perth­amboyi munkások csak a rokonszenvüket ad­nák a passaici sztrájkólóknak, ellenben a pénzüket a plébános urnak adnák. Ezt még csak elviselné valahogy. Ellenben el­viselhetetlen számára még gondolatnak is, hogy a munkások ne a papot, hanem a sztráj­kólókat támogassák. Meg is fenye­gette híveit keményen, hogy el ne merjenek menni a segély­bizottság által összehívott gyűlésre, mert kizárja őket az egy­­v.­­r.­K. Figyelmeztette a híveket, hogy ez nem üres fenyege­tés,­­ a spiclik ott lesznek a gyűlésen és följegyzik, hogy kik azok az egyházközségi tagok, akik a fenyegetés dacára is el­mennek a gyűlésre. Az egyházközségi tagok nem nagyon ijedtek meg a fenye­getéstől. Elég szép számmal jelentek meg a gyűlésen. A csu­hás legközelebbi prédikációján már nem jelentek meg olyan szép számmal. Nem várták meg, hogy a csuhás kizárja őket az egyházból. Nem volt szükség a kizárásra, hogy faképnél hagyják a csuhást. Ajánljuk a plébános urnak, hogy folytassa a dolgot. — U J ELŐRE Viharos tengeren úszik a francia frank tutaja ELLENFIMDALMÍROK MÁRCIUS IMRÉIÉ MAGYARORSZÁGI!»! .4 gyáva faj, a törpe lelkek, kik nem, szégyellik magukat Sápadni, ha a lant kezemben egy-egy merészebb hangot ad... Mit mondotok, mit tesztek akkor, ha e világnak sarkai Földindulástól, égrengéstől tőből meg fognak ingani. . . Ha Ös8zevész, mint négy vadállat és tombol mind a négy elem , S én vérbe mártott lantomat majd véres kezekkel pengetem. PETŐFI: Mint tövis a petyhüdt húsba,­ illenek bele a 48-as forradalom gondolatai a mai magyar ura­lom népnevelési és eszmeköré­be. Az ellenforradalmi ideoló­gia összes hivatalos és nem hi­vatalos irányítói éppen ezért legszívesebben agyonhallgatnák vagy éppen kiátkoznák a forra­dalmi március 15-ike emlékét, épp úgy, mint a magyar múlt többi gyér forradalmi hagyomá­nyait : Martinovics jakobinus összeesküvését és Dózsa paraszt­lázadását. Magasabb államér­dekből mégis kénytelenek ráfa­nyalodni a “48-as hősök” isko­lai és politikai ünneplésére. Nem árt egy kis hazafias kábí­tószer — ha még olyan gyönge hatású is — a nagy népnyúzó operációnál és a halott forradal­márok emlékének elorzásával még lehet éretlen, lógós csapa­tokat is szerezni az eleven for­radalmárok elleni irtóhadjárat­hoz. De nem lehet őket érde­mük szerint máglyára rakni nemzetközi okokból sem. Mert ami kevés kultúrértéke, nemzet­közi becsülete van a magyar tör­ténelemnek, azt a Petőfik, Kos­­suthok, Adyk, a forradalmárok szerezték. Horthy-Bethlen or­szág lelki elődei: a generális vérebeket uszító mágnások, élős­di nemesek akkor is csak világ­raszóló undort zúdítottak a ma­gyar névre. Kénytelen-kellet­len be kell keverniük a márciu­si forradalmat is abba a ment­hetetlenül zavaros lelki moslék­ba, amelyet turáni őspogány vallás mellett legfeketébb kleri­­kalizmusból, irredenta vadma­gyarsággal vegyülő svarcgelli Habsburg-lakosságból, mongol fajrokonsággal összekomp­romit­tált árja tájvédelemből kotyvasz­tanak össze az ellenforradalmi ideológia megszorult kuruzslói. Tanterveken, iskolakönyveken, fajvédő irodalmon és újságírá­son keresztül töltögetik ezt a kotyvalékot a fiatalságba, öntu­datlan tömegekbe. Mint a Dó­zsa eleven húsát,­ úgy szeretnék beadni a népnek az élve agyon­­kínzott forradalmárokat. A ma­gyar királyi fraknhamisításnál is sokkal hatalmasabb állami szervezet áll neki a történelem hamisításnak, hogy preparálva kapja Petőfit, Márciust, 48-at az a ‘kutya bendő”, amely Ady tanúsága szerint “Magyaror­szág sírja volt és benne poshad a jövendő”. ★ Petőfi és Kossuth a forrada­lomban. A 78 év előtti forradalmi tün­tetés emléke azonban sértetle­nül csúfolja meg a fehér törté­nelem hamisító üzem minden igyekezetét. A történelem ada­tai hangosan hirdetik, hogy 1848 március 15-ikén osztály­harcos, szocialista eszmék adtak hangot a nemzeti szabadságért, parasztfelszabadításért hővü­lő pesti márciusi fiatalságnak. A “márciusi ifjak” vezérei a fran­cia utópista szocialisták tanítá­sait olvasták, Petőfinek — nap­lója szerint — mindennapos imádsága volt Louis Blancnak a Francia Forradalmat leíró munkája. 1848 elején a francia februári forradalomban Páris proletársága lendíti neki a for­radalmi hullámot Közép-Euró­­pának. A feudalizmus bilin­cseit rázó, polgári forradalom, de zászlótartója, következetes harcosa Németországban és Ausztriában: az ipari munkás­ság. Március 13-án a wieni munkájáig adja meg a lökést a foradalomhoz és “eme bécsi proletáriusok” voltak az egye­düli védelmezői a barikádok­nak, amelyeket Windischgraetz zsoldosai ellen emelt a wieni for­radalom. Hajón, postakocsin két napig tartott, mire Pestre érkezhetett a forradalom híte, a­hol azonban csak ideológus- ve­zérkart talált és nem tömegtá­bort. Pestnek akkoriban alig ezer gyári munkása és mintegy tízezer kisipari mesterlegénye 14—18 órás munkaviszony jár­mában és a céhrendszer bilin­csei között vergődve nem jelen­tett erőt. A paraszt tömegek sötét bizalmatlansággal szemlél­ek minden városi mozgalmat és így olvadt le a forradalmi vihar egyszerű utcai tüntetéssé Pes­ten. De ez megrázó erejű, hatásos demonstráció volt. Az utca né­pe a márciusi ifjak vezetése alatt nyomdát foglalt le, forra­dalmi kiáltványt nyomtatott, hatóság­ellenes gyűlést tartott és erőszakkal kiragadta a bör­tönből Táncsics Mihályt, a pász­torlegényből lett k­ét, a paraszt­ság felszabadításáért küzdő agi­tátort, a “Munkások Ujságjá”­­nak későbbi szerkesztőjét. A foradalmi proklamáció 12 pont­ja az úrbéri viszonyok végleges megszüntetését és a “politikai státusfoglyok azonnali szaba­don bocsátását” követelte. Már­cius 15-ikének megvolt az a pil­lanatnyi eredménye, hogy a pes­ti utcai mozgalmak hírére, attól való rémületében, hogy Petőfi 40 ezer fegyveres paraszttal kö­zeledik, a nemesi országgyűlés nagylelkűségi rohammal meg­szavazta a jobbágyok felszaba­dítását, csak éppen a “teljes és tökéletes” földesúri kárpótlást helyezte a “nemzeti becsület” vadpajzsa alá? Petőfi 40 ezer parasztja azon­ban csak a háborgó úri lelkiis­meretben mozdult meg és így a jobágyfelszabadítás is a tör­vény papírján rekedt. A nemesi országgyűlés hamarosan háttér­be szorította a forradalom bal­oldali vezérkarát és az új ma­gyar jakobinusok helyett Kos­suth zsirondja vette át a forra­dalom vezetését. Kossuthról méltán állapította meg Marx a Neue Rheinische Zeitungban, hogy “igazi forradalmi jellem, aki szembe meri állítani az ellen­forradalom gyáva dühöngésével a forradalmi szenvedélyt, a fe­hér terrorral a vörös terrort” De a nagy magyar forradalmár­nak nagy tévedése, a viszonyok szülte balfogása az volt, hogy a nemzeti forradalomból kiszorí­totta az osztályharcos elemet, háttérbe nyomta a jobbágyfel­szabadítás harcos keresztülhaj­­tását és ezzel kieresztette a haj­tógőzt a nemzeti forradalom lo­­komotivjából, amelynek pedig rendíthetetlen nagyszerű gépé­sze volt. A 48-as forradalom nem tudta mozgósítani a falvak és városok dolgozóit és ezzel időt