Márkus Dezső: Magyar Jogi Lexikon hat kötetben. V. kötet. Kiutalványozás-Perfüggőség - Magyar Jogi Lexikon 5. (Budapest, 1904)

K

к. Kiutalványozás, 1. Bírói letét (II. k. 66. 1.), Végrehajtás (követelésre), Utalványozás. Kiutasítás. I. A K. (Ausweisung, relegatio) tágabb értelemben bizonyos helyre vagy he­lyekre vonatkozó tartózkodási tilalom s mint ilyen a szabadságbüntetések ama csoportjába tartozik, mely szemben a szabadságvesztő bün­tetésekkel, a szabadságot korlátoló poenákat foglalja magában. Jellemző vonása negativ: bizonyos területen nem szabad megjelenni, tar­tózkodni, lakni; ki a tilalmat megszegi, külön meghatározott büntetés alá esik. A tilalom vo­­natkozhatik az egész államterületre vagy an­nak kisebb-nagyobb vidékére; az első esetben szorosabb értelemben vett K.-ról v. száműzés­ről (exsilium) van szó, az utóbbi esetben ki­tiltásról ; mindkettő vonatkozhatik belföldiekre és külföldiekre; végre az egyik úgy, mint a másik szólhat örök vagy határozott időre. Szo­rosan megkülönböztetendő a K. a lielyhezkö­­téstől (confinatio, 1. o.) és az elszállítástól (de­portatio és transportatio, 1. о.), mert a confinatio és a deportatio mint a К.-ban rejlő tilalmak hal­maza s oly értelmű fokozása fogható fel, mely ezáltal positiv tartalmat nyer: a confinált vagy deportált minden helytől el van tiltva, kivéve egyet, amelyen tehát tartózkodnia kell. A kü­lönbség tehát egyrészt a K., másrészt a hely­­hezkötés és elszállítás között ugyan quantita­tiv, de arra való tekintettel, hogy a K.-nál alig, a confinatiónál, de főleg a deportatiónál igen nagy mértékben van a szabadság korlátozva: qualitativ különbséget szoktunk construálni. II. A K. különösen az állam ellen elkövetett büntetendő cselekmények büntetéseként szám­kivetés alakjában, a legrégibb idő óta alkalma­zásban volt. A görögöknél a K. részint büntetés­ként szerepelt és pedig rendszerint atimiával (infamiával) és vagyonelkobzással kapcsolat­ban, részint a büntetés elkerülését eredmé­nyező eszközként, amennyiben a vádlottnak szabadságában állott az első tárgyalás után ön­kéntes számkivetésbe menni, részint mint poli­tikai rendszabály (ostrakismos), midőn ugyanis oly férfiakat, kiknek jelenléte az államra nézve veszélyesnek látszott, eltávolítottak. A számki­vetésböl ugyan vissza lehetett térni, de ennek az a hatálya, hogy az illető korábbi jogait és vagyonát visszanyerje, csak az esetben volt, ha a száműzött hibáját jóvátette vagy ha a szám­kivetés oka egyébként megszűnt s a visszaté­rés törvényességét a néphatározat elismerte. A rómaiaknál csak a büntetőjog theokratikus jellegének halványulásával lépett a sacratio helyébe az aquae et ignis interdictio (1. о.). Mint törvényi büntetést a lex Tullia említi először az ambitus (1. о.) büntetendő cselekményénél. A császárság korában a K. kimondásakor szo­kássá lön meghatározni a helyet, ahol az illető elitéltnek tartózkodnia kell: igy fejlődött át az aquae et ignis interdictio — deportatióvá. A ger­mán népjogokban a Friedlosigkeit állapotának szükségszerű következménye volt az önkéntes számkivetésbe menés, hogy ezáltal a kiközösí­tett elejét vegye büntetlen megöletésének; utóbb kifejlődött a K. mint specialis szabad­ságvesztésbüntetés is, ugyan leggyakrabban mint surrogatuin, többször vagyonelkobzással kapcsolatban jelentkezett; némelykor mint po­litikai-rendőri szabály alkalmaztatott (Wilda: Das Strafrechtd. Germanen, Halle 1842,519.1.). A középkori jogok úgyszólván mind ismerik a K.-t (Henke: Handbuch düCriminalrechts, 1823, I. k. 469. sköv.’l.fi A XV-. század végén a szám­űzés foganatosítása előtt az elitéltet v. megbé­lyegezték, vagy rajta testcsonkítást hajtottak végre, úgy, hogy felismerhető legyen (Avé-Lal­­lemant: Das deutsche Gaunerthum, 1858). Az új-korban V. Károly hires tvkvével megindult jogfejlődés hosszú időkön keresztül alkalmazza még a K.-t és pedig úgy a külföldiekre, mint a belföldiekkel szemben (v. ö. Carpzow: Practica Nova Rerum Criminalium. Pars III. quaestio CXXX. n. 13-57. 221—225. 1.). Kritikailag csak a XVIII. század Írói kezdenek foglalkozni a К.-sal, minek eredménye az lön, hogy a jelen korcodexei közül, néhányat leszámítva, a többi csak a külföldiekkel szemben veszi fel a K.-t a büntetések közé. III. 1. A franczia büntetőjog ismeri úgy a K.-t, mint a kitiltást. A K. (bannissement) az 1810. code pénal 32. §-a és — az 1832 ápr. 28. no-1 Magyar Jogi Lexikon. V. köt.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék