Uj Előre, 1930. április (26. évfolyam, 6363-6392. szám)

1930-04-01 / 6363. szám

4. oldal Közeledik a történelmi tavasz! Írta: D. SASLAVSKY. Kint még tél van, de ha az ember belenéz a szovjetujsalgókba, minden sorból a tavasz beszél. A hivatalos pártlap, a“Pravda” és a többi újságok egész oldalakat szentelnek a “tavaszi előkészületek” megtárgyalására. Csak egy pillantást kell vetni az üzemekbe. Majdnem mindegyikben hatalmas munkásgyűléseket szerveznek, amelyek a tavaszi előkészületek legfontosabb kérdéseivel foglalkoznak. Ugyanígy áll a helyzet a hivatalokban és iskolákban is. Mindenütt a tavaszról beszélnek, mindenütt a tavaszt készítik elő. Ez egy történelmi tavasz lesz. Millió és millió hektár földet fognak kollektíven felszántani és bevetni, sokkal többet annál, amit még a legrózsásabb körülmények között 1933-ra terveztek. Elképzelhető, hogy micsoda hatalmas szervező munkát kíván mindez. A szántóföldek ilyen kollektív megművelése ismeretlen a világtörténelemben, a kapitalizmus nem ismert és nem is ismerhet ilyent, óriási mennyiségű gép, felszerelés és ami a legfontosabb, szervező erő szükséges a tervek kivtelére. A munkák ügyes, szakavatott vezetése végtelenül fontos, mert a falusi burzsoázia, a kulákság, amely a végét látja közeledni, nem nézi tétlenül az egyéni birtokok összeolvasztásának óriási munkáját. Sőt készen állnak a munálatokat minden módon gátolni, rontani, ahol lehet, ártani titokban és nyíltan, ahogy a lehetőség engedi. Ezért már télen kell gondolkodni, hogy ne csak a gépek álljanak készen, ne csak a falusi leltárt hozzák rendbe, hanem a megfelelő szervezőket a megfelelő helyre állítva, képesek legyünk a parasztságot a kulákság leszerelésére mozgósítani. Honnan vesszük a szervezőket, a sok ezer képzett vezérgárdát? A Szovjetunió hatalmas laboratóriumokban állítja őket elő. A szovjetgyárakban. A párt kiadta a jelszót: “Huszonötezer munkást a falukba!” s aki a Kommunista Pártot ismeri, tudja, hogy ez egy csekélység. Olyan proletárgárdára van szükségünk, amely nemcsak azért költözik ki, hogy vezessen és kormányozzon, hanem amely letelepszik a falura és kimélyíti az osztályharcot, amelyet nagyon elővigyázatosan és tervszerűen kell vezetni, hogy a munkásosztály és a parasztság alapvető rétegeinek együvé tartozása acélossá kovácsolódék. A munka a falukban nem könnyű. Nem igér semmiféle anyagi előnyt és az egyéni élet kényelmetlenségeinek egész sorával áll összeköttetésben. A munkásnak el kell hagyni a gyárat, a megszokott munkát, hátat kell fordítania gépének, a megszokott környezetnek, az elvtársaknak, a családjának. A városi életet a kultúrával, a klubokkal, a színházakkal és tanfolyamaival el kell hagyni. A falura költözés ilyen körülmények között áldozatokkal van összekötve. De azért a párt kiadta a jelszót: 25 ezer munkás a falukra! Számoltak elsősorban az önként jelentkezőkkel. Az üzemekben listákat köröztek: “Ki akar tavasszal a falura költözni?” szöveggel. Felhívás volt ez a proletár osztálytudathoz, meggyőződés arról, hogy tulajdonképpen milyen mértékben értette meg a munkásosztály a falu szocializmus útjára átterelésének hatalmas problémáját. De már most minden kétséget kizáróan meg lehet állapítani: a vizsgát nagyszerűen megálltuk. Az önként jelentkezők száma mostanáig kétszeresen meghaladja a párt által kitűzött kvótát. 25 ezer főből álló hadsereg már kivonult a falura, hogy megerősítsék a mezőgazdasági front osztályharcát. Nem kell Moszkvára és Leningrádra, e két előrehaladott szocialista központra mutatni. Azonban itt van egy pár adat más vidékről. Szamarában a szakszervezetek által felállított arányszámot,háromszorosan túlhaladták az önként jelentkezők, akik között 30 és 35 évi ipari praxissal rendelkező munkások is vannak. Nishhni Novgorodban a kivetett kvótát négyszeresen túlhaladták. 800 önkéntes toborzásáról volt szó és a jelentkezési listákon több mint 3.000 név. Rövidtartamú tanfolyamokat indítottak meg, amelyekben a résztvevők politikai és gazdasági nevelésben részesültek. Hogy milyen érdeklődéssel viseltetnek a munkások a rájuk bízott problémával szemben, azt a legjobban a szerkesztőségekhez beérkező levélhalmazok bizonyítják. A következőket írja Pleskat Schewsk elvtárs, a moszkvai kerület egyik faárugyárának munkája: — Hatalmas és érdekes munka ez. Azonban a szervezeteknek nem szabad megelégedni az eredménnyel. Gondoskodni kell jóelőre, hogy újerőket képezzenek ki a falu számára és velünk a központ az összeköttetést jól szervezze meg. Winogradow, Ponomanjow és Tschuloschnikow, a Marx Károly üzem alkalmazottai írják: “Feladatunk súlyosságának és a felmerülő nehézségek értékelésével indulunk útnak. Sőt mi több, éppen azért megyünk, mert ismerjük a nehézségeket, mert tisztában vagyunk, hogy legyőzésükre kemény és öntudatos proletárvezetőségre vann szükség a falvakban.” Ez az alaphang, ez proletár odaadás és komolyság nyilatkozik meg a beérkezett levelek százaiban. A munkásosztály teljesen felismerte, micsoda hatalmas akadályokat kell legyőznie a tavasz közeledtével, amikor a feladat “a mezőgazdaságok kollektivizálásának befejezése és a falusi burzsoázia likvidálása.” E feladat sikeres megoldása azt jelenti, hogy a kapitalizmus felé vezető legfontosabb irányzatot a tőkés gazdasági rendszer folyton felbugyborékoló forrását megsemmisítettük és a szociális forradalom által felállított kérdést: “Kit — mikor” véglegesen elintézzük. Ez a 25 ezer főnyi sereg nem egymagában fog a falunak nekiindulni. Ez csak az előcsapat. Más százezrek is készen állnak a tavaszra. Ezelőtt minden paraszt az udvarában, vagy a pajtában hozzáfogott szegényes szerszámainak javításához, a korona kiesett fafogainak kicseréléséhez. Ez személyes ügy volt akkoriban — miért is törődött volna a városi munkás vele ? A kapitalista társadalomban a város és falu tavasszal ép úgy, mint bármikor, a saját érdekükkel törődnek csak. Egész máskép van azonban a Szovjetunióban. A gazda szorgalmasságával és figyelmességével intézi most a munkásosztály a mezőgazdasági szerszámok jókarba helyezését, a traktorok, ekék, boronák rendbehozását. A szovjetújságokban képeket közölnek az üzemekről, ahol a gazdasági gépeket állítják elő. Üzemtől-üzemig hangos élénk felhívások csendülnek. A rostowi “Krasny Aksaj” üzem munkásai jelenti a proletaria- LEHMANN: A FEHÉR PESTIS LEHMANN: A FEHÉR PESTIS — Bocsánatért esedezik, de nem ér rá. Felelt Sanden. — Ti valóban furcsa emberek vagytok, — vélekedett kissé bosszúsan Ilona. Most négy hónapig voltam távol és Ernő még csak elébem sem jön. Ilyesmi nálunk nem fordulhatna elő! — A kötelesség mindenekelőtt, nagyságos asszonyom! — Felelt Sanden. Az asszony gúnyosan felkacagott és mindhárman a kijárat felé igyekeztek. — A fekete autó? Nem! Ide nem szállok be! Sintér vagyok én, hogy a sintérkordén utazzam? És itt a kormánynál — a fekete kutya, a Kramovszky, akit ki nem állhatok... — Ne csináljon botrányt Ilona, nem volt más megoldás. Sanden kinyitotta az autó ajtaját, — Feri, segíts a nagyságos asszonynak beszállni. Bosching medvemancsaival az asszony karja után nyúlt, egy félreérthetetlen lökés és az asszony már a kocsiban ült, mellette Sanden, míg szemben vele Fehlbosch és Bosching foglaltak helyet. Az autó megindult. Az asszony palástolhatatlan irtózattal húzta össze köpenyét,és nehezen lélekzett. Arca elsápadt és fekete szemei dühtől szikráztak. De még mielőtt egy szót is szólhatott volna, Sanden békítően fordult hozzá: — Meg kell bocsájtania, nagyságos asszonyom, de most igazán nem kelthetünk feltűnést. Épen most nem.. — — — Nem tűröm, hogy engem is úgy kezeljen, ahogy a rektrutáit szokta! — Eszem ágában sincs ezt tenni. Eljárásomat meg fogja érteni, ha mindenről értesül. — Nekem egészen más emberekkel volt dolgom, — szólt közbe a még mindig dühöngő asszony, anélkül, hogy Sanden szavait figyelemre méltatta volna, — de senki sem mert volna így ugrálni velem, ön úgy látszik elfelejti, hogy én mindent tudok és hogy tökéletesen kezeimben tartom önöket. Ha én akarnám... — Deezt nem akarja, Ilona, — szólt közbe Frigyes Sanden egy intésére. — Hiszen ön tudja, mennyire csodáljuk és tiszteljük önt... Kissé kiengesztelődve tekintett az asszony a fiatalemberre. — Amit mondtam, az nem magára vonatkozott, Frigyes. De Sanden modora... — Hát hiába, én már megmaradok annak ami voltam: vén zupás, éles tör... Ezt meg kell szoknia. — Igen, a front mögötti hadtáp vén zupása, — válaszolt éles gúnnyal Ilona. Sanden fakó arca elvörösödött. Bosching elfordult, hogy elrejtse mosolyát. — Hová megyünk? — kérdezte Ilona rövid szünet után. — Az E... szállodába, két szobát foglaltattam ott le önnek. — Bulle Berlinben van? Azonnal beszélnem kell vele. UJ ELŐRE Újfajta ejtőernyő Németországban egy újfajta ejtőernyőt szerkesztettek, amelyet tűz alkalmával használhatnak magasabb épületek ablakaiból való leugrásra. Carmen sztrájkol... Irta: DORTUM. Látjátok azt a mozgékony lányt ott? Spániában — Granadában. Az a lány La Gitana! La Gitana, a cigánylány, a dohánygyári munkásnő, a cigarettagyár munkásnőinek vezére. La Gitana 27 éves, fekete, borzas hajú, szemei mint a villogó drágakövek, arcbőre sárga, alakja nem magas és nem alacsony, de hajlékony, hajlékony, mint a mogyorófavessző. La Gitana! Fekete lakkcipő, vi-i -----— tusnak: “Mi, a Krasnyiksaj üzem munkásai kötelezzük magunkat a termelés mennyiségének és minőségének felfokozására. Keresztül fogjuk vinni, hogy a termelési előirányzatot időben és 100 százalékosan keresztül vigyük. Vidékünk mezőgazdasági munkásainak segítségére sietünk a szükséges gépek előállításával és 180,000 ekét, 27,000 aratógépet és 2200 tonna alkatrészt fogunk leszállítani.” Ott, ahol akadályok és nehézségek következtében a termelés valamilyen oknál fogva visszaesik (és az ilyen esettek sem ritkák), az illetékes szervezetek azonnal segítségükre sietnek. Kint még tél van, a kapitalista Oroszországban ebben az időszakban a híres orosz, “trojkában” (hármasfogat) kocsikáztak az uraságok és senki sem gondolt a városiak közül a tavaszra. A Szovjetunióban már most friss és vidám tavaszi hangok hallatszanak. Megkezdődik a történelmi tavasz, lágos, nyersselyem harisnya, rövid, fekete kabát, sárga ing és vérvörös selyemszalagból készült nyakkendő, a szabadság, a kommunista hit szimbóluma. La Gitana Granadából, a munkásnő a cigarettagyárból, bátor előharcosa kétszáz elvtársnőjének. La Gitana vezeti a sztrájkot, igen, úgy van, a granadai cigarettagyárban sztrájk van. A tabacaiek követelései: nyolc órás munkanap kilencórás helyett és tizenötszázalékos béremelés. — Mert látja, Senor Direttore, a dohánygyár az elmúlt évben tizenötszázalékos osztalékot fizetett! Ekkor felugrott a Senor Direttore kényelmes karosszékéből, mint egy megsebzett vadkan és a következő szavakat suttogta Gitana fülébe: — Igen, lányka, de mit lehet itt csinálni ? A dohányipar részvényesei pénzt akarnak látni, a részvényesek Párisban és Londonban ülnek; egy ilyen szegény direktor, mint én vagyok, nem egyéb, mint a részvényhiénák ülőpárnája! — Hahahahihihi! — nevetett La Gitana az iparbárók ügynökének