adott a magyar uraknak és Habsburgoknak a cári reakció­val való szövetkezésre. ★ Ünnepelnek — az orgyilkosok. Minden félszegségü­k, hibáik dacára hangosan hirdetik a 48-as hagyományok a múlt és jövő magyar forradalmak iga­zát. A március 15-iki tüntetés eseményei, eszm­éi és követelé­sei pedig olyan eleven erővel iz­gatnak minden (aktív és pasz­­szív) ellenforadalom ellen, hogy a magyar reakció, miközben ha­bozva elorozni próbálja március emlékét, kénytelen ugyanakkor baromi terrorral bele is gázolni a 48-as forradalom lelki hagya­tékába. Iskolai ünnepélyeket verkliznek, Petőfi szobrokat ko­­szorúznak, ablakokat lobogóz­nak “Március Idusán”. De Pe­tőfi versei közt a cenzúra bődü­­lete osztogatja a szájkosarat, Győrött az állami rendőrség be­tiltja a munkások Petőfi-ünne­­pélyét, mert “a költeményben megszólaltatott magyar nemzet elnyomatásának és fájdalmának a munkásosztályra való tenden­ciózus átvitele az elégületlenség és elkeseredés érzéseit idézhet­né elő”. Félénken óvják és őrzik a márciusi ifjak kártékony befo­lyásától a fehér diákkülönítmé­­nyek fascista lakájszolgálatra beszervezett “arany ifjúságát”. A budapesti Egyetem Tanácsa elutasította azt az indítványt, hogy megörökítsék Jókainak a magyar fiatalsághoz intézett szózatát, mert ebben a márciusi forradalmárból már józan ma­­melukká higgadt költő — óvatos fogalmazásban ugyan — de a magyar szabadság megőrzését köti a fiatalság lelkére. “Akko­riban talán aktuális lehetet Jó­kai szózata — mondja az eluta­sító indokolás — ma azonban semmi esetre sem időszerű! Amiben igaza is lehet az Egye­tem Tanácsának, mert a mai fe­hér ifjúsághoz még a megrok­kant Jókainak sem volna taná­csos szózatokat intéznie. Tá­­nyársapkás, fekete-sárga szalag­gal, a Plabsburg-lakájok színei­vel tüntető diákcsőcselék ékte­lenkedik a Petőfi emlékét gya­­lázó ünnepségeken és fogcsikor­gatva fogadkozik a halott for­radalmár szobra előtt, hogy munkásvérbe fog fojtani min­den magyar forradalmi megmoz­dulást. Kínos igyekezettel ha­lászik ki magának Petőfi versei­ből egy-egy nemzetiszínű gon­dolattöredéket, hogy ezzel hes­­segesse el magától a forradalmi költő agyoncenzúrázott élettar­talmát. A fascizmus nacionalista fél­emberré szeretné torzítani Pe­tőfit és a márciusi tüntetőket. A szociáldemokrata vezérkar de­mokrata szalmabábot szeretne faragni belőlük. A “Népszava” ünneplő vezércikke azzal a ku­­ruzslással hozakodik elő, hogy "lehet vad lázongások elgyöngí­­tő vérvesztesége nélkül megkö­zelíteni és végül elérni azt a célt, mely felé évezredek óta vá­gyódnak a szolgaságba jutott tömegek”. A hazug polgári de­mokrácia örve alatt a forradal­mi tű­z elfojtásáról elmélkedik és a Petőfi-ünnep alkalmából arra tanítja ki a terrorista reak­ciót, hogy a “rendezett nyolcas sorokban való felvonulás keve­sebb kárt tesz a rendben, mint­ha tömegek elkeseredése “zúg­­va-bőgve töri át a gátat”. Mint annak idején a 40 ezer paraszt rémhírével, úgy most Petőfi versivel igyekszik elnézést, bé­­külést, paktálást kirevolverezni az ellenforradalomtól az oppor­tunizmus. A gyáva fajnak, a törpe lel­­kűeknek nyüzsgő serege azon­ban nem tudja elhomályosítani a márciusi évforduló igazi tar­talmát : a magyar forradalom hagyományainak energiamegma­radását. A magyar osztálytu­datos proletárság érzi, átérzi és megvalósításra szervezi Petőfi hatalmas elgondolását a világ­­­­szabadságról, amelyért minden ■rabszolga nép piros zászlókkal indul a harcba. A leninista ma­gyar dolgozók áldozatra kész kegyelettel őrzik a 48-as ma­gyar forradalmárok tiszta örök­ségét, egyházközségének ne csak azokat a munkás tagjait fenyegesse kizárással, akik sztrájkoló munkásoknak segítséget nyújtanak, hanem azokat is, akik már kezdenek görbe szemmel nézni a sa­ját kizsákmányolóikra, akikben már érlelődik a passaici példa követésének gondolata. Biztosítjuk a plébános urat, hogy elég lesz a fenyegetés, a végrehajtással már nem kell fáradoznia. Egyházközségi tagok nélkül fog maradni minden kizárás nél­kül is. A kiherélt Dózsa írta: GÁBOR ANDOR (Folytatás) Igaza van, de a paktumot is meg kéne említeni. Vagy talán attól tart, hogy ezek a buta, földhözragadt emberek nem ér­tenék meg? Nem, mert hiszen ezt mondja róluk: “De szellemük, az fejlődött” Az igen! Az fejlődött. Mert arról nem lehetet paktumot köt­ni Bethlennel. A szellem, az szabad, az olyan szervezetbe léphet, amilyenbe akar. A szel­lem. De ha a földmunkás teste is utána próbál menni a saját szellemének, akkor — akkor szemben találja magát a ma­gyar szociáldemokrata párttal, mint testülettel, amelynek szel­leme szintén fejlődött. Hiszen az első tizenöt évben csak szó­beli megállapodásokkal adta el mindenkor a mindenkori kor­mánynak a magyar földmun­kást, ellenben a tizenhatodik esztendőben írást is adott már róla. Ezt nevezem szellemi fej­lődésnek! És minden szellemes ember annak kell, hogy nevez­ze, még ha a magyar szociálde­mokrata pártnak ez nem is kel­lemes. A “ széllem­”-es fordulat után Szeder így folytatta: “Az ország földmunkásai örömmel csatlakoznának — fi­gyelem , nának! — a szövetség­hez és csak a hatóságok terror­ja akadályozza meg őket eb­ben”. ‘­­ Csak? Csak a hatóságok ter­rorja? Csak? És a pakli? A pakli? A paktum? Az kutya­füle? Az nem akadályozza meg őket? És micsoda terror? Hol az a terror? Mert volna szük­ség ott terrorra, ahol a föld­munkásokat úgysem szervezi meg a “munkások pártja”? Nem szervezi, mert írásban lemon­dott róla. Ki beszélhet terror­ról, ha egy írásos szerződés vég­rehajtásáról van szó? Terror:: Korvin Ottó kivégzése (amit szintén Peyer Károly írt alá) és pedig azért terror, mert Kor­vin Ottó nem adott írásos bele­­egyezést abba, hogy őt kötéllel megfojtsák. Terror: Orgovány, mert az orgoványiak nem egyez­tek bele abba, hogy őket eleve­nen eltemessék. Terror: Somo­gyi és Bacsó, mert nem írtak alá kötelezvényt arról, hogy kiszúrt szemmel fognak a Dunán alá­­úszni. De mikor a szociáldemo­krata párt írásban lemond arról, hogy a földmunkások szervez­kedhessenek, akkor mért volna terror, ha a kormány valóban megakadályozza a földmunká­­s­ok szervezkedését. Illetve, ha ez terror, mért mondatja erről a szociáldemokrata párt azt,­­ hogy terror? ! Ezt azután csakugyan nem értették volna, meg a földmun­kások, akik józaneszű paraszti emberek és sohasem tartották terroristának azt, aki velük szemben egy olyan írással lé­pett fel, amit ők maguk írtak alá és pedig nem kényszerítve ír­tak alá*! Szeder nem is sokáig időzött ennél a múltra vonatkozó ké­nyes pontnál, hanem hamarosan elkezdte a jövő zenéjét muzsi­kálni. Nem ugyan­úgy, hogy azt mondta volna, hogy ezután a szociáldemokrata párt majd megszervezi a földmunkásokat. Ezt nem ígérhette, mert tudta, hogy ezt még ígérni sem sza­bad annak, aki a magyar pak­­tumpárt nemzetgyűlési képvise­lője. Inkább is általánosságban, így: “De ha jobb idők jönnek, a földmunkások ismét ott lesznek a demokrácia táborában.” (Folytatjuk)

Next