pofájába. — És mi van az ön tantiemjével, a fizetésével, Senor Direttore, meg a vérdíjával? Mennyit kapott csak újévre, tízezer, tizenötezer, húszezer pezetát, vagy még annál is többet? Ez azután már olyan volt, mintha Gitana egy tőrrel csiklandozta volna meg az igazgató szivét! Az íróasztal mellől egészen a szoba közepéig ugrott és feletpte narancsszínű bársonymellényét. Saskarmaival beletépett saját mellébe, kivette dobogó szivét és reszkető kezekkel a magasba emelte, mialatt az anyaszentegyházra Jós annak mind a húsz madonnájára esküdött: — Gitana, nem is volt tízezer peseta, amit az igazgatóság újévi ajándéknak küldött. Azután újabb éles kacagása a cigány lánynak: — Hihihihahuho! Senor Di jrettore, esküje olyan hamis, mint a pléhharang szava. Sztrájk Ez a beszélgetés három héttel ezelőtt történt a granadai. cigarettagyár üzemi megbízottnője és a gyár direttorója között, reggel kilenc óra felé. És ebédidő alatt Gitana egy vastag szerelmes levelet kapott az irodából. Benne feküdt 14 napi fizetése és egy barátságos felszólítás, hogy Gitana hagyja el a gyárat egy óra leforgása alatt, különben... Kint a gyár előtt egy tucat carabiniero sétált föl és alá, rövid puskákkal a vállukon és kipedzett bajuszuk olyan, mint a kihegyezett bajonet. Öt perccel egy óra előtt a cigarettagyár igazgatója könyynyebbfajta gutaütést kapott. Elvesztette beszélőképességét, a köteles Három hét óta sztrájkolnak a dohánygyári munkásnők. A Senor Direktr sárga •. ■ R és sovány, mint a kukoricagóré — hogyan fog az idén az újévi ajándék sikerülni? A sztrájk jól áll, mert Sál első, a pártvezés és szakszervezeti titkár,velük van. A kórszerű stílusban épített gyár három hét óta mintha visszaesett volna évszázados álmába Kirepültek a jókedvű lányok és munkáuk dalától nem visszhangzik s. öreg ház. A sztrájktanyákon annál iigabb az élet, a sztrájkkassza, ha nem is túlpazar, de azért a lányok nem halnak éhen és az ország minden részéből érkezik naponta újabbpénztámogatás. — Tartsatok ki! — mondják az ország munkásai, és La Gitana vezetésével a sztrájkőrség reggeltől estig piketeli a gyárkaput, no meg a krokodilkönyynyékét siró direttoret. Sztrájkidő — szabadidő. Szabadidő — tanulási idő és a dohánygyári munkáslányok agya beszívja az ismereteket, a tudást, mely Sabelle szájából ömlik. Szolidaritás, anyaság, profit, vallás, szervezkedés — mindenről szó esik és a lányok előtt egy új világ tárul fel. Olvassák a lapokat, amelyek a ritkabilok hősi harcát a spanyol elnyomása ellen mint rablóbanda garázdálkodását tüntetik fel és megértik a nagy közösséget, amely a rifkabilokat velük sztrájkoló munkásokkal összeköti. — A riffek nem ellenségeink ők ugyanazt akarják, mint mi: spanyol munkások és munkásnők! Szabadságot, jogot, önrendelkezést és egyenlőséget! — mondják valamennyien. — A mi ellenségünk a párisi, londoni és spanyolországi részvényes, meg az ügynökük, a Senore’Direttore! Azután valamennyien egyszerre La Gitanával az élükön. — Hiszünk az új kizsákmányolás nélküli társadalomban, a kommunista jövőben, a munkásság országhatárokon, vallási és faji korlátokon túltörő testvériségében! Törhetetlen a sztrájkolók hite. A szívekben lángvörösen élnek a harc szavai: — Mi akarunk — mi leszünk — mi győzni fogunk... Még egy pár hét és a piketelésből, küzdelemből, lelkesedésből megszületett a győzelem. La Gitana meg a 200 munkáslány erősebb volt, mint a bivalyképű Senor Direttóre. A granadai cigarettagyár újból dolgozni kezd, a komor termeket a munka dala veri fel, s a lányok bizalommal, hittel és akarással mondják egymásnak: — Most fogjuk csak igazán élvezni az életet a 8 órás munkaidővel és 15 százalékos emeléssel. Most fogjuk csak igazán megmutatni, hogy nem elégszünk meg még ezzel sem és tovább fogunk harcolni a végső győzelemig! Granadai elvtársnők — ti győztetek és győzni fogtok a nagy csatában is!' ' Kinek használt a Horthy-amnesztiája?! , .2^ t X— ———— .ff*?' !» — Egy kis magyar lapszemle. — A magyar főhóhér tizéves garázdálkodásának emlékért kiadott amnesztia rendeletet nagy műfelháborodással fogadta' a !» ! magyar szociáldemokrata sajtó. Előzőleg Bethlen és a miniszterek bejelentették, hogy a kommunistákat leszámítva á, köz-, , • , ji A• * kegyelem általános megnyugvást és a kibékülés szelemét fogja kelteni. Ehhez képest a szociáldemokrata emigránsvezérek„már, csomagolni is kezdtek, várva a “széleskörű"” bűnbocsmlatot avéreskezü és munkáskönnyen verítéken evező altén.. markából. Horthy azonban megint csak szűk porazra lógta a ki. ..címet és kivételes kegyként kecsegteti a hazameneteli. .. tígylyel, azokat, akik tizenhárom próbás árulással kitalpaft, . . talp- . nyalással kiérdemelték a főhóhér jóindulatát. . . “A méltányosságtól vezéreltetve nem szándékoz,i '-'zárkózni az elől, hogy különös méltánylást érdemlő küvk . i V/sk esetén kivételes kegyelem útján a megbocsátás szellemét érvényesítsem olyanokkal szemben, akik (itt egy hosszú zagyva frázis következik...) vétettek a büntető törvény parancsai ellen és egyéniségüknek figyelembe vételével alaposan remélhető, hogy a kegyelem jótékony hatással lesz erkölcsi magaviseletükre.” • . Az amnesztia tehát nem zárja le, csak megrostálja a jó fia , fiát, akikhez — amint a hivatalos stílus mondja — Horthy majd “kormányzói kegyelmével hajlandó lesz.” A polgári sajtó azonban mér előre is közéteszi a listát a kegyelmezés alá eső emigránsokról. Íg például az “ÚJSÁG” című lap, amely álellenzéki lepelek alatt köztudomás szerint félhivatalos és legjobban értesült kor,mánylap számba megy, március elsejei számában ökölnyi betűkkel mint befejezett tényt írja a következőket: AMNESZTIÁT KAPTAK: ■ f U. U.‘C 1 U J tHi Hatvany Lajos báró, Hock János, GÖNDÖR FERENC, Robert Oszkár részesülnek kormányzói kegyelemben. Viszont a “Népszava” március 2-iki vezércikkében ‘NINCS AMNESZTIA” cím alatt kesereg azon, hogy: “A kormányzat kegyelmi rendelete — amelyért teljes mér-;-,tékben a kormány felelős — rettentő elkeseredést váltott ki a szociáldemokrata pártból, amely az elhangzott kormányigéretek és féligéretektől vezettetve megcsaltnak érzi magát.” Dühében a szocdem központi közlöny a következő goromba igazságokra ragadtatja magát az amnesztia értékét illetőleg: “Tolvajok, betörők, becsületrablók, szenvedélyfűtötte bűntettesek amnesztiája ez, akiket a krmány nyilvánvalóan közelebb érez magához, mint azokat a mocsoktalan becsületes embereket, akik küzdöttek ellene!” Ezt írja a “Népszava” másnap, amikor az ÚJSÁG névjegyzékéből a nyilvánosság is pontos értesülést szerzett, maga a Népszava is tudomást vett a megamnesztiázott bűntettesek személy szerinti kilétéről. Éhez nem kell további kommentár. A Népszava ismeri az elvtársait és kivételesen igazat is irt, amikor az egyik csatlósa jelentette : — Onorevole, méltóságos úr, jelentem, hogy ép most 200 munkásnő 30 munkással együtt hangos kiáltások között elhagyta a gyárat Ki a szabadba! Szolidaritás! Mind egyért! Elbocsátották Gitanát. Ez azt jelenti,hogy sztrájkba lép az egész üzem. Igen! Sztrájk, sztrájk, sztrájk, sztrájk! ---------------- Humor VEGYTAN. — Az oxigént, mely az emberi élethez elengedhetetlenül szükséges, 1774-ben fedezték fel. — Tanár úr, kérem, és hogyan élhettek az emberek 1774- if is? --------o--------- SZERELEM. — Minden este maga az első gondolatom és minden reggel az utolsó. — Nem fordítva akarta mondani ? — Nem. Éjjeliőr vagyok.